Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-04 / 129. szám

12. OLDAL - 2003. JÚNIUS 4., SZERDA SZOLGÁLTATÁS/H1RPETÉS »BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP rM Horgászélet A megyei közgyűlés beszámolójából A megyei horgászszövetség alapszabálya értelmében évente leg­alább egyszer össze kell hívni a közgyűlést - ez, mint már írtuk, má­jus 23-án megtörtént -, annak napirendi pontjai feltüntetésével. Az ezekre vonatkozó írásos anyagot a meghívóval együtt kézbesíteni kell a tagegyesületek részére. A következő hetekben ennek feldolgo­zását olvashatják az érdeklődők. A 2002. év egyben a megválasztott vezetőség megmérettetése is volt. A tagegyesületek száma, a Kákafoki Horgász Egyesület kiválásával, egy- gyel csökkent, jelenleg 69 egyesület tartozik a szövetséghez. (Csak záró­jelben jegyezzük meg, hogy az 1100 forintos szövetségi, éves tagdíj meg­spórolása azt jelenti a kákafokiak számára, hogy a szövetségi vizekre a horgászengedély kiváltása a duplájába kerül. Például az összevont, fel­nőtt, éves 11 700 forint helyett 23 400 forint). A szövetség taglétszáma kismértékben emelkedett, de belső összetételében nagyobb változások voltak. Emelkedett a teljes jogú tagok és a kedvezményezettek száma, csökkent viszont a gyermek horgászlétszám. A változást több tényező okozhatta. Minden évben számolni kell a természetes fluktuációval, év­ről évre jelentős létszám tesz eredményes horgászvizsgát, de a gyermek­horgászat szigorítása is befolyásolta a létszámalakulást. A szövetség a tapasztalatok alapján azt javasolta a tagegyesületek­nek, hogy a felvételüket kérő horgászok - még a felvételt megelőző­en - olvassák el az egyesület alapszabályát, ismerjék meg a közgyű­lési határozatokat és nyilatkozzanak azok ismeretéről és betartásáról. A szövetség által forgalmazott értékcikkek időben a tagegyesüle­tek és bizományosok rendelkezésére álltak. Kellő gondossággal ké­szültek el a területi jegyek, mely elősegítette, hogy az év során hami­sított jegyet nem kellett lefoglalni. (Folytatjuk) Pár napos tilalom a Csaba-tavon A Matróz Sporthorgász Egyesület 2003. június 4-én 10 órától június 7-én 8 óráig — telepítés miatt — horgászati tilalmat rendelt el a Csa­ba-tavon. TOMI KEDVES HORGÁSZTÁRSAK! 2003. június 7-én, szombaton régi-új ■„ HORGÁSZBOLT NYÍLIK 1 Békéscsabán a Trefort utcában, a Matula Horgászüzlet helyén, az Unicon Rt. épületében. Nyitva: hétfőtől péntekig 9-17 óráig, szombaton 9-13 óráig. Tel.: (66) 450-155/148. Minden kedves sportbarátot szeretettel vár a Kopasz Kukac Horgászbolt! Programok BÉKÉSCSABA. Phaedra Mozi. 17.45-kor: Novo- caine (amerikai krimi-víg­játék) * 20.00-kor: Kapj el, ha tudsz (m. b., sz., amerikai akció-krimi). Center Mozi. 15.30, 17.45, 20.00, 21.00-kor: Mátrix - Újra­töltve (m. b., amerikai fantasy) * 17.15, 20.30-kor: Schmidt történe­te (amerikai dráma) * 14.30, 16.45, 19.00-kor: Bölcsőd lesz a koporsód (amerikai akciókrimi) * 19.30-kor: HollyWoody történet (amerikai vígjáték) * 15.00,18.15- kor: Frida (amerikai dráma) * 16.00- kor: Emil és a detektívek (m. b., német ifjúsági kalandfilm). OROSHÁZA. Apolló Mozi. 17.45, 20.00-kor: A MAG (m. b„ sz., amerikai katasztrófafilm). PÓSTELEK. Autós Mozi. 21.00- kor: Taxi 3 (m. b., sz., fran­cia akcióvlgjáték). SZARVAS. Turul Mozi 20.30- kor:A zongorista (francia-német- lengyel-angol—holland film). Békés Megyei Jókai Színház Június 4., szerda, 15.00 óra: Berta - Justh Gy.