Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-28 / 50. szám

14. OLDAL - 2003. FEBRUÁR 28., PÉNTEK SZOLGA L T A T Á S ; BÉKÉS MEGBIHiRLÁP Jogi tanácsok Jogvesztő határidő Kérdezőnk leírása szerint édesanyja földjét még az 1960-as években tagosították, „elvette tőle” a szövet­kezet. Cserébe érte szövetkezeti részarány-tulajdont kapott, így bár a földjét a szövetkezet használta, de utána haláláig földjáradékban részesült. 1981-ben olvasónk édesanyja elhunyt, utá­na olvasónk és két testvére örökölt. Egyikük meg is kapta a rész­arány-tulajdon harmadát, de kettejüknek a maradék kétharmadból semmi sem jutott. Később a kilencvenes években a másik testvér az anyai egyharmad öröksége után kárpótlást kapott, de olvasónk azt sem. Azóta hiába levelezik a hivatalokkal, közjegyzővel, minden­honnan elutasítják, azt mondják igényével elkésett. A magyar jog is, hasonlóan a római jogon alapuló jogrendszerek­hez, kétféle jogenyésző határidőt ismer. Az egyiket elévülésnek, a másikat jogvesztő határidőnek hívjuk. Jogásznyelven az elévülés nem szünteti meg ugyan az alanyi jogot, de annak érvényesítéséhez segítségül már nem rendel állami kényszert. Ha például valakinek kölcsönadunk ezer forintot, és a visszafizetés határidejének lejárta óta már több mint öt éve azt tőle vissza nem követeljük, beáll az úgy­nevezett elévülés. Ez azt jelenti, az öt év elmúltával hiába fordulnánk bírósághoz, a bíró az elévülési kifogásra hivatkozva nem kötelezné az adóst a kölcsön visszafizetésére, annak ellenére, hogy még min­dig tartozik nekünk. Annak természetesen nincs akadálya, hogy az adós az elévült tartozását is visszafizesse, de ennek kikényszerítésé­hez már az állam segítséget nem biztosít. Más esetekben - ha jog­szabály ezt kifejezetten előírja - az alanyi jogunkat is csak meghatá­rozott időn belül érvényesíthetjük. Ha ezt nem tesszük, a jogunk is elenyészik, nincs mit követelnünk. Olvasónknál is valószínűleg ilyen probléma merülhetett fel. Az 1981. évben hatályban lévő szövetkeze­ti törvény szerint a részarány-tulajdont csak az adott termelőszövet­kezet tagja örökölhette meg. Ezért kapta azt meg a szövetkezeti tag testvér, és ezért nem részesülhetett belőle olvasónk és másik testvé­re, miután ők nem voltak tagok. Tőlük a részarány-tulajdont jelképes árért a szövetkezet megváltotta. Ezt a méltánytalanságot próbálta meg kompenzálni a kárpótlási törvény, amikor az így elvett tulajdo­nért cserébe kárpótlási jegyet adott. Olvasónk másik testvére a kár­pótlási hivataltól ezt kérhette, és kaphatta is meg. A kárpótlási jegy­gyei aztán lehetett már, vagy a korábban elvettet vagy más termőföl­det vásárolni. Aki azonban nem nyújtotta be igényét a kárpótlásra legkésőbb 1991. december 16-áig, elvesztette kárpótlási jogát. Lejárt ugyanis a törvény által előírt jogvesztő határidő. Sajnos sokan kima­radtak így a kárpótlásból, ezért a jogalkotó még egyszer és utoljára 1994. február 15. és március 15. között lehetőséget adott a kárpótlá­si igények pótlólagos benyújtására, majd ezzel a fenti kárpótlási fo­lyamatot végérvényesen lezárta. Olvasónk vélhetően ekkor sem nyújtotta be igényét, ezért nem kapott kárpótlásként semmit. A jog­vesztő határidő így végleg letelt. Ma már nem tehetünk semmit. DR. SCHEIRICH GYULA Mai programok BÉKÉSCSABA. Phaedra Mozi. 17.45- kor: Vándormadarak (fran­cia természetfilm) * 20.00-kor: A fegyverek szava (amerikai akció­film). Center Mozi. 15.30, 17.45, — — 20.00, 22.00-kor: 8 mér­(sG® föld (amerikai zenés film) * 14.30, 16.00, 17.00-kor: A dzsungel könyve 2. (m. b„ amerikai rajz­film) * 19.00, 21.00-kor: 28 nap­pal később (amerikai horror) * 17.15, 19.30, 21.30-kor: Nemzet- biztonság Bt. (m. b„ sz., ameri­kai akció-vígjáték) * 15.00,18.15- kor: A Tökös, a Török, az Őr meg a Nő (francia-angol akció-vígjá­ték) * 20.30-kor: Szörnyek kerin- gője (amerikai romantikus drá­ma) * GYULA. Petőfi Mozi. 17.45, 20.00- kor: Halj meg máskor! (m. b., sz., amerikai akciófilm). OROSHÁZA. Apolló Mozi. 17.45- kor: A kincses bolygó (m. b„ sz., amerikai animációs film) * 20.00-kor: Szeretni bolondulá- sig (francia romantikus thriller). SZARVAS. Turul Mozi. 18.00- kor: A kincses bolygó (m. b„ sz., amerikai animációs film) * 20.00- kor: Ali G Indahouse (sz., amerikai-angol vígjáték). TÓTKOMLÓS. Korzó Mozi. Anyakönyvi hírek GYULA Anyakönyvi hír nem érkezett. IDŐJÁRÁS Párás, ködös 0,-2 Folytatódik a párás, helyenként tartósan ködös idő, néhol ónos szitálás is lehet. Időnként több lesz a felhő, de száraz marad az idő. A legmagasabb nappali hő­mérséklet a tartósabban párás, ködös vidékeken 0, -2 fok körül várható. 19.30-kor: Szmokinger (sz., ame­rikai akció-vígjáték). ít-cÁvi Békés Megyei Jókai / Színház. 19.00 óra: Da Vinci (bemutató-elő­adás, Jókai-bérlet). a BÉKÉSCSABA. Békési Úti Közösségi Házak, Meseház. 16.00-kor: Szlovák gyermekklub. Csaba Honvéd Kulturális Egyesü­let. 16.00-kor: Képzőművészeti Stúdió gyerekeknek 18.00-kor: Képzőművészeti Stúdió felnőttek­nek - Scholtz Endre vezetésével. Megyei művelődési központ, Tég­la nagyterem. 12.00-kor: a Kéz­műves Szakiskola iskolai farsang­ja. GYULA. Erkel Ferenc Művelő­dési Központ. 18.00-kor: Hahota klub; 19.00-kor: Péntek esti láz (diszkó). OROSHÁZA. Petőfi Művelő­dési Központ. 19.00-kor: Az an­gyali üdvözlet (dráma, a Ruttkai- bérlet harmadik előadása). SZARVAS. Vajda Péter Műve­lődési Központ. 14.00-kor: Nagy Lászlóné „Világot láttunk” című fotókiállításának megnyitója; 15.00—17.30-ig: a Szlovák Általá­nos Iskola, Óvoda és Diákotthon farsangja. Telefondoktor Bőrbarát életmód címmel kap­hatnak tájékoztatást a telefon- doktortól március 2-áig a 441- 308-as telefonszámon, amely éj­jel-nappal hívható. Skandináv lottó NYEREMÉNYEI ooooooo héttalálatos szelvény nincs 000000 336 815 forint 00000 5144 forint 0000 843 forint VERHETETLEN ARAK DEUTZ-FAHR s MTZ, AGT Traktor, munkagép, alkatrész. BERETTYÓÚJFALU. Dózsa György 5. 54/500-296, 30/525-1792. KISTELEK, ★ Kossuth út 88. tA -k A Tel.: 62/597-034, CONTSTAR 30/525-1798. HUNGARY INGATLAN HÉVÍZ központjában, a legfrekventáltabb he­lyen, a tófürdő bejáratával szemben, Kölcsey u. 4. szám alatt újonnan épült lakások 39 nm-től 69 nm-ig eladók. Érdeklődni a 06 30/9475-240-es telefonszámon lehet. *12185* SZABADKÍGYÓSON magas fekvésű 2171 m2 telken, 107 m2-es összkomfortos, 2 szobás családi ház eladó. Tel.: (66) 247-910. *13689* 8 GERLÁN 800 m’-es vízparti kert eladó. Ár: 300 Ft/m2.06 (1) 350-9830.-13703­MELEGKONYHÁS étterem, tetőtérben panzió fizetés kedvezménnyel eladó. Autót beszámí­tok, más megoldás is érdekel. (30) 2531- 431. *13856* HAJDÚSZOBOSZLÓN újonnan épülő lakások, üzletek 30-70 m!-ig eladók, termálfürdőtől 300 m-re. Medence, szauna, fitnesz, pezsgő­fürdő, lift, teremgarázs, 3700 m! park. Érdek­lődni: (30) 5612-929. •13889* 8 GYULÁN belvárosi, 68 m!-es, egyedi fűté- ses, 1. emeleti lakás, kisebb cserével vagy to­vább bérléssel eladó. 06 (30) 299-2607. •13916* BÉKÉS megyében 20 ak/ha körüli, 15-20 ha földet, illetve 1-2 ha, egytulajdonú erdőt vá­sárolnék. (30) 915-5904. •13925* KERESEK eladó sorházi lakást garázzsal Bé­késcsabán. Tel.: 06 (30) 233-5802. *13939* BÉKÉSCSABÁN a Lencsési Itp.-en 75 m2-es, 3 szobás, nagy konyhás, egyedi fűtéses igénye­sen felújított II. emeleti lakás eladó. Tel.: (66) 459-020, (30) 9456-613. ________________________________*UM7* BÉ RLEMÉNY IRODAI helységek bérelhetők Békéscsabán a Szabó Dezső utcában. Érd.: 06 (30) 9451- 287. *13838* 1200 m2-es csirkeól felszereléssel kiadó, tá­rolásra is alkalmas. (30) 9032-907. • 14009* VÁROSKÖZELBEN kertészkedésre beállított, lakható tanya + 1 h földdel kiadó vagy eladó. Tel.: (66) 435-150,17 óra után. *14029* SÖRÖZŐT bérelnék Békéscsabán. Érd.: 06 (30) 470-8471. _____________________________________________________*14051* ALBÉRLETET KÍNÁL BÉKÉSCSABÁN a Csaba utcában kétszintes lakás kiadó. 3 szoba+nappali+étkező, kony­ha, fürdőszoba, padlófűtés, extra kivitelezés. (66) 420-765. •13954* 8 EGYSZOBÁS lakás kiadó. (20) 357-8397. •13962* BÉKÉSCSABÁN belvárosi, 2 szobás, bútoro­zott lakás kiadó. Tel.: (20) 242-1831. •13967* ALBÉRLETI szoba 1 fő részére, igényesnek ki­adó. Érd.: (66) 327-701. JÁRMŰ AUTOUVEG-ELADAS, -beszerelés. (66) 450- 358. KIPUFOGO-SZAKSZERVIZ, ■JAVÍTÁS,-GYÁRTÁS, -CSERE. GYULA, Dobozi út 28. Tel.; (66) 463-755, (30) 9589-425. ’95-ÖS OPEL ASTRA 1.6i kombi, 1,35 M Ft. Részletre, ajándék kerékpárral eladó. (66) 437-205, (30) 205-7018. *13584* ’95-ÖS OPEL ASTRA 1.7 turbó diesel 1,4 M Ft. Részletre, ajándék kerékpárral eladó. (66) 437-205, (30) 205-7018. *13584* LADA NIVÁT vennék 7 évesig. (20) 3683-367. *13780* VWLT28D kisbusz eladó. (30) 3077-910. *13868* VW GOLF II. ’91-ES reális áron eladó. (30) 9385-219. SEAT AUTOKERESKEDES használtautó-kiárusítása Békéscsaba, Berényi út 95. Tel.: (30) 303-8844. Seat Ibiza 1.3,1983. 430 000 Ft Opel Combo 1.7 D, 1995. 950 000 Ft Hyundai Pony LS 1.3, 1990. 650 000 Ft Ford Sierra 2.0,1988. 400000 ft VW Golf II. 1.6 D, 1985., 5 ajtós 500 000 Ft Ford Fiesta 1.1,1995. 950 000 Ft Suzuki Swift 1.3, 1998. 1 200000 ft Opel Kadett 1.3,1981. 300 000 Ft Wartburg 1.3,4 ütemű, 1989. 250 000 Ft Opel Astra 1.4,1993. 1 000 000 Ft VW Polo 1.4,1996. 1 450000 ft Ford Curier 1.8 D, 5 személyes, 1992. Fiat Panda, 1986. 200 000 Ft Opel Astra 1.4,1994. 1 050 000 Ft Lada 2105,1985. 230 000 Ft Ford Escort 1.6,1981. 200 000 Ft 20% kezdő befizetéstől elvihető! Cserelehetőség! 1 HASZONGÉPJÁRMŰ IFA plató (vas) 4,70 x 2,30 kitűnő állapotban eladó. Tel.: 06 (30) 9385-618. _____________________________________________________*13776* MEZŐGAZDASÁG SZÖLŐOLTVÁNY nagy választékban kapható. Kollár Ivánné, Békéscsaba, Táncsics u. 48. Tel.: (66) 437-823, (30) 422-8752. 8 KUK0RICASILÓ első és másodosztályú, 200 q felett szállítással, 800 Ft/q-tól el­adó. Érd.: (30) 3302-765. .133g2. 8 KISBALAS gyep- és lucernaszénát vásárol­nék. (20) 5161-623. •13936* 8 50 M-es fóliaházak, 2 db szeneskazán, 3 db keringtető szivattyú, 1 db tápkockanyomó, 15 db 80-as alucső, 300 fm oszlopnak való vascső, 4000 fm gégecső és 300 db he- gyespaprika-palánta eladó. Sarkad, (66) 375-737,18 órától. *13988* KIS BÁLÁS gyepszéna eladó. (20) 362-0573. *14003* ÁLLAT S 30 DB malac eladó. (66) 276-090. •14008* 8 TÖRZSKÖNYVEZETT németjuhász kiskutyák és növendékek eladók. (66) 472-568. *14011* 8 9 HETES MT üsző eladó. 06 (70) 274- 5280. *14022* 8 5 HETES előnevelt kakasok eladók. (30) 303-7238. *14043* FELVÁSÁROLUNK fekete és MT üszőt, bikát, vágótehenet, bárányt. 06 (30) 436-6949. _____________________________________________________• 14053­SZOLGÁLTATÁS 8 REDŐNY a gyártótól. 06 (66) 389-784. Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft., 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR” Kft. regio­nális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: RAJTÁR JÁNOS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalvá­nyon és átutalással a KHB . 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1394 Ft, negyed évre 4182 Ft, fél évre 8364 Ft, egy évre 16 728 Ft. Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66)527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők ál­tal megadott adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatok meg­adásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk ér­dekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Új­ság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését tel­jesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásira felhívjuk a fi­gyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent s Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. DUGULASELHARITAS 30% KEDVEZMÉNNYEL! rmon: (66) 464-576, 06 (30) 555-1090. A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉN. Hét végi ügyelet: 06 (30) 555-1090,. REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, hevederzár. Tel.: (66) 480-198. ÉPÍTŐIPARI GEPEK KÖLCSÖNZÉSÉ, ERTEKESITESE. HEGEDŰS ÉS TÁRSA KFT. 5650 Mezőberény, Köröstarcsal út 19. Tel./fax: (66) 352-694, (30) 9451-767. Tavaszi bevezető nettó árak: önbeálló forgólézer 199 000 Ft, optikai szintező, láb, léc 99 800 Ft, 74 kg-os lapvibrátor 270 000 Ft, BFS 100 fugavágó 495 000 Ft, tüvibrátor 288 000 Ft, Hitachi 16 kg-os, 42J bontókalapács 208 OOO Ft Stb... *113446* GYULÁN . . ázstanlolyau1 INDUL masszái (100 órás, 3 hónap). A tanfolyam kezdete: 2003. március 22. Érdeklődni és jelentkezni lehet: (66)463-123,(66)463-540 . és (70) 219-3203. p állást kínál ÉPÜLETGÉPÉSZETI munkával foglalkozó cég keres kivitelezőket bp.-i munkavégzésre 4-6 fős létszámban. Szálláslehetőség. Érd.: (20) 350-8631, (20) 933-7766. OKTATÁS FIGYELEM! A Gandhi Nyelvstúdió intenzív, beszédcentrikus és vizsgaközpontú középfokú (és alapfokú) A, B, C típusú nyelvvizsgára felkészítő cigány (lovári) nyelvtanfolyamot indít Orosházán. Első megbeszélés a jelentkezőkkel 2003. március 10-én (hétfőn) 14 órakor lesz! A megbeszélés helve: j Orosháza, 2 Petőfi Mővelődési Központ. További információt kérni és jelentkezni a hirdetés megjelenése után folyamatosan a (30) 415-9744-es telefonszámon lehet. Kiképezzük kewkedwek! Feladatot és lehetőséget kap! ♦ Próbálja ki magát! ♦ Feltétel: középfokú végzettség és telefonos elérhetőség. ♦ Tájékozta­tó 2003. március 3-án 16 órakor a Békéscsaba. Irányi út 4-6. 11/1. számú tárgyalóteremben. ,H3662. AGILIS, jó beszédkészséggel, gk.-val rendel­kező üzletkötőket keresünk Békés megyében szervezési munkakörbe. (30) 2062-902. *13590* CSABA CENTERBEN lévő exkluzív L'real fod­rászszalon női fodrászt felvesz. (30) 3493- 772. *13692* GYULAI sörözőbe női pultost keresek. Érd.: (20) 980-8553. Csak tiszta forrásból! Feri anda uzhoz zvoro! AZ APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL kapjuk. Ezért az abban foglalta­kért a KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLET­VE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! Idebffiut A Debreceni Magas-, Mély- és Útépítő Rt. Békés megyei működési területére ÉPÍTÉSVEZETŐ munkatársat keres. Elvárásaink: ♦ felső- vagy középfokú építőipari végzettség ♦ 5 év mélyépítésben szerzett kivitelezői gyakorlat ♦ komoly munkabírás ♦ angol nyelvtudás előnyt jelent. Jelentkezését fényképes önéletrajzával és elérhetőségének megadásával levélben várjuk a 4002 Debrecen, • Pf. 49. címre. A borítékra kérjük ráírni: „Építésvezetői pályázat". 1I)KK 15 ú t: ü ú z u n ív , emlékezünk GYASZHIR Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy VESZÉLY JÓZSEFNÉ Stillmann Anna Szeged, Vadász u. 2/A szám alatti lakos életének 90. évében elhunyt. Temetésére 2003. március 1-jén 13 órakor kerül sor a mezőkovácsházi új temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy ID. NÉMETH LAJOS Csanádapáca, Esze T. u. 18. sz. alatti lakos 72 éves korában váratlanul el­hunyt. Búcsúztatása 2003. március 2- án 14 órakor lesz a csanádapácai te­mető ravatalozójában. Ezt követően helyezzük örök nyugovóra a csanád­apácai evangélikus temetőben. A gyászoló család GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. MIKLÓS SÁNDOR nyug. rendőr alezredes Békéscsaba, Kazinczy-ltp. 2. szám alatti lakos 82 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2003. március 3-án 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, volt munkatársaknak, ismerősöknek, akik temetésén megjelennek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család „Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet." GYÁSZHÍR Fájó szívvel és mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy K. SZABÓ SÁNDOR szobafestő és tapétázómester Békéscsaba, Tünde utcai lakos 2003. február 21-én, hosz- szan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése: 2003. március 1-jén (szombaton) 13.30 órakor lesz a békéscsa­bai Berényi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunk­ban osztoznak. Köszönjük a Fília Szeretetotthon minden ápolójának és vezetőjének munkáját. Dr. Csefkó Klára adj. gondoskodását. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents