Békés Megyei Hírlap, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-16 / 164. szám

14. OLDAL - 2003. JÚUUS 16., SZERDA H I R D E T É S Az ÉLÉSKER új diszkontáruházát ad át Gyulán Több mint 3000-féle árucikk várja a vásárlókat a piac mellett Ezen a héten újabb üzletet nyit Gyulán az ÉLÉSKER Kft. Hol és milyen helyen lesz ezáltal a vásárlóknak újabb lehetősé­gük a napi élelmiszer-vásárlásaik lebonyolítására? — erről kérdeztük az élelmiszer-kiskereskedelmi szakmában tizen­harmadik éve sikeresen működő társaság ügyvezető igazga­tóját, Hild Györgynét.- Július 17-én, csütörtökön való­ban megnyitjuk a tizennyolcadik üzletünket Gyulán - mondja a ve­zető a Varsándi utca 15. szám alatt, a piac hátsó bejáratával szem­ben. Nemcsak az üzlet, a profilja is új lesz ezúttal: diszkontáruházát nyitunk ugyanis, mert azt tapasz­taljuk, hogy az itt élő emberek is kedvelik ezt az üzletkategóriát, el­sősorban alacsonyabb árai miatt. Az üzlet jellegét az „ÉLÉSTÁR C+C” név is kifejezi. Az új egység elnevezését pályázat útján nyerte, mint korábban a meglévő ABC áruházaink is. Bár az egykori álla­mi vállalat, társaságunk jogelődje, már alkalmazta ezt a nevet reklám­jaiban, de a szó akkor még azt su­gallta, hogy az ÉLÉSKER - amely a nyolcvanas években több mint száz élelmiszerboltot működtetett- a megye „éléstára”. Igazul hang­zott, hiszen a vállalatnak az ÁFÉSZ-üzleteken kívül más, szá­mottevő versenytársa nem is volt. Mostantól az élelmiszerek nagy raktáráruháza jut majd eszünkbe az ÉLÉSTÁR névről.- Hogyan fér majd meg az ÉLÉSKER-szupermarketek mellett a diszkontáruház?- Úgy gondoljuk, nagyon is jól, hiszen a jelenlegi üzleteink alap­területe egyre inkább szűknek bi­zonyul a rohamosan gyarapodó választék miatt. A széles termék­skála ugyanis a gyártók között ki­alakult versenyhelyzetben a pia­con maradás egyik eszközévé vált. Tehát tehermentesíteni kell üzleteinket! Különösen igaz ez a szűkös állapot a leendő ÉLÉSTÁR C+C közelében működő Szuper­marketre, ahol a 400 m2-es eladó­térben közel nyolcezerféle termék 1 í.._JB s §| •Tssssmí A 600 m2-es eladótérben több mint 3000-féle árucikk várja az ÉLÉSTÁR C+C-t felkereső vásárlókat, a termékek ugyanolyan minőségűek lesznek, mint a többi CBA-logóval is ellátott ABC áruházban Éléstár C+C az Élésker Kft. újonnan nyíló üzlete. (Gyula, Varsándi u. 15. - bejárat a Piac felől.) AZ ÉLÉSTÁR ÖNRE VÁRI Akciós ajánlatunk 2003. július 17-től augusztus 3-ié: Kristálycukor polyetiten tasakos 1 kg István malmi finomliszt 2 kg CBA étolaj 1L Ariét mosópor - mountain spring, color 6 kg Hey-Ho Alma-, Narancs-, Kékszőlőital 1 liter Szobi Alma-, Narancs-, Kékszőlőital 1,5 liter Coca-Cola termékcsalád 2 literes Fónte Re ásványvíz, szénsavas és mentes 2 liter Paloma vákuumos kávé 250 g Tchlbo Family vákuumos kávé 250 g Nescafe