Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-19 / 193. szám

6. OLDAL - 2003. AUGUSZTUS 19., KEDD DOBOZ Hl Sportbarát község Bár a dobozi felnőtt focicsa­pat kiesett a megyei II. osz­tályból, sportnyelven szólva a vezetőség nem omlott ösz- sze. Átalakították labdarúgó- csapataik struktúráját. En­nek szembetűnő jele, hogy a dobozi felnőtt csapatot való­ban doboziak alkotják a jö­vőben — tudatta Zsigmond Károly, az egyesület elnöke. — Természetesen nagy feladat hárul játékosainkra, hiszen az eddig ifi bajnokságban szereplő fiataloknak ősztől a felnőtt baj­nokságban kell helyt állniuk. A versenyzés terén a tudatos után­pótlás-nevelést tűztük ki célul. Két szakosztályunk három csa­pata 60 igazolt játékossal ver­senyzik, illetve kiegészül még a Bozsik-programban szereplő 30 gyermekkel. Utánpótlásunkat serdülőink és a Bozsik-program keretében focizó gyerekek képe­zik. 2002-ben újraindítottuk a lány kézilabdát ifjúsági korosz­tályban. Idén is nagy erőbedo­bással készülnek az új bajnok­ságra - folytatta a 2002 január­jában alakult Dobozi Szabad­idős Tömeg- és Versenysport Közhasznú Egyesület elnöke. A tömegsport terén nagy elő­relépést jelentett, hogy 20 év után újra elindult á dobozi kispá­lyás labdarúgó-bajnokság, s így péntekenként százan-száztízen töltik szabadidejüket sportolás­sal. A bajnokság létrejöttét előse­gítette egy — javarészt az önkor­mányzat anyagi áldozatvállalásá­nak köszönhetően létrehozott -, világítással, védőhálóval ellátott füves kispálya kialakítása is. Sajnos, az épület, az öltözők, mellékhelyiségek leromlott álla­potban vannak, a higiéniai elvá­rásoknak nem megfelelőek, s e problémák megoldása azért is nagyon fontos, mert a sportnak valójában az egészségmegőrzést kellene szolgálnia.- Bízunk benne, hogy a GYISM által kiírt pályázat segít­ségével sikerül megoldani ezen gondjaikat. Örömmel tapasztal­juk viszont, hogy vannak helyi vállalkozók, magánszemélyek, akik alkalmanként vagy rendsze­resen is támogatnak bennünket, ami jelzésértékű lehet tevékeny­ségünket illetően — tette hozzá zárszóként az egyesület elnöke. Az oldal a Dobozi Önkor­mányzat támogatásával ké­szült. Szerkesztette: Both Im­re. Fotó: Veress Erzsi. Dobozi Kulturális és Sportnapok Tisztek Dobozi Polgárok! Tisztek Újságol­vasók! Köszöntőm Önöket abból az alkalom­ból, hogy immár 6. alkalommal rendez­zük meg augusztus 20-a tiszteletére a Do­bozi Kulturális és Sportnapokat. Augusztus 19-én délután a hivatalos, protokolláris ünnepségeket bonyolítjuk le. Este a sportpályán szórakoztató műso­rok sokasága kezdődik, amely augusztus 20-án egész nap folytatódik. Közben találkozunk Békés megye egyik legszebb üdülőhelye, Doboz- Szanazug lakóival is. Úgy gondolom, lesz mit ünnepelni ezen a napon. Nagy erőfeszítések árán, de szépen fejlődik települé­sünk. Különösen kiemelendő az, hogy a község la­kossága egyre többet tesz a közterületek és kertek vi- rágosításáért, a parkosításáért. Újabb, látványos eredményeket értünk el a községközpont szépítésé­ben is. Hiszem, ha minden lakos és az intézmények is kiveszik részüket a településszépítési munkála­tokból, az már önmagában is hatalmas lépés az eu­rópai értékrend helyi alkalmazásában. Ezen