Békés Megyei Hírlap, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-30 / 25. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2003. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK — 5. OLDAL tREKES MEGYEI HÍRLAP FOGADÓÓRA, (w) Domokos László országgyűlési képviselő pénteken, január 31-én fogadóórát tart 13 órától 14.30-ig Kondoroson, 15 órától 16 óráig pedig Hunyán, mindkét helyen a polgármesteri hivatalban. JOGI TANÁCSADÁS, (esz) In gyenes munkajogi tanácsadást tart munkavállalók és munka- nélküliek részére a munkaügyi központ jogásza Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtár Információs Szolgálatánál január 30-án délután három és négy között. JÓGATANFOLYAM, (fm) Gyulán, a Mágocsi utcai óvodában január 30-án délután öt órától jóga- tanfolyamot indít a Jóga a Mindennapi Életben Egyesület. A jelentkezés alsó korhatára 16 év. CIVIL PORTÁL, (o) Az érintett megyék Nonprofit Szolgáltató Központjai működtetik azt a portált, amely a www.civil.d- alfold.hu interneteimen érhető el, s melyről mindent megtudhatnak, ami a Dél-Alföld civil szféráját érinti. A portál szerkesztői lehetőségeket adnak mindenkinek arra, hogy információkat, képeket küldjenek saját szervezetük életéről. Emellett a fórumokban felvetett témákról véleményt lehet formálni. NAPRAFORGÓ, (o) Megjelent a napokban a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete szerkesztésében a megyei civil szervezetek lapja, a Napraforgó januári száma. A lapban bemutatkozik a Csabai Kolbászklub Egyesület, s olvashatnak a nonprofit szervezeteket érintő legfontosabb jogszabályváltozásokról is. Emellett természetesen a legfrissebb pályázati felhívások sem maradtak ki a Napraforgóból. TERÜLETFEJLESZTÉS, (ke) A Dél-alföldi Térségfejlesztési j Társulások Egyesülete ma 14 órától Orosházán, a polgármesteri hivatalban tartja ülését. A taggyűlés résztvevői állást foglalnak az önkormányzati és államigazgatási reformról, tájékoztató hangzik el a 2003. évi területfejlesztési forrásokról. Az ülésen részt vesz dr. Szaló Péter, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Területfejlesztési Hivatalának elnökhelyettese. VONATPÓTLÓ BUSZOK, (w) Tegnap újabb mellékvonalakon állt helyre a menetrend szerinti vasúti közlekedés, így már csak 13 mellékvonalon közlekednek a Bz-motorkocsik helyett vonatpótló autóbuszok. Ezek között szerepel a Békéscsaba-Újszeged, Mezőhegyes-Battonya, Mezőtúr—Orosháza—Mezőhegyes, Kö- rösnagyharsány-Vésztő-Gyoma, Murony-Békés, Békéscsaba- Szeged vasútvonal. ■ Az osztogató politika a jövőt ássa alá Ellenzéki képviselők a kasszában hagyott 300 milliárdról A hazai közéleti szereplők közös felelőssége, hogy az európai uniós csatlakozásról döntő áprilisi népszavazás érvényes és eredményes legyen — fogalmazott tegnapi szarvasi sajtótájékoztatóján Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője (képünkön). Szarvas A sajtótájékoztatón lapunk arra volt kíváncsi, a Békés megyében is népszerű, korábbi években nagy lendületet vett szociális bérlakásépítő program milyen eséllyel folytatható. — Nem tudom, miképp lehet folytatni. A mostani kormányzati hozzáállással nagy valószínűséggel sehogy - válaszolta Herényi Károly. Emlékeztetett rá, az előző kormány 300 milliárd forintot hagyott az állami kasszában, amelyből az európai uniós csatlakozást megelőző utolsó esztendőben egyebek mellett erősíteni lehetett volna a kis- és középvállalkozásokat, helyzetbe hozni a polgári középosztályt és folytatni a szociális bérlakásépítő programot. A mostani kormány a pénzt elköltötte, ám ilyen kitüntetett célokat nem jelölt meg a költségvetésben. Babák Mihály szarvasi polgármester e gondolathoz csatlakozva az önkormányzatok szorongatott helyzetére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a kormányzat jóléti osztogató költségvetési politikája a jövőt ássa alá, mert nem jut pénz a fejlesztésre. Félő, hogy az önkormányzatok a rájuk hárított teher miatt, saját forrás híján nem tudják ki- használni a pályázaü lehetőségeket. cs. r. Ki lehetett a „zsákos ember”? (Folytatás az 1. oldalról) A kislány halálának okát a holttestmaradványokból már nem lehetett megállapítani, de az egyértelmű volt, hogy Niki csontjait találták meg. Ezt bizonyította a ruházat, a gyermekcsontok, melyekből a DNS-vizsgálatot végezték, és minden szakértő megállapította kilétét. Kérdésünkre, hogy bár minden jel arra mutat, megölték Nikit, lehet-e bizonyítani a gyilkosságot, a nyomozó osztály vezetője kijelentette: egyértelmű, bűncselekmény történt. Az ölés ténye egyértelműen bizonyítható. Bár a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság befejezettnek nyilvánította a nyomozást, ez csak eljárásjogi formát jelent. Sajnos, megint csak arra utal, hogy nincs olyan adat, amit büntetőjogi eljárás keretében lehetne tovább értékelni, további kihallgatásokat folytatni. Igazán nem volt olyan pillanat, amikor úgy érezhették Ismeretlen módon ölték meg Az államigazgatási eljárás rendőri lehetőségei szinte azonosak a nyomozásáéval. Nem azon múlott, milyen eljárási keretek között keresték a kislányt, hanem azon, hogy három év múltán találták meg Niki holttestét. Amikor bejelentették az eltűnését és megkezdték a keresését, nagy valószínűséggel a kislány már halott volt. Keresték külföldön, különböző házakban, nádasokban, ami elvonta az erőt az elkövető kilétének felderítésétől, attól a nyomtól, amit a holttest megtalálásától, a bizonyosságtól kezdve lehetett volna követni. Ha az első napokban megtalálják a holttestet, nagyobb lett volna az esély az elkövetővel szemben. Nyomokat, anyagmaradványokat lehetett volna rögzíteni, a halál okát pontosan megállapítani — nyilatkozta Fülöp István. ségük is ezt támasztotta alá. Bizonyítékuk azonban egyáltalán nem volt ezekkel az emberekkel szemben. Egyetlen szemtanú jelentkezett, őt is ellenőrizték, ugyanígy a kislány közvetlen környezetét és mindenkit, akik akMegfelelő szlovák képviselet Előnyösnek értékelte a legutóbbi ülésén a békéscsabai szlovák kisebbségi önkormányzat, hogy hétvégi országos választásukon a megyei szlovákság jó arányú képviseletet kapott. Békéscsaba A szombati országos szlovák önkormányzati választások eredményeképpen a testületben az 53 képviselő között 17 megyei, ebből négy békéscsabai tag foglalhat helyet. Az eredmény Ando György, a csabai szlovák önkormányzat elnöke szerint nagyon jónak mondható. A békéscsabai szlovákok testületi ülésén az első féléves munkaprogramról is beszámolót hallgathattak meg a képviselők. Ennek egyik legfontosabb elemeként elhangzott, az ön- kormányzat továbbra is alkalmazni kíván szlovákiai óvónőt, aki a szlovák nyelvet oktató óvodákkal működik együtt. A munkaprogramban megemlítették - és mint nagyon fontos eseményt nevezték meg — a Békéscsabán április 30-ától megrendezendő Haluska-napokat. Ezenkívül felhívták a figyelmet arra, hogy a szlovák általános iskolában február 11-én nyílt napot tartanak. _______________yj. „N EM AKKOR HAL MEG AZ EMBER AMIKOR ELTEMETIK, HANEM AMIKOR NINCS MIÉRT TOVÁBB ÉLNIE.” (Márquez: Száz év magány) Másodfokon a kötélről Másodfokon tárgyalta tegnap a Békés Megyei Bíróság azt a pert, amelyet személyiségi jogai megsértése miatt Kövér László fideszes politikus indított Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselő ellen. Gyula Szalay Péter, Kövér László jogi képviselője szerint a fideszes politikus szavait Tóth Károly nem tényszerűen, hanem saját politikai meggyőződése szerint értelmezte, bár a kötél, a szög és az akasztás szavak valóban elhangzottak a beszédben. Kövér László a tárgyaláson írásban előterjesztett álláspontjában úgy fogalmazott: „a legkevésbé sem ajánlottam ezt a negatív magatartást senkinek, éppen arra akartam rádöbbenteni hallgatóságomat országszerte és Békéscsabán is, hogy a negatív gondolatok abszurditása sodorhatja az embereket önfeladó végveszélybe”. Az ügyben február 5-én hirdetnek ítéletet. iw) VÉLEMÉNY MAGYARI BARNA Kutyaképzés nem csak ebeknek Ilyen viselkedéssel Brüsszelben még kutya sem lehetnél - kiálthatott volna fel a napokban ismerősöm, akinek gépkocsija elé irányjelzés nélkül hirtelen kikanyarodott egy kerékpáros. S ugyanezt mondhatná az is, akinek kerítését rendszeresen levizeli egy-egy, kocsmából hazafelé ballagó részeg. Brüsszel Jette nevű városrészének önkormányzata úgy döntött: minden félévesnél fiatalabb kutyakölyöknek mostantól kötelezően el kell végeznie egy hatnapos tanfolyamot. A képzésen szakemberek tanítják az ebcsemetéket arra, hol és hogyan könnyíthetnek magukon. A tananyag része az is, hogy a kutyusok legyenek barátságosak, körültekintés nélkül ne rohanjanak át az úttesten, feleslegesen ne ugassanak, s általában viselkedjenek illemtudó, tisztességes kutyákhoz méltóan. Néhány brüsszeli lakos azt javasolta, hogy a gyermekeknek is szervezzen a polgármesteri hivatal hasonló tanfolyamot. Az önkormányzat a felvetésre azt válaszolta: megfontolják a kérést, de ha beindítják a kurzust, nem az iskolásokkal, hanem a kutyatulajdonosokkal kezdik az oktatást. A Körös-Sárréten hasonló tanfolyam elindítását még egyetlen önkormányzat sem tervezi. Ennek ellenére többeknek van véleményük arról, hogy kit küldenének ilyen oktatásra. A szórakozóhelyek illemhelyeinek tisztítói a „fáradt gőzt” rendszeresen a vécécsészék mellé eresztő ügyfeleiket íratnák be ilyen gyorsított képzésre. A fiatal srác gyakran morcos szép szomszédasszonyát kötelezné egy barátságos mosolytanfolyamra. Az ingerült gépkocsivezetők az „azért van a fék az autón, hogy megálljon” szemléletű bicikliseket delegálnák a kurzusra. Egy biztos: én a felesleges ugatásokról való leszoktatásra nem küldenék senkit. Ha már az élet nagy dolgainak zöme tőlünk függetlenül történik, ellensúlyozásként legalább bármikor szabadon „ugathassunk”..._______________________________________________________■ A Hírlap a mi lapunk Legalább szabadon „ugathassunk”. A vésztői cikkeket Amerikában is olvassák A körös-sárréti polgármesterek pozitívan vélekednek lapunkról, s örülnek, hogy a térség rendszeresen jelen van az újságban. Várkonyi Imre, Füzesgyarmat polgármestere úgy fogalmazott: „a Hírlap a mi lapunk”. Mindezek az értékelések azon a szeghalmi megbeszélésen hangzottak el, amelyen lapunk vezető munkatársai találkoztak az észak-békési települések polgármestereivel. Szeghalom Házigazdaként Macsári József, Szeghalom polgármestere fogadta a vendégeket. A megbeszélésen jelen volt Pap Tibor (Dévaványa), Kaszai János (Vésztő), Várkonyi Imre (Füzesgyarmat), Dudás Árpád (Zsa- dány), Kláricz Jánosné (Kertész- sziget), dr. Szoboszlai Árpád (Ecsegfalva) és Földesi György (Bucsa) polgármester, valamint a Hírlap vezetősége. Szabó Zsuzsa lapmenedzser köszöntője után dr. Tóth Miklós, a Népújság Kft. ügyvezető igazgatója több újdonságról is szólt. Megemlítette: márciustól új hirdetési újságot jelentetünk meg, s az emelt díjas sms-ek számára egyfajta szolgáltatási lehetőséget is biztosítunk. Niedzielsky Katalin főszerkesztő-helyettes a lapszerkesztés állandó változásai közül kiemelte: az internet óriási lehetőség a tájékoztatásban, hiszen ez az eseményekről a leggyorsabb híradás. Magyar Mária, az önkormányzati oldalak szerkesztője a települési oldalak előnyeire hívta fel a polgármesterek figyelmét.- A Hírlappal elégedett vagyok, nagyon sok jó ötlet van benne. A térségi identitás növelése érdekében pedig szeretnénk együttműködni az újsággal - mondta Pap Tibor.- Az a tény, hogy a lap naponta több, mint 35 ezer példányban jelenik meg, igazolja: sokan szeretik. Az újság segítségével a rólunk szóló cil&ek az internetre is felkerülnek, így New York-ban és Chicagóban is olvasnak Vésztőről. Erről visszajelzéseket is kapok - hangoztatta Kaszai János.- Az önkormányzati oldalakra azért is szükség van, mert ha azokban a gazdaságtól a kultúráig minden benne van, hiteles és átfogó képet nyújtanak az adott településről - vélekedett Macsári József. A veszélyest is begyűjtenék Legkorábban a szárazelemet tudnák fogadni A lomtalanítási akcióról, a komposztálható hulladék befogadásáról és a veszélyes hulladék begyűjtésének módjáról tárgyalt a közelmúltban a szarvasi képviselő-testület. Szarvas Az ingyenes lomtalanítási akciót a város belterületén évi két alkalommal tervezi a Komép Városgazdálkodási Kft. Ennek a várható költsége 1,7 millió forint, amit az önkormányzat vállalna magára. A térítésmentes szelektív hulladékgyűjtést túrajáratokkal szervezik meg. Begyűjtik az ócskavasat, egyebek mellett a kiselejtezett háztartási gépeket, a tiszta papír minden formáját, a háztartásokból származó fa és textil lomot, továbbá az üveget, a műanyag palackot és a kommunális eredetű műanyagot. A komposztálható hulladékot, jellemzően gally- és fűnyesedéket ingyen fogadják be és kezelik. Az önkormányzat a veszélyes hulladék begyűjtését is szeretné ingyenesen biztosítani a lakosságnak. E tevékenység külön engedéllyel végezhető, s ezzel a társaság nem rendelkezik. A szarvasi hulladékgyűjtő udvar létrejöttével a veszélyes hulladékok begyűjtésének nem lesz akadálya. Addig is a szarvasi kft. tárgyalást kezdett a Csongrád megyei településellátó társasággal, hogy együttműködve találjanak megoldást elsőként a szárazelem, majd a festékes és a növényvédő szeres göngyölegek, olajok és zsírok begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására. ______ CS. R. Cs ak az óvatosság segít (Folytatás az 1. oldalról) A 174 fertőzött állat közül 120-at az állatorvosok altattak el, a többi sertéssel a betegség végzett. — Minden érintett településen járványellenes testületeket alakítottak, amelyek naponta ellenőrzik az állatokat, és állandó klinikai vizsgálatokat végeznek - nyilatkozta a Média- faxnak Sorin Iercan, az Arad Megyei Állat-egészségügyi Hivatal igazgatója. A járvány terjedésének megállítása érdekében a megyei hatóságok megtiltották az állatok szállítását az érintett térségekben, ugyanakkor a megyei közutakon ellenőrzik az áthaladó állatszállítmányokat. A sertéspestis rendkívül ragályos vírusos betegség, a fertőzött sertések általában elpusztulnak. Megjelenésének és terjedésének egyik fő okaként azt említik a szakemberek, hogy az EU-s jogharmonizáció keretében 2002. január 1-jétől Arad és Temes megyében is megtiltották a sertéspestis elleni oltást. Aradon és közvetlen környékén, valamint az említett helységekben és környékükön a hatóságok azonnali hatállyal megtiltották az élőállat-kereskedelmet. Az állat-egészségügyi igazgatóság a veszély elmúltóig nem bocsát ki a gazdáknak sem tulajdonjogi, sem egészségi bizonylatot. Aradi laptársunk, a Nyugati Jelen értesülése szerint Arad megyében csak a pankotai szombati hetipiacot nem tiltották be. Egy másik sertéspestisgócot a hét elején fedeztek fel a Temes megyei Szakálházán, ahol egy magángazdaságban 35 beteg állatot találtak. Úgy látszik, a Románia keleti megyéiben élő sertéstartókat - hasonlóan magyarországi sorstársaikhoz - nemcsak az alacsony értékesítési ár sújtja, hanem a sertésbetegségek A sertés a listavezető Romániában január 20-án befejeződött az állatössze- irás. A két hónapig tartó munka során Arad megyében 121 ezer 317 magángazdaság és 793 jogi személyként bejegyzett társaság állatállományát írták össze. Az eddig nyilvánosságra került adatok szerint Arad megyében az állatállomány megoszlása a következő: szarvasmarha 17,5 százalék, juh 4,5 százalék, sertés 51,3 százalék. Aradon 21 ezer 235 sertést írtak össze a számlálóbiztosok, a megyéhez tartozó településeken pedig 344 ezer 164-et. is. A pestis mellett rendre felüti a fejét a félelmetes trichinózis-fertőzés. Legutóbb a Hunyad megyei Hátszegváralján betegedett meg egy sofőr és két helybeli család hét tagja, köztük egy öt- és egy tizenhárom éves gyermek is. A vajdahunyadi kórházban kezelt betegek azt állították, hogy egy Brádon levágott sertés húsát fogyasztották, bár a gépkocsi- vezetőről feltételezik, hogy máshol is megfertőződhetett. (Trichinózis általában csordán legeltetett, rágcsálókat vagy azok maradványait megevő sertéseknél fordul elő.) Ami a sertés belföldi értékesítési árát illeti a magyar határral szomszédos romániai megyékben, azt jól érzékelteti az aradi állatpiac. A mögöttünk hagyott héten a választási malacok ára tovább csökkent (800 ezer és 1,6 millió lej között mozgott), a süldőkért 1,6-2,5 millió lejt kértek, a hízott sertés kilója élő súlyban 33-35 ezer lej volt. Ez utóbbi forintra átszámítva (140 és 150 lej között váltják) nagyjából 235 forintos kilogrammonkénti árat jelent. MÉNESI GYÖRGY—POCSAJI RICHARD té, tovább folyik a rendőri adatgyűjtés mindaddig, amíg nem találják meg az elkövetőt. Nem adják fel. Minden rendőri ügyben figyelik, lehetett-e annak szereplője Niki gyilkosa. _________________________tZŐKE MARÓIT ko r találkozhattak vele korra, nemre, Nikihez viszonyukra tekintet nélkül. Fülöp István jelezvolna, most megvan az elkövető. Néhány személy térben és időben lehetett elkövető, az egyéni-