Békés Megyei Hírlap, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-24 / 171. szám

bREKES megyei hírlap MEGYE KORKÉP 2003. JÚLIUS 24., CSÜTÖRTÖK - 7. OLDAL A polgármestert érdekli a közvélemény! Avagy: az óvodaépület bezárásának másik oldala Amennyi a törvény szerint jár Kétegyháza Lapunk július 18-ai számában A polgármestert nem érdekli a közvélemény címmel megjelent cikkre reagált Gulyás György (képünkön), Kétegyháza polgármestere. A riportban az egyik óvodaépület tervezett bezárásáról mondta el véleményét né­hány szülő és öt képviselő — névtelenül.- Az újságíró az óvodaépület be­zárásával kapcsolatban engem is keresett — telefonon. Azt mondta, Trabantja van, azzal nem tud ki­jönni Kétegyházára, ezért menjek be hozzá a békéscsabai szerkesz­tőségbe a beszélgetést követő hét­főn 18 órára. Mivel közben kide­rült, hogy a névtelenül nyilatkozó képviselőket mégiscsak a települé­sen kereste fel, míg engem a me­gyeszékhelyre „rendelt be”, ezért nem mentem el a találkozóra. Vé­leményem szerint igazából nem is akarta meghallgatni a véleménye­met. A cikkben megjelentekkel el­lentétben én nem azt mondtam az újságírónak, hogy „mit képzel ma­gáról, maga fog igazságot szolgál­tatni?”, hanem arra kértem, hogy igazságszolgáltatás helyett inkább próbáljon meg objektív tájékozta­tást adni az óvodaépület bezárásá­csak egy van Kétegy- házán, amely eddig há­rom épületben műkö­dött. Sajnos, az elmúlt években, 1990 óta, százharminccal csök­kent a gyermeklétszám településünkön, jelen­leg 128 gyermek jár az óvodákba. Mivel épület megszüntetéséről van szó, ezért az önkormányzati törvény szerint nem kellett kikérni sem a kisebb­ségi önkormányzat véleményét, sem pedig a falu lakóközösségét. A cikkben azt állítják, én rendel­tem el a zárt ülést. Az igazság az, hogy minden jelenlévő képviselő a zárt ülés mellett voksolt. Az épü­let bezárásáról egyébként 9:3 arányban döntöttünk. Furcsállom a cikkben nyilatkozó képviselők névtelenségét. Az írás szerzője azt állítja, sokan félnek beszélni. Nem tudom, miért félnek. Talán valami olyasmit tettek, amiért van félniva­lójuk, csak erről én még nem tu­dok?- Önhöz is eljutott a szülők til­takozása az óvodaépület bezárása ellen?- Hivatalosan nem. A jegyző magánlakásá­nak postaládájába dob­ták be, holott a polgár- mesteri hivatalba kel­lett volna az aláírás- gyűjtőknek eljuttatni­uk. Az aláírásgyűjtő ívek között voltak fény­másoltak is, az előfor­dult, hogy egy tiltakozó többször is aláírt, vagyis az alá­írásgyűjtés nem mindenben felelt meg a szabályoknak.- Miért a ll-es számú óvoda be­zárása mellett döntöttek?- A III-as számú óvoda a pe­remkerületen van, onnan nehe­zebb lett volna a kicsiknek bejár­ni. Az I-es és a Il-es óvoda pedig közel található egymáshoz. A kör­zetesítés szabályai szerint is cél­szerűbb volt a Il-es óvoda épülete mellett dönteni - nyilatkozta a polgármester. Ottlakán Jánosné óvodavezető is kereste a cikk megjelenése után lapunkat. Az 5-ös képviselő által megszólíttatva érzi magát.