Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-14 / 38. szám

4. OLDAL - 2003. FEBRUÁR 14., PÉNTEK MEGYE» KORKÉP Továbbra is vonatpótlók A MÁV vonalain az időjárás szerdán nem okozott gondo­kat a vasúti közlekedésben, valamennyi vonatot a menet­rend szerint indítottak el. Békés megye Néhány vasúti szakaszon tovább­ra is vonatpótló autóbuszok szál­lítják az utasokat a tengelyproblé­mák miatt elhíresült Bz-motor- szerelvények pótlása kapcsán, így Mezőhegyes és Battonya, Orosháza és Mezőhegyes, Körös- nagyharsány—Vésztő és Gyoma, Murony és Békés között vala­mennyi vonat helyett továbbra is buszok járnak. Szeged-Békés- csaba, illetve Gyula-Békéscsaba között már napok óta utazhatnak az InterPici szerelvényekkel, f. i. Akadálymentesítés Magyarbánhegyes képviselő­testülete az idén szeretné megvalósítani az önkormány­zati intézmények törvény ál­tal előírt akadálymentesítését. Magyarbánhegyes Az átalakítás érinti az orvosi rendelő, a művelődési ház, a vé­dőnői szolgálat és a polgármes­teri hivatal épületeit, melyet már az uniós csatlakozás követelmé­nyei szerint szeretnének kiépíte­ni. Szokola Béla polgármester elmondta, hogy 2002-ben e cél­ra benyújtott pályázatuk sajnos nem nyert visszaigazolást, ezért többféle megoldáson is gondol­kodtak. Végül a képviselők úgy döntöttek, hogy lehetőség sze­rint idén ismét próbálkoznak a pályázati támogatás elnyerésé­vel, ám ha ez nem sikerül, akkor saját erőből kell a feladatot meg­oldani. Minden eshetőségre fel­készülve, a márciusi zárszám­adás tárgyalásakor döntenek a mintegy 2 millió forintos beru- házás forrásoldaláról. _______jy Ál landó bizottságok Nagykamarás képviselő-testü- lete az októbertől kezdődő ön- kormányzati ciklusban, a ko­rábbi évek hagyományaitól el­térően, 3 állandó bizottságot választott a testületi ülések közötti feladatok végzésére. Nagykamarás A korábban meglévő ügyrendi és pénzügyi bizottságok mellett az idei évtől az újonnan alakult szo­ciális bizottság vette át a segélye­zéssel kapcsolatos javaslatok, döntések többségét. Míg koráb­ban a segélyezésekről a havi, so­ros üléseken határoztak, így az új bizottság tehermentesíü az elöljá­rók munkáját, illetve rendkívüli esetekben nem kell megvárni a legközelebbi testületi ülést a dön­tésre várva. Az ügyrendi bizott­ság elnöke 2003-tól Balogh Edit, a szociális bizottságé Nagy Sán- domé lett, a pénzügyi bizottságot az ismételten megválasztott Hu- dák István vezeti. ,,, Táncrend Antali Zoltánnal A doknmentumfilm-szemle egyik sikeres filmje lett A 34. Magyar Filmszemlén mutatták be az Eu­rópai Filmakadémia díjával kitüntetett Gyar- mathy Lívia filmrendező legújabb dokumen­tumfilmjét, a Táncrendet. A film a román ha­tártól 10 kilométerre lévő kisfaluban, a Csong- rád megyei Pitvaroson játszódik, amelynek fő­szereplője Antali Zoltán, Orosházán élő tánc­pedagógus. Orosháza Antali Zoltán életében mostanság nagy szere­pet játszanak az öttel osztható számok. Nemré­giben töltötte be ötvenötödik születésnapját, harmincöt éve él a tánc világában, huszonöt éve tanít, húsz éve vette kézbe tánctanári diplo­máját. A harmincöt év alatt körülbelül 35 ezer embert tanított meg a tánc alaplépéseire és né­mi illemre. Még egy ötös, ezúttal érdem­jegyben, a Táncrend című filmben nyújtott alakításáért, ahol An­tali Zoltán önmagát adta, bepillantást en­gedve mindennapi munkájába.