Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-20 / 43. szám
4. OLDAL - 2003. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK R I P ŐRT Félrelépni szédítő élmény lehet Az igaz szerelemnek a házasság sem jelenthet akadályt A félrelépés az élet tiltott, édes gyümölcse, amelynek élménye - ha őszinte érzelmek érlelik — szédítő is lehet. Világszerte nagyon sok embert foglalkoztat ez a téma. Egyesek csak képzeletben játszanak el a gondolattal, hogy milyen izgatóan boldogító érzés lenne meghódítani kollégájukat, szomszédjukat vagy akár a sarki boltost. Mások tesznek is azért, hogy ez az áhított beteljesülés ne csak az agyban, hanem az ágyban is megvalósuljon. Régebben sokkal nehezebben születtek házasságon kívüli kapcsolatok. Mára viszont ezen a téren nagy előrelépés történt: a nők munkába állásával a hölgyek számára is bővült az ismerkedési lehetőség, a férfiaknak pedig igazán lett kinél próbálkozni, hódítani. Körös-Sárrét Néhány országban 1999-ben közvélemény-kutatás készült arról, hogy a nők hány százaléka létesített már házasságon kívüli szexuális kapcsolatot. A félre- f lépési toplista első helyére az orosz asszonyok kerültek 60 százalékkal, de tőlük mindössze csak egy százalékkal maradtak le a spanyol és a brazü hölgyek. A lista alján a francia nők szerepeltek 14 százalékkal. Hogy a magyar hölgyek mit produkáltak - mivel Magyarország nem vett részt a felmérésben - nincsenek konkrét információink. Véleménye, élménye, története viszont nálunk is szinte mindenkinek van a témában.- Szerintem azért születik manapság ilyen sok házasságon kívüli, titkos párkapcsolat, mert nincsenek bordélyházak. A mi fiatalságunk idején is előfordult, hogy az asszonynak nem volt kedve a „dologhoz”, esetleg beteg volt, vagy éppen mi vágytunk egy kis változatosságra. Ha már nem bírtunk magunkkal, akkor elmentünk egy piroslámpás házba, s ott „könnyítettünk” magunkon. Ez is egyfajta félrelépés volt, de érzelmektől, lelki viharoktól mentes. Manapság viszont hová is menne a „jóember”. Megpróbálja elcsavarni a közelében lévő hölgy fejét. Az efféle hódítgatás pedig lehet, hogy sokkal költségesebb, mint a bordély. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen manőver jóval időigényesebb. A kiválasztott nő hosszan udvarokat, otthon az asz- szony gyanakszik, a félrelépő férfi pedig két tűz között őrlődik — vélekedik a csaknem 80 éves Imre bácsi. A mai rohanó világunk nem kedvez a házasságoknak. Nagyon sok család a mindennapi megélhetésért hajt. A férj, a feleség egész nap dolgozik, s mikor este fáradtan, mindennapi problémájukkal hazaérnek, sokkal inkább ingerült szócsatákká, mint kedves közeledéssé j válnak a találkozások. S ha közben kiderül: a gyerek gyenge jegyet kapott vagy A fiatal házastársak sem könnyen viselik el, ha a másikról kiderül, hogy félrelépett. (Képünk illusztráció) valami rosszat cselekedett, az csak fokozza a feszültséget. A házastársak azonnal egymás fejéhez „vágják”, hogy a gyerek kire is hasonlít. Az ilyen légkörben élőknél aztán elég a férjnek egy kedves kolléganői mosoly, az asszonynak egy férfiúi jó szó, bókoló dicséret, s máris fontosabbnak, megértőbbnek, szeretet- teljesebbnek tűnik az a másik. Az utóbbi hetekben a félrelépésről beszélgetve meglepve tapasztaltuk, hogy a 30 év alatti és a 60 év feletti férfiak milyen nyílt őszinteséggel beszélnek a témáról. A fiatal férjek nevesítve mesélték el, mikor, kivel és hogyan csalták meg az asszonyt, akit mellesleg szeretnek, de nem tehetnek arról, hogy a természet genetikailag szüntelen hódításra állította be a férfit. Ők valószínűleg azért ilyen nyíltak, mert túl fiatalok, s ha le is „buknak”, több lehetőségük lenne új életet kezdeni. A 60 év felettieknek pedig leggyakrabban már csak képZ6' / / / létben adódik meg a félrelépés lehetősége. Azzal, hogy régebbi kalandjaikat megosztják hallgatóságukkal, gondolatban újraélik fiatalságukat. Az olyan idősebb férfi pedig, aki ma is aktívan eleljár egy-egy barátnőhöz, akkor is elmondja az esetet, ha az nem vet jó fényt az illető hölgyre. Ebben a korban ugyanis a sikeres félrelépésnél a férfiúi hiúság sokkal erősebb, mint az ésszerűség diktálta titoktartás. Anyósból szerető? Mihály, a hatvanas évei felé közelítő körös-sárréti férfi, aki több évtizedes házasság után néhány éve elvált. Házassága elég viharos volt, így olykor egy-egy barátnő is könnyített Mihály férfias gondjain. Vele viszont megtörtént az a rendhagyó eset is, hogy egy napon saját anyósa tette boldoggá. -Akkoriban huszonnyolc-harminc éves lehettem. Az asszonnyal éppen összekaptunk, ezért az éjjeli műszak után a velünk egy településen lakó anyósomhoz mentem aludni. Abban az időben még nem volt mindenütt fürdőszoba, így a „mamánál'' sem. Mielőtt lefeküdtem volna, a konyhában mosakodtam. Az ölven év körüli anyósom rám nyitott, majd aktivizálta magát és segített megmosni a „szerszámomat". Pillanatokon belül mindketten az ágyban kötöttünk ki. Aztán délben, amikor felkeltem, éreztem a finom illatokat. A, .marna” jó szalonnás-kolbászos rántottét tett elém, majd még egyszer megtörtént a dolog. Az „események” után viszont továbbra is magáztuk egymást, s úgy tettünk, mintha köztünk soha semmi sem történt volna - mesélte Mihály. Egyes szakértők szerint a hölgyeknél a gyesen levő anyukák, valamint a változó korba kerülő hölgyek kaphatók a legkönnyebben félrelépésre. A gyesen lévő fiatalasszonyok azzal, hogy nem járnak be munkahelyükre, elveszük a társaságot maguk körül. Sokaknak a férje egész nap dolgozik azért, hogy mire a kisgyerek nagyobb lesz, tágasabb lakásba költözhessenek. Az esténként fáradtan hazatérő családapa fizikálisán már képtelen mindig lelki társnak lenni, sőt olykor még a testi kapcsolatra is fáradt. A hasonló „cipőben járó” gyesen lévő fiatalasszonyok között ilyenkor barátságok szövődnek, majd pedig élnek a lehetőséggel: az egyik vigyáz mindhárom gyerekre, míg a másik két anyuka „bepasizik”. S, hogy honnan akasztják le a férfit? Elég egy telefont megereszteni a rég nem látott kedvenc kollégának vagy egykori osztálytársnak: „A férjem nincs itthon, ki kellene cseréim a villanyégőt, de egyedül nem boldogulok. Segítenél?” A változó korban lévő hölgyek közül sokan letargiába esve élik meg a klimaxot. Ha kitartóan és hevesen udvarol nekik valaki, könnyen „búfelejtővé” válnak. Fodrászhoz, kozmetikushoz, szoláriumba járnak, s merészebb kivágásúra cserélik kedvenc ruhájukat. Élvezik a helyzetet, imponál nekik a hódítás. Úgy vélik: tehet a természet bármit, ők — mint az új, szenvedélyes szerelem bizonyítja — továbbra is igazi nők. A hölgyek - a férfiakkal ellentétben - szinte mindig titokban tartják azok nevét, akikkel félrelépnek. Ők nem gyűjtenek maguk köré népes társaságot, hogy széles nyilvánossággal megosszák a mikor, kivel, hogyan történeteket. Kivételek persze ez alól is vannak: egy idős szeghalmi úr szerint több évtizeddel ezelőtt egy másik sárréti településen a főnökasszonya a félrelépéseiről saját használatra naplót vezetett. A félrelépéseknek számos változata van a világban. Azokat a házasságon kívüli kapcsolatokat, amelyek őszinte érzelmekre épülnek - ha nem is ért velük egyet mindenki -, a társadalom többsége elfogadja. A karriert előmozdító vagy az anyagi ellenszolgáltatásért bájaikat bedobó családanyákról és a számításból fickós férjekről viszont még ma is megvetéssel beszélnek az emberek. MAGYARI BARNA Megkérdeztük olvasóinkat Élhetünk-e muzsikaszó nélkül? Pap Sebő, 17 éves, battonyai szakmunkástanuló:- Úgy gondolom, hogy semmiképpen sem! Számomra több jelentése van a muzsikának, illetve a muzsikaszónak. Az ember fülének zene lehet például az emberi szó is. Attól függ, hogy ki mondja, és hogy mit mond. De hogy konkrétan válaszoljak a kérdésre, meglehetősen gyakran hallgatok zenét, főleg a diszkós számokat kedvelem. A régebbi, érzelmesebb műfajok is érdekelnek, sőt