Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-25 / 197. szám
10. OLDAL - 2003. AUGUSZTUS 25., HÉTFŐ KÉK TŰKOR Autótemető tűzoltóautó A tűzoltóautó, valamint az összetört kocsik siralmas látványt nyújtottak fotó. tűzoltóság Egy halottja van annak a dunaföldvári balesetnek, amelynek során egy tűzoltókocsi felborult, autókat temetve maga alá. A tizenhárom tonnás fecskendős autó alá préselt Nissan huszonnyolc éves vezetője meghalt, más nem sérült meg. A kár több tízmillió forint. ÜGYELETI NAPLÓ ESTE &TÓL ESTE 6-IG Halálos baleset Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült abban a közlekedési balesetben, amely szombat délután történt Vas megyében. Őriszentpéter felől Ivánc felé közlekedett egy személygépkocsi, amely eddig tisztázatlan okból letért az útról, fának ütközött, megpördült és felborult, mti Tűzhalál Kigyulladt egy családi ház Budapesten, a III. kerületben szombat hajnalban. A tűz miatt egy idős hölgy életét vesztette. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője elmondta: a családi ház egy szobája teljes terjedelmében leégett. A tüzet egy vízsugárral oltották el, keletkezésének okát még vizsgálják. MTI Határsértő nők Nyolc moldáv nőt tartóztattak fel a határőrök Sopron térségében vasárnapra virradóra. Az illegális migránsok Nyugat-Európába akartak eljutni. A határsértő csapat tagjai és a két román ember- csempész a határőrök felszólítására menekülni próbált. A határőrök két figyelmezető lövéssel megállásra késztették a csoportot, mti Fejbe lőtte Vámosszabadi közelében péntek délután ment vadászni 3 éves kisfiával, vadásztársával és annak 9 éves gyermekével egy 33 éves fiatalember. A vadász sörétes puskája elsült, és a lövedék fejbe találta a férfit, aki azonnal meghalt. Pszichológus, orvos és fegyverszakértő bevonásával vizsgálják a balesetet, mti Elütötte a rendőrt Egy motoros rendőr balesetet szenvedett vasárnap délelőtt 10 órakor az M7-es autópálya Siófok felé vezető útszakaszán. Az egyenruhás egy pótkocsis teherautót kívánt ellenőrzés alá vonni. A teherautó hátulról belement és másfél métert lökött a járőrrel együtt a motoron. A rendőr a baleset során könnyű sérülést, izomhúzódást szenvedett. EUROPRESS Kigyulladt a mozdony Kigyulladt a Celldömölkről Szombathelyre tartó személy- vonat villanymozdonya a hét végén a nyílt pályán. A vonat vezetőjén kívül senki nem sérült meg, ő a lábán szerzett kisebb sérülést, mert kiugrott az égő mozdonyból. A szakasz áramtalanítása után a tűzoltók hamarosan eloltották a tüzet, mti ■ Dunaföldvár A paksi tűzoltóság fecskendős gépkocsija megkülönböztető jelzést használva Dunaföldvárra, a Duna-partra tartott pénteken késő este, mert jelzést kaptak, hogy egy ott veszteglő uszályból olaj szivárog. A kétezer liter vizet szállító fecskendős autó a kereszteződést elhagyta, majd a hídra vezető Sóház utcában nekiütközött és rádőlt egy Solt felől érkező autóra, több parkoló kocsira. A tizenhárom tonnás monstrum alá szorult Nissan vezetője, egy huszonnyolc éves székesfehérvári orvos a helyszínen meghalt. Szombat délelőtt a felügyelők találtak rá a fiatalemberre a kaposvári börtönben: a rab egy kötélre akasztotta fel magát. A felügyelők levágták, s azonnal értesítették a mentőket. A fiatalembert ekkor még sikerült újraéleszteni, de olyan válságos állapotban szállították kórházba, hogy az életét már nem sikerült megmenteni. Az esetről a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága mindössze szűkszavú közleményben