Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-18 / 140. szám

6. OLDAL - 2003. JÚNIUS 18., SZERDA KÖR KÉP Lakóépületek korszerűsítése Az orosházi önkormányzat alkotott egy rendeletet, ebben szabályozza az iparosí­tott technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatá­sát. Orosháza A belváros egyik lakótömbje, az Ond utca 2-4. számú társasház még tavaly nyáron benyújtotta támogatásra vonatkozó pályázatát, de a Széche- nyi-terv az ilyen jellegű kérelmek befogadását felfüggesztette, így a pályázat elvesztette aktua­litását. A közösség ismét próbálkozott a Gazda­sági és Közlekedési Minisztériumnál, ott viszont azt kifogásolták, hogy az orosháziak nem ren­delkeznek az önkormányzati támogatásról szóló igazolással. A testületi ülésen a városatyák úgy döntöttek, hogy a meglévő, 24 éves kazánok, a meleg vizes bojlerok és melegvíztárolók cseréjéhez, valamint a homlokzati hőszigeteléshez 2,5 millió forint ka­matmentes kölcsönt biztosítanak (a munkák ter­vezett összköltsége egyébként közel 8 millió fo- rint). __________________________________csj. A vidékpolitikát bírálta A tapasztalat a párt ereje címmel országos módszertani konferenciát rendezett a Mun­káspárt a fővárosban. Megyénkből hat akti­vista vett részt a rendezvényen — tudtuk meg Németh Józseftől, a párt médiakapcsolat-tar­tójától. ______________Békés meqye______________ A Munkáspárt megyei elnöke, Bánhegyi József is felszólalt a konferencián, ahol elmondta, a többi pártszervezet képviselőitől hasznos út- ravalót kapott, ezeknek az információknak az alkalmazása (hogyan jelenjen meg a Munkás­párt a médiákban, hogyan tarthat kiváló kap­csolatokat a civil szervezetekkel) Békés me­gyében is hasznos lehet a párt számára. Az el­nök szólt a térségünkben élő sertéstartók helyzetéről, bírálta Karsai Józsefet csendes visszahúzódásáért, az MSZP-t pedig vidékpoli­tikájáért. __________________„ _ _ CS.I. Bein dult a BSA Június 5-én ért véget a BSA, a Szövetség a Jogtiszta Szoftvert Használó Magyaror­szágért Tűzszünet kampánya, ma már konkrét esetekben is történnek lépések megyénkben az illegális szoftverek felszá­molására. Békéscsaba Az egyesület vezetői a napokban a Békés Me­gyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésé­ben tájékoztatták a tudnivalókról az érdeklődő vállalkozásokat. Mint dr. Ormós Zoltán, a BSA jogi képviselője elmondta: az alapkérdések tisztázásán túl most már inkább a konkrét ten­nivalók kerülnek előtérbe egy-egy cég szoftver­gazdálkodásának kialakítása kapcsán. Egyedi esetekben nem tudnak segíteni, de általános tanácsokat adnak, s komoly mankót jelenthet a vállalkozások számára az a szoftvernyilvántar­tó kiadvány is, mely megtalálható honlapjukon (www.bsa.hu). A szakembertől megtudtuk továbbá, hogy mi­után június 5-én lejárt térségünket illetően a tü­relmi idő, már konkrét eljárások beindításának az előkészületei folynak, Békés megyét érintően is. _________ ____________P. R. A lopva lerakott háló tragédiát is okozhat Az orvul szerzett zsákmány könnyen gazdára talál Az idei esztendő első felében, több mint hétmillió forint értékben száz mázsa piaci és növendék pontyot, továbbá 120 ezer darab előnevelt süllőt telepítettek a szarvas—békésszentandrási Ká­kafoki holtágba. Van mit félteni az orvhorgászoktól, akik előszeretet­tel dézsmálják az értékes halállo­mányt. Szarvas- Két éve tizennégy, tavaly kilenc, az idei szezonban pedig öt hálót foglaltunk le - sorolta a gyors lel­tárt Kondacs György, a Kákafoki holtágat kezelő Körös-szögi Kht. fő­állású halőre, miközben megmutat­ta az orvhorgászok, illetve az orv­halászok frissen elkobzott eszköze­it.- Ha az engedély nélkül horgá­szók vállalják, hogy levizsgáznak és utólag bemutathatják a területi engedélyüket, eltekintünk a bünte­téstől. Ennél több gondot és na­gyobb kárt okoznak az orvhalász­ok, akik üzletszerűen végzik ezt a tevékenységet. A kifogott halat fő­ként magánszemélyeknek értékesí­tik. Azzal nem számolnak, hogyha a lopva kihelyezett hálóba egy für- dőző belegabalyodik, végzetes vízi baleset történhet. Idén Békésszent- andráson a szőnyeggyári épületnél foglaltuk le azt a gumicsónakot, amit a hálólerakáshoz használtak az orvhalászok. Ugyanitt, valamint a szentandrási Pityi-gátnál és a HAKI-öbölben találtunk hálókat és varsákat. Idén negyvenhét alka­lommal készült jegyzőkönyv sza­bálytalan horgászat miatt és ugyanezért két területi engedélyt vontunk be - tájékoztatott Kondacs György, aki a halőri mun­kát egyre korszerűbb eszközökkel végzi. A Körös-szögi Kht. tavaly vá­sárolta meg a Mihályfi 485 típusú csónakot, amelyhez robbanómotor és elektromos motor is tartozik. Az őrök munkáját éjjellátó készülék és videokamera segíti, amely már két­száz méterről jó minőségű, dátu- mos felvételt készít. Amennyiben sikerül a támogatókat megnyerni, a kamerához éjjellátó egységet vásá­rolnak. A halőri munka hatékonysága Ez a Kákafoki holtágon elkobzott erős halászháló a gyanútlan fürdőzőkre is végzetes lehetett volna. Képünkön az orvhalászok lefoglalt eszközeit Bagdán Lajos, a Kákafoki Horgászegyesület titkára és Skorka András halőr mutatja motó: veress erzsi Rekordhallal nyerhet is A Körös-szögi Kht. helyi rekordlistát hirdetett a Kákafoki és a Bika­zugi holtágra. A méretek megegyeznek az országosan elfogadott súlyhatárokkal. Amur 15 kg, balin 4 kg, csuka 6 kg, harcsa 25 kg, ponty 10 kg, süllő 5 kg. A rekordméretű halat fogott horgászok a területi engedélyen lévő mobiltelefonszámon tehetik meg a bejelen­tést. A Körös-szögi Kht. fajtánként egy területi engedélyt sorsol ki. A sorsoláson minden beérkezett igazolólap részt vesz. A sorsolást a Kákafoki Horgászegyesület 2004 januári közgyűlésén tartják. A nyerteseket hivatalosan értesítik. azon is lemérhető, hogy egyre több területi engedélyt váltanak-., lás A szabálytalankodókat a büntetési'té­telek is visszatartják. Orvhalásza­tért tavaly három embert jelentet­tek fel, akiknek fejenként 123 ezer forintot kellett fizetniük. A halőrök a horgásztársak segítségére is szá­mítanak. A szabálytalanságot ész­lelve elegendő, ha a halőrt értesítik a területi engedélyen lévő mobilte­lefonszámon. CSATH RÓZA Az emberséges környezetért Szennyvízelvezetés, hulladéklerakás A meglévő természeti és környe­zeti értékek megóvására Geren­dás kül- és belterületén komoly figyelmet fordítanak. Gerendás A település környezetvédelmi prog­ramja is ezt szolgálja. A falusias jel­legű község mentes a komolyabb szennyező forrásoktól. Ugyanakkor a mezőgazdaságban, az állatte­nyésztésben és az igényesebb nö­vényi kultúrákban szükséges kemi­káliák felhasználásakor nem min­dig ellenőrizhető azok mennyisége és hatása. Az ebből fakadó környe­zetterhelést nem lehet figyelmen kívül hagyni. Gerendás felszín alat­ti vizrétege 6 méter mélyen szeny- nyezett, emberi és állati felhaszná­lásra alkalmatlan. A sekély fúrású kutak vize (amiből öntöznek a gerendásiak) a második vízadó ré­tegből való, ez már kevésbé szeny- nyeződött. CS. I. Kunágota képviselői a négyéves programjukban több olyan fontos fejlesztési feladatot, tennivalót határoztak meg, mely a lakosság érdekeit szolgálja. Kunágota A tavaly megvalósult szennyvízberu­házás első üteme nem fedi le a telepü­lés egész területét, ezért a pályázati források feltárásával további lehetősé­geket kell keresni a csatornázás foly­tatására. A község 1997 óta működtet szilárd hulladéklerakó-telepet, és havi rendszerességgel biztosítja az itt élők­nek a szervezett szemétszállítást. A szabályozás változásaira tekintettel az önkormányzat megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy a jelenlegi telepet komposztálóvá, illetve átrakó állo­mássá átminősíthessék. A testület kérte a Kincstári Vagyoni Igazgatóság­tól a Rákóczi úti, volt pártház ingye­nes átadását, melyet közösségi célok­ra hasznosítanának. _____________________________tu La bomodemizációs program A helyi sajátosságok alapján készít részletes tervet Közös nyelvük a kézművesség Öt partnerország is részt vett a találkozón Finis előtt a dinnyefesztivál Koncertek és újdonságok a vendégeknek Miközben Magyarországon folyik a