Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-30 / 125. szám
KÖRKÉP 2003. MÁJUS 31., PÉNTEK - 7. OLDAL MEGYE Gyermek néptánc: megtalálta helyét Ma kezdődik Szarvason a Gyermek Néptáncosok VIII. Országos Szólótáncfesztiválja. A háromnapos rendezvényen negyvennégy együttes 185 növendéke mutatkozik be. Szarvas A május 30-ától június 1-jéig tartó gyermek szólótáncfesztivált az Oktatási Minisztérium a művészeti alapiskolák tanulmányi versenyének tekinti.- A szarvasi országos szólótáncfesztivál a szakmában nagy rangot vívott ki. Bölcs döntésnek tartom, hogy a jól működő szakmai megméretés megkapta a tanulmányi verseny címet — mondotta lapunknak Mlinár Pál néptáncpedagógus, a Művészeti Alapiskolák Szövetségének alel- nöke, a verseny ügyvezető titkára. Hozzátette, a gyermek néptánc a rendszerváltás kezdetétől a közművelődés keretei közül lassan kikerült, az új helyét a művészeti oktatásban találta meg. A művészeti ágak tanulmányi versenyét hagyományosan három évente tartják. Mlinár Pál szerint, a néptánc esetében a szólótáncfesztivál jól bevált kétéves periódusához kellene igazodni, mivel a műfaj sajátossága miatt csak így lehetséges, hogy ugyanaz a gyermek a tanulmányi ideje alatt egynél több alkalommal megméretessen. cs. r. A szólótáncfesztivál programja: Helyszín a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központ Május 30., péntek 13.00 A fesztivál megnyitója 13.30— 15.00 Kötelező táncok versenye (’91-’90-es korosztály) 16.00— 19.00 Szabadon választott táncok versenye (’91—’90-es korosztály) 21.00 Táncház a szálláshelyen (Lauder-kemping) Május 31., szombat 10.00— 12.00 Kötelező táncok versenye (’89—’88-as korosztály) 15.30— 19.00 Szabadon választott táncok versenye (’89—’88-as korosztály) 21.30 Táncház a szálláshelyen (Lauder-kemping) Június 1., vasárnap 11.00— 13.00 Díjkiosztás, gálaműsor Központi zenekar a Galga zenekar A zsűri tagjai: Darmos István Farkas Zoltán Hortobágyi Gyöngyvér Neuwirth Annamária Valach Gábor Nem pártpolitikai ügyeket képvisel Az országgyűlési képviselők munkájának egyéves mérlege A választók többségi szavazata alapján egy éve tagja az országgyűlésnek Erdős Norbert (képünkön). Korábban már járt a Parlamentben, képviselőként viszont megható volt számára az ülésterembe lépni, s helyet foglalni a harmadik sorban, ami előkelő helynek számít. Nem a megyei képviselők között ül, ugyanis a Fidelitas csoportjához tartozik. Ezzel kezdte a beszélgetést Erdős Norbert (Fidesz—MPP), a 3. számú, tizenegy települést tömörítő választókerület képviselője, a kulturális bizottság tagja. Békés- Hónapok kellettek ahhoz, hogy új képviselőként teljes értékű munkát végezhessek. Nem pártpolitikai, hanem olyan ügyeket igyekszem képviselni a tisztelt házban, melyek a lakosság jelentős részét érinük. Az elmúlt évben választókerületemben negyvenegyszer tartottam fogadóórát. Az elmúlt fél évben több, nagy horderejű témában szólaltam fel. így a téli fóliakárokkal, a vadkárokkal, a békési fürdő fejlesztésével és a geszti kastély kérdéskörével foglalkoztam. A kamuti gazdák földkérdése és a bélmegyeri tsz-ben elmaradt vagyonnevesítés is fontos téma, az utóbbi jogilag nem érhető utol, de egy kártalanítás kezdetét jelentheti. Az üléseken nyolcszor szólaltam fel, harmincegy önálló indítványt terjesztettem be, módosító indítványaim száma hetvennégy. A módosító és az önálló indítványok számát tekintve a legtöbbet én adtam be a megyei képviselők közül. Valamennyi bizottsági ülésen részt vettem, s