-bérlet. Holnap BÉKÉSCSABA. Me­seház. Nyitott hét - Fosztóka, néptánc, táncház — 9.00 órától bőrkarkötő készítése; 14.00 órától bőrtarsoly készítése GYULA. Pándy Kálmán Kór­ház, Pándy Galéria. 15.00-kor: Szigeti Joly festő „A test csodája” című kiállítása, melyet Szél János népi iparművész nyit meg. A tár­lat 2003. június 29-éig tekinthető meg. __________________Telefondoktor___________________ Kö rnyezetem védem címmel kaphatnak tájékoztatást a telefondok­tortól június 8-áig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. Anyakönyvi hírek MEDGYESEGYHÁZA Haláleset: Opauszki János (1943). MEZŐKOVÁCSHÁZA Házasságkötés: Árvái Zsuzsanna (Battonya) és Nádasdi Zoltán (Battonya). Halálesetek: Bencze Béla Mihály (1930, Battonya), Ko­vács Sándorné Kollár Zsuzsan­na (1913, Batto­nya). SZARVAS Anyakönyvi hír nem érke­zett. Időjárás Marad a meleg idő +12, +17 +28, +30 A nap első felében bőven lesz részünk napsütésben. Délután megnövekszik a gomolyfelhő- zet, de csak egy-két helyen alakul ki zápor, zivatar. Több­nyire mérsékelt lesz a légmoz­gás. Meleg marad az idő. __Terminál-játék Akik a békéscsabai Terminál Étteremben (Szarvasi út 92., T: (66) 446-565) fogyaszta­nak - összeghatár nélkül — sorszámozott számlát kap­nak. Hetente sorsolnak, a nyertes szelvény tulajdonosa 4000 forintig fogyaszthat té­rítésmentesen az étterem­ben. A nyertes számokat szerdánként közöljük. 22. heti nyertes szelvény: 2003. 05. 30. 0082. LESZ RA PÉNZÉ! Kezes, önrész, jövig. nélkül! 3 M Ft = 29 529 Ft/hó 5 M Ft * 75 052 Ft/hó 10 M Ft = 145 078 Ft/hó Bárki Igényelheti! I (66) 444-544/128-as mellék. INGATLAN B.-CSABÁN, Orgona u-ban, 2 szobás, össz­komfortos házat elcserélnék 1 vagy 1,5 szo­básra, II. em.-ig, ráfizetéssel. (66) 441-847. •30903* BCS.-N, belv.-i, kétszintes, új lakás sürgősen eladó. Irányár 12,5 M Ft 30/205-6971 *32548* 8 BÉKÉSCSABA, Gyóni G. u.-ban 3,5 szobás, amerikai konyhás lakás eladó. (20) 365- 2478. *32547* BÉKÉSCSABÁN, a Bíbic közben, Körös-parton 140 m!-es sorház nagy kerttel, garázzsal sür­gősen eladó. Érd.: (30) 353-3091 16 után.- *312«* BÉKÉSCSABÁN, Borjúréti kertekben építési te­lek eladó. (30) 6258-350. •32514* BÉKÉSCSABÁN, KNER Nyomdához közel 102 m2, 2 szobás, összkomfortos udvari házrész eladó. Irányár: 7,7 M Ft. 06 (30) 513-6847. •31162* BÉKÉSCSABÁN, Pásztor u.-ban, 2 szobás, IV. em.-i, erkélyes lakás eladó. 30/349-0635. *32486* 8 BÉKÉSCSABÁN, Széchenyi utcán 85 m2-es, extrán kialakított, 2 + 2 fél szobás lakás, Derkovits sori garázzsal együtt igényesnek el­adó. Tel.: (30) 9384-955. Érd.: hét végén és délután. •31054* BÉKÉSCSABÁN VI. ker.-ben igényesen felújí­tott családi ház eladó. (30) 9433-003. •32437* BELVÁROS közeli, társasház építésére alkal­mas nagy telek eladó. (70) 311-5599. •30704* BELVÁROSI, 73 m2-es, egyedis, téglablok­kos lakás eladó. (66) 442-340, (20) 3735- 338. *32542* BÉRHÁZBAN lakást keresek. Fizetés módja: készpénz. (20) 522-0912 vagy (30) 625- 8201. *32509* DOBOZ Remetei út 35. sz. 31 ágyas, teljesen felszerelt üdülőmet eladnám. (66) 268-970. •31240* GYULÁN felújítandó ház nagy telekkel eladó. Tel.: (20) 590-9923.--------------- *32461* GY ULÁN fürdőövezetben 350 m2-es, padlás­tér-beépítésű, 2 lakásos családi ház több család vagy üdülő részére eladó. (20) 537- 6168. •32526* JAMINÁBAN 2,5 szobás, részben felújított családi ház, 700 m!