Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-18 / 91. szám
14. OLDAL - 2003. ÁPRILIS 18., PÉNTEK SPORT Vissza a vén kontinensre <*> Felülnézetben a Sauber, amely a konstruktőrök versenyében eddig öt pontot gyűjtött és ezzel a hatodik helyen áll Forma-1 A Forma-1-es világbajnokság igazi szezonkezdete következik hétvégén a San Marino Nagydíjjal, Imolában. Lassan hagyománnyá válik, hogy a szezon első európai versenyét az Enzo és Dino Ferrariről elnevezett pályán tartsák meg Olaszországban. Miután ez a Ferrari hazai pályája is egyben, így a lelátók piroslani fognak a rajongók várhatóan hatalmas táborától. Az első három versenyt a tengerentúlon töltve a Forma-1-es paddock végre megnyugvással fogadja a vén kontinensre való visszatérést. Míg tavaly a brazil győzelemmel a markában vághatott neki Michael Schumacher a San Marino Nagydíjnak, ezúttal teljesen más a felállás. Nem elég, hogy idén még egyszer sem állt dobogón a klasszis német ferraris, ráadásul az eredeti tervekkel ellentétben még nem az idei autóval versenyeznek majd, hanem az Gyomaendröd FC—Gyomaend- röoi VSE 5-2 (3-2) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Gyomaendröd, 800 néző. V.: Ha- nyecz, Majoros. Gyomaendröd FC: Szabó (Bócér B.) — Tanács, Tímár (Nagy L.), Furka (Lukács), Mátyus, Dinya, Toldi, Orovecz (Gál F.), Béla, Kovács, Hunya. Edző: Plástyik János. Gyomaendrődi VSE: Kiss (Gyuricza) — Uhrin (Orovecz), Kondacs, Danó, szántó (Farkas), Béni, Csikós, Ilyés, Farkasinszki, Beinschróth, Osan. Edző: Paulik János. A szerda este avatták a most elkészült villanyvilágítást Gyo- maendrődön. A nagy érdeklődés mellett lejátszott helyi rangadón, jó iramú, sportszerű találkozón a F2002-őt állítják csatasorba a máranellói gárda hazai pályájának számító Imolában. Az ok: a teszteléseken nem vált be az autó, s miután még dolgozni kell rajta ahhoz, hogy igazán nagy áttörést érhessenek el az eredményesség terén, ezért a tavalyi autó mellett tették le a vezetők a vok- sukat. Az idei év eddigi legsikeresebb csapata a McLaren szintén nagy reményekkel vág neki a hétvégi futamnak, bár a csapat kénytelen volt lenyelni, hogy a Brazil Nagydíj győztesének végül is Giancarlo Fisichellát kiáltották ki, s így Kimi Ráikkönen végül a második helyezett lett. A Williams ezzel szemben alul maradt hármójuk küzdelmében, sőt a konstruktőrök között a negyedik helyen áll, mivel még a Renault is megelőzte. A San Marino Nagydíjon a grove-i istálló szeretné visszaállítani eddigi jó renoméját, s végre kimutatni foga fehérjét. S bár olyan híresztelések megyei I. osztály listavezetője gólokban gazdag mérkőzésen múlta felül az NB III Alföld csoportjában szereplő ellenfelét. G.: Toldi 2 (egyet 11-esből), Hunya, Béla, Mátyus, ill. Béni, Csikós (11-esből). Plástyik János: — Remek hangulatú mérkőzésen jó játékot nyújtottunk. A csapat nevében köszönjük a város és a sportkör vezetőinek, a szponzoroknak, hogy lehetővé tették a villanyfényes mérkőzést. Paulik János: — Gratulálok a gyomai csapatnak, s kívánom, hogy