Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-03 / 128. szám

12. OLDAL - 2003. JÚNIUS 3., KEDD MEGYEI K Ö R K É P Évzáró Mezőgyánban A mezőgyám polgármesteri hi­vatal, a helyi református egyház- község presbitériuma, illetve a Nagy Sándor nyugalmazott is­kolaigazgató elnökletével műkö­dő Kálvin Alapítvány támogatá­sával Békés megyei református hittant tanulók tanévzáró ünne­pélyét rendezték szombaton Mezőgyánban. A sportpályán if­jú Besztercey András gyulai re­formátus lelkipásztor hirdetett igét. Füzesgyarmattól Sarkadig, valamennyi református hittant oktató település lelkipásztora is megjelent, a több mint kétszáz gyermek társaságában. ■. i. Nyárköszöntő A pünkösdi ünnepek idején, a hétvégén lesz az a három­napos rockkoncertsorozat, melyet a helyi Öreghalász sörözőben rendeznek. Köröstarcsa Péntektől vasárnapig, esténként összesen tizennégy együttes — Szeghalomból, Gyomaendrőd- ről, Békéscsabáról, Békésről, Mezőberényből, Medgyesegy- házáról és Szentesről érkeznek a rock különféle stílusát játszó bandák — lép színpadra. A koncertek este nyolc órakor kezdődnek, s minden együttes egy-egy órát játszik. A szerve­zők elmondták: a vidám buliba minden korosztályt várnak, pénteken és szombaton öt-öt zenekar lép pódiumra, vasárnap négy együttes ad koncertet, a fellépés sorrendjét az együtte­sek maguk között döntik el. A könnyűzenei programsorozat, a MAMF előszeleként, a Nyárkö­szöntő nevet kapta. |Sz) Szociális ellátás SOS: lelki segítőket keresnek Ingyenesen képezik a leendő munkatársakat Mások baján segíteni kívánó, együttérző lelki segítőket keres az SOS lelkisegély-szolgálat Békéscsabán. Egyszerűen csak olyan embereket várnak, akik átélik az egyszerű hétköznapi gondokat éppúgy, mint a tragédiák lehetőségét. Menteni, vi­gasztalni, segíteni akarnak... Szabóné dr. Kállai Klára klinikai szakpszichológus nagy tapaszta­latokkal rendelkezik ezen a téren és munkatársait is hasonló segí­tőszándékú tanácsokkal látja el, készíti fel korántsem könnyű munkájukra. Bár mindig vannak vállalko­zók, de sohasem elég belőlük, hi­szen sajnos a gondok, lelki prob­lémák az egész társadalomban sokasodnak. Várják azoknak a 23 éven felüli (felső korhatár nincs) férfiaknak és nőknek a jelentke­zését, akik másokon szeretnének és tudnának, jó szóval (természe­tesen inkognitóban, névtelenül) telefonon segíteni. A jelentkezők érdeklődhetnek a békéscsabai pszichológiai tanácsadóban (Bé­késcsaba, Wlassics sétány 4.) a 447-334-es telefonon. Személyesen szombaton, júni­us 8-án 9-től 12 óráig (előzetes bejelentés nélkül) mehetnek térí­tésmentes alkalmassági vizsgára (egyéni beszélgetés, tesztlapki- töltés) az előbb említett címre. Ha megfelelnek, részt vehetnek egy 40-60 órás térítésmentes felkészí­tésen, mielőtt segítő munkájukat elkezdenék. A gyakorlatban há­rom műszakban dolgozhatnak, reggeltől kora délutánig, délután és éjszaka. Aid segítségre szorul, ingyen hívhatja vezetékes telefonról a 441-300-as ügyeletet. A mobilte­lefonos hívásért egyelőre fizetni kell, térítésmentességének meg­oldásán dolgoznak a lelkisegély- szolgálat irányítói. _________a». Ci vil házra várnak a mozgáskorlátozottak Gyula A Mozgáskorlátozottak Gyulai Egyesületének több mint 11 ezer tagja van, önálló csoportjaik 28 településen működnek Battonyától Dévaványáig. A szervezet fő célja, hogy a megváltozott munkaképessé­gűek érdekében az őket foglalkoztató cégekkel jó kapcsolatot alakítsa­nak ki. A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége az egyik legjobban működő tagegyesületként tartja számon a gyulait millió fogyatékos ember él, s ők is szembesülnek az alacsony foglal­koztatottsággal, erősen függenek a szociális ellátórendszertől. A fogyatékossággal élők jelen­tősen hozzájárulnak a gazdasági, társadalmi fejlődéshez. Itthon az esélyegyenlőség javításáért a gyu­lai egyesület is javaslatot nyújt be országos fórumokhoz. Többek kö­zött kérik a közlekedési támogatá­si rendszer fejlesztésének teljes át­dolgozását, s a fogyatékosoknak szóló nevesített költségvetést. A gyulai tervek között szerepel, hogy a MEOSZ-szal közösen sze­retnék kialakítani és fejleszteni az A Mozgáskorlátozottak Gyulai Egyesülete pénteken tartott kül­döttközgyűlésén Gál Ottó elnök elmondta, novemberben a város­ban is megalakult a helyi csoport, vezetőjévé Perei Jánost választot­ták. Egy felmérés szerint - mely­nek során 16 ezer európai állam­polgárt kérdeztek meg - az Euró­pa Unió országaiban is a fogyaté­kossággal élők számos problémá­val küzdenek, így a közlekedés, az oktatás, a munkavállalás terüle­tén. Míg Magyarországon mintegy 500 ezer, az EU országaiban 37 informatikai rendszert, a pályázati lehetőségek kihasználása érdeké­ben pályázati bizottság létrehozá­sára törekednek. Internetes jogse­gélyszolgálatot is szeretnének ki- alaídtani, s továbbra is részt venni a MEOSZ távoktatási és távmunka programjában. Szó volt arról is, hogy Gyulán még mindig nincs ci­vil ház, amely sok településen már régóta létezik. Felmerült, hogy egyes településeken a parkolóőrök hologrambélyeget kérnek a moz­gáskorlátozottaktól. Még nem tisz­tázódott, hogy a MEOSZ csak a fő­városra, vagy az ország egész terü­letére készítteti el azt. Parkolókártyáik érvényesek a köz­területek parkolóiban, azokat el kell fogadniuk az őröknek. A gyulai egyesület újabb 32 taggal gyarapodott, mivel a gerlai csoport belépett hozzájuk, sz. m. Négy óra kellene a nyugodtabb munkához A matematika érettségik és a központi felvételi írásbelik után A középiskolákban érettségizők és felvételizők túl vannak a matematika érettségin és a központi felvételi írásbeliken. Marczis Györgynek, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium mate­matika tanárának, megyénk középiskolai matematika szak- tanácsadójának véleménye szerint voltak könnyű, de nehe­zebben megoldható példák is. A méhkeréki képviselők leg­utóbbi ülésükön arról is dön­töttek, miszerint a szociális alapellátás intézményrend­szerének kiépítése érdekében pályázatot nyújtanak be az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumhoz. Méhkerék A testület a 4 millió 500 ezer fo­rint bruttó bekerülési költségből megvalósítandó fejlesztéshez 900 ezer forint önkormányzati saját erőt biztosít. A szaktárcától - kedvező elbírálás esetén - 1 millió 700 ezer, a megyei terület- fejlesztési tanács területfejleszté­si célelőirányzatától 1 millió 900 ezer forint támogatást remél a ro­mánok lakta település vezetése. A hároméves kistérségi szoci­ális felzárkóztató program ré­szeként megvalósuló fejlesztés eredményeképpen a már részint kialakított román nemzetiségi gondozási otthonban (a volt tsz- székház - a szerk.) családsegí­tő, illetve gyermekjóléti szolgá­latot szeretnének létrehozni. B. I. Gyula Érettségi dolgozatot írtak május 13-án azok a diákok, akik nem felvételiztek matematikából. Érettségi dolgozatként azok is megírhatták, akiknek felvételizni­ük kellett. Marczis György véle­ménye szerint a feladatsor nem volt nehéz, de túl könnyű sem, akik becsületesen készültek, jó eredményt értek el. A feladatszer­kesztők a négyéves tananyag szinte minden témájából merítet­tek. Közülük is olyan feladatokat választottak, amelyek gyakran előfordultak a korábbi tanulmá­nyok, a felkészülés során. A diá­kok mindig nagyon félnek az el­méleti kérdéstől, a tétel bizonyí­tásától. Ebben az évben egy köz­kedvelt, gyakran használt tétel, a másodfokú egyenlet gyökei és együtthatói közötti összefüggé­sek bizonyítása volt a feladat.