Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-25 / 70. szám

SPORT 2003. MÁRCIUS 25., KEDD - 15. OLDAL iBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Elvesztette veretlenségét a Mezőkovácsháza BÉKÉSNET II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Elek—Csabacsüd O—O Elek, 100 néző V.: Egeresi. Elek: Pataki - Mócz, Popucza, Puskás, Lakatos, Márk, Gyulai, Bíró (Lázok), Kapocsán, Erdei, Donnert (Fekete). Edző: Kiss Ti­bor. Csabacsüd: Kondacs - Ja- necskó, Palyov, Fügedi, Csicsely (Kővágó), Gyulai, Pilán, Mizik, Urbancsok, Fekécs (Radics), Koszti. Edző: Gombár György. Az alsóházi rangadón csak a szél fújt élénken. A mérkőzés a gyorsan felejthető kategóriába tartozik. Jó: Gyulai, Mócz, Lakatos, ill. Koszti, Fügedi. Kiss Tibor: - Félő, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Bá­tortalanul játszottunk, és mivel a mérkőzés helyzete kimaradt, így igazságos döntetlen született. Gombár György: — Ha a kapu előtt határozottabbak vagyunk, akár három ponttal is távozhat­tunk volna. Örülök, hogy a véde­lem stabil volt. (Hotya Mihály) Csanádapáca—Gyulai Köröstáj 2-1 (1-1) Csanádapáca, 100 néző. V.: Fe­hér. Csanádapáca: Hajdú V. — Furák, Fábián, Nagy M., Hajdú G., Szekeres T. (Kurucz), Szil­ágyi, Dinya, Tóth A., Keresztély, Elekes. Edző: Oláh Imre. Gyula: Veres - Szeli, Tar, Oláh, Vincze, Cseke, Mihucz, Kamarás (Kiss), Gyimesi, Kakas, Bágy. Edző: Bagi Tibor. Szeles időben, idény eleji formát nyújtó csapatok összecsa­pásán a többet támadó hazaiak si­kere megérdemelt. G.: Keresztély a 32., Tóth A. a 90., ill. Vincze a 43. percben. Jó: Szilágyi, Tóth A., Keresztély, Elekes, ill. Veres. Oláh Imre: - Végig mezőny­fölényben játszottunk a védeke­zésre beálló vendégek ellen, amelyen a győztes gólt az utolsó percben sikerült megszerez­nünk. Bagi Tibor: — Szerencsé­sebb volt a hazai csapat. (Tóth B. István) Sarkadkeresztúr—Dévaványa 1-0 (1-0) Sarkadkeresztúr, 220 néző. V.: Makay. Sarkadkeresztúr: Cser­háti D. — Rózsa, Ancsin, Berényi, Zimbrán, Molnár (Bállá), Csúz, Petruzsán, Bányai, Kóra, Zsoldos (Szabó). Edző: Cserháti István. Dévaványa: Darvasi - Czakó I., Kovács (Kálmán), Vaszkó (Tóth), Csatári, Séllei, Nagy (Pesztrán- szki), Pálfi, Czakó L, Szakács, Ta- gai. Edző: Barna Sándor. A mérkőzés a nemrégiben el­hunyt Novák Ernő és id. Szabó Mózes volt sarkadkeresztú- ri labdarúgókra való megemlékezéssel kezdődött. Szezon eleji mérkőzésen a hazai és vendég csa­patnak egyaránt megvoltak a helyze­tei, de a keresztúri­ak egy eredményes találattal otthon tar­tották a három pon­tot. G.: Zsoldos a 24. percben. Jó: An­csin, Petruzsán, Bá­nyai, Zsoldos, ill. Czakó L, Pálfi, Sél­lei. Cserháti István:- Nagyon nehéz mérkőzés volt, az ilyen győzelemnek óriási jelentősége van. Barna Sándor: - Ma nem érdemeltünk veresé­get, a döntetlen igazságosabb lett volna. (Bakucz Péter) Tarhos—Kaszaper 3—3 (0—1) Tarhos, 100 néző. V.: Alberti. Tarhos: Vári — Mészáros, Szabó, Provosinszki, Tótfalusi, Gézárt, Fehér, Nagy, Rózsavölgyi, Méhes, Püski (Djabbar). Edző: Zsigmond Károly. Kaszaper: Mező - Kun, Elek, Kőszegi J„ Kocsor (Papp), Kőszegi L, Forgó,'Somogyvári, Zádori (Sajgó), Kőszegi T., Szabó (Halász). Edző: Dr. Mikite Attila. A hazaiak végigtámadták a mér­kőzést, ennek ellenére a vendé­gek jutottak háromszor is előny­höz. A tarhosiak az utolsó pilla­natban szerzett találattal mentet­ték meg az egyik pontot. G.: Pro­vosinszki az 55., Nagy a 70., Mé­hes a 89., ill. Zádori a 15., Papp a 65., Elek a 87. percben. Jó: Tótfa­lusi, Provosinszki, ill. Kőszegi T„ Kőszegi J„ Zádori, Kun. Zsigmond Károly: - Sajnos végig az eredmény után futot­tunk, hiába játszottunk mezőny­fölényben. Biztató, hogy sok gól­helyzetet kialakítottunk, hátul azonban jobban kell összpontosí­tanunk. Dr. Mikite Attila: - Há­romszor is vezettünk, ez is kevés volt a győzelemhez. Amikor az előnyt birtokoltuk, mindig nagy szembeszél fújt. (Zs. K.) Füzesgyarmat—Doboz 4—2 (1-0) Füzesgyarmat, 100 néző. V.: Pataki. Füzesgyarmat: Dávid - Pardi, Latyák, Várkonyi, Kiripócz- ki, Bere, Sándor, Kincses L. (Baksa), Varga, Kincses G. (Ha­raszti), Szilágyi. Edző: Csák Sán­dor. Doboz: Susánszki - Tóth, Barcsay, Skumáth, Vantara, Lu- kucz, Balogh, Gergely, Furák (Szatmári), Petrina (Fekete), Bé­kési (Komlósi). Edző: Szűcs Mi­hály. Jól előkészített pályán a do­bozi együttes az első percben majdnem előnyhöz jutott, nem úgy a hazai csapat, amelyik azon­nal gólt lőtt. A mindvégig fölény­ben játszó Füzesgyarmat tovább növelte előnyét és biztosan nyert. G.: Pardi a 4., Kincses L. a 47., Kincses G. a 63., Bere a 70., ill. Gergely a 78., Szatmári a 85. perc­ben. Jó: Szilágyi, Bere, Várkonyi, Kiripóczki, ill. Barcsai, Lukucz, Balogh. Csák Sándor: — Helyenként jó játék, négy rúgott gól, megérde­melt győzelem. Szűcs Mihály: - A hazai csapattal rúgattunk négy gólt. Nem érdemeltünk vereséget. (Cs. S.) Nagyszénás—Mezőkovácsháza 2-1 (2-1) Nagyszénás, 120 néző. V.: Gyekiczki. Nagyszénás: István - Asztalos, Zsigovics (Gyuris), Hor­váth Z. (Pusztai), Boros, Faragó, Takács, Özgyin (Uhlár), Moszhe- im, Horváth Zs„ Gulyás. Edző: Füredi János. Mezőkovácsháza: Bíró G. — Papp (Zsótész), Dumit- riu, Márkus, Marócsik, Zábrák, Húsvéth, Kindel, Balázs, Koncz, Szabó (Mohamed). Edző: Szabó Ferenc. Nagy iramú mérkőzésen a fegyelmezetten játszó Nagyszé­nás meglepte a listavezetőt. Kiál­lítva: Boros (utánrúgásért) a 77. percben. G.: Horváth Zs. az 5., Gulyás a 8„ ill. Marócsik a 14. percben. Jó: Horváth Z„ István, Boros, Moszheim, ill. Faragó, Márkus, Koncz, Kindel. Füredi János: - Ez a győze­lem, remélem, további lendületet ad a csapatnak. Szabó Ferenc: — Egy félidőnyi előnyt adtunk a ha­zai együttesnek. A második felvo­násban nem bírtunk a kitűnően védő szénási kapussal. (F. J.) Kunágota—Mezőberényi FC 0-2 (0-0) Kunágota, 150 néző. V.: Pintér. Kunágota: Csomós - Laczkó, Varga, Török, Körösi, Dómján (Bócsik), Multyán Zs., Multyán L, Bíró, Balogh S. (Méreg), Samu. Edző: Szilágyi János. Mezőbe- rény: Barabás - Pántya, Berecz- ki, Kiss, Gézárt, Benyovszki, Szűcs, Vári, Bokor (Szabó), Kocsor, Wagner (Kukely). Edző: Ramos János. Erős szélben a ha­zaiak két elpasszolt labdából két gólt kaptak G.: Kocsor a 65., Szűcs a 90. percben. Jó: Varga, Török, Laczkó, ill. Bereczki, Kocsor, Szűcs, Pántya, Vári. Szilágyi János: - Szezon eleji játékot produkáltunk, sok volt a pontatlanság. Amíg mi két kapu­fát, addig az ellenfél két gólt lőtt. Ramos János: - Megérdemelt győzelmet arattunk a Kunágota ellen. (Sz. J.) Csorvási SK—Kamut SE 2—1 (O—O) Csorvás, 100 néző. V.: Dajka. Csorvás: Baráth - Kun, Fabulya, Botyánszki A„ Varga, Krámli (Po- gonyi), Benyovszki, Lábos, Si­mon (Kaszai), Belicza (Csicsely), Boldizsár. Edző: Turcsek Zoltán. Kamut: Kohut - Gera, Gyebnár, Gilik (Tárnok), Horváth, Koszta, Sajben (Urda), Knapp, Botyán­szki, Darócz, Pozsár. Edző: Bor- gula János. Szépségdíjas gólok mérkőzésén az eggyel többször eredményes csorvási csapat rá­szolgált a három pontra. G.: Bol­dizsár az 55., Benyovszki a 75., ill. Pozsár a 60. percben. Jó: Fabulya, Baráth, Boldizsár, ill. Pozsár, Gyebnár, Knapp. Turcsek Zoltán: — Tudtam, hogy nehéz meccs lesz, hiszen a Kamut jól erősített a télen. Ha ne­hezen is, de megérdemelten tar­tottuk itthon a három pontot. Borgula János: - Három kapura lövés: kettő-egy. Mai teljesítmé­nyünk a csapat képességét nem tükrözi. (Evanics István) Ifjúságiak: Elek-Csabacsüd 7-1, Nagyszénás-Mezőkovácsháza 2-2, Füzesgyarmat-Doboz 0-1, Tarhos- Kaszaper 0-4, Sarkadkeresztúr- Dévaványa 2—1, Csanádapáca-Gyulai Köröstáj 0-1, Csorvás—Kamut 1—1, Kunágota—Mezőberény 2—2. A BékésNet II. osztály állása 1. Mk.háza 11 4 1 42-19 37 2. Csorvás 10 4 2 30-14 34 3. Mezőberény 9 4 3 30-15 31 4. S.keresztúr 8 6 2 33-22 30 5. Kunágota 9 1 6 33-26 28 6. Nagyszénás 7 5 4 25-21 26 7. Csanádapáca 7 3 6 31-27 24 8. Tarhos 7 3 6 35- 37 24 9. Kamut 7 2 7 25-21 23 10. Füzesgyannat 6 3 7 23-25 21 11. Gy. Köröstáj 5 5 6 24-23 20 12. Kaszaper 4 2 10 18-31 14 13. Elek 3 4 9 19-27 13 14. Csabacsüd 3 3 10 23-42 12 15. Dévaványa 3 2 11 19-35 11 16. Doboz 2 3 11 16-41 9 A Lancast megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokságban következik. Már­cius 29., szombat, 15.00: Doboz-Tar- hos, Kamut-Kunágota, Mezőberény- Nagyszénás, Mezőkovácsháza-Elek, Dévaványa-Csanádapáca, Gyulai Kö- röstáj-Csorvás. Március 30., vasár­nap, 16.00: Csabacsüd-Füzesgyarmat, Kaszaper-Sarkadkeresztúr. a Kiütés Gyulán Sakk NB II Gyula-Dévaványa SE-Szarvas 11:1. NB Il-es sakkcsapatbajno- ki-mérkőzés, Gyula. Győztesek: Fekete (1. tábla), Csomós R. (2. t.), Juhász (3. t.), Haragos K. (4. t.), Bállá (5. t.), Radics (6. t.), Csomós J. (7. t.), Sztán (8. t.), Solymosi (9. t,.j, Gombos (11. t.), Kovács L. (12. t.), ill. Révész N. (10. t.). Battonya—Szentes 6:6. NB II, Battonya. Battonyai győzte­sek: Dosztán J. (1. t.), Chereches (2. t.), Manojlovics Sz. (3. t.), Kelly (4. t.), Bajusz Gy. (9. t.). Döntetlen: Dosztán Á. (71.), Hotorán (11. t.). Kiskunhalas—Békési TE 8,5:3,5. NB II, Kiskunhalas. Bé­kési győztesek: Andor (1. t.), Balog (10. t.), Sándor (ll.t.). Döntetlen: Gosztolya (5. t.). Széchenyi Kecskemét-Oros- házi MTK 8,5:3,5. NB II, Kecske­mét. Orosházi győztesek: Hor­váth Zs. (1. t.), Katona (9. t.). Döntetlenek: Győri (3. t.), Mó- nus (5. t.), Bánki H. I. (6. t.). a Drámai csata Teke NB III Szentesi TE—Kétegyházi DSK 3:5 (2408:2441). NB III-as teke mérkőzés, Szentes. Kétegyházi dobók: Kálnai 422 fa, Szelezsán P. 427, Kaposi 1.382, Zalai J. 396, Nikula A. 406, Kovács P. 408. Az elhalasztott mérkőzésen a két- egyháziak drámai csatában hoz­ták el Szentesről a két pontot. ■ Ezüst, három bronz Abony Négy orosházi birkózó is dobo­góra állhatott az Abonyban mi­nap életre hívott Skultéty Sán- dor-emlékversenyen. A diák I- II., serdülő és utánpótlás kor­osztály részére kiírt szabadfogá­sú viadalon 39 egyesület 305 in­dulóját regisztrálhatták a szer­vezők. Az orosháziak eredményei. Diák II. kcs. 28 kg: 3. Pusztai Tibor (Oros­házi MTK). 41 kg: 2. Rácz Dávid (Orosházi BC). Diák I. kcs. 55 kg: 3. Ambruzs László (OMTK). Utánpótlás kcs. 63 kg: 3. Koczka Roland. 69 kg: 4. Herbszt Gergely (mindkettő OMTK). ■ Halasztás Asztalitenisz Az NB I A csoportos női asztalite­nisz-bajnokság rangadóját a hét végén játszották volna Orosházán, amelyen a Hungarotel ASE csapata a Szekszárdi AC együttesével mér­kőzött volna. A két klub vezetői megegyeztek a találkozó elhalasz­tásában, mivel Marcekova, a ven­dégek szlovák légiósa a felnőtt Eu- rópa-bajnokságon áll asztalhoz hazája válogatottjában. A mérkő­zést április 11-én pénteken 16 óra­kor pótolja a két csapat az Eötvös- téri sportcsarnokban. _________■ A második csorvási gólt szerző Benyovszki (balról) és a kamuti Gilik keresi a labdát _______________________________________________i>*0Túivw»»roi Me sterlövészek A BékésNet-megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság góllövőlistájának élmezőnye. 16 gólos: Méhes (Tarhos). 14 gólos: Balázs (Mezőkovácsháza). 13 gólos: Bíró (Kunágota). 11 gólos: Marócsik (Mezőkovácsháza). 10 gólos: Csák (Füzesgyarmat), Bányai T. (Gyulai Köröstáj), Kóra, Zsoldos (Sarkadkeresztúr). 8 gólos: Szekeres T. (Csanádapáca). 7 gólos: Urbancsok (Csabacsüd), Szűcs (Kamut), Lábos (Csorvás), Wagner (Mezőberény), Gulyás, Horváth Zs. (Nagyszénás). 6 gólos: Belicza, Boldizsár (Csorvás), Botyánszki (Kamut), Vári, Szűcs (Mezőberény), Elekes, Keresztély (Csanádapáca), Czakó L. (Dévaványa), Nagy (Tarhos). 5 gólos: Szabó (Mezőkovácsháza), Erdei (Sarkadkeresztúr), Fejes (Kamut), Multyán Cs. (Kunágota), Szatmári (Doboz). 4 gólos: Kapocsán (Elek), Szakács (Dévaványa), Papp, Jeszenszki (Kunágota), Gyulai, Pillár (Csabacsüd), Tar (Gyulai Köröstáj), Zádori (Kaszaper), Kincses L. (Füzesgyarmat), Kocsor (Mezőberény), Benyovszki J. (Csorvás). Élen az orosházi lányok Asztalitenisz NB H, NB III ATSK Szeged—Orosháza Hunga­rotel ASE II. 7:11. NB Il-es női asz­talitenisz-mérkőzés, Szeged. Oros­házi győztesek: Fórizs, Páli 4-4, Horváth 2, a Fórizs, Páli páros. Tiszaújvárosi SC—Békési TE II. 15:3. NB II, férfi, Tiszaújváros. Békési győztesek: Botyánszki 2, dr. Csenki 1. Eötvös DPSE Orosháza— Szegedi AC II. 13:5. NB III, férfi, Orosháza. Orosházi győztesek: Roszik 4, Schneider, SéUei 3-3, So­mogyi 2, a Schneider, Roszik pá­ros. Gyulai AK—Szentesi Kinizsi 10:8. NB III, férfi, Gyula. Gyulai győztesek: Hídvégi 4, Túróczy 3, Forgács 1, a Béres, Forgács és a Hídvégi, Túróczy páros. A Lajosmizse—Orosháza Hun­garotel ASE III. NB Il-es női aszta­litenisz-mérkőzés elmaradt, mivel az orosházi csapat minden tagja influenzás lett, Így kérték a szövet­ségtől és a hazaiaktól a találkozó elhalasztását. ■ A „kicsik” a rájátszásban Kosárlabda NB II Debreceni ASE—Békési Áfész SE 69:40 (24:9, 19:7, 15:14, 11:10). NB Il-es női kosárlabda­mérkőzés, Debrecen, 50 néző. V.: Torzsa, Nagy. Békés: Békési (23/9), Rácz (15), Szálkái (2), La­dányi (-), Szilágyi (-). Edző: Béké­si Mihály. A rendelkezésre álló öt békési játékos minden dicséretet megérdemel. Békési Áfész SE—Szolnoki SÍ 50:83 (10:22, 17:27, 13:24, 10:10). NB II, női, Békés, 50 néző. V.: Szugyiczki, Borgula. Békés: Jámbor (16), Békési (15), Szálkái (8), Szilágyi (5), Tóth (-). Cs.: Gonda (6), Ladányi (-). Edző: Bé­kési Mihály. A békésiek minden igyekezete is kevésnem bizonyult a jobb játékerőt képviselő szolno­kiak ellen. Békési Áfész SE—Irinyi Prí­ma Debrecen 32:92 (9:27, 5:19, 6:26,12:20). NB II, női, Békés, 50 néző. V.: Győrffy, Jakab. Békés: Békési (9/3, Rácz (8), Szálkái (7), Jámbor (2), Gonda (2). Cs.: Lász­ló (4), Ladányi (-), Nagy (-), Szil­ágyi (-). Edző: Békési Mihály. Az agresszív, néha durva játékot űző vendégek 15 triplájukkal is iga­zolták hírüket. Nyíregyházi Főiskola SE— Mezőberényi SSE 90:54 (22:18, 27:11, 26:11, 15:14). NB II, női, Nyíregyháza, 100 néző. V.: Len­gyel, Szulics. Mezőberény: Búzás (4), Miklósik (5), Balog (10/6), Szenteszki (19), Kondé (11). Cs.: Jónás (3), Korcsok (2), Fábián (-). Edző: Iványi László. A magassági fölényben lévő baj­nokesélyes nyíregyháziak bizto­san győztek a tartalékosán felálló herényiek ellen. Szentesi KK—Békéscsabai KK 76:86 (18:18, 18:19, 25:27, 15:22). NB II, férfi, Szentes, 50 néző. V.: Bogárdi, Király. Békés­csaba: Szokolai (-), Vakulya (19/3), Szűcs (17), Czifrák (7), Rajnai (11). Cs.: Papy (14), Gedei (18). Edző: Vida András. A csaba­iak tartalékosán utaztak Szentes­re. Nem koncentráltak kellően és ezért született szoros eredmény az alapszakasz elhalasztott talál­kozóján. Szentesi KK—Békéscsabai KK II. 64:66 (23:21,18:18,13:20, 10:7). NB II, férfi, Szentes, 50 né­ző. V.: Király, Bogárdi. Békéscsa­ba II.: Seres (8), Vozár (2), KRIVIK (25), Bagdi (-), Gajda (10). Cs.: MARKSTEINER (17/9), Tóth (4), Kovács (-), Gergely (-), Jancsika (-). Edző: Papy Zsolt. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, mígnem a harmadik negyedben a csabaiak előnyt sze­reztek, amely a végéig kitartott. Ezzel nyolcadikként bejutottak a rájátszásba. __■ Sz oros mérkőzések Az OB Il-es vízilabdázók pótoltak Még tavaly november végén kellett volna lejátszania vízi­labda OB Il-ben Szentesen a negyedik fordulót, ám akkor technikai okok miatt ez elma­radt. E hét végén azonban pó­tolták a csapatok a mérkőzé­seket, így a békéscsabaiak is két újabb találkozón vannak túl. ________________________ Sze ntes Szeged—Békéscsabai VSCII. 8— 6 (5-2,0-1,2-2,1-1). OB Il-es férfi vízilabda-mérkőzés, Szen­tes, 100 néző. V.: Székely. Békés­csaba: Csabai — Szilvássy 2, Jám­bor, Zahorán 2, Gyebnár, Sipaki, Pásztor Sz. 1, Csendes, Rith, Zleovszki, Endreffy 1, Szabó Gy. Játékos edző: Csabai Zoltán. Az első negyedben elhúzott a ruti­nos Tisza-parti együttes, azt kö­vetően szoros volt a mérkőzés, mi több, egy gólra is felzárkózott a Békéscsaba, de beérni nem tud­ták ellenfelüket. Annál is inkább, mert 7-6-os állásnál, egy sarok­dobásnál az ellenfélhez passzol­tak, akik leúszták a csabaiakat, és góllal fejezték be az akciót. Szentes—Békéscsabai VSC II. 8-7 (1-2, 4-3, 3-1, 0-1). OB Il-es férfi vízilabda-mérkőzés, Szentes, 100 néző. V.: Schlosszer. Békéscsaba: Csabai - Szilvássy 3, Jámbor, Zahorán, Gyebnár 1, Sipaki 1, Pásztor Sz., Csendes, Rith, Zleovszki 2, Endreffy, Sza­bó Gy. Játékos edző: Csabai Zol­tán. Végig szoros volt a találkozó, az utolsó percig nyílt volt, hogy ki nyeri a derbit. E hét végén Békéscsabán ren­dezik meg a másodosztályú baj­nokság 5. fordulóját. ■

Next

/
Thumbnails
Contents