Békés Megyei Hírlap, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-09 / 7. szám

6. OLDAL - 2003. JANUÁR 9., CSÜTÖRTÖK KULTÚRA A nagy szakállú farsangi varázsló Liselotte, a néző és a január Új stúdiódarab sikertelen társkereséseinkről Beszélgetés a 80 esztendős Schéner Mihály képzőművésszel Schéner Mihály, a magyar képzőművészet egyik legkü­lönlegesebb egyénisége éppen nyolcvan esztendős. Ez alka­lomból kiállítások nyílnak Budapesten és több vidéki vá­rosban az új és régebbi műve­iből, s könyv is megjelenik a művészről. A Duna Televízió újra levetíti portréfilmjét, amellyel Pacskovszky József rendező díjat is nyert. Budapest A pesthidegkúti műteremnek jég­virágosak az ablakai. Bent művé­szi rendetlenségben ruhák, kala­pok, bábok, játékok, szobrok, festmények. Az érkezőt a nagy szakállú mester mézeskaláccsal fogadja, a kertkapu tárva-nyitva, az emberek egymásnak adják a kilincset. Nagy a forgalom, így születésnap táján.- Nemrég nyílt meg az Önről elnevezett kamaragaléria Pest- hidegkúton.- A Senectus Alapítvány hozta létre, elsősorban az itt élő művé­szek bemutatkozási lehetősége­ként. Nagy megtiszteltetés, hogy rólam nevezte el dr. Murvai Lász­ló, a Rozmaring szövetkezet elnö­ke, az alapítvány létrehozója. Hat rendszerváltozást értem meg éle­tem során, egyik sem volt köny- nyű. A szabadság mindennél fon­tosabb volt számomra, ezért 1944-ben megszöktem a katona­ságtól és az Epreskertben bujkál­tam. Korábban megszöktem a nyilas razziából, aztán bejöttek az oroszok, és vittek ágyút tolni a Podmaniczky utcába, onnan is megszöktem. Az igazi szabadsá­got, amire vágytam, egyetlen rendszer sem hozta el. Sosem fér­tem bele semmilyen skatulyába, ezért nem is tudtak hova tenni. Igaz, az utóbbi évtizedben sok el­ismerés ért, de az a fajta monoliti­kus szemlélet, amely száz éve uralja a művészetet Magyarorszá­gon, ma sem múlt el. Azért be­szélnek annyit a pluralizmusról, mert nincs!- A gyerekkora Békés megyé­hez köti, ahová máig hűséges ma­radt...- Medgyesegyházán szület­„Hat rendszerváltozást értem meg, egyik sem volt könnyű...” (ARCHIV FELVETED tem, harminc kilométerre Békés­csabától. Anyám rokonai Aradon éltek, gyakran átjártunk hozzá­juk. Ma már senki sem él a családom­ból, de a gyerekkor egyre elevenebb bennem. Anyám fogta a kezemet négyéves korom­ban, ő tanított raj­zolni és tőle örököl­tem a tehetségemet is. Minden faluban más nemzetiség élt akkor. Battonyán szerbek, nálunk szlovákok, de tótoknak hívtuk őket, a szomszéd faluban romá­nok - első királyunknak, Szent Istvánnak igaza volt, hogy befo­gadta a különböző nációkat, ettől lettünk mi, magyarok olyan tehet­séges és életrevaló nép. Ma is vis­szajárok a megyébe. Békéscsabán tást és bált tervezünk február 22- ére, amelyen a nemzetiségek nép­viseleti jelmezben jelennek majd meg. Ott lesznek költőbarátaim - Czigány György, Kiss Benedek, Ágh István, Csukás István, Bella István és a többiek, akikkel közö­sen álmodtuk meg a Meseházat, és fellép a harmonikakirály, Tabányi Mihály is. Szeretném ezt a farsangi mulatságot és szokást bevezetni Békés megyében, ahogy például Velencében is csi­nálják már évszázadok óta. A leg­régibb maszk ott 1250-ből való, és a karnevál boldog találkozás a föld minden tájáról összegyűlt emberek számára. Én ezt a vilá­got imádom, magam is többször részt vettem benne, és sokszor terveztem életem során maszko­kat, így például a Peer Gynthöz. Gyerekkoromban maszkajárás volt a szülőföldemen. Jól emlék­szem, az emberek akkor nem ál­arcot viseltek, hanem bekormoz­ták vagy bezsírozták az arcukat, maszkákba öltöztek és elindultak az utcán. Ez mindig a téltemetés, a tavaszvárás nagy ünnepe volt.- Legújabb terve egy hordozha­tó óvodáskápolna, amelynek gyö­nyörű figurái itt sorakoznak az asztalán: Szűz Mária, kis Jézus, háromkirályok, szentek. Hol lát­hatjuk majd? — Magamról tudom, hogy a gyerekek nagyon szeretnek kis in­tim zugokban tanyázni, ahogy mi is a kemencesutban játszottunk gyerekkorunkban. Az óvodáská­polna ezt a célt szolgálja. A negy- ven-ötven centiméteres karácso­nyi kerámiákat Spányi Antal püs­pök úr fogja felszentelni, hordoz­hatóak lesznek bármelyik temp­lomba. A mester, mie­lőtt eljövök, még megmutatja, mi­lyen farsangi mas­karába öltözik majd februárban. Felpróbál egy piros posztókoronát, pi­ros-fehér fonott mellényt, amelyről aranydiók csüng­nek le, és egy koc­kás köpenyt, Mondrian stílusában, amelyet ön­maga tervezett a Háry János bé­késcsabai bemutatójához. És már készen is a csoda: előttünk áll a nagy szakállú, huncut mosolyú, játékos varázsló, a nyolcvan esz­tendős Schéner Mihály. ÉZSIÁS ERZSÉBET Liselotte harmincnyolc éves nő, elszálltak felette az évek. Elkeseredetten próbálja be­hozni, amit elmulasztott. Tár­sat keres mindenáron. Hiába csönget az ajtaján egymás után hét férfi, mindegyikkel kudarcot vall, mindegyik meg­hal — röviden így foglalható össze a Jókai színház ősbemu­tatójának, a Liselotte és a má­jusnak a története. A tragiko­médiát maga a szerző, Pozsgai Zsolt állította színpadra. Rit­kaságszámba megy az is, hogy a hét férfi mindegyikét ugyan­az a színész kelti életre. Békéscsaba A Liselotte és a május szerkezete hamar kiszámíthatóvá válik — ebből fakadóan pedig unalmas­sá. Újabb csöngetés, újabb férfi, újabb remény, újabb halál. Pozsgai Zsolt darabja ráadásul nem a legerősebb jelenettel indít, a néző kezdetben nehezen adja át magát a színházi élménynek. Majd rájövünk, a szerző fokoza­tosan mutatja meg lapjait, így ju­tunk el a nő legmélyebb magá­nyáig, depressziójáig. Igazi jutalomjáték a Liselotte és a május a két szereplőnek: Ko­vács Editnek és Karczag Ferenc­nek. Ritkán adódik egy színésznő pályáján olyan szerep, amelynek kibontására egy teljes előadás, két és fél óra áll rendelkezésre. Kovács Edit kiválóan él ezzel a le­hetőséggel, képes megmutatni Liselotte tragédiáját, az egyszer növekvő, máskor fogyatkozó re­ményét. Régen láttuk a színésznő játékát ennyire oldottnak. Karczag Ferencnek ugyancsak ki­váltságos helyzete van: hét férfit, hét különböző karaktert játszhat el egyetlen előadás alatt. A szí­nész legnagyobb erénye, hogy mindegyiket egyenrangúként ke­zeli, nem fogy el az ereje a végé­re. Sőt! Ha választani kellene, mégis a két utolsó jelenetben: költőként és a halál megszemé- lyesítőjeként tetszett a legjobban. így van ez az egész előadás­sal, a kezdeti nehézségek ellené­re igencsak megéri megvárni a darab végét. Ekkor döbben rá a néző saját életének hasonlósága­ira — sokan talán magányukra. Nem csoda, hogy az előadás után hiába kapjuk elő kabátzse­bünkből a mobiltelefonunkat: nem érkezett hívásunk. Majd ha­zafelé a buszon, néhány megál- lónyi időre ismét társaságba ke­rülünk, végül mégis magányo­san bukdácsolunk hazafelé a frissen hullott hóban. CSICSELY ZOLTÁN Karczag Ferenc éppen vízvezeték-szerelőként érkezik Liselotte (Kovács Edit) lakásába. Eb- ből sem lesz „megrázó élmény” ________________ p-fotó: veress erzsi Te vanos tanárnő Strasbourgban Idegen nyelvek ismeretével lehet boldogulni az unióban Felvidéki „körúton” a Bárka A csabai folyóirat Szlovákiában is révbe ért A közelmúltban a Felvidéken „járt” a Bárka. A szlovákiai magyar­ság körében mutatkozott be a csabai irodalmi folyóirat szerkesz­tősége — nagy sikerrel. Pozsonyban rendhagyó irodalom órán, Somorján irodalmi konferencián vettek részt, majd Bárka-estet tartottak Békés megyei és felvidéki magyar szerzők részvételével. Brazda Marianna a békéscsa­bai Tevan Andor Gimnázium angol és drámapedagógia szakos tanára. Az idei tanéve kicsit másképp kezdődött, mint az eddigiek: szeptem­berben és novemberben Strasbourgban járt és az Eu­rópa Tanáccsal ismerkedett. ________Békéscsaba________ Br azda Marianna a tanítás mellett a Körösvidék Drámapedagógiájá­ért Alapítvány kuratóriumi tagja, emellett az Országos Diákszínját­szó