Békés Megyei Hírlap, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-12 / 161. szám

2003. JÚLIUS 12., SZOMBAT - 5. OLDAL I HÍRLAP MEG YEI KÖRKÉP A SZLOVÁK KULTÚRA ESTJE, (vm) Békéscsabán, a Városházi estéken szlovák és csabai tehetségek is bemutatkoztak. Fellépett Lóczi Klára, a Zürichi Zeneakadémia magánénekese, Székács Csilla oboaművész (képünkön) és Sutyinszky Beáta fuvolaművész. A hatodik szlovák est nagy sikeréhez a Békéscsabai Vonós Kamarazenekar is hozzájárult. Tóth István zenekarvezető elmondta: jövő héten pénteken a Szabadkígyósi napokon Strauss műveiből játszanak keringőket, csárdásokat. »om veress erzsi Tűzijátékkal zárul a Center-napok A szervezők szerint egyre magasabb a programok színvonala Ma van a kilencedik, zárónapja a Csaba Cen­ter-napoknak, a szervezők búcsúzóul minden eddiginél látványosabb tűzijátékkal szeretné­nek egy évre elköszönni a vidék egyik legna­gyobb szórakoztató programsorozataként jel­lemzett békéscsabai rendezvénytől. Zsibrita Pál, a bevásárló- és szórakoztatóközpontot mű­ködtető Csaba Center Invest Kft. és a létesít­mény igazgatója, Hrabovszki György összegez­te az eseménysorozatot. Békéscsaba Három igazi sztár lesz a „főmenü” a mai záróprogramban, Krisz Rudi és Ganxsta Zolee mellett fellép Charlie is. Nyitásként szerepelt már tűzijáték, de a mára ígért fényparádé nem­csak elődjét, hanem valószínűleg a térségben , eddig látottakat is.meghaladja látványában — vé­li a két vezető. — A sikernek köszönhetően a bérlők önként támogatták a zárónap látványosságát - mondja Hrabovszki György. - így maradandó keretet ad­hatunk a sok vendégünk által a vidéki rendezvé­nyek egyik legnagyobbikának titulált Csaba Cen­Babák Mihály: nincsenek elit iskolák — Én nem szegénységpárti vagyok. Azt szeretném, ha tehetős családok élnének a városban. Sajnos, a szarvasiak nem tehe­tősek — mondotta Babák Mihály, Szarvas polgármestere, aki Elit iskolák tehetős családoknak? című, július 11-én megjelent cikkünkre reagált. Szarvas ÉRETTSÉGI UTÁN. (cs) Az orosházi Magyar Királyi Állami Mezőgazdasági Középiskola 1943-ban végzett diákjai 60 éves érettségi találkozójukat tartották a közelmúltban. A 11 élő diák­társ közül 9 jelent meg e jeles eseményen, ahol az egykori me­zőgazdász, dr. Kiss A. Sándor vegyészprofesszor bemutatta az iskolaévekről szóló második kö­tetét (2002-ben jelent meg az Osztályfőnök úr tisztelettel je­lentem című könyv). A szerző az Érettségi után című munkájá­nak ismertetésekor megidézte legendás hírű osztályfőnökük, Holecska Gyula alakját, elisme­réssel szólt mindazokról, akik a 420 oldalon megosztották élmé­nyeiket, gondolataikat az olva­sókkal. ÚJ ELNÖK, (y) A Marx Károly Társaság Békés Megyei Tagoza­ta tisztújító ülésen egy évre Nagy Imrét választotta a tagozat elnökének. Az új számvizsgáló Nádházi János. TEMPLOMFELÚJÍTÁS. (i) Füzesgyarmaton - több millió forint értékű beruházásként - elkezdődött a 200 esztendővel ezelőtt épült református temp­lom épületének felújítása. A gyarmati önkormányzat lehető­ségei szerint készpénzzel, vala­mint szakipari és segédmunkák­kal is támogatja isten házának felújítását. VÉRADÁS, (z) A Magyar Vö­röskereszt békési szervezete jú­lius 30-án, szerdán nyolc órától tizenegy óráig a nyugdíjasok kö­zösségi házában - az egykori MHSZ épületében - térítésmen­tes véradást szervez. A szerve­zőiedéiben a véradókat a Sarok­ház vendéglőben ebéden látják vendégül. KERESKEDELEM, (i) Vésztőn jelenleg 92 bolt és 38 vendéglá­tó-ipari egység működik. A bol­tok „toplistáját” az élelmiszer- és vegyesboltok vezetik: 29 léte­sítmény található a településen. A vendéglátó-ipari egységeknél a kocsmák és zenés szórakozó­helyek vezetnek, amelyekből 38 várja vendégeit Vésztőn. KEREKEK KÖZÉ. (y) Medgyes- egyházán dinnyeszedés közben súlyos, életveszélyes sérülést szen­vedett egy fiatal férfi, amikor egy traktor vontatta pótkocsin állva beesett a kerekek közé. A kerekek ugyan nem haladtak át a testén, de a járműre