Békés Megyei Hírlap, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-14 / 137. szám
16. oldal - 2003. Június 14., szombat S P O R T Szorosabb eredményt várnak Lázár Vilmos, díszvendég Sport a helyi médiában AsztaUíenisz bronzcsata, visszavágó A női asztalitenisz-bajnokság rájátszásában a bronzcsata második felvonására kerül sor vasárnap 14 órakor Orosházán, az Eötvös téri sport- csarnokban. Az Orosháza Hungarotel ASE csapata a BSE gárdáját fogadja, amelytől szerdán 10:5-re kikapott. Orosháza Bogdánffy Csaba, az orosháziak vezetőedzője így vélekedik a visszavágó esélyeiről: — Most hazai környezetben szorosabb eredményt várok, mint a szerdai fővárosi találkozón. Az első mérkőzésen a fiatal, mindössze tizenötéves Li Bin remekül játszott, többek között legyőzte a sokszoros bajnok, rutinos Braun Évát. Ha sikerülne az egyik páros mérkőzésen győzni, valamint egyéniben a vendégek két gyengébb játékosa, Vass és Kákái ellen nyerni, akkor esélyünk lehet arra, hogy megszorítsuk az egységesebb BSE gárdáját.- Kik szerepelnek a vasárnapi visszavágón?- Nem változtatok a legutóbb a fővárosban szerepelt együttesen, így Li Bin mellett Szvitán, Karádi és Kacsándi alkotja majd a csapatot. _______ V.L Füz esgyarmat Baráti találkozót szervezett a Füzesgyarmati Lovasbarátok Egyesülete a Gergely tanyánál lévő lovaspályán. Lázár Vilmos, többszörös világbajnok kettesfogathajtó volt a nap díszvendége, aki vállalkozott a fogatkarusszel vezetésére is. Eredmények. Kettesfogatok. Haladó (10 fogat). Akadályhajtás: 1. Sóvári János (Hajdúböszörmény), 2. Sánta István (Sarkadi LK), 3. Juhász József (Hajdúböszörmény). Vadászhajtás: 1. Galambos Sándor (Füzesgyarmati LBK), 2. Sánta István, 3. Nyíri Sándor (Jász- karajenő). Kezdő (17 fogat). Akadályhajtás: 1. Galambos Nándor, 2. Galambos János, 3. Bakk János (mindhárman Füzesgyarmati LBK). Vadászhajtás: 1. Galambos Nándor, 2. Huszár Lénárd (Füzesgyarmati LBK), 3. Hízó Zoltán (Sarkadi LK). Szamaras fogat (2): 1. Budai János (13 éves), 2. Budai Csaba (10 éves). Gumiskocsis fogat (5). Akadályhajtás: 1. Kovács Károly, 2. Demján Sándor, 3. Háti Ottó. Vadászhajtás: 1. Demján Sándor, 2. Papp Gábor, 3. Háti Ottó. Pónifogat. Akadályhajtás: 1. Móroc János (Szarvas), 2. Nagy Roland (Mezőberény), 3. ifj. Sánta István (Vésztő-Mágor). Vadászhajtás: 1. Nagy Roland, 2. Móroc János, 3. ifj. Sánta István.-szzsDöntőben a berényi lányok Kecskemét Két napon keresztül Kecskeméten játszottak a IV. korcsoportos (7-8. osztályos) kosárlabdázók a diákolimpia területi döntőjében. Békés megyét a Mezőberényi 1. Számú Általános Iskola fiú és leány csapata képviselte. A lányok valamennyi ellenfelüket legyőzték (Mezőberény—Kecskemét 69:19, -Karcag 46:24, -Szeged 51:39) és bekerültek a Pécsett megrendezésre kerülő országos döntőbe. A fiúk a második helyen végeztek, úgy, hogy csak egyetlen nyolcadikos diák volt a csapatban (Mezőberény-Kecskemét 79:63, -Hódmezővásárhely 38:81). A győztes leány csapat tagjai (zárójelben a három mérkőzésen dobott pontok): Taba (35), Bezzegh (23), Fábián (20), Ács (19), Hoffmann (14), Bálint (14), Bánfalvi (11), Korcsok (10), Schön (8), Hegyi (6), Varró (4), Károlyi (2). Edző: Iványiné Dombi Julianna. Szarvas A lányoknál három, a fiúknál két csapat lépett pályára Szarvason az V. korcsoportos középiskolás kosárlabda-bajnokság területi döntőjében. A fiúknál a szegedi Radnóti Gimnázium az utolsó pillanatban mondta le a részvételt, így két csapat lévén a szabályok értelmében a szarvasi Vajda Gimnázium és a kecskeméti Bolyai kétszer mérte össze tudását. A Körös-partiak derekasan helytálltak, ám összesítésben a Bács-Kis- kun megyeiek jutottak az országos döntőbe. A lányoknál szintén a papírforma érvényesült, a kecskemétiek végeztek az első helyen, a Szarvas harmadik lett. Fiúk. Szarvasiak eredményei: Vajda Péter Gimnázium, Szarvas-Bolyai Gimnázium, Kecskemét 62:53, Vajda Gimnázium—Bolyai Gimnázium 57:75. Végeredmény: 1. Bolyai Gimnázium, Kecskemét, 2. Vajda Péter Gimnázium, Szarvas. A szarvasi csapat tagjai (zárójelben a dobott pontok száma): Durucskó Ákos (10), Bata Zsolt (9), Vida Máté (53/3), Filip Sándor (12), Győri János (-), Csabai Ádám (55/15), Sipos Ádám (-), Farkas Péter (-), Szuhaj Márk (-), Urbancsok János (-). Edző: Vida Béla. Leányok. Szarvasiak eredményei: Vajda Péter Gimnázium- Radnóü Miklós Gimnázium, Szeged 35:47, Vajda P. Gimn.-Bolyai Gimnázium, Kecskemét 22:79. Végeredmény: 1. Bolyai Gimnázium, Kecskemét, 2. Radnóti Gimnázium, Szeged, 3. Vajda Gimnázium, Szarvas. A szarvasi csapat tagjai (zárójelben dobott pontok száma): S. Farkas Hajnalka (6), Kakuk Ágnes (10/6), Orovecz Brigitta (6), Litauszki Sára (11/3), Litauszky Zita (-), Lelkes Katalin (2), Bogár Katalin (2), Litauszki Katalin (-), Kiss Dóra (10/6), Kiss Anett (2), Juhász Dóra (6). Edző: Vida Béla. Röviden TRIATLON. A szlovákiai Senec- ben nagy melegben, lejtős terepen rendezték meg a triatlon Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV), amelyen négy ország több mint háromszáz versenyzője indult az ifjúságiak és juniorok mezőnyében. A junior lányoknál a békéscsabai Kiskó Ama, aki a Debreceni Oxigén SE színeiben versenyez megnyerte a 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló viadalt. Az aranyérmes Kiskó úszóedzéseit Budavári István, az Előre ÜK vezetőedzője irányítja. A NÁDAS KUPÁÉRT. Idén is meg rendezik a népszerű pénzdíjas kispályás futballtornát. A békéscsabai MAV-pályán június 14-én, szombaton sorra kerülő kupán díjazzák a legjobb kapust, gólkirályt és mezőnyjátékost is. CIGÁNY SPORTNAP. Ebben az évben Békés lesz a színhelye a Cigánylakosok Megyei Sportnapjának. A június 28-án, szombaton 22. alkalommal rendezendő vetélkedőn atlétika, kézilabda és labda- rúgás szerepel a programban. ■ Csaba Tv. Június 15., vasárnap, 19.40: Sporthírek. Benne: képes tudósítások: Előzetes a 9. Samsung Olimpiai Futófesztiválról, Hungarotel Kupa nemzetközi kor- osztályos női tomaverseny Békéscsabán, beszélgetés Erdős Viktorral sakkról, tervekről, jövőről, Nádas Kupa kispályás labdarúgótorna, további megyei sporthírek. Ismétlések: június 15., vasárnap, 22.20, június 16., hétfő, 18.40 és június 18., szerda, 22.25. Orosházi Városi Tv. Június 16., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Június 15., vasárnap, 20.15: Hosszabbítás: a hétvégi sportesemények összefoglalója. Hétköznap 17.45 és 20.30: Hosszabbítás. ■ A Fiat Punto Active 1.2 modellek most hihetetlenül kedvező áron, 250.000* forintos ártámogatással, akár l«O0OwOOO forintos induló ártól, már 1 0^^ kezdő részlet befizetésével megvásárolhatók. Alapfelszereltség: elektromos szervokormány, vezetőoldali légzsák, központi zár, elektromos ablakemelők elöl, magasságban állítható kormány és vezetőülés, rádióelőkészítés, fedélzeti számítógép, színezett üveg, indításgátló, színre fújt lökhárítók, fordulatszámmérő, teljes értékű dísztárcsák. * A támogatás kizárólag a telephelyünkön található készlet erejéig vehető igénybe. * * Fiat Punto Active 1.2 3 ajtós. Autó-Brill Kft., Fiat Márkakereskedés, Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Tel./fax: (66) 442-748, (66) 450-622. www.autobrill.hu már a karbantartáskor segítséget nyújtanak: ellenőrzik az ablakok alapfunkcióit, elvégzik a szükséges karbantartási műveleteket és felmérik, hogy milyen nagyobb beavatkozások váltak szükségessé. Minden tetőtéri ablak dobozában található egy képes beépítési útmutató. Néha mégis megesik, hogy a be- építők nem követik a benne foglaltakat. Ebben az esetben a tulajdonos kérheti a szerViz- technikus szakvélleményét, melyet az írásban nyújt át. A VELUX készséggel áll rendelkezésére bármilyen tetőtérrel kapcsolatos kérdésben. VELUX TETŐTÉRI ABLAKOK VELUX Magyarország Kft. 1031 Budapest, Zsófia u. 1-3. Tel.: (1) 437-0899 Fax: (1) 436-0535 E-mail: VELUX-h@VELUX.hu www.VELUX.hu (Tető) Az otthonteremtés minden ember életében az egyik legnagyobb esemény. Az új lakás vagy családi ház sokunknak egy egész életre fezól, ezért nem mindegy, hogy milyen anyagokat választunk az építkezéshez. A nyílászárók kiválasztása szintén fontos döntés, nincs ez másképp tetőtér-beépítés esetében sem. Amikor ablakokat vásárolunk a tetőtérbe, szem előtt kell tartaflunk, hogy a tető síkjában fekvő ablakokat fokozottabban érik az időjárás hatásai (szél, eső, jég), mint a függőleges helyzetű ablakokat. Ezért a minőségre különös tekintettel kell lennünk. A VELUX 60 éve gyárt és forgalmaz tetőtéri ablakokat, teret a mely garancia arra, hogy termékei évtizedeken át biztosítják majd a tetőtérben élők kényelmét. Kiváló minőségű termékek Magyarországon 3 különböző típusú VELUX tetőtéri ablak kapható 7 méretben, 2 félte hőszigetelő üvegezéssel. Mindegyik ablak skandináv fenyőből készül, a vetemedés megakadályozására rétegragasztott elemekből. Egy egyedülálló vasalat lehetővé teszi az ablakszárny körbeforgatását, így a külső üvegfeMet tisztítása is rendkívül egyszerű. A tetőtéri ablakokhoz árnyékolók és távműködtetők is találhatók a kínálatban. Az ablak külső felületére feszülő hővédő roló és a redőny az ablaküveg túlzott felmelegeVELUX ezért készített egy listát, melyen olyan ácsok szerepelnek, akik szakképzésen vettek részt, és időnként referenciamunkákkal bizonyítják szakértelmüket. Ez a lista megtalálható minden VELUX terméket forgalmazó kereskedésben, de kérhető a központi vevőszolgálattól is. A helyes beépítést szolgálja a szervizhálózat ingyenes beépítési bemutatója és helyszíni tanácsadása is. Öt vagy annál több megvásárolt VELUX tetőtéri ablak esetén a szerviztechnikus egy ablakot előírásszerűén beépít az építkezésen dolgozó ácsokkal köZösen. Az országos szervizhálózat jelentősége az ablakok beépülését követően mérhető le igazán. Még a kiváló termékek, így a VELUX tetőtéri ablakok is igénylik a rendszeres karbantartást, hogy egy életen át szolgálhassák a tetőtérben élők kényelmét. A magasan képzett szerViz- technikuáok szükség esetén minőségnek! dését gátolja. Belső árnyékolókból - melyek legfőképp a fény mennyiségét szabályozzák - széles a típus- és szín- választék a vászonrolótól a fény záró rolókon át a pliszírozott anyagú dekoratív rolókig. A VELUX tetőtéri ablakokat és árnyékolókat majdnem 1000 építőanyag-kereskedés fornőségét. A kiválasztott termék a megrendeléstől számított 5 munkaiapon belül vehető át a kereskedésben. Széles körű szolgáltatás A VELUX Magyarország Kft. vevőszolgálata telefonon és személyesen is készséggel nyújt felvilágosítást a termégalmazza az országban. A termékismertető füzetek részletes tájékoztatást nyúj- taáak minden termékről, valamint tanácsokkal és ötletekkel szolgálnak a tetőtér kialakításához. A kereskedésekben elhelyezett bemutató állványokon az érdeklődők ki is próbálhatják az ablakok és árnyékolók működését, megtapasztalhatják a felhasznált anyagok és a konstrukció mikekről, a szolgáltatásokról, a kereskedők elérhetőségéről. A cég szeretné biztoáltaii termékei hosszú élettartamát és a ház lakóiiak megelégedettségét, ezért a tetőtéri ablakok megvásárlása után a beépítéshez is igyekszik segítséget nyújtani. Általában a gyártót hibáztatják, ha később beázik vagy vetemedik az ablak, pedig ez legtöbbször a hibás beépítés következménye. A