Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-17 / 90. szám
6. OLDAL - 2003. ÁPRILIS 17., CSÜTÖRTÖK ORVOSTUDOMÁNY A beteg minden napját megtervezi Az anyagcsere betegségeinek jó része civilizációs ártalom- Magyarországon mintegy ötszázezren ezzel a betegséggel terheltek, többségük felnőttkori cukorbetegségben szenved. Ez látszólag enyhe kór, hiszen eleinte csak diétával, tablettával gyógyítjuk, bár később ezt is csak inzulinnal lehet kezelni. Mégis ugyanazokat a súlyos szövődményeket hordozza, mint a fiatalkori cukorbetegség, amelynél azonnal az inzulin az első kezelési mód. Ez autoimmun betegség, amelynek kialakulásában lehet szerepe némi genetikai hajlamnak is, de beleszólhat vírus vagy háttér- sugárzás, sokszor nem is tudjuk, mi az ok. Lényege, hogy a hasnyálmirigy inzulintermelő ß-sejtjei ellen mutat immunreakciót a szervezet. Ez nagyon gyorsan kimeríti a hasnyálmirigy inzulintermelő kapacitását, ezért kezdettől élethosszig inzulinkezelésre szorul a beteg. Az inzulin ugyanis nagyon fontos hormon, amely a cukoranyagcsere szabályozását végzi, sőt emellett szinte minden olyan folyamatban részt vesz, amely a szervezet anyagcseréjét jelenti.- Hogyan derül ki, hogy valaki cukorbeteg?- A kisgyermekeknél az esetek többségében magas láz, hányás, jelentős folyadékvesztés mutatkozik, s néhány nap alatt nagyon súlyos állapotba kerülhet a gyermek. A felnőtt viszont akár évekig panaszmentes lehet. Mire elénk kerül a beteg, már öt-tíz éve szenvedhet anyagcserezavarban, ami aztán a szövődményeket elindítja. Ebben a fázisban a páciensnek még nincs panasza, az éhgyomori cukorszintje is teljesen normális lehet, csak egy terheléses vizsgálat képes kimutatni, hogy kórosan magas a cukorszintje. Épp ezért azt dolgozzák ki világszerte, hogy hogyan szűrjük ki a veszélyeztetett embereket. A háziorvos feladata itt a legfontosabb, hiszen ő ismeri a betegeket, a rizikófaktoraikat: a túlsúly, a magas koleszterin, magas vérnyomás, a családban halmozódó cukorbetegség mind olyan tényezők, amelyek megléte esetén célszerű vizsgálatra küldeni a beteget. Ez esetben ugyanis a háttérben genetikailag meghatározott, összetett anyagcserezavar húzódik meg, amelynek alapja a szervezet saját inzulinjával szembeni rezisztencia. Ilyen esetben a hasnyálmirigy normálisan termeli az inzulint, viszont a szervezet egyszerűen nem engedi hatni: ellenáll. Ezt a helyzetet a szervezet évekig-évtízedig képes több inzulin termelésével komdk. Gymesi András penzálni. Ám a túlsúly, a mozgás- szegény életmód hatására a kompenzált állapot előbb-utóbb felborul, és eleinte csak evés után, cukorterheléses vizsgálat után, később azonban már tartósan is magas a vércukorszint. Ilyenkor mutatkozik jó étvágy mellett indokolatlan fogyás, szeméremtáji- és tenyérviszketés, nagyobb folyadékigény, ezzel együtt a vizelet mennyiségének a megnövekedése: ezek a típusos tünetek. — A cukorbetegség tulajdonképpen nem gyógyítható, együtt kell vele élnie a betegnek. Mégis mit tehet maga a beteg, és mit tehet az orvos?