Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-15 / 190. szám
10. OLDAL - 2003. AUGUSZTUS 15., PÉNTEK KÉK A SZÉLVÉDŐ BÁNTA, (r) Gyomaendrődön volt élettársa személygépkocsijában tett kárt egy helybéli férfi. Az autót megrugdosta, a szélvédőjét betörte. A kár 100 ezer forint. ROBBANÓFEJ. (r) Békésszentandráson a Fő út és a Csokonai út kereszteződésében szennyvízcsatorna-építés közben két tíz centiméter átmérőjű robbanófejre hasonlító tárgyat találtak, amelyeket a tűzszerészek elszállítottak. ŐZET ÜTÖTT, (r) Egy orosházi lakos Szavasról hazafelé tartva az országúton őzzel ütközött. A személygépkocsiban félmillió forintos kár keletkezett. Rosszul áll a szénája ZSADÁNY Rosszul áll a szénája a biharugrai V. Pálnak. Történt ugyanis, hogy a zsadányi székhelyű Zsadányi Malom '97 Kft. lucernatáblájából július 26-ára virradóan nyoma veszett 41 nagy méretű körbálának, s így 600 ezer forint kára keletkezett a tulajdonosnak. A társaság képviselője azonnal jelentette az esetet a Sarkadi Rendőrkapitányság zsadányi őrsén. Nem sokkal később a cselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható V. Pál portáján csöngettek a sarkadi zsaruk, s a telkén előkerült az eltulajdonított 41 nagy méretű lucernabálából 39. A másik két bálát a nyomozók már korábban megtalálták az úton. V. Pál elismerte a bűncselekmény elkövetését. A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás bűntettének alapos gyanúja miatt kezdeménye- zett ellene eljárást. _________bj. Ta rtállyal távozott Udvaron parkoló kisteherautóról loptak műanyag tartályt a napokban Füzesgyarmaton. A tettest rövid időn belül elfogták a rendőrök. Füzesoyarmat- Augusztus 11-én jelentették Füzesgyarmatról, hogy két nappal előtte, hajnali 6 óra körül ismeretlen személy a nyitott kapun át bement egy udvarra, s az ott parkoló tehergépkocsiról ellopott egy 60 literes műanyag tartályt - tájékoztatott Kom- róczki Edina rendőr törzsőrmester, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferense. A gyors és hatékony intézkedés eredményeként a rendőrök előállították és elszámoltatták a füzesgyarmati H. 1.-t, aki a bűn- cselekmény elkövetését elismerte. A műanyag tartályt is megtalálták nála. Az ügyben H. I. ellen lopás miatt indult eljárás. SMS; (30) 4061-110 Jól állnak ezek a pesti hajléktalanok. Robbantással fenyegető telefonra van pénzük. Kekec Szombaton nem lehettél a közelben sem, ezért írod, amit Írsz. A zöldek támadtak ránk üvegekkel, utána tényleg békésen odébb álltak. Azt kapták, ami járt nekik. Az Üllőire is elmegyünk, mint ahogy tettük idáig is. De először irány az Újpest—Fradii BEFC+UTE ANTI FTC Politika. F elvtárs! Ne a kreált, hazug ügyeket emlegesd! Ne hivatkozz a Fi- deszre, hogy elkendőzd a kormányod bakijait! Ezekről szólj, ne Simicskáról! De ha neked például az Orbán-bánya említése gyógyír az ország (megyénk) súlyos bajaira, akkor emlegesd, lelked rajta, figyelő * F! Milyen megszorító intézkedések voltak például az Orbán- kormány után? Maci * ACI! Ahogyan te Orbán Viktorról beszélsz, az már kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát. E téren a baloldal igazán zseniális árokásó. Mr. X * Mennyivel kiszámíthatóbb volt a Fidesz oktatáspolitikája! Remélem, hogy az MSZ(M)P-re szavazók is kezdik ezt lassan belátni! Vanil * A Fidesz oktatási koncepciója kiszámítható volt. Pedagógus és gyerek biztonságban érezhette magát. * A kormány átveri a nyugdíjasokat? 53. heti nyugdíj címén körülbelül 12 600 forintot kapnak majd - talán! M. * A kormány „hajlandó” betartani a TŰKOR „Maci ezredes” esetei A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőr- kapitánysága csalás gyanúja miatt folytat eljárást D. István 55 éves, kistarcsai lakos ellen: február 17-én egy Dobó József nyugállományú mérnök ezredesként bemutatkozó férfi 870 000 forintot vett át a sértettől azzal az ígérettel, hogy vásárlásra megszerez egy, a honvédségtől leselejtezett gépkocsit. __________Budapest A rendőrök április 17-én azonosították és a Jávorka Ádám utca egyik lakásában fogták el D. Istvánt. Az aktatáskájában nyugdíjas katonaigazolványt találtak, egy ahhoz tartozó honvédségi belépési engedélyt, egy sorszám nélküli rendőrségi jelvénnyel ellátott „Rendőrség” feliratú bőrtokban elhelyezett „Metropolis Bűnmegelőzés” feliratú igazolványt, és olyan iratokat, amelyek arra utalnak, hogy különböző alapítványoknak, egyesületeknek szervezett adománygyűjtéseket. Az igazságügyi okmányszakértő megállapította: az iratok hamisítványok. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ügyében felvetődött a gyaD. István Hamisított okmányokat használt Életmentő kamionsofőr Az aszfaltra égett tíz tonna műanyag játék Cibakháza Egy pótkocsi kamion és egy Mitsubishi ütközött össze csütörtök hajnalban a 442-es főút Cserkeszőlő és Cibakháza közötti szakaszán. A rendőrségi vizsgálat szerint a személyautó, ami feltehetően defekt miatt vált irányíthatatlanná, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és nekicsapódott az Iveco kamionnak. Az ütközés hatására mindkét jármű kigyulladt. A 31 éves derecskéi kamionsofőr valóságos hősként viselkedett akkor, amikor az égő személyautóban rekedt 34 éves csongrádi gépkocsivezető segítségére sietett és saját testi épségét kockára téve kimentette onnan. Pár pillanaton múlt az életük, mert ezt követően szinte nyomban lángba borult a sérült személyautó és a kamion is. A lángok martalékává vált a körülbelül 70 millió forint értékű szállítmány. A 10 tonnányi műanyag játék összeolvadt, majd ráégett az aszfaltra, ületve a környező földterületre. A járművek porig égtek, még a felnik is megolvadtak. Mivel az esemény helyszíne a lakott területektől viszonylag távol esik, a lakosság biztonsága nem került veszélybe. Ugyanakkor a közelben lévő napraforgótábla védelméről gondoskodniuk kellett a tűzoltóknak. Délelőtt a környezetvédelmi felügyelőség munkatársai is tájékozódtak a helyszínen. Megállapították, hogy az elégett műanyag rakomány veszélyes anyagnak számít, ezért a balesettel érintett területet mentesíteni kell. HORVÁTH GYŐZŐ Gyilkos medve SZOVÁTA Embert ölt egy barnamedve Romániában, a Maros megyei Szováta falu közelében. Az eset szerda délután történt, amikor egy 45 éves helybéli lakos kiment a mezőre, hogy segítsen kaszálni az apjának. Útközben egy anyamedve támadt a férfira, és halálosan megsebezte. A szörnyű támadás az áldozat apjának szeme láttára történt. Az anyamedvével és két botsával mások is találkoztak az utóbbi időben a környéken. A tragédiát követően egy lovas kocsi is az állatok útjába akadt, de a medvék megijedtek a szekér zörgésétől és eltűntek az erdőben. Romániában több ezer barnamedve él szabadon. Vadászatukat szigorúan tiltja a törvény. A helybeliek szerint érthetetlen, hogy a nyár közepén mit keresnek ezen a vidéken medvék, mti Tetőtűz Kigyulladt egy burgonyatároló tetőszerkezete csütörtökön Haj- dúszoboszló-Kösely területén. A riasztott tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki. Oltás közben két önkéntes tűzoltó füstmérgezést szenvedett. europress Halál a 8-ason Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön Veszprém megyében, a 8-as főúton. Az egyik autó román vezetője a helyszínen meghalt, míg a másik kocsi sofőrje súlyosan megsérült. EUROPRESS Kokainfogás Hatszázhúsz kilogramm kokaint találtak az amszterdami Schiphol repülőtéren egy, a Ka- rib-térségből érkezett repülőgép csomagterében. A kábítószer piaci értéke eléri a 40 millió eurót. MTI Elfogták a fosztogatókat Forrónyomos rendőri akció a dinnyefesztiválon A medgyesegyházi dinnyefesztivál megerősített rendőri biztosítása ellenére a bátor betörők dolgozni indultak, miközben a lakosok az esti tűzijátékot és a kulturális programokat nézték. A forrónyomon indított rendőri akció azonban eredményre vezetett, kézre kerültek a bűn- cselekménnyel gyanúsítható elkövetők. Medgyesegyháza A dinnyefesztivál ideje alatt négy betörés történt Med- gyesegyházán. Az egyik eset augusztus 10-ére, míg három 11- ére virradóra történt. Valameny- nyi helyszínről készpénzt, mobiltelefonokat, arany ékszereket, illetve egy helyről értékpapírokat vittek el összesen 