- Felháborít, hogy a képvise­lők nem vállalták nevüket. Az 5- ös képviselő pedig valótlanságot nmm «T€E ttumepl A gyulai virail, népi- és tpsrmiSifésxetl vásárral 2003. fáit» 25-27. Omsápis IMÜpatÉijáSaié Fesztivál Játtae 21-27. p roc ramaiAn JÚLIUS 25. PÉNTEK - AZ ELSŐ NAP VÁSÁRNYITÁNY - Távolból jött mesterek és kufárok kínálják portékájukat, bemutatják kezük ügyességét VITÉZEK BERENDEZKEDÉSE várgödör NAPSZEKÉR KÉZMŰVES MŰHELY kézműves élőmunkabemutató vártér 14.30 KÖZÉPKORI LOVAGI |ÁTÉKOK Diósdi Középkori Bajvívó Egylet, Corvin Mátyás Vívóiskola várgödör VIVA ITALIA - Buditól Big-Band nagyszínpad VÉGVÁRI KARNEVÁL - Zenés, táncos felvonulás Gyula főutcáin a Várkertbe Béke sgt. - Várkert 11.00 12.00 13.00 15.00 16.30 Hl NNEPÉLYES MEGNYITÓ LOMSZÉP MAGYAR TÁNCOK A Körös Ifjúsági és Cimbora Néptáncegyüttesek és a Téglás zenekar előadásában GÓLYALÁBAS SÉTA - Napszekér LOVAGOK HARCA REGGIE DÉL-AMERIKÁBÓL ENERGY ^REW - Francia Guyana 20.00 RITMUS ÉS TÁNC Stage Dance Klub 20.30 17.30 17.45 18.30 18.30 19.00 nagyszínpad 23,00 LATI 20.30 ROSTONSÜLT HÉTVÉGE ünnepélyes eredményhirdetés 20 45 PÖRGÉS ÉS FORGÁS No Gravity Crew - ifjú titánok break tánca 21.00 HARC TELIHASSAL Vidám középkori játék fáklyafénynél 2100 PUCÉR NŐK RUHÁBAN A CART POUR l ART TÁRSULAT MŰSORA A belépőjesyes előadásra legyek válthatók a Várszínház jegypénztárában július 21-től 22.00 MANDRAGÓRA Budapesti Utcaszínház előadása AFRIKAI ÉjSZAKA - tűz, föld és vér Sankofa (Ghána) koncert és látványshow nagyszínpad nagyszínpad várgödör tószínpad Korona Teátrum nagyszínpad 21.15 21.45 10.00 11.00 14.00 Stage Dance Klub VELED LEÉLNÉM AZ ÉLETEM BALÁZS PALI MŰSQRA LIV LOM nagy várkerti buli meglepetésekkel nagyszínpad vártér várgödör nagyszínpad nagyszínpad BAIVÍVÁS FÁKLYAFENYNÉL ÓROMZENE - VÁLTOTT FORMÁCIÓK - gyula) zenészek estje nagyszínpad várgödör nagyszínpad JULIUS 26. SZOMBAT - A MÁSODIK NAP KÖZÉPKORI JÁTÉKOK - délelőtti huncutságok gyerekeknek és felnőtteknek vártér-várgödör------i-----------'neés ' ' A SZÉP VARGÁNÉ ÉS A NÉGY JÓMADAR Calliope diákszínpad GYULAIAK XI. NAGY VERSENGÉSE Korona Teátrum Vidám csapatjáték |ókedvű felnőtteknek Csapatlétszám: 9 dalia, 1 tűzről pattant menyecske Nevezés a Rondellában július 24-én 20 óráig 15.00 ROSTONSÜLT HÉTVÉGE - középkori környezetben Szabadtűzön sült étkek versenye a „Corvin János várúr fószakácsa" címért, a Gyulai Húskombinát Rt. Szervezésében Info: 66/463-469 E-mall: info@gyulahus.hu 16.00 VIVA BUDRIO - VIVA GYULA Zenés délután budriói és gyulai zenekarokkal 17.00 LUDAS MATYI - Budapesti Utcaszínház előadása 17.45 BOSZORKÁNY - SZOMBAT várkert várgödör nagyszínpad vártér Boszorkányok tápcegyüttes 18.00 PALLOS ÉS KÖTÉNY Corvin János várúr főszakácsának kiválasztása 19.00 BÁL AZ „OPERÁBAN" - KfT KONCERT nagyszínpad várgödör nagyszínpad 10.00 11.00 11.30 11.30 11.30 14.00 14.30 16.00 17.00 17.15 17.30 18.15 18.40 19.00 20.20 21.00 22.30 körül JULIUS 27. VASARNAP - A HARMADIK NAP GYULAI KUTYASÁGOK Divatbemutató ..Az Alföld Legjobban Öltözött Kutyája” díjért Nevezés a helyszínen 9.00 órától vártér VIII. GYULAI