Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-31 / 126. szám
16. OLDAL - 2003. MÁJUS 31., SZOMBAT SPORT Szépen szeretnének búcsúzni Záróra 2002-2003. évi labdarúgó NB I-ben Záró fordulójához érkezett a hazai NB I-es labdarúgó-bajnokság, amelynek során az alsó házi rájátszás 10. fordulóját szombaton rendezik. Ennek sorába tartozik a 18 órakor kezdődő, Kórház utcai Békéscsabai Előre FC—Zalaegerszegi TE összecsapás is. Békéscsaba Baukó Andrásnak, a békéscsabaiak „örökös” gyúrójának komoly fejtörést eredményezett ez a hét: végig azon töprengett, vajon melyik szerelésben lépjen pályára a záró fordulóban a csapat. Ugyanis tisztában van azzal, hogy a bent maradást kiharcoló gárda tagjait a hazai közönség a mérkőzés után „letámadja”, s mindenki igyekszik valamilyen ereklyét, mezt, lábszárvédőt megszerezni a sikert kiharcolt alakulattól. Márpedig nem mindegy, e napon melyik mezben „harcolnak” a viharsarkiak. Hogy mindez várhatóan így történik, arra Baukónak csaknem negyven éves tapasztalata van - ilyen hosszú ideje tevékenykedik a békéscsabai csapat körül a jól ismert gyúró, aki már négyszer megélte a feljutás, majd a bent maradás örömünnepét. Ami a lila-fehér csapatot illeti, a záró fordulóban a Szabolcsok nem léphetnek pályára: a télen érkezett és az utóbbi fordulókban egyre inkább belelendülő Schindler Szabolcsot azért kénytelen nélkülözni Supka Attila vezetőedző a Zalaegerszeg elleni bajnokin, mert a védőnek az elmúlt heti mérkőzés óta egyfolytában fáj a feje. Jelenleg is alapos orvosi kivizsgálás alatt áll. Ugyancsak nem léphet pályára Udvari Szabolcs, aki viszont három sárga lap miatt hagyja ki a szezonzárót.- Szeretnénk szépen búcsúzni a bajnokságtól és a hazai közönségünktől egy olyan mérkőzésen, ahol maximálisan kiszolgálhatjuk szurkolóinkat — mondja Supka Attila, a lila-fehérek vezetőedzője. - Eldőlt számunkra a bent maradás kérdése, ezért felszabadultan játszhatunk, bízom benne, hogy látványos, jó és szép mérkőzéssel örvendeztetjük meg a nagyérdeműt. Hír még a mérkőzéssel kapcsolatosan: a találkozó után kinyitják a pályára vezető kapukat, hogy a szurkolósereg köszönthesse az újoncot, amely már kivívta a bent maradás jogát. Erre az alkalomra — ugyancsak a meccs utánra — több hordó sört szeretnének kiosztani a közönségnek. A Békéscsaba tervezett kezdő csapata (elől a mezszámok): 1 Fekete - 4 Valentényi, 21 Fehér Zs„ 18 Grujics, 3 Bujáki - 27 Kovács A KÉT CSAPAT BAJNOKI MÉRKŐZÉSEI AZ NB l-BEN Z.egersz.-n Bcs.-n 1974-75 1-0 0-0 1975-76 3-0 2-1 1976-77 3-1 2-1 1977-78 3-1 1-1 1978-79 5-2 3-1 1979-80 2-2 3-1 1980-81 2-2 1-0 1981-82 1-1 1-1 1982-83 1-1 3-1 1984-85 3-1 2-2 1985-86 3-0 3-2 1986-87 1-0 0-0 1987-88 0-0 0-0 1988-89 0-0 5-2 1994-95 1-1 0-0 1995-96 3-0 1-1 1996-97 4-2 3-1 1997-98 1-0 1-1 2002-03 4-2 3-1 2002-03 3-0 ? Az eredmény a pályaválasztó szemszögéből értendő. _______ N., 17 Bánföldi, 6 Megyesi, 23 Vincze Z. - 29 Miculescu, 14 Tóth Gy. Készenlétben: 12 Matkó, 11 Szeverényi, 30 Cseke, 7 Szilveszter, 9 Hoffmann, 10 Keresztúri. Sérült: Schindler' (beteg, kivizsgálás alatt), Futaki (comb- izom-húzódás), Czipó P. (csuklótörés). Eltiltott: Udvari (három sárga lap miatt). ■ Megyei rangadó a Mátrai stadionban A labdarúgó NB II alsóházi rájátszásában szombaton 17 órakor az orosházi Mátrai stadionban a nyolcadik helyen álló Orosháza FC a tizedik Gyulai Termál FC csapatát fogadja. A megyei rangadó esélyeiről kérdeztük a két szakvezetőt. Orosháza Belvon Attila, az Orosháza FC játékos edzője: - A bajnokság utolsó hazai mérkőzésén győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni szurkolóinkat. Nem téveszt meg