-es telken eladó. Irányár: 9,5 M Ft. (66) 549-080, (20) 498-2014. *31060* KAZINCZY utcai 1. házrész eladó. Érd.: 06 (30) 2866-520. *32471* 8 KÖTEGYÁN, Lenin u. 29. alatti családi ház eladó. (66) 278-430. *30810* LENCSÉSIN 3,5 szobás, egyedi gázos, III. em.-i lakás eladó. (30) 456-1212. *32438* 8 LÖKÖSHÁZÁN frekventált helyen üzlethe­lyiség telekkel eladó. Tel.: (30) 506-5174, (30) 974-5677. *32482* MEDGYESBODZÁSON összkomfortos 1+2 fél szobás lakás, több melléképülettel, kerttel eladó. (30) 975-8997. •32524* SKIF sátras utánfutó eladó. (30) 912-5633. *31223* 8 SZARVAS Arborétum üdülősoron iker nya­raló egyik része eladó. (20) 4743-287. *32512* TETŐTERES ház eladó. (66) 437-408 ÚJKÍGYÓS, Petőfi u. 93. sz. alatti családi ház eladó. (66) 256-644, (30) 248-5234. BÉRLEMÉNY B.-CSABAN, BELVÁROSBAN 200 m2 épület raktárnak, műhelynek kiadó, eladó. 30/953- 5433. *31020* KÖRÖSLADÁNY központjában üzlethelyiség kiadó. (30) 9388-377. *32544* VÍDIA-udvarban büfé és 200 m2-es üzlet + raktár kiadó. Bcs., Szerdahelyi út 20., (30) 270-9742, (66) 446-605. —-— - .............................................— *31226* AL BÉRLETET KÍNÁL ATHÉNÉ Albérletközvetítő Iroda. Békéscsaba, Szent István tér 9.06 (20) 4576-877. JÁRMŰ Gépjármüvek eredetiségvizsgálatát elvégezzük az ORFK engedélyével a megye egész tertletén. Tavaszi árengedmény: 25%! A KISZÁLLÁS DÍJTALAN. 06 (20) 9205-967,06 (70) 38H-030.I AUTÓBUSZ, 37 fős, bérelhető mg.-i munkára is. (30) 9680-681. *32520* AUTÓÜVEG-ELADÁS, -beszerelés. (66) 450- 358. *31111* system WH fnü Szolgáltatásaink: • fényezés nélküli karosszériaelemek javítá­sa, egyengetése, jégverés okozta horpadá­sok szakszerű javítása • szélvédő sérüléseinek szakszerű javítása (kallós törés, repedés) • velúr és bőr üléshuzatok, szőnyegek, mennyezetkárpltok szakszem javítása • anyagában színezett lökhárítók, műanyag gépjárműelemek horzsolásos, karcolásos, töréses javítása • alumíniumfelnik, tárcsák horzsolásainak, sérüléseinek szakszerű javítása • műszerfal sérülései, horzsolások, furatok szakszerű javítása. • Egyéb szolgáltatásaink:- teljes körű karosszériajavítás huzópaddal- teljes körű fényezés hőkamrában, STANDOX technológiával- teljes körű autómentés- teljes körű biztosítási ügyintézés. INTER-FLOTT CENTER KFT., 5600 Békéscsaba, Gyulai út 94-96. Telefon: (66)528-045, (66) 528-065. | Fax: (66) 528-062 í E-mail: info@interflottcenter.hu AFIT KFT. SUZUKI SWIFT 1.0 GL 1994.05. SUZUKI SEDAN 1.3 GLX MANAGER 2000.06. SUZUKI MARUT1800 DX 1991.12. TRABANT 1.1 1990.12. WARTBURG 1.1 1990.07. 5700 Gyula, Csabai út 9. j Tel.: (66) 463-011/22-es mellék. § KluUun tm4Áe> LÁtjutni —* nyírva Tanas» ncrioioi penieKig 8.30-lMg, szombaton 8.30-12-ig. Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: Az előfizetői példányok kézbesítését a Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR" Kft. regio­különböző versenyeken akciókon és Főszerkesztő-helyettes: rejtvénypályázatokon résztvevők ál­NIEDZIELSKY KATALIN nális árushelyein keresztül történik. tal megadott adatok nyilvántartá­Ügyvezető igazgató: Terjesztés: sunkba kerülnek. Az adatok meg­0R. TÓTH MIKLÓS RAJTÁR JÁNOS terjesztésvezető adásával hozzájárulnak ahhoz, hogy Telefon: (66) 527-217 azok felhasználásával a kiadónk ér­Szerkesztőség és kiadó: Telefax: (66) 527-221 dekeltségébe tartozó cégek (Axel 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., Előfizetés a kiadónál (telefon: Springer Budapest Kiadói Kft., Axel levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. 