olyan komoly, nemzetközi hírű szakemberekkel dolgozhatom, akiket mindig tiszteltem és felnézek rájuk. Örülök, hogy ellenzéki képviselőként egyebek között a mező- berényi sportcsarnok felújítását, a békési szennyvízprogram és a gyermekkönyvtár felújítását, a csárdaszállási négy költségalapú bérlakás megvalósítását, a Doboz-Vésztő közötti út korszerűsítését, a telekgerendási könyvtár, az óvodai konyha felújítását, a tarhosi általános iskola napközis konyhájának korszerűsítését, a köröstarcsai művelődési ház és a szennyvízhálózat bővítését, a kamuti teleház megvalósítását és a muronyi általános iskola számítógépparkjának bővítését segíthettem. Sajnos a mezőgazdaságban dolgozók élete, körülményei az utóbbi évben romlottak, s ez ellen keveset tudtam tenni, mert a gazdák érdekeit szolgáló módosító indítványaimat a kormány lesöpörte - zárta az összegzését Erdős Norbert. (szekeres) Részleges napfogyatkozás Az emlékezetes, 1999-es teljes napfogyatkozás óta Európából nézve szombaton takarja el először a Hold a központi égitestünket - igaz, csak részlegesen. _______Békés megye Ma gyarországról szemlélve a fogyatkozás maximális mértéke nyolcvan százalékos lesz, vagyis a Napból csupán egy vékony sarló marad. Amint a sarló—Nap egyre magasabbra emelkedik a látóhatár fölé, úgy fogy egyre tovább, 5.18-kor látszik legkevesebb belőle. Majd a Hold korongja lassan elvonul a Nap elől, ezzel fokozatosan csökken a kitakarás nagysága. A jelenség 6.16-kor ér véget. A fogyatkozás hazánk teljes területéről látható - tudtuk meg a Magyar Csillagászati Egyesülettől. Felhívták a figyelmet: a napfogyatkozást csak megfelelő védőszemüvegben vagy hegesztőszemüvegben szabad nézni, legfeljebb egy percig, majd tíz másodperces szünet után újra gyönyörköd- hetnek a látványban. f. g. k. Felszámolnák a szeméttelepet Az utóbbi időben a sarkadi testület több ülésén terítékre került a városi szilárdhulla- dék-lerakó és környezetének ügye, hiszen a telep működési engedélyezése során a Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség — az egyre szigorodó jogszabályi kötelezettségekből eredően — újabb és újabb teljesítendő feladatokat írt elő. Sarkad A városatyák legutóbbi ülésükön szintén foglalkoztak e kérdéskörrel. A környezetvédelmi szakhatóság komplett laborvizsgálati eredménysort kért annak érdekében, hogy amennyiben a paraméterek megfelelőnek bizonyulnak, ismét jogszerűvé válhat a telep működése. Sarkad - a megyében szinte egyedülálló módon - jelenleg is térítésmentesen működteti a lakossági szilárdhulladék-gyűjtési, - kezelési feladatokat. Az ebből eredő költségtöbbletet, hosszú távon az éves költségvetésből finanszírozni - vélhetően - nem lehet. A teljes körű laborvizsgálatok igazolásához szükséges munkálatok elvégzésére a nyíregyházi Molnár Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. 1 millió 575 ezer forintot kért az önkormányzattól. A testület - éppen a hulladéklerakó telep tervezett megszüntetésének jegyében - úgy határozott, hogy a kért összeget nem biztosítja. A környező települések gyakorlatát követve, hulladékügyben inkább a szolgáltatókkal való együttműködés le- hetőségeit tekintik át. ______aj. Mú lt nélkül gyökéitelenek lennénk Kevés százéves alma materrel büszkélkedhet a város Szégyen vagy nem, tény: elmegyünk az értékeink mellett. Nem vesszük észre az alma matereket, legyenek azok bármilyen patinásak vagy újak. Szenzációnak kell történni egy iskolában ahhoz, hogy felkapjuk a fejünket. A békéscsabai 2. Számú Általános Iskolában bizony történt: százéves az intézmény, amelyet nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepeltek. Ebből az alkalomból beszélgettünk Fischer Katalin igazgatónővel (képünkön).- Itt tanult ími-olvasni. Milyen érzés igazgatóként visszatérni az iskolába, amelyet diákként hagyott el?- Igazgatónak senki nem készül, az élet hozta így. Más iskolában tanítottam, amikor a kollégák szóltak, hogy a vezető nyugdíjba vonul, miért nem jelentkezem az állásra? Nem bántam meg a döntésemet, jó érzés volt visszajönni, még akkor is, ha sok minden változott. Néhány dolog mégis ugyanolyan maradt. A padokat akkoriban minden évben smirglivel csiszoltuk, és versenyeztünk, kié lesz a legszebb. Ezek az idők elmúltak, de ma is nagy öröm, ha szépíthetjük az iskolát - meséli az igazgatónő, miközben a frissen festett ebédlő felé tartunk. A folyosón gyerekek szaladgálnak, szünet van. Minden kisdiák megfogadja a bejárati ajtóval szemben kifüggesztett feliratot: „Ebben az iskolában mindenki köszön a másiknak.” A délutáni ünnepségnek még nem látni nyomait, de a gyerekek lélekben már készülnek.- A tanulók és a szüleik is nagyon sokat segítettek a műsor és a kiállítások szervezésében - folytatja. - Bizonyítványokat, fényképeket, egykori taneszközöket hoztak be. A nyitóünnepségen, amelyen a város és más iskolák, óvodák vezetői is részt vettek az egykori diákok mellett, senkire sem kellett rászólni. Mindenki érezte, a múltat tisztelni kell. Ennek ellenére a műsor összeállítása közben a korhűség mellett elsősorban arra figyeltem, hogy vidám hangulatot teremtsünk. Ezenkívül szerettük volna az iskola sokrétűségét bemutatni: az énekkart, a néptáncos tagozatot, a sportolókat, akik közül nem egy öregbítette az iskolánk hírnevét. Nagyon örültünk, hogy a város vezetői, igazgatók, egykori pedagógusok elfogadták a meghívásunkat. Sajnos, nem mindenki jöhetett el, a legidősebb egykori, még élő tanuló például 94 éves. Vele interjút készítettünk az iskolaújságba. Itt volt viszont egykori tanítványunk, a Kossuth-díjas koreográfus, Rábai Miklós unokája. A sportnapra pedig az egykori tornászok mellett Bánszki Tamás olimpiai bajnok ejtőernyős is megérkezett - ejtőernyővel. Sőt, angol vendégeket is köszönthettünk. A testvériskolánkból, Redditchből három tanár érkezett az ünnepségre, Nekik elsősorban az idegen nyelvi napon jutott főszerep, amit az egyhetes sorozatba ágyaztunk bele. A hét záróakkordját a bál jelentette, amelyen Paudits Béla színművészt láttuk vendégül, illetve az, amikor hétfőn urnába zártuk a mostani diákok üzenetét a jövő nemzedéke számára. Mert múlt nélkül gyö- kértelenek vagyunk, de tisztelnünk kell a jelent is, és gondolnunk kell a jövőre. ______________________ FEKETE G. KATA Új teleház a lakosság szolgálatában Kaszaperen az új sportcsarnok avatásával párhuzamosan vehette birtokba a lakosság a 3,3 millió forintos beruházással épült teleházat a művelődési központ emeletén. Kaszaper Az új szolgáltatásra a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt kistérségi teleházbővítési program keretében a Kaszaper Oktatásáért Alapítvány nyert pályázatot. A lehetőség elsősorban azok számára nyújt segítséget, akik otthon nem rendelkeznek a számítástechnika eszközeivel - hallottuk a teleház megnyitóján. Az elnyert támogatás 3,3 millió forint, melyhez 450 ezer forint saját erő társult. A bővítés eredményeként 5 új gépet, fénymásolót, két nyomtatót, egy szkennert és internet-hozzáférési lehetőséget mondhat magáénak