Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-04 / 129. szám
KÖRKÉP 2003. JÚNIUS 4., SZERDA - 7. OLDAL EGYE A választókerület egészéért Az országgyűlési képviselők munkájának egyéves mérlege A választópolgárok bizalmából immár második ciklusban látja el Gyula térségének országgyűlési képviselői feladatait Tóth Imre (képünkön), aki az elért eredményeket illetően nem panaszkodik Igaz, az utóbbi egy évben a megye szempontjából kedvezőtlen kormányzati döntés született a 44-es főút további fejlesztését illetően, s ez aggodalommal tölti el a honatyák Gyula- Az előző ciklusból áthúzódó igen jelentős beruházások befejezése szerencsére még két-három évig eltart, s ezek közül is a legfontosabb a 44-es főút Gyula-Békéscsaba közötti -11,2 mílliárdból megvalósuló - négysávosítása, a vasúti felüljáró híddal. E témában viszont szomorú vagyok, amiért a jelenlegi kormány a 44-es főút további fejlesztését — választási ígéreteivel ellentétesen - 15 éves távlatba tolta el. Ez a megye érdekében nem fogadható el - tudatta Tóth Imre. Ami viszont a választókerületet érintő eredmény, az egyebek mellett a méhkeréki határátkelőhelyhez vezető út felújítására elnyert 160 millió forintos Phare-támo- gatás. Az év közepén átadandó beruházás jelentősen javítja Méhkerék, Újszalonta, Köte- gyán, s nem utolsósorban a közúti határátkelőhely megközelíthetőségét. Sarkadon folyik az 1 milliárdos szennyvízberuházás, s a 200 milliós, hároméves, kistérségi szociális felzárkóztató program a választókerületből Sarkadkeresztúr, Méhkerék, Kötegyán, Újszalonta, Mezőgyán, Geszt és Sarkad településeket egyaránt jótékonyan érinti. Az előző megyei önkormányzat által tervezett és pályázott belterületi belvíz-elvezetési kétéves program részese Gyula, Kétegyháza, Elek és Lökösháza. — A gyulai Pándy Kálmán kórház 5 milliárdos fejlesztése befejező szakaszaként, másfél milliárd | forintos keretből, jelenleg a kór- I ház neuropszichiátriai épületének rekonstrukciója és az orvosi műszerpark nagyarányú fejlesztése valósul meg — tudatta Tóth Imre. A kistelepülési postahivatalok tervezett felszámolása ellen tiltakozva Tóth Imre kifejtette: „Mi az elmúlt négy évben - állami támogatással - postákat építettünk Gyulán, Gyulaváriban, Sarkadon pedig postaforgalmi szakképző iskolaépületet. Szomorú, hogy a jelenlegi kormányzat bezárja a postákat, tovább generálva a munkanélküliséget.” BOTH IMRE A gázközmű fejlesztésére pályáznak A dobozi képviselő-testület a közelmúltban határozott arról, hogy a Békéscsabára vezető út mellett lévő tanyák vezetékes gázellátásának megoldása sürgető feladat. Doboz A testületi döntést követően a vármegye legrégibb falujának vezetése pályázatot nyújt be a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács területi kiegyenlítő alapjára. A 9 millió 800 ezer forint bruttó bekerülési költségből tervezett beruházás megvalósítása érdekében a települési önkormányzat a szükséges saját erő összegét - 980 ezer forintot - az idei költségvetésében biztosítja. A megyéi területfejlesztési tanácstól a bekerülési költségek 90 százalékát, 8 millió 820 ezer forintot re- mél az önkormányzat. ______aj. A c síksomlyói búcsúba utaznak A békési Alkotás Kft. több, mint hat éve igen jó kapcsolatot alakított ki az erdélyi Almex Kft.-vel, amely Marosfőn, festői környezetben üzemelteti panzióját. A cég valamennyi dolgozója évente egy- szer-kétszer egy-egy hetet tölt el pihenéssel az Albert család által működtetett vendéglátó- helyen, ahonnan aztán csillagtúrán bebarangolják a vidéket. Békés A cég dolgozóinak csupán a költőpénzről kell gondoskodniuk, no meg szabadságot kivenniük, hogy egy hozzátartozóval pihenhessenek. Csatári Béla, az Alkotás Kft. ügyvezetője elmondta: a festői Marosfő a Maros forrásának közelében - Gyergyószentmiklóstól, Békés testvérvárosától 18 kilométerre, Csíkszeredától pedig 36 kilométerre — fekszik, számtalan kirándulási hely kínálja magát, a legismertebb közülük a Gyilkos-tó, a Békási szoros, a Szent Anna-tó. Mint mondta, a vidék 98 százalékban magyarok lakta terület, s közel fekszik a településhez Farkaslaka, Tamási Áron szülőfaluja, ahol a Kossuth-díjas író szülőháza ma múzeum, s az író 93 esztendős húga, Erzsiké néni az idegenvezető. A pünkösdi ünnepeket a cég öt dolgozója székelyföldön tölti, csütörtökön kelnek útra, s részt vesznek a csíksomlyói búcsúban is, mely Erdély egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye, ahol tavaly a becslések szerint 220 ezren voltak, iszi HÁLÓZAT i—1 ÉKES EGYÉÉRT ÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ŐZHASZNÚ ÖZALAPÍTVÁNY 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18. TeUfax: (66) 442-520 .'