Békés Megyei Hírlap, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-27 / 22. szám
2003. JANUAR 27., HÉTFŐ ARA: 72 FORINT LVIII. ÉVFOLYAM 22. SZÁM Országos román bál Mintegy 350-en vettek részt az országos román bálon, melyet a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata rendezett szombaton Gyulán, a Román Kulturális Központban. A résztvevők három megye románok lakta településeiről és a fővárosból érkeztek a jó hangulatú, vasárnap hajnalig tartó bálra. Gyula A Román Kulturális Központba belépő bálozókat hagyomány szerint kenyérrel és pálinkával fogadták. A bált Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke nyitotta meg. A jó hangulatról többek között Cornelia Covaciu gondoskodott énekével, akit Bihar megyei népi zenekar kísért. A jellegzetes román ételek Márk Györgynek, a békéscsabai Party vendéglő tulajdonosának jóvoltából kerültek az asztalokra. A magyarországi románság hagyományos bálján megjelent Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, Andrei Oncea szegedi fő- Kenyérrel és egy kupica pálinkával fogadták a bálba érkezőket. Felvételünkön középen Kreszta Traján, a Magyarorszá- konzul és Dán Ungureanu, Arad megye prefektu- gi Románok Országos Önkormányzatának elnöke, jobbról Hevesi József, a megyei közgyűlés nemzeti és etnikai kisebb- sa is. ségi bizottságának titkára _______________________________________iwnfe kovács Erzsébet __________________________________sz. m. Lap unk tartalmából Számot kell adnunk 2002-ről Tavaly 105 ezren nyújtottak be adóbevallást Békésben Az új esztendő első hónapjai az adóbevallásról is szólnak, tavaly Békés megyében mintegy 105 ezer magánszemélynek és egyéni vállalkozónak kellett számot adnia az előző évben keletkezett jövedelméről. Január végéig idén is minden érintettnek meg kell kapnia azt a bizonyos csomagot, akihez nem jut el, az az ügyfélszolgálatokon kérheti. Lapunk az APEH Békés Megyei Igazgatóságán Nóvéné dr. Mátrai Ágnes adó- és járulékügyi igazgatóhelyettest, valamint Nagyné Sztán Ilonát, az ügyfélszolgálati osztály munkatársát kérte fel, hogy ismertessék a legfontosabb tudnivalókat, változásokat. Békéscsaba Nem kell személyi jövedelemadó-bevallást benyújtaniuk a 2002-es esztendőre vonatkozóan többek között a következő kategóriákba tartozóknak: akik a munkáltatójuknak nyilatkoztak, akik kizárólag adómentesen szereztek jövedelmet (például nyugdíjasok), akik csak adóterhet nem viselő jövedelemmel rendelkeztek (például ösztöndíj, gyes), akik a fenti két elvárás melHatáridők Január 31-ig: Meg kell kapni minden igazolást (kifizetőtől, adókedvezményekről). Február 17-ig: Egyéni vállalkozó, áfa fizetésére kötelezett magánszemély bevallása. Február 20-ig: Nyilatkozni kell a munkáltatónak az önadózásról, át kell adni az adókedvezmény igazolásait és a végkielégítés megosztásához szükséges iratokat az előző évről. Március 20-ig: Személyi jövedelemadó-bevallás magánszemélyként. Március 31-ig: Munkáltatói elszámolás benyújtása (papír alapú adatszolgáltatás). Április 20-ig: Munkáltatói elszámolás benyújtása (mágneses adathordozó lett 10 ezer forintot meg nem haladó osztalékban részesültek és a kifizető levonta a forrásadót, akiknek adóterhet nem viselő jövedelmükön kívül alkalmi munkavállalásból keletkezett jövedelme 433 ezer 333 forintnál kevesebb volt, illetve akiknek csak 250 ezer forintot nem meghaladó, őstermelésből származó bevétele volt. Bár a további jogszabály-módosítások zöme majd csak a 2004-es bevallásnál érezteti hatását, az év közbeni teljesítések miatt is jó, ha tisztában vagyunk ezekkel. Mindenkit érint, hogy az adósávok emelkedtek az új esztendőben, az adókulcsok nem. A 20 százalékkal adózó jövedelemsáv 650 ezer forintra nőtt, míg 30 százalékkal 1 millió 350 ezer forintos bevételig kell adózni, e felett 40 százalék az adó mértéke. Az egyéni vállalkozókra nem sok, de annál fontosabb változások vonatkoznak. A 2003-ban képződött nyereséghez kapcsolódó kedvezőbb kulccsal adózó nyereséget nem a jegybanki alapkamat alapján kell kiszámolni, hanem a jövedelem kivét 30 százalékáig lehet 20 százalékkal adózni. (Folytatás az 5. oldalon) Tóth Imre a kultúra lovagja A honatya művelődésszervezői érdemeit méltatták Mások mellett Gerhard Hanke-val, Berlin alpolgármesterével, Ladislav Lipic tábornok, szlovén vezérkari főnökkel, George F. Pataki, New York állam magyar származású kormányzójával együtt vette át Tóth Imre országgyűlési képviselő (képünkön), Sarkad város polgármestere az Egyetemes Kultúra Magyarországi Lovagja kitüntető címet. Sarkad—Budapest- A magyar államiság millenniuma alkalmából alapított nemzetközi szintű szakmai elismerést a kuratórium döntése alapján a Falvak Kultúrájáért Alapítvány adományozza, a népek közötti kulturális kapcsolatok ápolásáért - derül ki az emlékplaketthez dukáló oklevél indokló részéből. Az alapítvány stílszerűen a magyar kultúra napján, január 22-én Budapesten a Stefánia palota ovál termében adta át a Magyar Kultúra Lovagja, illetve a Magyar Kultúra Apródja kitüntetést. Idén 36 közismert személyiség, köztük a fentebb említetteken kívül: Max van Der Prose berlini zeneszerző, Tar Károly Stockholmban élő magyar író vehette át a kitüntető címet. Kuriózum, hogy korábban, Tóth Imre előtt már két sarkadi születésű hajdúvárosi díszpolgár is megkapta az Egyetemes Kultúra Magyarországi Lovagja kitüntetést: Búza Barna szobrászművészt és Márton András nyugállományú honvéd altábornagyot, „a forradalom ezredesét” ütötték már a magyar kultúra lovagjává. Béres Ferenc énekművész, Czine Mihály irodalomtörténész, Dinnyés József dalszerző, Raduly József, a 100 tagú cigány- zenekar producere, és Tolcsvay Béla énekmondó ugyancsak a kitüntetettek között szerepel. Posztumusz részesült a lovagi címben dr. Lőrincze Lajos nyelvész és Király Béla miniszterelnöki tanácsadó. Tóth Imre népművelői, pedagógusi, művelődésszervezői érdemei elismeréseképpen részesült a nemzetközi színtű szakmai kitüntetésben. Sarkad város első embere pedagógusi pályáját a mezőgyáni általános iskolában kezdte, majd a hajdúvárosi Bartók Béla Művelődési Központ előadójaként, később igazgatójaként folytatta. Polgármesterré választásáig a megyei művelődési központ művelődési osztályának vezetőjeként tevékenykedett. www.bmhirlap.hu E mail: szerk.bekes@axels.hu Megkérdeztük olvasóinkat Varga Zoltán szerint a gyerekeknek olyan sok a tanulással járó kötelezettségük, hogy elfelejtenek játszani. (4. oldal) VÉLEMÉNY Ménesi Györgyöt tiszteletbeli románná fogadta egy európai hírű szobrászművész. (5. oldal) Kultúra A jótékonysági bált a gyulai Kőrös Táncegyüttes palotással nyitotta meg Fő céljuk a segíteni akarás Remek hangulat a jótékonysági bálon WOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Jótékonysági farsangi bált rendezett pénteken este a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Békési Szervezete (KÉSZ) Békésen, az Eötvös József Általános Iskolában. A remek hangulatú bálon több mint kétszázötvenen voltak, jöttek a környező településekről, mi több, megyén kívülről is. A résztvevőket a közvetlenség, az alkalomhoz illő, mértéktartó elegancia, s nem pedig a „rongyrázás” jellemezte. __ Békés Ot t volt a város értelmiségének egy része, ismert és elismert orvosok, ügyvédek, mérnökök, pedagógusok, vállalkozók, lelkészek, művészek, közéleti személyiségek. A jótékonysági bált jelenlétével megtisztelte a két fővédnök is, Jeanne-Marie Wenck- heim-Dickens grófnő és dr. Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke. A gyulai Körös Táncegyüttes palotás nyitótáncát követően az Orosházi Belcanto énekegyüttes adott parádés műsort. A bőséges vacsoráról az iskola szakácsai gondoskodtak. A menü pácolt, tűzdelt hátszínből, gombával töltött csirkecombból, rántott sajtból és gombafejből, párolt rizsből, mexikói köretből, burgonyakrokettből, savanyúságból állt, édességként Korfu desszertet szolgáltak fel. Éjfélkor virslivel kínálták a bálozókat. Gazdag volt az italkínálat is, ennek ellenére nem az alkohol játszotta a főszerepet ezen az esten. (Folytatás az 5. oldalon) Elbűvölő stílus Mazda6 Sport kombi common-rail dízelmotorral • 120-136 LE teljesítmény • elektromos ablakok • ABS + EBD • elektromos tükrök • 6 légzsák • Karakuri ülésrendszer • klíma • 5 559 900 forintos induló áron Átlagfogyasztás 6,4-6,6 1/100 km, C02-kibocsátás: 176-182 g/m3 Autó-Expanzió Kft., 5600 Békéscsaba, Dobozi út 108. Telefon/fax: (66) 430-585. 1 !S»wk»S, ANGRCÉz ÉLELMISZER-NAGYKERESKEDELEM ASZtali SÓ (étkezési, 1/1 kg) 29 Ft Békéscsaba, Kótegyházi út 7. Tel./fax: (66) 520-790. Csak viszonteladókat szolgálunk ki! Dr. Ambrus Zoltánná, a Békés Megyei Filharmónia Kht. vezetője miniszteri elismerésben részesült. (7. oldal) Sport Füzesgyarmat megyei II. osztályú labdarúgócsapata végül a tizenegyedik helyen élte meg a félidőt. (13. oldal) 0 3 02 2 Vonatközlekedés A MÁV újabb Bz-motorvona- tokat állított forgalomba. Békés megye Vidékünket érintően ismét Bz- vonatok közlekednek Mezőhe- gyes-Békéscsaba és Szegha- lom-Püspökladány között. Várhatóan mától helyreáll a Békés- csaba-Szeged közötti InterPici- közlekedés is. Mostanra a 259 Bz- motorvonatból csaknem 100-at visszaállítottak a forgalomba, s keddig az összes szerelvény felülvizsgálata megtörténik. A menetrend szerinti közlekedés előreláthatólag március végére, április elejére állhat helyre. Szombattól nem fogadják el a vonatjegyeket a menetrend szerinti Volán-járatokon, mert minden vasútvonalon lehetővé vált a közlekedés vonat- tal vagy vonatpótló járattal. iwi ALAPÍTVA: 1945-BEN A HAZA MINDEN ELŐTT rfkfs MFGYFIHIRIAP mß közéleti napilap .A.