KUTYAUSZÓ VERSENY 63 m kutyaúszásban. Nevezés a vártéren 9.00 órától csónakázó-tó ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ Budapesti Utcaszínház előadása Korona Teátrum III. GYULAI LECSÓFOZÓ PÁRBAJ a „Végvári Lecsókirályok'' címért. Csapatlétszám min. 3 fő Mindent hozzatok, asztalon és tűzifán kívül. várfalköz KÖZÉPKORI FEGYVERHASZNÁLATI BEMUTATÓ várgödőr OROSZ TÁNCOK moszkvai táncegyüttesek előadásában nagyszínpad BAJVÍVÓ- ÉS EROGÁLA a diósdi lovagok és Magyarország örökös és ez évi Toldi bajnoka - vitéz Magyar Zsolt bemutatásában várgödör VÉGVÁRI VITÉZ VIADAL a Végvári Vitéz címért Dárdadobás, ágyúgolyó lökés, szekérhúzás. Nevezés a helyszínen. Víírfér ÉLETTÁNC - Original Acrobat Dance School nagyszínpad A LÓNAK VÉLT MENYASSZONY Budapesti Utcaszínház előadása Korona Teátrum SLÁGER ÉS MUSICAL §ing-Song zenei formáció ELETTANC II. >Á< nagyszínpad nagyszínpad vár - külső vár TOROK A PACBAN - Várvédő magyarok nyílzápora Pertaf basa janicsárjaira BLUES AZ ÉLETEM A piuej Fools zepekar lemezbemutató koncert|e nagyszínpad BÚCSÚ A VÉGVÁRTÓL Diósdi Középkori Bajvívó Egylet várgödör VALAMI AMERIKA - BON BON KONCERT nagyszínpad CSILLAGOK FÉNYE RAGYOGJA BE TALÁLKOZÁSUNKAT mesés végvári tűzijáték vár és égbolt produkció. Ügyes, ba|os dolgokkal, nevezésekkel kapcsolatban információ: 06-30/278-66-08, 06-30/485-96-94 Narrátorunk és műsoraink vezetője, felkent várkapitányi minőségben Illés Márton urunk. A músorváltoztatás logát fenntart|ukl A Koronáieátrumban megtekinthető előadásokra egységesen 300 Ft a belépőjegy, mely a helyszínen válthatói A Flora Aurea Országos Diákszínjátszó Fesztivál és a Korona Teátrum műsorajánlata a rendezvény műsorfüzetében tekinthető megl LESKOV 1CS Jr S&. PtportrcMNikA Kit SZÉCHENYI PROGRAM a Hut ««ovii hím moű leuven nelqium Í&DIÓ4 / GYULAI HÍRLAP a root HR ♦* MttO KOVRKSKRW MR RBJ ÍBÉKÉS MEGYEI Hffll Gulyás György elmondta, tájékozatlanságról tanúskodik, hogy a nyilatko­zók egyike szerint a köztisztviselők „lentről” kapják a bérüket. A normatív támogatás alapján érkező pénzekből gazdálkodnak. A riportban a nyilat­kozó szülők azt is kifogásolták, hogy a polgármester több költségtérítést vesz fel, mint amennyi járna. Gulyás György ezt megcáfolta.- A szóbeszédtől függetlenül, a költségtérítésem összege megfelel a tör­vényben foglaltaknak, ami a polgármester fizetésének minimum 20, ma­ximum 30 százalékát engedélyezi. A kétegyházi testület úgy döntött, hogy nem a 20 százalékot szavazza meg, hanem hat hónapon keresztül méretteti a tényleges költségtérítésem, és ezután alakítja ki állásfoglalá­sát. A testület ezt követően valóban 100 ezer forintban állapította meg a költségtérítésem, azért, mert a parlament a nyári szünet előtt módosította a törvényt. E szerint a 2999 és 10 ezer lélekszám közötti települések polgármestereinek az illetményalapja 33 ezer forint, aminek a szorzója minimum 11, maximum 12,5 lehet. A testület a módosításra felkészülve állapította meg a költségtérítésemet, ami a törvény életbelépése után lesz érvényes. Én a mai napig