.Yrttfw ♦ £ *8li DÍJMENTES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG! A „Békés megyei nők munkapiaci helyzetének javítása" című program másfél évig tart, a résztvevők számára három szolgáltatáscsomagot kínál: O Ingyenes képzés (motivációs tréning, vállalkozási ismeretek, számítógép-felhasználási ismeretek, szociális ápoló-gondozó képzés). O Díjmentes kiegészítő szolgáltatások: jogi, gazdasági és munkavállalási tanácsadás. O Foglalkoztatás: a program kiemelt területe a résztvevők elhelyezkedésének segítése. A programról bővebb felvilágosítást a Békék Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítványnál lehet kapni (66/442-520). Jelentkezési határidő: 2003. június 6-áig. A projektet az Európai Unió PHARE programja támogatja! Feladatfüggő autóhasználat a rendőrségen A személygépkocsik csaknem 30 százalékát cserélni kellene Az autók szervizelését, javítását döntően saját műhelyben végzi a megyei rendőrség D-FOTÖ: LEHOCZKY PÉTER Gratulálok, rendőreink immáron luxusautókban feszíthetnek. Erre van pénz? Majd beszedik. Nézd meg, milyen lepukkant a rendőrség gépparkja, egyébként jobb lenne, ha Zsiguliban feszítenének? Egyenruhában a hőségben öröm szerinted 10—12 órát ücsörögni? Tessék mondani, klíma jár hozzá? Sms- rovatunkban pro és kontra téma lett a rendőrség gépparkja, a rendőrök autóhasználata. A témának a legilletékesebbeknél jártunk utána. Békés megye A megye rendőrsége jelenleg 127 személygépkocsival rendelkezik, ezekből idén hét új Skoda Octaviához és egy Opel Combóhoz jutottak hozzá központi beszerzés révén az Országos Rendőr-főkapitányságtól. A nyolc autó közül egy-egy került a nyolc kapi- ----------:-----_ gos é letkoruk több, mint 4,5 év. Harmincöt olyan személyautó van ugyanakkor, mely már több, mint 200 ezer kilométert futott, ezen belül kilenc pedig 300 ezer kilométernél is többet. Tavaly négy személygépkocsihoz saját, tizenöthöz központi beszerzésből jutottak hozzá. A Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdatányságra. Békéscsabán, Békésen, Sarkadon és Orosházán a közrendvédelmet, Me- zőkovácsházán, Szarvason, Szeghalmon és Gyulán a közlekedés-helyszínelést szolgálják az új gépkocsik. Kovács István alezredes, a megyei főkapitányság műszaki osztályvezetője elmondta, hogy ezzel a személygépkocsik átlagos futásteljesítménye 133 ezer kilométer a megyei rendőrségen, átlaA KAPITÁNYSÁGOK SZEMELYGEPK0CSI-ELLAT0TTSA6A: Megyei főkapitányság: 33 Békéscsaba: 16 Békés: 7 Gyula: 10 Sarkad: 7 Mezőkovácsháza: 15 Orosháza: 15 Szarvas: 13 Szeghalom: 11 sági Igazgatósága bonyolítja le a közbeszerzést, és a megkötött keretszerződések után történik a típusok szerinti „leosztás”, válogatás. Előnyt egyik főkapitányság sem élvez a másik rovására, arra viszont megpróbálnak ügyelni, hogy lehetőleg minél több legyen egy főkapitányságon belül az azonos márkájú gépkocsi. Ez a szervizelés, a javítás szempontjából is hasznos. A megyében a kapitánysági illetékességi területek arányában osztják el a gépkocsikat. Kovács István a felszereltségükről Elmondta, hogy főként ajándékextrák találhatók bennük, de például a legújabb Skodáikban sincs légkondi. A rendőrségi jellegű személygépkocsik száma egyébként 65 a megyében. Ez azt jelenti, hogy ezek az autók megkülönböztető hang- és fényjelzéssel ellátottak, R-betűs rendszámú, csíkos gépkocsik. Természetesen mobil megkülönböztető jelzésekkel — a népnyelv „Kojak-lám- pának” nevezi ezeket - is rendelkezik a rendőrség. Az éves összes kilométerfutás csak a személyautókat tekintve meghaladja a 3,5 millió kilométert. Üzemanyagra tavaly 63 mü- lió forintot költött a megyebeli rendőrség, közbeszerzési eljárás alapján a benzint a Móltól, a gázt a Prímagáztól veszik. A gépkocsikat használó rendőrök rendszámfüggő benzinkártyával vásárolják az üzemanyagot.- Bár nagyságrendileg magasan a személyautókból van a legtöbb, de rendelkezünk tehergépkocsikkal, kisbuszokkal, motorokkal és csónakokkal is — hangsúlyozta Kovács alezredes. — A motorok között megtalálható a Yamaha, a BMW, de még az MZ is, a csónakokat pedig a vízi szolgálat használja. És hogy mikor kell a rendőrnek gépkocsival és mikor gyalogosan járnia, intézkednie? Dr. Kurucz Ferenc dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány elmondta, hogy ez feladatfüggő. Míg akadt olyan sms-ező, aki szerint az új kocsikban feszítenek a rendőrök, addig az egyik megyénkbeli képviselő- testületi ülésen azt hozták fel, hogy miért járnak gyalog a rendőrök, talán nincs pénz benzinre? Kurucz Ferenc kiemelte: a rendőr akkor teljesít gyalogosan szolgálatot, ha a feladat miatt erre van szükség, és akkor megy kocsival, ha oly módon teljesítheti a legjobban az adott munkáját. NYEMCSOK LÁSZLÓ A LEGGYAKORIBB TÍPUSOK A MEGYEI RENDŐRSÉGEN: Opel Astra 1,6 F: 47 Lada Niva 1,7: 19 Volkswagen Golf III. 1,4: 13 Volkswagen Bora 1,6: 12 Skoda Octavia Combi: 7 Településeink krónikája Gyomaendrődi óvodai olimpia Gyomaendrődön a Selyem úti óvoda kedves hagyományt teremtett az óvodák közti olimpia megrendezésével. Az óvónők ily módon is szeretnék ráirányítani a testmozgás örömére és az egészséges táplálkozás fontosságára a gyermekek figyelmét. A kicsinyek már hetekkel a rendezvény előtt elkezdik az edzést, hogy az egyéni és csapat versenyben jól szerepeljenek. A díjak az óvodai testnevelésben is jól hasznosítható eszközök. Idén június 6-án tartják az olimpiát, amely ezúttal is megvendégeléssel zárul. A házigazda szervező Selyem úti óvoda kitüntetett figyelmet fordít a gyermekek harmonikus testi fejlődésére, alkalmazva a gyógytorna elemeit is. Az egészséges életmódra nevelésben a példaadást szem előtt tartva gyakran szerveznek természetismereti kirándulásokat, cs. r. Pusztaottlakaiak táborozása A Magyarországi Románok Országos Önkormányzata június 6-án Gyulán rendezi meg az immár hagyományos Perinita-körök országos fesztiválját. Á bemutatkozón a pusztaottlakai általános iskolások is részt vesznek, akik két román táncot és román dalokat adnak elő. A gyerekek utaztatási költségét a község román kisebbségi önkormányzata vállalta fel. Szintén Gyulán rendezik meg június 22. és 28. között a Nép- és kisebbségismeret elnevezésű tábort a Román Kulturális Centrumban, illetve az Arad megyei Menyházán, ahol az ottlakaiakat Balta Norbert 4. és Bíró Szabolcs 7. osztályos tanuló képviseli. Ugyanebben az időszakban Vigyikán Richárd és Vigyikán Mihály tanuló ortodox vallású táborban vesz részt. Az iskola közös kirándulását június 30-ától 6-áig Biharfürdőre szervezik. ______km. Ku nágotai gazdálkodás Kunágotán az éves költségvetési bevételek több, mint 80 százalékát az állami normatívák, kiegészítések adják, így a saját bevételek aránya közel 20 százalékos. A bevételt elsősorban az 1996-ban bevezetett magánszemélyek kommunális adója és a helyi iparűzési adók jelentik. Ezen adókat, illetve a gépjárműadót és a termőföld bérbeadásából származó jövedelmet a képviselő-testület döntése alapján közösségi célú pályázatok önerejeként hasznosítják. Az évről évre nehezebb gazdálkodási feltételek miatt az önkormányzat 2001- ben és 2002-ben igénylést nyújtott be az úgynevezett önhikis központi alapra, melynek segítségével sikerült elkerülni a működési célú hitelfelvételt. A támogatási kérelmet idén is benyújtják és arra törekszenek, hogy továbbra is hitel nélkül működjön a település. h. m. Harsányi gyerekek Debrecenben A körösnagyharsányi óvodások - Semjényi Gyuláné óvodavezető vezetésével - a napokban Debrecenbe kirándultak. A harsányi kisgyermekek nagyon élvezték a nagyvárosi közlekedést. Többen közülük korábban még nem utaztak villamossal, ezért a nagyállomástól az egyetemig vezető utat oda-vissza ezzel a közlekedési eszközzel tették meg. Az állatkertben az érdekes látvány, a vidámparkban pedig az önfeledt szórakozás kötötte le az óvodások figyelmét. A kitűnő hangulatú nap végén a gyermekek szép élménnyel gazdagodva tértek haza. A debreceni kirándulást Makra Tibor polgár- mester anyagilag támogatta és személyes rész- vételével hozzájárult annak sikeréhez. m. b.