Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-30 / 302. szám
14. OLDAL — 2002. DECEMBER 30., HÉTFŐ SPORT Kik voltak Békés megye legjobb sportolói 2002-ben? - 3. rész Ebben az évben is szeretnénk arra „fényt deríteni”, kik voltak Békés megye legeredményesebb sportolói 2002-ben. Igaz, az idén — csakúgy mint tavaly — másféle szavazással. Lapunk szerkesztői összeállítottak egy csaknem hatvan névből álló, úgynevezett szakmai zsűrit, amelybe sportvezetők, a Békés megyei médiában dolgozó újságírók, televíziósok, rádiósok és a sporthoz foglalkozásuk révén különösen közel állók voksolnak. Persze az olvasókat sem szeretnénk kihagyni ebből az érdekes „játékból”. Arra kérjük a lapot forgatókat, hogy ők is voksoljanak. Mégpedig arra, hogy érzésük szerint ki volt abszolút értelemben a legeredményesebb 2002-ben? Vagyis voksolhatnak akár női, akár férfi sportolóra, akár csapatra. Azok az olvasók, akik SMS-játékunkban részt vesznek, illetve SMS formában beküldik ilyen jellegű voksukat, három értékes ajándékokat sorsolunk ki. Nevezetesen egy 50 ezer, egy húszezer és egy tízezer forint értékű Adidas vásárlási utalvány. Ráadásul a három nyertest meghívjuk a vacsorával egybekötött Év sportolói díjátadó ünnepségre, amelyet 2003. február elején Békéscsabán rendezünk. Az SMS-eket december 27-től 2003. január 20-áig küldhetik a cikkhez mellékelt keretes írásunkban foglaltak szerint. Az olvasók voksolásának megkönnyítése érdekében — de a teljesség igénye nélkül — közöljük a legjobbak eredménylistáját. A szakmai zsűri szavazásának végeredményét lapunk egy későbbi számában hozzuk nyilvánosságra, s a díjakat azt követően adjuk át a legjobbaknak. LABDARÚGÁS Az NB I B-ben a 2001—2002-es szezonban a Békéscsabai Előre FC bajnoki címet nyert Pásztor József edző vezetésével és feljutott az NB I-be. Az NB I 2002-2003-as őszi idénye után a tizenegyedik helyen áll. Az NB I B-ben a házi góllövőlista élén Keresztúri András állt, s az NB I-ben is az ő nevével kezdődik a csabai rangsor, aki most kilencszer iratkozott fel a gólvágók közé. Az NB II-ben az Orosháza FC a 2001-2002-es idényben a hatodik, a 2002-2003-as őszi szezonban a hetedik lett. A Gyulai Termál FC az NB II-ben a 2001- 2002-es idényben a tizenegyedik, a 2002-2003-as őszi szezonban a nyolcadik helyen végzett. LOVASSPORT A Füzesgyarmati Lovastorna csapat (edző: Németi Judit) a magyar bajnokságon aranyérmes lett, s így a team a tavalyi ezüst- medál után már a második magyar bajnoki címét szerezte meg. Egyéniben a csapat tagjai rendkívül eredményesen szerepeltek a magyar bajnokságban. Bemutatóikkal nagy sikert arattak a megye számos településén. Szász Attila, a Mezőhegyesi Ménesbirtok SE versenyzője, háromszoros magyar bajnok díjugrató egyenletes, kiemelkedő teljesítményt nyújtva a mezőhegyesi együttes tagjaként első helyen végzett a csapatbajnokságon. Egyéniben ezüstérmes lett a magyar bajnokságon és a magyar díjugrató csapat tagjaként nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepelt. Papp János (Mezőhegyesi Ménesbirtok SE) kettesfogathajtó a fiatal versenyző ebben az évben mutatkozott be először az országos mezőnyben. A magyar bajnokságban csapatbajnoki aranyérmet ért el a Dél-alföldi régió csapatának tagjaként, egyéniben az előkelő hatodik helyet szerezte meg, míg a régiós bajnokság ezüstérmese lett. ÖKÖLVÍVÁS A békési, de a Kecskeméti SC színeiben versenyző Maczik Pál- tanítványok szép sikereket jegyeztek az idén. Az év elején még e klubban bokszoló