Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-05 / 130. szám

2003. Június 5., csütörtök - 15. oldal S P O R T Díjugrató bajnoki Békéscsabán A Békéscsabai Szabadidős Lo­vas Klub rendezte meg a Békés Megyei Díjugrató Lovasbaj­nokság első fordulóját. A ren­dezvénynek ideális helyszínt biztosított a békéscsabai Pega­zus Lovasiskola pályája, mely évről évre egyre jobban kiszol­gálja a lovassport művelőit mind a pálya talaját, mind az akadályok minőségét tekintve. Békéscsaba Nem véletlen tehát, hogy a ver­senyre a megyén kívül a Tiszán­túl klubjaiból is érkezett nevezés, összesen 181 indulója volt a via­dalnak. Különösen kedvező lehe­tőséget adott az A/l verseny­szám kiírása, hiszen az országos kezdő ló kategóriában tudtak mi­nősülni az érdekelt lovasok. A megyei bajnokság első fordulója­ként négy kategóriában - kezdő ló, kezdő lovas, B/2 ifi és B/3 fel­nőtt - gyűjhették a pontokat a megyei versenyzők. A legnépe­sebb mezőny a B/2 verseny­számban indult, itt 41 felnőtt és 21 ifi lovas próbált szerencsét az Unyatinszki József által megépí­tett - többek számára igen ne­héznek bizonyuló - pályán. A B/2 alappályáján huszonegyen teljesítettek hibátlanul, míg a B/3-ban mindössze öten mentek nullás pályát az ötvenhat induló­ból. Az A/l versenyszámban minden harmadik lovas hibátla- nul teljesített, vagyis a harminc- három induló közül tizenegynek nem jelentett akadályt a 125-140 cm-es magasság. A rendezvény végén, úgy este nyolc óra tájban rövid összegzést kértünk a ver­seny igazgatójától, Snsánszky Páltól: - Nagyon nagy öröm szá­momra, hogy ennyien részt vet­tek a versenyen, külön öröm, hogy Egertől Budapestig, Szeged­től Vámospércsig nagyon sok klub elküldte versenyzőit. Ter­mészetesen nagyon jó, hogy a megyei lovasok - kevés kivétellel — éltek a lehetőséggel és indultak a viadalon. A megyei bajnokság első fordulóját szerencsésen kö­töttük össze az A/l versenyszám megrendezésével, amit végre is­mét sikerült felvállalni. A Békés­csabai Szabadidős Lovas Klub tagjainak külön köszönet a segítő közreműködésért, azért a sok munkáért, amit önzetlenül vé­geztek a verseny előkészítése és lebonyolítása során. A közönség­nek idén is igyekeztünk különfé­le szórakoztató programokkal kedveskedni, így bemutatót tar­tottak a Hungarotel Torna Club tornászai, a Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület ejtőernyősei és a Szar­vasi Lovas Klub csikósai. Összes­ségében tehát úgy érzem egy na­gyon jó versenynapon vagyunk túl, s ennek fényében már a szep­tember 7-ei Pegazus Kupa előké­szítésével kell foglalkoznunk. Eredmények. B/l, kezdő lovas: 1. Szántai Renáta (Mezőkovácsházi TE), Bátor n. 1., 2. Dongó Z. (Egedhegyi Li­picai Lovastanya), Twister n. 1., 3. Don­gó Z., Báró n. 1. B/l, kezdő ló: 1. Kot- roczó Róbert (Gyeraj Lovastanya, Bé­késcsaba), Peggy n. 1„ 2. Krajnyák A. (Favorit LK, Békéscsaba), Rangos n. 1., 3. Bogár I. (Debber Trans Kft.), Cabrio n. 1. B/2, ifi: 1. Bán Nikolett (Tréten Kft., Békéscsaba), Hard Breaker n. 1., 2. Bánfi Gabriella (Lőrinci LK), Nimród n. 1., 3. Faluhelyi Á. (Ménesbirtok SE), Poirot n. 1. B/2, felnőtt: 1. Czurkó Szi­lárd (Aranyági Ménes, Hódmezővásár­hely), Rokolya n. 1., 2. Panca C. Teodor (B&H LK, Szeged), Carisma n. 1., 3. Jován R. (Ménesbirtok SE), Nissan Repce n. 1. B/3, ifi: 1. Réti Dávid (Equi- tania LK) Nett n. 1., 2. Kelemen K. (Oxer SE), Ludzi n. 1., 3. Lukács L. (B&H LK, Szeged), Gonosz n. 1. B/3, felnőtt: 1. Czurkó Szilárd, Rokolya n. 1., 2. Bogár I., Nadir n. 1., 3. Bogár L, Frogi