is a fizetésem 30 százalékát veszem fel költségtérítésként, ami jóval kevesebb mint 10Ö ezer forint. „adott a számba”. Én ugyanis so­ha nem mondtam olyat, hogy jól megférnek a gyerekek egy épület­ben is. A helyszíni bejárás alkal­mával és a bizottsági ülésen is úgy nyilatkoztam, az I-es számú óvo­da a jelenlegi állapotában nem tud ennyi gyermeket fogadni, eh­hez átalakításokra van szükség. Több kis WC, mosdó és öltöző kell. Csak így tartom elképzelhe­tőnek, hogy elférjenek a gyere­kek. Egyébként azt üzenem az 5- ös képviselőnek - bár nem szere­tem az ilyen üzengetéseket nem én voltam döntési helyzet­ben, hanem ő.- Hány gyermek jár szeptem­bertől Kétegyházán óvodába?- Összesen 128. A III-as óvodá­ba 18-an, az I-esbe pedig 110-en. Hogy az összevont épületben hány csoporttal dolgozunk majd, ez a következő hetekben derül ki - fogalmazott a vezető óvónő.- Áldoz-e az önkormányzat a vezető óvónő által említett átalakí­tásokra?- Természetesen. A nyári zá­rás ideje alatt megoldjuk a mos­dók átalakítását. Megépítjük a szükséges öltözőt is - ígérte Gu­lyás György. K0VÄC$ ERIKA Igazolványkép vagy digitális fotó? Okmányirodák: a miniszterhez fordult a képviselő A Magyar Fényképész Ipartestület égető problémájává vált a kérdés: az okmányiro- dák kötelesek-e elfo­gadni az állampolgár­ok által vitt, szakfény­képészek készítette fotókat? A testület tag­jainak érdekeit képvi­selve ezzel a kérdéssel fordult Erdős Norbert (képün­kön) országgyűlési képviselő Lamperth Mónika belügymi­niszter asszonyhoz. Békés A modem szolgáltató közigazga­tás kialakításának egyik alapelve az egy helyen történő ügyintézés lehetősége. Az ügyfél érdeke: mindent ugyanazon a helyen és lehetőleg a legolcsóbban elintéz­ni. Ezt szolgája az okmányiro­dákban bevezetett egyablakos rendszer. A hatályos jogszabályok szerint a személyazonosító iga­zolványnál a kérelmet személye­sen kell benyújtani, előterjeszteni és az okmányiroda arcképmás-fel­vételt készít a jogosultról, ez sze­repel a kormányrendeletben, me­lyet az előző belügyminiszter idő­szakában fogadtak el - tájékoz­tatta Erdős Norbert országgyűlési képviselőt Pál Tibor államtitkár. A Magyar Fényképész Ipartes­tület többszöri megkeresés ellené­re sem kapott kielégítő választ az­zal kapcsolatban, hogy az ok­mányirodák kötelesek-e elfogadni a fényképészek által készített iga­zolványképeket. Márciusban Tóth Zoltán államtitkár levélben vála­szolt a testület vezetőinek. A kö­vetezőképpen fogalmaz: „A jelen­leg hatályos jogi szabályozás sze­rint a személyazonosító okmány kiadása iránti kérelem előterjesz­tésekor az ügyfél válasz­tása szerint fényképész által készített igazolvány- képet bocsáthat a ható­ság rendelkezésére vagy kérheti az okmányirodá­ban történő arcképmás készítését is.” A fényké­pészek kérték a belügy­miniszter asszonyt, hogy szólítsa fel az okmány­irodák vezetőit, hogy nem utasít­hatják vissza a hozott igazolvány- képek átvételét, illetve a választás lehetőségét minden írásbeli tájé­koztatóban fel kell tüntetniük.- Az okmányirodák számító- gépes rendszere úgy van kiépítve, hogy akkor gyors és hatékony az ügyintézés, ha a fényképet a kol­légák helyben készítik el. A sza­bálynak megfelelően elfogadjuk a hozott igazolványképet - már nem jellemző, hogy ezzel a lehe­tőséggel él a lakosság -, ez azon­ban lelassítja a munkánkat, mert a program teljes átállítása szüksé­ges. A helyben készített képek előnye a gyorsaság és költség- csökkentés mellett a frissesség. El­kerülhető a már elavult, többéves fényképek használata - tudtuk meg dr. Baji Mihály aljegyzőtől, a békési okmányiroda vezetőjétől. Mivel március óta nem történt előrelépés az ügyben, Erdős Nor­bert az országgyűlés egyik utolsó ülésén felszólalt a témával kap­csolatban. Kérdésére Pál Tibor ál­lamtitkár válasza a korábbi állás- foglalástól eltérő volt.- Az államtitkár úr nem adott megnyugtató választ erre a problé­mára, ezért az okmányirodák még mindig maguk dönthetik el, hogy elfogadják-e a vitt képeket vagy sem, ezért további lépéseket kívá­nok tenni - mondta Erdős Nor­bert országgyűlési képviselő. ^ A Három számítógépet nyertek Három számítógépet nyert lakossá­gi használatra az örménykúti ön- kormányzat. A beszerzést az infor­matikai minisztérium egymillió fo­rinttal támogatta. A gépeket a pol­gármesteri hivatal egyik helyiségé­ben helyezik el, ahol minimális té­rítési díj mellett vehetik igénybe szövegszerkesztésre, illetve internetezésre a lakosok. A saját géppel nem rendelkező főiskolások a számítógépes munkájukhoz ed­dig is többször kérték a polgármes- teri hivatal segítségét. _________|R| Me zőkovácsháza jövőjéért A cégbíróság 2000-ben jegyezte be a Mezőkovácsháza Jövőjéért Közalapítványt, amelyet a városi önkormányzat hozott létre és hét­tagú kuratóriummal működik. El­nöke Trájer Jánosné. A közalapít­vány célja a város oktatási, köz- művelődési, sport, ifjúsági, egész­ségügyi, szociális és környezetvé­delmi infrastruktúrájának fejlesz­tése. Kiemelt feladat a közterek tárgyi fejlesztése, a kultúrtörténe­ti hagyományok ápolása, megerő­sítése, környezetvédelmi felada­tok elvégzése, illetve munkaválla­lások segítése. A tervek között szerepel egy köztéri szobor felál­lítása, segítségnyújtás a mező­kovácsházi napokon. ___________________________IU I I ról. U gyanis nem egy intézmény megszüntetéséről van szó, hanem egy épület bezárásáról, amiről a döntést követően egyszer már nyi­latkoztam a Békés Megyei Hírlap­nak — mondta beszélgetésünk ele­jén Gulyás György.- Nem igaz tehát, hogy nem vagyok hajlandó nyilatkozni az óvodaépület bezárásáról, mint­hogy az sem igaz, hogy nem érde­kel a közvélemény. Úgy látszik, vannak azonban, akiket a döntés háttere, az okok nem érdekelnek. Az idei költségvetés elfogadásakor arról is döntöttünk, hogy a forrás­hiány csökkentése érdekében átvi­lágítjuk az intézményeket. Létre­hoztunk egy ad hoc bizottságot, amely a többhónapos munka eredményét júniusban tárta a tes­tület elé. Azt javasolták, szüntes­sük meg az egyik óvodaépületet, vagyis nem az óvodát. Óvoda ugyanis, az alapító okirat szerint,

Next

/
Thumbnails
Contents