használják ki a villanyvilágítás adta lehetőségeket úgy, hogy ez Gyomaendröd labdarúgását szolgálja. __________________ SZABADOS FERENC ka ptak szárnyra, hogy a BMW talán saját csapatot alakít a jövőben, szakítva a Williams-szel, egyenlőre marad minden a régiben. Az előző három versenyhez képest egy nagy változással számolniuk kell á csapatoknak, s az nem más, mint az, hogy a hőmérséklet sokkal hidegebb lesz, mint az első három futamon volt. így nagy szerep jut ezúttal is az abroncsgyártóknak. Juan-Pablo Montoya, a Williams-BMW kolumbiai pilótája magabiztos azzal kapcsolatban, hogy az FW25-ÖS jól fog szerepelni Imolában. Elmondása szerint az első három nagydíjon a balszerencse, a nehéz körülmények és hibák szerencsétlen elegye okozta gyenge teljesítményüket. Ralf Schumacher közben abban bízik, hogy egyedüli Forma— 1-es győzelmének színhelyén Fortuna asszonya visszafogadja majd a kegyei közé. __________________________(FORRÁS: AMBER PH) He lyzet nélkül nyertek Dunaújváros Dunaferr—Békéscsabai Előre FC 4—0 NB I-es ifjúsági B korcsoportos (U- 17) labdarúgó-mérkőzés, Dunaújváros, 50 néző. V.: Nagy K. Békéscsaba: Harman — Fabulya, Pribojszki R. Gál (Varga A.) — Buzási (Csende), Balogh M., Gonda (Takács), Juhász Gy. — Lengyel (Komáromi), Germán T., Miklya. Edző: Jakab Péter. A három játékosát nélkülöző csabaiak ellen, szinte helyzet nélkül győztek a hazaiak. Az első gólnál a csabai kapus megfogta a gólvonalon a labdát, a játékvezető gólt ítélt. A második találat egy szabadrúgásból esett, míg a harmadiknál és negyediknél megpattant a labda és úgy jutott a hálóba. Jó: Balogh M., Pribojszki R., Miklya. ________■ Vi llanyfényes rangadó Gyomaendröd Tét a négy közé jutás A férfi kézilabda Magyar Kupáért a Mecsekalján A férfi kézilabda Magyar Kupában a legjobb négy közé jutás a tét. A két mérkőzésből álló összecsapás, első találkozóját pénteken 17 órakor Pécsett rendezik. Az NB I-es helyi együttes az Every Day Orosháza gárdáját fogadja. Orosháza Bajusz József, a zöld-sárgák vezetőedzője így vélekedik az esélyekről: - A két mérkőzés alapján továbbjutást várok a csapattól. Anynyi biztos, hogy a legutóbbi fiaskó, a Békéstől elszenvedett hazai vereség után „harapni fog” a sokat futó, fiatalokból álló pécsi együttes és szeretné kiköszörülni a csorbát. A házigazdáknál az irányító, eddig 128 gólt szerző Szögire, a balkezes átlövőre, Szobolra valamint Erdélyire kell elsősorban figyelnünk. Legutóbb Pécsett a bajnoki találkozón negyven percig jól játszottunk, azután sajnos visszaestünk és két góllal alulmaradtunk. Most szeretnénk mindezt elkerülni és az első mérkőzésen olyan eredményt elérni, amivel az április 30-án Orosházán megrendezésre kerülő visszavágón kiharcolhatjuk a továbbjutást. Szerencsére sérültünk nincs, a fiúk becsületesen készülnek és remélem szoros mérkőzésen sikerül jó eredményt elérnünk, amiben benne van a győzelem és a döntetlen lehetősége is. A kupatalálkozót a Herczeg, Südi nemzetközi minősítésű já- tékvezetői kettős dirigálja. ■ * I. Döntőben