bennünket a fürdővárosiak mérsékeltebb szereplése, hiszen sok ügyes fiatal van a keretükben, akik, ha lehetőséget kapnak, élnek is vele. Fodor Sándor korábban a mi csapatunkat irányította, így jól ismeri a gárdát, ennek ellenére azt mondom, számunkra csak a győzelem az elfogadható. Sajnos Szrenka és Ferenczi eltiltás, Serban, Baranyai és Kovács Tibor sérülés miatt nem szerepelhet. A hazaiak tervezett csapata: Such - Kiss, Raducu, Molnár, Kovács P. - Lovas, Szabó, Pozsár, Dobi — Hadár, Jakab. A kispadon: Stumpf, Csiszár, Laurinyecz, Belvon, Stef vár bevetésre. Gyula Fodor Sándor, a gyulaiak mestere: - Két forduló van hátra a szezonból, s nekünk a biztos bent maradáshoz három pontra van szükségünk, amelyet már az Orosháza ellen megpróbálunk megszerezni, de ha nem sikerül akkor sincs baj, hiszen a sereghajtó Tiszaúj- várost itthon le kell győznünk a záró fordulóban. Tisztában vagyok azzal, hogy a hazaiak kerete erősebb, de mi mindent megteszünk azért, hogy sportszerű mérkőzésen pontot vagy pontokat szerezzünk. Sajnos sok a hiányzónk, eltiltás miatt Czifrák, Hóbei, Papp, Tamási nem léphet pályára, sérüléssel bajlódik Gajdács, Zöld, Lázok, Somogyi, így több fiatal kaphat lehetőséget. A várható kezdőcsapat: Steigerwald - Bondár, Géczi, Semjéni, Socaciu - Lakatos, Dobray, Zöld vagy Lázok, Ótott — Árgyelán, Tóth A. kispadon: Sándor, Lászíó, Somogyi. A mérkőzést a Veres (Vida, Vékony) játékvezetői hármas dirigálja. V.L. Nyári tánc- és fitnesztábor Békéscsaba ta a kitűnő oktató, Kerekes Ju--------------------■------------------------ dit gondolt egy merészet és az isA megyeszékhelyi Bajza utcai F- kólái szünetben a fiataloknak in- Fitness Központ eredményessé- tenzív nyári tánc-és fitnesztábort gét és tevékenységét alighanem szervez, amely egész napos elfog- jól ismeri már minden sportot, laltságot jelent a gyerekeknek, mozgást szerető fiatal és idős. Az - Három turnusban szervez- egykori remek tornász, Fóri Már- zük a tábort - mondja Fóri MárCsabai fitnesz-sikerek Kiskunhalason rendezték meg a gyermeknapi meghívásos Halas- Kupa fitneszversenyt, amelyre az ország különböző részeiből több mint 60 gyemnek érkezett, hogy négy korcsoportban összemérjék tudásukat. Békéscsabát a HTC-Fani Aerobik és Fitnesz szakosztálya, valamint a Fitdance Center képviselte. Mindkét klub lányai kimagasló teljesítményt nyújtottak, amelynek eredményeként mindannyian a dobogón végeztek. A Békés megyeiek eredményei. II. korcsoport (1992—93-ban születettek): 1. Bökfi Réka (HTC-Fani). III. korcsoport ('90-91- esek): 1. Makra Viktória, 2. Bartó Mónika (mindkettő Fitdance). IV. korcsoport (88—89-asok): 3. Szabó Nikolett (HTC-Fani). A fiatalok felkészítői: Béládiné Hajtman Erika (HTC-Fani), Kerekes Judit (Fitdance). ta, az F-Fitness Központ vezetője. — Az első június 30-ától július 4- éig tart, majd a két következő héten, 7-étől és 14-étől szervezünk újabb egyhetes tábort. Ezen a fiatalok már a reggeli órákban jönnek a Bajza utcai terembe, ahol délelőtt és délután is lesznek foglalkozások, közte pedig ebédet kapnak a gyerekek. A szülők a munka végeztével, a délutáni órákban jöhetnek értük. Az intenzív táncképzést az ismert oktató, Kerekes Judit tartja, s lesznek akrobatika órák, erőnléti edzések, ügyességi játékok, jó idő esetén strandolás a békéscsabai Árpád fürdőben. Jelentkezni június 20-áig lehet a Bajza utcai F-Fitness Központban, érdeklődni pedig Fóri Mártánál lehet a (30) 9953-633-as telefonszámon, vagy a teremben a 326— 605-ös vonalas számon. ■ Tihanyi—Dobrucki—Ferjan trió? Értékes kajak-kenus helyezések Győr Hatvan-hetven kajak-kenus is elindult versenyszámonként