- Húszévesen kezdtem verseny­táncolni. Partnerem­mel, Győri Edittel a legmagasabb osztályig, a Sonderklasse osztá­lyig jutottunk. Nagyon szép időszak volt, majd tanítani kezdtem a táncot és illemtant. Sokáig az orosházi művelődési házban dolgoztam, je­lenleg pedig Orosháza és környéke mintegy 50 kilométeres körzetében tanítok óvodásoktól az idősebbekig minden korosztályt. A legidősebb tanítványom jelenleg 58 éves. A tánctanítás mellett illemtannal is foglalkozom. Legyen bármilyen társadalmi rend, a helyes és kulturá­lis viselkedés alapszabályainak elsajátítása nél­külözhetetlen. Persze az illem is változott az idők folyamán. Régen elképzelhetetlen lett vol­na, hogy a tánciskolába a fiatalemberek ne öl­tönyben és nyakkendőben jöjjenek. Ma már ez megváltozott. A hölgyeket azonban mindig ar­ra kérem, hogy szoknyában és ahhoz illő cipő­ben jöjjenek a táncórákra - mondta Antali Zol­tán. — Hogyan lett önből filmszereplő? — A történet Szolnokhoz kötődik, ahol 10 évig tanítottam. Gyarmathy Lívia filmrendező a táncról szeretett volna filmet forgatni, egy idős, legalább 90 éves tánctanárral. Szolnoki ismerőseitől érdeklődött, tudnak-e ilyen tánc­tanárról. Nem tudtak, ezért engem javasoltak. Mondanom sem kell, mennyire meglepődtem, amikor felhívott a híres filmrendezőnő. Ké­sőbb találkoztunk sze­mélyesen is. A forga­tást azonban csak egy­éves előkészület után kezdtük meg, ekkorra sikerült megteremte­nie a film anyagi hátte­rét. 2001. július 21-én kezdődött a forgatás, ami egy évig tartott. Pitvaroson Dégi György polgármester felkérésére, tizennégy évvel ezelőtt kezdtem tanítani. Járnak hozzám felnőttek is, nagyon lelkes társaság, akik már egy évtizede minden szombaton eljönnek az ifjúsági házba és táncolnak. Tulajdonképpen ez a film története. A táncosok között van taní­tónő, boltosnő, postásfiú, kertész. A film vala­mennyiük boldogságkereséséről szól. A Tánc­rend úgynevezett szótlan film, talán két párbe­széd van benne. A szavak helyett a mozdula­tok, az események beszélnek. A film rendező­je Gyarmathy Lí­via, az operatő­rök Bognár Endre és Péter Klára vol­tak, a vágó pedig Eszlári Beáta. A 46 perces film szakmai körök­ben is nagy sikert aratott a 34. Ma­gyar Filmszem­lén. Úgy tudom, külföldi film­szemlékre is el­jut. Itthon a Ma­gyar Televízióban is bemutatják. Természetesen Pitvaroson is szerveznek vetí­tést, amire eljön­nek a film alkotói is.- Mit jelent ez a film a táncta­nárnak?- Szakmai pá­lyafutásom meg­koronázása. A táncért élek. Há­lát adok a sors­nak, hogy tehet­séget adott hoz­zá, és tanítani fo­gok, amíg csak erőm engedi. KOVÁCS ERIKA A társastánc örök- A hagyományos táncok mindig is szere­pelni fognak a tánciskolák „órarendjé­ben”. A keringő, a tangó örök, nem divat­függő. Természetesen a mai modem tán­cok sem maradhatnak ki a tánctanrtásból, amelyek ideig-óráig élnek, majd eltűnnek a sülyesztőben, mint arra az elmúlt évek­ben már nem egy példa volt - mondta Antali Zoltán. Megkérdeztük olvasóinkat Mit vár az uniós csatlakozástól? Aleksza János, muronyi lakos, őstermelő: — Az előjelek alapján úgy lá­tom, hogy az uniós csatlako­zás főként a nagygazdálko­dók részére lesz kedvező. Gondo­lok itt a száz hektár alatti, kisebb zöldség-, gyümölcs- vagy gabona- termelőkre, akik nehezebben talál­ják meg a piacszabályozás útvesz­tőjében a helyüket. Ahol hiány van valamüyen termékből, ott kell az áru, függetlenül, hogy uniós ország vagy sem. Ahol többlettermelés van, oda viszont a mi árunk se kell. Kovács Gábor, békési lakos, őstermelő: — Az unióval kapcsolatban nagyon vegye­sek az emberek érzelmei. Mivel én is paprika­termelő vagyok, ezért fontosnak tartom, hogy miként juthat ki az árunk a külföldi piacokra. Állító­lag szövetkezéssel, összefogással többre megyünk, de az emberek bizonytalanok. Úgy látom, hogy a nagyok mindig jobban járnak és hamarabb jutnak a támogatá­sokhoz. Hiába minőségi a termé­künk, ha máshol kedvezőbb az ár. Túltermelés esetén az unió­ban sem kell. Antóni József, dombiratosi la­kos, őstermelő: — Paprikater­mesztéssel fog­lalkozom és ta­pasztalom, hogy nehéz az értéke­sítés. Sokba ke­rül a fólia fűtése és magasak a járu­lékos költségek. Azt remélem, hogy jobban védik majd a magyar árut és a minőségi termékekért több támo­gatást