- A gyermekkori inzulinhiányos cukorbetegség esetében azonnal az inzulinkezelésre van szükség. Amíg 1922-ben fel nem fedezték az inzulint, addig a legszigorúbb diéta és a különböző gyógykészítmények ellenére is na- pok-hetek alatt halálos kimenetelű volt a betegség. Ma már erről szó sincs. Ám az inzulin bevitele inkor hogyan, milyen módszerekkel kell ennek az esetleges hátrányos következményeit kivédeni. Más a helyzet azokkal a felnőttkorban megbetegedett emberekkel, akik évekig csak gyógyszeres kezelést kapnak, ők nehezebben fogadják el, hogy a tabletta már nem elég hatásos, át kell állniuk inzulinkezelésre. Számukra ez gyakran igen nagy trauma, és sokszor nem is egyeznek bele. Ilyenkor az orvos nem tehet mást, mint hogy szívósan igyekszik meggyőzni a beteget a saját érdekeiről. Ebben tudnak nagyon sokat segíteni a cukorbetegek szervezetei, egyesületei. A közösségben a beteg látja, hogy mások is küszködnek ezzel a problémával, megtanítják arra, hogyan lehet együtt élni a betegséggel, hasznos előadásokat, tájékoztatókat hallgathat meg, és nem utolsósorban élvezi a közösséghez tartozás minden előnyét. A cukorszint mérése, az inzulin beadása, figyelem a napi többszöri, rendszeres . étkezésre - ez elég dolgot ad egy napra a cukorbetegnek. Minden napot meg kell terveznie. Amikor felkel, vércukorszintet mér. Ennek alapján dönt arról, hogy mit eszik, mennyi inzulint ad be magának, egyebek. A tanulás ideje alatt rengeteg energiát kell a betegnek, szüleinek belefektetni a szoktatásba, de aztán mindez előbb-utóbb telA cukorszint ellenőrzéséhez napjában többször is vért kell venni a beteg ujjbegyéből jekciós tűvel történik, a betegek általában négy-hat alkalommal szúrják meg magukat naponta, és a cukorszint ellenőrzéséhez' körülbelül ugyanennyiszer kell az ujjhegyükből vért venniük. Ettől sokan idegenkednek, de érdekes módon nem a fiatalok. A hatéves kisgyermek már képes saját magának beadni az inzulint, iskoláskortól ez így is történik. Ezek a gyerekek nagyon komoly felkészítést, oktatást kapnak, s mind az életmódjuk, mind a cukorszint-mérés és inzulinbeadás tekintetében igen nagy fegyelmezettség jellemzi őket. Általában nagyon pontosan tudják, hogy ha időnként kísértésbe esnek, megesznek egy fagyit vagy elmennek egy jó buliba, akpenzálnia kell. Egyébként nem a tiltás a lényege ezeknek a diétáknak, hanem az arányok: mindenből megfelelő mennyiséget. Az ideális cukorbeteg-étrend az úgynevezett lacto-vegetáriánus étrend, minél több zöldfélét, különböző magvas kenyérféléket célszerű fogyasztaniuk, lehetőleg kevés állati fehérjét, és semmi cukrot. Ezt a dietetikus szakemberek gondosan, aprólékosan megtanítják a betegeknek, rengeteg információt, segítséget kaphatnak az étrendjük összeállításához. Ha a betegek tartják a diétát, akkor tulajdonképpen - ha kényszerből is - sokkal egészségesebben élnek, mint mások.- Hogyan viseli mindezt a környezet, az iskola, a munkahely? Hiszen azért problémákkal mégis csak jár a betegség, és bizonyos dolgokat ezeknél az embereknél igenis figyelembe kell venni: étkezési időpontok, zárt helyiség, ahol beadhatja magának az inzulint.- Erről nem szívesen beszélünk, mert elég komoly gondok vannak e téren. Az iskola gyakran elhárítja a problémát, nem akar róla tudomást venni, nem akar vele foglalkozni. Félnek az esetlegesen előforduló rosszullétektől, elég sok gyerek és szülő igyekszik is titkolni a betegséget, mert nem jók a tapasztalataik. Elég súlyos előítéletekről számolnak be a betegek, és ez sajnos egész Európára igaz: nincs védelmük, nincs jogszabály, amely biztosítaná számukra az esélyegyenlőséget. Egy munkahelyen, ahol csak a teljesítmény számít, mondjuk futószalag mellett, nem is képzelhető el, hogy egy cukorbeteget foglalkoztassanak. Európában is, nálunk is sokkal magasabb a munkanélküliek aránya a cukorbetegek között, mint azt a lakossághoz viszonyított számuk indokolná. Pedig munkaerőnek éppen fegyelmezettségük miatt egészen kiválóak.