Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-31 / 75. szám
HÁTTÉR 2003. MÁRCIUS 31., HÉTFŐ - 7. OLDAL Idő előtti volt a szülők szavaztatása Magukra maradtak a kárvallott termelők A cédulákat feldolgozatlanul, otthon őrzik Támogatja-e a Vajda Péter Gimnázium, Szak- középiskola és Kollégium egyházi fenntartásban való jövőbeni működtetését? — erről kérdezte meg titkos szavazáson a szülőket az iskola szülői munkaközösségének elnöke. Tekintve, hogy az eljárás több ok miatt kifogásolható, Babák Mihály, Szarvas polgármestere az ügyben vizsgálatot rendelt ei. Szarvas A szavazás előzményéről és a vizsgálat eredményéről dr. Réthy Vilmosnét, a szarvasi polgármesteri hivatal intézmény-felügyeleti osztályának vezetőjét kérdeztük.- A közvélemény figyelmét a 2003 januári képviselő-testületi határozat irányította a Vajda Péter Gimnáziumra. A testület akkor felhatalmazta a polgármestert, hogy a gimnázium to: vábbi működtetésével kapcsolatban kezdeményezzen tárgyalásopedig levélben kért tájékoztatást a polgármestertől.- A polgármester úrral elmentünk a gimnáziumba, és találkoztunk a levelek íróival. A részletekbe menő kérdésekre teljes körűen nem tudtunk válaszolni, mert azokat magunk sem tudjuk pontosan. A minisztériumi információgyűjtésünk még tart - mondotta dr. Réthy Vilmosné. Március 19-én a szülői munkaközösség elnöke titkos szavazást bonyolított le az iskolában. Tekintve, hogy az eljárás több ok miatt kifogásolható, a polgármester az ügyben vizsgálatot kért. Az osztályvezető a polgármesteri hivatal oktatási referense társaságában március 26-án találkozott a szülői munkaközösség elnökével.- A találkozón a szavazás indítékára és a lebonyolítás körülményeire kérdeztünk rá. A szülői munkaközösség elnöke elmondta, miután a szülők erősen megosztottak voltak a kérdésben, fontosnak tartotta, hogy megismerje a véleményüket. Március 19-én a kát az Országos Evangélikus Egyházzal - avatott be a történet előzményébe az osztályvezető. Utalt rá, a képviselő- testület még tavaly decemberben a költségvetés tárgyalásakor vette számba a kötelező és a nem kötelező feladatokat. Az esetleges változtatás gondolata ezért merült fel, továbbá mert augusztusban A vizsgálat okáról Az osztályvezető rávilágított azokra az okokra is, amelyek alapján a fenntartó önkormányzat vizsgálatot rendelt el az ügyben.- A közoktatási törvény rendelkezése szerint a fenntartónak a közoktatási intézmény megszüntetésével, illetve átszervezésével összefüggő döntése előtt be kell szereznie többek között az intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek és az iskolai szülői szervezetnek a véleményét. A gimnázium jövőbeni működtetésére vonatkozóan még elvi döntés sem született, a szülői munkaközösség ennek ellenére megszervezett egy szavazást, amit a fenntartó jelenléte nélkül tartottak meg. lejár a gimnáziumi igazgató megbízatása. A vezetőcsere alkalom lehet a működtető változtatására. A témára a januári közmeghallgatáson és a polgármesteri fogadóórákon is rákérdeztek az emberek, a gimnázium szülői munkaközössége és az alkalmazotti közösség szülői értekezletre összegyűltekkel az elnök iskolarádión ismertette a szavazás célját, majd a munkaközösségi tagok kiosztották a szavazólapokat. A lapokon az állt, támogatja-e a Vajda Péter Gimnázium, Szak- középiskola és Kollégium egyházi fenntartásban való jövőbeni működtetését? A szavazatokat önkéntesen, név nélkül adták le. Az összegyűjtött cédulákat egy szülő a lakásán őrzi. A feldolgozásukat a szülői munkaközösség jelenleg nem tartja szükségesnek. A szavazatokat csak akkor számolják meg, ha a fenntartóváltozás is- mét napirendre kerül, ______________cbathböia mít ógépes oktatással kívánjuk még színesebbé és eredményesebbé tenni a felkészülést. Ezenkívül részt veszek közlekedési pályázatok kidolgozásában és gyakran hívnak meg középiskolákba, hogy tartsak előadást a mindenki számára nélkülözhetetlen KRESZ-ismeretekből, aminek nagyon szívesen eleget teszek.- Mit érdemes tudni a Pozsár Autósiskola többi oktatójáról?- Magas az itt dolgozókkal szembeni elvárás. Az oktatók zöFOLYAMATOSAN TUDATÁBAN VAGYOK TÖKÉLETLENSÉGEIMNEK, S EBBEN A MEGISMERÉS- BEN REJLIK MINDEN ERŐM. (Mahatma Gandhi) Ahol nem a vizsgához kell a szerencse! A napokban ünnepli negyedik születésnapját a békéscsabai Pozsár Autósiskola. Ebben a dinamikusan fejlődő iskolában kezdetben csak személygépkocsi-vezető, motorkerékpáros és segédmotor-kerékpáros képzéssel foglalkoztak. Ma már képeznek tehergépkocsi-, autóbusz- és járműszerelvény-vezetőket is — árulta el Pozsár József, az autósiskola alapítója és vezetője.-Az a hír járja a városban, hogy az iskola még megyei szinten is az élen áll az első alkalommal sikeres vizsgál tevő hallgatók arányában. Hogyan tudja elérni ezt a kimagasló eredményt?- Valóban, 1999-es megalakulásunk óta átlagosan a hallgatók 95 százalékának sikerül elsőre letenni az elméleti vizsgát - válaszolja Pozsár József. - Csak viszonyítási alapként mondom el, hogy a megyei és az országos átlag 60 százalék körül mozog. Hogy hogyan tudom elérni ezt az eredmény? Ez nagyon egyszerű; szeretem és élvezem, amit csinálok. Számomra a KRESZ-oktatás nem csak munka. Hobbi és szenvedély is egyben. A hozzánk jelentkező tanulók mindegyike egy csiszolatlan gyémánt, én pedig azért vagyok, hogy ebből egy csodálatosan csillogó, ragyogó ékszert varázsoljak, amit mindenki megcsodál. Az adatokból kitűnik, hogy ez többnyire sikerülni szokott. A vizsgázók eredménye az én munkám eredménye is, én pedig mindig a legjobbat akarom. Hallgatóink nap mint nap szembesülnek a tanteremben, a tábla fölé kitett idézettel: „Aki önmagát adja a siker érdekében, balsiker érheti, de kudarc soha.” Igyekszünk megfelelni a kor elvárásainak, és mivel hallottuk, hogy hamarosan bevezetik a számító- gépes vizsgarendszert, mi is számé nagy szakmai gyakorlattal és Ismét egyre népszerűbbek a felső kategóriájú, szakmát és egyben elhelyezkedési lehetőséget is jelentő gépjárművezetői tanfolyamok - mondja Pozsár József (képünkön) de hamarosan 16 gyakorlati oktató tanítja a járművezetés mesterfogásait. Fontosnak tartják azt is, hogy korszerű, jó műszaki állapotú gépjárművekkel oktassanak, amelyek között a Fiat Punto, Opel Astra, Renault Clio, Skoda Fabia, Suzuki Sedan, Suzuki Swift, VW Golf, VW Polo is megtalálható. A minőség és biztonság iskolája A, B, C, D, E, M kategóriás, valamint áru- és személyszállító tanfolyamok indulnak 2003. április 7-én 16 órakor a Pozsár Autósiskolában (Békéscsaba, Lázár utca 2. - a bútorbolt mellett). Érdeklődni a 66/444-818-as, a 20/912-7057-es és a 20/364-8797-es telefonszámokon lehet. Tanulócsoportok foglalkozásainak kezdete: 1. csoport: hétfő, szerda, péntek - 15 óra 2. csoport: kedd, csütörtök - 15 óra 3. csoport: szombat, vasárnap - 8 óra tapasztalattal rendelkezik, türelmesen, nyugodt légkört teremtve tanítja hallgatóinkat. Az iskolánál egyre több a fiatal és felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársak aránya. Jelenleg 15,- Ha ennyire hatékonyak, bizonyára drágábbak is, mint a többi autósiskola.