Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-31 / 75. szám

12. OLDAL - 2003. MÁRCIUS 31., HÉTFŐ SZOLGA L T A T Á S Intim sarok Miért kábítószereznek a fiatalok? Féltem a fiamat jeligés levélben egy apa azt kérdezi, hogyan védhetné meg a fiát, hogy ne kerüljön kapcso­latba a kábítószerrel? Kedves Uram, sok kutató arra hívja fel a figyelmet, hogy a mai fiatalok „drogorientált” társadalomban nőnek fel, ahol az embe­rek állandóan tablettákat, altatót, nyugtatót, fogamzásgátlót szed­nek. A kamaszoknak nagy a csábítás, hogy a problémáikon drog­gal segítsenek. Más kutatók szerint a drogélvező fiatalok két fő csoportra oszthatók: intellektuális és élvező típusra. Az intellektu­ális típus a hivatalos társadalmi értékekben csalódva az élet értel­mét keresi egy különleges lelkiállapotban. Sokan csak szeretnék kipróbálni önmagukat, bár ez a kísérletezés nem egyszer tragédi­ába torkollik. Megint más kutatók azt mondják, hogy a kábítószert fogyasz­tó gyerekek nagymértékben sikertelenek - ez a gondolat áll hoz­zám is a legközelebb. Negatívan élik meg az életet, kiegyensú­lyozott állapotot csak serkentő- és kábítószerrel, vagy alkohollal érnek el. A sikertelenül átélt gyermekkor két folyamatot indít el: a sikertelenséget kivetítik az őt körülvevő világra, ennek követ­kezményeként valóban tönkremegy minden körülöttük. Az előz­mények milliónyi dologból tevődnek össze. A gyerek bizonyos élményt nem úgy dolgoz fel, mint a nagy átlag. Ezt maga is ha­mar észreveszi, és bizonygatni akarja, hogy nem lóg ki a sorból. Ekkor nyúl kábítószerhez. Csoportosan többnyire azért drogoz- nak, mert keresik a magukhoz hasonlót. A csoport védelmet nyújt a másság ellen. A drog egy ideig felment a felelősség alól, illetve megszabadít a negatív élményektől, a szorongató, titkolt kudarcoktól. Uram, végezetül, fontosnak tartom a gyermekek ju­talmazását, és a szeretet kimutatását a szülő részéről. A bünte­tés, a megalázás a gyermeket gyakran a rossz megoldások irá­nyába viszi. DR. BORDÁS SÁNOOR Mai programok BÉKÉSCSABA. Phaed­ra Mozi. 17.45-kor: Az arany markában (ameri­kai krimi thriller) * 20.00-kor: Halj meg máskor (m. b., ameri­kai akciófilm). Center Mozi. 15.30, 17.45, 20.00-kor: A fene­gyerek (m. b., amerikai) * 20.30- kor: A szövevény - Lantana (amerikai dráma) * 14.30,16.00, 19.30.21.00- kor: Chicago (ameri­kai musical) * 16.30-kor: Harry Potter (m. b., amerikai) * 15.00, 19.15-kor: A szállító (amerikai akciófilm) * 17.15-kor: Mostohám a zsánerem (amerikai vígjáték) * 18.30-kor: A rózsa énekei (ma­gyardráma). GYULA. Petőfi Mozi. 17.45, 20.00- kor: 8 mérföld (amerikai zenés film). OROSHÁZA. Apolló Mozi. 17.45, 20.00-kor: Kapj el, ha tudsz! (m. b., sz., amerikai film). SZARVAS. Turul Mozi. 20.00- kor: Sötétkamra. TÓTKOMLÓS. Korzó Mozi. 19.30-kor: Mindenütt nő (m. b., amerikai vígjáték). BÉKÉSCSABA. Ifjúsági ház. 19.00-kor: Bohu- mil Hrabal - Sörgyári Capriccio. Komikus etűdök a szerző műveiből. Munkácsy Mi­hály Múzeum. A „Mítoszok és városi csodák’’ című grafikai kiál­lítás további három hétig, azaz április 20-áig tekinthető meg a kamarateremben; „Húsvéti soka- dalom” - kézműves-foglalkozá­sok: 9.00-15.00 óráig gyékény és csuhévirágok csavart techniká­val; 9.00—15.00 óráig tojásber- zselés; 9.00-15.00 óráig húsvéti asztaldísz hajtása szalvétából; 10.00-14.00 óráig eredeti zártfo- násos bőrkarkötő-készítés). _____________Telefondoktor_______________ Mo zdulj az