Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-09 / 185. szám
UHUI 2003. Augusztus 9., szombat HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Megvezetett felügyelet Budapest Politikai támadásnak nevezte a kormánytagok és a .kormányszóvivő azon kijelentéseit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, amelyekben azzal vádolták a felügyeletet, hogy a brókerbotrány egyes részleteiről már korábban tudtak. Szász Károly szerint a szervezetet megtévesztették és inkább dicséret illetné a munkatársakat, akik ennek ellenére feltárták a visszásságokat. Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke visszautasította azokat a vá- ellenőrzési rendszerének”. „Mi dakat, amelyek szerint már évek szakmai szempontok szerint vé- óta tudott a K&H .brókercégénél gezzük a feladatunkat” - fogal- történt jogellenes tevékenységek- mázott az elnök. Szász Károly ről. Hozzátette: arról is csak né- visszautasította azt vádat is, hogy hány hete kaptak információt, a Fidesz politikai védelmet nyúj- hogy Kulcsár Attila, a sikkasztás- tott volna neki. Hozzátette: erre sál vádolt bróker hamis bizonyít- nincs szüksége, nem kért ilyet és vány alapján végezte munkáját, nem is fogadná el. „Egy év óta Szavaival ellentétben a szervezet igyekeznek eltávolítani. A kan- a pénzügyminiszternek adott cellária egyik államtitkára egy írásbeli tájékoztatásában azt állí- éve gyűjt rólam adatokat, cselek- totta, hogy erről már mintegy éve vési terveket készít az eltávolítá- tudomásuk van. Szász Károly ezt somra, ami a legsötétebb ötvenes azzal magyarázta, hogy elírták a éveket idézi" - fogalmazott, dátumot. A hibáért elnézést kért, A PSZÁF vezetői nem kívántak viszont álláspontja szerint az idő- részletesen beszámolni a brókerpontot helyesbíteniük kellett vol- cégnél történő vizsgálatról, ám na az illetékeseknek, mielőtt azt kifejtették: Kulcsár Attila te- nyilvánosságra hozzák. Úgy vél- vékenysége több évre visszafejtté: „nem volt illendő”, hogy a le- hető. A felügyelet nyomozói jog- velet a tárca a nyilvánosság elé kör hiányában csak azokból az tárta. Csák Csongor, a Pénzügy- adatokból dolgozhat, amelyeket minisztérium helyettes szóvivője a pénzügyi intézmények részére ugyanakkor az Europressnek azt átadnak, ezeket kénytelen elfo- . mondta: ha valaki aláír egy hiva- gadni. Részben ezzel magyaráz- talos dokumentumot, akkor vál- ható, hogy a visszaélésekre eddig lalja érte a felelősséget, ne kelljen nem derült fény. Szász Károly minden egyes levél tartalmát el- szerint a K&H Bank brókercégélenőrizni. r, 1(, ...... . .., „pél tudatps félrevezetés történt, Sz ász szerint a napokban tör- így a támadások helyett dicséret tént vádak politikai támadások, illetné a felügyelet szakembereit, amelyek „rombolják a PSZÁF amiért a visszaélésekre rájöttek, tekintélyét és ártanak az ország ___ nagy eszter dóra Me gbírságolt kancellária Budapest ta a meghívottak elé, hogy az — ajánlat részeként ajánlattételi ha- Megsértette a közbeszerzési táridőre - amely nem volt több 5 törvényt a Miniszterelnöki munkanapnál - igazoljanak tagsá- Hivatal, mert nem biztosított got a Fordítóirodák Egyesületénél, esélyegyenlőséget ez év feb- A kancellária az ajánlati felhívás- ruárjában tolmácsolásra kiírt ban rögzített követelmény felállí- pályázatán - állapította meg a tásával a döntőbizottság megítélé- Közbeszerzési