Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-28 / 73. szám

4. OLDAL - 2003. MÁRCIUS 28., PÉNTEK R I P ŐRT Az ügyvédek állítják: nem vadásznak Tiltakoznak az orvosi kamara megyei elnökének nyilatkozata ellen Megmozdult az ügyvédtársadalom a la­punk március 17-i számában megjelent, „Az ügyvédek vadásznak a műhibaperek­re” című írásunkkal kapcsolatban, mely­ben dr. Kincses László, a Magyar Orvosi Kamara Békés megyei elnöke fejtette ki véleményét a műhibákról, konkrétan pe­dig arról az esetről, amikor is császármet­szés után bent felejtettek egy törlőkendőt egy asszonyban. Ennek az asszonynak a jogi képviselője, a szegedi dr. Ábrahám László mellett a Békés Megyei Ügyvédi Kamara is több ponton cáfolja a főorvos nyilatkozatát. Békés megye Dr. Kincses László bizonyára tisztában van azzal, csak elhallgatja, hogy milyen nehézséget jelent egy nem kellő gon­dossággal végzett orvosi beavatkozás után bebizonyítani azt, hogy az orvos nem a törvényben megkövetelt leg­nagyobb gondosság mellett járt el. Azok pedig, akik emiatt indíta­nak kártérítési pert, azért teszik, mert anyagi helyzetükben, megélhetésükben, életminősé­gükben, emberi és társadalmi kapcsolataikban olyan válto­zások történtek az orvosi mulasztás következtében, amelyekért hatályos törvé­nyeink szerint kártérítés jár, ezt pedig nem az or­vosnak, hanem munkál­tatójának kell megfizet­nie - fogalmazott dr. Áb­rahám László. Szerinte a bí­rói gyakorlat bizonyítja, hogy nem a pénz a motiváló erő, hanem a mulasztó or­vos magatartása miatt bekö­vetkezett kár, és ezen moti­vációk között igen lényeges különbség van. Sajnálatosnak tartja, hogy dr. Kincses László nyilatko­zatában az orvos szakértő­ket is negatívan ítéli meg. Mint fogalmazott, eddig ez­zel ellenkező álláspontok je­lentek meg, amelyeket a pe­res gyakorlat is bizonyít: csak nagyon igazolt, bizonyított és kétséget kizáró helyzetekben adtak a kár­igényt érvényesítő számára kedvező szak­értői véleményt az orvos szakértők, sok esetben velük szemben is bizonyítani kell a legnagyobb gondosság követelményének az elmulasztását. Az ügyvéd úgy véli, a főorvosnak a csá­szármetszés után bennhagyott törlőkendő­vel kapcsolatos nyilatkozata téves, sőt va­lótlan. Mint fogalmazott, ha dr. Kincses László ismeri az ügyet, bizonyára azzal is tisztában van, hogy az általa negatívan mi­nősített orvos szakértők közül többen ad­tak szakértői véleményt, olyanok, akiket vele ellentétben a magyar orvostársadalom messzemenően megbecsül. Ezen szakvéle­mények tartalmazzák, hogy azon kórház­ban, ahol ez az eset történt, „a gyógyintézet orvosai nem úgy jártak el a beavatkozás esetén, ahogyan az tőlük az adott helyzet­ben elvárható lett volna.”, valamint azt is, hogy megfelelő gondosság és körültekintés tanúsítása esetén a törlőkendő szervezet­ben hagyását a beavatkozást végző orvos­nak észlelnie kellett. — Nem tudom mit tekint a nyilatkozó „komolyabb” károsodásnak, de a szülő nő­nél a bent felejtett törlőkendő kivételekor a szervezetéből el kellett távolítani egy 75 cm-es vékonybél szakaszt, valamint a jobb oldali petefészek és petevezető egy részét és jelenlegi — orvos szakértőileg megállapí­tott - emésztési panaszai a felróható orvo­si magatartással állnak össze­függésben. Mi ez, ha nem ko- Y/~ molyabb ' károsodás? - tet­te fel kérdést dr. Ábrahám László, aki azt is meg­említette, hogy ezen ügyben bün­tetőeljárás is folyamatban van. — Sajná­lom, hogy dr. Kincses nem tett említést olyan ügyekről, amelyek­ben a gyógyintézet felelősségét a bíróság megállapította, példá­ul egy méhcsonkolá- sos műtét kapcsán, ahol a gyógykezelés alatt kilencszer klini­kai halál állapotába került beteg életmi­nősége teljes mértékben le­romlott, és a bí­róság egyértelműen a kórház felelős­ségét állapította meg, kártérítésre kötelezte - jelentette ki dr. rekkel kapcsolatban. Megdöbbenésünk egyrészt abból ered, hogy az újságolvasó számára az interjú azt a látszatot kelti, mintha nem volna érdemes kártérítési (mű­hiba miatti) peres eljárásokat indítani, mert az ilyen eljárás megindítása után az állam­polgárok elveszítik a gyógyító orvosok bi­zalmát. Megdöbbenésünk másodsorban pedig abból ered, hogy ha a társadalom va­lamennyi tagját megilleti az egészséghez, a tisztességes orvosi ellátáshoz való jog, va­jon az interjúban közöltek szerint miért nem illetheti meg az állampolgárt a polgári jogi alapelvek között rögzített »bírósághoz fordulás« joga? A nyilatkozat szerint az ügyvédek va­dásznak a műhiba ügyekre, mert nekik ezek óriási pénzt jelentenek. Ez az állítás teljes mértékben megalapozatlan, hiszen a Békés megyei kórházak ellen indított és je­lenleg folyamatban lévő műhibaperek szá­ma, információink szerint, nem éri el a tu­catot sem. Ez pedig a különböző orvosi be­avatkozások ezres nagyságrendjét tekintve elenyésző. A valóság a cikkben közöltekkel szem­ben teljesen más, hiszen az ilyen perek in­dításához nemcsak speciális szakértelemre, hanem megbízást adó ügyfélre és megfele­lő szakértői háttérre is szükség van. Az az »óriási pénz« pedig, amelyet a magyar bíró­ságok megítélnek kártérítés jogcímén, töre­dékét sem éri el a nyugati államokban meg­ítélt kártérítések általános összegének, mint ahogyan az ilyen perek sikeres képvi­selete esetén járó honorárium is csak ha­sonló nagyságú része annak. A magyaror­szági értékviszonyokat figyelembe véve megítélt nem vagyoni kártérítések az egész­séghez való jog súlyos, maradandó megsér­tése esetén is — többéves, a károsultat meg­alázó és sértő pereskedés után - csak né­hány millió forintot tesznek ki. Az ügyfeleink és az őket képviselő ügy­védek elleni hangulatkeltésnek tartjuk a vé­leménynyilvánításnak az újságcikkben rög­zített tartalmát, azt, hogy a pénz a legfonto­sabb motiváló tényező és öngól, ha a beteg él alkotmányos jogaival és bírósághoz for­dul elégtételért. Ilyen ügyekben megítélé­sünk és tapasztalatunk szerint a pénzen kí­vül komoly szerepét játszik az erkölcsi elégtétel, a felelősség bírósági megállapítá­sa, a károsultak igazságérzete. Az orvosok - ugyanúgy mint az ügyvé­dek - esküt tesznek, hogy foglalkozásuk Abrahám László, aki leszögezte: a valós helyzet az, hogy a műhiba miatt eljá­rást indítani szándé­kozók vadásznak olyan ügyvédekre, akik el merik vállalni a konfrontációt. Dr. Juhász István elnök és dr. Török Zoltán titkár aláírá­Mit mondott a bíróság? Az idegen testekkel kapcsolatban ugyancsak kimondta a Legfelsőbb Bíróság, hogy a legnagyobb gondossággal nem fér össze, hogy oda nem tartozó tárgyak műtét után a beteg szervezetében maradjanak, és az sem menti ki a gyógyinté­zetet a felelősség alól, hogy megszámolta az eszközöket, tör­lőket, hiszen a legnagyobb gondosság a pontos számolást is megköveteli, és ekkor észlelhető lenne, hogy valami hiányzik. (Dr. Ábrahám László: „A törlőkendő anatómiája", HVG, márci­us 8.) sával a Békés Megyei Ügyvédi Kamara levélben fordult hozzánk a szóban forgó cikk kapcsán. Az alábbiakban ezt közöljük szerkesztett formában. „Megdöbbenéssel olvastuk a Magyar Or­vosi Kamara Békés Megyei Szervezete elnö­kének nyilatkozatát a megyei műhibape­írott és íratlan szabályait megtartják, ennek szellemében élnek és dolgoznak, ezért nem hisszük, hogy az interjúban említett segítő­készséget bármilyen eljárás kiölheti az or­vosokból.” POCSAJI RICHARD Megkérdeztük olvasóinkat Szükségszerűek az iskolabezárások? Mudrity György, 44 éves, batto- nyai középisko­lái tanár: — A fenntartó demográfiai és gazdasági szem­pontokat mérle­gel. A szülők és a pedagógusok viszont a gyerme­kek érdekeire hivatkoznak: kisebb létszámú osztályokban, családias légkörben eredményesebb okta­tó-nevelő munka folytatható. A döntéshozók, elsősorban a tele­pülési önkormányzatok, rendkí­vül