Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-22 / 68. szám
10. OLDAL - 2003. MÁRCIUS 22., SZOMBAT-• Bámka - Verselő— Balia D. Károly ne kérdezze senki az ácsolatok törni készek forog a szél a ház előtt sarokban sistergő enyészet kitér a fény a por elől bár így maradna minden mindig de torkom éri lomha vég a szomjú földre vérem hintik s az áldozat még nem elég hát elmegyek akár a vesztes akit a győző nem kímél motyóm pakolni fádan kezdem nem ejtek könnyet senkiért nem nézek fel a büszke égre mögöttem elvert eb nyüszít ó jaj csak senki meg ne kérdje hogy eddig mit kerestem itt Balia D. Károly Ungváron született 1957-ben. A kárpátaljai irodalmi élet meghatározó alakja költőként, prózaíróként, szerkesztőként, kiadóként. József Atüla-díjas (2000).-Ajánló KÖNYV A nyugati világ rejtélyei. A Magyar Könyvklub népszerű sorozatának újabb kötete a nyugati vüágban született rejtélyek nyomába ered. A titokzatos jelenségek gyakran az átha- tolhataüan misztikum ködébe burkolóztak, mi több, a fekete mágiához kapcsolódó képzetek társultak hozzájuk. így nem csoda, hogy a középkorban a boszorkányüldözések kiterjedtek a mágusokra, a misztikusokra, a kísérletező kedvű tudósokra, a gyógyító emberre. A könyv ezekbe lapoz bele, olvashatunk benne például Tamás elfeledett evangéliumáról, a rózsakeresztesek titkáról, a ldsértetjárás rejtélyeiről vagy a földönkívüliek nyomáról. A kötetet a csabai Radnóti és a gyulai Ady könyvesboltokban 3231 forintos klubáron kínálják megvételre. CD Kerekes együttes: Fütyül a masina... A néptáncot sosem tanultak lábait is önkéntelen mozgásra gerjeszti Kerekesék előadásában a gyi- mesi zene. A csángók furulyán és gar- donon előadott muzsikája a népvándorlás kori ősmagyarság kultúráját idézi. Az összeállítás legérdekesebb részei a népdal-összeállítások, valamint a CD tartalmaz a tíz hagyományos gyimesi héjsza (körtánc) közül a legismertebbeket. A Kerekest 1995-ben Egerben megalapító Fehér Zsombor és Fehér Viktor autentikus tanítókra lelt a gyimes- középloki idős testvérpár, Tímár Viktor és Tímár János személyében, akiktől a hangszeres játék és a csángó dallamok mellett, a gyimesi kultúrát is magukba szívták az együttes tagjai, (fm) Az újságíró szakmai alázattal és igényesen tegye a dolgát Szerkesztőségi elismerések Pálffy Alberttól az Unióimig Az újságíró ír. Általában másokról, mert a történetek nem róla szólnak. Neki személytelennek kell maradnia. Egyedül a monogramja, jobb esetben a neve jelzi, hogy ő is ott volt. Vannak esetek, amikor az élet áthágja az íratlan szabályt. A mostani ilyen. Március 15-én, a Magyar Sajtó Napján három kollégánk szerkesztőségi elismerést kapott: Csath Róza Szarvas városi szerkesztő, Nyemcsok László és Pocsaji Richárd békéscsabai szerkesztők. Egyik fotóriporterünk, Lehoczky Péter országos fotópályázatról hozott díjakat — nem először. Az alábbi sorok tehát most kivételesen róluk szólnak, a lapkészítőkről. A Pálffy Albert-díjasról (kör alakú képünkön az elismeréssel járó emlékplakett a gyulai születésű újságíró portréjával), az év újságírójáról és az Unicum-díjasról (másik felvételünkön a díjjal járó öt literes unicum látható). Díjnyertes fotóriporterünkről a szomszédos hasábokon olvashatnak. Ami tanít és örömet ad Csath Róza közel tíz esztendeje dolgozik lapunknál. Kolléganőnk szakmáját igazi hivatásnak tekinti, s az élet minden egyes pillanatát az újságíró szemszögéből figyeli. Tudja: közérdeklődésre számot tartó események bármikor történhetnek, s az újságírónak az ilyenekről kötelessége számot adni. Csath Róza kiváló újságírói munkáját a sajtónap alkalmából Pálffy Albert-díjjal jutalmazta a szerkesztőség.- Mikor döntötted el, hogy újságíró leszel? - kérdeztük Csath Rózát.- A Bálint György Újságíró Iskola szegedi kihelyezett képzésére 1992-ben jelentkeztem. Ezt akkor egyfajta agytornának tekintettem. Értékes és érdekes emberekkel találkoztam, akiktől sokat tanultam: kinyílt a vüág előttem. Közben keresett meg Papp János, a Békés Megyei Hírlap újságírója, hogy a lapnál külsősként próbáljam ki magam. Amikor először jártam a szerkesztőségben, a nyüzsgés, a tevékeny munka nagyon megfogott.- Mikor jöttél a Hírlaphoz?- Kilencvennégy szeptember elsején. Egy esztendeig Békéscsabán dolgoztam, rá egy évre lettem Szarvason városi szerkesztő.- Milyen cikkeket írsz szívesen?- A munkám nagyon sok érdekes témával ajándékozott meg. Legjobban a gyermekek, a családok és a nők helyzete foglalkoztat. Érdekel a szarvasi intézetek tudományos munkája, a természétvé- delem és szívesen hírt adok a területem egyházi közösségeinek életéről, ren Megfogta a nyüzsgés, a tevékeny munka dezvényeiröl is. Igyekszem nyitott szemmel járni, minél több érdekes, elgondolkodtató témát közreadni. A hírlapírás tünékeny munka. Ha egy újságcikk gondolatokat ébreszt, ha foglalkoztatja az embereket, már elérte a célját.- Mi eddigi munkád legnagyobb sikere?- A Pálffy Albert-díj, amit nagy örömmel fogadtam. Több kiváló kollégának ítélték már oda. Megtisztelő, hogy közéjük tartózhatom.- Szerinted milyen a jó újságíró?- Szakmai alázattal, felelősséggel és igényesen teszi a dolgát. A munkánk nem válhat rutinfeladattá. A helyzet ß nem engedi meg, hogy az legyen. Mindig új emberekkel, új témákkal találkozunk. Azokkal, akikről írunk, érzékeltetni kell, hogy nem hétköznapi dolog részesei, a lapban való megjelenés rangot jelent.- Nem bántad meg, hogy ezt a szakmát választottad? \- Nagyon szeretem, amit csinálok. Az újságírás önálló, alkotó, felelősség- teljes munka, s mindig ilyenre vágytam. A munkám nagyon fontos szerepet tölt be az életemben, általa főleg az emberi kapcsolatok terén kaptam rengeteg pluszt. Az emberi sorsok, történetek, gondolatok mellett nem lépek könnyen tovább, a beszélgetésekből sokat tanulok. Ha nem ezt a szakmát választottam volna, bizonyára nem lenne ilyen tartalmas az életem, mert a munkám a magánéletemre is hatással van, a kettő élesen nem válik el. Az év embere humoráról híres Nyemcsok Lacira valahogy mindig úgy tekintettek a megyei hírlap munkatársai, mint az egyik legjobb újságíróra. A három rangos elismerésből hamar meg is kapta az első kettőt: az egyéniségért járó Unicum-díjat harsány humorával, a hosszabb, komolyabb teljesítményt méltató Pálffy Albert-díjat pedig problémaérzékenységével és emberségével érdemelte ki. Valahogy az év újságírója cím mégis kimaradt a sorból. Eddig. A 2002. év újságírója a Békés Megyei Hírlapnál: Nyemcsok László.- Hogyan jöttél a pályára? A rendszerváltás körül még nem a médiaiskolák padjaiból lett valaki újságíró.- Pályázat útján, 1989-ben üresedés volt a lapnál, ezért pályamunkát vártak a jelentkezőktől. Tetszett ugyan a főszerkesztőnek a „fogalmazásom” — mert az valójában még nem volt igazi cikk -, de nem jutottam be az első körben. Rövid „kispad” következett, majd egy újabb Egyszer csak ott találta magát a taposómalomban >30 üresedés után ott találtam magam a taposómalomban...