Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-08 / 184. szám

12. OLDAL - 2003. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK K 0 W P PROS Programajánló Augusztus 16., szombat Délelőtt a várástéren lovas programokkal kedveskednek a közönségnek. 15 órától Demjén Ferenc kon­certjével a Hősök terén folytató­dik a vigasság, a gyermekeket ugyanitt kézműves műhelybe várják. 16 órakor a hagyományos látványosságok - lovasok felvo­nulása, galambröptetés, lég- gömberegetés - közepette tart­ják a Betyár-napok ünnepélyes megnyitóját. Ezt követően törté­nik meg a felújított Kondorosi csárda és helytörténeti gyűjtemé­nye ünnepélyes átadása. 20 órá­tól fellép a Dolly Roll. Augusztus 17., vasárnap A Hősök terén 8 órától a pogá­csasütő rekordhoz szurkolhat a közönség. Eredményhirdetés 12 órakor. 14 órakor a gyermekek­hez megérkezik a Vackor-busz mozgó játéktára. Délután egy sor zenés, énekes produkció követ­kezik. 16 órakor fellép a V-Tech, 17 órakor az Irigy Hónaljmirigy, 20 órától a Manhattan együttes és 21 órától Csepregi Éva. BIRKÁBÓL. Augusztus 16-án eldől, birkahúsból ki főzi a leg­jobb ételt, valamint kiderül az is, ki a legügyesebb savanyúság- , illetve salátakészítő. Mindkét verseny, illetve bemutató hely­színe a vásártér. A főzésre au­gusztus 13-áig lehet jelentkezni a kondorosi könyvtárban sze­mélyesen vagy a 388-856-os te­lefonszámon. A savanyúságot és a salátát a versenyen 11 óráig kell a zsűri elé tenni. BETYÁROSAN. A Rózsa Sán­dor hasonmás versenyre au­gusztus 13-áig lehet jelentkezni a kondorosi könyvtárban. A ver­senyzők betyárruhába öltözve részt vesznek a Betyár-napok ünnepi megnyitóján, a látvá­nyos bevonuláson és a főtéri színpadi bemutatkozáson. HÁZIBÓL A LEGJOBBAT. Idén is keresik a legjobb házi pá­linka tulajdonosát. A nedűt leg­feljebb fél literes üvegben kell leadni a bíráló bizottságnak au­gusztus 17-én 10 óráig a Hősök terén felállított sátorban. Az oldal Kondoros Nagyközség Önkormányzata támogatásává készült. Szerkesztette: Csath Róza. Fotó: Kovács Erzsébet A csárda Békés megye közös kincse Ha nyer a pályázat, jövőre épülhet az uszoda A Kondorosi csárda Békés megye turisztikai értékei közé tarto­zik, a helyreállítása az egész térség érdeke — vélekedett Dankó Béla, Kondoros polgármestere, aki reméli, hogy a megye ehhez mérten vállal majd részt a munkában. A cél, hogy a több mint kétszáz éves országos hírű épület a régi fényében tündököljön. Az utóbbi időben nagyot válto­zott a Kondorosi csárda sorsa. A korábbi tulajdonostól, a települé­si önkormányzat visszavásárolta és hozzálátott a helyreállításoz. A község szeretné, ha a csárda is­mét az a népszerű turisztikai lát­ványosság és han­gulatos vendéglá­tóhely lenne, mint hajdanán. A nagy ívű elképzelést azonban az önkor­mányzat önerőből képtelen megvaló­sítani. A turisztikai szakemberek ab­ban egyetértenek, hogy az idegenfor­galmi látványosság a környező városok Szarvas, Gyomaendrőd, Gyula, Békéscsa­ba, sőt, az egész megye javára lenne - mondotta Dankó Béla polgármester, aki bízik benne, hogy az érdekeltek a helyreállítás költségeiből is részt vállalnak. A csárdaprogram a település fejlesztésének fontos, de nem egyetlen eleme. Dankó Béla pol­gármester nagy lehetőséget lát a kerékpáros turizmus fejlesztésé­A térségnek