80/922-012), valamint a területi Springer Magyarország Kft., Telefon: ügynökségeknél és a kiadó kéz be­Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Új­központ (66) 527-200, sítőinél közvetlenül, postautalvá­ság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó sportrovat (66) 527-247 nyon és átutalással a KHB Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Telefax: 10402609-26017398-70070000 Kft.) előfizetéses megrendelését tel­szerkesztőség (66) 527-231, pénzforgalmi jelzőszámra. jesítsük, akcióira, kiadványaira és kiadó (66) 527-201 Előfizetés dija: egyéb szolgáltatásira felhfvjuk a fi­E-mail cím: egy hónapra 1394 Ft, gyelmüket. Kéziratokat és fotókat szerk.bekes@axels.hu, negyed évre 4182 Ft, nem őrzünk meg és nem küldünk kiado.bekes@axels.hu fél évre 8364 Ft, vissza. Készült: egy évre 16 728 Ft. Szilády Nyomda Kft., Hirdetés Az újság PANDA szerkesztőségi 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető rendszerrel készült Telefon: (76) 481-401 Hirdetésfelvétel Telefax: (76) 481-204 Telefon: (66) 527-227, A MATESZ által auditált. Felelős vezető: telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, BOROS GÁBOR Telefax: (66)527-211 ISSN szám: HU ISSN 12151068 E-mail: hird.bekes@axels.hu Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. HASZNÁLTAUTÓK KEDVEZMÉNNYEL* Vágja ki az alábbi kupont, mutassa be használtautó-te­lepünkön, és az autók szél­védőjén található kedvez­ményre (25 OOO-TOO OOO Ft) az autó megvásárlása esetén máris jogosult! r - - -----— - ~ '---1 j HASZNÁLTAUTÓ- i í KEDVEZMÉNY | KUPON akár I lOOOOO Ft | ] értékben. J I---------------- 1 *E gy autóhoz csak egy kupon érvényesíthető! Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Tel.: (66) 442-748/34, 06 (30) . 3070-070, 06 (30) 2294- 292. § Internetes elérhetőségünk: wYrw.autobrill.hu ~ OPEL CORSA 1.7 D, '96.12. havi, 3 ajtós, ext­rákkal, friss műszakival eladó hitelre is. Tel: (70) 254-1628.--------------------------------------- *30834* au tóház HASZNÁLT AUTÓ SZALON Békéscsaba, Baross u. 9-21. (a KNER Nyomda alatt). Telefon: (66) 525-720, (30) 279-4748, (30) 2992-922. Nyitva tartás: hétfő-péntek 9—17-ig, szombaton 9—12-ig. KÍNÁLATUNKBÓL: BMW 530 D 2001. Citroen Jumper 2.8 HDI, 9 szem. 2001. Citroen Berlingo 1.8 D tgk. 1998. Fiat Punto 1.21 HLX 2000. Fiat Brava 1.4i S 1997. Opel Astra 1.6i kombi, klímás 1996. Renault Mégane Cl. 1.6 RT Cool 2000. Renault Kangoo 1.21 2000. Renault Twingo 1.2i 1998. Wartburg 1.3 1991. • AUTÓBESZÁMÍTÁS • • KÉSZPÉNZES VÉTEL • • ÉRTÉKBECSLÉS • • BIZTOSÍTÁSOK ÜGYINTÉZÉSE • HITELÜGYINTÉZÉS: kedvező feltételekkel, forint, euro és CHF alapú konstrukciók. Már 20% kezdő befizetéssel. Teljes körű, rugalmas ügyintézéssel. Rövid határidővel. Telefon: (66) 327-520, (30) 383-5573. GÉPJÁRMŰVEK ÁTfRATÁSA. I Telefon: (30) 2992-922. Az APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL kapjuk. Ezért az abban foglalta­kért A KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLET­VE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! RENAULT Megane Kombi 1.4-es klímával, ABS-szel, 2002-es, 14 000 km-rel, hitelátvál­lalással eladó. Érd.: (30) 9956-338. SEAT AUTOKERESKEDES használtautó-kiárusítása Békéscsaba, Berényi út 95. Tel.: (30) 303-8844. Volvo 440 CLE 2.0,1993. 