Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-16 / 191. szám

2003. AUGUSZTUS 16., SZOMBAT - 11. OLDAL

ÜS MEGYEI HÍRLAP

Álló szélcsatornában kntatják, hogyan lehet megelőzni a légikatasztrófákat

Közepes méretű repülőgépek réme: az eljegesedés

A repülőgép-katasztrófák egy részét kivédhetetlennek mondható légköri körülmények okozzák. Ilyen a jegesedés is, amely a géptípustól függően jelent kisebb-nagyobb veszélyt. E folyamat apró részleteit újszerű kísérletekkel igyekeznek földeríteni. Az utóbbi években több olyan súlyos repülőbaleset történt, amelyet az okozott, hogy a repülőgépekre a felhőkben repülés közben jelentős jégréteg rakódott. Ezekben az esetekben az utasszállító kormányozhatatlanná vált, vagy pilótái csak nagy nehézségek árán tudtak vele kényszerleszállást végrehajtani. 1978-ban az Alpokban zuhant le egy olasz ATR-42-es, 1985 decemberében egy DC—8 Super 63-as a kanadai Ganderben, 1994 októberében egy ATR-42-eshez hasonló gép Chicago közelében, 1998-ban egy Ernbraer-120-as Michigan-ben, 2002 márciusában egy ugyanilyen a Bahamákról visszatérőben, és a múlt év decemberében egy ATR-42-es a Taivani-szorosban. (A repülés közbeni eljegesedés nem azonos az indulásra várakozó, álló gépekre rakódó és azok felületén káros réteget képező csapadék — eső, hó, havas eső, dér — okozta jegesedéssel).

Stephen Barley a Légikatasztrófák címmel megjelent könyvében részletesen ismerteti a kanadai Ganderben lezuhant DC-8-as tragédiájának részleteit, s a vizsgálat megállapításait:

Az amerikai Arrow Air‘90-es számú járata, egy DC-8 Super 63-as típusú repülőgép, 1985. december 11. meleg éjszakáján szállt fel az egyiptomi Kairóból, a tervezett indulási idejénél jóval később. A járat bérek, charter-repülés vök; az Egyesült Államok 101. Légihüdosztályának hazafelé tartó 248 katonája vök a fedélzeten, akik a békefenntartó hadtestben szolgáltak a Sí- nai-félszigeten. A repülőgép leszóld Kölnben, ahol új, nyolcfőnyi személyzet váltotta fél a régit. A gép már hajnali fényben szállt le az újfundlandi Ganderben, hogy üzemanyagot vegyen fel, és egy óra múlva, folytassa útját az Egyesült Államok felé. A gép a felszállás után alig emelkedett: látták, ahogy nagyon alacsonyan átrepül a transzkanadai autópálya felett, majd a pálya jegétől mintegy 900 méterre a fás-bokros részre zuhan. A rettenetes becsapódást tűz követte, amelyet a repülőgép tartályaiban tárok nagy mennyiségű üzemanyag táplált. A gép teljesen megsemmisült, túlélők nem vokak.

Három szemtanú ,, narancsszínűsárga lángokat látott a gépen fellobbanni”, amely esetleg arra utalt, hogy repülés közben kabintűz vagy hajtóműtűz alakult ki. Kettejük arról vallott, hogy a tűz annyira erős volt, hogy bevilágította a teherkocsijuk belsejét. A harmadik a ragyogásról azt hitte, hogy az,, a bevezető fénysor lámpáinak visszavert fénye a repülőgép testén”. 1986-ban nagyon sok kutatás, kísérletezés, vita és meditáció után elvetették a meteorológusok, valamint a ganderi repülőtéren akkor jelenlévő pilóták egymásnak ellentmondó nézeteit is, különféle fekételezéseket vágtak sutba, és a némileg gyakorlatlan ki vizsgálók olyan jelentéstervezetet alkottak, amelyben a baleset bekövetkeztéért a repülőgép jege- sedését okolták. Ez a megállapítás csak olaj volt a tűzre. Amikor a brit Flight International című hetilap a kanadai Repülésbiztonsági Tanácstól kapott információkat közölte, az Arrow Air felháborodottan tiltakozott, de mások is visszavág, és ha a jegesedés jelentkezik, ezt a csíkot levegővel belülről, ismétlődően fel lehet fújni, mire az alakváltozás miatt a lerakódó jég leválik.

A szárnyvonali gépek sebessége óránként 450-550 kilométer és általában a sugárhajtásúaknái jóval alacsonyabban, 4- 5 ezer méter magasan, sokszor felhős rétegekben repülnek, ahol gyakori a nulla fok körüli hőmérséklet. A légcsavarjaik forgatására szolgáló gázturbinák teljesítménye szerényebb, ezért aránylag kevés az energiatartalékuk a jegesedés meggát- lására, amit forró gázsugámak a szárnyakba vezetésével, vagy elektromos fűtéssel szokás elérni.

vei, a pilóták jelentéseinek kiértékelésével, laboratóriumi és szélcsatorna-kísérletekkel, másrészt az időjáráskutató repülő-laboratóriumokban végzett vizsgálatokkal is keresik a megelőzés módját. Az utóbbiak Electra típusú négy lgt-s (gázturbinás) gépek és belerepülnek túlhűlt, lebegő pára- cseppekből álló jegesítő felhőkbe is.

A túlhűlt víz képes a jégeltávolító berendezés mögött is lerakódni, és ott érdes jégpúpot alkotni. Az pedig megzavarja a felhajtóerőt keltő sima légáramlást, ott megvastagítja a szárny keresztmetszeti alakját, profilját, súlytöbbletet képez és megváltoztatja a gép súlypontjának helyét. Ráadásul a csűrőkormányutasították a jelentéstervezetet. A vita — kiszivárogtatásokkal és a történtek eltitkolására célozgató vádaskodásokkal elegyítve - még vagy két évig folyt a Tanácson kívül és belül, mígnem kiadták a zárójelentésnek szánt dokumentumot. A jelentésben elismerték, hogy „a Tanács nem volt 'képes megállapítani azoknak az eseményeknek a pontos sorrendjét, amelyek a repülőgép kis magasságon történő korrigálhatatlan áteséséhez vezettek”, de ragaszkodva a fegyverükhöz, a kivizsgálók kiemelték: ,,az átesés legvalószínűbb okának azt a tényt tartjuk, hogy a repülőgép szárnyának felső felületein és a belépőéleken jéglerakódás volt”.

A felsorolt tragédiákban (jóval több olyan is volt, amelyekből a pilóták szerencsésen kievickéltek) az a közös, hogy szárnyvonalakon járó, közepes (20-50 személyes), és két légcsavaros gázturbinával hajtott gépek jegesedtek el. Valamennyinek jellemzője az is, hogy a szárnyaik és a kormányfelületeik elülső (szaknyelven belépő, a légáramlással szembenéző) éleit a jéglerakódás meg- gátlására kétarasznyi széles és végigfutó, szemmel látható, feltűnő, sötét színű gumicsík védi. Azon kevésbé tapad meg a

A gázturbinás sugárhajtóművekkel repülő nagyobb utasszállítók 9-11 ezer méter magasan, vagyis „az időjárás feletti”, felhőmentes légrétegekben járnak, ahol a külső hőmérséklet mínusz 50 fok körüli, a fátyolfelhők, kondenzcsíkok pedig szilárd, apró jégtűcskékből állnak. A még kisebb, jegesedésgátló nélküli gépek pedig a túlhűlt felhőknél alacsonyabban repülnek, tehát elkerülik azokat.

A balesetek elemzésekor megállapították, hogy a pilóták és az irányítók is betartották az előírásokat, a katasztrófák tehát nem vezetési hibából következtek be. így le kellett vonniuk azt a következtetést, hogy a jegesedési körülmények közötti repülési előírásokat rögzítő szabályzat elavult. Annak idején úgy vélték, hogy a felhőkben a ködpermetszerű és fagypont alá hűlt vízcseppek nem nagyobbak 30 mikronnál. A valóságban azonban egy milliméter átmérőjűek is előfordulnak, amelyek már robbanásszerűen jéggé válnak, amikor a jóval fagypont alá hűlt repülőgéptest nekik ütközik. Nemcsak a védett belépőéleken, hanem a gép farokrészein is.

Az elmúlt évtizedekben összegyűlt óriási adathalmaz számítógépes elemzéséA nagy utasszállító gépeket nem fenyegeti az eljegesedés veszélye

ok szárnyvégi felületei fölött szívást gerjeszt, ami szükségtelenül kitéríti azokat, ezáltal megbillenti a gépet.

A pilóták helyzetét nehezíti az is, hogy a gépet útközben a fedélzeti komputerhez kapcsolt robotpilóta vezeti, amely szinte észrevétlenül egyenlíti ki a szokatlan mozgásokat. Kézi vezetés esetén a pilótáknak feltűnne a gép szokatlan viselkedése.

A szélcsatornákban (ezek alagútszerű mérőkamráiban mesterséges légáramlás kelthető) sem tudták utánozni a nem pontosan szemből, hanem kissé felülről érkező túlhűlt, nagy esőcseppek jéggé lerakódását. E gondon remélnek segíteni az angliai Cranford egyetemén működő Aeronautical College-ben épült függőleges, mintegy felállított szélcsatornában végzett kísérletekkel. Azt remélik, hogy a szélcsatornába épített s nagyon lelassított felvételeket készítő kamerákkal kideríthetik a jegesedés különféle változatainak keletkezését. Megkezdték a jégérzékelő és jelző műszerek gépekre felszerelését is. Ezektől az intézkedésektől és a kísérleti eredmények gyakorlati hasznosításától remélik az ilyen balesetek megelőzését.

Sz.J.

A mezőhegyesiek félnek.

Hajszálnyi remény

,,A mezőhegyesi és a bábolnai ménesbirtokok privatizációjával még nem foglalkozott a kormány. Az ügyben több képviselő kérte, hogy döntés előtt hallgassam meg őket. A hagyomány fontos, de gazdasági kérdésről nem szabad érzelmi alapon dönteni. Ha valami nem jól működik, akkor meg kell keresni, hogyan lehet jól működtetni. A történelmi részt a privatizáció nem érintheti. ” - nagyjából ezeket mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a két ménesbirtok privatizációját firtató kérdésünkre csütörtökön a parlamentben.

Van tehát még egy hajszálnyi remény, még akkor is, ha a ménesbirtokok - a mezőhegyesi bizonyosan - privatizációjának előkészítése gőzerővel folyik az APV Rt. székházában. A jelek szerint sok múlik azokon a képviselőkön, akik bejelentkeztek a kormányfőhöz, hogy elfogpdtassák vele: a 217 éve alapított, és azóta mindvégig kincstári tulajdonban lévő Mezőhegyes nem egy a

sok állami •♦**♦**••»•»«*** gazdaság között. Nagy a felelősségük abban, hogy elhitessék, hagyomány és gazdaságosság nem egymást kirekesztő fogalmak. Vagyis lehet gazdaságosan működtetni egy több, mint kétszáz éves, nagy múltú állami ménesbirtokot, és jégre lehet vinni hetek alatt egy magáncéget. Igaz, utóbbi esetben nem az adófizetők pénze úszik el. Fontos továbbá, hogy elmondják: a mezőhegyesi gazdaság eredményesen működő vállalkozás, beszéljen tehát nyíltan a kormány, nem az állami tehertől való megszabadulás a tét, hanem a privatizációs bevétel. Végezetül, nem szükségtelen felhívniuk a miniszterelnök figyelmét arra, hogy a mezőhegyesiek félnek. Tartanak az államnál rosszabb tulajdonosoktól, a szerencselovagoktól, amelyekből errefelé valahogy több jutott, mint az ország más részeire. Akik nagy hanggal és sok pénzzel idetévedtek céget és emberi hitet vásárolni, azok többsége építés helyett rombolt, kiürített gyárépületeket, „górékat” és csődöt hagyott hátra. Szóval jó lenne tudatni, hogy az emberek okkal félnek, tartanak a munkahelyük elvesztésétől.

Ha mindez kevés ahhoz, hogy a kormány belássa, a Ménesbirtoknak maradnia kell, akkor adjanak garanciát! Garanáát arra, hogy a történelmi részt ingatlanjaival és lóállományával együtt, érinthetetlen egységben kincstári kézben tartják, lói értsük egymást: sem fondorlattal, sem törvényesen ne vásárolhasson ki és ne lízingelhessen belőle senki, semmit. Garanciát kérünk továbbá arra, hogy tisztességes privatizációt hajtanak végre. Olyanok kezébe adják a vagyont, akik építkezni és nem rombolni érkeznek Mezőhegyesre.

Akik nem fogják a cukorgyár sorsára juttatni a Ménesbirtokot!

Árpási Zoltán arpasiz@axels.hu

Bárka „

Sarofe

Kiss László

A mi történelmünk

,,Ez kizárt dolog, mer' nem tudom. ”

A mi történelmünkben, ha akartuk, az emberek a 0-nál, az origótól kezdték a dolgokat, meglehet, akad olyan, aki éppen eddig, ne adj, isten, eddig sem jutott el, de majd csak. A mi történelmünkben, ha akartuk, Szűz Mária egy sötét kapualjban találkozott Á. Józseffel, később ikerpárnak adott életet, egy egyiknek és egy másiknak, akik közül az egyik jelentős karriert futott be. A mi történelmünkben, ha akartuk, Napóleon nem a jobb kezét dugta a kabátja zsebébe. A mi történelmünkben, ha akartuk,

nem a Manchester United nyerte az angol bajnokságot, hanem Luther Márton, 95 ponttal, de az első helyen megosztozott Gömbös Gyulával, aki szintén pap volt, sőt lelkipásztor, s a Nemzeti Zsinagóga pénztáránál Varnus Xavér-koncert- jegyekért tolongott. A mi történelmünkben, ha akartuk, Szekfű Gyula Bibó István volt, Bibó István pedig Szekfű Gyula. A mi történelmünkben, ha akartuk, senki se mondta Jeanne d’ Arcnak, hogy hülye rinya (itt eredetileg más szó állt), és Zrínyi Ilonát is hagyták, hadd rohangáljon a munkácsi vár bástyáin. A mi történelmünkben, ha akartuk, Szókratész írta a Platónt, és Wordsworth, mert a mi történelmünk irodalom is volt, táncoló fekete lakkcipőkről énekelt. A mi történelmünkben, ha akartuk, senki se mondta XVI. Lajosra, hogy úgy néz ki,

mint egy disznó. A mi történelmünkben, ha akartuk, Assisi Szt. Ferenc farkasvadászaton vendégeskedett Ceau$es- cunál, Könyves Kálmán titokban boszorkányokkal hált, a hős Roland pedig mobiltelcsin tájékoztatta trikolórban feszítő spanját, Nagy Károlyt, hogy gázos a szituáció. A mi történelmünkben, ha akartuk, Rákosi Mátyás kúpszerűen sima, kerekre hízott feje búbja semmiféle sikamlós karikatúrának nem szolgált alapjául. A mi történelmünkben, ha akartuk, Gavrilo Princip nem ölte meg Ferenc Józsefet, ellenben Margaret Thatcher megalapította a Beatlest, de ez nem biztos, idáig nem jutottunk el. A mi történelmünkben, ha akartuk, Csák Máténak két fia volt, Chuck Norris és Nemcsák Károly, egy törvényes és egy törvénytelen. A mi történelmünkben, ha akartuk, Koppány harcot indított a köny- nyű drogok legalizálásáért, amiben Saulus és Buddha is a segítségére volt. A mi történelmünkben, ha akartuk, IV. Béla építette Magyarországot, és Dugovics

Titusz a szegényekért szenvedett halálfiát. A mi történelmünkben, ha akartuk, az asszír fáraók élő pajzsként védték Európát a töröktől, Mária Terézia pedig hó- doltatta Bizáncot, miután szentté ütötte a szélsőbalos Garibaldit, akiről Molnár Ferenc is megemlékezik egy regényben.

Csakhogy ezt mind-mind nem akartuk.

Mert ez egy ilyen osztály volt. Hogy istenigazából nem akart.

Mert ez egy teljesen átlagos osztály volt, olyan, amelyben senki sem mondott kénytelen-kelletlen százszámra verset, amelyben senki sem tudott olyan összefüggést levezetni, ami nem olvasható a könyvben (pedig akadt olyan, akinek sikerült), amelyben senki sem puskázott, még azok sem, akikre gondolok (most), amelyben csak nagyon kevesen hiányoztak, amelyben soha senkitől nem kaptam kölcsön durva metálzenét, amelyben senki sem írt 100 százalékos dolgozatot (rajtuk kívül), amelyben senki sem nézett nagy, kerek szemekkel, hogy akkor

most mi is van, amelyben senkinek sem rezgett a mobüja feleléskor, és amelybe soha sehonnan nem érkezett semmilyen új tanuló.

Olyan osztály volt ez, amelyikben senki sem rohangált a székeken, senki sem tépte le a függönyt, senki sem késett, senki sem feküdt a rúzsába, senki senj harapott még egy uccsót a hot-dog- ba, senki sem aludt nyitott szemmel, senki sem krétaporozta össze a Naplót ás az asztalt, mert kréta is csak elvétve akadt, senki sem aggatott spirálfüzetet a fülébe, senki sem kért fel táncolni óra közben, senki sem adta át a helyét, és senki sem integetett, amikor elhagytam a termet.

Ilyen osztály volt ez, illetve csak lett volna ilyen, ha osztály lett volna egyáltalán, mert hát, szegény, nem volt az, osztálydarab volt csupán, osztálycsonk, amiről én valójában semmi hiteleset nem tudok állítani, ezért jobbnak látom, ha meg sem próbálok nekikezdeni, örülök, hogy legalább eddig'eljutottam.