a békésiek és az orosháziak A VI. korcsoportos fiú kézilabda diákolimpia országos elődöntőjéből mindkét Békés megyei csapat, a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium és az Orosházi Táncsics- Mihály Gimnázium együttese is bejutott az országos döntőbe. Kalocsa A viadal elődöntőjét Kalocsán rendezték, amelyen Békés megyét a békési Szegedi Kis István Református Gimnázium csapata képviselte: a békésiek jó játékkal valamennyi ellenfelüket biztosan győzték le, így az első helyen végeztek és bejutottak a május 2-4 között Veszprémben megrendePÉNTEK KÉZILABDA. Magyar Kupa. Pécsi KK- Every Day Orosháza, férfi, 17.00. Mester Kupa nemzetközi utánpótlás leány torna, Békéscsaba, Mester Csarnok, 9.00. KOSÁRLABDA. NB II. Domaszéki SE-Békéscsabai KK, 18.30. TEREMFOCI. VII. Húsvét Góliát McDonald's Bozsik Lurkó Kupa nemzetközi teremtorna, Orosháza, Eötvös- téri sportcsarnok és Táncsics gimnázium tornacsarnoka, 8.00. SZOMBAT KARATE. VII. Hungária Open nyílt kyokushin karate-bajnokság, Orosháza, Eötvös téri sportcsarnok, 13.00. KÉZILABDA. NB I B. Kiskunhalasi NKSE-Szeghalmi NKC, női, Kiskunhalas, 18.00. Újkígyósi KC—Csömör, férfi, Újkígyós, 18.00. NB II. Gyulai-SE- Csorvási SK, női, 16.00. Nagyszénás- Orosháza KSE-Makói KC, női, Orosháza, Táncsics gimnázium sportcsarnoka, 16.00. Kondorosi KK-HC Szarvas, férfi, 18.15. Berettyóújfalui MSE-Békéscsabai Belvárosi DK, férfi, 17.00. Megyei bajnokság. Mezőberény-Vésztő—Békés- szentandrás, női, 16.00. Kétsoprony- Sarkadkeresztúr, női, 16.00. Gádoros- Főiskola-Előre, női, 16.30. Mester Kupa nemzetközi utánpótlás leány torna, Békéscsaba, Mester Csarnok, 8.40. KOSÁRLABDA. NB II. Gyulai Color KC—Hódmezővásárhelyi Kosársuli, 10.00. LABDARÚGÁS. NB I. Dunaferr SE- Békéscsabai Előre FC, Dunaújváros, 17.00, Dmcskó (Gaál, Márkus). NB I-es juniorbajnokság: Békéscsabai Előre FC-Ferencváros, Békéscsaba, Kórház u., 14.00, Berger. NB III. Jamina SE— zésre kerülő országos döntőbe. A fináléban a korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan sikeres szereplést várnak Kádas László edző tanítványaitól a Szegedi Kis István Gimnáziumban és a városban. A békésiek eredményei. Békés- Kalocsa 25-21, Békés-Budapest 36- 18, Békés-Szeged 37-23. Az országos döntőbe jutott együttes tagjai: Bállá Tibor, Bús László, Schup- kégel Henrik, Takács László, Kocsis Balázs, Kovács Ferenc, Czakó Tibor, Kopcsák József, Nagy Kornél, Vida Gergő, Csatári László, Oláh János, edző: Kádas László. Nyíregyháza Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium fiú csapata a nyírségi Sportműsor Szarvas, 17.00, Szabó K. Kondoros- Algyő, 17.00, Kökény. Lancast megyei I. osztály. Újkígyós-Tótkomlós, 17.00, Dayka. Békésszentandrás-Battonya, 17.00, Kurucz. Mezőhegyes-Szabadkígyós, 17.00, Bodó. OMTK-Rákóczi— Medgyesegyháza, 17.00, jv. Arad megyéből. Gádoros-Magyarbánhegyes, 17.00, jv. Csongrád megyéből. Körösladány- Vésztő, jv. Szolnok megyéből. BékésNet megyei II. osztály. Tarhos—Mező- berény, 17.00, Erdmann. Sarkadke- resztúr-Mezőkovácsháza, 17.00, Majoros. Csanádapáca-Csabacsüd, 17.00, Pintér. Csorvás-Doboz, 17.00, Mihálik. Kamut-Kaszaper, 17.00, Vereska. Gyulai Köröstáj-Dévaványa, 17.00, Németh. Füzesgyarmat—Nagyszénás, 17.00, Viczián. BékésNet megyei III. osztály. Északi csoport. Mezőberény—Bucsa, 17.00, Bata. Csárdaszállás—Gerla, 17.00, Makay. Kötegyán-Szarvas, 17.00, Bíró. Déli csoport. Dombegyház-Lökösháza, 17.00, Bagdi. Békéssámson-Puszta- földvár, 17.00, Szabó Z. NB I-es ifjúsági bajnokság, 19 évesek: Békéscsabai Előre FC-Siófok, Békéscsaba, Kórház u., 9.00, NB I-es ifjúsági bajnokság, 17 évesek: Békéscsabai Előre FC—Siófok, Békéscsaba, Kórház u., 11.00. RÖPLABDA. Békés megyei amatőr bajnokság, Békéscsaba, főiskola torna- csarnoka, 9.00. SPORTLÖVÉSZET. Dinamikus pontlövő minősítő verseny, Békéscsaba, Zsigmond u., 9.00. TEKE. NB III. Orosházi MTK- Szentesi TE, 10.00. TEREMFOCI. Városi teremlabdarúgó-bajnokság. Gyomaendröd, városi sportcsarnok, 10.00. ÚSZÁS. VI. Gáspár Ervin szenior megyeszékhelyen két győzelemmel és egy döntetlennel végzett a csoport élén és öt ponttal jutott a veszprémi fináléba. Bakó Botond testnevelő-edző tanítványai különösen a házigazdák elleni találkozón nyújtottak remek teljesítményt. Az orosháziak eredményei. Orosházi Táncsics Gimnázium—Nyíregyháza 23-20, Orosháza—Eger 26—26, Orosháza—Miskolc 46-22. Az országos döntőbe jutott csapat tagjai: Molnár Gábor, Herjeczki Balázs, Tímár Ádám, Kardos Róbert, Berta Gábor, Kiss Tamás, Kósa Balázs, Bánfi Imre, Kerekes Zoltán, Kocsis Csaba, Csikós Lajos, Szűcs Tamás, Krizsán Attila, Bakota Tibor, testnevelő-edző: Bakó Botond. _________________ v.l úszóemlékv erseny, Békéscsaba, Árpád fürdő, 13.00. VÍZILABDA. OB I B. Békéscsabai VSC-MAFC Multi Game, férfi, Békéscsaba, Árpád fürdő, 11.00. VASÁRNAP BASEBALL. NB II. Békéscsabai Villámok—Egri Csillagok, Békéscsaba, Vandháti úti pálya, 13.00. KÉZILABDA. NB I B. Göd-Békés- csabai Előre NK, női, Dunakeszi, 17.00. NB II. Sándorfalva-Medgyesegyházi SE, női, 14.00. Újkígyósi FDSE-Doma- szék, női, 11.00. Karcagi SE-Szarvasi NKK, női, 16.00. Megyei bajnokság. Békés-Gyomaendrőd, női, 16.00. LABDARÚGÁS. NB II. Gyúlai Termál FC—Baktalórántházi VSE, Gyula, 17.00, Kormos (dr. Hegyi, Lászlai). Orosháza FC—Mátészalka, Orosháza, Mátrai-stadion, 17.00, Ember (Koch, Tóth S.). NB III. Gyomaendrődi VSE- Harta, 17.00, Nemes. Békési FC- Túrkeve, 17.00, Tóth. Lancast megyei I. osztály. Méhkerék-Gyomaendrődi FC, 17.00, Benyovszki. Sarkadi Kinizsi— Szeghalom, 17.00, Mikula. BékésNet megyei II. osztály. Elek-Kunágota, 17.00, Deme. BékésNet megyei III. osztály. Északi csoport. Kétsoprony— Zsadány, 17.00, Csipái. Békéscsabai MÁV-Okány, 15.00, Szabó Gy. Déli csoport. Medgyesegyháza II.—Ké- tegyháza, 17.00, Simon József. Gerendás—Bcs. Előre U-16, 17.00, Valach, Telekgerendás-Kardos-Örménykút, 15.00, Fehér.J. TEKE. NB II. Nyíregyházi TK- Gyulai SE, Nyíregyháza, 10.00. ÚSZÁS. VI. Gáspár Ervin szenior úszóemlékverseny, Békéscsaba, Árpád fürdő, 9.00.____________■ Eu rópa-bajnoki érmesek érkeznek VII. Hungária Open nyílt kyokushin karate bajnokság Szombaton Orosházán, az Eötvös-téri sportcsarnokban rendezik meg 13 órától a VII. Hungária Open nyílt kyokushin karatebajnokságot, amely egyben a felnőtteknél Európa- bajnoki válogató is lesz a Magyar Oyama Kyokushin Szövetség sportolói számára. Orosháza A rendezvény főszervezője, Zsiga Zsolt, háromdanos mester, az Orosházi Kyokushin Szabadidőkor vezetőedzője, a magyar Oyama karate válogatott szövetségi kapitánya a következőket mondja a viadalról: - A teljes hazai élgárda itt lesz a rangos versenyen, így mintegy száz karatés érkezése várható, akik három korcsoportban (ifjúsági, junior és felnőtt) mérik össze tudásukat. Többek között eljönnek a Magyar Kyokushin Karate Szövetséghez és a Magyar Kyokushin Karate Szervezethez tartozó klubok versenyzői is, összesen mintegy huszonöt-harminc egyesület sportolói jönnek el Orosházára. Előzetesen jelezte érkezését a szolnoki Furkó Kálmán hatdanos mester az utóbbi szervezet nemzetközi hírű elnöke. A versenyzők között itt lesz a tavaly +60 kg- ban küzdelemben Európa-bajnoki címet szerzett Szövetes Veronika, de mellette további Európa- bajnoki érmesek is várhatók.- Kik indulnak az orosházi klub karatésai közül a viadalon1 - Az Oyama szövetséghez tartozó klubok számára Európa-bajnoki válogató lesz ez a verseny. Egyébként pont az elmúlt hét végén Gyopárosfürdőn tartottuk a válogatott keret tagjainak edzőtáborozását, amelyen több az Európa-bajnoki kiküldetésre esélyes orosházi versenyző is részt vett. A mieink közül a felnőtteknél 70 kg-ban Gottfried Sándor, Szűcs István, Szilasi László, Eisenberger Tamás és Németh Róbert küzd az érmekért, 80 kg-ban Kunstár Roland, míg nehézsúlyban az Ebezüstérmes Vámosi Péter indul. Sérülése miatt a nehézsúlyban Szalacsek Titusz ezúttal nem állhat a küzdőtérre. A fiatalabbaknál Hajdú Edittől, Deák Bettinától, Györgyi Csillától és Zengő Dezsőtől várok jó szereplést és dobogós helyezést - fejezte be a szakember. V.L VerticalIinve INGATLANBEFEKTETÉSI és -HASZNOSÍTÓ SZOVETKE A Szövetkezet beruházásában a Falcon Hotel a XII. kerület legszebb ősfás részén épül. Tagjaink részére a jövőben a hosszú távú ingatlanbefektetésen túl kedvező feltételekkel üdülési jogokat biztosítunk az 5 csillagos komplexumban. További részletek ügyfélszolgálati irodáinkban és weboldalunkon. Nyitva tartás: minden hétköznap 9-18 óráig. A Budapesti irodákban szombaton 9-13 óráig www.verticalinvest.hu 1051 BUDAPEST, József Attila u, 12. Tel: 06 (1) 411-0592 BUDAPEST, Lövőház út 27. Tel.: 06(1) 336-1210 SZEGED, Híd u. 1. Tel: (62) 540-405 SZÉKESFEHÉRVÁR, Távírda út 2/a. Tel: (22) 507-554 SZOMBATHELY, Szent Márton út 13. Tel.: (94) 508-238 NAGYKANIZSA, Fd u. 8. Bazárudvar Tel.: (93) 536-726 NYÍREGYHÁZA, Dózsa György út 4-6. Tel.: (42) 506-738 SOPRON, Várkerület u. 11. Tel.: (99) 505-076 ZALAEGERSZEG, Stadion út Zalaplaza Tel,: (92) 510-742 BÉKÉSCSABA, Gyóni Géza u. 2. Fsz. 7. Tel.: (66) 547-600 Májusban nyitó irodáink: DEBRECEN, GYŐR, PÉCS, SZOLNOK, EGER, VESZPRÉM