célok megvalósítása érdekében 2003-ban is csatlakoztunk a Virágos Magyarországért mozgalomhoz. Idén októberben átadjuk a Holt-Fekete-Körös re­habilitált belterületi szakaszát. A beruházás jelen­tős községképváltozást eredményez. Ennek folya­matos karbantartása és vízcseréje az elkövetkező évek egyik kiemelt feladata lesz. Augusztus 20-án adjuk át a felújított, korszerűsí­tett napközis konyhát. Jelenleg is folyik a bölcsőde bővítése, melynek eredményképpen - reményeink szerint október elejére - elkészül a 25 férőhelyes, tá­gas és minden feltételnek megfelelő intéz­mény. Ezen túlmenően az idősek klubja tárgyi feltételeit is javítani tudjuk, s létre­hozzuk a mozgáskorlátozottak támogató szolgálatát is. Ennek keretében vásáro­lunk egy kisbuszt, ami a mozgáskorláto­zottak szállítását is lehetővé teszi. Sikeresen szerepeltünk a Sapard internetes pályázatán. Ebből eredően egy mikrohullámú bázisállomás épül a köz­ségben, melynek segítségével a község lakossága és önkormányzati intézményeink egyaránt rá tudnak csatlakozni a világhálóra Az ősz folyamán még számos pályázaton méretik meg a település. Ismét beadtuk pályázatunkat az 50 férőhelyes idősek otthona megépítésére. Folyamatban van a több száz miüiós szennyvíz-beruházási pályá­zatunk elbírálása. Pályázatot nyújtottunk be a Szanazugi bekötőút felújítása és a Magtár utcai útépí­tés tárgyában egyaránt. Megoldottuk a megépíteni ter­vezett tornacsarnok terület-előkészítését, s pályázati segítséggel lehetőségünk nyűik a megvalósítására Megtérítette a kormányzat a téli hóvihar, illetve a tavaszi belvíz elleni védekezésre fordított költségein­ket. Folyamatban van a középületekben keletkezett károk felmérése, s erőfeszítéseket teszünk a belvíz által súlyosan megrongált személyi tulajdonú lakó- ingatlanok kárenyhítése érdekében is. Ezúton is megköszönöm a község lakosságának áldozatkész munkáját, segítő, támogató hozzáállá­sát közös dolgaink megvalósításában. Kívánok mindenkinek jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást! SZATMÁRI JÁNOS POLGÁRMESTER Ünnepi programok — hatodszorra 2003. augusztus 19. 14.45: Az I—II. világháborúban elesett hősök emlékművének meg­koszorúzása 15.00: Ünnepi képviselő-testüle­ti ülés Doboz Nagyközségért emlékérmek átadása (polgármesteri hivatal díszterme) 15.30: Ifj úsági Park átadása (Dobó utcai óvoda előtt) Doboz legszebb utcája; eredményhir­detés, díjátadás 16.00: A felújított napközis konyha átadása Sportpálya 19.00: Térzene 19.30: Tátika-show 20.00: A Break Dance Crew break-bemutatója 20.30: Polgá-rock-koncert 21.30: Szabadtéri lampionos táncparti Dj: Bíró&Bíró (sportpálya - szabadté­ri színpad) 2003. augusztus 20. Szanazug — Emlékliget 10.00: A megjelenteket köszönti Vasvári Mihály, az üdülőhelyi bizott­ság elnöke Ünnepi beszédet mond Szatmári Já­nos polgármester Sportpálya 09.00: Augusztus 20. Kupa Felnőtt férfi kispályás labdarúgó-mér­kőzések Női labdarúgó-mérkőzés Nevezés: ifj. Zsigmond Károlynál 09.15: Főzőverseny - benevezés 09.30: Gyermek kézilabda-mér­kőzések 10.00: Meseország 7 próbája ­játszóház (korongozás, csuhézás, gyöngyfűzés, falikép készítése, mesemondás, üveg­töltés, gyermekrajz) 10.00: Sakkverseny (gyermek, felnőtt) 10.30: Arcfestés 11.00: Erős emberek versenye 12.00: Lengőtekeverseny 13.00: Tappancs Minitársulat Deák Mónika és Lustyik István gyermekműsora 14.00: A Dobozi Népdalkor mű­sora 14.30: Társastánc-bemutató 15.00: Aerobik-bemutató 16.00: Sztárvendég: a New Tone 16.30: Amazon Divatstúdió szó­rakoztató műsora 17.00: Slágerparti Székely Eri­kával 18.00: Sörivóverseny 18.30: A versenyek ünnepélyes eredményhirdetése 19.00: Színpadon a Picasso Branch 19.30: Tombolasorsolás 20.30: A Fekete Gyémántok mű­sora 21.00: Helyünk a világban ­rövidfilmvetítés Dobozról 21.30: Zárszó - Szatmári János polgármester 21.40: Tűzijáték Alapítvány a helyi iskolásokért A Dobozi Iskoláért Alapítványt 1996-ban az új iskolaszárny átadása apropóján dr. Bodzás Julianna, volt dobozi lakos kez­deményezésére 100 ezer forintos alaptőkével a Békés Megyei Általános Építőipari és Vállalkozási (BÁÉV) Rt. hozta létre. A Békés Megyei Bíróság PK. azoké, akik nehéz körülmények 60.16/2000/2. számú végzése ér- között nevelődtek, s szüleik anyagi telmében, 2000. február 7-ével helyzete nem teszi lehetővé a to- közhasznú szervezetté minősített vábbtanulást, illetve a tanuláshoz alapítvány - alapító okiratában is kapcsolódó tankönyv, kollégium rögzített - egyik célkitűzése: „Az stb. költségeinek viselését”, általános iskolát végzett tehetséges Az alapítvány kuratóriumának tanulók középiskolai továbbtanu- elnöke Váradi Mihályné, tagjai: lásának támogatása, különösen Kiss László és Köves Mihály. Két évvel ezelőtt a személyi jövede­lemadó 1 százalékából felajánlott összeg révén 256 ezer 779 forin­tot kasszírozott az alapítvány, s anyagi áldozatvállalásuknak is köszönhetően bővítették az isko­la számítógépparkját. Tavaly a nyelvi labor számára — a diákok eredményesebb nyelvtanulását elősegítendő - 4 ezer 400 forint értékben nyelvkönyveket, 168 ezer 750 forintért pedig magnót és fejhallgatót vásároltak. MEGÚJULÓ BÖLCSŐDE. Közel 11 millióból kívül-belül új „öltözetet" kap, s tá­gasabbá válik a Dobozi Gondozási Központ berkein belül működő bölcsőde. Ifjúsági park a fiataloktól A kastélykertben kialakított játszótér, Sámson-vár létre­hozásával már a tavaly au­gusztus 20-ai ünnepségek ap­ropóján letette névjegyét az akkor még igen zsenge korú Doboziak Dobozért Közala­pítvány, s idén sem adják alább. A közalapítvány ber­kein belül időközben megala­kult ifjúsági tagozat jóvoltá­ból is a Dobó utcai óvoda előt­ti közterületen ifjúsági parkot avatnak augusztus 19-én. Azt már Debreceni Lajos alpol­gármestertől, egy személyben a közalapítvány kuratóriumának elnökétől tudjuk meg, hogy a fia­talok keresték meg azon óhajuk­kal, miszerint erejükhöz mérten ők is szeretnének hozzájárulni a község fejlesztéséhez. A Kolarovszki Mariann vezette kö­zel 20 tagú ifjúsági tagozat aktivi­tását mi sem igazolja jobban, minthogy az ifjúsági park ötlete is fejükből pattant ki, s a tervek elkészítésétől a kivitelezési mun­kálatok elvégzéséig mindenben tevékenyen részt vettek. — A beruházás financiális hát­terét, közel 200 ezer forintot a te­lepülési önkormányzat, illetve a közalapítvány biztosította - tu­datta Debreceni Lajos. A tavaly első ízben szervezett Doboz legszebb utcája elnevezé­sű közterület-szépítő verseny si­kerén felbuzdulva a közalapít­vány idén is meghirdette a pályá­zatot, s 13 utca versenyez egy­mással az első helyezettnek du­káló 50 ezer forintos pénzdíjért. A második legszebb utca ingat­lantulajdonos közösségét 30 ezer, míg a harmadik legszebb utca lakóit 20 ezer forint pénzdíj­jal jutalmazza a Doboziak Dobo­zért Közalapítvány. A Doboziak Dobozért Közalapítvány ifjúsági tagozata kezdeményezésére, önkormányzati áldozatvállalással született meg az Ifjúsági park, amelyet ma adnak át a községben. GYORS ÚJRAÉLESZTÉS. A tervezetben szereplő kivitelezési határidő lejárta előtt egy évvel, s a becsült költségeknél keve­sebb összegből, 57 millió 850 ezer forintból valósult meg a - köznyelv szerint Holt-Fekete-Körösként emlegetett - Vargahosszai főcsa­torna 4 ezer 200 méter hosszúságú belterületi szakaszának rehabilitációja. Dinamikusan fejlődő gondozási központ A kívülállónak nem könnyű átlátni a három tagintézményt — a bölcsődét, családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, vala­mint az idősek klubját — tömörítő Dobozi Gondozási Központ szerteágazó tevékenységét. A település vezetése a nagyköz­ségben élő családok, egyének, gyermekek szociális gondjai eny­hítésére 1998-ban határozott a jogelőd intézmény, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat meg­alakításáról. A képviselő-testület 2001-ben „keresztelte át” Dobozi Gondozási Központra az intéz­ményt.- Munkánk során kifogásta­lan a kapcsolatunk, együttműkö­désünk a közoktatási intézmé­nyekkel, a gyámhatósággal, az egészségügyi intézménnyel, a ci­gány kisebbségi önkormányzat­tal, illetve a rendőrséggel egy­aránt. A megyében megalakult szakszolgálatokkal, módszertani intézményekkel jó a kapcsola­tunk, a jelzőrendszer - kölcsö­nösségi alapon - megfelelően működik — részletezte munka- kapcsolataikat ismertetve Váradi Mária, a gondozási központ ve­zetője. Az 1999-ben nyitott bölcsődé­hez kanyarodva örömteli hírt új­ságolt Váradi Mária: jelenleg is tart az intézmény bővítése, teljes körű felújítása. A közel 11 millió forint bruttó bekerülési költség­ből megvalósítandó beruházás eredményeképpen 25 férőhelyes­re bővül a bölcsőde, s külső-belső csinosítása mellett a berendezé­sek teljes körű cseréje is megol­dódik. A gondozási központ a há­roméves kistérségi szociális fel­zárkóztató program keretében 3 millió forintot nyert szakember- képzésre, s szintén az Egészség­ügyi, Szociális és Családügyi Mi­nisztériumtól (EÜSZCSM) 3 mil­lió 300 ezret az idősek klubja tár­gyi feltételeinek javítására. A csa­ládsegítő és gyermekjóléti szolgá­lat tárgyi eszközeinek fejlesztésé­re szintén a szaktárcától 1 millió 72 ezer forint támogatást nyert a Váradi Mária vezette gondozási központ. Az intézményvezető abbéli re­ményének is hangot adott, hogy mihamarabb megépülhet az idő­sek bentlakásos napközi ottho­na. Szatmári János polgármester szerint nem megalapozatlan a vezetőnő reménykedése, hiszen ismételten benyújtják a terve­zett 50 férőhelyes idősek bentla­kásos otthona építését megcélzó pályázatukat. Óvatos költség- becslések szerint - kedvező el­bírálás esetén — 238 millióból épülhetne idősek otthona Dobo­zon.

Next

/
Thumbnails
Contents