a közelmúltban a kisalföldi városban megrendezett maraton országos bajnokságon. A hosszútávú viadalon a legkiseb- j bektől egészen a masters korosztályig mindenki hajóba szállt. Békés megyéből a békés- szentandrási, a békési és a szarvasi klub fiataljai és idősebbjei küzdöttek a minél jobb szereplésért. Az MK-III. évfolyamában 5 kilométeren lapátoló, Nyerges Attila edző által felkészített szarvasi Dombvári, Rohony páros a második helyen ért célba. A színvonalas bajnokságon mindhárom szakosztály további értékes helyezéssel gazdagodott. Békés megyeiek eredményei. Leányok. K-II kölyök, IV. évfolyam, 10 j km: 7. Berényi Diána, Szín Szandra (Békésszentandrási Hunyadi Kajak- | kenu és Szabadidős Klub). K-1I, kölyök, III. évf., 10 km: 9. Kondacs Enikő, Vetési Emese (Békési Kajak Kenu . Klub). K-II kölyök, IV. évf., 10 km: 8. Csatári Anita, Csatári Krisztina (Békés). K-II, serdülő, VI. évf., 15 km: 12. Korcsog Erzsébet, Tarkovács Tímea (Békés). K-II, ifjúsági, 21 km: 16. Jantyik Zsófia, Szatmári Katalin , (Békés). Fiúk. K-I, kölyök. III. évf., 10 km: J 11. Kovács László (Békésszentanórás). MK-II gyermek, I. évf., 5 km: 2. j Dombvári Bence, Rohony Balázs | (Szarvasi Kajak-kenu Klub). MK-I gyermek, II. évf., 5 km: 8. Paulcsik Balázs (Békés). MK-II gyermek, II. évf., 5 km: 15. Berényi Adám, Dinya Péter (Békésszentandrás). K-I serdülő, IV. évf., 15 km: 4. Urbancsok Endre (Szarvas). K-I serdülő, 15 km: 7. Bak Adám (Békés). K-II serdülő, VI. évf., 15 km: 15. Szabó János, Kiss | Csaba (Békés). Masters. 22-24 évesek. K-I, 10 km: 2. Krajcsovics György (Békésszentandrás). K-II, 10 km: 2. Sinka Csaba, Nagy Károly (Békésszentandrás). 30- 34 évesek. K-II, 10 km: 3. Szabó Tamás, Rózsi Béla (Békésszentandrás, MTK). 35-40 évesek. 10 km: 4. Kohus Pál (Szarvasi Kajak-Kenu Klub), g. p. Bár a teljes mezőny még nem ismert, a jelek szerint az egyéni bajnoki nyitányhoz hasonló izgalmak várhatók ma délután 17 órától Gyulán, a salakmotorosok országos párosbajnokságának első viadalán is. Gyula Mint Szilágyi Sándor elnök elmondta, a Gyulai Speedway Club egyik tagja Slawomir Dudek lesz, de az még nem dőlt el, hogy lengyel „kollégája” a GP-be is beleGyula, Szeged Szántó Ernő, a Gyulai Shidokan Karate és Thai-box klub elnöke egy örökmozgó alkat, aki állandóan valamilyen rendezvényt, utazást szervez, támogatókat szervez. Mostanában ez a rohangálás elsősorban az ország déli része, Szeged felé irányul. — Június elsején Szegeden, a sportcsarnokban kerül , megrendezésre a „Harcosok éjszakája” elnevezésű rendezvény, ami shidokan karate, ultimate fight-contact küzdelmeket láthatnak a nézők— mondja. — Mivel a szegedi harcművészekkel évek óta szoros a kapcsolatunk, ezért kértek fel a rendezvény megszervezésére. — Kit indít el a gyulai klub Szegeden? Mi várható tőlük? — Klubunkból négy versenyző lép küzdőtérre, mindnyájan B- kategóriás Thai-box szabályrendszerben: Kiss Károly, Szőke Róbert, Balogh Sándor és Kovács Géza. — Milyennek ígérkezik rendezvény? — Szervezést két hónappal ezelőtt kezdtük. Nemzetközi jellegű lesz, hiszen az ország különböző részéről érkező harcművékóstolt, opolei Slawomir Drabik is el tud-e jönni. Ha igen, bizonyára feladják a leckét a papíron győzelmi esélyes Simon&Wolf triójának, amelyet Tihanyi Sándor, a szlovén Matej Ferjan és - ez még nem biztos — a hórihor- gas lengyel ász, Rafael Dobrucki alkot. Es akkor még nem beszéltünk a Stefáni Attila-Szatmári László párosról (a harmadik versenyző egyelőre itt sem ismert a Brill-Car Motorsportnál), egyszóval mindenkinek lesz kiért szurkolnia. f. i. székén kívül román versenyzők is ringbe lépnek. Az egyik különlegesség a főmérkőzés, Sárközi Róbert találkozója lesz, ugyanis a shidokan karate ultimate fight- contact szabályrendszerében lép küzdőtérre. A gyulaiakon kívül a szurkolók még egy megyénkbelit biztathatnak, hiszen az orosházi kyós, Vámosi Péter shidokan karate szabályok szerint csatázik, így a 14 párban öt versenyző képviseli majd Békés megyét. — Kitől várja a legjobb teljesítményt? — Azt hiszem, a főmérkőzés is mutatja, hogy Sárközi Róbert lehet az est főszereplője, aki az elmúlt évben már az Egyesült Államokban és Angliában is bizonyított ultimate fight-contact szabályrendszerben. — Milyen az érdeklődés? — Nem csak Szegedről, hanem nagyon sok vidéki városból is várunk nézőket. Szegeden két éve rendeztek egy hasonló versenyt, s az is jól sikerült. Nagyon sok munkát fektettünk bele, s az támogatók hosszú sorát tekintve is látványos rendezvényt ígérhetünk. S ha ez sikeres lesz, akkor Gyulán is szeretnénk a jövőben egy ilyen nívós versenyt rendezni. (gregorj Harcosok éjszakája Sávolt kikapott PÁRIZS A hagyományos világranglistán 141. Sávolt Attila 6:4, 6:1, 6:l-re kikapott a hetedik helyen ki- j emelt argentin Guillermo Coriá- tól a francia nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában. m Úszótanfolyam Június 2-ától, hétfőtől úszótanfolyam indul kezdők részére a | békéscsabai Szigligeti utcai óvo- [ da medencéjében. Az érdeklő- I dők a hétfői első foglakozáson jelentkezhetnek 17 órától a helyszínen. ■ Sport a helyi médiában Csaba Tv. Június 1., vasárnap, 17.05: Békéscsabai VSC-Pécsi VSK OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés. 19.40: Sporthírek. Benne: képes tudósítások: Békéscsaba-Pécsi VSK OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, Békés megyei lovasbajnokság Békéscsabán, salakmotor: országos páros bajnokság Gyulán, Békéscsaba-ZTE NB I-es labdarúgó-mérkőzés, további megyei sporthírek. Ismétlések: június 1., vasárnap, 22.25, június 2., hétfő, 18.40 és június 4., szerda 22.15. Június 3., kedd, 22.05: Békéscsaba-ZTE NB I- es labdarúgó-mérkőzés. Orosházi Városi Tv. Június 2., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Május 31., szombat, 18.00: Békéscsaba-ZTE NB I-es lab- | darúgó-mérkőzés élő közvetítése. Június 1., vasárnap, 20.15: Hosszabbí- I tás: a hétvégi sportesemények össze- j foglalója. Hétköznap 17.45 és 20.30: ] Hosszabbítás. ____________ ■ Au tó-Brill Kft., Fiat Márkakereskedés, Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Tei./fax: (óó) 442-748, (66) 450-622. www.autobrill.hu NAPSZII NEM! A Fiat Punto Active 1.2 modellek most hihetetlenül kedvező áron, 250*000 forintos ártámogatással, akár 1.980.000" forintos induló ártól, már 10% kezdő részlet befizetésével megvásárolhatók. Alapfelszereltség: elektromos szervokormány, vezetőoldali légzsák, központi zár, elektromos ablakemelők elöl, magasságban állítható kormány és vezetőülés, rádióelőkészítés, fedélzeti számítógép, színezett üveg, indításgátló, színre fújt lökhárítók, fordulatszámmérő, teljes értékű dísztárcsák. * A támogatás kizárólag a telephelyünkön található készlet erejéig vehető igénybe * * Fiat Punto Active 1.2 3 ajtós. A legjobb program: Békése ahai Előre FC Helyszín: Békéscsaba, Kórház u. 6» Időpont: 2003. május 31 • \ szurkolók n bejárainál ajándék frissen esnpoll \RA\t \SZOK sört kapunk. • \ szünetben nagvértékű ARAN\ ASZOK ajándék»,soitiágokal és sört merhetnek az • \ hoslosslűnvok által kiosztott 2000 db sörkupon a harmadik félidőben beváltható r aegerszeg mer ■ Aram rúgás játékká a kijelölt sörözőkben \ Békéscsabai Előre FC főtámogatója az ARANY ASZOK. A magyar rs^íGftft1^ * t t I *