a község. A teleház a művelődési ház könyvtára mellett kapott helyet, amelyet az önkormányzat biztosított. A bútorzat és berendezés az önkormányzat és az alapítvány közös adománya. A szolgáltatás igénybevéteA teleház megnyitóján Mesterházy Attilának, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárának (jobbról) Csürhés István polgármester mutatja be Kaszaper honlapját D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A veszélyeztetett gyermekekért dolgoznak Csorváson a gyermekjóléti szolgálat tavaly 71 család 112 gyermeke részére nyújtott szolgáltatást. Az ügyfelek száma évről évre nő, a feladatokat két főiskolai végzettségű családgondozó és egy szociális asszisztens végzi. Hetente egy alkalommal pszichológus segítségét vehetik igénybe az arra rászorulók. Csorvás- Szolgálatunk folyamatosan figyelemmel kíséri a településen élő gyermekek helyzetét, veszélyeztetettségét, meghallgatja az érintettek panaszát, a védelembe vett gyerekeknek gondozási-nevelési tervet készítünk- tájékoztatta a képviselő- testület tagjait a szerdai testületi ülésen Náfrádi Fepótlék jóvoltából. Erre a célra Csorváson 23,5 mülió forintot áldoztak.- A gyerekek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében észlelő és jelzőrendszert működtetünk. Az oktatási intézményekkel, a védőnőkkel esetmegbeszéléseket tartunk - avatta be munkájukba a képviselőket a szolgálat vezetője. Tevékenységük körében szerepel a segélyekhez történő hozzájutás elősegítése, a pszichológiai, nevelési, mentálhigiénés tanácsadás, albérlet keresése, hivatalos ügyek intézése is. CSETE ILONA Önálló gondolkodásra tanítanak A vésztői Szabó Pál Általános Iskolában jelenleg 650 diák tanul, akikkel összesen 60 pedagógus foglalkozik. Az intézmény beszámolóját legutóbbi ülésén tárgyalta a helyi képviselő-testület. Kitűnt: a városvezetők a tanulók eredményeivel és a tantestület munkájával egyaránt elégedettek. Vésztő Szabó Mária iskolaigazgató beszámolójában megemlítette, hogy az önkormányzati iskola nem mindig „verseny- képes” az egyházival az elsősök szervezésekor. Az egyház például kisbusszal háztól házig szállítja az elsősöket. A képviselők közül többen úgy vélték, azzal, hogy az önkormányzat helyi bérletet vásárol a diákoknak, szintén segítséget nyújt. Kaszai János polgármester megemlítette: jó, hogy a pedagógusok is átérzik, hogy az önkormányzati iskolának van konkurenciája, mert ez további megújulásra ösztönzi őket. Halasiné Kirizs Ildikó, a kulturális és oktatási bizottság elnöke kiemelte, az iskola 1999 óta minőségfejlesztő oktatást folytat, a gyermekeket döntésképességre, önálló gondolkodásra nevelik. Az iskola és az igazgatónő munkáját minden hozzászóló elismerte. Az is örvendetes, hogy az A TANULÓLÉTSZÁM ALAKULÁSA: 1999-ben 657 diák 2000-ben 640 diák 2001-ben 649 diák 2002-ben 677 diák lében egy állandó alkalmazott nyújt segítséget, aki naponta, osztott munkaidőben, ezenbelül hetente kétszer 19.30-ig, szombaton két órában fogadja az ér- deklődő lakosságot. _______h.m. re ncné, a gyermekjóléti szolgála vezetője. Az elmúlt évet értékelvi elmondta, hogy 2002-ben , csorvási lakhelyű általános iskolá sok a tankönyvvásárláshoz 69 ezer forint összegű támogatást kaptak. Tavaly 463 gyerek helyzetén javítottak a kiegészítő családi iskola diákjai jól szerepelnek a különböző versenyeken, s minden végzős tanulót mindig gimnáziumba, szakközépiskolába, vagy szakiskolába sikerül beiskolázni. A beszámolót elfogadta a képviselőtestületi____________M. B.