politikai, társadalmi és szakmai vita a kórházak privatizálásáról, a magyar egészségügyi intézmények helyzete folyamatosan rom­lik. Az egészségügyi ellátás technoló­giai fejlődése gyorsabb, mint a gazdaság növekedése, ebből adó­dóan a meglévő kapacitásokat egyre nehezebb finanszírozni. Szükség van tehát a köz- és ma­gánszféra együttműködésére. A Roche mindezek figyelem- bevételével alakította ki EULAB nevű, új labormodernizációs programját. Ennek alappülére a világ első modulokból felépülő analitikai rendszere, amely mini­mális vér- vagy vizeletminta be­helyezésével néhány percen be­lül sok száz, a diagnózist elősegí­tő vizsgálati eredményt szolgál­tat. A racionalizálás és a vizsgála­tok konszolidációja következté­ben számos meglévő laboratóriu­mi műszer feleslegessé válik. Je­lentősen csökkenthető a vegy­szer-felhasználás is, és mindez komoly megtakarítást eredmé­nyez. A minden területre kiterjedő, ISO-minősítéssel rendelkező Roche új programjának előnye, hogy a laboratóriumi folyamatok ingyenes felmérése után, a helyi sajátosságok alapján készít rész­letes tervet a laboratóriumi mű­ködés világszínvonalú moderni­zálása érdekében. Az EULAB- programmal mindenekelőtt a be­tegek nyernek, hiszen a gyor­sabb, pontosabb diagnózis na- gyobb esély a gyógyulásra. ■ Az EU-s együttműködés je­gyében rendezte meg első, uniós programját az orosházi Petőfi Kulturális Kht. Öt part­nerország (két tagország és három csatlakozni kívánó) vett részt a magyarországi ta­lálkozón. Orosháza Közös nyelvünk a kézművesség címmel EU-s zászló hirdette a művelődési központ homlokza­tán, hogy az intézmény falai kö­zött több nemzet ad egymásnak randevút. Évekkel ezelőtt pá­lyázták meg az orosháziak ezt a nemzetközi kézművesprogra­mot, amiben öt partnerország (Görögország, Finnország, Lett­ország, Észtország, Magyaror­szág) vett részt. A cél az, min­den ország tanítson meg két, ar­ra a nemzetre jellemző kézmű­ves tevékenységet a többi or­szág képviselőivel.- Ezúttal mi voltunk a házi­gazdák és egyben a program utolsó állomása is - tájékoz­tatta lapunkat Szikoráné Dé­nes Katalin koordinátor. - Míg a görögöknél a könyvkötést és a kerámiakészítést, a finnek­nél a nyírfakéreg felhasználá­sát és a pokróckészítést, az észteknél a tűvarrásos techni­kát, a letteknél a fafaragást ta­nultuk meg, addig nálunk a hímzéssel és a nemezeléssel ismerkedtek meg a vendégek. A program zárásaként vala­mennyi elsajátított kézműves mesterségről egy-egy kiadvány jelenik meg hat nyelven - mondta Szikoráné. CSETE ILONA Medgyesegyházán, miközben a gazdák reménykedve figyelik a görögdinnyék gyarapodását, addig a művelődési ház szerve­zői a szüretet követő szórakoz­tató program, a dinnyefesztivál előkészítésén fáradoznak. Medgyesegyháza- Jelenleg a hajrá előtti hetekben vagyunk és rövid időn belül kész programot tudunk átnyújtani az ér­deklődőknek - mondta lapunknak Farkas Gyula, a művelődési ház ve­zetője, a dinnyefesztivál karmeste­re. - Az augusztus 8-9-ei műsorok mindegyikét lekötöttük. A fesztivál­nak megtartjuk a jól bevált, hagyo­mányos elemeit, de néhány újdon­sággal is szeretnénk színre lépni. A MÁV segítségével idén is mentesítő vonatok indulnak éjjel Békéscsaba és Mezőhegyes felé a rendezvény­ről. Új elem lesz a programsorozat végén—a tűzijáték előtt—a dinnyé­vel kapcsolatos látványos lézer- show. Mindhárom estén élőkoncer­tekkel kedveskedünk a közönség­nek. Pénteken a V-Tech és az Apos­tol együttes, szombaton a Zanzibár és a Tunyogi Rock Band együttes lép fel. Vasárnapi érdekesség a gye­rekeknek a Minimax tévécsatorna kvízjátéka, majd kuriózumként ni­gériai táncosokat is láthatunk. Este a Neo-Tones együttes, Kovács Kati és a Fiesta együttes zárja a műsort. A fesztivál megrendezéséhez a kép­viselő-testület, a pályázatok, külön­böző marketing tevékenység és szponzorok biztosítják a közel 7 millió forintos költséget — emelte ki Farkas Gyula, aki bízik abban, hogy idén is bő termés lesz és mindenki megkóstolhatja a finom, édes medgyesi dinnyét. __________^

Next

/
Thumbnails
Contents