Classic Instant kávé 100 g Borsodi sör „Nyári ár" - dobozos 0,5 liter Amstel Lager - dobozos 0,5 liter Kaiser sör - dobozos 0,5 liter Dreher - dobozos sör - Classic, Lager 0,5 liter 155,- BB Kékfrankos, BB Rose 0,75 liter 279,-+ü Torinl-Bianco, Rosso, Dry 1 liter 699,­Torinl Cherry 1 liter Katinka vodka 0,5 liter 165,­St Hubertus 0,5 liter 1019,­Früchte Gut gyümölcsjoghurt 500 g 149,­125,­Novraco elősütött hasábburgonya 1 kg 199,­Hoffmeister lapka sajtok 150 g 149,­239,­Csabai Zöldborsó gyorsfagy. 450 g 175,­Camping tégelyes ömlesztett sajt 125 g 165,­2649,­Csabai Ízes derelye 600 g 315,­Ráma csészés margarin 250 g 119,­69,­Sága Selyemsonka 130 g 189,­Delma light csészés margarin 500 g 169,­99,­Sága Sajtos pulyka párnácska gyf. 1 kg 649,­Bords Eve margarin 500 g 265,­195,-Úi Bábolna Natúr cslbofasírt 0,5 kg 259,­Oké féltartós habtejszín 0,3 liter 139­65,­Panírozott valódi mellszelot 1 kg (Galllcoop Rt) 899,­Szegedi házi levestészta 4-6 tojásos 200 g 79,­299,­Főtt, füstölt pulyka atsócomb vcs. kg (Galticoop Rt) 599,­Kecskeméti bébiitalok és 5 hónapos menük 200 g 125,­325,­Pulykaszámy - fagyasztott tasakott kg (Gaicoop Rt) 259,­Boci táblás csokoládé - tej 100 g 99,­599,­Pulyka alsócomb - fagyasztott tasakott kg Detkl háztartási keksz 200 g 65,­124,­(Galllcoop Rt) 259,­Detkl Olimpiai 5 karika 180 g 169,­139,­Gyulai májas 125 g 75,­Chlo Chips hagymás - tejfölös 90 g 129,­149,­Gyulai virsli 180 g 130,­Nesquik kakaópor utántöltő 200 g 169,­769,­949,­Bácskai csípős szvg. 100 g (Délhús Rt) Bajai csemege szvg. 100 g (Délhús Rt) Csemege kara) szvg. 120 g (Délhús Rt) Sole PET reggeli ital 1/12,8% MIIII tejföl 20% 450 g 189,­189,­199,­119,­139,­Palmolive szappan minden illatban 100 g Palmolive tusfürdő minden Illatban 250 ml Londial Harmony sampon - duopack 2x250 ml Londacolor hajfesték Bella Happy klscsomagos nadrágpelenka 89,­369,­399,­375,­529,­ós ez még nem minden... (Kóstolók, vásárláshoz kötött ajándékok, sorsolás, több száz akciós termék...) ^---- INGYENES PARKOLÁSI LEHETŐSÉG. I CBAJ Telefonszám: (66) 468-833. Szeretettel várjuk valamennyi leendő Vásárlónkat! A mindennapok megoldása Akciónk a készlet erejéig tart! szakszerű bemutatása egyre na­gyobb feladatot jelent.- Az új diszkontban milyen áruválasztékra lehet számítani?- A 600 m2-es eladótérben több mint 3000-féle árucikket vá­sárolhatnak majd meg az ÉLÉS­TÁR C+C-t felkereső vevőink. A termékek ugyanolyan minőségű­ek lesznek, mint a többi CBA- logóval is ellátott ABC áruhá­zunkban, azonban a választék ér­telemszerűen szűkebb lesz, ami sebb lesz az egyébként nem kis költséget jelentő élőmunkaigény. Elsősorban az úgynevezett súly­áruknál törekszünk az olcsóbb árakra, így célszerűbb lesz ezeket itt megvásárolni.