tudatta: az emberölés miatt fogva tartott fiatalember tettét vélheA balesetnek nincs több sérültje. A szerencsétlenségnek szemtanúja volt az áldozat felesége is, aki egy másik autóban utazott. Információink szerint a tűzoltóautó a kereszteződésen sárga jelzésnél haladt át. A paksi tűzoltóság századosa, Bán Attila elmondása szerint a kocsit vezető kollégája a kereszteződéshez közeledve lassított, nem hajtott nagy sebességgel, mégis elveszítette uralmát a jármű felett, amely többször megingott, majd bal oldali kerekeire dőlve megtett néhány tíz métert, amikor a hídról jövő autóval karambolozott. Zombori Tamás, aki a Nissan műtőén az általa elkövetett bűn- cselekmény motiválta. Bár a hivatalos források az ügyről nem adtak ennél bővebb tájékoztatást, információink szerint az öngyilkos rab azonos azzal a 36 éves fiatalemberrel, aki 2000 májusában brutális kegyetlenséggel, 36 késszúrással gyilkolta meg barátnőjét, s magát is életveszélyesen megsebesítette. Az ügyben már bírósági ítélet is született. Több igazságügyi orvos szakértői vizsgálat is készült, mi lehetett az indíték, s hogy a bűncselekmény időpontjában a fiatalember fel tudta-e mérni gött haladt, az Europressnek elmondta, hogy a szirénázást hallva lassított és jobbra húzódott. Ekkor pillantotta meg a feléjük tartó tűzoltóautót.- Előbb a jobb oldali, majd a bal oldali kerekeire dőlve jött felénk. Éreztem, hogy baj lesz, de nem tudtam, mit csináljak - idézte fel a karambol előtti másodperceket. - Aztán felborult és maga alá préselte a Nissant, maga előtt tolta az ott parkoló autókat és minket is néhány méteren - mondta a fiatal férfi, aki menyasszonyával tartott Jászberényből a Balaton partjára. A balesetben elhunyt férfi holttestét mintegy öt órával a baleset után szabadították ki a felismer- hetetlenségig összepréselt kocsiból. A helyszínelés és a roncsok eltávolítása hajnali fél kettőkor fejeződött be. ___________■ Ön gyilkosság Tökölön is Tegnap a tököli börtönben is ön- gyilkosság történt: egy rab a saját torkát vágta át zárkája mellék- helyiségében. A rablás miatt jogerős szabadságvesztését töltő elítélt hajnalban az intézetben rendszeresített borotvapengével 15 centiméter hosszúságú vágott sebet ejtett a nyaka jobb oldalán. cselekménye következményeit. Végül a bíróság a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek, de figyelembe véve labilis idegrendszerét, elmebeli állapotát, nem jogerősen hatévi börtönbüntetésre ítélte. ■ Felakasztotta magát egy rab Felakasztotta magát egy rab szombaton a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt büntetését töltő fiatalember az általa elkövetett bűncselekmény súlya miatt vetett véget életének. Kaposvár SMS: (30) 4061-110 jfr EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; A szöveget így kezdje: BMH Freeweb. Kedves freewebesek, felháborító a Hungarotel lépése, javaslom, inkább mobilról internetezzünk! * A Hungarotel Rt. azért zárja ki a freewebeseket, mert nem becsüli az előfizetőit és nem hajlandó belátni, hogy már mennyi előfizetőt elveszített. * Magyarország többi lakosának jár az ingyenes Freeweb, csak a Hungarotel előfizetőinek nem? * Behívószám! Megkérdeztem a Freewebet és azt mondták: igaz, hogy változott a behívószám, de a Hungarotel gazdaságtalan ajánlatot tett neki. Ha a Hungarotel nem volna ennyire kapzsi, lehet, hogy újra működne á Freeweb? Az is elképzelhető, hogy nem folynának el az előfizetők. Mikor nincs vízilabdaedzés az Árpád fürdőben? Nem akarok 400 