is kamatozik Kondoros az aktív kikapcsolódást kedvelőknek igen jó célállo­mása lehet. Sportolásra sok kiváló létesítmény áll rendelke­zésre. Elkészült a régóta vágyott uszoda terve. A létesítményt a sportcsarnok mellett építik fel. A község a 21. századi isko­laprogramhoz pályázik támogatásért. Amennyiben a pályázat sikeres lesz, úgy jövőre hozzáláthatnak a beruházáshoz. A fej­lesztés nem csak a helyben lakók érdeke. Kondoros adottsá­gai, a bővülő szolgáltatások, továbbá a sportolási, szabadidős lehetőségek a környező települések javára is kamatoznak. ben, amely egy civil szervezet kezdeményezésére indult be a községben. Évről évre egyre több kiránduló, kivált diákcsoport ke­rékpározik el Kondorosra, s tesz csillagtúrát a település és környékének felfedezésére. A kerékpáros turizmus fej­lesztésével függ össze, hogy az önkor­mányzat sze­retné folytatni a kerékpárút-épí- tést. A Csabacsüd felé hiányzó szakasz megépítésére benyújtott pályázat sajnos sikertelen volt. Célul tűzték ki a kerékpárút Békéscsaba irá­nyába, a köz- igazgatási hatá­rig tartó megépí­tését is. Ez nem­csak a kirándu­lók kényelmét szolgálná, ha­nem a külterüleü lakosság és a területen működő gazdálkodó egységekbe kijáró dolgozók biztonságos közlekedé­sét is. Ebben a szomszédos Kétsoprony is partner. Sportolási lehetőség, nyári programok, hozzá csendes, kulturált környezet. Kondoros azt nyújtja, amire sok turista vágyik. A harapós lovat is megszelídítette Kékesi Mátyás tavaly másodszor nyerte meg a Rózsa Sándor hasonmás versenyt. A kondorosi, negyvenhét esztendős férfi a családi legenda szerint a nagyapja vonásait örökölte. Kékesi Mátyás nem csak külsőre, de a lovakhoz való ragaszkodásá­ban is nagyapjára hasonlít. Abban is a nyomdokait követte, hogy fo­gathajtó versenyző lett, több szép eredmény mellett kétszer megyei versenyt is nyert. Nem csak a sportban, de a fogatos munkában is végig társa volt a ló. — A lónak ugyanúgy megvan­nak a rigolyái, mint az embernek, s azt el kell, hogy nézzék egymás­nak. Volt, hogy egy ismerős rá­csodálkozott, amikor a kétéves csikómmal kukoricát ekéztem. „Nem korai még?” - kérdezte. „Megbeszéltük” — mondtam. A ló megérzi, ha szeretik. Nálam A sportban és a munkában is társa a ló. még a harapós is megszelídült. Téesztagként az volt minden vá­gyam, hogy saját lovam legyen. Most három van - mondotta Ké­kesi Mátyás, akinek tizenöt és ti­zenhat éves fiai is rajonganak a lovakért. A legendás betyár hasonmása civilben gazdálkodik, ám a hintó- jával a kondorosi és a környékbe­li települések rendezvényein is feltűnik. Amióta a lakodalmak­ban újra divat a hintó, Kékesi Má­tyás fehér hintójával a lagzik me­netében első fogatos. A faluna­pokra, vigasságokba is sokszor kap meghívást. Alig győzi kocsi- káztatni a gyermekeket. Az idei Betyár-napokon is ta­lálkozhatnak vele, és indul a ha­sonmás versenyen is. Megkérdeztük az idegenforgalmi szakembereket Miért fontos a Kondorosi csárda? Baranyó Géza, a Thermal Con­sulting Kft. ügy­vezetője: A Kondorosi csár­dát megyei, sőt, országos jelen­tőségű idegen- forgalmi értéknek tartom, a gaszt­ronómiában és a vendéglátásban való szerepe egyaránt jelentős. Az áfész tulajdonában nagyon lerom­lott az állapota, s ezért is örültem, amikor az önkormányzat vissza­vásárolta. Bár a legújabb megyei és az országos turizmusfejlesztési pályázati alapokról még nincs pontos ismeretem, a magam ré­széről mindent elkövetek, hogy a felújításához minél több támoga­tást kapjon a község. A Kondorosi csárda megyénk kincse, fontos, hogy a segítség is ehhez mérten nyilvánuljon meg. így valósulhat meg, hogy az egykor annyira ked­velt vendéglátóhely újra a régi fé­nyében fogadja a vendégeket. Dr. Tokai Fe­renc, a Dél-al­földi Regionális Idegenforgalmi Bizottság (DARIB) elnö­ke, a Hőforrás Üdülőszövetke­zet igazgatója:- A csárda alkalmas rá, hogy megállítsa a vendégeket. A DARIB elnökeként Dankó Béla polgár- mester úrral többször egyeztet­tem. A bizottság kinyilvánította, hogy a csárdával kapcsolatos el­képzeléseiket a lehetőségeinkhez mérten támogatja, abban partner, a kiadványaiban szerepelteti. Ta­valy a Betyár-napokat segítettük. Idén is pályáztak, ám annak ered­ményéről még nem nyüatkozha- tom. A Hőforrás Üdülőszövetkezet igazgatójaként felajánlottam, hogy a hozzánk érkező vendégeknek a figyelmébe ajánljuk a csárdát, s amennyiben a vendéglátás feltét­elei meglesznek, egy-egy kondo­rosi programot is megszervezünk. Simon János, a Magyar Kereske­delmi és Iparka- mam Idegenfor- galmiKolIégiumá- naktagja, aSzent Vince Borrend Nagytanácsának elnökhelyettese:- Kondorost a csárda tette is­mertté az országban. Az utazási kiállításokon is meggyőződhe­tünk róla, még azok is hallottak a Kondorosi csárdáról — és szívesen meg is néznék -, akik nem tud­ják, hol van a település. A Kondorosi csárda Békés megyé­nek olyan idegenforgalmi neveze­tessége, amely mindig az Alföldön megtermelt javakat hasznosította. A vendéglátásnak, a táj gasztronó­miai értékeinek és az alföldi borok bemutatásának ma is méltó helye lehet. Ezért is örültem annyira, amikor hallottam, hogy az önkor­mányzat visszavásárolta. A keres­kedelmi kamara az elsők között támogatta a kezdeményezést. A borrend borászai pedig felajánlot­ták, hogy valódi alföldi borokat hoznak a pincébe. Tóth Ferenc, a Magyar Turisz­tikai Egyesület alelnöke, a DARIB tagja: — A csárdá­nak évekig olyan funkció jutott, ami nem volt méltó az általa képviselt hagyo­mányhoz. Csak üdvözölni tudom, hogy az önkormányzat visszavásá­rolta. A csárda olyan idegenforgal­mi termék, amely képes a turistá­kat Kondorosra vonzani és ott tarta­ni. A 44-es főút tranzit útvonal. Az átutazó turisták korábban is szíve­sen időztek a csárdában. Szerették a hangulatát és az ételeit. Amennyi­ben a vendéglátás feltételeit megte­remtik, a csárda újra keresett lesz. A népszerűsítésében az utazási iro­dák is sokat tehetnek. A DARIB és a Dél-alföldi Marketing Igazgatóság a lehetőségeihez mérten eddig is se­gítette az önkormányzat csárdát be­mutató programjait, de ezt más szakmai fórumok is megtették. Amennyiben látják, hogy a pénzük jó helyre kerül, ezután sem tagad­ják meg a támogatást. Tízen munkához jutottak Tíz munkanélküli három hó­napos foglalkoztatására nyert támogatást a Békés Megyei Munkaügyi Központ révén a kondorosi önkormányzat. A közmunkára az állástalano­kat a munkaügyi központ köz­vetíti ki. Javadalmazásuk a mi­nimálbér, bruttó ötvenezer fo­rint. A közmunkát teljesítve a tíz ember a három hónap lejár­tával újra jogosult lesz a mun­kanélküli segélyre. Jelenleg a községben közel kétszáz mun­kanélkülit tartanak nyilván. Az augusztus elejétől október vé­géig tartó program célja az épí­tett és a természeti környezet védelme. A közmunkások a belvízelvezető csatornákat te­szik rendbe, a település közte­rületeit takarítják. Feladatuk továbbá, hogy irtsák a közterü­leten még fellelhető, egészség­re káros, allergén növényt, a parlagfüvet. Izgalmas rekordkísérlet Tavaly pogácsasütő Guin- ness-rekord kísérlet főpróbá­jának voltak tanúi azok, akik a Betyár-napokon ott szurkol­tak és kóstoltak a kondorosi főtéren. Akkor 8620 pogácsa sült ki. E bemelegítés után idén a szervezők rekordállí­tásra hívják a közönséget. A III. Betyár-napokon a kondorosi csárda me! lett augusztus 17- én 8 prától Kon­doros főterére várják azokat, akik szívesen részt venné- nek a közös /JÉS pogácsasütés- . ben. Az elmúlt 1 aá « évben meg­próbáltuk, idén megvalósítjuk! Le­gyen részese az izgalmas rekord- kísérletnek! - hívogatják a szerve­zők a játékos kedvű családokat, baráti társaságokat. Jelentkezni augusztus 13-áig lehet a kondorosi könyvtárban. Az itt kapott nevezé­si kártyával ajándékot nyerhetnek. A felnőttek gyúródeszkát és minél kisebb pogácsaszaggatót hozzanak a verseny helyszínére, továbbá egy kiló, saját recept alapján otthon begyúrt tésztát. A receptet a könyvtári nevezéskor kell előzetesen leadni. A szervezők a főtéren a munkához asz­talokat biztosí­tanak. A gyer­mekek csak po­gácsaszaggatót és gyúródesz­kát hozzanak! Ők a Sárkány Mihály cuk­rászmester által begyúrt tésztából szaggatnak pogácsákat. Rózsa Sándor pogácsáit a számlá- lás után a közönség fogyasztja el. m Rózsa Sándor-szobrot állítanak Bronz lovas szobrot állít Kon­doros Rózsa Sándornak, a le­gendás betyárnak. Péli Bar­na, budapesti szobrászmű­vész készíti el a szoborcso­portot, amelynek kisplaszti­káját a Betyár-napokon már megtekintheti a közönség. Péli Barna hosszan tanulmányozta a betyárról fennma­radt fényképeket. Mint mondta, maga is meglepődött, mi­lyen sok fotográfia készült róla. A visszaemlékezések szerint Rózsa Sán­dor mogorva tekin­tetű, erős testalka­tú, alacsony terme­tű ember volt. Öltö­zete, sárga gombos kék kabátja és híres Rózsa Sándor 1813-ban született Szegeden és 1878-ban halt meg a szamosújvári börtönben. pisztolya is jellegzetes. Megtud­tuk, nem a hagyományos értelem­ben vett lovas szobor készül. Ró­zsa Sándort negyven év körüli, érett férfiként pádon ülve ábrázol­ja a művész. A térden támaszkodó kéz és az előredőlő derék egyszer­re mutat megállapodottságot és aktivitást. A betyárhoz odahajló ló kifejezi a pusztai ember és ló kapcso­latát, amely Rózsa Sándor esetében különösen szoros volt. Az önkormány­zat pályázaton igyekszik előterem­teni a szoborra a pénzt. Amint meg­lesz a támogatás, kezdődhet a mun­ka. A szoborcso­port elkészítése egy évbe telik. ■ SZÉP ÉS HASZNOS. Kondoros a környezetvédelmi minisztérium pályázatán nyert támogatást az Iskola úti záportározó rehabilitációjára. A helyreállítás tervére és a munkák költségére a pénzt teljes egészében biztosítja az állam. A part, a sétány rendezé­sével a környék ismét kellemes pihenőhely lehet. A tó a szabadidős szerep mellett tovább- ra is nagy jelentőséget kap a helyi belvízvédelemben. ______________________■

Next

/
Thumbnails
Contents