- Milyen lesz a parkolási lehe­tőség? — A C+C udvarán lévő és az üzlet előtti saját, valamint a köz­területi parkolók kényelmes vá­sárlási lehetőséget biztosítanak a gépkocsival érkezőknek is. Itt kí­Az ÉLÉSTÁR C+C nyitva tartása: (Igazodik a piaci bevásárlásokhoz) Hétfőtől péntekig 7-19 óráig, szombaton 7-17 óráig, vasárnap 7-14 óráig. Éléstár C+C áruház az Élésker Kft. újonnan nyíló üzlete. Gyula, Varsándi u. IS. — bejárat a Piac felől. Telefon: 66/468-833 abból is adódik, hogy hagyomá­nyos kiszolgálású csemegepulttal nem rendelkezik majd az egység, így a hentesáruk és sajtféleségek közül csak a gyárilag előrecsoma­golt termékeket fogjuk kínálni.- Milyen árakra lehet számítani? — Alacsonyabb árakkal tudunk dolgozni az ABC áruházainkban megszokottaknál, éppen az előbb említettek miatt, valamint a rakla- pos, rekeszes, illetve kartonos árukihelyezés következtében kí­vánom felhívni a leendő kedves vásárlóink figyelmét, hogy a köz­területi parkolási díjat átvállaljuk, a pénztáraknál a fizetés alkalmá­val visszatérítjük. (Ugyanez igaz a Szupermarket esetében is!)- Raktáráruházról lévén szó, csak a lakossági vásárlásokra lesz lehetőség?- Egyelőre igen, szeptembertől azonban viszonteladókat is ki fo­gunk szolgálni, természetesen a la­kosságinál alacsonyabb áron. m A jövő formálódását jó évtizedes tapasztalat segíti Az ÉLÉSKER Kft. 1991 óta áll a lakosság szolgálatában, s vállal szerepet az élelmiszerek és a háztartásokban szükséges napi vegyi cikkek kínálatában. Jelenleg a megye hét városában van jelen 17, illetve július 17-étől 18 üzletével. ÉLÉSKER: kézenfekvő megoldás Az utóbbi években, amióta az ÉLÉSKER a CBA — mint az ország egyik legnagyobb, magyar tulajdo­nosokat tömörítő élelmiszer-ke­reskedelmi hálózatának - tagja, nagyobb áruválasztékkal, ismétlő­dő, nagyszabású akciókkal, jó mi­nőségű márkatermékekkel várja az üzleteibe betérő vásárlókat. A CBA hálózatán belül az ÉLÉSKER a helyi régió vezetője is, s mint ilyen, jelenleg további 12 üzlet és két szakmai nagyke­reskedő munkáját is koordinál­ja. Ezzel együtt a boltok árube­szerzésének mintegy egyharma- dát is az ÉLÉSKER biztosítja bé­késcsabai nagykereskedelmi raktárából. így régiónkban a CBA-logóval ellátott üzletekben (felsorolásuk megtekinthető a jobb oldalon - a szerk.) ugyan­azon akciós áruféleségek talál­hatók meg igen kedvező árakon, s ugyanez igaz a CBA-márka- termékekre, amelyek jó minősé­güknek, kedvező áruknak és tet­szetős megjelenésüknek kö­szönhetően egyre kedveltebbek a vásárlók körében. Ugyancsak minden üzlet beváltóhelyként szolgál a saját gyártású CBA ét­kezési utalványokat illetően, amelyek a munkáltatók számára kedvezőbb, költségkímélőbb le­hetőséget nyújtanak más utalvá­nyokkal összehasonlítva. A CBA-hálózatról szólva meg kell említeni a ’’CÉL” üzletláncot is, amelynek tagjai a kis alapterületű üzletek tulajdonosai közül kerül­nek