1 000 000 Ft Seat Toledo 1.6, klíma, ABS, 2000. 2 700000 ft Suzuki Swift Sedan 1.3,2001. 1 450 000 Ft Nissan SX 2001.8, fullextrás, 1990. 900 000 Ft Lada 2105,1994. 350000 ft Daewoo Nexia 1.5, klímával, 1996. 1 100 000 Ft Ford Fiesta 1.1,1995. 850 000 Ft Opel Astra 1.4,1993. 1 000000 ft Opel Astra 1.4,1994. 950000 ft Seat Toledo 1.6, fekete, 1992. 1 000 000 Ft Toyota Corolla 1.3,5 a., 1986. 280 000 Ft Lada Samara Sedan, 1994, 550 000 Ft Opel Kadett Sedan 1.6,1991, 600 000 Ft Wartburg Kombi 1.3,4 ütemű, 1989. 350000 ft 20% kezdő befizetéstől! Cserelehetőség! p TRABANT Kombi, 1989-es, vonóhoroggal ol­csón eladó. 06 (70) 339-8772.--------------------- - *31242* AU TÓBONTÓ Telephely: Békéscsaba, Ipari út 17. Tel.: (66) 443-468. Üzlet: Békéscsaba, Berényi út 27. Tel.: (66) 328-193. Cógt.: Kellner László. VW GOLF II. diesel, 3 ajtós, friss műszakival eladó. Ár: 380 e Ft. (30) 219-3997. KIPUFOGO-SZAKSZERVIZ, -JAVÍTÁS,-GYÁRTÁS,-CSERE. GYULA, Dobozi út 28.1 Tel.: (66) 463-755, (30) 8589-429. vl SZILENCIUM Y7 Békéscsaba,Széchenyi-liget. (66)442*101, 2Ja~"ssr :5^z_bLX Gyula, Honvéd u. 8, (66) 463-924, | * FIAT REGATA 1.9 DS, extrákkal eladó. (30) 327-5159. *30860* GOLF II. 1.6 GTD, ’86-os, 5 ajtós, ezüstmetál eladó. (20) 313-8530. *33418* HONDA HORNÉT CB 900 F 2002-es mkp. el­adó. Garanciával. Hitel megoldható. (30) 9388-999. *32545* A BÉKÉS MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT állandó megyei ügyeletének telefonszámai: (66) 447-897, 327-585, mobil: 06 (20) 9464-064. Fax: (66) 447-897. BÉKÉSCSABA, PETŐFI U. 4. Nyitva tartás: hétköznap 8-16-ig, szombaton 8-12-ig, vasárnap 8-10 óráig. f GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA MIHÁLY Mezőkovácsháza, Kodály Z. u. 72. sz. alatti lakos 63 éves korában elhunyt. Te­metése 2003. június 6-án 17 órakor lesz a reformátuskovácsházi temetőben. A gyászoló család Búcsúzunk, emlékezünk! GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BURKUS ANDRÁSNÉ szül. Dolog Mária Békéscsaba, Kereki tanyák 906. sz. alatti lakos 89 éves korában, 2003. június 2-án csendesen elhunyt. A hamvasztásos temetés időpontjáról később adunk értesítést. A gyászoló család t GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett feleségem, édesanyánk, BUZAINÉ SZEMENYEI ÁGNES a Na&bánhe&esi Általános Iskola igazgatója Orosháza, Bartók Béla u. 60. szám alat­ti lakos 42 éves korában tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Temetése 2003. júni­us 6-án 15 órakor lesz az orosházi Fel­végi temetőben. A gyászoló család *132583* f GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk, hogy SZŐLLŐSI SÁNDOR Békéscsaba, Lencsési úti (volt Bessenyei u.-i) lakos 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2003. június 6-án 13 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjá­ra elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család „A Te szíved már nem fáj, De a miénk vérzik, Mert a fájdalmat Az élők érzik.' GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH LÁSZLÓ Doboz, Vágóhíd u. 6. szám alatti lakos 49 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2003. jú­nius 5-én 11 órakor lesz a dobozi te­metőben. Ezúton köszönetét mondunk mindazoknak, akik temetésén megje­lennek, részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeznek. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents