Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-22 / 68. szám
4. OLDAL - 2003. MÁRCIUS 22., SZOMBAT M E Q Y E I KÖRKÉP Ágyak az otthonban A Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona német adományként egészség- ügyi eszközökkel gyarapodott. Az intézet köszöni, hogy ezekkel magasabb szintű ellátást nyújthatnak. Gyula A Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona a napokban vehette át Gyula díszpolgárának, Gerhard Stengelnek a jóvoltából a németországi Freiwillige Feuenwehr und Christopherusverein der Stadt Bad Vilbel nevű állami intézmény egészségügyi eszközökből álló adományát. A kifogástalan állapotban lévő beteg- és infúziós ágyak, a különféle gyógyászati eszközök felhasználásával az intézetben élőknek magasabb szintű ellátást biztosíthatnak. Az egészségügyi eszközökön kívül székek, asztalok is érkeztek, melyeket a Gyulai Művészeti Iskolának, míg a könyvadományok közül a mesekönyveket a Németvárosi Óvodának és más német nyelvű könyveket a Mogyoróssy János Városi Könyvtárnak adtak át. |ö) Egy mintagazdaság története A dualizmustól az államosítás koráig kísérhetik végig az érdeklődők egy hódmezővásárhelyi családi mintagazdaság életét azon a kiállításon, amely a közelmúltban nyílt meg Orosházán, a Kossuth Lajos Közoktatási Intézményben. Orosháza A hódmezővásárhelyi Tárkány- Szűcs család 1895 és 1952 közötti gazdálkodását iratok; oklevelek, fotográfiák és már korabeli dokumentumok segítségével ismerhetik meg a kiállítás megtekintői. A tárlatot megnyitó dr. Szabó Lajos állatorvos, volt országgyűlési képviselő maga is jól ismerte a Tárkány-Szűcs család mintagazdaságát. Először kisgyermekként járt a birtokon. — Rend és nyugalom jellemezte a családi gazdaságot, gondolkodásmódjuk túlmutatott a hamisan fetisizált hatékonyság szűkkeblű érdekkörén - mondta Szabó Lajos. Beszélt arról is, hogy Tárkány-Szűcsék családi mintagazdaságának gondolata ma is korszerű. — Szinte az egész világ mezőgazdasága keresi az új utakat. Két szemlélet feszül szembe egymással. Az egyik az egyre nagyobb arányú technológiai alkalmazás mellett egyre kevesebb emberi munkaerőt igényel, a termelékenységre, a pillanatnyi haszonra koncentrál. A másik, a családi gazdaság jellegű pedig a jobb életért való gazdálkodást hirdeti, az egészséges táplálék megtermelését, a környezetvédelem szem előtt tartását és a közjó szolgálatát. Ezek az ismérvei a mai családi gazdaságoknak is. ^ E Két verseny Ladányban Idén immár két térségi tanulmányi versenyt rendez a körös- ladányi Tüköry Lajos Általános Iskola. Bolyai János születésének 200. évfordulója alkalmából március 29-én, délelőtt 9 órától A Sárrét kis matematikusa elnevezéssel tartanak matematikaversenyt a térség 5-6. osztályos tanulóinak, Kissné Kovács Anna és Kiss Károly tanárok szervezésében. A Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. évfordulója alkalmából április 9-én Istennel hazáért és szabadságért címmel térségi történelmi tanulmányi versenyt rendez — Horváth Zoltánná tanárnő vezetésével - a Tüköry iskola. Az utóbbi megmérettetés több éves múlttal rendelkezik, a matematikaversenyből pedig ezután akarnak hagyományt teremtene ____________________io Az arany középutat kereste A szakma kemény, következetes szakembernek tartotta dr. Szeder Pált Száz éve született Szeder Pál agrármérnök, mezőgazdász, a közgazdaság-tudományok doktora. A néhai, országos ismertségű szakember életpályájának jelentős szakaszai kötődnek Kunágotához és Mezőkovácsházához. Kunágota—Mezőkovácsháza Szeder Pál, a Budapesti Főreálgimnázium elvégzése után a Közgazdasági Egyetemen folytatta tanulmányait, ott diplomázott, majd 1928-ban mezőgazdasági állattenyésztési témából doktorált. Kezdő gazdasági intézőként a Csanád-Arad-Torontál megyei Kunágotán (ma megyénkhez tartozik a település) helyezkedett el, az ottani Ráth-birtokon. Szakmai életútja a szomszédos Mezőkovácsházán folytatódott, ahol a Tiszántúli Ciroktermelő Egyesület titkáraként tevékenykedett. Munkásságára a földművelésügyi miniszter is felfigyelt, s kinevezte gazdasági felügyelőnek előbb Makóra, később pedig Szekszárdra. A második vüágháborút követően Baján, utána ismét Makón lett gazdasági felügyelő, majd - any- nyi sorstársához hasonlóan - az új hatalom őt is osztályidegenné nyilvánította. Kétéves munka- nélküliség után, 1950-től szakmai-baráti segítséggel üzemgazdászként alkalmazták az akkor alapított Somogy megyei Balaton Nagybereki Állami Gazdaságban. Nyugdíjasként 1963-ban tért vissza Mezőkovácsházára. (Felesége és egyetlen gyermeke, Pál mindvégig ott lakott.) Élete utolsó éveiben visszatért pályakezdése helyszínére: 1969- ben bekövetkezett haláláig az akkori kunágotai Bercsényi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet segítette üzemgazdászként. Óvodapedagógiai napok Vésztőn A vésztői Négyszínvirág Óvoda immár hagyományosan minden esztendőben pedagógiai napokat szervez a megye óvónőinek. Áz idei rendezvényt március 25-én és 26-án tartják. Március 25-én 9 órakor Kaszai János polgármester nyitja meg az eseményt, majd a művészeti óvodások műsora után Nagy Jenőné főiskolai adjunktus előadását hallgathatják meg a résztvevők. Délután szekcióprogramokban folytatódik a szakmai muíika. Másnap ismét több értékes előadást tartanak jeles előadók. Ezek között Sipos János, az Oktatási Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára az oktatásirányítás kiemelt feladatairól szól. Mezőgazdasági üzemszervezési tevékenysége mellett - olvasható a róla szóló lexikonszócikkben — ismeretterjesztő munkássága is jelentős: a háború előtt a Magyar Rádióban tartott szakmai előadásokat, az 1960-as évektől pedig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat keretein belül adta tovább széles körű szakmai tapasztalatait és hely- történeti ismereteit. Különböző gazdasági lapokban számos szakcikket publikált, jelentősebb művei közé tartozik a „Mely tényezők mennyiben befolyásolják a szarvasmarha vem- hességi idejét?” (1928), a „Kunágota község agrárpolitikája” (1933), valamint „A mezőkovácsházi seprőcirok története” (1964). Dr. Szeder Pál személyiségére ma is jól emlékszik a nála tíz évvel fiatalabb pályatárs, Izinger Pál. Mezőgazdaságunk nagy öregje, aki 1953-ban részt vett a Nagy Imre mezőgazdasági reform- programját előkészítő „hegyi bizottság” munkájában, így vázolta fel a száz éve született Szeder Pál portréját:- Sok és sokféle ember fordult meg Nagybereken az első tíz-tizenöt évben. Az állandóságot a csendes és kevés szavú, pipázgató Szeder Pál jelentette. Meditativ, megfontolt, bölcs és okos ember volt, aki mindig az arany középutat kereste, elvetette a szélsőségeket, ugyanakkor nyitott volt az új befogadására. A szakma kemény, következetes, kitűnő szakembernek tartotta Pali bátyámat, sugárzott róla, hogy emberileg és morálisan támadhatatlan - fogalmazott elérzé- kenyülten Izinger Pál. MÉNESI GYÖRGY ______________________IW)t6i a szerző felvételi A nagyrendezvényekről Gyulán Március 24-én 14 órától ülést tart a gyulai képviselő-testület a városházán. Az interpellációk után többek között szó lesz a város idei nagyrendezvényeiről, a Gyulai Várszínház 40. évadának jubileumi programjáról. Áttekintik az önkormányzat emelt szintű vállalt feladatait, a Vox Coelestis Bt. által átvett televíziós eszközök kimutatását, a Gyulavári Részönkormányzat szervezetének és működésének vizsgálati anyagát. Fő napirendként tárgyalják az Erkel Ferenc Gimnázium szakmai beszámolóját, árajánlatokat bírálnak el az ivóvízminőség-javítási tanulmányterv készítésére, s több rendeletet is módosítanak, például a fizető parkolóhelyekről szólóét. Szó lesz a turisztikai marketingkeret felosztásáról is. __________________________________________________1*1 PÁ LYÁZATI FELHÍVÁS! A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium és a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács PÁLYÁZATOT HIRDET Békés megyében közmunkaprogramok megvalósításának 2003- évi támogatására A pályázat célja: A 2002. évi LXII. törvény 57. § (2) és (3) bekezdésében megfogalmazottaknak megfelelően Békés megye felzárkóztatásának elősegítése, a területén élő munkanélküli népesség közmunkaprogramokban történő foglalkoztatásának támogatásával. Támogatási cél: Külterületi és belterületi ár- és belvízvédelmi müvek fejlesztési, fenntartási munkái, ár- és belvízkárok elhárítása, csapadékvíz-elvezető rendszerek karbantartása. A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be a települési önkormányzatok, azok jogi személyiséggel rendelkező társulásai, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező kistérségi önkormányzati társulások, vagy ezen társulások által felhatalmazott tag-települési önkormányzatok (gesztor). A támogatás formája, forrása, tartama: A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás; forrása az FMM közmunkavégzés támogatása fejezeti kezelésű előirányzata. 2003. évben ezen forrás nagyságrendje: 129,6 millió Ft. Kiemelt pályázati feltétel:- önállóan pályázó települési önkormányzat a megvalósítása során legalább 20 fő, egy vagy több önkormányzat gesztorálásával pályázó települési önkormányzat legalább 30 fő, jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás szintén legalább 30 fő statisztikai állományi létszámú munkanélküli többletfoglalkoztatását kell hogy vállalja a közmunkaprogram indulását megelőző hónap átlag létszámához képest.- A közmunkák kezdetének legkorábbi időpontja: 2003. május 01.- A vállalt foglalkoztatási kötelezettség felső határa bármely pályázó esetében nem haladhatja meg az 100 főt.- Önrész nem szükséges.- Támogatási előleg igénylésére lehetőség van, melynek mértéke az igényelt támogatási összeg 25%-át nem haladhatja meg. A pályázatok benyújtása: A pályázatot a pályázati útmutatóban foglalt tartalmi és formai követelményeknek megfelelően a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács titkárságán; Békéscsaba, Derkovits sor, Megyeháza III. em. 304. irodában (telefon: 66/441- 549, fax: 66/540-640) kell benyújtani fűzött formában 4 példányban (1 eredeti és 3 másolati példány). A pályázatok benyújtásának határideje: 2003. április 15., 15.00. A pályázat elkészítéséhez szükséges pályázati dokumentáció letölthető a www.bekestt.hu internetelérhetőségi címről, valamint szakmai felvilágosítást a Békés Megyei Munkaügyi Központban, illetve kirendeltségein adnak. *116246* Szünet Békéssámsonban A Békéssámsoni Általános Iskolában kétnapos tanítási szünetet rendeltek el, március 20-án és 21-én az egészséges gyermekek is otthon maradhattak. Az iskola ajtajára lassan már ki lehetett volna tenni a Betegség miatt zárva! táblát. A sámsoni iskolába 290 diák jár, közülük március 19-éig 136-an betegedtek meg, lázasak, köhögnek. A 7. a-sok közül például szerdán csak négyen mentek iskolába. Napközben is több gyereket kellett haza- küldeni azért, mert belázasodtak. Móra Terézia igazgatónőtől megtudtuk, egyeztettek az iskolaorvossal és az ANTSZ-szel, így született meg a döntés a csütörtöki és a pénteki iskolaszünetről, amit később két szombati napon pótolnak be. Az igazgatónő reményét fejezte ki, hogy a jövő hétre már sok diák meggyógyul. Hétfőn mindenesetre már ismét lesz iskola. k. e. A PEUGEOT Gallion Kft. keres GÉPJÁRMŰ-ÉRTÉKESÍTŐ munkakörbe munkatársakat. • Közép- vagy felsőfokú iskolai végzettség. • Gépjármű-technikai, műszaki jártasság. • Számítástechnikai ismeretek. • „B" kategóriás jogosítvány. • Jó kommunikációs készség. • Kereskedelmi végzettség. • Marketing ismeretek. • Szakmában eltöltött gyakorlat. Mottó: Igényes vevőket csak igényes eladók képesek kiszolgálni. Jelentkezési Határidő: április 5. írásos szakmai önéletrajzot a következő címre kérjük eljuttatni: ^aMion lc<ft. 5600 Békéscsaba, Urszinyi u. 23. PEUGEOT ^Lisztéül ^Tezmehőf Az AGROKEMOL Kft. - Mezőkovácsháza, Végegyházi út 8. megkezdte a termeltetési szerződések kötését az alábbi növényekre: iregi csíkos napraforgó olajnapraforgó repce takarmánykukorica. Finanszírozási lehetőség növényvédő szerrel, vetőmaggal, műtrágyával. Igény szerint teljes körű növényvédelmi szolgáltatás. Érdeklődni a (68) 381-091, (30) 9452-015, (30) 9550-338-as telefonon, vagy személyesen. VEZETŐI ALLASAJANLAT Az ELECTRO-GLOBE Műszaki Áruházlánc Szarvason nyíló elektronikai áruházába üzletvezető munkatársat keres. Elvárások: > min. középfokú végzettség >- szakirányú ismeretek >■ kreatív, önálló, agilis munkavégző képesség >• B kát. Jogosítvány >■ jó megjelenés és kommunikációs készség >• felhasználói szintű számítógép-ismeret >- nagy munkatűrő képesség. ? Előny: ► felsőfokú végzettség >• idegennyelv-ismeret >- hasonló területen szerzett szakmai tapasztalatok. fényképes szákmái őnéletrá/zát 2003. 03.19-éig az alábbi címre várjuk: 5600 Békéscsaba, Bartók B. út 93. vagy a globekozpont@bhn.hu Ägrimpex- Agriprodukt Kft. 5600 Békéscsaba, Baross u. 9-21. Telefon: (66) 525-697. Fax: (66) 525-696. Gazdálkodók, figyelem! Békéscsabai telephelyünkön 43 000 Ft/tonna + áfa áron kínálunk 46%-os karbamid műtrágyát zsákos kiszereiében, gépkocsira rakva. Még nem késő! Folytatjuk 2003. évi termeltetési szerződések kötését őszi búzára, őszi káposztarepcére, takarmány kukoricára és olaj napraforgóra. Kedvező finanszírozási és értékesítési konstrukciót ajánlunk, legyen a partnerünk vetéstől a termény közös értékesítéséig. KÉRJE EGYÉB MŰTRÁGYA, NÖVÉNYVÉDŐ SZER jj ÉS VETŐMAG ÁRAJÁNLATUNKAT! ? Keresse munkatársainkat! Nyitrai Zoltán (30) 2050-818, Maglóczky József (30) 555-4726, Nyári Sándor (30) 279-4768, Nagyillés Sándor (30) 981-8334.