Döntőbizottság, se szerint olyan helyzetet teremtett, amelyben a meghívott aján- Morvayné Vígh Katalin, a Közbe- lattevők - amennyiben a felhívás szerzések Tanácsának tagja hiva- kézhezvételének időpontjában tálból kezdeményezett jogorvos- nem voltak tagjai az egyesületnek lati eljárást a nemzetközi titkárság - „el voltak zárva attól, hogy ered- februárban kiírt közbeszerzési ményesen részt vehessenek az eljárása ellen. A döntőbizottság ajánlatkérő által kiírt pályázaton”, megállapította, hogy az ajánlatké- Ezért a hivatal miniszteri kabinet- rő az eljárás során figyelmen kívül jének nemzetközi titkárságát egy- hagyva a speciális eljárási szabá- millió forint bírság megfizetésére lyokat, azt a követelményt állítot- kötelezték. mti Kérdés a főügyésznek Dávid Ibolya, az MDF elnöke írásbeli kérdést intézett a legfőbb ügyészhez a K&H brókercége ügyében: nem tartja-e szükségesnek a K&H, illetve brókercége elleni pénzügyi visszaélés nyomozását áthelyezni a rendőrségtől ügyészségi hatáskörbe? Az ellenzéki politikus az összeg nagysága, az érintett személyi és a sajátos felelősségi kör miatt tartaná indokoltnak, hogy a legfőbb ügyész kiemelt ügyként kezelje a brókerbotrányt. Fél méter gesztus Budapest Új postaládákra cseréli és a mozgáskorlátozottak, a kerekes székkel közlekedők számára is elérhető magasságban helyezi el az ország több mint 15 ezer levélgyűjtőjét a Magyar Posta Rt. 2005 végére. A postaládák mintegy fél méterrel kerülnek alacsonyabbra, ez azonban fontos távolságot jelent a köz- gondolkodásban - jelentette ki Lévai Katalin. Az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter szerint a gesztus mintát jelent a jövőre nézve. Hozzátette: azt tervezik, hogy felülvizsgálják a köz- beszerzési eljárások elvét. A posta tulajdonában lévő mintegy 17 ezer postaládából jelenleg csak alig 1400 érhető el a mozgáskorlátozottak számára, a többit lecserélik, átalakítják Ládatörténelem Magyarországon az 1850-es évek elején jelentek meg közterületen a postaládák, amelyeket akkor még fekete-sárga, kétfejű sassal díszítettek. A kiegyezést követően a zöld színű postaládákat nemzeti színekkel festették, napjainkra pedig piros színűvé váltak a levélgyűjtők.- közölte Szabó Pál vezérigazgató. A több mint egymilliárd forintos program keretében a posta ebben a hónapban közbeszerzési eljárást hirdetett új postaládák gyártására, s ennek eredményeként már az idén minden negyedik levélgyűjtő kicserélődik. Szabó Pál kifejtette: a 3260 postahivatal közül is csak mintegy 170 képes megfelelő szolgáltatást nyújtani a fo- gyatékkal élőknek. _______mti Tö bb turista jön hazánkba A szakember szerint az ev vegere a tavalyinai néhány százalékkal nagyobb lehet a vendégforgalom fotó.- europress/kallus györgy Budapest a július azonban már javulást van remény arra, hogy a követ- Hasonlóan látják a helyzetet a mutatott. kező hónapok is eredményesek szállodák. Forgalmuk általában Az első hét hónapban a szállodák Galla Gábor, a Magyar Turiz- lesznek. A második félév egyéb- csökkent az első félévben a tava- átlagosan 51 százalékos foglalt- mus Rt. vezérigazgatója elmond- ként is mindig élénkebb for- lyi hasonló időszakhoz képest, Sággal üzemeltek, a bruttó szó- ta: reméli, ezzel megfordul az ed- galmat hoz. A szakember szerint ám a következő négy hónap elő- baárbevétel és a vendégéjszakák digi hanyatló trend. Bár ez az egy így év végére a tavalyinál néhány zetes foglalási adataira alapozva száma csökkent a tavalyi év ha- hónap még nem tudja a jelentős százalékkal jobb eredmény is el- úgy látják, év végéig behozzák sonló időszakához viszonyítva, thvaszi visszaesést ellentételezni, érhető. a lemaradást, ■ Mivel'járhat az adóemelés A jövő héten koalíciós tárgyalások kezdődnék az MSZP és az SZDSZ között a jövő évi esetleges adó- változtatásokat illetően. A kabinet a korábban meghirdetett kormányprogramtól eltérően 2004-ben mégsem csökkentené az adókulcsokat, sőt, az adó- kedvezmények megnyirbálásával és néhány alapvető fontosságú termék áfájának radikális emelésével növelné a terheket. Az elképzelések ellen nemcsak az ellenzéki pártok tiltakoznak, hanem a kisebbik kormánypárt is. Kuncze Gábor, a szabad- demokraták pártelnöke korábban kijelentette: ameny- nyiben a Pénzügyminiszté-. rium nem változtat álláspontján, az is elképzelhető, hogy pártja kilép a koalícióból. Az MSZP is egyeztetni szeretne a pénzügy- miniszterrel, néhány pontot - a lakáshitellel járó adókedvezmények megnyirbálása, egyes termékek áfájának radikális emelése - ők is vitatnak. Arról kérdeztük a négy parlamenti párt képviselőit, segítheti-e a gazdaság fellendülését egy adóemelés. Kuncze Gábor (SZDSZ) elnök: - Az adóemelés akadályozná a gazdaság fejlődését, a yersenyt, és ezzel rontaná az ország versenyképességét. A gazdaság szereplői számára Magyar- ország kevésbé vonzó befektetési lehetőség lenne, ami a munkahelyek számának csökkenéséhez vezethet. Az SZDSZ álláspontja szerint adócsökkentés esetén ennek épp az ellenkezője történik; meg kell tehát tenni azokat a változtatásokat, amelyek képesek fenntartható fejlődési pályára állítani a gazdaságot. Mádi László (Fidesz), a parlament költségvetési és pénzügyi ■f I bizottságának alelnoke - Egy esetleges adóemelés csillapítja I a hatalmas hiánnyal küzdő költségvetés pillanatnyi éhségét, de ■ hosszú tavon egyértelműen a gazdasági növekedés lassulásá- I hoz. illetve stagnáláshoz vezet. A kormány tehát rossz úton jár, 32 °nas' hiány°k is azert keletkeztek, mert leállították azokat raiirfVTr» a motor°kat - Szechenyi-terv, alacsony lakáshitelek, egyre bö- vülő adókedvezmények -, amelyeket az Orbán-kormány a gaz- ----------——' daság ösztönzésére indított be. Fon t Sándor (MDF) frakcióvezető-helyettes: - Egy adóemelés átmenetileg eltünteti a költségvetési hiányt, mivel azonban a ki- I váltó okokat nem szünteti meg, a deficit újratermelődik. A prob- pW jpáMR lémákat a gazdasági szereplők ösztönzésével lehet megoldási - $ M nk A fellendüléshez adócsökkentésre, beruházási kedvezmé- I nyekre, kedvező hitelkonstrukciókra lenne szükség. A Bokros- csomag, hibái ellenére, ösztönözni próbálta a versenyszféra H ám szereplőit, ám a Medgyessy-kormány intézkedései csak át- menetj hatáSúak. ■yjc ak. I Jauernik István (MSZP), a költségvetési bizottság tagja: - A tervezett intézkedések célja az, hogy a gazdaságot olyan fejlődési pályára állítsuk, amely hosszú távon garantálhatja annak stabilitását, kiszámíthatóságát. A legfontosabb a bérek reálértekének megtartása. 2004-ben a gazdasági növekedés üteme valószínűleg elmarad majd a korábban jósoltaktól, de mindenképp el kell kerülni egy negatív folyamat megindulását. A bejelentett kormányzati intézkedések ezt a célt szolgálják. Látványosságok a repülőnapon Kecskemét A jövő hét végén Kecskeméten ismét megrendezik a repülőnapot, a térség legnagyobb' nemzetközi repülő- és hadi- technikai bemutatóját. Az Europress értesülése szerint az Európában egyedülálló rendezvényre - amelyet a géprepülés századik és a Magyar Légierő megalakulása 65. évfordulójának szentelnek - összesen 17 országból érkeznek résztvevők. A szomszédos közép-európai országokon kívül eljönnek többek között az Egyesült Államok, Németország, Nagy- Britannia legkiválóbb pilótái. A franciák magukkal hozzák helyből felszálló Mirage-ukat is. A repülőnap legsikeresebb látványosságának ígérkezik az olasz Frecce Tricolori,' a francia Patrouille de France és a török Turkish Stars kötelékrepülése. Az 5-6, nem egyszer 10 géppel előadott légibalett rendkívüli képességeket és összeszokottságot kíván a pilótáktól. A repülőnapon a svéd légierő jóvoltából bemutatkoznak a Gripen vadászgépek, amelyeket hamarosan Magyarországon is hadrendbe állítanak. A jelenlegi magyar gépparkból a MiG-29-es vadászgépek emelkednek a magasba; július közepén az angliai Fairfordban - folytatva a magyar pilóták 1998 óta tartó töretlen sorozatát - ilyen típussal világbajnokságot nyert Szabó Zoltán megismétli győztes gyakorlatát. Bemutatót tart a műrepülő világbajnok Bessenyei Péter is. A modern gépek mellett - tekintettel a géprepülés centenáriumára - földön és a levegőben egyaránt megtekinthetők lesznek a magyar és a görög oldtimerek. Szabó Zoltán a világbajnoki díjjal FOTÓ: PETŐFI NÉPE/BOSNYÁK JÁNOS A repülőshow mellett a Magyar Honvédségben rendszeresített harci-technikai eszközökből kiállítást rendeznek. EUROPRESS Hírek Elutasítás Elutasította Kiss Péter kancelláriaminiszter azt a beadványt, amelyben Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) leváltott elnöke kormányzati állásfoglalást kért a június 25-i közgyűlésen hozott határozatokkal kapcsolatban. A levél rámutat: „Nincs alkotmányos felhatalmazása a kancelláriaminiszternek, hogy állást foglaljon az OCÖ legitim, törvényes működése és jogi problémájának megoldása érdekében.” mti Követelés Petícióval fordulnak a miniszterelnökhöz a gyógyszerészek, gyógyszergyártók és - forgalmazók szervezetei, és arra kérik a kormányt, vonja vissza az új gyógyszer-támogatási rendszerről szóló rendelkezéseket. A beadványt a vezetők a kamara által szervezett országos gyógyszerészfórumon írták alá. mti Életpálya A bírói életpáíyamodellről és a bírói nyugdíjakról szóló törvényjavaslatot várhatóan ősszel terjeszti a tárca az Országgyűlés elé, a koncepcióról jelenleg a közigazgatási és szakmai érdek-képviseleti egyeztetés zajlik, mti Borhetek Több mint kétszázféle bort kínál a Tagore sétányon a balatoni történelmi borvidékek 24 pincészete a ma, szombaton kezdődő, augusztus 24-ig tartó Balatonfüredi Borhetek idején. A szomszédos Móló színpadon a hetek idején húszegynéhány hazai és külhoni együttes szórakoztatja az érdeklődőket, mti Alternatív mentők Mintegy 70 millió forinttal támogat négy alternatív mentő- szervezetet az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium. A pályázatnak az Országos Mentőszolgálat mentési teé- kenységének kiegészítése volt a célja, elsősorban az országos szolgálat mentőállomásaitól távol eső helyeken. A működési támogatást budapesti, Pest megyei, valamint dél-alföldi szervezeteknek ítélték oda. mti