- Végezetül: van-e annak jelentősége, hogy mikor, milyen stádiumban fedezik fel valakinél ezt a betegséget?- Nagyon nagy a jelentősége. Ezért kell szűrni a betegeket, ezért kezdődött szoros együttműködés a háziorvosokkal, mert,a túlsúlyos, magas vérnyomással bajlódó embereknél mindenképp célszerű elvégezni a vércukorszint mérését. A korai felismeréssel sokkal köny- nyebb biztosítani azt az anyagcsereállapotot, amit később csak nagyon kemény gyógyszeres kezeléssel tudunk beállítani. Felmérések bizonyítják, hogy a korai szakaszban lévő, a cukorbetegséget bevezető anyagcserezavar megfelelő beavatkozással az esetek ötven százalékában nem is alakul cukorbetegséggé. Ezért a fő cél most az, hogy a háziorvosokkal együttműködve minél korábban ki tudjuk szűrni azokat a betegeket, akiknél ilyen módon még megakadályozhatjuk a cukor- betegség kialakulását. Osztályos- és járóbeteg-gyógyítás A hosszú távú orvos-beteg bizabm a jó működés alapja A Réthy Pál Kórház hagyományosan diabétesz (cukor- betegséget gyógyító) profilú II. sz. belgyógyászati osztályát 2002. szeptember 9. óta dr. Gyimesi András vezeti. Diabetológus, megyei dia- betológus szakfőorvos, regionális diabetológus referens, emellett endokrinoló- gusként (a belső elválasztá- sú mirigyek betegségeit gyógyító) a meglévő speciális profil mellett az endokrin profil kialakítását is célul tűzte ki. Negyvenhat aktív belgyógyászati ágyon (ebből 7 diabetológiai) a szokásos akut és krónikus be- utalási rend szerint területi feladatokat ellátva, valamint a hagyományos diabetes profilnak megfelelő speciális feladatok teljesítésével 2002- ben 1432 beteget vett fel az osztály. Négy belgyógyász szakorvos, egy szakorvosjelölt és jelenleg 3 rezidens orvos látja el a belgyógyászati alapfeladatokat. Tizenhárom ápolónő dolgozik, közülük kilenc három műszakban. Négyen E kategóriásak, egy nővér a napokban vizsgázik hasonló képesítésért. A diabetológiai profilt erősíti, hogy a diabetológus osztályvezető mellett 2 orvos is akkreditált a diabetológus vizsgára. Az ambulancia és az osztály diabetológiai munkáját végzett diabetes szakápoló és dietetikusok segítik. Az osztályra rossz anyagcsere-állapot miatt került cukorbetegek ismereteik és gyakorlatuk felmérése mellett kötelező képzésben is részt vesznek: egyéni dietetikai foglalkozás és minden héten csoportos képzés is folyik. A diabetes szakápoló pedig a lábápolástól a heveny krízisek elhárításának módozatáig minden fontos kérdést megbeszél a betegekkel. A munkatársak ellenőrzik az inzulinadási technikát, validálják a mérőeszközöket. Mindez természetesen csak része a páciens állapotfelmérésének, a kezelés optimalizálásának. Távozáskor a diabetes ambulanciára meghatározott időpontra hívják vissza a beteget, lehetőleg korábbi kezelőorvosához, hiszen a krónikus betegségekben, így a cukorbetegségben is a hosszú távú orvos-beteg bizalom a jó működés alapja. A cukorbeteg szakellátó helyként működő ambulancia hivatalosan