- A korábbi évekhez hasonló­an látható volt az a - szerintem helyes — törekvés, hogy a „háztáji” érettségi lényegesen könnyebb legyen a központi dol­gozatoknál - fogalmazott Marczis György. Központi dolgozatot azok a diákok írtak május 19-20-án, akiknek a főiskola vagy egyetem előírta az írásbeli felvételit mate­matikából. Ezek a tanulók ezt vá­laszthatták érettséginek is, sokan nem így tették. A feladatsoroknál látható volt a különbség a köz­ponti és a „háztáji” tételsorok kö­zött, a felvételi lényegesen nehe­zebb volt. Az idő rövidsége miatt — nyolc feladat jutott három órára —, nagy bajba került az a vizsgá­zó, aki például egy számolási hiba miatt időt veszített. Legalább négy óra kellene a nyugodtabb munkához. Mindenképpen kor­rektebb lenne a felvételi eljárás akkor, ha mindenki ugyanazt a feladatsort írná meg. Különösen fontos lenne ez az azonos intéz­ménybe jelentkezőknél. Bármi­lyen jó szándék ellenére nem le­het tökéletesen megfelelni annak az elvárásnak, hogy a két feladat­sor azonos nehézségi fokú le­gyen. Remélhetőleg 2005-től az új rendszer már ezeket a problémá­kat is megoldja - összegezte Marczis György. szőke harcit EU-ra készül az ÁNTSZ Jövő esztendő: erőgyűjtés Tanfolyamokon sajátítják el az ismereteket Földesi sikeresnek ítélte az első évet „Új ismereteket, szemlélet- módot követel az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat munkatársai­tól az európai uniós csatla­kozás” — nyilatkozta dr. Kiss Viktória Békés megyei tiszti főorvos. Békéscsaba A szolgálat 59 Békés megyei munkatársa vizsgaköteles tanfo­lyamokon sajátítják el az új sza­bályok alkalmazását és betarta­tását. A kémiai biztonság szak­emberei már elvégezték a buda­pesti tanfolyamot, jelenleg a munka- és élelmiszer-egészség­ügyi munkatársak felkészítése folyik. Mint dr. Kiss Viktória el­mondta, maga és osztályvezetői is részt vesznek olyan tréninge­ken, ahol az EU-s szemléletű ve­zetői munkát sajátítják el. A népegészségügy felkészítése a csatlakozás utáni közös munká­ra uniós pénzekből zajlik. PHA- RE-forrásból egészítette ki az ÁNTSZ már meglévő 63 számí­tógépparkját 73 új géppel. A fej­lesztés lehetővé teszi, hogy Bé­kés megye bekapcsolódjon az EPRIR elnevezésű járványügyi figyelőrendszerbe, amelynek lé­nyege, hogy az egyes fertőző be­tegségek esetszámáról szinte óráról órára friss információk álljanak a szakemberek rendel­kezésére. Amennyiben a szakemberek elsajátítják a legújabban elvárha­tó tudnivalókat, feltehető, hogy az egészségügyi helyzet minden fontos részletéről időben és pon­tosan tudják majd tájékoztatni a honpolgárokat.____________ Sikeresnek nevezte a kor­mány működésének első évét szarvasi sajtótájékoztatóján Földesi Zoltán MSZP-s or­szággyűlési képviselő. A kor­mány legfőbb érdeme, hogy képes volt megtartani társa­dalmi támogatottságát. Szarvas Földesi Zoltán szerint siker, hogy a kormány képes volt társadalmi nyugalmat terem­teni, továbbá az egyéves tevé­kenység után is megőrizte a támogatottságát. Komoly ered­mény az is, hogy a kedvezőt­len külső gazdasági körülmé­nyek közepette viszonylag jól működik a hazai gazdaság. A képviselő bemutatta azt az el­múlt egy év kormányzati tevé­kenységéről vont mérleget, amely a vállalások tükrében az eddigi teljesítést és az elkö­vetkező időszak feladatait összegzi.- A kormányzat 2006-ig ma­radéktalanul teljesíteni akarja vállalásait. Ennek érdekében a jövő esztendő az erőgyűjtés éve lesz - mondotta Földesi Zoltán, aki fontosnak tartja, hogy a kor­mány minden társadalmi cso­port részére tett gesztust. A nyugdíjasok megélhetését épp­úgy javította, mint a családosok és a fiatal korosztály kilátásait. Utóbbiak számára esélyt kell ad­ni a tanuláshoz, hogy ekképpen is javíthassák a versenyhelyzetü­ket. A képviselő szólt arról is, a kormány elszánt, hogy végigvi­szi a kórháztörvényként ismertté lett egészségügyi reformot. __________ CS. R. PÁLYÁZATI KIÍRÁS ___________________ NA GYBÁNHEGYES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2003. augusztus 16-17-én rendezi meg a már hagyományos PAPRIKAFESZTIVÁLT. A fesztivál idejére a vendéglátói szolgáltatást pályázat útján meghirdeti. A pályázatokat írásban, zárt borítékban a polgármesteri hivatal cí­mére (5668 Nagybánhegyes, Kossuth u. 64.) kérjük benyújtani. A pályázat benyújtási határideje; 2003. június 15. Bővebb felvilágosítás a 06 (68) 426-122, 06 (68) 4264)00, 06 (30) 349-4805-ös telefonszámokon kérhető. - A pályázatok elbí­rálása 2003. június 20-án. A METAKER ÁRUHÁZ akciójának szombaton, a Csaba Centerben megtartott sorsolási eredménye: 1. díj: 50 000 Ft-os vásárlási utalvány - 16. sorsjegy 2. díj: 40 000 Ft-os vásárlási utalvány - a pirossal áthúzott 78. sorsjegy 3. díj: 30 000 Ft-os vásárlási utalvány - 47. sorsjegy 4. díj: 20 000 Ft-os vásárlási utalvány - OH 72. sorsjegy 5. díj: 10 000 Ft-os vásárlási utalvány - kékkel áthúzott 9. sorsjegy 6. díj: ágyneműgamitúra - 82. sorsjegy 7. díj: 3 részes furdőszobaszett - 48. sorsjegy 8. díj: ágynemühuzat - OH 106. sorsjegy 9. díj: 1 db fürdőlepedő - 76. sorsjegy 10. díj: 1 db terítő - áthúzott 61. sorsjegy. A NYERTESEKNEK GRATULÁLUNK! Szövetkezet Ingatlanforgalmazás: 06 (20) 93-94-523, 06 (23) 508-705 BAUMAG SZÖVETKEZETI ÉRTÉKPAPÍR A DAl'MAG SZÖVETKEZET AJÁNLATA lAGJAINAK TAVASZI AKCIÓ! NETTÓ ÉVES HOZAM+PRÉMIUM Lekötési idő 10 000-2.99 MFtig 3 MFt-6.99 MFt-íg 7 millió Fi tói 1 hónap évi 9% évi 9.5% évi 10% +3% prémium ♦3% prémium *3% prémium 2 hónap évi 10% évi 10.5% évi 11% +2.5% prémium +2.5% prémium +2.5% prémium 3 hónap évi 11% évi 11.5% évi 12% +3% prémium +3% prémium +3% prémium 4 hónap évi 12.5% évi 13% évi 13.5% +2% prémium +2% prémium +2% prémium 5-12 hónap évi 13% év i lj.5% évi 14% +2% prémium +2% prémium +2% prémium RÉSZLETES INFORMÁCIÓ A BAUMAG IRODÁJÁBAN: 5600 Békéscsaba, Wlassich sétány 7. Telefon.- 06 (66) 446-384 Tel./fax: 06 (66) 446451. Nyitva tartás: h-cs 8.30-17, p 8.30-12.30. Információ a TELETEXT 536. oldalán, valamint a 06 (1) 327-8420, 327-8430-as telefonszámokon. | Adóazonosító szám és személyi igazolvány szükséges! WEB: http://szovetkczet.baumag.hu • E mail: szovetkezet@baumag.hu NAGYKERESKEDES NATURE légfrissítő, 300 ml-es 145 Ft BEST mosópor, 250 g-os 79 Ft SOLO borotvahab, 300 ml-es 235 Ft WC-papír, 8 db-os, Lilla 131 Ft PUR mosogató, utántöltő, 500 ml-es 126 Ft GLUT, 450 ml-es gél, duopack 355 Ft Ariel, 4,5 kg-os 2150 Ft Székpárna 139 Ft Tészta, 1 kg-os 145 Ft Ráadás: mindennap egy termék bomba áron! ___________________Áraink az áfát tartalmazzák! __________________ Békésc saba, Hajnóczy u. 8. Tel.: (66) 436-725. (A Bamevól mögött a volt Zöldért telephelyén.) Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16 óráig. CSAK VISZONTELADÓKAT SZOLGÁLUNK KI!

Next

/
Thumbnails
Contents