kapunk. Az első években vél­hetően inkább a nagyobb gazdasá­gok tudják igénybe venni a lehető­ségeket, míg a kicsiknek nehezebb a boldogulás. A szövetkezés talán biztonságot nyújthat. Csáti Mihály, magyardomb- egyházi lakos, nyugdíjas: — Az embe­rek ma még két- kedőek. Bár so­kat hallani a csatlakozás utá­ni lehetőségekről, de majd ott dől el, hogy a gazdaság javul, rosz- szabbodik vagy stagnál. Fűszer- paprikával foglalkozom, mely költ­séges. Azt várom, hogy jobban lép­jen fel az állam a termelők védel­mében. A termelő-, értékesítő és beszerző szövetkezetek célja, hogy kiszorítsák a kereskedőket, mint köztes láncszemet, mert most ők teszik zsebre a hasznot. h. m. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Közalkalmazotti létszámleépítés A mezőhegyesi képviselő-tes­tület legutóbbi ülésén előter­jesztett költségvetési tervezet „A” változata 138 millió forint működési forráshiánnyal szá­molt, míg a „B” változat „csu­pán” 62 millió 710 ezer forint­tal. A testület megszorító intéz­kedéseket hozott a működőké­pesség fenntartása érdekében. Mezőhegyes Az „A” változatban szereplő hi­ányt Sebők Antal polgármester és a testület tagjai is kezelhetetlen- nek tartották, ezért a „B” válto­zatra adták voksukat.- A választások előtt minden­ki a város fejlődését prognoszti­zálta. Erre a költségvetés koncep­ciója sajnos nem biztosít lehető­séget — jelentette ki megrendül­tén Mezőhegyes októbertől hiva­talban lévő új polgármestere, majd emlékeztetett arra, hogy az önkormányzatoknak minden kö­rülmények között teljesíteniük kell az alapellátás körébe tartozó, kötelezően ellátandó feladatai­kat, kiadást csökkenteni gyakor­latilag csak az önként vállalat fel­adatok szűkítésével vagy elha­gyásával lehet. - A város műkö­désének fenntartása a képviselő- testület felelőssége, ezért a nehéz döntéseket is fel kell vállalnunk - jelentetette ki az idei költségve­tés első fordulós tárgyalásakor. Nos, a költségvetési egyensúly megteremtése, a működőképes­ség érdekekében számos nehéz döntés született Mezőhegyesen is, melyek közül minden bizonnyal a létszámleépítések a legfájdalma­sabbak. A testület úgy döntött, hogy a József Attila Általános Mű­velődési Központban megszüntet két üres álláshelyet január 1-jei hatállyal, március 1-jétől pedig to­vábbi hattal csökkenti az ott dol­gozók létszámát. A városellátó szervezetnél három álláshely szűnt meg január 1-jétől, április 1- jén további tizenhárom fős, közal­kalmazottakat érintő létszámle­építést kell végrehajtani. Ez utób­bi csoportos létszámleépítésnek minősül, ezért a testület utasította a városellátó szervezet vezetőjét az ilyenkor szükséges munkajogi eljárások lefolytatására. Mezőhegyes város 2003. évi költségvetését második forduló­ban a február 18-ai ülésén tár­gyalja a képviselő-testület. MÉNESI GYÖRGY Településeink krónikája Kaszaperi mesedélután Kaszaper könyvtárában Kőháziné Patyi Mária szervezésében mesedélutánon vettek részt a napokban az érdeklődő diákok. Hagyomány- nyá vált, hogy a nyugdíjasklub vállalkozó szellemű nagymamái mesékkel szereznek örömet a gyerekeknek. Most a Szivárvány Nyugdíjasklub tagjai, Bulla Jánosné, Hrubák Jánosné és Mezei Jánosné hangulatos meséi színesítették a délutánt, melyek által népi ha­gyományok és régi kifejezések elevenedtek fel. A nagymamák előadását Kutasi Alexand­ra, Samu Piroska, Magyar Beáta, Dán Niko­lett, Gálos Zsolt és Mészár Mariann tanulók által előadott Jancsi és Juliska mesedramati- zálása követte, mely nagy meglepetés volt mindenkinek. Végül Gaál Istvánná igazgató és Tábit Zoltánná óvodavezető a könyvtár használatára és az olvasás szép élményeire hívták fel a gyerekek figyelmét.__________jli Módosítások Vésztőn Vésztőn 84 forintra változott a helyi autóbusz­közlekedésen a menetjegy. Az egyvonalas fel­nőtt havibérlet ára 1945 forint, a tanulói és a nyugdíjasbérlet 627 forintba kerül. A Körös Vo­lán ez irányú kérelmét a legutóbbi képviselő- testületi ülésen hagyta jóvá a város vezetése. Ugyanezen az ülésen a testület módosítot­ta a Sinka István Művelődési Központ Művé­szeti Iskola és Városi Könyvtár, valamint a Négyszínvirág Óvoda alapító okiratát. Az önkormányzat lapja, a Vésztő Újság ha­vonta közel 1000 példányban jelenik meg. Ennek a lapnak az egységárát - a korábbi 50 forintról - 60 forintra emelte a képviselő tes­tület ____________________________________(i) Sz ennyvízberuházásokról Gyulán A gyulai városvezetés tárgyalt a kiskunhalasi Csányi és Társa Kft. képviselőivel. A bróker­cég a szennyvízberuházások önkormányzati finanszírozására igen kedvező konstrukciót ajánlott - mondta el dr. Perjési Klára polgár- mester. Az Országos Lakástakarékpénztár alapítványa a központi támogatások és a la­kosság saját erején felül szükséges önkor­mányzati részt megelőlegezi. A különböző ál­lami támogatások közötti megfelelő szerve­zéssel az önkormányzati önrész mintegy 30 százalékkal csökkenthető. A részletfizetés tíz évre szól. A cég további ajánlata volt, hogy ahol még nincs út - Gyulán ez Újvári régi ré­szét érinti -, ugyanezen konstrukcióval, ke­vesebb városi önrésszel és évekre elosztott részletfizetéssel új utakat el lehet készíteni. Lehetőség lesz arra is, hogy útalapokat készít- senek, régi utakat korszerűsítsenek.______<öi Zs adányi készülődés Az Európai Unióhoz való csatlakozásról április 12-én országszerte népszavazást tartanak. Zsadánybanmár megkezdődtek a szavazás elő­készítő munkálatai. A településen - az egyéb választásoknak megfelelően - most is két sza­vazókor működik majd, két szavazatszámláló bizottsággal és a helyi választási irodával. A szavazatszámláló bizottságba a parla­menti pártok március 27-éig delegálhatnak ta­gokat. A kampányidőszak április 10-én éjfélig tart. Addig a témában több rendezvényt is tarta­nak Zsadányban, ezért a község vezetése ké­ri, hogy azokon minél többen jelenjenek meg, hogy kellő ismeretet szerezzenek a csatlako­zással kapcsolatban. ____________________________________ül Ke dvezményes macskaivartalanítás Elfelejthetjük a kandúrok éjszakai szerenádjait Márciusban várhatóan húsz százalékkal olcsóbban végzik el a macskák ivartalanítását a Békés megyei állatkórhá­zak. Az akció nem új, az ál­lattulajdonosok már tavaly is élhettek a lehetőséggel. Békés megye A macskák párzási időszaka meg­keseríti az életünket. Ha gazdák vagyunk, aggódunk, hogy kan­dúr cicánk ne keveredjen vereke­désbe, figyelmesen vizslatjuk, hogy nőstény macskánknak nem nő-e a pocakja. Ha nincs macs­kánk, akkor sincs mindig nyug­tunk, a macskalány kegyeiért epekedő kandúrok „szerenádjai” álmatlan éjszakákat okozhatnak. A nőstény macska szinte egész évben ivarzik, amíg meg nem termékenyítik. Még akkor sem nyugodhatunk meg, amikor a kölyköket szoptatja, mivel to­vábbra is fogamzásképes. A cset- lő-botló kölykök aranyosak, még a kóbor példányokkal is szívesen foglalkoznak az emberek, na­gyobb korban viszont elkergetik őket, több az autóúton leli halá­lát. A Magyar Állatorvosi Kamara már tavaly akciót hirdetett, ami­kor a cicákat kedvezményesen ivartalanítják. Békés megyében várhatóan márciusban végzik húsz százalékkal olcsóbban az ambuláns műtétet. A beavatko­zást már féléves korban kérhet­jük, bár érdemes még egy-két hó­napot várni. A nőstény macskák­nál nemcsak az „áldástól” szaba­dulhatunk meg, az első ivarzás előtt elvégzett műtéttel töredéké­re csökkenthetjük az emlődaga­nat veszélyét. _______ F. G. K. Ezek a fiatal tanítványok már felnőttként szeretik a táncot. Képünkön jobbra a mester, Antali Zoltán ___________________________________________________________________(ABCHlV F1LVÉTELI

Next

/
Thumbnails
Contents