- Ez nem így van; igen vonzó fizetési feltételeket ajánlunk. Minél többen jelentkeznek hozzánk, annál olcsóbbak vagyunk. Évente 600-700 hallgató választ minket. Tanfolyamainkat minden hónap első hétfőjén indítjuk, ilyenkor zsúfolásig megtelik a Lázár utcai tantermünk. Eredményeinkkel és árainkkal nagyon nehéz fölvenni a versenyt. ▼ A tárca nem enyhít a hókárt szenvedett fóliáskertészek gondjain Látható, hogy nem a gyors segítségnyújtás szándékától vezérelt levélben válaszolt dr. Németh Imre agrárminiszter Tóth Imre országgyűlési képviselő levelére. A gyulai választókerület országgyűlési képviselője — első ízben — még január 21-én kérte a tárca hathatós segítségnyújtását a fóliáskertészek ügyében. Sarkad térsége Tóth Imre a január 6-10-e között hókárt szenvedett fóliáskertészek ügyét felkarolva, tájékoztatesett termelőkön - írta levelében Tóth Imre. Válaszában Németh Imre agrárminiszter elismerte, hogy: „Békés megyében 62 hektár fóliás A következő bekezdésben ugyan egyetért azzal, hogy a bajba jutottakat - akik a kár megelőzését a jó gazda gondosságával elvégezték - indokolt segíteni, de a méhkeréki termelők reakcióját idézve, „pénz nélkül mindez, sovány vigasz”! Tóth Imre lapunknak kifejtette: korábban dr. Nyújtó Ferenc kabinetfőnök, illetve Danes Gyula heA fóliával foglalkozók nagyon elkeseredettek, mert egyedül nem tudnak kikeveredni a hatalmas anyagi vesztességekből {PBLVÉTILONK ILLUSZTRÁCIÓ) ta a.tárca vezetését, miszerint a gyulai választókerület 11 településén közel 150 termelő, illetve családjaik megélhetése került veszélybe. A honatya a szaktárca vezetőjéhez címzett levelében azt is rögzítette, miszerint a gazdánként eltérő mértékű, értékű - százezer forinttól több millióig terjedő - káresemény felszámolására saját erőből a termelők egy része képtelen. Éppen ezért, egyszeri kártérítés, kamatmentes hitel biztosítása, továbbá a már meglévő hiteleik átcsoportosítása segíthet az időjárás áldozatául termesztőberendezés károsodott, és a kármérték 65-100% között mozog. Ez meghaladja az ország más fóliás területeinek átlagos kármértékét”. A továbbiakban viszont egyértelműen kifejti, miszerint: ....támogatást a tárca csak a jo gszabályokban rögzítettek szerint tud biztosítani. Jelenleg a hókár enyhítésére érvényes jogszabály nincs, és figyelembe véve, hogy a termesztőberendezések kevesebb, mint 20%-a károsodott, a meghirdetett támogatási konstrukció, hókárok enyhítésével való bővítését a tárca nem tervezi”. lyettes államtitkár egyaránt ígéretet tett arra, hogy minisztériumi vagy központi forrásból segítséget nyújtanak a károsult fóliásoknak, s most a termelőknek csalatkozniuk kellett. A honatya a tárca következetlen gyakorlatára utalva hozzátette: nem érti, hogy a gyümölcsösökben, illetve szőlőben elszenvedett fagykár miért más, mint a fóliáskertészek hókára. Előbbieket ugyanis a minisztérium támogatja, a fóliáskertészeket magára hagyja - tette hozzá Tóth Imre. BOTH IMRE Mindannyiunk közös érdeke! Nem pénzraktárba jutunk, hanem lehetőséget kapunk Okány Az Európai Unióhoz való csatlakozással nem egy bank pénzraktárába jutunk, ahol csak be kell seperni a zsákba a pénzt, hanem lehetőséget kapunk a fejlődésre. Mindezt dr. Pelcsinszki Boleszláv, a megyei közgyűlés alelnöke jelentette ki az okányi képviselő-testület legutóbbi ülésén, amikor a témában tájékoztatta a község vezetőit.- Másfél évtizeddel ezelőtt nagyon meglepődtünk volna, ha megkérdezik tőlünk: akarunk-e tagjai lenni a NATO-nak és az Európai Uniónak? Ma már a NATO- nak teljes jogú tagja vagyunk, az Európai Unióhoz való csatlakozásról pedig hamarosan döntenünk kell. Tudnunk kell azt is, hogy a rendszerváltásból eredő nehézségekért nem az Európai Unió, hanem az előző rendszer a felelős. A csatlakozással a korábbi országhatárok elmosódnak. A- Többen úgy gondolják, az unió kiszúr a magyarországi mezőgazdaságból élőkkel, mert az első évben csak a 25 százalékát adja oda annak a támogatásnak, ami a teljes jogú tagállamok gazdáinak jár. De ezt a 25 százalékot a kormány további 30 százalékos nemzeti támogatással egészítheti ki. Ekkor pedig már az első évben 55 százalékos a támogatás. A nagy kérdés persze az: a kormány biztosítja-e ezt a 30 százalékot? Ami viszont biztos: erdőtelepítés esetén akár 20 éves jövedelempótlás is igényelhető - közölte dr. Pelcsinszki Boleszláv. Abban minden hozzászóló egyetértett, hogy Magyarországnak szüksége van az Európai Unióhoz való csatlakozásra. MAQYARI BARNA .Lehetett volna másként is Két képviselő szerint ellentmondanak a tények Mezőkovácsháza Lapunk március 13-ai számában „Fogyókúrára fogták” a forráshiányt címmel Mezőkovácsháza polgármestere a város költség- vetéséről szólt, ezenbelül a drasztikus intézményi átszervezést, elbocsátásokat is magyarázta. Mikite Attila és Varga Gusztáv képviselők azzal a közlési szándékkal keresték meg szerkesztőségünket, hogy a leírtakkal több ponton nem értenek egyet. hisz bevételt hoztak. Nemhogy vagyonvesztés történt az elmúlt négy évben, hanem 2000 milliós gyarapodásra lehetünk büszkék. Ilyen a szennyvízberuházás első üteme, parkolók, kerékpárút, 21 szociális bérlakás kialakításának kezdete, informatikai fejlesztések. Sikerült felújítani és korszerű műszerekkel ellátni minden orvosi rendelőt, és csaknem 20 millió forinttal támogattuk a sportot, a civil szervezeteket és az egyházakat. Az idei hiány oka, hogy kevés normatív támogatást juttatnak az önkormányzatoknak, vagyis nem valósul meg a- A polgármester által elmondottakkal ellentétben, úgy látjuk, a számok mást mutatnak és az elbocsátások nagyrészt elkerülhetőek lennének. A polgármester a jelenlegi hiányért az előző testületet okolja, holott az örökölt adósság az éves költségvetés egy százaléka, és a hiány mértéke is kisebb volt a cikkben szereplőnél- vélekedett a két képviselő.- Minden évben működött az intézményrendszer, sőt jelentős fejlesztések történtek. Az értékesítések nem növelték a hiányt, kormány „együtt könnyebb lesz” választási ígérete. Előterjesztett módosító javaslataink által a költségvetést gyökeresen át lehetett volna alakítani, elkerülve 37 ember elbocsátását egy olyan településen, ahol a munkanélküliségből nehéz kitörni. Indítványainkat szavazásra sem bocsátották, a képviselőknek előkészítetlen anyagok alapján kellett dönteniük. Bízunk benne, hogy a hátrafelé mutogatást, a magyarázkodást, a megszorító intézkedések taglalását a polgármester felváltja a munkahelyek teremtéséről, a választási ígéretek betartásáról, Mezőkovácsháza felvirágoztatásáról szóló elképzeléseinek ismertetésével. Ezekhez az intézkedésekhez számíthat a támogatásunkra - fogalmaztak a képviselők. mi térségünk számára ennek ak kor lesz igazán nagy jelentősége amikor Románia is belép az unió ba. Attól kezdve Okányhoz a leg közelebbi nagyváros Nagyvárac lesz. Az unióban a munkavállalás is szabad, így bárki, bárhol mun kát vállalhat - hangoztatta dr Pelcsinszki Boleszláv. A megyei közgyűlés elnöke ki emelte azt is: az EU-n belül mosi is nagy az árak közti szóródás Ezért a csatlakozás miatt neír várható jelentős áremelkedés Ma gyarországon, sőt az infláció to vább fog csökkeni.