Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-23 / 119. szám
12. OLDAL - 2003. MÁJUS 23., PÉNTEK SZOLGÁLTATÁS/HIRDETÉS Jogi tanácsok Mindent a gyerekért Olvasónk kérte a bíróságtól a gyermektartásdíj felemelését, mert tudja, hogy volt férje jelentős földterületen gazdálkodik, és állattartásból is komoly bevétele volt, új gépeket, házat vett magának, de a tárgyalásokon mindezt letagadta. Ráadásul nem csak fizetni nem akar, de a bíróságtól még azt is kérte, hogy olvasónk családjáról készítsenek környezettanulmányt. A legutóbbi tárgyaláson már annyira elkeseredett, hogy kijelentette, ha nem hisznek neki, inkább nem is kér semmit. A gyermektartásról először azt kell elmondani, hogy az együttélő szülő a tartást természetben, míg a különélő szülő elsősorban pénzben biztosítja. A tartásdíj megállapítása során figyelemmel kell lennie a gyermek tényleges szükségleteire, a szülők jövedelmi és vagyoni viszonyaira is. A gond akkor keletkezik, ha a tartásdíj fizetésére kötelezett vagy nem teljesít, vagy annak érdekében, hogy minél kevesebbet kelljen fizetni, jövedelmeit eltagadja. Sajnos ezt a jövedelemeltitkolást annak kell bizonyítania, aki a tartásdíj felemelését igényli, s az ilyen csalárd eltitkolók bizony gyakran igen leleményesek. A bíróságtól azonban lehet kérni, keresse meg a munkáltatót, vagy azokat a cégeket, hivatalokat, akivel a titkolódzó kapcsolatban áll, hogy nyilatkozzanak a bíróságnak a volt házastárs részére kifizetett összegekről, nyilvántartott vagyontárgyakról, vagy végezzenek nála környezettanulmányt. Ezen eljárások lefolytatását azonban a tartásdíjat fizető is kérheti, hiszen a bíróságnak mindkét szülő jövedelmi, vagyoni helyzete alapján kell döntenie. Azt végképp nem tanácsolnám, hogy olvasónk olyan nyilatkozatot tegyen, miszerint inkább nem kér semmit, mert a bíróság a kereseti kérelemhez kötve van. Aki nem kér tartásdíjat, annak nem lehet tartásdíjat megállapítani. Amennyiben olvasónk kétségbeesett nyilatkozata jegyzőkönyvezésre került, azt feltétlenül vonja vissza, nehogy még annál is rosz- szabb körülmények közé kerüljön, mint amilyenben most van. DR. SCHEIRICH GYULA Programok BÉKÉSCSABA. Phaedra Mozi. 17.45- kor: Kémkölykök 2. (m. b„ amerikai családi akció-vígjáték) * 20.00-kor: Félholt (amerikai akciófilm). Center Mozi. 15.30, 17.45, 20.00, 21.00, 22.00-kor: Mátrix - Újratöltve (m. b., amerikai fantasy) * 17.00, 20.30-kor: A zongorista (angol dráma) * 19.45- kor: Frida (amerikai dráma) * 14.30.16.45.19.00. 21.30-kor: Hogyan veszítsünk el egy férfit 10 nap alatt (m. b„ am. romantikus vígjáték) * 15.00, 16.15-kor: Emil és a detektívek (m. b„ német ifjúsági kalandfilm) * 18.15-kor: Kis- kakukk (orosz dráma). GYULA. Petőfi Mozi. 17.45 és 20.00- kor: A mag (m. b., amerikai katasztrófafilm). OROSHÁZA. Apolló Mozi. 17.45-kor: Chihiro szellemországban (m. b„ japán rajzfilm) * 20.00- kor: Két hét múlva örökké (amerikai romantikus vígjáték) * 22.00- kor: Mindenütt nő (m. b„ amerikai vígjáték). PÓSTELEK. Autós Mozi. 21.00- kor: Halj meg máskor! (m. b„ amerikai akciófilm). SZARVAS. Turul Mozi. 18.00- kor: A dzsungel könyve 2. (m. b., sz„ amerikai animációs film) * 20.00-kor: Taxi 3. (m. b., francia akció-vígjáték). TÓTKOMLÓS. Korzó Mozi. 19.30-kor: A muskétás (amerikai film). Békés Megyei Jókai Színház Május 23., péntek, 19.00 óra: Berta - Mik- száth-bérlet. ® Holnap BÉKÉSCSABA. Csaba Honvéd Kulturális Egyesület. 22.00-kor: Syntetic Technology party. Ifjúsági ház. 21.00-kor: Anatómus vásári komédia, majd ezt követően Ludas Kocsma. Lencsési Közösségi Ház, Féja Géza tér. 14.00- 19.00 óráig: Lencsési gyermeknapi előzetes. A programokból: játékos ügyességi és sportvetélkedők; szabadtéri játszóház; aszfaltrajzverseny; A csudakarikás című előadás a Jókai színház művészeinek közreműködésével; karate- és break dance bemutató; Tücsök Peti és Hangya Levi Bolondóra című zenés gyermekműsora; tombola. Meseház. 9.00-kor: Román mesemondó verseny. Anyakönyvi hírek GYULA Házasságkötések: Botás Ildikó és Mácsok Sándor, Borbély Mónika és Óvári Zoltán, Fodor Anita és Arslani Skender, Sebestyén Éva (Budapest IX. kér.) és Kovács Attila (Gyula), Megyeri Annamária (Budapest) és Benkovits Bálint (Szentendre). Születések: Körösi Zoltán és Kocsis Krisztina Rozália leánya Viktória, Mátyási Imre és Tanner Mariann fia Zsombor, Csukás Róbert és Kovács Katalin leánya Orsolya, Werner Sándor és Bilibok Márta leánya Renáta, Mező János és Hegyesi Szilvia fia János Rómeó, Nagy Csaba és Bordás Brigitta leánya Dóra (Méhkerék), Komróczki Tibor és Kovács Erzsébet fia Viktor (Körösladány), Molnár Lajos és Krizsán Erika leánya Cippóra (Battonya), Nagy László és Patkás Beáta leánya Eszter (Sarkadke- resztúr), Kiss Tibor és Kovács Anita fia Tibor (Kunágota), Tent Emil és Juhász Gyöngyi Tímea leánya Emília (Méhkerék), Török Tibor és Árva Veronika fia Norman (Okány), Urbanek Gyula és Szepesi Ildikó leánya Tímea (Vésztő), Tóth László István és Kovalovszki Andrea fia Szabolcs (Sarkad), Rózsavölgyi Zoltán és Szekeres Éva leánya Noémi (Sarkad), Molnár Tamás és Óré Eszter fia Milán (Doboz), Pákái János és Vidó Zsuzsanna leánya Patrícia (Sarkad). Halálesetek: Dr. Libor János Máté (1933), Szabó Károlyné Trincsi Erzsébet (1929), Darók Istvánná Kardos Mária (1915), Kálló Mihály (1928, Mezőgyán), Kajla Jánosné Kimer Ilona (1926, Dévaványa). Időjárás Erősen felhős lesz az ég 8,13 20,25 A több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen felhős lesz az ég. A többfelé erős, néhol viharos északi szél fokozatosan mérséklődik. Skandináv lottó NYEREMÉNYEI ooooooo 55 476 972 forint oooooo 174 510 forint ooooo 4177 forint 0000 768 forint INGATLAN ________ BC S., belvárosában teljesen felújított, egyedis, 2 szobás lakás eladó. 30/207-8854. •28508' B.-CSABÁN, Kézay 11. 3 szobás, 2 fürdős, tetőteres családi ház eladó. (70) 289-1054. *28590* BÉKÉSCSABÁN a Berthóty udvarban IV. em.-i, 2 szobás, 62 m!-es, egyedi fűtéses, felújított lakás eladó. 9,5 M Ft. 30/354-7722. •28528* BÉKÉSCSABÁN az Arany János utcában 160 m!-es családi ház, 1000 m! kerttel, tollaspályával, úszómedencével, automata öntözőberendezéssel, 2 konyhával, 2 fürdőszobával, garázzsal eladó. Kínálati ár: 28 M Ft. Érd.: 06 (20) 9852-102. •28231* BÉKÉSCSABÁN, Kazinczy-ltp.-en, 2 szobás + étkezős, 61 m2-es lakás eladó. 30/413-6715. •285928 EXKLUZÍV kivitelű, amerikai konyhás, nagy nappalis, teraszos, 130 m!-es sorház, közvetlen a Körös-parton, parkosított kerttel, garázzsal eladó. (70) 234-2373. •28513FÉNYESEN 3 szobás, összkomfortos lakás 5000 mJ-es zártkerttel eladó. (Volt meteorológia és ostyaüzem) 7 M Ft. (66) 322-894. •28472* GYULÁN, Bp. krt. 3.4. em.-i, 3 szobás, 70 m!, egyedis lakás eladó. (66) 465-083. *28557* — BÉRBE ADÓ — Békéscsaba, Szarvasi út 29. sz. alatti, 380 rrf alapterületű üzlethelyiség és raktár irodahelyiséggel. Érd.: 06 (94) 562-050. HAJDÚSZOBOSZLÓN, termálfürdőtől 300 m- re újonnan épülő lakások, üzletek 45-70 m2- ig eladók. Medence, szauna, fitness, pezsgőfürdő, lift, teremgarázs, 3700 m! park. Kedvezményes hitel, szoc.-pol., áfa-visszaigénylés. Érdeklődni: (30) 5612-929. *28536* I. KER.-ben két utcai házrész eladó. 70/507- 0037. ________________________________________________*28492* _________GARÁZS_________ GA RÁZS az Őr u.-ban kiadó. (30) 285-4987. *28247* GARÁZS kiadó a Lencsésin. (30) 9387-510. *28550* ALBÉRLETET KERES » KIADÓ lakást vagy kertes házat keresünk. 06 (30) 456-5147. __________________________________*28553' AL BÉRLETET KÍNÁL S A PENZÁN 1 szobás üres lakás kiadó. (66) 325-734. •28390' »ALBÉRLET kiadó. 06 (30) 596-4074. *28491* BCS., BELVÁROSBAN lakás kiadó. 20/4247- 187. *28543* GYULA központjában önálló, 1 szobás, egyedis lakás kiadó. (66) 460-149. •:68-15* JÁRMŰ KIPUFOGO-SZAKSZERVIZ, ■JAVÍTÁS, -GYÁRTÁS, -CSERE. GYULA, Dobozi út 28. Tel.: (66) 463-755, (30) 9589-429. AUTÓŰVEG-ELADÁS, -beszerelés. (66) 450- 358. *23315* AUTÓVÁSÁRLÁS Hollandiába! Teljes körű ügyintézés. kiutazás klimatizált kisbusszal! Érd.: 06 (70) 317-8074. •26511CITROÉN Picasso 2000-es kiadású, 1600 cm!-e$, zöldmetál, jól felszerelt, hitelre is eladó. (66) 474-673, (30) 264-0749. •28203* SEAT AUTOKERESKEDES használtautó-kiárusítása Békéscsaba, Berényi út 95. Tel.: (30) 303-8844. Seat Toledo 1.6, klíma, ABS, 2000. 2 700 000 Ft Suzuki Swift Sedan 1.3,2001. 1 450 000 Ft Nissan SX 200 1.8, fullextrás, 1990. 900 000 Ft Seat Cordoba Sportline 1.6, 2001. 2 100 000 Fl Lada 2105,1994. 350 000 FI Daewoo Nexia 1.5, klímával, 1996. 1 100 000 Ft Ford Fiesta 1.1,1995. 850 000 Ft Opel Astra 1.4,1993. 1 000 000 Ft Opel Astra 1.4,1994. 950 000 Ft Seat Toledo 1.6, fekete, 1992. 1 000 000 Ft Seat Cordoba 1.6, Sportline, digit klíma, 2001. 2 200 000 Ft Toyota Corolla 1.3,5 a., 1986. 280 000 Ft Daewoo Espero 1.5,1995. 1 000 000 Ft Lada Samara Sedan, 1994. 550 000 Ft Opel Kadett Sedan 1.6,1991. 600 000 Ft Wartburg Kombi 1.3,4 ütemű, 1989. 350 000 Ft 20% kezdő befizetéstől! Cserelehetőség! | HASZNÁLTAUTÓK KEDVEZMÉNNYEL* Vágja ki az alábbi kupont, mutassa be használtautó-telepünkön, és az autók szélvédőjén található kedvezményre (25 OOO-lOO OOO Ft) az autó megvásárlása esetén máris jogosult! HASZNÁLTAUTÓKEDVEZMÉNY KUPON akár ÍOOOOO Ft értékben. *Egy autóhoz csak egy kupon érvényesíthető! Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Tel.: (66) 442-748/34, 06 (30) . 3070-070, 06 (30) 2294- 292. § Internetes elérhetőségünk: www.autobrill.hu 7 HASZNÁLT nyári gumik 10% kedvezménnyel, díjtalan felszereléssel, amíg a készlet tart! Békéscsaba és Gyula között, a pósteleki bejárattal szemben. Érd.: (66) 430-382. •28265* MALAGUTTI F 12 Phantom, 1999. dec. havi, elől, hátul tárcsafék, vízhűtéses, 50 cm3-es robogó eladó. Érd.: (30) 408-2200. ^^^-28586^system HEI Szolgáltatásaink: • fényezés nélküli karosszériaelemek javítása, egyengetése, jégverés okozta horpadások szakszerű javítása • szélvédő sérüléseinek szakszerű javítása (kagylós törés, repedés) • velúr és bőr üléshuzatok, szőnyegek, mennyezetkárpitok szakszerű javítása • anyagában színezett lökhárítók, műanyag gépjárműelemek horzsolásos, karcolásos, töréses javítása • alumíniumfelnik, tárcsák horzsolásainak, sérüléseinek szakszerű javítása • műszerfal sérülései, horzsolások, furatok szakszerű javftása. • Egyéb szolgáltatásaink:- teljes körű karosszériajavítás huzópaddal- teljes körű fényezés hőkamrában, STAND0X technológiával- teljes körű autómentés- teljes körű biztosítási ügyintézés. INTER-FLOTT CENTER KFT., 5600 Békéscsaba, Gyulai út 94-96. Telefon: (66)528-045, (66) 528-065. g Fax: (66) 528-062 ? E-mail: info@interflottcenter.hu OPEL ASTRA 1.4, '94-es, piros, 82 LE-s, légkondival igényesnek eladó. (30) 422- 9438. •28527* RENAULT Mégane Kombi 1.4, 2002-es, klímával, ABS-sel, 14 000 km-rel, hitelátvállalással eladó. Érd.: (30) 9956-338. ________________________________________________•28555* HASZONGÉPJÁRMŰ AVIA hosszú platós, jó állapotú, fehér rendszámmal, tachográffal eladó. Tel.: (30) 9954- 992. ___________________________________*28510* GÉP a KISIPARI gyártmányú szalagfűrész és gyalugép eladó. Érd.: (30) 571-8159. *28585* 8T25-ÖS traktor, kis Hamster, 4 db anyabirka báránnyal eladó. 06 (70) 2333-147. •28484' 800-AS gyári szalagfűrész és 400-as kombinált gyalugép eladó. (20) 9607-435. *28538* MEZŐGAZDASÁG KUKORICÁT és gabonaféléket vásárolunk! 20/9-218-425,20/9-349-358. •28210__________ÁLLAT__________ KA KASVÁSÁR! 1 éves, 3-4 kg-os, vörös kakasok előjegyezhetök, 280 Ft/kg. Szarvas, Béke köz 7. Érd.: (66) 313-506. •28559* 8 PERZSA cica eladó. (30) 369-9061. *28383* TYÚKVÁSÁR! 1 éves, tollas, barna tyúkvásár, 250 Ft/db. Szarvas, Béke köz 7. Érd.: (66) 313-506.-2855917 HETES barna tojójérce eladó. Érd.: 06 (30) 9534-737. •28219" 3 HÓNAPOS MT bika eladó. (20) 416-6853. *28457* SZOLGÁLTATÁS 8 REDŐNY, SZÚNYOGHÁLÓ. (30) 232-9162. *09569* 8 REDŐNY a gyártótól. 06 (66) 389-784. *09569* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, hevederzár. Tel.: (66) 480-198. •09946* RÉGI Savaria típusú gépek javítása, felújítása, alkatrészpótlása ügyében hívja a 06 (30) 225-4173-as telefonszámot. •28548" DUGULASELHARITAS 30% KEDVEZMÉNNYEL! Telefon: (66) 464-576. 06 (30) 555-1090. A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉN.; Hét végi ügyelet: 06 (30) 555-1090.; SZUHAJ ANDRÁS bádogosmester. (30) 9356- 229. •24102TÜKÖR, üveg, képkeret, vídia. 66/446-515. •23475* DUGULÁSELHÁRÍTÁS 30% engedménnyel 1(20) 9162-961. , Békéscsaba. Szarvasi út 16. (66) 435-439. . OKTATÁS A Y perfekt Y részletfizetési kedvezménnyel, adójóváírási lehetőséggel vár jelentkezőket az alábbi tanfolyamokra: • minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító (május 28.) • számítógép- kezelő/felhasználó (június 2.) • marketingés reklámügyintéző (június 4.) Kérje díjtalan tájékoztatónkat! Cím: Békéscsaba, Kinizsi u. 5. | Tel.: (66) 520-072. ? GYARAKINÉ ÉS TÁRSAI Bt. Megengedheti-e Ön magának, hogy lemondjon akár évi 60 OOO Ft-rúi? Ha 16. évét betöltötte és tanulni Wem jogosítványt (B, C, E, D, Dl, M). szakmát szerezhet adójából! B A teljes tan- és vlzsoadij 30%-át adójából 5 éven belül visszaigényelheti családja bármely (befizető) tagja, ha a GYARAKINÉ ES TÁRSAI Bt. akkreditált (AL-0102, OKÉV: 06-0057- 02) felnőttképző intézménynél tanul. Békéscsaba. Kls-Tabán u. 5. Tel./lax: (66) 546474, (30) 2284724 egész nap, Orosháza. Ond u. 8. sz., (30) 606-8075. a középső 10 em. mögött, naponta 16.00-18.00-lg.__________ ÁL LÁST KÍNÁL A BATTONYAI Szent István Általános Iskola felvételt hirdet: 2 fő gyógypedagógus (végzettség: gyógypedagógiai tanárképző fői.), 1 fő matematika-rajz szakos tanári állás (végzettség: tanárképző főiskola), 1 fő magyar-angol szakos tanári állás (végzettség: tanárképző főiskola) betöltésére. Bér: megegyezés szerint Jelentkezési határidő: 2003. jún 30. Állás elfoglalásának ideje: 2003. augusztus 18.-28352AKCIÓ! Tandíjmentes számítógép-kezelői tanfolyamok bizonyítvánnyal: 70/527-6327. •24006* ALAPÍTVÁNY munkatársakat keres. Nyárra diákok jelentkezését is várjuk. Gépkocsi előny. (68) 415-122, (309 564-8555. *28450* BÉKÉSCSABAI munkahelyre havi 80 órában takarítót szezon munkára felveszek. Jelige: „Tiszta" a hirdetőbe. •28486lÉffl Ct&gIí BURKOLÓHÁZ békéscsabai és gyulai üzlete 2003. május 24-én LELTÁR MIATT ZÁRVA TART. BIZTONSÁGI őröket keresünk békéscsabai telephely őrzésre. Érd.: 06 (30) 383-9682. *24354* FELSZOLGÁLÓT felveszek. 06 (70) 516-9672. *28582* |.......... ' -------------------1 A H ungária Nyomda Rt. 1 fő gyakorlott léfftlsi«*ft!ét keres felvételre megfelelő végzettséggel. Jelentkezni: Hungária Nyomda Rt., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. Tel: (66) 527-880, 527881/101-es mellék. *128371» I HÁZTARTÁSI gépszerelőt felveszek. Jogosítvány, számítógépes, hűtős ismeret szükséges. (20) 9437-690. *28516* HEGESZTŐKET, lakatosokat, fémfestőt, esztergályos felveszek. 06 (20) 3182-241. *28431* KŐMŰVESEKET alkalmazok békéscsabai és gyulai munkaterületekre. (30) 9550-446, (30) 9282-324, este: (66) 277-250. *28532* MEZŐMEGYERI söröző pultost keres. Érd.: 06 (20) 474-4411. *28480* Búcsúzunk, emlékezünk GYÁSZHÍR „Nem búcsúztam el tőletek, mert nem tudtam, hogy örökre elmegyek.’ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, gyermekünk, testvérem, DURLEANU SÁNDOR Békéscsaba, Deák u. 4. sz. alatti lakos 40 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 2003. május 23-án 13 órakor lesz a békéscsabai Mokry utcai temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett férjem és édesapánk, DR. LIBOR JÁNOS temetésén megjelentek, utolsó útjára kísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték. Köszönjük a részvétnyilvánításokat, a jóleső megemlékezéseket. A gyászoló család */28380* Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft., 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR" Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: RAJTÁR JÁNOS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1394 Ft, negyed évre 4182 Ft, fél évre 8364 Ft, egy évre 16 728 Ft. Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfetvétel (66) 527-222, Telefax: (66)527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.