nehéz helyzetben vannak, s nem biztos, hogy az adott pilla­natban a lehető legjobb megoldást választják. Előfordulhat, hogy egy kedvező demográfiai fordulat után új iskolákat kell építeni a most bezártak helyett. Lénáit Ferenc, 50 éves, lökös- házi rokkant­nyugdíjas:- Bezárás helyett inkább építeni, fejlesz­teni kellene az iskolákat. A fel­nőtt társadalom az oktatási intéz­ményeken keresztül teheti a leg­többet a gyermekekért, konkré­tan a jövő magyarjaiért. Megítélé­sem szerint Magyarországon az elosztással’van a legnagyobb baj: a pénzek szétfolynak, eltűnnek kézen-közön. Amit odafönn el­herdálnak, azt ne a gyermeke­ken, ne a tanulási lehetőségek szűkítésével akarjuk már meg­spórolni! A bezárás témakörében minden magyarázkodás fölhábo­rít, mert magyarságellenes. Malkócs Pálné, 54 éves, tótkom- lósi nyugdíjas kereskedő: — Nézze, ná­lunk, Tótkom­lóson most ép­pen bezárták az iskolát két nap­ra, mert terjed az influenza. En ezzel teljesen egyetértek, fölösle­ges, hogy egymást fertőzzék az odajárók. Hogy nem erre tetszik gondolni? Elnézést, félreértet­tem. Örökre egy iskolát se zárja­nak be, még akkor sem, ha csök­ken a gyermeklétszám. Nálunk sok gyerek van, nagyok az iskolá­ink, őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy lakat kerülhetne bármelyikre. Ha belegondolok, az elnéptelenedő településeken csakugyan lehetnek ilyen gon­dok. Popovics Éva, 32 éves, almás- kamarási keres­kedő:- Az én kis­gyermekem a helyi iskolában tanul. Ő is, és a társai is öröm­mel vesznek részt az órákon, a kü­lönböző foglalkozásokon. Nagyon elégedett vagyok, szerintem a többi szülő sem mondhat egy rossz szót sem a mi iskolánkra. Beszédes pél­da, hogy a környező településekről is sok gyermek tanul Almáskama­ráson. Az az igazság, hogy a mi fa­lunk sok segítséget kap a Németor­szágban élő volt almáskama- rásiaktól vagy azok leszármazottai- tól. Ahol nincs ilyen lehetőség, ott az államnak kell mindent megten­nie az iskolákért. ménesi györgy D-FOTÓt A SZERZŐ FELVÉTELEI Jehova tanúi körzetkongresszus Az élet kérdéseire keresnek választ Miért bízzunk Istenben? Ho­gyan válik javunkra az élet számos területén a bibliai út­mutató? Ezen kérdésekre is választ keresnek Jehova ta­núi hétvégi gyulai körzet­kongresszusukon. Gyula Schubert József, Jehova tanúi sajtóreferense tájékoztatóján el­mondta: napjainkban az embe­reket sokféle csalódás éri, és megdöbbentő, hogy ami ma biz­tosnak tűnik, holnapra akár rossz döntés is lehet. Jogosan merül fel, hogy kiben bízhatunk. A Biblia tanácsa: „Bízzál az Úr­ban és jót cselekedjél.” Vajon mi­ért bízzunk Istenben? Hogyan segít megoldani a problémáin­kat? Miként mutathatjuk meg, hogy bízunk benne? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik Jehova tanúi körzetkongresszusa a gyu­lai városi sportcsarnokban már­cius 29-30-án, szombaton és va­sárnap. Schubert József hangsúlyoz­ta, hogy gyakorlatias tanácso­kat és az életből merített ta­pasztalatokat hallgathatnak meg a két napon a jelenlévők. Bárki - világnézeti hovatarto­zástól függetlenül — hasznos gondolatokat kísérhet figyelem­mel annak érdekében, hogy boldog életnek örvendjen a mai világban. A szombati nap egyik fény­pontja a 11.35 órakor kezdődő megkeresztelkedés, a vasárnapi, 13 órai előadás címe pedig „Közel már a nyomorúság vé­ge!” ____________________________151 Településeink krónikája Karbantartották, megérte Belvíztől veszélyeztetett település lévén, a nagy hó­olvadás idején Békésszentandrás fokozottan ügyelt a károk megelőzésére. Március 12-étől egy hétig tar­tott az első fokú belvízvédelmi készültség. Szivaty- tyúzással és ároktisztítással sikerült elkerülni, hogy a belvíz az épületekben kárt tegyen - tájékoztatott Sinka József polgármester. Hozzátette, rosszabbra számítottak. Az árkok folyamatos karbantartásá­nak, a lassú olvadásnak és a talaj