Kurtucz Csaba (95 kg) a több nemzet legjobbjait felvonultató Bocskai-emlékverse- nyen második lett, míg Varga Balázs (88 kg) harmadik. Az ugyancsak több nemzetet felvonultató Bornemissza-emlékversenyen a Békési TE öklözője, a +91 kg-ban szereplő Szabó Zoltán másodikként végzett. A serdülő országos bajnokságon a 34 kg-os Kun Gergő a dobogó harmadüt fokára léphetett fel az eredményhirdetéskor. A juniorok országos bajnokságán Szabó Zoltán harmadik lett. A 60 kg-ban bunyózó Antoni Antal aranyérmes lett egy Franciaországban megrendezett rangos tornán. A felnőtt országos bajnokságon a 63,5 kg-os Maczik Róbert kiváló teljesítménnyel negyedik aranyérmét gyűjtötte be. A 91 kg-ban ring- be szálló Varga Balázs a második helyet szerezte meg. A 60 kg-osok- nál induló Antoni Antal bejutott a négy közé, ahol harmadik lett. A békési Surman Zoltán, a Polish Box Promotion profi bunyósa idén is megőrizte veretlenségét, s immáron hat győzelem áll a neve mellett. REPÜLŐMODELLEZÉS A gyulai Dobos István Modellező Klub versenyzője Nagy Csaba a szabadonrepülő vitorlázó kategóriában Szlovákiában ifjúsági világbajnoki címet szerzett. Mihály Balázs a tavalyi után 2002-ben is aranyérmes lett az országos bajnokságon, az FIA szabadonrepülő vitorlázó kategóriában. A sokszoros magyar válogatott Elekes Imre a felnőtteknél az F2A körrepülő sebességi kategóriában idén immáron nyolcadik országos bajnoki címét gyűjtötte be. RÖPLABDA A tízcsapatos NB Il-es női röplabdabajnokság Keleti csoportjának 2001-2002-es pontvadászatában a Békéscsabai RSE (edző: Kormos Mihály) együttese huszonnégy ponttal a hatodik helyen végzett. A 2002-2003-as bajnokság őszi szezonjában a békéscsabaiak a hatodik helyen állnak. SAKK A tizenötéves békéscsabai Erdős Viktor aranyérmet nyert a Rapid Sakk Európa-bajnokságon a 16 évesek mezőnyében, a korosztályos világbajnokságon a hatodik lett a 16 évesek között. A békéscsabai Erdős Boglárka megnyerte az idei korosztályos ob-t a tízévesek mezőnyében, negyedik lett a Rapid Sakk Európa-bajnokságon és a tizenhatodik a korosztályos vüág- bajnokságon a tízévesek korcsoportjában. Az Orosházi MTK csapata az NB II-ben a 2001-2002-es szezonban bronzérmet nyert. SALAKMOTOR Hell Csaba, a gyulai Gyepes Team vaspapucsosa az idei egyéni országos bajnokságon az ötödik helyen végzett. SÚLYEMELÉS Ondos Adél (Békéscsabai Súlyemelő Club) a női junior Európa- bajnokságon a 48 kilogrammos súlycsoportban szakításban 60, lökésben 70, összesítésben 130 kg-ot teljesítve a kilencedik helyen végzett. A havirovi junior világbajnokságon szakításban 60 kg-mal a tizenegyedik, lökésben 72.5 kg-mal a tizenkettedik, ösz- szetettben 132,5 kg-mal a tizenegyedik helyen zárt. Az utánpótlás országos bajnokság junior korcsoportjában Ondos 135 kg-os teljesítménye a legjobb volt súlycsoportjában. Ondos 2002-ben ötször javította meg a junior országos rekordot. Az utánpótlás ob-n a junioroknál Mitykó András (+105 kg), a kölyök korcsoportban Araczki László (+77 kg) egyaránt ezüstérmes lett. Előbbi 197,5, utóbbi 157,5 kg-ot emelt. A serdülők 53 kg-os súlycsoportjában Machnitz Martina 100 kg-os összteljesítménnyel bajnoknak vallhatja magát. A felnőtt országos bajnokságon Ondos Adél 127.5 kg-os összteljesítménnyel a dobogó második fokára állhatott fel a 48 kg-ban. A 77 kg-osok mezőnyében a békéscsabai Vácz József 277,5 kg-os teljesítménnyel ugyancsak ezüstérmes lett. TORNA A gyermek leány kezdő országos bajnokságon a Hungarotel TC Békéscsaba „B” csapata (Kiss Gyöngyi, Paulik Enikő, Kormányos Viktória, Szabó Zsanett, Szabó Csilla, Keresztes Piroska) az első, a Hungarotel TC „A” egysége (Kékegyi Szabina, Meszesén Andrea, Trényi Krisztina, Lónai Hajnalka, Zelenyánszki Bianka, Varró Renáta a harmadik helyen végzett. Egyéni összetettben a Bereczkiné Harangozó Ildikó és Petrovszki Pál edzette 1991-92-es korosztályúaknái Keresztes Piroska a második, az 1993-asoknál és az annál fiatalabbaknál Szabó Csilla arany- , Szabó Zsanett ezüst-, Paulik Enikő bronzérmes lett. A serdülő országos csapatbajnokságon a Kékegyi Adrienn, Nyisztor Nikolett, Szalontai Marianna, Ferencz Dorottya, Kékegyi Szandra, Böczögő Dorina összetételű békéscsabai csapat a végelszámoláskor a dobogó tetejére állhatott fel. A serdülő T V SPORTOLÓIRA! Arra kérjük a lapot forgatókat, hogy voksoljanak! Mégpedig arra, hogy érzésük szerint ki volt abszolút értelemben a legeredményesebb Békés megyei sportoló 2002-ben? Vagyis voksolhatnak akár női, akár férfi sportolóra, akár csapatra. Azon olvasók között, akik SMS- ben beküldik szavazatukat Westel vagy Pannon telefonról és helyes választ adnak kérdésünkre HÁROM ÉRTÉKES AJÁNDÉKOT SORSOLUNK KI Nevezetesen egy 50 ezer, egy húszezer és egy tízezer forint értékű Adidas vásárlási utalványt. Ráadásul a három nyertest meghívjuk a vacsorával egybekötött Év sportolói díjátadó ünnepségre, amelyet 2003. február elején Békéscsabán rendezünk. SMS-voksaikat 2003. január 20-áig tehetik meg az emelt díjas (120 Forint+Áfa) számon; 06 (90) 621-005. Hogyan kell a játékban részt venni? Küldje be SMS-ben a SPORT szót, majd először találja el, ki volt 2001-ben a legeredményesebb edző: 1 Gregor László 2 Dajka László 3 Lukács József A SPORT szó után Ina be az Ön által helyesnek vélt válasz számát, majd annak a sportolónak a nevét aki Ón szerint 2002-ben a legeredményesebb volt, legyen az hölgy, férfi vagy csapat. (Csak egyet jelöljön meg!) Például: SPORT 2 Kovács János Tehát az Ön állal helyesnek vélt tippet és nevet a 06 (90) 621-005-os telefonszámon egyéni országos bajnokságon az 1992—93-as korosztályban egyéni összetettben Böczögő Dorina az első, Kékegyi Szandra a második helyen végzett. A szerenkénti ob- n gerendán Kékegyi Szandra második, Böczögő Dorina ugrásban és korláton egyaránt első lett. Ferencz Dorottya ugrásban harmadikként végzett. Az ifjúsági csapatbajnokságon a Reczai Beáta, Balázs Beatrix, Szoták Szandra, Korcsmáros Enikő, Péntek Tünde, Mihály Tünde, Sarkadi Ella összetételű békéscsabai csapat (edzők: Unyatyinszki-házaspár, Zsilinszki Tünde) aranyérmet szerzett. A kadetek egyéni országos bajnokságán Korcsmáros Enikő megnyerte az egyéni összetettet, az ugrást és a felemás korlátot is. A kadét csapatbajnokságon a Zsilinszki Tünde, Lukács József, Bereczkiné Harangozó Ildikó, Petrovszki Pál által felkészített Hungarotel TC (Bartó Mónika, Keresztes Piroska, Mihály Tünde, Makra Viktória, Zsibrita Tünde, Szoták Szandra, Halász Henrietta, Rith Barbara, Reczai Beáta) csapata ezüstérmes lett. A patraszi Európa-bajnokságon a felnőtt csapat tagjaként Strifler Angéla (edző: Zsilinszki Tünde) és Kiss Renáta (edző: Unyatyinszki Mihályné Karakas Júlia és Unyatyinszki Mihály) a tizedik helyet szerezte meg. Egyéni összetettben Kiss a huszonharma- dik helyen kötött ki. A juniorok kontinensbajnokságán, ugyancsak Patraszban a Sarkadi Ellával megerősített magyar válogatott kilencedik lett. Sarkadi egyéni ösz- szetettben a nyolcadik legjobb eredményt produkálta. A debreceni szerenkénti világbajnokságon Kiss Renáta felemás korláton és talajon is középdöntőbe került, előbbi szeren a tizenharmadik, utóbbin a tizenhatodik helyet szerezte meg. Strifler Angéla ugrásban harmincötödik, gerendán negyvenkettedik lett. A magyar nemzetközi bajnokságon Kiss Renáta talajon második, korláton negyedik, Péntek Tünde gerendán hetedik, ugrásban nyolcadik lett. A párizsi Világ Kupán Kiss Renáta felemás korláton az előkelő nyolcadik helyen zárt. A Magyar Női Szerbajnokságon Kiss Renáta talajon és korláton nem talált legyőzőre, ugrásban és gerendán ezüstérmet szerzett. A junior szerbajnokságon Péntek Tünde (edző: Unyatyinszki-házaspár) ugrásban, talajon és gerendán is másodikként végzett. A női szuper csapatbajnokságon a Hungarotel TC Békéscsaba (Strifler Angéla, Kiss Renáta, Váljon Ágnes, Korcsmáros Enikő, Rith Barbara, Zsibrita Tünde, Péntek Tünde, Sarkadi Ella, Balázs Beatrix) együttese bizonyult a legjobbnak. A Magyar Mesterfokú Bajnokságon egyéni összetettben Strifler Angéla diadalmaskodott, aki korláton is nyert, talajon pedig második lett. Kiss Renáta egyéni összetettben a harmadik, gerendán és talajon az első helyen végzett. Péntek Tünde korláton bronzérmes lett. A magyar női I. osztályú felnőtt bajnokságon ugrásban Váljon Ágnes második, Kiss Renáta harmadik lett, utóbbi a talaj, a gerenda és a korlát versenyt is megnyerte. Szikora Zsanett gerendán és talajon bronzérmet szerzett. Az I. osztályú egyéni összetett bajnokságon Kiss Renáta bizonyult a legjobbnak. A juniorok hasonló bajnokságán Sarkadi Ella a másodikként végzett. A magyar női junior bajnokság szerenkénti döntőjében Sarkadi Ella ugrásban első, gerendán és talajon második, korláton harmadik lett. Az ifjúsági I. osztályú szerbajnokságon a Zsilinszki Tünde és Lukács József által felkészített Balázs Beatrix ugrásban, korláton, és gerendán is „bearanyozódott”, talajon pedig harmadik lett. Az ifjúsági egyéni összetett bajnokságon Balázs az ezüst medál birtokosa lett. A magyar női ifjúsági bajnokság szerenkénti döntőjében ugyanő korláton lett harmadik. TRIATLON Gőg Anikó, az Eötvös DPSE Zsibrita Tünde, a Hungarotel TC tornászának egy remek mozdulata D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Orosháza válogatott versenyzője a felnőtt duatlon Európa-bajnokságon az aranyérmes magyar váltó tagja volt. A Győrben rendezett felnőtt triatlon Európa-bajnokságon csapatban hetedik lett. A Cancúnban rendezett 23 éven aluliak világbajnokságán az olimpiai távon a hetedik helyen végzett. Az idei TVK Magyar Kupa döntőjében ezüstérmes lett. A békéscsabai Kiskó Anna, aki a Debreceni Sí színeiben versenyez a felnőtt triatlon ob-n csapatban aranyérmes, az ifjúsági Európa- bajnokságon váltóban bronzérmes magyar csapat és a junior Eb- n ötödik magyar válogatott tagja volt. A duatlon ob-n harmadik, a duatlon Eb-n az ifjúságiaknál az ötödik lett és tagja volt az Európa- bajnoki címet nyert ifjúsági magyar csapatnak. Á békéscsabai Bíró Zsolt, aki a Debreceni Sí-ben versenyez a duatlon rövidtávú ob- n ezüstérmes volt csapatban, a felnőtt triatlon rövidtávú ob-n csapatban bronzérmes, a triatlon váltó ob-n csapatban harmadik lett. A Cancúnban rendezett U 23-as világbajnokságon olimpiai távon a negyvenegyedik helyen végzett. ÚSZÁS A Békéscsabai Előre Úszó Klub színeiben úszó, utánpótlás-válogatott, serdülő korú Szabó Zsolt a világranglistán, az 1996-os korosztályban a negyedik 200 méter pillangón. A Budavári István által felkészített versenyző a serdülő országos bajnokságon 100 és 200 méter pillangón és 1500 méter gyorson is bajnok lett. 50 pillangón, 200,400 és 800 gyorson egyaránt ezüstérmes, míg a 4x200 nies gyorsváltó tagjaként harmadik a serdülő ob-n. Az ifjúságiak országos bajnokságán 200 pillangón második, 50 és 100 pillangón, valamint 200 gyorson harmadik. A felnőtt országos bajnokságon 200 méter pillangón szerzett bronz medált. Az ugyancsak serdülő korú Csökő Gábor a korosztály országos bajnokságán 100 és 200 mellen, valamint a 4x200 m- es gyorsváltó tagjaként is a harmadik helyezett lett. Az utánpótlás korú Balog Gábor (edző: Lipták Éva és Juhászné Tóth Margit) az utánpótlás országos seregszemlén 100 és 200 háton is bajnoki címet szerzett, csakúgy, mint a 4x100 m-es vegyes váltóban (Balog társai: Túri Gergő, Hrabovszki Róbert, Molnár István). Zimmermann Zoltán a béka országos seregszemlén az 50 méteres mell számban, Antali Olivér ugyanezen a versenyen az 50 nies gyorsúszásban harcolta ki a bajnoki elsőséget. Mindkét úszó edzője: Petrovszkiné Lázár Olga. A Gyulai SE úszói közül Nagy Imre (edző: Nacsa Rita) 200 mellen és 400 vegyesen megnyerte a vidékbajnokságot, 200 gyorson második, 100 mellen és 200 vegyesben harmadik lett. Ugyanő az országos gyermekbajnokságon 200 mellen negyedik, 400 vegyesben hatodik lett. Jeszenszky Ádám az utánpótlás seregszemlén 100 m mellen a negyedik, 200- on a hatodik helyen végzett. Galgóczi Krisztina az országos serdülőbajnokságon 50 méter pillangón a hatodik hely birtokosa lett. VÍVÁS A Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület színeit képviselő párbajtőröző, Prekop Győző részt vett az antalyai junior világ- bajnokságon, a Békéscsabai Vívó Sport Egyesületbe igazoló vívó a novemberi coneglianói Európa- bajnokságon csapatban a dobogó második fokára állhatott fel, míg egyéniben a remek nyolcadik helyet szerezte meg. Ugyanő megnyerte a kadét országos bajnokságot. A „karácsonyis” Bartóki Balázs a junior vb-n tizedik, a kadét ob-n második lett. Kálmán Petra a legjobb harminckettőbe került a törökországi junior világbajnokságon. Velkey Sándor két aranyat is szerzett a korosztályos országos bajnokságokon: a gyermek ob-n egyéniben az újoncon csapatban lett első. A Gyulai SE junior korú sokszoros ifjúsági aranyjelvényes tő- rözője, Friedrich Áron a luxemburgi Világ Kupa viadalon ezüstérmet szerzett. A Héraklész program résztvevője, felnőtt első osztályú sportoló, három éve junior válogatott kerettag. Friedrich az országos junior tőrbajnokságon második, a prágai nemzetközi csapatversenyen első, Veszprémben pedig felnőtt vidékbajnok. Winkler Andor másik tanítványa, Szondi Tímea, aki négy számban is első osztályú sportoló, párbajtőrben egyaránt a harmadik helyet szerezte meg a gyerek és az újonc korosztály országos bajnokságán. Számos külföldi verseny dobogósa, ezek közül kiemelkedett a budapesti nemzetközi újonc női tőrverseny, ahol bronzérmes lett. VÍZILABDA A Békéscsabai VSC OB I B-s csapata a 2001-2002-es idényben a nyolcadik helyet szerezte meg a tizenkét csapatos mezőnyben. A 2002-2003. évi bajnokság őszi szezonjában az Árpád fürdő rekonstrukciója miatt valamennyi mérkőzésüket idegenben játszották le, s két pontot sikerült gyűjte- niük a 13 forduló alatt. Felsorolásunk nem teljes, de úgy véljük, egész esztendőben sokszor szóba kerültek a fenti lista szereplői a különböző versenyek kapcsán. Egy biztos, érdekesnek tűnhet összeállításunk, amihez jó böngészést kívánunk. (vége)