egészségedért (gyaloglás, futás) címmel kaphatnak tájé­koztatást a telefondoktortól április 6-áig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. Luxor A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 13. heti Luxor- számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 33. A nyerőszámok húzási sorrendben: 57, 54,13, 52, 41,14,62, 56, 64,4, 25, 75,43,18, 32, 58, 7, 39, 50, 36,67,19,30,60,33,6, 8,1,42,68,29,24,47,65,45,37,63,26, 34, 72, 21, 9. Az Első képet a 14 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet a 37 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort a 42 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztályonkénti darabszáma és nettó nyereményösszege: Nyerőosztály Luxor telitalálat Első keret Első kép Keret Kép Nyeremény darab 2 3 3 75 28 239 Nettó nyeremény 6 914 671 658 540 493 905 52 683 787 A következő heti számsorsolás határszáma: 34. Időjárás ______ Bo rult idő esővel 14,19 Északnyugat felől átmenetileg mindenütt erősen megnövek­szik a felhőzet, többfelé lehet számítani esőre. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 3, 8 fok között alakul. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 14,19 fok között várható. Lottószámok Ötöslottó: 4, 23, 42, 61, 64 A jokerszám: 793356. Hatoslottó: 10, 12, 15, 19, 34, 40. Pótszám: 45. Anyakönyvi hírek GYOMAENDRŐD Anyakönyvi hír nem érkezett. SZEGHALOM Születés: Gyöngyösi István és Mihály Szeréna leánya Alexandra. INGATLAN_______ SK ANDINÁV könnyűszerkezetes házak, szer­kezet- és kulcsrakészek, referenciákkal, ÉME- engedéllyel, svéd gyártó üzemből 10 hét alatt. Tel.: (30) 218-2619. BELVÁROSI 190 nY-es családi ház sürgősen el­adó. 540 m;-es telken, felújítva, vállalkozás­nak vagy 2 család részére is kiválóan alkal­mas. Irányár 24 M Ft (70) 234-2373. .16433. NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1/210-4904,210-4673.-16716­LENCSÉSIN 2 szobás, egyedis, 1. emeleti la­kás 6 M Ft-ért eladó. 06 (30) 304-9002. _____________________________________________________•16928­BÉRLEMÉNY KERT művelésre kiadó. Érd.: (30) 209-0698. ALBÉRLETET KÍNÁL GYULÁN fürdőhöz közel, 86 m!-es, berende­zett, 3 szoba összkomfortos, kertes házrész hosszútávra kiadó. 50 E Ft/hó+rezsi. Tel.: (66) 361-228. •16047­CENTERNÉL luxusalbérlet kiadó, számlaképe­sen üzletembernek. 60 E Ft. (30) 304-9002. JÁRMŰ A FIAT MÁRKAKERESKEDÉS HASZNÁLTAUTÓ-KÍNÁLATA Típus Évi.: Fiat Cinquecento 900 S 1995. Fiat Seicento Sporting 2000. Fiat Punto 55S 1995. Fiat Punto 55 Sole 1999. Fiat Punto II 60 ELX 1999. Fiat Punto IIHLX 2000. Fiat Bravo 1.2 SX 2000. Fiat Brava 1.4 SX 1997. Fiat Brava 1.2 SX 2000. Fiat Brava 1.2 SX 2000. Fiat Stilo 1.2 Active, klimás 2001. Hyundai Pony 1.5 LS 1995. Nissan Almera 1.4 GX, klimás 1999. Renault Express 1.1,5 szem. 1990. Seat Cordoba 1.6i 2000. Skoda Favorit LX 1993. Skoda Felicia 1.3i 1995. Suzuki Swift 1.3 GL 1997. Toyota Corolla kombi 13 XL 1991. Trabant 601 S 1990. Trabant 1.1 Limusin 1990. Volkswagen Polo 1.4i 1990. Fiat Fiorino 1.6i 1994. Fiat Talento 1.9D 1992. Fiat Ducato 2.5 TD Maxi 1993. Fiat Ducato 2.8id TD Maxi 1999. Seat Inca Cargo 1.4i 1997. Skoda Pick up 1.31 1998. Volkswagen T4 2.4 D, 9 szem. 1991. Volkswagen T4 2.4D 1995. Mazda E 2200D, 9 szem. 1991. Mercedes 814, emelő hátfalas 1989. Hitel, csere lehetséges. Mozgáskorlátozott- utalványát teljes értékben beszámítjuk. 7 Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Tel.: (66) 442-748/34, 06 (30) 3070-070, 06 (30) 2294- 292. Internetes elérhetőségünk: «nnv.autobrlll.hu Gépjárművek eredetiségvizsgálatát elvégezzük az ORFK engedélyével a megye egész területén. Áprilisban 25% engedmény! A KISZÁLLÁS DÍJTALAN. 06 (20) 9205-967,06 (70) 38ii-030.| AUTÓÜVEG-ELADÁS, -beszerelés. (66) 450- 358. •13893* * KIPUFOGÓ-SZAKSZERVIZ, -JAVÍTÁS, -GYÁRTÁS,-CSERE. GYULA, Dobozi út 28. i! Tel.; (66) 463-755, (30)9589-429, AZONNALI fizetéssel megvásároljuk nyugati személygépkocsiját. Tel.: 06-20/9834- 198. FIAT GÉPKOCSIK műszaki vizsgára történő felkészítése és helyszíni műszaki vizsgáztatása teljes körű ügyintézéssel! Nálunk a sorbanállás és A BUKÁS kizártI AUTÓ-BRILL KFT. . Fiat Márkaszerviz, 1 Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Tel./fax: (66) 442-748. Nyitva: hétköznap 7.30—16.00-ig. ‘90-ES Trabant 601 Kombi teljesen felújítva eladó. Tel.: (66) 361-104. *16731* VW VENT0 CL, 1995-ös évjáratú, sok extrák­kal eladó. Érd.: (30) 481-8456. *16819* S NÉGYÜTEMŰ Wartburg kombi friss műsza­kival első tulajdonostól eladó. (20) 217- 2607. MEZŐGAZDASÁG EKE TÁRCSA RUGÓSKAPA KULTIVÁTOR alkatrészek P.Z.S. Vállalkozás, Békéscsaba, Péki u. 9. )• Tel.: (66) 453-640. ? ________GÉP________ 6 SOROS BECKER kukorcica vetőgép bontás­ra alkatrésznek, újszerű SPC 6-os vetőgép, EB-4 pótkocsik, körbálázók, és 4 soros önjá­ró csőtörő eladó. Sárbogárd. Tel.: (20) 9360- 743. *16871* ®MTZ 82-es traktor Köröstarcsán eladó. Érd.: 06 (30) 2789-785. *16873* Megoldások a DEKALB-tól Közeledik a kukoricavetési szezon. Ismét nagy' kihívásokra kell felkészülnie a kukoricatermelőknek (elhúzódó, késői vetések, aszály, hőség). A termelési kockázat csökkentésére és az árbevétel növelésére a megoldás: DEKALB hibridkukorica vetőmag! Tßr Maximális hozamot szeretne? A megoldás: DKC 4626 (FAO 360) ÚJ DK 471 (FAO 410) DK 537 (FAO 510) Későn tud vetni, rossz körülmények között gazdálkodik? A megoldás: DK 355 (FAO 280) DK 366 (FAO 300) DK 386 (FAO 330) Kiváló alkalmazkodóképességű hibridet szeretne? A megoldás: DK 443 (FAO 360) DK 493 (FAO 450) Kettős hasznosítású hibridet keres? A megoldás: DK 526 (FAO 450) A FÖLD UGYANAZ, AZ EREDMÉNY MÁS •Szaktanácsért és információért forduljon helyi kereskedelmi képviselőnkhöz: Víszkok Mihály 06-30-205-1062 _________ÁLLAT_________ »9-10 HETES előnevelt kakas eladó. 195 Ft/db. Uyanitt tojótyúk 350 Ft/db áron e adó. (30) 303-7238. ________________________* 16888* OKTATÁS FIGYELEM! A Gandhi Nyelvstúdió intenzív, beszédcentrikus és vizsgaközpontú középfokú (és alapfokú) A, B, C típusú nyelvvizsgára felkészítő cigány (lovári) nyelvtanfolyamot indít Békéscsabán. Első megbeszélés az érdeklődőkkel 2003. április 8-án (kedden) 14 órakor lesz! j A megbeszélés helve: f Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Békéscsaba, Penza-ltp. 5. (A strand mögött.) További információt kérni és jelentkezni személyesen április 8-án a fenti címen 14 órakor és a hirdetés megjelenése után folyamatosan a (30) 415-9744-es telefonszámon lehet. Nyelvvizsga júniusban! Ij^jj-^ Imljon || OKÉV 07 0065-02 I ÍH Akkreditádós sz : 0010 «/vIlHIWIi Angol, német, olasz nyelvtanfolyamokat indítunk április hónapban. Érdeklődni: KIT, Békéscsaba, Andrássy út 6.1/31. Tel.: (66) 446-243, 06 (20) 3528-369. SZOLGÁLTATÁS DUGULASELHARITAS 30% KEDVEZMÉNNYEL! Telefon: (66) 464-576. 06 (30) 555-1090. A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉN.| Hét végi ügyelet: 06 (30) 555-1090. j a REDŐNY a gyártótól. 06 (66) 389-784. *09569* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, hevederzár. Tel.: (66) 480-198.-09946­TÜKÖR, üveg, képkeret, vídia. 66/446-515.-14169­REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny készítés, javí­tás. (66) 454-171. • 14282­Üzlethelyiségnek és irodának alkalmas helyiségek kiadók a Szarvasi út 84. szám alatt (Marso Kft). Érd.: (66) 328-588, (30) 349-4013. DUGULÁSELHÁRÍTÁS 30% engedménnyel! (20) 9162-961. . Békéscsaba, Szarvasi út 16. (66) 435439. ; REDŐNY, SZALAGFÜGGÖNY. 06 (30) 519- 6702. *14964* REDŐNYÖK javítása, készítése 3 nap alatt. 4200 Ft/m!. 06 (30) 9837-257. ____________ ------------------------------------------------- * 16301­TÁ RSKERESŐ CRONOS. IDŐPONT-EGYEZTETÉS: (66) 546- 390.----- ■ ■ ---------------------*16995* ÁL LÁST KÍNÁL SZEMÉLY-, vagyonőr-, magánnyomozó- (0KJ) képzések indulnak a Rendőrtiszti Fő­iskola részvételével. (66) 321-488, (70) 238-2621. •15804­TERÜLETVEZETŐT keresek kizárólagos joggal rendelkező műszaki termékek forgalmazásá­hoz (csarnokok szerelése is). (52) 431-146, (70) 284-8797. *16566* 25 ÉV alatti ügyes lányt jó fizetéssel, bentla­kással Egerbe felveszek. 30/372-9551 • 16720­ORSZÁGOS egészségügyi vállalkozás egyedül­álló módszer hazai bevezetéséhez megyei ve­zetőt keres. Elvárásunk: felsőfokú végzettség, kreativitás, önálló munkavégzés. Amit biztosí­tunk: előre kiszámítható jövedelem, szakmai képzés, előrejutás. Dr. Tens Med Kft. Szánki György. Tel.: 06-70/389-6767, 06-1/387- 7640. • 16839­AUSZTRIAI MUNKALEHETŐSÉG MINDENKI­NEK! Nyelvismeret nélkül is! 06 (20) 318- 8405. • 16881­RT. KERES hegesztőket és CO-hegesztőket szeghalmi munkára. Szállás biztosított. 06 (20) 460-1271, 06 (20) 934-8845. *16892* SÖRÖZŐBE, fiatal pultos hölgyet keresünk. Telefon: (20) 9808-018. ÁLLÁST KERES GYERMEKFELÜGYLETET VÁLLALOK. (66) 322- 477. *16962­AZ APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL kapjuk. Ezért az abban foglalta­kért a KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLET­VE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! MEGEMLÉKEZÉS .Annyira akaüam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem enge­dett, így búcsú nélkül szívetekben élhetek.' ÁDÁSZ JÁNOS halálának 2. évfordulóján soha el nem múló szeretettel Felesége, lányai, veje és kis unokája *116671* Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR, TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft., 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR” Kft. regio­nális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: RAJTÁR JÁNOS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalvá­nyon és átutalással a KHB 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1394 Ft, negyed évre 4182 Ft, fél évre 8364 Ft, egy évre 16 728 Ft. Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227. telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66) 527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők ál­tal megadott adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatok meg­adásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk ér­dekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Új­ság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését tel- I jesítsük, akcióira, kiadványaira és j egyéb szolgáltatásira felhívjuk a fi- ! gyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents