Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-23 / 94. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2003. Április 23., szerda Magyar rendészeket hívnak Irakba Budapest - Kerbela Hazánk szívesen osztja meg tapasztalatait a demokratikus reformokkal kapcsolatban az új iraki vezetéssel. A szövet- sélesek katonai részvételre kérték fel Magyarországot, Brit részről fölvetették, hogy a ke- let-közép-európai országok szak­emberei segíthetnék az ideiglenes iraki adminisztrációt a demokra­tikus átalakulásban. Ezzel kap­csolatban a Külügyminisztérium szóvivője újságírók előtt elmond­ta: Magyarország is érdekelt abban, hogy továbbadja azokat a tapasztalatokat, amelyeket a de­mokráciamegteremtésben szer­zett. Tóth Tamás úgy fogalma­zott, hogy „gazdasági alapon az újjáépítésben is szívesen részt vennénk”. Hírek szerint nem hivatalos úton már felkérték Magyarorszá­got arra, hogy békefenntartókkal vegyen részt az iraki rendezés­ben. A Honvédelmi Minisztérium kommunikációs igazgatója meg­erősítette, hogy mind a britek, mind az amerikaiak egy-egy al­egységet kértek. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerdára négypárti egyeztetést hívott ösz- sze, hogy felmérje az esetleges részvétel politikai támogatott­ságát. Magyarország több mint száztagú katonai rendészi alegy­séggel venne részt az iraki béke- fenntartó küldetésben. Felkérés esetén hazánk kész közigazgatási szakembereket is Irakba küldeni. Tegnap politikai feszültség jel­lemezte az iraki síiták szent váro­sában rendezett vallási ünnepsé­geket, miután a síiták több veze­Igen az iszlámra, nem az Egyesült Államokra tője biztonsági megfontolásból nem jöhetett el Kerbelába. Az ira­ki síiták 25 év után először vonul­hattak szabadon Kerbelába, hogy megemlékezzenek mélyen tisz­telt imámjukról, Huszeinről, Mo­hamed próféta vejének, Alinak a fiáról. Az idei megemlékezéssel párhuzamosan a síiták az általuk gyűlölt Szaddám bukását is meg- ünneplik, de Amerika-ellenes kijelentések is elhangzanak. ■ Az USA ellenőriz A Fehér Ház elutasította a világszervezet fegyverzetellenőreinek a visz- szatérését Irakba. Ari Fleischer szóvivő kedden leszögezte, hogy az Egyesült Államok és koalíciós szövetségesei vállalják a tömegpusztító fegyverek leszerelésének feladatát. Az amerikai kormányzat elutasító állásfoglalása újabb összecsapás lehetőségét vetíti előre a Biztonsági Tanácsban, amelynek döntenie kell az Irak elleni szankciók feloldásá­nak a kérdéséről is. Az ENSZ BT számos tagja szorgalmazza, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei (UNMOVIC) fejezzék be a háborúval félbeszakadt tevékenységüket. Turisták - menettérti jegy nélkül Egy angol házaspár kegyes halála ismét felkavarta az effajta öngyilkosság létjogosultságát vitató indulatokat Nagy-Britan- niában, ahol illegális az eutanázia alkalmazása. Magyarorszá­gon az Alkotmánybíróság meghozta döntését a kényes témá­val kapcsolatban, s azt egy héten belül kihirdetik. Zürich Senkinek sem tűnt fel, amikor egy márciusi napon Robert és Jennifer Stokes csak odafelé vásárolt jegyet a londoni Heathrow repülőtéren. Utazásuk végcélja Zürich volt. A svájci repülőtéren a Dignitas nevű önkéntes csoport egyik tagja fogadta a házaspárt, és az arboré­tum közelében bérelt lakáshoz kí­sérte őket. Itt, az egyik kertre néző szobában találkoztak a jótékony- sági egyesület többi tagjaival. Hogy mi történt az elkövetke­zendő néhány napban az eutaná­zia „angyalai” és Stoke-ék között, az talán örök ütök marad. A házas­pár elfogyasztotta reggeli teáját, amelyben - beleegyezésükkel ­vendéglátóik végzetes adag ideg­nyugtatót oldottak fel. Később kiderült, hogy a férfi és a nő körültekintően kitervelte, mi­ként válnak meg az élettől. A halá­luk után kiállított orvosi bizonyít­vány szerint Robert (59) epilep­sziától szenvedett, míg felesége - Jennifer (53) - cukorbetegséggel küszködött, de állapotát gerinc- bántalmak is súlyosbították. Az eset nagy port vert fel az an­gol sajtóban, a lapok Svájcot vá­dolják, amiért a hatóságok hallga­tólagosan támogatják az úgyneve­zett „öngyilkosturizmust”. Az eutanázia 1996-ban került először az érdeklődés^ fókuszába, amikor az ausztráliai Északi Terü­letek kormányzója a világon első­ként nyilvánította törvényesnek a kegyes halált. Az ausztráliai euta­náziatörvény nyolc hónapig ma­radt érvényben, mert egyházi ve­zetők, különböző emberjogi cso­portok és politikusok tiltakozása miatt a szövetségi parlament meg­vétózta és ismét ülegálisnak minő­sítette ezt a gyakorlatot. 2001 áprilisában azonban a hol­land parlament elfogadta, és bizo­nyos megszorításokkal törvénybe iktatta az „asszisztált öngyilkossá­got” - s ezzel az elsőként a világon hivatalosan is állást foglalt a kér­désben. A hír hallatára a doktor Halál néven elhíresült Phillip Nitschke ausztrál orvos bejelentette: hajót vásárol, amely holland lobogó alatt horgonyozna nemzetközi vizeken Ausztrália partjainál, és a kegyes halált kereső turisták itt mondhatnának búcsút az árnyék­világnak. A holland kormány azonban hallani sem akart a terv­Háttér: Mi az eutanázia? A görög eredetű, összetett szó je­lentése „jó halál”. Szókratész és Platón filozófiai müvei is megem­lítik. Morus Tamás Utópia című könyve úgy említi az eutanáziát, mint az eszményi állam vívmá­nyát. Az 1970-es évek közepén az Európai Tanács javasolta az EU tagállamainak, hogy alakítsa­nak bizottságot a kegyes halál tanulmányozására. Leghíresebb magyar vonatkozása: a beteg Arthur Koestler magyar származá­sú író („Sötétség délben”) 1983- ban, feleségével együtt élt a ke­gyes halál lehetőségével. ről, és megtagadta a segítséget. Belgium követte volna Hollandia példáját, de az eutanáziatörvény megvitatása végül politikai vihart OkOZOtt. SOMOQYVÁRI D. GYÖRGY ÁLLÁSPONT BÁN JÁNOS Szívj egyet, bébi! Tüntetést szervez Budapestre a kenderszármazékok fogyasztásának liberalizálásért a Kendermag Egyesület. A Jancsó Miklós fővédnöksége alatt álló megmozdulás állítólag nem azt tűzte ki célul, hogy népszerűsítse a marihuána­fogyasztást, a megszólalók sokkal inkább a tiltás ellen kíván­nak felszólalni. Véleményük szerint nem szabadna bűnöző­nek tekintem azt, aki szív. Pedig egyre többen szívnak. Aki kicsit is ismeri a húsz év alattiak szórakozási szokásait, tud­ja, hogy az úgynevezett könnyű kábítószerek éppúgy terjed­nek, mint a keményebb drogok. Tűzvészszerűen. Ebben a helyzetben magától adódik a kérdés: ésszerű és időszerű-e bármiféle közvetlen, vagy közvetett támogatás a kábítószer akármely formájának terjesztéséhez? Meggyőződésem, hogy nem. A kenderszármazékok hatását sokan leginkább az alkoholéhoz hasonlítják. Statisztikai ki­mutatásokat lobogtatnak, amelyek állítólag azt igazolják, hogy az egy-két füves cigit elszívó fiatalok még nem lesznek automatikusan kemény drogosok. Ez önmagában lehet, hogy igaz is. De! Tudom, minden hasonlat sántít, ám a ken­dermagos javaslat kicsit olyan, mintha egy fegyverliberalizá­ciós szervezet kezdeményezné, hogy legalább légpuskákat engedélyezzenek az iskolások számára. Ezer százalék, hogy a légpuskával suliba járók közül kevesen kapnak rá a páncél­ökölre, de ettől függetlenül a hideg rázna ki a hátukon lég­puskával suliba siető diákok láttán. Vagy uram bocsá, ilyen alapon nyugodtan lehetne engedélyezni, hogy a sulibüfében legalább sört szolgálhassanak fel, esetleg néha egy-egy kis- fröccsöt. Ezek nem olyan kemény piák, miért is tiltanánk el tőle a kölköket? Hát azért. Éppen azért. A drog terjedésének sajnos szinte lehetetlen gátat szabni. De legalább támogatni nem kellene. EGYETÉRTEK: 0640-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 LACZI ZOLTÁN A legnagyobb genetikus Rokonom mindig is a nagy család híve volt, így az első lánybébit követte a második, aztán a harmadik. Nagyon sze­rettek volna egy fiút is, ezért tovább próbálkoztak. Az ötödik lány érkezése után azonban feladták, hiába alkottak immár heten egy boldog családot. Úgy gondolták, a természet kibab­rált velük. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy újból az érdeklődés középpontjába került a módszer, amellyel a szülők teljes biztonsággal megválaszthatják születendő csemetéjük nemét. De szükségünk van-e arra, hogy éljünk a biológia nyúj­totta lehetőséggel? Régóta ismert, hogy a gyerek neme a megtermékenyítésben szerepet játszó hímivarsejt kromószómakészletétől függ, s az Y, illetve X kromoszómát hordozó ivarsejtek szétválasztásá­nak módszere sem újdonság. Czeizel Endre, az ismert orvos­genetikus azzal érvel az eljárás bizonyos feltételekkel való engedélyezése mellett, hogy jelentősen növekedhetne a szü­letendő gyermekek száma. Az aggasztó népesedési folyama­tokat tanulmányozva igazat kell adnunk neki, hiszen ha így folytatódik, lassan elfogy a magyar. Ám akadnak, aki úgy vé­lekednek, ha bárki élhet a lehetőséggel, kedvezőtlen mérték­ben eltolódhat a nemek aránya. Megint mások azzal söpör­nék le az asztalról a javaslatot, hogy bűn beavatkozni a ter­mészet rendjébe, az ember már eddig is épp elég genetikai manipulációt követett el az állat- és növényvilágban. Mindegyik álláspont mellett szólnak érvek és ellenérvek, a téma jelentősége pedig megérne egy széles körű társadal­mi vitát. Egy bizonyos: az efféle kísérletek rendkívül nagy kö­rültekintést igényelnek, hiszen a természet továbbra is szám­talan megmagyarázhatatlan titkot őriz, hiszen Ő a legna­gyobb genetikus. Ezt bebizonyította például a múlt század legnagyobb világégéseit követő időszakban, amikor az el­esett férfiak millióinak „pótlására” sokkal több fiúgyerek született, mint lány. EGYETÉRTEK: 06-90-330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hfvás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj __________A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről.__________ Or osz csodafegyver Moszkva Az orosz haditengerészet sikere­sen kipróbált egy új rakétarend­szert, amelyet légpárnás hadi­hajóra telepítettek. A hajók megsemmisítésére kifejlesztett újítást a Fekete-ten­geren végrehajtott lőgyakorla- ton tesztelték. Á rendszer nyolc darab 3M80 Moszkitó rakétából áll, amelyeket Számum típusú légpárnás hajóról indítanak. A Moszkitó rakéta a hangsebesség kétszeresét meghaladó sebes­séggel halad a célja felé a víz­felszíntől mindössze hétméteres magasságban, és 300 kilogram­mos robbanótöltetével képes bármilyen hajót harcképtelenné tenni; több rakéta össztüze pe­dig akár egy hajócsoportot is meg tud semmisíteni. Hírügy­nökségi értesülések szerint je­lenleg a világ egyetlen hadiflot­tája sem rendelkezik a Moszki- tók elleni harceszközökkel. ■ Hírek Új híd a Dunán Újvidéknél kiemelték a Dunából a NATO négy év­vel ezelőtti légi hadjáratában lebombázott Szabad- ság-híd roncsait. A medertisztítási munkálatokat május 15-ig fejezik be, és már elkészült az új híd el­ső, 700 tonnás része. A folyó hajózhatatlansága na­pi egymillió eurós kárt okozott a Duna menti orszá­goknak. MTI Ciprusi rendezés Huszonkilenc évvel Ciprus kettéosztása után az észak-ciprusi szakadár „török köztársaság” mától engedélyezi látogatók érkezését a sziget görögök lakta részéből. A látogatóforgalom kétirányú: az északon lakó törökök is átkelhetnek a demarkációs vonalon déli irányba, a görögök lakta területre, mti Tüdőgyulladás Újabb, összesen 17 halálos áldozatról számoltak be az egészségügyi szervek Ázsia több országában és területén az atípusos tüdőgyulladás-járványban. Hongkongban öt halálesetet és 32 új megbetege­dést jegyeztek fel. Ezzel már 99-re emelkedett az áldozatok száma a kínai területen. Kanadában 12 újabb atípusos tüdőgyulladásos (SARS) megbetege­dést regisztráltak, mti Romániai ítélet A gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár társtulaj­donosának mondta ki a román államot az illetékes bíróság. Az eredeti tulajdonos, a gyulafehérvári ka­tolikus érsekség képviselői megerősítették: készek nemzetközi fórumokhoz fordulni igazságuk elis­merése érdekében, mti A Pentagon bombázna? Az Egyesült Államok éles hangú támadást intézett Észak-Korea ellen, bírálva annak nukleáris és kato­nai potenciálját. Az amerikai védelmi minisztérium állítólag részletes tervet dolgozott ki arra, hogy le­bombázzák az észak-koreai Jongbjonban lévő nuk­leáris komplexumot, ha Phenjan folytatja használt fűtőelemeinek újrafeldolgozását, mti Kompbalesetek Több mint 110 halottat emeltek ki a tengerből a mentőalakulatok, amelyek a hétfői vihar következ­tében elsüllyedt két bangladesi komp utasait kere­sik. Sokan sikeresen kiúsztak a baleset után, ám a túlélők száma nem ismert. Több mint kétszáz eltűntet továbbra is keresnek. Illetékesek szerint a halottak száma tovább emelkedhet, mti Vége a rendkívüli állapotnak Belgrad Tegnap Szerbia ideiglenes ál­lamfője, Natasa Micsics felol­dotta a március 12-én, Zoran Djindjics szerb kormányfő meggyilkolása napján kihir­detett rendkívüli állapotot. A szerb kormányfő szerint a ha­tóságok hatalmas lépést tettek a bűnözés elleni harcban, de „ez még csak az első lépés volt. A harc folytatódik, és a rendőrség és az igazságszolgáltatás győzel­mével ér majd véget” - hangoz­tatta Zoran Zivkovics. Időközben minden részleté­ben fény derült a miniszterelnök elleni merényletre, illetve az elmúlt évtizedben elkövetett né­hány tucat gyükosságra. Djindjics már a merénylet pil­lanatában halott volt, mert a lö­vedékek teljesen szétroncsolták létfontosságú szerveit. A zimo­nyi klánként ismert maffia­csoport utasítására a vörössap­kás osztagként ismert belügyi kommandó parancsnokhelyet­tese húzta meg a ravaszt. Zvez- dan Jovanovics a kormánypalo­tánál lévő park túloldalán, egy négyszintes épület egyik szobá­jának belsejéből, 182 méterről adta le a halálos lövéseket. A Djindjics elleni merénylet az első lépése lett volna annak az államcsínynek, amely során a milosevicsi rezsim és a zimonyi klán emberei kerültek volna ha­talomra. A meggyilkolt miniszterelnök utóda leszögezte: a kormány folytatja a megkezdett reformot, az ország tovább közeledik az Európai Unióhoz, s teljesíteni fogja nemzetközi kötelezettsége­it, beleértve a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttmű­ködést is.

Next

/
Thumbnails
Contents