- ...ahol egy nap után már tanítottad is az újságírást.- Igen, a telexválogatáshoz osztottak be, Podina Péter bácsi, a tördelőszerkesztőnk pedig - mint teljes értékű kollégának - a kezembe nyomta egyik-másik telexet: ebből mínuszos hírt, ebből címeset csinálj. Elég nagyot néztem, közben kapkodtam fel a „vonalbás” telefonokat, nem sok időm maradt a tanulásra. Másnap azután egy újabb kolléga érkezett. Nagy tapasztalattal a hátam mögött neki már én adtam a feladatot: „Ebből mínuszo- sat...”- Mi volt a legnagyobb sztorid közel tizenöt éves pályád alatt?- A legkedvesebb mindenképpen a kukalakós. Akkoriban hozzám tartoztak az elesettek, csináltam is riportot egy városszéli nádasban élő emberről. Egyszer csak jött az újabb hír, hogy a Kazinczyn valaki egy szemetes konténerben él. Kimentem, de nem találtam senkit. Aznap este a menyasszonyommal a Trencsén étterembe mentünk vacsorázni. Amikor a kellemes este végeztével kiléptünk az étteremből, felébredt bennem az újságíró: „Te, ne haragudj, de nekem van itt egy kis dolgom az egyik kukánál.” Elképedt ugyan, de követett. Kinyitom a kukát - mindenre gondolt szegény barátnőm, csak arra nem, hogy egy ember néz ki belőle. S akkor veszítette el végleg a fonalat, amikor az első két szó után ismerősként örültünk egymásnak a kukással, hiszen a nádasbeli ember fia volt.- Mit szeretsz a legjobban az újságírásban? Mi volt az utolsó olyan cikked, amire igazán büszke vagy?- A legjobb, ha felhívhatjuk valamire a figyelmet. A legutolsó ilyen a sertésválsággal kapcsolatos kérdés volt. Jó érzéssel hallgattam a sok viszszajelzést, de a legjobb érzés az lenne, ha az illetékesek megoldanák a problémát. A ,,csatomaszerepben” hisz Pocsaji Richárd berobbant az életünkbe. Októberben került a Békés Megyei Hírlaphoz, és lendületével, odaadásával annyira lenyűgözte a szerkesztőket, hogy végül ő kapta az idei Unicum-díjat A Magyar Sajtó Nap- már mindene az I )a> március 15-e újságírás alkalmából rendezett ünnepségen.- Úgy tudom, nem teljesen tudatosan kerültél a pályára. — Hat évvel ezelőtt már a főiskolára jártam, amikor egy nyári szünetben felhívtam az akkori Békés Megyei Napot, hogy kipróbáljam magam... Ott ragadtam. Korábban a Hírlaphoz is jelentkeztem, de akkor azt mondta a főszerkesztő, hogy mivel még tanulok, térjünk vissza később a kérdésre. Szóval, „napos” újságíró lettem, néhány év múlva pedig szerkesztő. Komoly lehetőség volt. A névváltoztatás után én készítettem például az első és az utolsó Békés Megyei Naplót... A Hírlaphoz végül azért jöttem, mert ma már mindenem az újságírás. — Milyen érdekes sztorikról tudsz beszámolni? — Ami megmaradt bennem: a '98-as választásokon Vizesfásra is kimentünk, ahol egy tanyasi szavazóhelyiségben mintegy 50 ember voksolhatott. Életemben mindezidáig először és utoljára ekkor kértek tőlem újságíró-igazolványt. Nagyon jó volt az is, amikor az orosházi közösségi szálláson sztrájkoltak a menekültek, s a jelenlévő újságírók közül egyedül én tudtam velük szót érteni. Utána hirtelen kedvenc lettem, szinte minden országos orgánumtól felhívtak, hogy mondjak már valamit a dologról. — Szerinted miért jó újságírónak lenni? — Jó kérdés... A kedvesem egyik tanítványa szerint azért, mert mindenről hamarabb tudunk. Persze ez fordítva is igaz, mert ha valami fontos dologról nem tudok, az égés a kollégák előtt. Jó az is, hogy sok mindenkit ismerek. Az nem igazán jó viszont, hogy néha túl sokat várnak tőlünk az emberek; amit tudunk, azt persze megtesszük. Hülyén hangzik, de szerintem egy újságírónak csatornának kell lennie, amin keresztül folynak az infók a befogadóhoz, az olvasókhoz. Természetesen ezt a csatornát folyamatosan üríteni kell, mert különben megőrülnénk... — Elég sok mindent csinálsz... — Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire fontos a több lábon állás, én is ezzel próbálkozom. így amellett, hogy a Hírlapba írok, a Metro újság megyei tudósítója vagyok, s barátaimmal közösen van egy kis reklámügynökségünk is Csabán, a Szent István téren. Hogy nem sok ez egy kicsit? Néha igen, de rendkívüli módon élvezem. Magyari Bama-Vandlik János Orosházán g a városi sportcsarnokban TO.'llilMi 2003. március 30-án, 19.00 órakor: •HcndfM A Budapest Sportarénában április 11-én megrendezésre kerülő VALÓSÁG SHOKK lemezbemutató koncert főpróbája! Több mint kétórás fantasztikus koncert! Magyar előadótól még nem látott hang- és fénytechnika! Jegyek válthatók/rendelhetők az alábbi árakon: karzat, ülőhely: 2400 Ft, karzat, állóhely: 1200 Ft, földszint, ülőhely: 2200 Ft. Petőfi Kulturális Kht. (művelődési ház), 5900 Orosháza, Kossuth L u. 1. Tel.: (68) 411048. cevvee pAizmize •jj>u j Hí.- követve a korábbi évek gyakorlatát az alábbi ajánlattal fordul a termelők felé! Muronyl vetőmagüzemünkben és dealerhálózatunkon keresztül megvásárolhatók az ADVANTA, a KWS, a Limagrain, a Martonvásári, a Monsanto és a Syngenta kukorica- és olajnapraforgó-vetőmagok. A KWS 353 MOST AKCIÓS VETŐMAG! Ammóniumnitrát műtrágya, román 34%-os, 50 kg-os kiszerelésben kapható a muronyi vetőmagüzemünkben. Termeltetési szerződéseket kötünk hektáronként bruttó 50 ezer forint értékű Input anyag - vetőmag, műtrágya, növényvédő szer - finanszírozási lehetőséggel »* kukorica «» olajos napraforgó * szója termesztésére. Áprilistól a muronyi vetőmagüzemünkben megkezdjük a növényvédő szerek forgalmazását. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, keresse kollégáinkat a Hidasháti Rt. központi számán, vagy az alábbi mobil telefonszámokon: Bérezi Gábor, 06 (30) 98-557-07 Gyulavári Zsolt, 06 (30) 65-518-15 Papp Sándor, 06 (30) 98-579-79 | ____________Hipasháti Mezőgazdasági Rt. ___________f HI DASHÁTI VETŐMAG - A FÖLDBE VETETT BIZALOM! •ZíD/azzou és nyerjen! Ragasszon, tárcsázzon és sms-ezzen A március 14-én megjelent Élmezőny című mellékletünk háromféle megmérettetés színtere volt. Bemutattuk a Grátisz Szépe díjért versenyző 50 szép lány fotóját, olvashatták a Grátisz Séfje díjért vetélkedő 17 vendéglátóhely étel- és desszertreceptjeit, valamint gyönyörködhettek 26 hirdetőpartnerünk látványos és eredeti ötletekkel készült reklámanyagaiban. • Mindhárom verseny győztesei az Önök szavazatai alapján kerülnek ki, ráadásul a szavazók között is nagyszabású sorsolást tartunk, ahol értékes nyeremények várnak gazdára. • Adjon esélyt a versenyzőknek, és önmagának! Szavazzon és nyerjen! Várjuk szavazataikat — a legszebb hirdetésekre levelezőlapon (a szerkesztőség előtti postaládába még bedobhatják), a lányokra és a receptekre telefonon adhatják le voksaikat. Fontos! Mindhárom verseny jelöltjeire március 23-án éjfélig szavazhatnak! *115642*