ki. Számukra - elsősorban az ÉLÉSKER nagykereskedelmi raktá­rán keresztül - kedvező beszerzé­si lehetőséget, s havi kéthetes idő­tartamra akciókat biztosítanak. Jövőkép az ÉLÉSKER-nél Amikor az ÉLÉSKER Kft. veze­tői, illetve tulajdonosai a jövő formálása érdekében döntést hoznak, tudják, hogy nemcsak a cég üzleteire kell gondolniuk, hanem a CBA-régió érdekeinek is érvényt kell szerezniük. Ebből a megfontolásból ősztől egy 6 ezer m2-es logisztikai raktárból szállítják ki az árut a CBA- hálózat tagjainak üzleteibe, va­lamint minden más vevőjük ré­szére is, hiszen a kiskereskedő partnereiken túl dinamikus fej­lődés tapasztalható a gasztronó­miai üzletág terén is.- Hogy mit rejteget számunk­ra a távoli jövő? - teszi fel a kér­dést Hild Györgyné. — Nehéz lenne megjósolni. Az azonban biztos, hogy az óriási áruválasz­tékkal rendelkező, nagy alapte­rületű hipermarketek mellett jó ideig szükség lesz a diszkontok­ra, a családokhoz való viszonyla­gos közelségük és a kedvező ár­kategóriájuk miatt. Ugyancsak kedvelt bevásárlóhelyek marad­hatnak a lakó-, illetve munkahe­lyek közelében működő, úgyne­vezett kényelmi üzletek, köztük még a kisebb alapterületűek is. Ez utóbbi miatt is találó a CBA szlogenje: „a mindennapok megoldása”. A verseny pedig azok javára fog eldőlni, akik megfelelő áruválasz­tékkal rendelkeznek, jó minőségű termékeket kínálnak piaci áron, egyre jobb vásárlási lehetőséget teremtenek, s a vásárlókat nem csak áruval, de jó szóval és ked­vességgel is „kiszolgálják”. Az ÉLÉSKER csapata erre törekszik. Az oldal az Élésker Kereske­delmi és Szolgáltató Kft. támogatásával készült. \ A mindennapok megoldása r----------------------------------------------------1 BÉ KÉSCSABA SZÁZAS ABC Andrássy út 5. KIÉG ABC Andrássy út 65. KAZINCZY ABC Kazinczy út 10. FÉNYES ABC Lencsési út 114/1. BÉKÉS FŐTÉRI ABC Széchenyi tér 2. ADY ABC Ady Endre út 12. SZARVAS KÖZPONTI ABC Szabadság út 28. SARKAD NAGY ABC Szent István tér 2-4. GYULA SZUPERMARKET Kossuth tér 5. BUDRIÓ ABC Békesgt. 71. PARADICSOMI ABC Temesvári út 173. MEZŐHEGYES RÓNA ABC Szent György tér 13. OROSHÁZA HUBA ABC Huba utca I. PIACTÉRI ABC Könd utca 36. DÓZSA ABC Dózsa utca 16. SZŐLŐ ABC Avar utca 37. PLATÁN ABC Könd utca 80. __________J Éle lmiszer market, Csorvás, Rákóczi út 30. CSIPKE CSEMEGE, Medgyesegyháza, Dózsa Gy. út 30, ABC ÁRUHÁZ, Dombegyház, Béke út 2. KOMFORT ABC, Mezöberény, Kodály Z. u. 2. HÉT ABC, Battonya, Petőfi tér 5. TÚRI ABC, Mezőtúr, Szabadság tér 29. EXPRESSZ ABC, Mezőhegyes, Posta u. 1. FoGo Market, Telekgerendás, Rákóczi u. 17/1. GYOPÁR ABC, Orosháza, Fasor u. 13. OÁZIS ABC, Mezőkovácsháza, Árpád u. 155. ÉLELMISZERBOLT, Dévaványa, Szeghalmi u. 82/1. ÉLELMISZERBOLT, Dévaványa, Sirály u. 26. ÉLELMISZERBOLT, Körösladány, Dózsa Gy. u. 27. I i ! i

Next

/
Thumbnails
Contents