Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-10 / 58. szám

6. OLDAL - 2003. MÁRCIUS 10., HÉTFŐ FESZ T I V Á L Osszművészeti fesztivál a tavasz jegyében Békéscsaba, Gyula és Békés együttműködése a kultúra jegyében Békéscsaba—Gyula—Békés Tavaszi Fesztivál ,, Szeresd a művészetet magáért a művészetért, és minden, amit csak kívánsz, önként száll eléd. A szépségnek ez az imádata, a szép dolgoknak ilyen módon való alko­tása minden nagy civilizáció alapja. ” (Oscar Wilde) Ez a mottója a Békéscsaba— Gyula—Békés Tavaszi Fesztivál­nak, melyen a minden évben új­raéledő természet és a friss, tiszta művészet talál egymásra. A lát­vány és az érték együtt jelentke­zik, együtt szórakoztatja, műveli a három város művészetre fogé­kony lakóit. — A Budapesti Tavaszi Feszti­válhoz való csatlakozással fő cé­lunk a három közép-békési város­nak, a kulturális találkozó érdek­lődőinek, valamint maguknak a művészeknek az összefogása volt — hangsúlyozta érdeklődésünkre Herczeg Tamás, a békéscsabai if­júsági ház igazgatóhelyettese, egyben a rendezvény főszervező­je. - Fontosnak tartjuk továbbá, Közép-Békés a könyvbemutatókig, a népze­néig. így mindenki megtalálhat­ja az ízlésének leginkább meg­felelő programot. Elsődleges szempont volt, hogy egyrészt igényes produkciók jöjjenek lét­re, másrészt a kultúra széles te­rülete képviselve legyen. Az igényes és gazdag programsoro­zat sokféle művészeti ágból te­vődik össze, melyek a 24 nap alatt mintegy 16 helyszínen zaj­lanak majd. Úgy gondoljuk, ah­hoz, hogy méltó életet élhes­sünk, szükségünk van szellemi falatokra is. Ehhez terítettek gazdag asztalt a Békéscsaba- Gyula—Békés Tavaszi Fesztivál szervezői. Válogassanak hát a programokban. Azt nem mond­juk, hogy jó válogatást, mert is­merve a kínálatot, nyugodtan állíthatjuk, nem dönthetnek rosszul. Ennek reményében kí­vánunk minden látogatónak kellemes és hasznos élményt, az alkotóknak, művészeknek pedig sok sikert a Tavaszi Fesz­tivál alkalmából! Cigány folklór, citerazene Ízelítő a kézműves hagyományokból is Március 16-án 14 órakor Béké­sen, a művelődési központban cigány folklór napot rendeznek. Labanczné Milák Brigitta kiállítá­sának megnyitója után békési ro­ma együttesek mutatkoznak be. Szintén a Békési Művelődési Köz­pontban március 16-án 16 órakor a Nagyecsedi Fekete Szemek együt­tes folklór műsorát láthatják, hall­hatják az érdeklődők. Jegyár: 300 forint. Március 29- én 14 órakor ugyanitt tartják a citeraegyüttesek találkozóját. Meg­hívott együttesek: Boleráz Citera- együttes (Békéscsaba), Hajnalfény Citeraegyüttes (Csorvás), Szeredás Citeraegyüttes (Csorvás), Cuháré Citeraegyüttes (Körösladány), Hét­halom Citeraegyüttes (Dombegy­ház), Kék Nefelejcs Citeraegyüttes (Nádudvar). A békési Körös Citera- zenekarnak nyolcéves fennállása óta számtalan sikeres fellépése volt már, nem csak a városban, hanem a megyében és annak határain túl is. Ezzel a találkozóval az a céljuk, hogy más tájegységek dallamvilá­gával ismerkedjenek meg és átve­gyék egymástól az új ötleteket. A belépés díjtalan. A kézműves hagyományokról Bé­késen címet viseli a március 25-ei béké­si program, mely 10 órakor kezdődik. Az érdeklődők a „Nyitott mű­helyek” keretében látogatáson vesznek részt kosárfonó, szőnyeg- szövő és fazekas műhelyekben. A kirándulás a Békési Tájháztól in­dul. A látogatás ingyenes. Békés városában több évszáza­dos hagyományra tekint vissza a kézművesség, mely több mint száz kosárfonó számára minden­napi megélhetést biztosít. Béké­sen különböző népművészeti dí­jas kézművesek élnek és dolgoz­nak, az ő munkájukból láthatnak rövid ízelítőt a résztvevők. Békés városában több évszázados hagyományra tekint vissza a kézművesség Zene ihlette festmények Egy kiállítás képei vándorkiállításon Annak idején Muszorgszkij 10 festményhez készítette el az Egy kiállítás képei zenemű egyes tételeit. A Békéscsaba— Gyula—Békés Tavaszi Feszti­vál alkalmából a szervezők a térség művészeit kérték fel arra, hogy témáikat szabadon megfestve készítsenek képe­ket a műhöz. Miután március 14-én, 18.30 órakor a megyeszékhelyen, az ifjúsági házban a tavaszi feszti­vált megnyitja Pap János, Békés­csaba polgármestere, a Közép­békési Területfejlesztési Tanács elnöke, Herczeg Tamás, a kö­zép-békési osszművészeti feszti­vál főszervezője az Egy kiállítás képei című vándorkiállítást avat­ja fel. Muszorgszkij művét kizá­rólag ütőhangszereken a debre­ceni Talamba Ütősegyüttes adja el, a tételekhez képeket alkotott művészek névsora: dr. Fodor Anita (Békéscsaba), dr. E. Szabó Zoltán (Békéscsaba), Gombos Il­dikó (Békéscsaba), Gubis Mi­hály (Békéscsaba), Hegedűs Já­nos (Mezőberény), Hevesi Fe­renc (Békés), Horváth Lajos (Bé­késcsaba), Lonovics László (Bé­késcsaba), Nyisztor János (Gyu­la), Oroján István (Gyula), Papp Zoltán (Békés), Petrovszki Pál (Békés), Váradi Anna (Békéscsa­ba). A koncert ingyenes, a kiállí­tás anyaga pedig a békéscsa­bai, ifiházi egy hét után márci­us 21-étől Gyulán, a Mogyo- róssy János könyvtárban, már­cius 28-ától pedig a Békési Mű­velődési Központban tekinthe­tő meg. A szlovákiai magyarokból álló Ghymes együttes Üzenet című és az azt követő lemeze, a Sma­ragdváros óta nem csak Magyar- országon, de Európa-szerte is egyre népszerűbb. A tradicioná­lis motívumokat hagyományos könnyűzenei elemmel keverő muzsikájuk gyakran hallható vi­lágzenei műsorokban. Az elmúlt év végén jelentette meg a zene­kar a Héjavarázs címet viselő legújabb CD-jét. Ennek az al­bumnak az anyagát hallhatjuk a régiek mellett a március 27-ei koncerten. A zenekar Arany Zsi­ráf- és Emerton-díjas. Jegyár: 1500 forint. Szintén Arany Zsiráf- és Emerton-díjas a Djabe zene­kar, mely március 15-én 20 órakor koncertezik a békéscsa­bai ifiházban. Eddigi legjobb lemezüket készítették el 2002- 2003 folyamán, Táncolnak a kazlak címmel. A world music kiemelkedő hazai képviselője ezúttal a magyar zenei kincs­ből merített elsősorban: az al­föld, az erdélyi táj motívumai nyernek zenei megfelelést. Az együttes tagjai: Sipos András, Banai Szilárd, Kovács Zoltán, Kovács Ferenc, Barabás Tamás és Égerházi Attila. Jegyár: 1500 forint. Történelmi hangverseny A Bartók Rádió egyenes adásban közvetíti Ghymes és Héjavarázs Djabe: Táncolnak a kazlak Március 27-én 19 órakor a bé­késcsabai ifjúsági házban a Ghymes együttes ad koncer­tet. Március 15-én 20 órakor a Djabe zenekar lép fel az ifiházban. Immáron a XIV. Történelmi hangversenyt rendezi meg Bé­kés Megye Képviselő-testülete, Gyula Város Önkormányzata, a Filharmónia Kht. Békés Megyei Irodája és az Erkel Ferenc Tár­saság március 15-én 17 órakor a gyulai városháza dísztermében. A koncerten közreműködik az Auer Vonósnégyes (Sípos Gá­bor, I. hegedű, Berentés Zsu­zsanna, II. hegedű, Gálfi Csaba, mélyhegedű és Takács Ákos, gordonka). Zongorán játszik: Kassai István. Bevezetőt mond és a műsort vezeti: dr. Bónis Fe­renc. A műsor: Dohnányi Ernő Zongoranégyes — Magyarorszá­gi bemutató. Zongoraötös op. 1. A hangversenyt a Bartók Rádió egyenes adásban közvetíti. Je­gyek 400 és 600 forintos áron válthatók Gyulán, a Mo- gyoróssy Könyvtárban és a Fil­harmónia békéscsabai irodájá­ban. Ki nevet Több év után újra Békéscsabán láthatjuk és hallhatjuk Koncz Zsuzsát, akinek az elmúlt év végén jelent meg új CD-je, Ki nevet a végén? címmel. A tavaszi fesztivál keretében már­cius 20-án 19 órakor Békéscsabán, az ifjúsági házban koncertezik Koncz Zsuzsa. Az új szerzemé­nyek mellett természetesen hallha­tók lesznek a jól ismert régebbi számok is. A Koncz Zsuzsát Wsérő zenekarban több neves hazai ze­nész is közreműködik. Ajánljuk mindazok figyelmébe ezt a koncer­tet, akik szeretik az énekesnő dala­it, a közeljövőben ugyanis nem várható újabb vidéki koncertturné a művésznővel. A belépő ára: 2 ezer forint. A rendezvény szerve­zője a Diáktanya Közalapítvány. a végén? Koncz Zsuzsát több év után láthatjuk, hallhatjuk újra Békéscsabán Az oldal a Békéscsaba—Gyula—Békés Tavaszi Fesztivál támogatásával készült. írta és szerkesztette: Nyemcsok László Vámos Miklóstól Da Vinciig Támogatók, szervezők A közép-békési tavaszi fesztivál támogatói: Nemzeti Kulturális Alapprogram, Széchenyi Terv, Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése, Gyula Város Képvi­selő-testülete, Békés Város Kép­viselő-testülete Médiapartnerek: Rádió 1, Bé­kés Megyei Hírlap, Békés Est. A fesztivál főszervezője: Békéscsa­bai Ifjúsági Ház és Általános Tár­saskör. Társszervezők: Békéscsa­ba Diáktanya Közalapítvány, Fil­harmónia Kht., Békés Megyei Jó­kai Színház, Csaba Honvéd Kul­turális Egyesület — Fegyveres Erők Klubja, Munkácsy Emlék­ház, Munkácsy Mihály Múzeum, Szlovák Kultúra Háza, Békés Me­gyei Könyvtár, Körös Irodalmi Társaság, Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Szakközépiskola, Gyulai Erkel Ferenc Művelődési Ház, Gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Gyulai Várszín­ház, Gyulai Erkel Ferenc Társa­ság, Békési Művelődési Központ, Békési Jantyik Mátyás Múzeum. Még egy oldalon is lehetetlen volna a három város tavaszi fesztiváljának minden prog­ramját felsorolni, valamint ezekről ismertetővel szolgálni. Pár sorban néhányról az aláb­biakban szólunk, emellett a programot folyamatosan közöl­jük lapunkban és a Grátiszban. A Békés Megyei Könyvtár ad ott­hont a Kortárs magyar írók soro­zat rendezvényének március 26- án 18 órakor. Vendég: Vámos Mik­lós. Az érdeklődők az író Apák könyve című regényének bemuta­tóján vehetnek részt. Jegyár: 300 forint. Békéscsabán, a Jókai szín­házban a Csabai Páholy program­jában Christian Schittenhelm: Da Vinci című musiceljének díszelő­adását tartják március 22-én 19 órakor, és az előadásra meghívták a szerzőt is. A Gyulai Várszínház kamaratermében március 18-án 19 órakor Marie Jones: Kövek a zsebben című darabját Rudolf Pé­ter és Kálloy Molnár Péter adja elő. A felnőttjegy 800, a diákbelé­pő 400 forint. A Békési Művelődési Központ­ban április 2-án 14.30 órakor Kultú­ránkkal az Európai Unióba címmel rendeznek középiskolás vetélke­dőt. Szintén ott március 28-án 18 órakor társastáncestet tartanak. Március 26-28. között a bé­késcsabai Munkácsy Emlékház­ban rendezik meg a Kisnemesi Otthonok Országos Találkozóját. Második alkalommal hívták ösz- sze azokat a szakembereket, tu­lajdonosokat és érdeklődőket, akiknek a hivatása, szenvedélye vagy elkötelezett magatartása a hajdani kisnemesi kúriák ügyé­vel való foglalkozás. Március 28- án a résztvevők kirándulás kere­tében a megye műemlékeit, ne­vezetességeit tekintik meg. (A fesztivál teljes programját március 13-ai lapunkban közöljük.) Információk, jegyek A Békéscsaba-Gyula-Békés Ta­vaszi Fesztivál ideje alatt a követ­kező helyeken lehet részletes in­formációkat kérni és kapni a prog­ramokról, illetve a belépős pro­dukciókra jegyet váltani. Békés­csaba: Ifjúsági Ház és Általános Társaskör, Derkovits sor 2. Tele­fon: 06/66/449-222. E-mail: ifihaz @bekesnet.hu. Tourinform Iroda, Szent István tér 9. Telefon/fax: 06/66/441-261, mobü: 06/20/539- 07-50. E-maü: bekescsaba@tourin- form.hu. Web: www.turizmus. bekescsaba.hu. Diáktanya, Kinizsi utca 20. Telefon/fax: 06/66/326- 053. Békés: Városi Művelődési Központ, Jantyik M. u. 23-25. Te­lefon/fax: 06/66/411-142, telefon: 06/66/411 -820. E-mail: békési kultura@bekesnet.hu. Gyula: Gyulai Várszínház, Kossuth u. 13., Telefon: (66) 463-148. Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Városház u. 13. Telefon/fax: (66) 362-000. Erkel Ferenc Művelődési Ház, Bé­ke sugárút 35. Telefon/fax: (66) 463-544. magas művészet előadói képvi­seltetik magukat, a Városházi Es­ték kivételével nem létezik. Kiraj­zolódott egy olyan kistérségi gon­dolkodás, amely a három közép­békési város együttműködését próbálja előmozdítani több szempontból. Ezért is gondoltuk úgy, hogy Békéscsaba ne önálló­an vegyen részt ebben a prog­ramsorozatban, hanem Békéssel és Gyulával karöltve és együtt­működve. Ez pedig elég nagy lét­számú, 120 ezres lélekszámú la­kosságot érint. Egyre több város csatlakozott a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz, amely eredetileg tu­risztikai szempontok alapján jött létre, és mondhatjuk, hogy most már ez az egyik legnagyobb kul­turális attrakció Magyarorszá­gon. Sokszor halljuk, hogy Békés megye el­maradott vidék, ezért is tartottuk jó ötletnek a „csatlakozást”.-Milyen prog­ramokat láthat­nak és hallhat­nak az érdeklő­dők?- A prog­ramsorozat összeállításánál arra töreked­tünk szervező­társaimmal, hogy minden mű­vészeti terület elérhető legyen a komoly- és könnyűzenétől a szórakoztató zenéig, a kiállítá­soktól, színházi produkcióktól Herczeg Tarifs: Gazdag asztalt terítettel a Békéscsaba—Gyula—Békés Tavasa Fesztivál szervezői A békéscsabai Ifjúsági Ház és Általános Társaskör kez­deményezésére Békéscsaba, Gyula és Békés kulturális szakembereinek összefogá­sával első ízben rendeznek — csatlakozva a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz és a fesztiválvárosokhoz — nagy­szabású eseménysorozatot. Március 14. és április 6. kö­zött csaknem 50 produkció várja a közönséget a közép­békési térség három városá­ban. hogy a városokban egyre több he­lye legyen a kultúrának, hiszen ebben a régióban is szükség van olyan progra­mokra, amelyek megmozgatják az ott lakókat és az oda látogató vendégeket. Egy­ben hozzá is já­rulnak Békés me­gye életének tel­jesebbé tételéhez és a magyar fejlő­déshez szüksé­ges egyik feltétel, a magas fokú és széles körű kul­túra megvalósítá­sához.- Az ötlet hon­nan eredt? — Békéscsa­bán viszonylag sok színes kulturális esemény van, de ebben az időszakban, az év első harmadában nem jelentős a kulturális élet. Másrészt olyan összművészeti fesztivál, ahol a

Next

/
Thumbnails
Contents