Békés Megyei Hírlap, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-29 / 175. szám
KÖRKÉP 2003. JÚLIUS 29., KEDD - 5. OLDAL aiÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP MEGYEI Múltról és jövőről a kastélykertben Nagyanyáink receptjeinek a mai konyhákban is helye van Meghitten ünnepelt vasárnap Szarvas a város újratelepítésének 281. évfordulóján. A Bolza- kastély parkjában tartott partin azok a jelenkori szellemi, kulturális javak kerültek a figyelem középpontjába, amelyeket annak idején az elődök szorgalma és tehetsége megalapozott. Szarvas A civil szervezetek kezdeményezésére a szarvasi képviselő-testület tavaly határozott úgy, hogy a város újratelepítése 280. évfordulója emlékére július 23-át Szarvas város napjává nyilvánítja. A rendelet szerint az ünnephez tartozó programokat a hozzá legközelebbi hét végén kell megtartani. Vasárnap az evangélikus ótemplomban tartottak ünnepi istentiszteletet, ahonnan a szomszédos Bolza- kastélyba és -kertbe invitálták az embereket. A kastélypartin egy sor civil szervezet mutatta be tevékenységét. A Szlovák Kulturális Kör hatásos módon győzte meg a közönséget, hogy az étkezési kultúránkban helye van nagyanyáink receptjeinek, a hagyományos szarvasi tót ételeknek. A kör fiatal tagjai napok óta készültek a megvendégelésre. A sátruknál nagy bográcsban főtt a káposztaleves. Emellett lapcsankát, tvarozsnyikát, opekancát és kapusznyikát is kóstolhatott a közönség. Kicsit arrébb, a Postagalamb Sport Egyesület elnöke, Herkó László alig győzte válasszal az érdeklődőket. Leginkább arról kérdezték, milyen edzésnek vetik alá a madarakat, s azok hogyan képesek hazatalálni. Az elnök jó hírrel is szolgált, a hétvégi, Rostockból indított nemzeti bajnokságon a háromezer galamb közül, ezer kilométer megtétele után másodikként szarvasi galamb ért célba. Ugyancsak a kastélykertben érdeklődés kísérte A kastélykertben nagy bográcsban főtt a káposztaleves. Nem sajnálták belőle a kolbászt és a füstölt tarját, «otó, veress erzsi azt a kötetlen beszélgetést, ahol a város perspektívájáról váltottak szót egy-egy szakterület illetékesei az érdeklődő szarvasiakkal. Egymillió helyett tízezer a számlán ENYÉM A VÁR. (ö) A Gyulai Várszínház tószínpadán július 30-án 20.30 órától Enyém a vár címmel kezdődik a diákszínjátszók fesztiválja, melyre a belépés díjtalan. Karinthy Az emberke tragédiája című komédiáját a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola diákjai, az Erkel Diákünnepek ezüstérmesei adják elő. A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium színjátszói, az EDÜ aranyérmesei Ionescu A kopasz énekesnő című abszurd komédiáját mutatják be, míg az Országos Diákszínjátszó Találkozó aranyérmesei, a budapesti Pesti Barnabás Gimnázium és Szak- középiskola csoportja a Lakókocsi című groteszk komédiát állítja színpadra. FÓRUM, (ö) A Dobay János Polgári Kör fórumot rendez július 30-án 15 órától Gyulán, a Petőfi téri régi postaépület emeleti termében. Az előadó dr. Aszódi Pál ügyvéd, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület és a Fidesz—Magyar Polgári Szövetség nyugdíjas tagozatának elnöke, az Idősügyi Tanács tagja. Az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesületnek közel 3 ezer tagja van, a szervezet a generációs párbeszéd híve. VÉRADÁS. (1) A Magyar Vöröskereszt mezőkovácsházi területéhez tartozó alapszervezetek közül Kevermesen ma 8-tól 11 óráig, valamint Kaszaperen 30-án 8-tól 10 óráig tartanak véradást. A szervezők várnak minden eddigi és leendő véradót, hogy segítsék az arra rászoruló betegeket, akik adományaikból nyerhetik vissza egészségüket. A ZSÁKMÁNY 12 EZER. (f) Nem so káig örülhetett frissen rabolt 12 ezer forintjának a békéscsabai B. I. tegnap hajnalban. A 47 éves férfi a Pósteleki úton meg is verte áldozatát, de nem sokkal később őrizetbe vette a békéscsabai városi rendőrkapitányság. SÚLYOS SÉRÜLT, (f) A kerékpáros súlyos sérülésével végződött az a baleset hétfőn reggel Békéscsabán, amelynek során a Sziklai és a Mázán utca kereszteződésében személygépkocsi ütközött a kétkerekű járművel. A SEGÉDMOTOROS, (f) Tegnap reggel egy tehergépkocsi segédmotoros kerékpárba rohant Gyula és Sarkad között. A motoros könnyű sérüléssel megúszta az ütközést. ROMÁNIÁBÓL JÖTT... (f) A magyar- román határ túloldalán keletkezett, majd magyar területre is átterjedt egy gaztűz tegnap koraeste, Lökösháza külterületén. Egy hektár égett le, anyagi kár nem keletkezett. GALAMBMENTŐK, (f) A tűzoltók mentették ki szó szerint szorult helyzetéből azt a galambot, amely a Társadalombiztosítási Igazgatóság me- yei székházában, az eresz fogságá- a került hétfőn délelőtt. (Folytatás az 1. oldalról) A Büntető törvénykönyv vonatkozó paragrafusai értelmében a büntethetőség a bűncselekmény büntetési tétele felső határának megfelelő idő elteltével elévül. Az eset pikantériája tehát, hogy azon cselekmény elkövetői nem nyerhették el büntetésüket, mivel a pénzintézet a bűncselekmény alapos gyanújáról a nyomozóhatóságot az elévülési határidő lejárta után tájékoztatta. Ugyancsak társadalmi kapcsolataink révén jutott tudomásunkra, miszerint egy helyi idős özvegy asszony idén január 13-án azzal a céllal jelent meg a sarkad- keresztúri kirendeltségen, hogy betétkönyvébe a 2002. évi kamatot beírassa, ám legnagyobb meglepetésére az 1 millió forint tőkeösszegű ügyfélköveteléssel szemben a kirendeltség betétnyilvántartása csak 10 ezer forintot tartalmazott. Ezt követően a kirendeltség jelenlegi vezetője az eltérő banki adat tisztázása érdekében megkereste Ny. E.-né korábbi kirendeltségvezetőt, aki - informátorunk szerint - meg is jelent a kirendeltségen, s két fültanú jelenlétében szóban kijelentette, miszerint három különböző időpontban, összesen 1 millió 160 ezer forintot átkönyvelt P. G.-né, illetve a saját hitelébe is. A fáma szerint Ny. E.-né még ugyanezen a napon bevitt a ki- rendeltségre egy összegben, készpénzben 1 millió 75 ezer forintot. A tudomásunkra jutott információ tisztázása érdekében az egyedül élő, idős özvegyasszonyt is felkerestük (monogramjának közlésétől e helyütt nem pusztán személyiségi jogait tiszteletben tartva tekintünk el - a szerk.), aki elmondta: valóban idén január 13-án besétált a Gyulai Takarék- szövetkezet sarkadkeresztúri ki- rendeltségre, ahol a tavalyi kamatot szerette volna kivenni. — Már a helyszínen kiderült, hogy valami gubanc van, hiszen nem stimmelt az összeg. Az egymillióm helyett valamiféle tízezer forintról beszéltek, aztán mondták, hogy hagyjam ott a betétkönyvet, s menjek vissza két nap múlva. Ilyenre korábban sosem volt példa, de mit tehettem? Otthagytam a betétkönyvet, s amikor két nap múlva érte mentem, minden a legnagyobb rendben volt. Megnyugtattak, hogy benne van az összeg, mind egy fillérig. Én aztán, mivel pénzemnél voltam, nem is piszkáltam tovább a dolgot - nyilatkozta lapunknak az idős asszony. Informátoraink egybehangzóan állítják: a tudomásunkra jutott eset nem egyedi. Közel féltucatnyi s jelentős összegmozgásokat eredményező szabálytalanságot tárt fel a takarékszövetkezet belső ellenőre. Természetesen, a hallgattassák meg a másik fél is örökérvényű törvényéből fakadó kötelezettségeinknek eleget téve a Gyulai Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető asszonyát, Bakonyi Ferencnét is megkerestük, aki dr. Szokolyai Zsolt ügyvéd társaságában beszélt lapunknak az ügyről.- Belső ellenőrünk pénzügyi szabálytalanságokat tárt fel, s ennek alapján bejelentést tettünk az illetékes rendőrkapitányságon. A szabálytalanságok kategorizálása, azok törvényi tényállás szerinti minősítése, a történeti tényállás alapján a hatóságok feladata - tudatta elöljáróban Bakonyi Ferencné. Az elnök—ügyvezető asszony konkrét kérdésünkre határozottan tagadta, miszerint pénzintézetüknél olyan előfordulhatott volna, hogy a betétkönyv és a betétanalitika kötelező összevetése alapján eltérés mutatkozzon a betétösszeget illetően. Bakonyi Ferencé a pénzintézetről szólva kifejtette: a gyulavári és a kétegyházi takarékszövetkezet 2001. május 7-ei fúzióját követően alakult meg az immár 12 kirendeltséggel működő Gyulai Takarékszövetkezet, s éppen a gyulavári, jogelőd intézetnél „honos” szigorúbb ellenőrzési szabályok következtében derült fény a sarkadkeresztúri kirendeltségen - korábban és most — feltárt szabálytalanságokra. BOTH IMRE VÉLEMÉNY NYEMCSOK LÁSZLÓ Kemény-legények A vízilabdavébé döntőjének megnyerése semmiség volt ahhoz képest, ami utána jött a Kemény Dénes vezette férfi pólóválogatottnak. Vacsora hajnali fél háromkor, sörözés, mulatás, csomagolás, aztán fél hatkor irány a repülőtér. Hazaérve a gratulációk fogadása már a reptéren, nyilatkozatok ugyanitt, valamint a tévéstúdiókban, találkozás a családdal, élménybeszámoló. És az aranyos, jókötésű, jó kiállású - a lányok szerint jóképű - fiúk mindennek eleget tettek, mosolyogva, intelligensen, hol humorosan, hol komolyan. Nem aludtak már 48 órája, de nem utasítottak vissza senkit, osztották az autogramokat, figyeltek egyszerre ötfelé. Nem sokkal azelőtt lejátszottak egy hosszabbításos víziütközetet az olaszokkal, és a legjobbkor is helyén volt a szívük, bátran tették, amit tenniük kellett. Látszott, hogy ez a csapat jó közösséggé kovácsolódott össze, tudták a célt, és mindenki hozzátett a játékhoz, a sikerhez. Együtt, összefogva vitték a világ tetejére 30 év után a magyar vízilabdát. Az ember elgondolkozik: vajon miért nem lehet ilyen stílusosan, egységesen, magabiztosan és jókedvűen tenni az ország előrelépéséért is? Miért a sportban - jelen esetben a vízilabdában - mutatjuk meg inkább, hogy mire vagyunk képesek, hogy milyen emberi értékekkel rendelkeznek az itt élők? Az öröm percei, órái után a Kemény-legények helyett újra jöttek a szokott szenvtelen arcok és a monoton politikusi monológok, hogy a másik hülye, nem ért hozzá, csak mi tudjuk a megoldást. Ha egymással ültek le vitázni kormánypárti és ellenzéki politikusok, akkor egymás melletti elbeszélés vagy acsarkodás lett a tisztá- zónak, előrevivőnek szánt tereferéből. Valószínűleg nem a politikusai által lesz egy ország naggyá, de amennyiben nem csak arra koncentrálnának a felek, hogy a másikba miként köthetnek, rúghatnak bele, előrébb tartanánk, tarthat- nánk. Persze, a „szép volt fiúk” akkor is kijárna a pólósoknak. ■ Bátran tették, amit tenniük kellett. Ml Javítanának a vízmű működésén Nem mondanak le a strand újra megnyitásáról Egyebek mellett a vízmű kft. működése, a napközikonyha bővítése és az önkormányzat használaton kívüli ingatlanainak kérdése is szóba került az újkígyósi önkormányzat legutóbbi — pénteki — testületi ülésén. Újkígyós Schalbert Géza, az Újkígyósi Vízmű Kft. megbízott vezetőjének beszámolójával kezdődött a képviselő-testület pénteki ülése. Az újonnan a társaság élére állt szakember a testület előtt elmondta, mindent elkövet majd, hogy a települési szennyvíztisztító telep a lehető legjobban működjön a jelenlegi feltételek mellett addig is, amíg a tervezett bővítés meghozza majd a végleges megoldást a problémákra. (Mint ismeretes, a szennyvíztisztító nem megfelelő működése miatt idén 6 millió forintos bírságot rótt ki a megyei környezetvédelmi hatóság az üzemeltetőre, az ön- kormányzatra.) Szeptember 30-áig a tervek szerint elkészül a községben a napközikonyha bővítése és korszerűsítése, ehhez azonban nem áll rendelkezésre idén még az összes forrás, amit a területfejlesztési tanácstól nyert Újkígyós. A több mint 40 milliós beruházást így előfinanszírozza az ön- kormányzat, mert 2003-ban 3,5 milliót, jövőre nyolc, azt követően pedig 6,5 millió forintot utalnak át az elnyert 18 millióból. Továbbra sem járultak hozzá a képviselők a strand eladásához a hasznosítatlan ingatlanok áttekintésével foglalkozó napirend tárgyalásakor. Mindössze állag- megóvásról döntöttek - mert a használható állapotra való felfejlesztés hatalmas összegekbe kerülne —, de hosszú távon még nem mond le Újkígyós a strand újra megnyitásáról. V. J. „KEZDEK NAGYON SZÓRAKOZOTT LENNI! AMIKOR ARRÓL BESZÉLEK, HOGY A DOLGOK NEM OLYANOK, MINT RÉGEN, ELFELEJTEM MAGAMAT IS KÖZÉJÜK SOROLNI.” (George Burns) Szalon Sömapok: minden nap más... Catherine Dickens csapolta az első pohárral Igazán nem panaszkodhatnak a megyében sem a szervezetten enni-inni vágyók. Se szeri, se száma a gasztronómiai jellegű rendezvényeknek, amelyekhez természetesen innivaló is társul. Mint a héten a békéscsabai Helyőrségi Klubban is. Békéscsaba Tegnap is megnyílt tehát egy ilyen, ismét a megyeszékhelyen, de Szántó Sándor, a Csaba Honvéd Kulturális Egyesület vezetője a megnyitó előtt elmondta: az övéké egy kicsit más, mert a névadó, pécsi illetőségű Szalon sört éltető napokon — pénteken estig — valami pluszt kínálnak. Nevezetesen, hogy mindennap „megbontanak” egy hordó sárga nedűt, amit aztán az utolsó cseppig ingyen mérnek ki... Aztán, a 18 órakor kezdődő vacsora kínálata is rendre a sörhöz illeszkedik. Tegnap például pékné módra elkészített csülök várta a vendégeket, és a Mediterrán zenekar játszott. Apropó, zene! Itt is szakítottak a hagyományokkal, és kizárólag helyi együttesek húzzák a talpalávalót. Holnap szintén a Mediterrán, holnapután pedig a La bomba, majd pénteken a Pravo zenekar játszik - makedón, bolgár és szerb dalokat, fellép a Balkán táncegyüttes. Utóbbin azonban már grillparti a „menü”, a sör pedig Goidra vált. Ki ne feledjük: szerdán mexikói ragu lesz - barna sörrel, amelyről azt mondja a főnök: néhány éve még egy hónapig tartott egy hordóval, most pedig szűk egy hét alatt elfogy... arra utalva, változnak a fogyasztói szokások. A tegnap esti megnyitón a pécsi Szalon sörgyárat birtokló Wenckheim-család jeles tagja, Catherine Dickens mondott kedves szavakkal köszöntőt, természetesen ő mérte ki az első pohár Szalon sört is. Barátjukkal, az Amerikából érkezett Briannal ők is jóízűen kortyolgatták a habos sárga nedűt, de aztán Catherine elárulta, a kedvenc magyar itala amúgy a fehér bor... (FÁBIÁN) Az első pohár sört a Wenckheim-család jeles tagja, Catherine Dickens „mérte ki". d-fotó* veress erzsi