fokozott befogadó- képességének tulajdonítják, hogy az évszázados hótól szerencsésen szabadult meg a település. A ha­tárban a szántók kevesebb mint egy százaléka van víz alatt. __________________________________________151 A kovácsházi tűzoltók tevékenyek A fegyveres szervek hivatásos állományát érintő tör­vény alapján a teljesítmény-követelmények célját az önkormányzati tűzoltóságok esetén a képviselő-tes­tület határozza meg. A teljesítést a felsőbb szakmai szerv évente értékeli. A mezőkovácsházi - térséget ellátó - tűzoltó-pa­rancsnokság 2003. évi stratégiai céljai között a mun­kafeladat magas szintű végzésén túl olyan célok is szerepelnek, mint az uniós csatlakozás előkészíté­sével járó feladatok, a pályázatok figyelése, takaré­kos gazdálkodás és a személyi állomány továbbkép­zése. A megvalósítást az önkormányzat lehetőségei szerint támogatja. __________________________________________in Folklórműsor Gyulán Hej, rozmaring, rozmaring... címmel március 30-án 17 órától Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelő­dési Központban folklórműsort rendeznek a Körös Néptánc Alapítvány javára. Fellép a Körös Tánc- együttes, közreműködnek az alapfokú művészeti is­kola csoportjai, a Cimbora Táncegyüttes, az Újra Együtt Táncegyüttes, a Végvár Táncegyüttes, kísér a Téglás zenekar. A Körös Néptánc Alapítvány 1989- ben jött létre, hogy segítse a Körös Táncegyüttesnek és utánpótlás csoportjainak színvonalas munkáját az anyagi háttérhez járulással. A rendszerváltozás után a régi fenntartók eltűntek, támogatásukat hiva­tott az alapítvány pótolni - tudtuk meg Gyalog László művészeti vezetőtől. Kérik, minél többen te­kintsék meg műsorukat, hozzájárulva ezzel az ala­pítvány gyarapításához. A Vakond épít Fumgyon A tiszakécskei Vakond Kft. nyerte el a furugyi út­építés nemzetközi közbeszerzési pályázatát. A terü­letátadás megtörtént, a beruházásnak nincs akadá­lya - tájékoztatott Sinka József, békésszentandrási polgármester. Amint az időjárás engedi, elkezdőd­het a munka. A határideje idén szeptember 30. A Békésszentandrás közigazgatása alá tartozó, mint­egy száz lelkes falut Szentesi úttal összekötő 1900 méter hosszú út megépítése 76,9 millió forintba ke­rül. A békésszentandrási és a szarvasi önkormány­zat ötven százalékos támogatást nyert PHARE-pá- lyázaton.- ________________________________________m Ma gyarbánhegyesről Budapestre A megyei fenntartású magyarbánhegyesi Fo­gyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona szer­vezésében, március közepén, 38 értelmi fogyaték­kal élő ember és kísérőik látogattak Budapestre. Megtekintették a Parlamentet és a Szent Koronát- mondta lapunk érdeklődésére Sütő Mária szak­mai vezető. A látogatók ezután az Európai Unió­hoz történő csatlakozásról és a tagországokról szóló előadáson vettek részt az Európai Informáci­ós Központban. Itt Polgár Rita főmunkatárs elma­gyarázta az uniós kapcsolat lényegét, beszédét vi­deó tette színesebbé. Végül az otthon ajándékba megkapta a. videokazettát, illetve egy számítógé­pes játékprogramot és többféle tájékoztató anya­got, amelyek segítségével a lakók tovább bővíthe­tik ismereteiket. ___________________________________DJ Ny ertesek a kevermesiek A közös igazgatás alatt lévő kevermesi általános is­kola, művelődési ház és könyvtár intézménye ered­ményesen vett részt két PHARE-pályázaton: az egyik vizesblokk kialakítását, a másik pedig új bú­torok, székek, padok és számítógépek beszerzését tette lehetővé. Az önkormányzat megállapodást kö­tött egy gazdasági társasággal a használaton kívüli diákotthoni épület hasznosítására. Krattinger Már­ton jegyző érdeklődésünkre elmondta, hogy a tár­saság a volt diákotthonban könnyűipari tevékeny­ség folytatását tervezi, és mintegy huszonöt hely­beli munkanélkülit kíván foglalkoztatni teljesít­ménybérben. M. GY.

Next

/
Thumbnails
Contents