akkreditált, immár rendelkezik azokkal az eszközökkel, melyek az európai színvonalú cukorbeteg-szakellátáshoz szükségesek. A rendelés a belgyógyászati épület földszintjén, a 18. számú rendelőben folyik. A dietetikusok közeli jelenléte napi két-két órában megteremti a folyamatos képzés, az újonnan felfedezett betegek étrendi oktatásának lehetőségét. Helyben elvégezhetőek az érrendszeri és idegrendszeri szűrővizsgálatok is, melyek alapján eldönthető: további szakvizsgálatra kell-e küldeni a beteget. Jelenleg hétfőtől péntekig 8-11 óra között, valamint pénteken 13-15 óráig előjegyzéssel fogad az ambulancia betegeket, a mentővel vagy sürgős jelzésű háziorvosi beutalóval érkezőket soron kívül. Az infrastruktúra, a személyi feltételek további javítása teszi majd lehetővé, hogy a jelenleg még hosszú várakozással terhelt idő csökkenjen, a beteg a dietetikus, szakápolók ténykedése, adminisztratív lépések után kerüljön az orvosi vizitre. Az osztály és az ambulancia másik fontos, fejlődő szakmai profilja az endokrinológia. Az osztályvezető endokrinológus képzettségű, mellette folyamatban van további szakember képzése, de a régióban jelentkező igények reális ellátásához további endokrinológus képzése elengedhetetlen lesz. Az osztály a napi munka, a szakmai fejlődés részeként tudományos vizsgálatokban is részt vesz. Inzulinadagoló pumpa centrum és a folyamatos szöveti glukózmérés egyik hazai központja. Fél év alatt két alkalommal szervezett háziorvosi továbbképzést, egyszer pedig tudományos fórumot a cukorbeteg terhességről, jeles előadókkal. Saját munkáikat is igyekeznek prezentálni: április elején a Gyulán megrendezett VI. Fiatal Diabetológusok Találkozóján 3 előadást is tartottak (dr. Isztin Lídia, dr. Taybani Zoltán és dr. Harangozó Andrea). A legjobb előadás díját, és ezzel az Amerikai Diabetes Társaság kongresszusán való részvétel lehetőségét a több mint 50 előadó közül dr. Harangozó Andrea nyerte el. Az endokrin betegfogadásról Jelenleg kedden és szerdán 13-15 óráig fogad kizárólag előzetesen bejelentett pácienst az endokrin ambulancia: a bejelentkezés történhet telefonon, délelőtt 10-11 óra között, a 66/441-411-es kórházi szám 586-os mellékén. Mit hoz a nyuszi? Ki kétkedve, ki meglepődve, de mindenki örömmel vette a hírt a békéscsabai Réthy Pál kórházban: minden dolgozónak érkezik némi váratlan átutalás a számlájára áprilisban. A kórház vezetése úgy döntött, a dolgozók mindegyike az alapbérének negyed részét jutalomként kapja meg. — Egy kis nyuszipénz ez — mosolyog dr. Szabó Terézia főigazgató -, de fontosnak tartottuk, hogy érezzék az emberek: tudjuk, milyen keményen dolgoztak az elmúlt időszakban, és méltányoljuk is. Egyáltalán nem mondható könnyűnek a mögöttünk lévő időszak, de most már talán túl vagyunk a nehezén. Stabilizálódott a kórház pénzügyi helyzete, s mind a gazdálkodásban, mind a szakmai munkában kifejezetten biztató folyamatok indultak el. Úgy vélem, helyes, ha ezt az eredményt a kórházban dolgozó emberek nemcsak munkaértekezleten, hanem a számlakivonatukat kézhez kapva is érzékelik. Tény, hogy a Réthy Pál kórházban a mindennapi munka mellett rengeteg többletfeladatot jelentett a minőségbiztosítási rendszer továbbfejlesztése, a pénzügyi stabilizáció aprólékos feladatai. Ezen túlmenően pedig sokan továbbtanulnak, a többiek helyettesítik őket, és az osztályok jó részén komoly tudományos eredményekkel is büszkélkedhetnek.- Az összeget nem az érdemhez, nem is a mi szándékainkhoz szabtuk — mondja a főigazgatónő -, hanem az intézmény lehetőségeihez. És bár ezek nem korlátlanok, mégis nagy eredménynek tartom, hogy ma már legalább léteznek: öt év óta először ismét adhattunk jutalmat. A szövődmények megelőzése életfontosságú A HbAlc időszakos mérése a cukorbetegek kezelésének minőségét jelzi Cukorbetegek szövődményeinek kialakulásában fontos tényező, hogy a normálist meghaladó vércukorszintnél a glukóz a különböző szövetek szerkezei fehérjéjéhez kötődve lerakódik például a kiserek falában, az idegrostokban. lapota rossz, kezelésük folytatásáról szakorvosi konzultáció célszerű. A vizsgálatban eddig 15 háziorvos vesz részt. Az ujjbegyből vett vérminta egy speciális fiolában postai úton kerül a kórházi laboratóriumba, ahol a HbAlc mérésére egy célkészülék áll rendelkezésre. Az eredmény a kezelőorvoshoz visz- szajutva, fontos kiegészítő adatot szolgáltat a cukorbeteg kezeltségi állapotáról. A program keretében eddig 153 mérés történt, 51 esetben volt szükség soron kívüli diabetológiai konzultációra, az addigi kezelés módosítására. A felmérés ráirányítja a figyelmet a cukorbetegek követésében fontos diagnosztikus módszerre, ugyanakkor javítja az alapellátás és a cukorbeteg-szakellátás együttműködését, a Békés megyében évek óta működő „megosztott gondozási modell” hatékonyságát. DR. PÉTER JÓZSEF FŐORVOS Az oldal a Békéscsabai Réthy Pál Kórház Rendelőintézet támogatásával készült. Internet: www.rethy.hu E-mail: titkar@korhaz.rethy.hu jesen természetessé válik számára- Az étrend, gondolom, rendkí vitt fontos. Mi az, ami tilos, és mi ajánlanak a cukorbetegeknek?- Az inzulinkezelést kapó bete geknél más a diéta célja, mint í csak diétával vagy gyógyszerrel ke Zeiteknél. Utóbbiaknál az a cél hogy kíméljük a hasnyálmirigy tar talékait. Nekik az egyszerű cukoi egyértelműen ülos: a cukor, a méz ilyen. A gyümölcs- és tejcukor nen ülos, de a mennyiségét korlátozn kell. Az összetett szénhidrátok elő nyösebbek, ezek a tésztafélékben burgonyában, zöldségfélékben je lennek meg. Aki inzulinos, ot mindenképp a betegnek kell tud nia, hogy ha cukrot fogyaszt, akkoi azt inzulinadag-módosítással kom A civilizáció nem csak áldásaival, de ártalmaival is jelen vai életünkben. Az anyagcsere betegségeinek jó része ilyen civili zációs ártalom következtében vált a fejlett országokban szint« népbetegséggé. Ezek egyike a cukorbetegség, amiről dr Gyimesi András főorvossal, a békéscsabai kórház II belosztályának vezetőjével beszélgettünk. potának a minőségét, mégpedig viszonylag hosszú időtartamot, mintegy 2 hónapot jellemezve. A Réthy Pál kórház II. belosz- tálya és diabetes ambulanciája irányításával fél éve indult egy HbAlc felmérési program, melynek célja a háziorvosi praxisban gondozott 2- es típusú cukorbetegek közül azok kiemelése, akiknek anyagcsere-ál\ glukóz ugyanakkor a vertesték [hemoglobin) szerkezeti fehérjéjéhez is kötődik, amelynek kimuta- :ása alkalmas arra, hogy a megelőző 6-8 hét vércukorátlagáról informáljon. A HbAlc mérése tehát egy alyan diagnosztikus lehetőség, ímely a rendszeres vércukorszint- mérések kiegészítéseként jól tükrözi a cukorbeteg anyagcsere-álla-