felakadva a traktor több méteren át vonszolta maga mögött a sérültet, mire a vezető felfigyelt a balesetre. KERÉKPÁROS, (y) Békéscsabán tegnap két kerékpáros összeütkö­zött. Egyikük súlyos sérülést szen­vedett. ­Szarvason nincsenek elit iskolák - szögezte le Babák Mihály, Földesi Zoltán szocialista országgyűlési képviselő július 10-ei sajtótájékoz­tatójáról szóló tudósításunkra rea­gálva. A polgármester hozzátette: az elit iskola műszaki és tartalmi értelemben az új évezred elvárásait követi, és a szülők tandíjat fizet­nek. Bár a most folyó beruházások­kal jelentősen csökken ez a hát­rány, elit iskola később sem lesz a városban. Sajnos tehetős családok sem élnek ezen a vidéken, jelenleg 2100 gyermek szorul segélyre. A polgármester szólt arról is, hogy a pedagógusok elbocsátása elsősorban a csökkenő gyermek­létszámmal függ össze. Félő, hogy az új oktatási törvény miatt újabb elbocsátások történnek. Az oktatási intézmények külső fenntartóhoz kerülése kapcsán a polgármester emlékeztetett rá: a kormány a pedagógusbérről nem gondoskodott és a normatívákat sem emelte. Az oktatási intézmé­nyek állami finanszírozási prob­lémái miatt a költségvetésben nagy a feszültség, a működési hi­ány százmillió forint. Az orszá­gos szlovák önkormányzat fenn­tartásába kerülést maga a szlovák iskola tartja biztonságosabbnak. Az országos önkormányzat képes finanszírozni az iskola évről évre növekvő működési kiadását. — Szeretnénk túlélni azt a köz- gazdasági helyzetet, amit a mos­tani kormány okozott. Ebben sze­rencsére az intézményeink együttműködőek - nyilatkozta Babák Mihály. ___________ Cs.r. PAP ÍRTEKERCSEKBŐL ÚTTORLASZ. (cs) A rádió kora reggeli híradásai arról tájékoztatták a hallgatókat pénteken, hogy a 47. számú főútvonal Csorvás és Békéscsaba közötti szakaszán a rendőrség eltereli a forgalmat, mert egy teherautó felborult, a rakomány akadályozza az előrehaladást. Felvételünk és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletesétől kapott tájékoztatás szerint, nyomdaipari célra papírtekercseket szállított egy Mercedes típusú teherautó, amikor az enyhén balra ívelő kanyarban „bebicskázott" és a pótkocsival együtt árokba borult 5 órakor. Személyi sérülés nem történt, a jármű műszaki mentésével és az út szabaddá tételével 9 órára végeztek. d-fotó, lehoczky péter Kisebbségi javaslatok Békéscsaba Megyei Jogú Vá­ros Román Kisebbségi Ön- kormányzata legutóbbi ülé­sén megvitatta a kisebbségi jogszabályok módosításának aktuális kérdéseit, az előadó Grósz György elnök volt. Békéscsaba Grósz György elmondta, hogy a jelöltek elfogadását szigorítani kell. Fontosnak tartja, hogy Buda­pesten ne kerületenként, hanem fővárosi szinten legyen kisebbségi választás, valamint a kisebbségi önkormányzatok részére a pénz­átadás ne a települési önkormány­zat költségvetésén keresztül, ha­nem közvetlenül történjen. Arról is szó volt, hogy a minimális ülé­sek számát hatról nyolcra kellene növelni. Grósz György végül az or­szágos kisebbségi önkormányzat­okkal kapcsolatban kiemelte, hogy a tiszteletdíjakat törvényileg kellene szabályozni, s hogy az ön- kormányzaton belüli elosztás is szabályozott legyen. _______H. cs. VÉ LEMÉNY CSATH RÓZA Egymást segítették talpra állni. Sorsok, találkozások Először fürdőruhában, majd csipkés fehérneműben vonultak kör­be. Mosolyogtak, a tekintetünket keresték és kacéran pózoltak fo­tós kollégám gépe előtt. Kilenc asszony, akinek a sorsa egy ponton találkozott. Az emlő­műtétjük után lettek a speciális fehérneműt forgalmazó cég manö­kenjei. A rehabüitáció nem hétköznapi, de hatásos módjára leltek. Egymást segítették talpra állni, s közben annyi szeretettartalékot és erőt gyűjtöttek, hogy abból másoknak is jut. A magabiztos fellépés, a zenére ringó csípő, a testük válla­lása mindennél hitelesebben bizo­nyítja, a mellrákból is fel lehet gyógyulni, és egy asszony a műtét után is ízig-vérig nő marad. A személyes példa meggyőző erejét egyetlen patikaszer sem pó­tolhatja - ezt vallja az a szarvasi onkológiai szakasszisztens, aki a rendelőintézetben eddig is leültette egymás mellé a műtét előtt ál­ló beteget és a hasonló problémából felgyógyultat. Az eredményt látva határozta el, hogy klubot szervez, amely a rehabilitáció haté­kony része lehet. A rendhagyó divatbemutató és a kapcsolódó elő­adások figyelemfelkeltőnek bizonyultak, mert a napokban tartott klubalapító összejövetelre tizenöten mentek el. Rákbetegek és gyógyultak; a legfiatalabb alig múlt harminc, a legidősebb közel a nyolcvanhoz, nők, férfiak vegyesen. Nem búsulni akarnak, hanem élni. Mégpedig jól élni, sőt job­ban, mint előtte. Ehhez kellenek a társaktól kapott tapasztalatok, az egészségügyi szakemberektől hallott életmódbeli tanácsok, és kell az érdekképviselet is, amelyet a klub a Rákbetegek Országos Szövetsége tagjaként gyakorolhat. Nevet is választottak, Együtt egymásért klub. Mert bármilyen értékrendet valljunk, amikor kísért a baj, ösztö­nösen és helyesen az emberi kapcsolatainkba kapaszkodunk. Mi­lyen kár, hogy ezt a tudást mindenkinek drágán, egy-egy próbaté­tel árán méri a sors. ■ A szocialisták a sportért Békéscsaba megyei jogú vá­ros közgyűlése július 10-ei ülésén nagy többséggel, idő­ben, első kérésre biztosította a támogatást az Előre FC lab­darúgócsapatának és az Előre NK női kézilabdacsapatának. A Magyar Szocialista Párt vá­rosi szervezete szerkesztősé­günkhöz eljuttatta a támoga­tással kapcsolatos felhívását. Békéscsaba A felhívásban a szocialisták Bé­késcsaba és Békés megye sport- szerető polgáraihoz fordulnak. „Most rajtuk a sor, nekik is le kell adniuk támogató szavazatukat, hogy évtizedekkel ezelőtti han­gulatban és létszámban szurkol­hassunk csapataiknak. Vásárolja­nak éves bérletet a labdarúgó- és kézilabda-mérkőzésekre! A jövő­ben mi akkor támogatjuk az egyesületeket, ha önök, sportsze­rető szurkolók is megteszik azt, és az egyesületek hiánytalanul betartják a szerződéses kötele­zettségeiket! Ezzel bebizonyoso­dik: helyesen döntött a közgyű­lés, valós társadalmi igényt támo­gatott; biztos, kiszámítható anya­gi támogatáshoz jutnak az egye­sületek; a valóban sportszeretők fogják látogatni a mérkőzéseket; így lehet legjobban kiszűrni azo­kat, akik csak „balhézni” akar­nak. Hajrá, Csaba, és ha valóban így gondolják, vásároljanak bér­letet!” - szól a békéscsabai szo­cialista képviselők felhívása. „EZ A LEGNAGYOBB MARHASÁG, AMIBE EDDIG BELEVÁGTUNK. EZ AZ ATOMBOMBA SOHASEM FOG FELROBBANNI. EZT ÉN MONDOM, AKI ÉRTEK A ROBBANÓANYAGOKHOZ.” (WilliamLeathy admirális) A világsikerű lr r W *806*4**«* FordFocus vagy akár 650 OOO Ft árelőnnyel megvásárolható. 0 CSAK MOST! 0 CSAK NÁLUNK! 0 CSAK A KÉSZLET EREJÉIG! Vegyes átlagfogyasztás: 5,4-9,41/100 km, C02-kibocsátás: 142-222 g/km. Szarvasi út 79. Telefon: (66) 520-300. www.fordhovany.hu ter-napoknak, amelyet igazából a látogatóink megajándékozására szervezünk, ezért is ingye­nesek a programok. Tapasztalataik szerint a tér rendkívül alkal­mas a hasonló szórakoztató programok meg­szervezésére, de jövőre még szebbé szeretnék varázsolni a környéket. Maguk a rendezvények nem csak a fiataloknak szóltak, mint mondják, például Fenyő Miklós, Aradszky László, Mary Zsuzsi hangulatteremtésben felvették a versenyt a számosán megjelent újabb előadókkal is. Az eltelt évek alatt a programok is egyre színvonala­sabbak lettek, így a Center látogatóinak száma az esemény alatt naponta elérte a 40—50 ezret is. A rendezvényeknek köszönhetően, jelentő­sen megnőtt az üzletek forgalma is; nagyon sike­res továbbá a Fókuszban egy új lakás akció, amelynek második részsorsolását ma tartják a helyszínen, sok egyéb ajándékszelvény kihúzá­sának kíséretében. — Szeretnénk megköszönni bérlőinknek az egész éves stabil együttműködést, közös sike­rünket, és remélem, szombat esti programnak minél többen minket választanak. Nem bánják meg! - fogalmazott Zsibrita Pál. __________^j.

Next

/
Thumbnails
Contents