Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-25 / 146. szám
6. OLDAL - 2003. JÚNIUS 25., SZERDA MEZŐHEGYES /HIRDETÉS 5*1 Mm Hegyesre végződő települések találkozója A hegyesi napok megrendezésének ötlete tavaly Kunhegyesen született meg, amelyre évente minden hegyesre végződő település meghívást kap. A határok nélküli barátságnak, kapcsolatoknak nemzetközi üzenete is van, mivel a hegyesi napokon magyar- országi résztvevők mellett Vajdaságból érkezők is vannak.- Úgy gondoljuk, hogy értékeink bemutatásához, ápolásához minden évben egy jó program megalkotása szükséges. Ezért valami újat szerettünk volna nyújtani a választópolgárainknak. így született meg a nevükben dási pontja. Cél, hogy az emberek megismerjék egymás szokásait, kultúráját és gazdagítani tudják saját életüket. Fontos, hogy ez az igény ne maradjon meg falu-, illetve kistérségi határokon belül, hanem mind szélesebb körben teljesedjen ki. A második alkalommal tartott hegyesi napok jó példája, hogy tudunk olyan programokat szervezni, ahol megmutathatjuk értékeinket és jól érezhetjük magunkat. Mindegy, hogy milyen színű a zászlónk, mert a legfontosabb az összefogás, az együttgondolkodás, a közös tevékenység, a közös szórakozás - emelte ki végül a polgármester. Bemutatkoztak a mezőhegyesi mazsorettek A mezőhegyesi mazsorett-csoport látványos felvonulásával kezdődött a június 21-22-én megrendezett hegyesi napok rendezvénysorozata. A két nap bemutatkozási lehetőséget és sok látnivalót kínált a résztvevőknek. A Paulikné Szabó Ildikó vezette mazsorett-csoport csinos lányai elbűvölték a közönséget. Mezőhegyesről 63 tagú csoport és egy focicsapat érkezett szombaton Kunhegyesre. Sebők Antal polgármester vezetésével Spániel Józsefné dr. címzetes főjegyző, Hupucziné Györki Julianna jegyző, valamint Szentmihályi Ferenc igazgatási csoportvezető koordinálták a csapat tennivalóit. A táborverést követően — a város nem kis büszkeségére - legelőször a mezőhegyesi mazsorettek mutatkoztak be, akik díszes felvonulással kísérték a pódiumhoz a résztvevő csoportok képviselőit. A csinos lányokat később többször is láthatta a közönség. A csoport tagjai mindenből tisztesen kivették részüket, sőt, a vasárnapi futballmérkőzésen a mezőhegyesiek az előkelő második helyet érték el. A mazsoretteket Paulikné Szabó Ildikó, a csoport vezetője mutatta be. Elmondta, hogy 5 éve alakultak, és a résztvevők a József Attila ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola tanulói. Három éve a művészeti iskola modern kortárs táncszak néven működnek. A táncosok általában a fúvószenekar kíséretével szerepelnek, de műsorukat igény esetén színpadi szereplésre is alkalmassá teszik. A zene, a koreográfia a gyermekek sajátosságához igazodik, de igyekeznek különféle zenei műfajokat is becsempészni. Kezdetben a csoportvezető tervezte a bemutatót, ma már az alapítók közül Stefanik Éva is segít az új műsorokban. A ruhákat a szülők finanszírozzák, varrják, illetve a férj vállalkozása és a Ménesbirtok Rt. nyújt támogatást. Három csoport van. A felső tagozatosok és a középiskolások, a Margaréta alsós csoport és egy óvodai utánpótlás. Sokfelé jártak, míg július 16-án Németországban lépnek fel a zenekarral. Emellett készülnek az első minősítő fesztiválra. A főszakács ebben az évben is kitett magáért Nem panaszkodhattak a mezőhegyesi csapat tagjai, hiszen Szentmihályi György főszakács Kinyó Sándor kukta segédletével olyan marhalábszár pörköltet készített vacsorára, amely után mindenki megnyalta a tíz ujját. Nem is maradt belőle hírmondónak való sem. Mint megtudtuk, a finom bográcsosnak a fű- szerezettsége, ízesítése adta a mezőhegyesi tájjelleget. Igaz, a főszakácsnak a 32 éves munka- viszonya mellett és az elődöktől tanult fortélyok megtanulása után sokszor volt alkalma kipróbálni a főzési tudományát. Jelenleg a mezőhegyesi Fémipari Kft.