Boy n. í. A/l, ifi: 1. Réti Dávid, Grimbusz n. 1. , 2. Birinszki Adrienn (Csilló Lovas Iskola), Rapalló n. 1., 3. Becsey Adrienn (B&H LK, Szeged), Holiday n. 1. A/l, nyitott: 1. Szekeres Ágota (Equest-Sport LK), Kund Abigél n. 1., 2. Jován R„ Nissan Octavio n. 1., 3. Jován R., Vivaldi n. 1. A/l, orsz. kezdő ló: Krajnyák Attila, Olimpia n. 1., 2. Szöllősi Z. (Orosházi LE), Maffia n. 1., 3. Bogár I., Frogi Boy n. 1. ______________SZABÓ ZSUZSA Fit-baU fesztivál Újkígyóson Ismert előadók tartják a foglalkozásokat Újkígyós Nagy fába vágta a fejszéjét Sza- mosvári Zsolt, az újkígyósi Mű­velődési Ház igazgatója, valamint több munkatársa, hiszen valami olyan sportág, program népsze­rűsítésére vállalkozott, melyről eddig csak a legszűkebb réteg szerezhetett ismereteket. S hogy miről is van szó? Június 7-én szombaton fit-ball fesztivál szín­helye lesz a helyi Felföldi István sportcsarnok, ahol hatalmas lab­dákon a legjobb zenékre, a leg­jobb magyarországi oktatók se­gítségével lehet megismerkedni a gyógytestnevelésben is egyre in­kább használatos programmal. A regisztrációt követően 10 órától Antal Miklós oktató vezetésével játékos, labdás egyensúlygyakor­latokkal lehet megtenni az első lépést a fit-ball területén, majd Apró Zsuzsa instruktor „zsíré­gető” óráján vehetnek részt az ér­deklődők. Szamosvári Anita erő­sítő óráját követően Antal Miklós és Apró Zsuzsa lép ismét színre, akik nyújtó, relaxációs gyakorla­tokat mutatnak be. A nap második felében 13 órá­tól Eperjessy Éva, Benkovics Edit és Antal Miklós tart képességfej­lesztő köredzést és hallhatunk az úgynevezett OWN ZONE- program rehabilitációs területen (gerincbetegségek kezelésére) való használatáról, végül a fit-ball a fitneszben játszott szerepéről lehet megtudni fontos informáci­ókat. o. p. Ismét a nemzetközi porondra léphetnének Negyedikek a mezőberényiek Mérlegen az Every Day Orosháza férfi kézilabdacsapata Budapest A férfi kézilabda NB I-ben az elmúlt nyáron új edzővel, Ökrös Csabával vágott neki a szezonnak az Every Day Orosháza csapa­ta, amely az előző idényben a negyedik helyen végzett és ezzel indulhatott az EHF Kupában. Az új szakvezetővel botladozott a gárda a bajnokságban, így tizenkét mérkőzés után december­ben Ökrös Csaba távozott a klubtól, akinek a helyére Bajusz Jó­zsef került Vele beszélgettünk az együttes teljesítményéről. Orosháza- Milyen tervekkel vágtak neki az NB 1-nek és mi valósult meg a célkitűzésekből?- Mivel a nyáron én a klub utánpótlását irányítottam, így nem tudom, hogy mi volt a fel­nőtt csapat elé kitűzött terv. Any- nyi biztos, hogy a nyáron távo­zott a rutinos macedón válogatott kapus, Hodik Sándor, akinek a pótlása nem tűnt egyszerű fel­adatnak. A helyére Romániából a fiatal, junior válogatott hálóőr Szabó Levente érkezett. Amikor engem a Dunaferr elleni súlyos hazai vereség után felkértek a csapat irányítására á bentma- radás kiharcolása volt a cél. Mi a fiúkkal a tervet teljesítettük, hi­szen egy olyan tavaszon biztosí­tottuk a nyolcadik helyet amikor nagyon nehéz anyagi körülmé­nyek között dolgoztunk, elmara­dások voltak a fizetéseknél. Irá­nyításommal húsz mérkőzést ját­szott a csapat az NB I-ben és ti­zenegyszer győzött, egy döntet­len mellett nyolcszor szenvedett vereséget. Az alapszakaszt a tize­dik helyen zártuk, az alsóházi rá­játszásban viszont a legjobb telje­sítményt nyújtottuk és tizenhá- rom pontot gyűjtöttünk, s így si­került a nyolcadik helyet megsze­rezni.- Mely mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményt a csapat, mikor akadozott a gépezet?- A Százhalombatta elleni 42— 29-re megnyert hazai találkozón valamint a Batta elleni egy gólos győzelmet hozó idegenbeli mér­kőzésen is jól játszottunk. Az alap­szakaszbeli első mérkőzésemen az Elektromos elleni fővárosi ösz- szecsapáson is jó teljesítményt nyújtottunk. A Pécs elleni nyolc Házi góllövőlista Az Every Day Orosháza együttese az NB 1-es férfi kézilabda-bajnokság 2002-2003-as idényének harminckét bajnoki mérkőzésén 836 gólt szerzett. A csapat házi gólkirálya a balkezes jobbszélső Gúnya Péter lett 133 góllal, a további sorrend: Rosta I. 127, Harsányi 109, Ambrus 105, Oláh 101, Dayka 67, Czina 63, Pásztor 54, Németh Z. 29, Patocskai 27, Bajusz A. 19, Árpási Cs. 2. gólos előnyről elvesztett ráját­szásbeli idegenbeli mérkőzés és az Elektromos elleni fővárosi talál­kozó mérsékelt produkciót hozott, miként az utolsó Komló elleni már tét nélküli összecsapás is.- Hogyan értékeli a csapat Ma­gyar Kupa szereplését, amely bronzéremmel zárult?- Az előző évbem bajnoki ne­gyedik helyezésünknek köszön­hetően mi csak a legjobb nyolc között kapcso­lódtunk be a kupaküzdel­mekbe. A ne­gyeddöntőben a Pécsi KK elle­ni mindkét összecsapást megnyertük, igaz a bajnoki előtti néhány nappal rende­zett orosházi kupatalálkozót a vendégek fel­adták. A szol­noki Magyar Kupa elődön­tőben több száz szurko­lónk biztatása mellett a Pick Szeged ellen az ötvenedik percben még vezettünk, de azután több té­nyező is „közbeszólt”, így ötgólos ve­reséget szen­vedtünk. A A rutinos Pásztor István bronzmérkő­zésen végig ve­zetve biztosan győztünk a Csömör ellen és ezzel harmadikok lettünk, kivívtuk a KEK-szereplés jogát, így ha összejönne a működéshez szükséges pénz, akkor az ősszel Magyarországot képviselhetnénk az európai kupaporondon.- Kérem értékelje az együttes tagjainak egyéni teljesítményét?- Ezek a fiúk igazi csapatot al­kottak, s ez hozta meg szá­mukra a sikert, így egyénileg senkit sem sze­retnék kiemel­ni. A társaság nemcsak a pá­lyán, hanem azon kívül is nagyon össze­rázódott az el­múlt években. A tavasszal az ismert okok mi­att nehéz volt motiválni a fiúkat, de a csapatban olyan emberek vannak akik, ha kifutnak a pályá­ra csak a játékra koncentrálnak, a győzelemre törnek. Az együttes tagjai lelkes szurkolótáborunk előtt mindig önfeláldozóan küz­döttek, sokat tettek a csapatért, ezért a városért. Remélem, ezt ér­tékelik, majd azok, akik még te­hetnek valamit ebben a városban a megmentése érdekében. Mi büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt két évben a Békés Megyei Hírlap által felkért megyei sport- szakemberek a megye legjobb csapatának választották az Every Day együttesét. évek óta erőssége az orosházi csapatnak D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET- Hogyan tovább?- Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Árpási Csaba klubtu­lajdonos, aki az elmúlt években pénzt és energiát nem kímélve szinte a nulláról a nemzetközi szintre vezette az együttest az évadzárón bejelentette, hogy egyedül nem tudja tovább vállalni a csapat NB I-es szereplésének költségeit. Árpási Csaba sportsze- retetét bizonyítja, hogy amikor a válogatott Rosta István sérült volt, harmincnyolc évesen néhány mérkőzésre beállt a csapatba, hogy segítsen. Több játéko­sunknak komoly ajánlata van, ha nem kapunk segítséget, akkor megszűnik a városban a minősé­gi kézilabda. Pedig a felnőtt együttes mellett tudatos munká­val az elmúlt években az ország egyik legjobb utánpótlás