forintot a sem- miért kifizetni! (Hétvégén, - A szak.) Ne bántsd a pékeket! Nekik éjszaka van munkaidő! Te járj este fürödni! Az árakért a gazdaság és a pékség vezetőit okold! Mindkét esetben a szaktudás és a józan paraszt ész hiányzik! A pék meg csak gürizik, miközben az ő fejéhez vágják a magas kenyérárat. A pénzes vezető meg hallgat vagy külföldön nyaral, munkaidőben! ‘Mari* Drága Pusztaottlaka! A tűzijáték megvilágította a Kossuth utca bokatörő járdáját, göröngyös útját.' No comment! ________________„ Mi ért nem lehet eltávolítani Mezőhegyes szélétől a dögtárolót? A bűz elviselhetetlen ebben a hőségben, főleg esténként. Utak. Legújabbkori átok: „A Békés megyei közútkezelő javítsa előtted az utat!” Lásd Lökösháza-Elek között. Mi tapostuk be a zúzott követ Lökösháza és Elek között, saját gépkocsinkkal! Autós * Űtjavítók! A bar- molás csúcsa, amit Lökösháza térségében útjavítás néven műveltek. Ha az átkok fognak, kihaltok, mint a dinoszaurusz! Aki Csabán a Fradinak szurkol, az olyan, mint ha az olimpián a magyarok ellen szurkolna! Hajrá, Előre! DK A mentők és a rendőrök együtt nem szirénáznak annyit, mint a tűzoltók, pedig van munkájuk bőven. Szükséges egy avartűzhöz szirénával száguldozni, és ezáltal veszélyeztetni mások életét? Szerintem a mentők, a rendőrök és az orvosi ügyelet akkor sem szirénázik, ha indokolt lenne. Autós Politika. Új módi kihátráló! Úgy lesz 800 kilométer autóút, ha beleszámít a most meglévő cirka 620 kilométer is. Így csak 180 kell, plusz a tejút. Ennyit viszont senki nem ígért! kertes * Zapának! A parlagfüvet te is kihúzhatod. Félsz, hogy ez nem illeszkedik a Medgyessy-programba? Lehet, hogy igazad van, hiszen ennek mindenki hasznát venné! Az a csíra dolog nagyon csíra. Az aszály miatt először talán a Napot fogd el! Sete * Tisztelt Fetser úr! Gondolom, ismeri Dióssy László képviselőt, Veszprém polgármesterét. Volna mit ellesni tőle. Ha nem látta volna szombaton a Sport 1-en Éles József búcsúmeccsét, a héten ismétlik! Ilyen világnagyságokat rekeszt el városunk sportot szerető választópolgáraitól. Dióssy úr biztosan adna tanácsot. * Kíváncsi vagyok, hogy a balliberális oldal most miért nem kiabál a fényűző augusztus 20-a ellen? A fényűzést most semmi nem indokolta! Az ezredforduló is elmúlt. Hány mázsa gabonát lehetett volna a milliókon venni? Az ország bajban van. Medgyessy Péter takarékos államot hirdetett! Mr. X * Kutya a kutyát nem bántja! Martonyi és Kádár Béla régi elvtársak! Matávkábel! Három hét után végleg elfogyott a türelmünk! Képtelenek vagytok a normális internetszolgáltatásra?! Hirdetés Németjuhász kiskutyák eladók. Érd.: 20/436-8969. _____________________ 36 éves, nőtlen fiatalember megismerkedne korban hozzá illő lánynyal vagy elvált asszonnyal élettársi vagy házasság céljából. Gyermek nem akadály. T.: 70/551-8597. 50 éves a Körös Volán, Ünnepeljünk együtt címmel műsort szervez volá- nosoknak. Ilyen légkörben hogy néznek egymás szemébe? F. Zsolt! Bocsáss meg, hogy nem mentem el a találkozóra! Nem akartalak becsapni! Kérlek, ne keress többet! Túl sok gondom vanr most képtelen vagyok új kapcsolatra. IOU-52... Láthatlak hétfőn a szombati parkolóhelyen? Box Csók Írisz! Szeretnék olyan megbízható, gondos, szerető kertész lenni, akinek a kertjében^az Írisz mindig szépen virul, mert Ő a legkedvesebb virág. Frézia S.O.S. TINI TELEFONOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT Várjuk hívásodat iskolai napokon 16.30—19.30-ig a (66) 447-750-es telefonszámon. A hívás vezetékes telefonról ingyenes az egész megye területéről (a 68-as körzetből is), írhatsz is nekünk a következő címekre: sos.lelkisegely@axelero.hu vagy 5601 Békéscsaba, Pf. 305. Értesítjük DOMBIRATOS lakosságát, hogy közvilágítás-átépítési munkák miatt áramszünetet tartunk az alábbi helyeken és Időpontokban: 2003. szeptember 1-jén 8.30-12.00 óra között: Béke u. 16-30. sz. között, Széchenyi u. 55. számtól végig, Petőfi u. 40. számtól végig, Árpád u. 50. számtól végig. 2003. szeptember 1-jén 11.00-15.00 óra között: Béke u. 2-16. sz. között, Dózsa u. 51. számtól végig, Szabadság u. végig, Kossuth u. 51-86. sz. között, Rákóczi u. végig. 2003. szeptember 2-án 8.30-12.00 óra között: Hősök u. 32. számtól végig, Petőfi u. 2-40. sz. között, Árpád u. 2-50. sz. között, Széchenyi u. 1-64. sz. között, Szélső u. végig. íj 2003. szeptember 2-án 11.00-15.00 óra között: Hősök u. 2-30. sz. kö-' zött, Kossuth u. 2-68. sz. között, Dózsa u. 2-72. sz. között, Kiss u. végig. Hálózati berendezéseinket a kikapcsolás idején is feszültség alatt állónak kell tekinteni. Megközelítésük és megérintésük életveszélyes és tilos! DÉMÁSZ Rt. Főmérnökség, Békéscsaba € £>EUR0-0KTAÉDER Szakközépiskola Békéscsaba, Derkovits sor 2. Telefon: 66/444-625, honlap: eoe.bmk.hu, e-mall: Utkarsagiiieoe.bnik.hu. Az iskolában 2003 őszén már a jubileumi, tizedik tanév veszi kezdetét. Az iskola által szervezett szakmai képesítő vizsgák (bizonyítványok) szintjei, hitelét az Országos Képzési Jegyzékre alapozott oktatás és annak egységes vizsgaelőírásai garantálják: • a képzés 23 év alattiaknak Ingyenes«felvételivtega nincs • kollégiumi elhelyezést biztosítunk. A 2003/2004-es tanévben a következő iskolarendszerű szálirányok indítását tervezzük: ?éve$ Számításteciisikai programozó 2 éves Étasszísztens 2 éves 1 éves Titkárságvezető (akkreditált diákhitel igénylie vehető) 2 éves Pénzügyi-számÉeli ügyintéző (levelezőn is) 1,5 éves Mérlegképes könyvelő (VSZ, levelezőii is) 2 éves Marketing- és reklámügyintéző (levelezőn is) léves Az iskolában szerzett szakképesítésekhez magas színvonalú általános és szakirányú angol és német nyelvi képzés, valamint számítástechnikai felkészítés tartozik. *** A jövő: Európa — Várunk az £UR0-ba! * * * ■ 1 • 146389Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MÓL Rt. 2003. szeptember 22-én reggel 6.00 órától délelőtt 10.00 óráig Ecsegfalva, Dévaványa, Bucsa, Kertészsziget, Körösladány, Vésztő, Bélmegyer településeket érintően az üzemeltetésében lévő föld- gázszállító rendszeren GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZÜNETTEL JÁRÓ KARBANTARTÁSI MUNKÁT VÉGEZ. Kértük tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a zavartalan visszakapcsolás érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. A MÓL Rt. és a DÉGÁZ Rt. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Reszvenytarsasag >>l>> raab karcher >>> tüzép A Raab Karcher Tüzép Rt. békéscsabai telephelyére felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére. ÁRUKIADÓ RAKTÁROS Jelentkezési feltétel: alapvető építőipari anyagismeret, hasonló területen szerzett gyakorlat, targoncavezetői engedély. ÉRTÉKESÍTÉSI ADMINISZTRÁTOR ill. ÜZLETKÖTŐ Jelentkezési feltétel: szakirányú jártasság, jó tárgyalóképesség, számítógépes ismeret. Jelentkezés: 2003. augusztus 26-án 9-12 óráig személyesen a Raab Karcher Tüzép Rt. Békéscsaba, Berényi út 140. szám alatti telepén (volt Borbély tüzép). Raab Karcher: Az építésvezető