még a lakodalmas zene is. Nekem magától értetődőnek tűnik, hogy muzsika nélkül nincs igazi pihenés, kikapcsolódás. KolasovszkiÉva, 19 éves, mezőkovácsházi esti középiskolás: - Szeretem a zenét, mint minden fiatal. Kimondottan kedvelem a diszkózenét és a lakodalmast, de nem tartom magam táncosmulatós típusú embernek. Eleljárok a diszkóba, bár sokszor se időm, se kedvem nincs hozzá, ezért inkább otthon élvezem a muzsikaszót. Szerintem a régebbi számok sokkal jobbak voltak, mint a mostaniak. Arra persze nem tudok válaszolni, hogy miért gondolom így, a véleményemet inkább érzelmi alapon fogalmaztam meg. De hát éppen ez a lényege a zenének! Szlukovinyi Ilona, 23 éves, battonyai gyesen lévő édesanya:- Nagyon sokat diszkóztam, de szeretem a régi zenét is, kis koromban gyakran elvittek lakodalmakba. Kedvelem a táncot, bár most, hogy gyesen vagyok, erre kevés lehetőségem adódik. A párom is zenebarát, ő veszi a CD-ket és a kazettákat. Rajong a fiatalosabb technozenéért, én - talán mondhatom így - romantikusabb alkat vagyok. A kisfiúnk egyéves, épphogy tud menni, de már táncolna, rázza magát, nagyon aranyos. Remélem, később is kedve telik a táncban és a zenében. A megyei vezetés segítő szándékát hiányolta Hamza Zoltán és Dankó Béla a napokban tartott közös sajtótájékoztatóján. A két megyegyűlési képviselő szerint a vezetés nem áll ki az önkormányzatok mellett. Békésszentandrás—Kondoros Domokos László, a közgyűlés előző elnöke határozottan lépett fel a megye érdekében. Számára fontosabbak voltak a megyében élő emberek, mint az, hogy felhőtlen legyen a kapcsolata a kormányával — mondották a képviselők. Hozzátették, az országos költségvetés miatt több tízmillió forintos hiánnyal küzdenek az önkormányzatok. Ezt súlyos milliókkal tetézték a hóeltakarítás költségei. Enyhítést sem az országos, sem a vis maior keretből nem kapnak, mert a megye nem Pintér Lászlóné, 32 éves, gyesen lévő édesanya:- Nem élhetünk muzsikaszó nélkül, mert a zene ismerete és szeretete hozzátartozik a műveltséghez. A fogalmat nem szabad leszűkíteni a tánczenére, a magyar nótára, a komolyzene is beletartozik, így például az opera és az operett is. Ami a személyes viszonyulásomat illeti, egy a lényeg, mégpedig az, hogy megfogjon engem, hogy minden nap segítsen az érzelmeim kifejezésében. Ebből következik, hogy a pülanatnyi hangulatomtól függ, mikor milyen kazettát teszek a magnóba. ménesi qyörqy ___ D^OTÓ; A SZERZŐ FELVÉTELEI me ri megtenni, hogy leírja, baj van, segítséget kérünk. A megye több mint harminc településének belvízrendezési programja keretében újabb kilenc település programját készítik elő a címzett támogatás elnyerésére. A képviselők ezzel kapcsolatban két dolgot kifogásoltak. Véleményük szerint mind a huszonnégy település beruházási koncepciójának kidolgozását támogatni kellett volna. Ez kiadásban nem jelentett volna számottevő összeget, ellenben esélyt kaptak volna a települések, hogy az előkészített program birtokában kihasználhassanak egy esetleges, váratlan adódó támogatási lehetőséget. Továbbá aggályukat fejezték ki, hogy a kilenc település kiválasztása nem szakmai szempont szerint történt. CS. R. Településeink krónikája Emelt díjak Gyomaendrődön Idén már a lakosság is térítés fejében veheti igénybe a gyepmesteri telep szolgáltatását Gyomaendrődön, a vállalkozóktól kért díjak pedig emelkednek. A lakosságnak 33 forintot, a vállalkozóknak 66 forintot kell fizetni, plusz az áfát, a telepre kiszállított állati tetemek és hulladékok után. A képviselő-testület azért döntött így, mert a telep üzemeltetése veszteséges volt. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal illetékese a képviselőket emlékeztette rá, a lakossági ingyenes használatot négy éve azért vezették be, mert korábban többen a dögök illegális lerakásához folyamodtak. Félő, hogy a térítés újbóli bevezetésével ez ismét megtörténik. Példaként hozták, ezentúl egy kétmázsás sertés tetemét 7400 forint fejében veszi át a telep. ________________________________iri Vá llalkozásban, támogatva Gyomaendrődön a gyermek-, illetve kulturális intézmények egy része, továbbá a sportlétesítmény vállalkozásban működik. Az önkormányzattal szerződésben levő, e feladatokat végző vállalkozók idén év elején az önkormányzati támogatás emelését kérték, továbbá jelezték az áremelési szándékukat. Az önkormányzat a kérelmeket áttekintve arra törekedett, hogy az azonos feladatot végző intézmények támogatását egységes elvek alapján emelje. A vállalkozói formában üzemeltetett óvodában az önkormányzati támogatást öt százalékkal emelték. Hasonló mértékű emelés történt a városi sportcsarnokban, a logopédiai ellátásban, továbbá a gyomai településrészen lévő művelődési központban. ______________________________iri A gázvagyonról Okányban Az okányi falugyűlésen a napokban többen felvetették, hogy az idei fejlesztéseknél az önkormányzat mennyire számíthat a gázközművagyon értékesítéséből származó bevételekre. Igényként az is elhangzott, hogy egyes helyeken jó lenne a járdákat korszerűsíteni, szélesíteni. Fekete Zoltán polgármester válaszában elmondta: a gázvagyon értékesítésével kapcsolatban még folynak a tárgyalások. Amennyiben a település hozzájut az eladási árhoz, akkor azt az összeget infrastrukturális fejlesztésekre kívánja fordítani, már csak azért is, mert ez a pénz a törvény szerint is csak ilyen célokra használható fel. __________________________________________________ül Kényszerű csere Körösladányban Dr. Kovács Zoltán körösladányi háziorvos 1990 óta folyamatosan tagja volt a helyi képviselő-testületnek. A jelenleg vállalkozó háziorvosként praktizáló dr. Kovács Zoltán a tavaly őszi választásokon is képviselői mandátumot szerzett, de elért eredménye ellenére nem lehet tagja a testületnek. Fekete Lajos, a helyi választási bizottság elnöke a napokban tartott testületi ülésen bejelentette: a Békés Megyei Bíróság kimondta, dr. Kovács Zoltán esetében a vállalkozói háziorvosi tevékenység és a képviselőség összeférhetetlen, ezért képviselői mandátuma megszűnt. Dr. Kovács Zoltán önkormányzati képviselői helyét Gál Péter foglalhatta el, aki az eskütételt követő- en megkezdte a képviselői munkát. ____________m Po rtréfotók Nagykamaráson A portrékészítés különlegesen szép példájával találkozhattunk a napokban a nagykamarási könyvtárban, ahol a 18 éve Mezőhegyesen alkotó Nagyné Makai Judit fotóiból összeállított kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A tárlatot Mártáné Makai Erzsébet, a mezőkovácsházi művelődési ház művelődés- szervezője nyitotta meg. Mint mondta, a fekete-fehér portrék és a művészi felvételek alapját elsősorban a hagyományosan, lámpával történő megvüágítás és a laborálás adja. Mindez pedig a szakmai tudás magas szintű alkalmazását jelzi. A fotóművész a képeinek bemutatója mellett a fényképezés technikájáról előadást tartott az általános iskola 7-8. osztályosai számára, a témaválasztás, a fotózás, mint művészi alko- tás, illetve mint gyakorlati munka is szóba került, (p Kaszaperi Diákszócső Immár harmadik alkalommal vehették kézbe az iskola diákjai és a falu lakói a kaszaperi általános iskola által szerkesztett és havonta megjelenő Diákszócső című lapot, mely februárban is érdekes olvasnivalókat kínál. Ezúttal a Rólunk van szó! címszó alatti rovatban az 5. osztály mutatkozik be, majd humoros összegzést olvashatunk arról, hogy milyennek látják a gyerekek a szülők aggódásait. Petries Kitti írásában bemutatkozik az iskola új főzőcske szakköre, tagjai az almás sütemény receptjét is közreadják az érdeklődőknek. Olvashatunk még az angol nyelv rejtelmeiről és az iskolában történt egyéb érdekességekről. Végül Kőházi Fanni két tanító nénivel készített riportja, illetve a farsangi hagyományok és szokások felelevenítése zárja a lapot. _________________________________________lü Gy enge a megye érdekképviselete