6,8 millió forint értékben - tájékoztatta lapunkat Lugasi József rendőr százados, a bűnügyi osztály vezetője. A nyomozás nagy erőkkel kezdődött, melynek eredményeként Békéscsabára vezettek a szálak. Itt vettek őrizetbe tegnapelőtt egy nőt és egy férfit. Előzetes letartóztatásukra előterjesztést tettek. A házkutatások során előkerültek olyan tárgyi bizonyítékok, amelyek az elkövetők bűnösségét támasztják alá. Megtalálták a 4 millió forintos értékpapírt is. A betörésekhez kapcsolódó kiterjesztett nyomozás újabb eseményeként tegnap még egy férfit vettek őrizetbe a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság nyomozói, akinek előzetes letartóztatására szintén előterjesztést tesznek. Egy szökésben levő társuk ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozók munkáját a lakosság is segítette. H.B. Ókori pénzek a ruhák között Visszaeső csempészt buktattak le Tompán a pénzügyőrök. A vámhivatal munkatársai tavaly őskorból származó tárgyakat találtak a szerb-montenegrói férfinél, aki most ókori régiségeket próbált áthozni a határon. Tompa A pénzügyőrök tételes vámvizsgálatot végeztek szerdán a kora esti órákban a tompái határátkelőn belépésre jelentkező 59 éves szerb-montenegrói állampolgárnál. A férfi úti csomagjai közül - a ruhák közé rejtve - 260 ókori római, bizánci és görög pénzérme került elő, valamint egy agyagból készült, fekvő alakot ábrázoló ókori görög szobor, egy mécses és egy újkori kisméretű szobor. A férfi poggyásza ember- fejtorzót és bronz lovas szobrot is tartalmazott. A szerb férfi ellen a vámhivatal kulturális javakra elkövetett csempészet alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. Két évvel ezelőtt már a vámosok látókörébe került a szerb csempész, akkor őskorból származó nyílhegyeket, kőbaltatöre- dékeket és más régiségeket próbált a volt Jugoszlávia területéről Ausztriába csempészni. K.E. Sperhaknival ügyeskedtek Fényes nappal rámolták ki a lakásokat Mindenekelőtt az anyagi javak védelme érdekében ismétlik sokadjára a rendőrök, hogy nem árt éberen figyelni — főleg a kistelepüléseken — a gyanús idegenekre. A figyelem ugyanis nem kerül pénzbe, s rengeteg kár és bosszúság megelőzhető lenne, ha idegent a szomszéd portáján észlelve, azonnal értesítené (n)k a rendőrséget. Északkelet-Békés Sarkad térségében az utóbbi időben több olyan eset is történt, hogy fényes nappal, egy-két óra leforgása alatt - sperhaknit, azaz álkulcsot használva - egyelőre ismeretlenek fosztottak ki lakásokat. Július 28-a, illetve augusztus 7-e között ismeretlen elkövető, minden bizonnyal álkulccsal jutott be egy méhkeréki lakásba, s onnan 50 ezer forint készpénzt zsákmányolt. Egy budapesti lakos Sarkadon élő édesapja sem járt jobban, hiszen augusztus 3- án mindössze egy órára távozott el a házból, s ez idő alatt - a zárt lakásból - nyoma veszett egy Nokia 3310-es rádiótelefonnak, illetve egy Panasonic videokamerának. A lopással okozott kár 170 ezer forint. Egy geszti lakos augusztus 8- án ugyancsak egy órára távozott a lakásából, de ez idő alatt, a minden bizonnyal sperhaknival felvértezett elkövető 240 ezer forint készpénzt lovasított meg. A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya az előbbi két esetben lopás vétségének, míg utóbbi ügyben lopás bűntettének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. * EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; a szöveget íoy kezdje; BMH törvényt! Január helyett már novemberben megkapják a 12 ezer forintot, de a villany 30, a gáz 12, a gyógyszer körülbelül 5 százalékkal megy fel. * A nyugdíjasok nem olyan kormányra adták voksukat, aki elveszi dupláját, mint amit ad. Lásd majd a januári számlákat! * Barátaim! Azt értem, hogy a bal- és jobboldali kommunisták „ölik” egymást, vitatkoznak. Azt nem értem, hogy min. Imre Mezőberényből. * Kilenc százalékos áremelkedés + 11 százalék áfaemelés a kormány szerint 20 százalék emelkedést hoz magával, szerintem meg 21 százalék, mert a 9 százalék emelésnek is kell all százalék áfáját fizetni, ez pedig pont 0,99 százalékot tesz ki, hát nem közgazdasági szakemberek ülnek ott, vagy csak át akarnak verni minket, ez mindkettő szégyen. Egy volt közgés * Miért nem verik nagydobra, hogy tavaly decemberben egy kormány- döntés segítette Kulcsár Attila sikkasztásait? * Kuncze Gábor miért nem most rohangál a „Lop stop” és a „Hol a lé” táblákkal? Álmorgó * Az M5-ös és a 44- es út a megye köldökzsinórja. Épp időszerű lenne, ha a képviselő urak végre egy irányba húznák a szekeret! Battonya környéki sertéstenyésztők, augusztus 30-án megoldódnak gondjaitok, hisz 120 bográcsban fő majd a sertéspörkölt. Jön Medgyessy és Szanyi! Vendéglátó: Karsai Miért propagálják a földért életjáradék programot, amikor a pályázat még ki sincs írva? A földhivatalban nem tudnak semmit még az egészről! „?" Dinnyefesztivál. A dinnyefesztivál rendezőinek üzenem: jó lenne maximálni az árakat a vendéglős sátraknál, mert* olyan árak voltak, hogy kimerítette a rablás és a pofátlanság fogalmát! Lásd: Sziget! Egy nem medgyesi * Jó volt a dinnyefesztivál, csak nem kellett volna a'playback műsort koncertként meghirdetni. Amúgy élvezték volna a hátul állók is, ha hallottak volna valamit. Kutya. Akkor leszek kutyabarát, ha majd az emberek lármáznak föl éjszaka, ha ők piszkolnak az utcán nap mint nap a tujáim alá, ha a gyerekek és idősek marcangolják szét a kutyákat és nem fordítva. Addig sokkal jobban szeretem az embereket, a fákat, a szép, tiszta, csendes és nyugodt környezetet. MI. * Györgye! Abban igazad van, hogy az a szerencsétlen eb, amelyik már öt éve láncon van, ugat és megőrül. És ha belenézel a tv-be vagy az újságba, láthatod, hogy az ember úgy pusztítja a saját világát, hogy az már elkeserítő! Ennek ellenére én még hiszem, hogy később javulni fog a helyzet. D. K. :-) ________ Mié rt nincs a strand és a kórház előtt kerékpármegőrző? Pedig jó lenne, nem lopnának el annyi kerékpárt. Velem nem bunkó a biztonsági őr, mert nem járok a Tescóba. *KM* Hirdetés. 59 éves mozgáskorlátozott özvegyasszony római katolikus, vallását gyakorló társát keresi. T.: 30/294-0624 Békéscsabai csinos, alacsony termetű, 16-20 éves, aranyos jellemes, beszédes, az élet szellemi, spirituális oldalaira is nyitott lánnyal barátkozna. Sms: 70/259-1719_____________________ 24 éves, jó humorú, jóvágású, csabai srác vagyok, de most valahogy nem megy a szekér. Ha hasonló cipőben járó lány vagy, írj, összehozunk valamit! T: 70/519-9392_____________________ 24 éves, gyulai srác keresi korban hoz- záillő társát. Üzenjetek! T.: 30/625-5181 Babylon: E-nek üzenem, szombaton ott leszek. 162/60/45 éves, csinos, fiatalos, független hölgy vagyok. Őszinte, megbízható társam keresem jó egzisztenciájú, intelligens úr személyében. T: 70/293-1393 Középfokú végzettséggel, B kategóriás jogosítvánnyal, PC-ismerettel állást keresek Békéscsabán. T.: 70/533-1491 Hat vietnámi malac eladó vagy Simson motorra cserélhető értékegyeztetéssel. T: 30/586-0902 BÉKÉSCSABAI MUNKAHELYRE 6 FŐ LAKATOS, 2 FŐ FESTŐ, 2 FŐ KÉSZÁRU-CSOMAGOLÓ FELVÉTELÉRE PÁLYÁZAT. Feltételek: • lakatos és festő, fényező esetében szakirányú végzettség, szakmunkás- bizonyítvány • 2 éves szakmai gyakorlat • igényes, esztétikus, precíz munkavégzés. Lehetőségek: • szakmai fejlődés • magas kereset • biztos megélhetés. Önéletrajzát és bizonyítványának másolatát | a kiadóba kérjük „MUNKALEHETŐSÉG” jeligére. S nú, hogy D. István egy televíziós műsorban bemutatott család két súlyosan beteg gyermekének megsegítésére is jelentkezett, és három alkalommal 350 000 forintot vett át a szülőktől, az ígért segítség azonban elmaradt. A rendőrség feltételezi, hogy D. István nemcsak kedvező autó- vásárlás ürügyén, hanem színlelt adománygyűjtéssel és beteg gyerekek szüleinek megtévesztésével több, a hatóság előtt ismeretlen személyt is megkárosított. A rendőrség ezért azt kéri, hogy akik sérelmére a képen látható D. István - Dobó József, Maci vagy más néven - bűncselekményt követett el illetve pénzt csalt ki, jelentkezzenek a 461-8150/154 telefonszámon, tegyenek bejelentést a Telefontanú ingyenes 06-80- 555-111 zöldszámán. EUROPRESS