Egyesület munkáját is segíti, amely együttműködő partnere egy diákszínjátszással foglalkozó nemzetközi civil szervezetnek, a European Drama Encountersnek. Ez az egyesület műiden évben más országban rendez nemzetkö­zi színjátszó találkozókat, tavaly például Budapesten, 1992-ben pe­dig Békéscsabán. A magyar csapat tagjait minden évben a hazai diák­színjátszó fesztiválok legjobbjai közül választják ki, akik között rendre találunk Békés megyeieket is. A fesztivált idén nyáron Horvát­országban rendezik meg, ahol is­mét lehetőség nyílik arra, hogy a diákok megismerjék egymás or­szágát, kultúráját, a közös munka során leküzdjék a nyelvi akadályo­kat és az esetleges előítéleteket. A tanárnő először tavaly szep­temberben, a European Drama Encounters tagjaként töltött négy napot Strasbourgban. A munkalá­togatás során némi bepillantást nyert az Európa Tanács működé­sébe is, ekkor tudta meg azt is, hogy az Európai Unió zászlójában a 12 csillag a hónapok és a csillag- jegyek számára, valamint az álta­luk szimbolizált egységre utal. A második látogatásra november­ben került sor, ekkor Az efőszak leküzdése a demokratikus társa­dalmak mindennapjaiban című szakmai konferencia résztvevője­ként utazott Strasbourgba. A kint szerzett tapasztalatokat itthon is jól tudja hasznosítani, hiszen a Tevan Andor Gimnázium tanára­ként számtalan kérdéssel fordul­nak hozzá tanítványai és munka­társai. Brazda Mariannát megkér­deztük a magyarok EU-s ismerete­iről, felkészültségéről is:- Egyre több információt ka­punk a médián keresztül az Euró­pai Unióról, ahhoz viszont, hogy többet - vagy eleget - tudjunk, sa­ját magunknak is tennünk kell. An­nak ellenére, hogy kétszer jártam az Európa Tanácsban, még ma­gamról sem mondhatom el, hogy mindent tudok az unióról. Erre iga­zán csak a csatlakozás után kerül­het sor, ha már a hétköznapok ré­sze lesz az Európai Unió. Egy azonban biztos: a lehetőségeink jó­val nagyobbak lesznek. Azok fog­nak jobban boldogulni, akik ide­gen nyelveket ismernek, elsősor­ban az angolt és a franciát, mivel ez a nemzetközi szervezet két hi­vatalos nyelve. Persze ez nem je­lenti azt, hogy a többi nyelv isme­rete ne lenne hasznos. cs. z. Himnusz-mondó verseny A magyar kultúra napja és Kölcsey Ferenc Himnusza megszületésének 180. évfor­dulója alkalmából az oros­házi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium hagyo­mányteremtő szándékkal versmondó versenyt és kép­zőművészeti pályázatot hir­detett. Orosháza A szavalóversenyt három kor­csoportban rendezik meg — ad­ta hírül Jantos Istvánná, az in­tézmény igazgatója. A verseny­re Orosházáról, Csanádapá- cáról, Pusztaföldvárról, illetve az ország evangélikus iskoláiból összesen tizenöt 7-8. osztályos tanuló jelentkezett. A 9-10. és a 11-12. évfolyamokról pedig egyaránt 8—8 diákot várnak. A kötelező vers Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye, a szabadon választott verset vagy ódát pedig a XIX. vagy XX. szá­zad lírájából választhatják a je­lentkezők. A képzőművészeti pályázatot két kategóriában küldhetik el a fiatalok. A pályá­zók Kölcsey Ferenc Himnuszá­hoz illusztrációt készíthetnek. A másik téma szerint pedig olyan képzőművészeti alkotásokat várnak a kiírók, amelyek bemu­tatják, mit jelent a pályázók sze­rint magyarnak lenni. A Kölcsey Ferenc versmondó versenyt és a hozzá kapcsolódó kiállítást január 23-án 11 órától rendezik meg az orosházi evan­gélikus iskolában. K. E. Békéscsaba—Pozsony Somorjai disputa volt a címe annak a Pozsony melletti kisvárosban, Som­orján a közelmúltban rendezett iro­dalmi konferenciának, melynek té­májául a felvidéki magyar irodalom helyzetét (irányzatok, kiemelkedő al­kotók, ifjú tehetségek, társművésze­tek szerepe) választották. A tanács­kozás első számú szervezője, felelő­se, mindenese, az egy pillanatig sem lankadó Csanda Gábor a békéscsabai Bárka című folyóirat főszerkesztőjét, Elek Tibort is meghívta a szimpózi­umra, ami lehetőséget teremtett a lap felvidéki népszerűsítésére. A főszerkesztő társaságában a Bárka közvetlen munkatársai - Grecsó Krisztián szerkesztő, Kiss Ottó, valamint a lapban már több al­kalommal publikáló Kiss László — utaztak Szlovákiába, s élvezték a valóban mindent felülmúló, tanulni és tanítani való vendégszeretetet. A dél-békési csapat lakhelye a nemrég átadott, előkelő kutatóbázis, a Fo­rum Institute volt, mely egyben a konferencia helyszínéül is szolgált. Elek Tibor, a kis különítmény min­denféle értelemben vett vezetője, aki több mint tizenöt éve foglalko­zik a határon túli magyar irodalom­mal, Grendel Lajos prózájáról, még pontosabban a neves szerző első három regényében körvonalazódó polgárságképről tartott aktuális problémákat is feszegető előadást. A tanácskozás színvonalát emelte olyan jelentős írók-költők jelenléte, mint a nagy sikerű vitaindító szöve­get elővezető Grendel Lajosé vagy az ugyancsak provokatív előadást tartó Tőzsér Áipádé, akik a Békés megyei folyóirat rendszeres szerző­inek tekinthetők (írásaik például mindjárt a március-áprilisi Bárká­ban olvashatók is lesznek). A szer­vezők jól végezték munkájukat: a felvidéki magyar irodalom mostan­ság „kitermelődő” fiatal kritikusi nemzedékének derékhada is képvi­seltette magát - a sok tehetséges tollforgató közül Németh Zoltán, Benyovszky Krisztián vagy H. Nagy Péter nevét föltétien ki lehet emelni; ők úgyszintén a Bárka szerzőinek számítanak. A generációs ellenté­tek művész (hagyománytisztelő al­kotó) és kritikus (új értelmezési fo­gások alapján romboló) szemben­állásában, mindvégig sportszerű, bár meddő vitájában törtek felszín­re. A felmerült kérdésekre a dolog természetéből adódóan egyik oldal sem tudott megnyugtató válaszok­kal szolgálni, ami viszont további vitára és együttgondolkodásra ins­pirálta a jelenlévőket. A konferenci­át — mielőtt a szomszédos vendég­lőben asztalra kerültek a jófajta szlovák csapolt sörök - Bárka-est követte, melyen felolvasóként a Bé­kés megyei szerzők és a már emlí­tett Grendel Lajos, Tőzsér Árpád, Németh Zoltán mellett Hizsnyai Zoltán is részt vett, aki a Kalligram című pozsonyi folyóirat főszerkesz­tője, s akinek írásaival tele van a Bárka legfrissebb, 2002/6. száma. A lap szlovákiai fellépésének, be­mutatkozásának történetéhez elen­gedhetetlenül hozzátartozott az az elsöprő sikerű „rendkívüli óra”, melyet a konferenciát megelőző na­pon a pozsonyi magyar gimnázi­umban tartott a négy Bárka-küldött. Grecsó Krisztián az Élet és Iroda­lomban hónapról hónapra olvasha­tó regényéből, a Klein-naplóból ol­vasott fel részletet, Kiss László ta­vasszal megjelenő kötetének egy novelláját osztotta meg a fiatal hall­gatósággal, Kiss Ottó pedig friss gyermekverskötetéből (Csillagsze­dő Mártó) szemezgetett. A diák­publikum reakciója — sűrű nevetés, viharos taps, majd a szokásos au­togramok - is jelezte (bár hol volt még ekkor a konferencia utáni est baráti és elismerő atmoszférája!), hogy a Magyarországon mind nép­szerűbb folyóirat Szlovákiában is révbe ért. S a folytatás — amennyi­ben van rá igény, de hát miért is ne lenne - tavasszal talán a megye több középiskolájában is látható, hallható: élvezhető lesz. - sl ­Magányos a mai világban- Ma már nem szívesen megyek be a városba, idegen­nek érzem magam. Kikoptam ebből a világból — mondja a nyolcvan éves művész. - Nagy magányosság vesz körül, hiszen mindenkim meghalt. Néha álmomban sí­rok az elveszített szeretteimért. Az embernek ebben a korban sok mindent el kell hagynia, már csak fontos dolgokkal szabad foglalkoznia. A legfontosabb, hogy még tudok dolgozni. Különösen a kora reggeli órákban, amikor erősen „jönnek” a színek. A kezemet is be kell járatni, mert csúzos, az agyam viszont tisztább ilyenkor. létrehoztam a Meseházat, amely­nek idén ünnepeljük tizenöt éves fennállását. Nagy farsangi kiállí-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents