Békés Megyei Hírlap, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-01 / 51. szám
2003. MÁRCIUS 1., SZOMBAT - 11. OLDAL Ki ásta ki a csatabárdot Somogy vármegyében? Taszárról jelentjük: minden a legnagyobb zűrben! A Somogy megyei Taszár jellegzetessége, hogy az ország egyik legjellegtelenebb települése. Olyan hely, ahol igazán a madár sem jár, helyettük Chinook és más, harcias gépmadarak vidám berregése tölti be a légteret. A falu északi szegletében pedig megcsodálható a mintegy három méter magas betonfallal és szögesdróttal körülvett támaszpont, mely a történelem szeszélye folytán immár a harmadik urat szolgálja. A fenti sorokat szlovákiai magyar újságírók vetették papírra. A pozsonyi Uj Szó munkatársai a közelmúltban felkerekedtek, hogy megnézzék, mi újság Taszáron. Amit láttak, hallottak, tapasztaltak, riportba foglalták. írásuk — amelynek további részét alább olvashatják — nem tanulság nélküli. Aki ma Taszáron betér Nacsa Józsi Hörpintöjébe, számoljon azzal, hogy onnan rövidesen Id lesz ebru- dalva. No nem a harcias kedvű taszári legények - akik mint bebizonyosodott, minden esetben a konfliktusok békés megoldását keresik -, hanem a rend felkent őrei által. — Plízjórdokumencc — állnak meg az asztalunknál, mielőtt a csehó szőke pincérnője kihozhatná a kávét. Amint idegen rendszámú gépkocsinkkal behajtunk a faluba, máris a nyomunkba szegődnek, nagyon helyesen következtetve ki, hogy nyilván nem idevalósiak vagyunk. Négy, állig felfegyverzett rendőr kísér a kocsihoz; kisvártatva újabb járőrkocsi érkezik, további négy rendőrrel. Igazoltatóink száma így nyolcra szaporodik, ami - tekintettel arra, hogy két idegen riporter személyazonosságának megállapításáról, illetve szándékainak megtudakolásáról van szó - igen helyénvaló elővigyázatosságra vall. Fő a rend. „Vallatásunk” rejtői magasságokban szárnyal, ami azt jelenti, hogy Fülig Jimmy sem csinálná különbül. Valahogy így: — Milyen szándékkal érkeztek? — Békéssel. (Sanda tekintet.) — Azt kérdem: mit keresnek Taszáron? — Csak szétnézünk. — Merrefelé? — Faluszerte. — Tudják, hogy a támaszpont körüli háromszáz méteres körzeten belül tilos a fényképezés? — Nem is tudtuk, hogy itt támaszpont is van... (Újabb sanda tekintet.) A hang- és képrögzítő eszközök tüzetes átvizsgálása, a gépkocsi utas- és rakterének megtekintése, valamint a motorházban tett látogatás után a rend őrei az „abszolút veszélyeséből a „fölöttébb gyanús” kategóriába sorolnak bennünket, majd utunkra bocsátanak, megjegyezve: „De semmi fényképezés!” A Hörpintő közönsége mindezt az ablakból nézi végig. Nem mintha érdekelné őket, mi fog történni, hiszen megszokták már a hasonló helyzeteket..., de mégis, valamivel agyon kell ütni az időt. — Bennünket senki nem figyelmeztetett, amikor átléptük a határt, hogy Magyarország hadban áll — dobom fel a témát, és valóságos lavinát — vagy panaszáradatotf?) — indítok el vele.- Ez megy itt hetek óta - tudjuk meg az egyik törzsvendégtől -, elüldöznek innen mindenkit, aki bejön.- Bezárom a bótot! - tódítja a tulaj. — Ha tudtok vevőt, szóljatok! Rövid egyezkedés következik az irányárat illetően, majd ismét mély hallgatás. Ezt egy következő törzsvendég érkezése töri meg, aki - lévén Bálint-nap - csokorral a kezében jelenik meg. Miután közli, hogy az asz- szonyának szánja, a törzsközönség részéről az amerikai kultúra és az azt majmolók hangos méltatása hangzik el, a szódáskocsis-szótár erősebb kiszólásaival fűszerezve. Valami azt súgja: nem szeretik itt az amerikaiakat...- Tudjátok, több mint hatvan éve itt van ez a támaszpont — fog kis hely- és hadtörténeti előadásba a Hörpintő korlátlan ura. — Kezdetben a magyar hadsereg állomásozott itt, aztán meg az oroszok. Na, őket legalább nem látta az ember. Ha rájuk jött a lövöldözhetnék, kimasíroztak az erdőbe, durrogtattak, rob- bantgattak, aztán egy darabig megint csend volt. Küencvennégyben, amikor idejöttek az IFOR-katonák, még örültünk is nekik, hiszen munkát hoztak a faluba, kijavíttatták az utakat, és ment az üzlet is. De most, hogy itt vannak ezek az irakiak, úgy érezzük magunkat, mintha ostromzár alatt állnánk. Meg aztán azt se tudjuk, kik ezek, hányán vannak, mire képezik itt ki őket. Nem tudhatom, nem terroristák bujkálnak-e a kertem alatt. Teljes bizonytalanságban élünk... A nagybetűs élet mindig kint zajlik - a tereken, az utcákon. Vagy éppen a sztriptízbárban. Bár a Taszártól alig tíz kilométerre fekvő megyeszékhely, Kaposvár egyetlen, ma is üzemelő vetkő- ző-táncos szórakozóhelyén nem tiporják el egymást az említett könnyed műfaj iránt olthatatlan szenvedéllyel égő férfiak. Nagy reményünk, hogy a szórakozó amerikai katonáktól tudjunk meg valamit a taszári betonfal mögött zajló kiképzésről és készülődésről, a belépés pillanatában szertefoszlik. Egyetlen amerikait találunk a helyszínen - egy cég képviselőjét, aki krónikus tűzhiány- ban szenved, és ez okból tizenöt percenként kéri el a gyújtómat. Végül nekiadom, hadd örüljön. Helyzet van „Valaha élénk éjszakai élet zajlott itt” - tudjuk meg Gamsz úrtól, a lokál tulajdonosától. „A kilencvenes évek második felében az IFOR-katonák komoly forgalmat biztosítottak a város hat hasonló bárjának. Aztán, a boszniai helyzet rendezését követően elmentek. Ma egyedüliek vagyunk a piacon, de - mint látjátok - a forgalom nem túl nagy. Az elmúlt hetekben pedig a fokozott óvintézkedések bevezetését követően a város szinte valamennyi vendéglője szinte kong az ürességtől. Képzeljétek csak el: szórakoztok valahol a barátnőitekkel, és egyszer csak leáll a zene, berobban nyolc-tíz kommandós, és mindenkit igazoltat. Egy óra múlva pedig újra. Nincs ez így rendjén.” Ezen a véleményen vannak a lányok is, akik ugyan becsülettel végzik munkájukat, de érezhetően hiányzik belőlük a meggyőződés. Mert bizony nem lehet csak úgy siklani a fényes fémrúdon. Nórika, aki éppen ráér, végül is az orgazmus mellett dönt. Pontosabban magába dönt egy Orgazmust, ami egy tetszetős koktélféleség errefelé. Majd arról mesél, a világ mely részein csillantotta meg tehetségét és bájait a nagyközönség előtt. Mexikóig tudtam követni. Nem várt meglepetést hoz a következő reggel. Bár napok óta tartjuk a kapcsolatot a hivatalos szervekkel, valamint a támaszpont sajtófőnökével, végül is a városi hivatal portásától tudjuk meg, hogy az emeleten éppen magyaramerikai találkozó készül. Elérjük még a kezdést, és itt jön a másik meglepetés, mely a felismerés erejével hat: a városatyák ugyanannyit tudnak a taszári bázison folyó munkáról, mint mi! Ez az a pont, ahol eldöntjük: már semmin sem lepődünk meg. A találkozó után kórházlátogatás következik. Ennek lényege, hogy az amerikai hadsereg katonái felkeresik a gyermekosztályt, és ajándékokat osztanak szét az apróságok között. Ez persze jó alkalom arra, hogy megmutassák, nem közömbösek a számukra idegen nép fiainak és leányainak sorsa iránt, valamint lehet fényképezni is, és cikket írni, kidomborítva az US Army humánus jellegét. A gyerekek örülnek nekik; őszintén szólva azért nekem sem lett volna mindegy, ha két-három évesen igazi, élő négert láthatok. Mi jöhet még? A nap fénypontja azért mégis az amerikai hadsereg taszári szóvivőjével, Stern őrnaggyal való találkozás. Az őrnagy igazi amerikai, valahonnan a napsütötte Floridából. Annyira laza, hogy majd széthullik; miközben arról beszél, hogy a hadsereg az amerikai kultúrát is elhozta Kaposvárra és környékére (ez különben valóban így van, mert tényleg épült egy McDonald's gyorsétkezde a városban), minden igyekezetével azon van, hogy kis zsebkésével kicsinosítsa a körmeit. Beosztottja, a Báli szigetéről származó Kwan kapitány kicsit feszélyezve érzi magát; a keleti kultúra valószínűleg még nem veszett ki belőle nyomtalanul. A végeredmény egy mondatban összefoglalható: az Egyesült Államok kongresszusa által e célra elkülönített kilencvenhétmillió dollárból a magyar kormány által jóváhagyott hat hónap alatt mintegy háromezer iraki önkéntest fognak kiképezni. Ez minden, amit a Taszáron uralkodó hadiállapot kapcsán kideríthető. A többi szigorúan titkos. Idekívánkozik azonban még egy kedves momentum: a hazatérésünket megelőző nap estjét a taszáriak bizonyára sokáig emlegetni fogják. Egy, a falu szélén álló fa ágain fennakadt nejlontáska miatt riasztás történt. A települést lezárták, a helyszínre kiszállt a különleges alakulat, biológiai vagy vegyi fegyvert gyanítva a zacskóban. Egyik sem volt benne, így a falubeliek nyugodtan hajthatták álomra a fejüket, bízva abban, hogy a hadsereg megóvja őket minden veszélytől. De az is lehet, hogy késő éjszakáig álmatlanul forgolódtak, azon töprengve: vajon kivel áll hadban a falu? Lőrincz Adrián A hadsereg az amerikai kultúrát is elhozta Kaposvárra és környékére FOTÓ: LANG RÓBERT Feleannyiért, negyedért megcsinálja bárki. > « ® ® * Veszteségjutalom A Fővárosi Bíróság csütörtökön jogerős ítéletével visszahelyezte a Magyar Televízió alelnöki székébe Sz. Andreát, akit épp két évvel ezelőtt tettek lapátra. Gondolom, a hír hallatán kevesen fognak utcára vonulni, hogy a jogaiba visszaállított tévés személyiség mellett vagy ellene tüntessenek. Kirúgásoktól, leváltásoktól és persze kinevezésektől hangos világunkban a történet nem érdemel többet egy kishímél. Különben is az utóbbi évtizedben már megszoktuk, az elnökök és alelnökök jönnek és mennek, a királyi televízió meg marad. Jobb esetben ugyanazon a szinten, rosszabb időkben egyre lejjebb küzdve magát. (Bár - legyünk igazságosak - utóbb már felfelé ívelést is lehet tapasztalni.) Szóval, annyi botrány volt már az MTV háza táján és körül, hogy eggyel több vagy kevesebb, figyelmet sem érdemel. Kivéve, ha nem olvassa az ember, hogy az alelnök asszony részére ki kell fizetni elmaradt bérét, közel harminc- millió forintot. Na, számoljunk csak gyorsan utána! Harminc osztva huszonnéggyel, annyi mint egymillió-két- százötvenezer. Havonta. Nagy fizetésekhez - a másokéhoz - szokott országunkban a polgárok talán fenn sem akadnak a hatalmas összegen. Bankárok, vállalkozók, menő ügyvédek, orvosok, sztárriporterek, s újabban miniszterelnökök keresnek ennyit vagy még többet. Miért ne vihetne haza egy országos televízió második embere ekkora pénzt - még ha a köz zsebéből is utalják neki. A sikerért meg kell dolgozni, nyilván az alelnök asszony is ezt tette, hajnaltól napestig. Egyetlen apró bökkenő van csupán: a siker valahogy nem akart jönni. Országlása, országlásuk idején a Magyar Televízió nézettsége a mélypontra süllyedt, az adás - ahogy mondani szokás -, nézhetetlenné vált. Emellett jelentős adósságot halmoztak fel, sőt a vagyon egy részét is felélték. Mindezt - még egyszer ideírom - havi bruttó egymillió-kétszázötvenezerért. Egy rendesebb vállalkozásnál ilyenkor leveszik a bér felét, nincs fizetés, végső esetben lapát. Mert veszteséget a hülye is tud,, termelni”. Ahhoz sem vezetői gyakorlat, előélet, iskolai végzettség, sem megjelenés nem kell. Feleany- nyiért, negyedért megcsinálja bárki. Fel sem lebbez, ha emiatt elküldik. Az alel- nök asszonyt azonban nem ezért menesztették. Ha ezért küldték volna el, akkor a bíróság nem helyezi vissza, s harmincmilliós,,kárpótlás” sincs. Sz. Andreát hatáskörének átlépésére hivatkozva távolították el az alelnöki székből. Az mégiscsak nagyobb bűnnek számít. Ebben az országban. Árpási Zoltán .Barker Hartay Csaba Téli bölcselet Akkor hát én is elkezdek panaszkodni a hó miatt. Ó, drága Holle Anyó, hogy akadna a torkodon egy marék tollpihe! Ráébredtem, hogy nincs undorítóbb szín a fehérnél, s a hóember a legelvetemültebb lény a világon! Eljött az idő, hogy betiltsuk végre a szánkózást, a korcsolyázást, a síelést, s aki hógolyót készít, dob, vagy hócsatát szervez, az kerüljön börtönbe! Amelyik gyermek észrevehetően örül a hóesésnek, az azonnal megy a nevelőintézetbe! Nincs mese, elég a hóból! Nyárra készüljön el a hómúzeum, ahol bemutathatjuk milyen rémtettekre volt képes a tél. Ez legyen egy hűtőház, amiben sorra kiállítjuk a gyilkos jégcsapokat, lefoglalt hógolyókat, a közveszélyes síléceket, szánkókat és korcsolyákat, valamint a rozsdás, törött nyelű hólapátokat is, amikkel felvettük a harcot a gonosz ellen. Legyen egy példa gyermekeink előtt, hogy még egyszer ne történhessenek meg ezek a szörnyű, dermesztő dolgok az emberiséggel. Es kezdjünk el felkészülni az elkövetkezendő fagyos hónapokra. Házaink falaira kívülről is szereltessünk radiátorokat és egyéb fűtőtesteket, lássunk hozzá a kültéri cserépkályhák és kemencék építéséhez, valamint a járdák és az úttestek melegen tartásához a padlófűtés elve szerint járjunk el. Legyünk éberek! Ha tudomást szerzünk olyasmiről, hogy valaki egy drága overált, s hozzá sícipőt vásárol sílécekkel, azt azonnal jelentsük fel a rendőrségen! Előfordulhatnak továbbá különféle szervezkedések, susmorgá- sok, tárgyalgatások, amik arra engednek következtetni, hogy csoportos síelés készülődik valamelyik környező országba. Ha bárki ilyesmit észlel, annak legyen kötelessége azonnal bejelentést tenni az ingyenesen hívható zöld (nem is fehér) számon. Mindig akad egy pár különc lázadó, aki beteges élvezetét leli a télben. Mert ha valaki még nem tudná, az ilyen sítáborokban történnek meg az emberiség legsötétebb cselekedetei. Lesiklás, utazás a felvonón, esti összejövetelek, zene, tánc, alkoholfogyasztás, stb. Csak néhány a szörnyű, megrendítő dolgok közül. Mert a tél vérengző vadállatot csinál a legszelídebb emberből is, észrevétlenül, alattomos módon. Ezért kell minden létező eszközt bevetve küzdenünk a leghidegebb évszak ellen. Mert mi a hó? Egy hazugság, egy átverés. Kedves kis pelyhecskék szállingóznak az égből, amik félrevezetik és megbolondítják gyermekeinket. Hízelegve érkeznek, és mint a rossz vendégek, az istennek sem akarnak távozni. S ha végre jön az olvadás, még akkor sem hagynak nyugton minket. Latyak és belvíz formájában napokig, sőt hetekig kínozzák az embereket. Mit nekünk iraki háború, országértékelő beszédek és vádaskodások sora! Helyzet van uraim, hóhelyzet! Ennek a télnek be kell kerülnie a történelemkönyvekbe! Nyilvánosságra kell hozni a világ előtt, hogy mi folyik ezekben a hónapokban Magyarországon! Tudja csak meg Amerika mi az a hóátfúvás! Ismerje meg Husszein és Bin Laden a hólapátot és a sószórás hatékonyságát! Jöjjön csak ide az EU, és nézze meg milyen tökös gyerekek a magyar hómunkások! És azt a meteorológust, aki a továbbiakban csak egy kis szórványos hószál- lingózást is mer jósolni, kitoloncoljuk a tévéstúdióból, és a kollégáival együtt eltölt néhány kellemes hónapot Szibériában. Az nem igaz, hogy ők nem tehetnek semmiről! Nem kell az ördögöt a falra festeni, majd megtanulják. Ezentúl legyen egy mindenkinek megfelelő, standard jelentés, ami így szóljon: „Az elkövetkezendő napok időjárására a kellemes, huszonöt fok körüli hőmérséklet lesz jellemző. A napon akár harminc fok is lehet. Óránként tíz perc enyhe szellő, különben semmi légmozgás és felhősödés nem várható. Esőzések hajnal négytől reggel hatig lesznek, amikor csak kevesek vannak ébren. Derűs estét!” Aki mást mond, az kapásból a nép ellensége! S hogy mi lesz a télapó szánkójával, meg fehér karácsony toposzával? Semmi, a Mikulás beül egy Suzukiba, a karácsony meg legyen végre zöld a fenyő miatt! Az ajándékozást megtartjuk egy Körös-parti nyaralóban, s a hideg téli hónapokra csak a hűtött sörök, meg a dupla whiskyben úszkáló jégkockák emlékeztetnek majd.
