Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-05 / 103. szám

KÖRKÉP 2003. MÁJUS 5., HÉTFŐ - 5. OLDAL MEGYEI A MEGYÉHEZ, (cs) Tárgyalások sora előzte meg azt a határozatot, amit az orosházi képviselő-testület a legutóbbi ülésén szentesíthetett: a Békés Megyei Önkonnányzat át­veszi Orosháza Város Önkormány­zat Gyógypedagógiai és Szakszol­gálati Intézményének, valamint a Nevelési Tanácsadónak a feladata­it július elsejei határidővel. EURÓPAI UNIÓ. (ö) Továbbta­nulás az Európai Unióban cím­mel Boros László Attila, Békés Megye Képviselő-testülete Ön- kormányzati Hivatalának ifjúsá­gi referense tart előadást május 6-án 15 órától Gyulán, a Mogyo- róssy János Városi Könyvtárban. FÜRDŐFEJLESZTÉS. (Ö) A gyulai városháza kistanácstermé­ben ügyfélfogadási időben meg­tekinthetők a Gyulai Várfürdő fej­lesztési tervei. Az itt elhelyezett füzetbe várják a véleményeket. PARKOLÓ ÉPÜL. (z) Csárdaszál­lás önkormányzata úgy döntött, hogy a sportpálya és a temető kö­zött húsz személygépkocsit befo­gadó parkolót épít. A kivitelezés zömét — szakemberek közremű­ködésével és irányításával - köz­hasznú munkások végzik majd. GAZDAG KÍNÁLAT, (i) Vész tőn, a városi könyvtárba betérők 29 350 könyvből, 695 folyóirat­ból, 644 hangos felvételből, va­lamint 212 diából válogathatnak érdeklődésüknek és hangula­tuknak megfelelő olvasmányt, hang- vagy képanyagot. SZEMÉREM ELLEN, (y} A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai szemérem elleni erőszak miatt vet­ték őrizetbe B. F. gyulai lakost. KÓBOR KUTYA, (y) Gyula belterüle­tén tegnap délután egy kóbor kutya kerékpárosra támadt. A biciklis le­esett a drótszamárról, de könnyű sé­rüléssel megúszta az esetet. Az eb valószínűleg azért zavarodott meg, mert előtte elütötte egy gépkocsi. AZ UTÁNFUTÓ IS. (y) Szombaton a 47-es főúton személygépkocsihoz kapcsolt utánfutóval szalmát szállí­tottak, amikor eddig ismeretlen okokból kigyulladt 12 bála, majd az utánfutó faszerkezete. „MINDENEM ROMLIK, CSAK AZ ERKÖLCSEIM JAVULNAK” (Moldova György) Akik vásárra viszik a bőrüket Szombat óta látogatható a Tűzoltómúzeum. A megnyitón készült felvéfelünkön balról jobbra Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, Szendi Géza ezredes és Pap János polgármester d-fotó: lehoczky Péter Szombaton nem szirénázás, hanem zenekar hívta fel a békéscsabaiak figyelmét: tűzoltók közelednek. A lánglovagok kivételesen nem dolgozni indultak, védőszentjük, Szent Flóri­án napját ünnepelték. Az alkalmat megragad­va, a szolgálat kiemelkedő ellátásáért kitünte­téseket adtak át a laktanyában, majd ugyanott megnyitották a Tűzoltómúzeumot. Békéscsaba Sokszor nemcsak azért tárcsázzák a 105-ös szá­mot, mert valahol tűz ütött ki. Akkor is a piros au­tósokat hívják, ha baleset történt és ki kell vágni valakit a roncsok közül, ha veszélyes jégcsapot kell eltávolítani. Minap pedig azért vonultak az oroshá­zi egyenruhások, mert valaki beszorult a ház legki­sebb helyiségébe. A tűzoltók munkáját persze többnyire a tűzoltás teszi ki. A szombaton felava­tott múzeum is erről mesél: a sarokban szétszagga­tott dissous-palack, amely fél perccel a tűzoltók ér­kezése előtt robbant fel egy kigyulladt hétvégi ház­ban. Ha a lánglovagok korábban érkeznek, egyi­kük sem éli túl a balesetet. A tűzoltók munkájának veszélyességét mégsem ismerték el mindig, egy­szer hirtelen elvették a veszélyességi pótlékot, amelyet azóta fokozatosan visszaállítottak - mondta beszédében Szendi Géza parancsnok, akit szombaton ezredessé léptettek elő. Wagner József zászlóst belügyminisztériumi, Viczián György szá­zadost és Hornok László zászlóst Békéscsaba Tűz­védelméért kitüntetésben részesítették. F G K Öntisztulási kúra a sószobában A világon mintegy 150 millió asztmás beteget tartanak szá­mon, Magyarországon 150 ezret. Békés megyében az asztmás betegek száma az országos átlag alatt van, azonban a széna­náthás megbetegedéseké itt is nagyon magas. Az asztma vi­lágnapján, május 3-án Gyulán, a városháza dísztermében a Légúti Allergiás Betegek Békés Megyei Egyesületének szerve­zésében gyógymódokról hallhattak az érdeklődők. Gyula Dr. Sztancsik Zsuzsan­nának, a Békés Megyei Tüdőkórház osztályve­zető főorvosának veze­tésével zajló rendezvé­nyen dr. Kiss Viktória, az ÁNTSZ megyei tiszti főorvosa elmondta: szervezetük kiemelt fi­gyelmet fordít a krónikus, nem fertőző népbetegségek megelőzé­sére. Az asztma, a légúti megbe­tegedés népbetegségnek számít. Feladat a levegőszennyezettség, a dohányzás, az allergének - pél­Betegegyesület A Légúti Allergiás Betegek Békés Megyei Egyesülete tagjainak a különböző egész­ségügyi programok mellett atkaporszivó ki- kölcsönzésében segít, csúcsáramlásmérő juttatásával lehetővé teszik az állapotköve­tést, s általuk ingyenes sószobai kezelést is igénybe lehet venni. dául a parlagfű - csökkentése, a gyógyító-gondozó hálózat fej­lesztése. A betegegyesületek, a ci­vil szervezetek tapasztalatok, is­meretek átadásával elősegíthetik, hogy minél kevesebben váljanak krónikus beteggé. A Békés Me­gyei Tüdőkórház munkatársai­nak előadásaiból kiderült, évről évre növekvő számban veszik igénybe a szanatóriumi jelleggel működő légzésrehabilitációs részleg szolgáltatásait. Sóklima- v’o,”'o4gük is van, a 16—20 Celsi- us-fokos helyiségben 70- 80 százalékos a páratarta­lom. A javasolt kúraidő 12—18 nap. Erőteljes ön- tisztulási folyamat indul el, az immunrendszer­erősítő hatás miatt egész­ségeseknek is ajánlott. Igen jó eredményeket ér­tek el, csökkenthető a gyógyszerhasználat. Az asztma világnapi rendezvény résztvevői irányított légzést is ta­nulhattak, a tüdő átszellőztetését ébredés után célszerű végezni szabadban vagy hidegben nyitott ablaknál. u A városi tanulmányi verseny utáni ünnepség csúcspontja, amikor a fagylaltot Pap János polgármester maga méri d-fotó: kovács Erzsébet Fagyi a legjobb tanulóknak Május első vasárnapján 365 békéscsabai diák nemcsak az édesanyját köszöntötte, ha­nem a tanárát is. Az általános iskolás tanulóknak szomba­ton tartották a XI. Városi Ta­nulmányi Versenyt. Békéscsaba A rendezvény záróakkordját, a ha­gyományoknak megfelelően, a leg­jobb helyezéseket elérő diákoknak, felkészítő pedagógusainak, vala­mint szüleiknek rendezett ünnep­ség jelentette. Azok a diákok kaptak meghívást a díjkiosztó ünnepségre, akik a meghirdetett 24 kategóriában a legjobb helyen végeztek.-A felnőttek közül ugyan nem mindenki tudta volna megoldani a feladatsort, de a gyerekek vették az akadályt - hangsúlyozta Pap János polgármester ünnepi beszédében. Tuskáné Papp Erzsébet és Túriné Kovács Márta, az oktatási iroda vezetője, illetve helyettese szervezte a versenyt. Idén a Petőfi Utcai Általános Iskola képviseltet­hette magát legnagyobb számban a díszteremben, de a Belvárosi Ál­talános Iskola és Gimnázium tud­hatja magáénak a legtöbb képze­letbeli aranyérmet. Az ünnepség végén Pap János polgármester mérte a fagylaltot a diákoknak. F. G. K. VÉLEMÉNY FÁBIÁN ISTVÁN Szanazugi gordiuszi Bajban lehetnek azon olvasóink, akik naponta betűről betűre átbön­gészik lapunkat (és üyenek sokan vannak), hiszen már-már hamleti kérdéssé vált: most akkor fürdeni, vagy nem fürdeni? Utóbb arról ér­tesülhettek, hogy nem lesz gond az idén Szanazugban, lehet füröd­ni, mert megtalálták a megoldást, de legalábbis hamarosan megtalál­ják. Folyamatban a népszerű pihenőhelyen a fürdőhely kijelölése, már csak részletkérdéseket kell tisztázni, miközben készülnek a szo­kásos hatósági szemlére - olvasható a jegyző nyilatkozatában. Dobozon viszont mintha mit sem tudnának arról, hogy a hatósá­got képviselő megyei főorvos asszony a leghatározottabban el­lenzi, hogy a Városerdőtől „lefelé” húzódó, 25 kilométeres folyószaka­szon fürdőzni lehessen. Nem tit­kolja, nincs mit egyeztetni, a gyulai tüdőkórház fertőzőbéteg-ellátó in­tézmény, így a Körösbe fertőző baktériumok kerül(het)nek, fürödni tilos! Engedélyt nem ad ki. Amíg nincs zárt szennyvízgyűjtő, nincs miről beszélni. Mindenekelőtt az emberek egészsége érdekében. A kötél végét egyelőre lazán, de határozottan tarják a felek, de ahogy melegszik az idő és benépesül Szanazug, az nyilván egyre fe­szesebb lesz. Az egymás melletti elbeszélés viszont máris tökéletes. Sejthető, az ÁNTSZ elrendeli a fürdést tiltó tábla kihelyezését — két másik békési fürdőhelyen is -, ezek fogadtatása pedig olyan lesz, mint tavaly - eltüntetik onnan. Akkor meg lehet fürdeni. A hatóság döntéseinek érvényesítése a rendőrség feladata. De, éjjel­nappal aligha őrzik a tiltótáblát. A megye egyik, úgynevezett kitörési pontja a turizmus. Ha ezt néz­zük, méltányolandó a szakhatóság beosztottjának vélekedése, ami­kor „megértő” volt az alternatívákat kereső, zárt megbeszélésen. Mégis, az érdekek élesen ütköznek. Ha pedig megbetegszik egy für- dőző, immár elővehető kellő számú újságcikk is, „mi megmondtuk!” A Körös pedig folyik tovább, a saját törvényei szerint. _______■ .. .mint tavaly - eltüntetik onnan. A bécsi keringőtői a latin táncig Immár 34. alkalommal rendez­ték meg szombaton Békéscsa­bán az Országos A Osztályos Társastánc Bajnokságot, ahol 45 pár indult. A versenyt a vá­ros és a megye önkormányzata támogatta, és első ízben az Ifjú­sági Ház és Társaskör gondos­kodott arról, hogy minden zök­kenőmentes legyen. Békéscsaba A verseny kezdete előtt néhány perccel a párok még a folyosón nyüzsögtek, mindenki keresett valamit vagy valakit. Egy lány a tánccipőjét nem találta, egy fiú a zselét hiányolta, volt, aki a párja hollétét kutatta. Amikor azonban szólították a táncosokat, minden­ki megjelent, a közönség nagy tapssal üdvözölte a résztvevőket. — Bár műsort vezettem, néha magam is belefeledkeztem a tánco­sok nézésébe - mondta Felczánné Nyíri Mária, akinek szavai jól jel­lemzik a rendezvény színvonalát. Néhány táncos évek óta részt vesz a versenyen, rutinosan lejtett végig a parkettán. A zsűri persze szigorú szemmel vizsgált minden lépést, sőt a ruhákat is. A férfiak többnyi­re fekete inget és nadrágot öltöttek, kivéve a standard táncoknál jel­lemző fekete-fehér összeállítást. A hölgyeknél újra előkerültek az igen színes anyagok. Természetesen bárki bármit is vesz fel, ha nem te­hetséges, nem nyer. Latin kategóri­ában végül Szél István és Markó Ágnes Hódmezővásárhelyről ért el első helyezést, a Páli Erik—Páli Vik­tória szentesi testvérpár standard táncokból állhatott a dobogó legfel­ső fokára. Felnőtt standard kategó­riában a budapesti Kreiter Dávid és Telek Szilvia ért el első helyezést, a tüzes latin-amerikai táncokat idén is a fővárosi Walcz Szabolcs és Ko­vács Nikoletta járta legszebben. A Békés megyeiek közül a Nyíri La­jos Tánc-, Sportegyesület tagjai, Csendes Ferenc és Gábriel Éva bi­zonyult a legeredményesebbnek, hetedik helyen végeztek. FEKETE G. KATA Százéves — korszerűsítik Az épület utólagos falszigetelé­se, a fűtési rendszer korszerűsí­tése, a nyílászárók cseréjének folytatása, a bádogozás, a belső burkolatok cseréje, a sportud­var felújítása, a kerítés cseréje, a vizesblokk rekonstrukciója — ezek a munkák még hátravan­nak az Orosházi József Attila Általános Iskola épületén. Orosháza A százéves ingatlan rekonstrukci­ójának első ütemét 1993 és 1995 között elvégezték. Az elmúlt évek­ben - pályázati pénzek hiányában- a munkákat nem tudták folytat­ni. A teljes felújítás becsült össze­ge eléri a 98 millió forintot — hang­zott el a legutóbbi testületi ülésen. Területi kiegyenlítő támoga­tással, az önkormányzati és költ­ségvetési intézmények energia­felhasználásának és energiakölt­ségeinek mérséklésére kiírt pá­lyázati forrás felhasználásával, a Beruházás a XXL századi iskolá­ban program keretében hosszú lejáratú, kedvezményes hitel igénybevételével kívánják az orosháziak megvalósítani a re­konstrukciót. CS I. Rendelet a kerti hulladékról A települési szilárd és folyé­kony hulladék kezelésének kötelező közszolgáltatási kö­vetelményeit helyi rendelet­ben szabályozták Mezőko- vácsházán. _____Mezőkovácsháza A legutóbbi ülésen felvetődött, hogy a kerti hulladékok ártalmat­lanítása - amit kormányrendelet ír elő — szervesen kapcsolódik a korábbi rendelethez, ezért célsze­rű azt az adott szabályokkal ki­egészíteni. A módosítás célja az avar és a kerti hulladékok kezelé­sének helyi szabályozása, a leve­gő tisztaságvédelmi követelmé­nyeinek érvényesítése. A kerti hulladékok esetén törekedni kell a komposztálással történő haszno­sításra — fogalmazódott meg a na­pirendben. A jövőben tehát tilos az avar és a kerti hulladék égetése a város közterületein és a belterü­let 1. számú építési övezetében. A hulladék elszállítása a helyi szol­gáltatótól igényelhető. _ _jy ■ 0V teljes körű garanciával ÖKP FondTransit Csatlakozzon FordTransittal az EU vállalkozóihoz! Most félmillió forint támogatással! rcc FordTransittal könnyebb a csatlakozás, mert • Magyarország legkedveltebb haszongépjérművét, • kategóriájában bizonyítottan a legalacsonyabb üzemeltetési költséggel,* • egyedülálló típusválasztékkal, • visszaigényelhető áfával,** • most félmillió forint kedvezménnyel vásárolhatja meg. A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! p DEKRA Expert Kft. szakvéleménye alapján. Az ajánlatban szereplő kedvezmény bruttó összeg. '* minden fmszóngépjórrnűre. mmf lOOév FordHovány Békéscsaba, Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300. www.fordhovany.hu Vegyes átlagfogyasztás: 7,4-11 1/100 km, COo-kíbocsátás: 191-262 g/km. Amíg a készlet tart. W

Next

/
Thumbnails
Contents