műhe­lye alakult ki, amelyben felké­szült szakemberek irányításával több mint háromszáz orosházi és környékbeli gyerek ismerkedik a kézilabdával - mondta befejezé­sül a szakvezető. VERASZTÓ LAJOS A fővárosban az FTC Üllői úti sta­dionjában rendezték meg három kategóriában tizenkét együttes részvételével a Nike Kupa iskolai labdarúgó torna országos döntő­jét. A viadalon Békés megyét a középső kategóriában a mezőbe- rényi Orlai Petries Soma Általá­nos Iskola csapata képviselte. Az együttesek három korosztályban (1990-es, 1992-es, 1994-es) mér­ték össze tudásukat és a három csapat eredménye adta a végered­ményt. A herényiek az első talál­kozón a későbbi kategória és ab­szolút győztes miskolciak ellen a hajráig 3-2-re vezettek, ám az utolsó percekben 4-3-ra fordítot­tak a borsodiak. A Balmazújvá­rostól 3-1-re, a Győrtől 4-1-re kaptak ki a herényiek, így a ne­gyedik helyen végeztek. A csapa­tot a három korosztályban Kajlik Péter, Oláh Zsolt és Tóth Olivér edzők készítették fel. A végeredmény: 1. Miskolc, 2. Győr, 3. Balmazújváros, 4. Mezőberény. ■ Röviden LABDARÚGÁS. Csütörtökön reggel útra kelt Párizsba a XIV. Pünkösd Kupa nemzetközi gyermek labdarúgó tornára a Gyulai Kinder 1990, 1991,1993- as korosztályú fiatalokból álló csapata. A több napos viadalon a fürdővárosiak német, angol, holland és francia együttesek társaságában lépnek pályára. SAKK. A Mezőberényi Sport- csarnok SE sakkszakosztálya negyedik alkalommal rendezi meg a Pünkösd Kupa sakkver­senyt. A hétfordulós viadalt 2003. június 8-án és 9-én 9 órá­tól rendezik a Mezőberényi 1. Sz. Ált. Iskola ebédlőjében. A Versény győztese elnyeri a Pün­kösd Kupát, az 1-3. helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. ASZTALITENISZ. Nagy meg tiszteltetés érte Sebestyén Pé­tert, a Csabai Konzerv SE még újonc korú asztaliteniszezőjét, aki a magyar serdülő válogatott tagjaként részt vehet a héten a lengyel nemzetközi utánpótlás bajnokságon. OVIFOCI. A Békéscsabai Ma­dách Utcai Általános Iskola és az Előre FC közös ovifoci évzáróját a napokban rendezték. A jaminai és a belvárosi óvodák­ból csaknem kilencven kis focis­ta vett rész! az elmúlt hónapok­ban a Marosvölgyi Károly és Papp Károly által irányított fog­lalkozásokon. Az utolsó napon rendezett óvodák tornáját a Tompa utcaiak nyerték. A gólki­rály Sebestyén Ferenc lett, kü- löndíjat kapott Hoffmann Sza­bolcs, Pétervári Gergő és Kocs- máros Péter. * a Nagysikerű klubtalálkozó Kiss részvétele bizonytalan Kiskó is utazik az Eb-re SZANAZUG Az előző évekhez képest is nagy ér­deklődés kísérte a Békés Megyei Szabadidős Klubok ez évi megyei találkozóját. Az Unicon Rt. szanazugi üdülőjébe már reggel nyolc órától folyamatosan érkeztek gépkocsikkal a csoportok, majd négy különbusz is landolt a bejárat­nál. Mivel a labdarúgást az Ifjúsági táborba „száműzték”, bőven jutott hely minden szabadidős klubnak. Á labdarúgáson kívül asztalite­nisz, biliárd, sakk, lengőteke, tánc- és horgászverseny, valamint főzőverseny színesítette a progra­mot. A rendezők a gyerekekről sem feledkeztek meg. Az aszfaltrajzverseny mellett a rend­őrség tartott közlekedéssel kap­csolatos játékot és foglalkozást a kisebbeknek. Nagy sikere volt a Hocz és Medvegy Kft. által leszál­lított, előre felfújt lufiözönnek, melyet a békéscsabai sportcsar­nok igazgatója küldött a gyerekek­nek. A sportversenyek díjain kívül rengeteg tombolatárgy várt a sze­rencsésebbekre. Eredmények. Labdarúgás: 1. Gyu­la, 2. MKFC (Békés), 3. Cigány Szabad­idős Klub (Békés). Biliárd: 1. Süli And­rás (Békéscsaba), 2. Rácz Rezső, 3. Sós János (mindkettő Békés). Lengőteke. Nők: 1. Kneifel Antalné, 2. Varga Fe- rencné (mindketten Békéscsaba), 3. Gyurcsik Pálné (Szarvas). Férfiak: 1. Szolár Zsolt, 2. Kneifel Antal, 3. Dö- mény Ferenc (mindhárman Békéscsa­ba). Különdíjas: Szegedi Pál {Mozgás- korlátozottak Egyesülete). Horgász­verseny: 1. Hasziló Róbert, 2. Laukó Zoltán (mindkettő Békés). Sakk: Mucsi Árpád (Békés), 2. Albert György (Mezőmegyer), 3. Molnár Sándor (Bé­kés). Asztalitenisz. Férfi: 1. Rácz Gá­bor, 2. Molnár Sándor (mindkettő Bé­kés), 3. Szolár Zsolt. Női: 1. Tóth Pálné (Szarvas), 2. Szoboszlai Szilvia (Bé­kés), 3. Bencsik Józsefné (Szarvas). Főzőverseny: 1. Mezőmegyeri Szabad­idő Klub, 2. Vésztői Barátság Klub, 3. Békéscsabai Mozgáskorlátozottak Klubja. TOMI Június 14: Békéscsaba Továbbra sem javul Kiss Renáta deréksérülése, így gyógykezelés­ét ismét a megyeszékhelyen foly­tatják. Mindez Unyatyinszkiné Karakas Júlia, a Hungarotel TC Békéscsaba edzője szerint azt je­lenti, hogy nem indulhat a hétvé­gi felnőtt egyéni összetett és sze- renkénti országos tornász baj­nokságon, ahol ő számított a leg­főbb aranyvárományosnak. A program pénteken a buda­pesti tornacsarnokban az I. osz­tályú csapatbajnokság 1. forduló­jával indul, amelyen a Péntek Tünde, Korcsmáros Enikő és Ba­lázs Beatrix fémjelezte, zömében ifjúságiakból álló csapat indul. Péntek a következő két napon a junioroknál lesz érdekelt, Ititűnő formáját tekintve hatalmas meg­upa női tomászverseny lepetést jelentene, ha nem ő nyerné az egyéni összetett ver­senyt. A bajnokságon szereplő legjobbakra kettős teher hárul, hiszen a viadal egyben a világbaj­nokság jegyében a második válo­gatót is jelenti. Kicsit előretekintve: egy héttel később, június 14-én a Hungarotel TC hagyományos versenyére, a Hungarotel Kupára kerül sor. Korábban rendre de­cemberben rendezték az ese­ményt, ám a DKMT Kupa miatt azt előbbre hozták. A Tessedik Sámuel Gazdasági Főiskolai Kar tornacsarnokában sorra kerülő csapat és egyéni összetett viadal­ra közel negyven tornászt vár­nak, a jugoszláv, ukrán és szlo­vák tornászok mellett első ízben görögök is bejelentkeztek. o. P. Kaposvár A szombati rövid távú triatlonos országos bajnokság után másnap a sprinttávú ob-n is kiosztották az érmeket. A békéscsabai Kiskó Anna a juniorok között (táv: 750 méter úszás, 20 km kerékpáro­zás, 5 km futás) a harmadik he­lyen végzett, ám helyezése lehe­tett volna jobb is, ha nem esik ki Anna kerékpárjának egyik kere­ke. Mindez jónéhány másodper­ces hátrányt okozott a lánynak, aki azonban így is résztvevője lesz a csehországi Carlsbadban sorra kerülő junior Európa-baj- nokságnak. A serdülő korosztályban (300 m úszás, 800 m kerékpározás, 2000 m futás) Bozó Dóra, a Békés­csabai Atlétikai Club triaüon szak­osztályának versenyzője az előke­lő ötödik helyen végzett, testvére, Lilla az ifjúságiaknál (500,12 km, 3000 m) tizenötödik lett. ■ Érmek a Balaton Kupáról Balatonlelle A hét végén rendezték meg Balatonlellén a XI. Balaton Kupa nemzetközi fekvenyomó versenyt. A felnőttek között a Gyulai SE-Atlasz 110 kg-os ver­senyzője Süli József 222,5 kg-os teljesítménnyel aranyérmet nyert. A vész­tői Marvel-Team 23 éves erőemelője Berke Lóránt élete első felnőtt verse­nyén a 110 kg-osok között 200 kg-ot teljesített és ezzel ezüstérmet nyert. Az ugyancsak vésztői Zilahi Péter az ifjúságiaknál és a junioroknál is aranyér­mes lett az 52 kg-osok mezőnyében 65 kg-os eredménnyel. ■

Next

/
Thumbnails
Contents