-nél tevékenykedik, de szabadidőben szívesen vigyáz a bogrács tartalmára. Elmondása szerint többször volt dobogós helyezett különböző főzőversenyeken és sokszor hívják falunapokra, különféle rendezvényekre. Szép emlékként tartja számon a volt cukorgyárban a kampányidényt, amikor 7-8 bográcsban Totyogott az étel. Eddig senki sem panaszkodott a főztjére. A finom pörköltre mutatva Gyuri azért barátilag még anynyit hozzátett, hogy a vacsorát azért nem árt egy kis friss Sokan figyelték a főszakács mesterfogásait, akinek főztjére még senki sem panaszkodott, sörrel is leöblíteni... Portrék, tűzzománc képek, digitális fotók A képzőművészek munkáinak a kunhegyesi művelődési ház adott otthont. Mezőhegyesről három művész mutatkozott be a hegyesi napokon, a kunhegyesi művelődési házban rendezett kiállításon. Az esemény megnyitóján Sebők Antal polgármester méltatta a művészek életútját. Nagyné Makai Judit különleges portréfotói sok nézőt vonzottak. Békéscsabán tanulta és kezdte a fotózást, majd Mezőhegyesre kerülve meglátta és megszerette az ott levő parkot, a 200 éves platánfát, a környezetet. Legkedvesebb témája az ember, az arcok, melyeket a hagyományos fekete-fehér technológiával teljesít ki. Deliné Szabó Éva tűzzománc képei látványos színfoltjai voltak a kiállításnak. Jászberényben született, majd Szegeden végezte főiskolai tanulmányait. A tűzzománc technikát Kétegyházán ismerte meg, és immár nyolcadik éve csiszolja, savazza, festi a rézlemezt. Kedvenc témája a természet, a fák és a virágok. Debreczenyi Zoltán informatikus a digitális fotók és a versek szerelmese. Képei különleges világot varázsolnak a néző elé, melyek érzelemgazdagságát a hozzájuk választott versikék is fokozzák. A megnyitó hangulatát zenei betétek színesítették, köztük egyik legemlékezetesebb Makai Judit lányának, Nagy Gerdának a zongorajátéka volt. A magyarbánhegyesi Bán- Kun Szövetkezet nem ismeretlen az olvasók előtt, hisz minden év betakarítási időszakában lapunkban is tájékoztatják a termelőket. így van ez idén is. Az aratás és a dinnyeszezon kezdetén ismét várják a gazdák érdeklődését a Tanya 2. szám alatti telephelyen. Szikszai László többedmagával hozta létre a Bán-Kun Szövetkezetét, melyben ugyanúgy helye van a dinnyének, mint a gabonának, a különféle gépi és tárolási szolgáltatásoknak, illetve az értékesítésnek. Megkezdődött a dinnyeérés, így telepükön is felkészülten várják a beszállítókat. Idén kamio- nos, ömlesztett formájú, valamint dobozolt áruszállításra van lehetőség. A csomagolóanyagról a telep gondoskodik. Az ömlesztett dinnyét 3-4 kg-tól, a dobozoltat 2,5-3 kg között veszik át. A gabonafelvásárlás terén változás történt, mert míg tavaly csak kukoricát vettek, idén árpát és később a búzát is veszik. Felépült az új, 5000 tonnás szín, így nagyobb mennyiség tárolását is biztosítani tudják. A Bán-Kun Szövetkezet teljes gépi szolgáltatással és a biztonságos felvásárlási lehetőségével várja az ügyfeleit. ▼ A MEGNYITÓ. Az ismét Kunhegyesen megrendezett második hegyesi napok a települések résztvevőinek felvonulásával kezdődött. Szolgáltatástól az értékesítésig Teljes körű a szolgáltatás a Bán-Kun Szövetkezet szárító üzemében. /XfkfN. MÓLÓIN IT T Ü 2 £ P K F T 5820 Mezőhegyes, Battonyai út 12. ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! Porothenn téglák gyári ár alatt Porotherm áthidalók 1100 Ft/fm Utólagos hőszigetelő rendszer 4 cm-es hőszigetelő lappal * vakolat 1937 Ft-tól Horvát lábazati terméskő 3700 Ft/m' Horganyzott ereszcsatornák 281 Ft/fm Bádogosoknak engedmények! B-30-as tégla 78 Ft/db FÓLIÁSOK, FIGYELEM! Lencsehegyi daraszén csak aug. 31-ig 1600 Ft/q áron megrendelhető! Minimum rendelhető mennyiség: 100-150 q. Tel.: (30) 383 0960 vagy (30) 953 0724. GAZDÁLKODÓK, FIGYELEM! Gazdaboltjainkban KEDVEZŐ ÁRÚ MŰTRÁGYÁK kaphatók: Megásol 4700 Ft/zs és 5700 Ft/zs Ferticare 5500 Ft/zs és 6800 Ft/zs Áraink az áfát tartalmazzák! • Nyitva tartás: k.-p. 7.30-15.30-ig, s szó. 7.30-11 óráig. Telefon: (68) 466-057, (68) 467-037, (68)381-896.(68)480 006. MEZOAUDITBT., Mezőhegyes, Kozma F. u. 17/A. # KÖNYVELÉS # ADÓTANÁCS’ ADÁS 4 KÖNYV- 1 VHSGÁLAT Telefon: (68) 467-147. (68) 567-050. Az óldalpár Mezőhegyes, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes önkormányzata, valamint támogatóink: Mile Ferenc savanyúságkészítő vállalkozó i és családja, a Mező-Audit Bt, a MOLONIT Kft. | j és a Bán-Kun Szövetkezet segítőkész együttműködésével készült. Szerkesztette: Halasi Mária. Fotó: Kovács Ferenc. Hirdetési tanácsadó: Kmetykóné Molnár Márta. t ä- ------ .. A t elepülések képviselőit Kontra József polgármester köszöntötte a hegyesre végződő települések második találkozóján.- hegyesre végződő települések talál i kozója - mondta Kontra József : Kunhegyes polgármestere. Bebizo- nyosodott, ezeknek a találkozók nak van létjogosultsága, mert az ilyen jellegű kapcsolatok nélkül szegényebbek lennénk. Műiden településnek van valamilyen kapcsoló-