Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-30 / 302. szám

. OLDAL - 2002. DECEMBER 30., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Harang kondul a temetőben Képviselői tiszteletdíjakból építették a haranglábat égegyházán a karácsonyi ünnepeket legelőző napokban egy új haranglábat vattak a köztemetőben, amelyet Figura erenc és Király Sándor helyi képviselők észíttettek a tiszteletdíjukból. Végegyháza A szépen faragott harangláb a végegyházi köztemető bejáratánál fogadja a tiszteletü­ket leróni érkező hozzátartozókat. A ha­rangtorony építményét Nagy József békés­sámsoni tanár, népi iparművész faragta, míg a 80 kilogrammos, szépen szóló haran­got Csikós János hódmezővásárhelyi öntő készítette bronzból. A kis harangot temeté­sekkor a hozzátartozók megkondíthatják szeretteik emlékére. — Milyen okból döntöttek a harangláb épí­tése mellett? — kérdeztük Figura Ferenc és Ki­rály Sándor képviselőket, aídk már korábban is tettek felajánlásokat. Részük volt például az első világháborús emlékmű felállításában, illetve - képviselőként és magánemberként is - támogatást nyújtanak a nyugdíjasklub, az iskolások, az óvodások, a polgárőrség, a sportolók és más civil szervezetek részére. — Néhány éve lakossági igény merült fel, hogy akik nincsenek kapcsolatban az egyházzá, ám halottaik végtisztességét harangszóval kí­Végegyházán a képviselői felajánlásból készült temetői haranglábat örömmel fogadta a lakosság. A harang az el­hunytak tiszteletére szól d-fotó: kovács Erzsébet vánják megadni, azok részére is biztosítani kellene a lehetőséget. Ezért akkor, az önkor­mányzati választások után elhatároztuk, hogy a tiszteletdíjunkat összegyűjtjük és el­készíttetjük a harangot. A pénzt külön szám­lán kezelték, amelyet 3 hónappal az idei ok­tóberi választások előtt vehettünk fel. így a kamataival együtt, közel egymillió forintot tudtunk felhasználni - mondták a képvise­lők. - A döntés másik oka, hogy mindketten végegyházi születésűek vagyunk és gyer­mekkorunktól kötődünk a faluhoz. Úgy gon­doltuk, ha az emberek megtiszteltek ben­nünket a bizalmukkal, akkor nekünk is köte­lességünk segíteni, mert fontosnak érezzük az itt élők boldogulását.- Milyen fogadtatása volt a felajánlásnak? — A munkánkat szolgálatnak tekintjük, bár sajnos a közvetlen környezetben is vol­tak, akik kétkedve vagy ellenszenvvel fi­gyelték a tevékenységet. Megnyugtató azonban, hogy a lakosság visszajelzése ked­vező. Sok köszönet érkezett hozzánk a ha­rangláb felállítása után. Mivel a lakosság is­mét bizalmat szavazott nekünk, így a lehe­tőségekhez mérten a közeljövőben is ezt a szemléletet folytatjuk. Szeretnénk, ha az emberek éreznék, hogy az önkormányzat tagjai segítik a lakosságot, hisz' a falu fejlő- dése mindannyiunk érdeke. __________ Sz ázötven kilót nyomott az érseki tál A gasztronómiai időutazást 200 ezer forinttal honorálta a zsűri szlovák apácák módjára főzött töltött káposztától a Gábor ron szerette medvehúsig számos ételkülönlegességet elké- zített a gyulai Szalai Ferenc és felesége a nemrég Kalocsán, a áros megalakulásának ezredik évfordulója alkalmából ren- ezett nagyszabású főzőversenyen. A gyulai házaspár pro- ukcióját 200 ezer forintos különdíjjal honorálta a zsűri. Gyula—'Kalocsa Kalocsa városa idén ünnepelte íegalakulásának ezredik évfordu­lót. Ebből az alkalomból a város íeghirdette a paprikás ételek fő- őversenyét. Mi, a Békés Megyei asztronómiai Szövetség Gyula áralja csapata is megcéloztuk a alocsai főzőversenyt, amelyre öt ónapon át készültünk. A gyulai logyoróssy János könyvtárban Medvehús Gábor Áron módra- A Gábor Áron szerette medvehús re­ceptjét Székelyföldről hoztam. Ezt úgy készítettük, hogy a medvehúst négy órán át pároltuk bivalyvajban, majd ko­lozsvári szalonnával tűzdeltük, és fok­hagymával, babérlevéllel ízesítettük. Zsírjára sütöttük, majd kapros mártás­sal leöntöttük - osztotta meg velünk a receptet Szalai Ferenc. iőkerestük a Kalocsa városalapí- isával kapcsolatos anyagokat. így íegtudtuk: a kalocsai érsekséget . Pius pápa utasítására építették I. itván uralkodása idején - utalt az lőzményekre Szalai Ferenc, a yulai csapat vezetője. A korhű ételeken kívül többfajta aprikás ételt is készített a gyulai csapat. Ezek között volt pacalpör­költ Szalai Ferenc módjára, pacal- pörkölt kakastaréjjal, pulyka töké­vel, marhaorral, sertéskörömmel és füstölt mangalicakolbásszal, szlovák apácák módjára töltött ká­poszta karajjal, és füstölt erős kol­básszal, szarvasi módra készült halászlé afrikai harcsából (a szar­vasi Innafer Kft. támogatásával).- Egy gasztronómiai időutazás során elkészítettük a mintegy 150 kilogramm súlyú ér­seki tálat. A négy- emeletes tál legtete­jén elhelyeztük Ist­ván király és Gizella hercegnő fából kifa­ragott szobrát. A tál­ra a következő ínyencségeket rak­tuk: a legfelső sorba az évszaknak megfe­lelő gyümölcsöket, alatta kovászból ké­szült koronás kenyeret, az or­szágalmát és a jogart. Ez alá egy 12 éves, négy mázsás medve combjából készült sültet tettük, aminek neve Gábor Áron szerette medvehús. A tálon volt még szarvasgerinc, őzgerinc, muflon­gerinc, nyúlgerinc, báránygerinc és báránycomb. Mindezeket áfo­Az ételeket Szalai Ferenc és felesége készítette, tíz barát segítségével d-fotó: kovács Erzsébet _________Megkérdeztük olvasóinkat_________ A közcélú felajánlásokról Kulcsár Antal- né, végegyházi háztartásbeli: — Szeren­csésnek tartom, ha a köztiszt­ségbe választot­tak nem anyagi­as szemlélettel gondolkodnak, és a lehetőségek­hez mérten támogatják a lakossá­got. A képviselői munka közszol­gálat, amelyre az emberek több­ségének bizalma által kerülhet valaki. Ez igaz a helyi, a megyei és az országos képviselőkre is. Il­lendő tehát, ha visszafelé is jut­tatnak annyi támogatást, hogy az emberek érezzék: gondoskodnak róluk. A felajánlás sokféle lehet. Adható a kapott tiszteletdíjból, a közösség részére központilag ki­utalt pénzekből, vagy saját elha­tározásból. Minden felajánlás tiszteletet érdemel. Batta Tibomé, végegyházi nyugdíjas:- A képvise­lői felajánlásokat jónak tartom, és manapság el is várható a közéle­ti munkát válla­lóktól. Szegények az emberek, emellett sok dvü szervezet is segít­ségre szorul. Községünkben, úgy látom, nagyon rendesek a képvise­lők, mert eddig is sokat tettek a fa­luért. Mivel a lakosság választása alapján kerültek a pozícióba, elvár­ható, hogy ahol tudnak, segítse­nek. Végegyházán sokat fejlődött a falu, betonozottak az utcák és egy­aránt támogatják a gyerekeket, az időseket. Nemrég egy szép harang­lábat avattak a temetőben, amely szintén képviselői felajánlásból ké­szült. Ez szép és nagyon nemes gesztus az itt élők megbecsülésére. Csicsely János, végegyházi rok­kantnyugdíjas: — Elfogadha­tónak és helyes­nek tartom, ha egy képviselő - legyen az or­szággyűlési vagy helyi — lehetőségeihez mér­ten segíti az embereket. Különö­sen jó helyre kerül a támogatás, ha gyermekeket vagy időseket érint. Mindenki nehezen él, so­kaknak pedig még karácsonyi ajándékra sem futja. Hogy ki mi­ből és mennyit juttat, azt döntse el maga. Ha valaki netán megen­gedheti, hogy saját pénzéből is adományoz, az dicsérendő csele­kedet. Falunkban sokat segítenek a képviselők az iskolásoknak és a sportolóknak. Nemrég két képvi­selő a tiszteletdíjából haranglábat építtetett a temetőben. Örülünk neki és köszönjük. Vanyó István, végegyházi rok­kantnyugdíjas: — Elfogadha­tó, ha egy kép­viselő bármi­lyen szinten tá­mogatást nyújt, hisz' közszol­gálatot vállalt. Ha lenne pénzem, én is segítenék, ahol tudok. Az országos és megyei képviselők szélesebb körben, míg a helyi testületek a lakóhelyükön tudnak többet tenni. Jónak tartom, hogy községünk képviselői szívügyük­nek tekintik az óvodások, iskolá­sok támogatását, s nem feledkez­nek meg a szegényebb családok­ról és az idősekről sem. Aki bár­milyen szinten segít, köszöntet érdemel. Hogy ki mire fordítja a tiszteletdíját, tegye lelkiismerete szerint. Fontos, hogy a döntések­ben a falu javát szolgálják, h. m. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Szélerőműveket építenek Külföldiek foglalkoznak az új energiaforrás létesítésével Mintegy 40 szélerőmű építé­sét kezdhetik meg a közeljö­vőben Békésben, amelyek hasznosítására a dél-magyar­országi áramszolgáltató vál­lalat lehetőséget kapott. Kü­lönböző külföldi cégek foglal­koznak az új típusú energia- forrás létesítésével. A megújuló energiaforrások ma­gyarországi hasznosítása terüle­tén 2005-ig 10-25 százalékos pia­ci részesedést kíván elérni az idén alapított Greenergy ma­gyar-amerikai vegyes vállalat, amely már megkezdte annak vizsgálatát, hogy a szélerősség, szélgyakoriság alapján mely terü­letek alkalmasak Magyarorszá­gon további szélerőművek építé­sére. [Mint ismeretes, szélerőmű működik Kulcs közelében és újabb ilyen környezetkímélő erő­mű létesül Mosonszolnok térsé­gében is, más cégek beruházásá­ban.) A cég eddigi mérései alapján a magyarországi lehetőségek ked­vezőek a szélenergia hasznosítá­sára. Az Amerikai Egyesült Álla­mok Kereskedelmi és Fejlesztési Irodája — a későbbi amerikai ex­port és tőkebefektetés érdeké­ben is — 2003-tól 200 ezer dol­lárral támogatja a Greenergy ku­tatásait. A meteorológiai adatok szerint Békés város térségében is alkal­mas a széljárás az energia hasz­nosítására. Településeink krónikája Hitel helyett takarékosan városi intézmények által igényelt önkormányzati mást, illetve a fejlesztési ciklusprogramban meg- jgalmazott feladatokat figyelembe véve elkészült yomaendrőd jövő évre szóló költségvetési koncep- iója. A tervezet 886 millió forint hiánnyal számol, ekintve, hogy a költségvetési egyensúlyt hitelfelvé- “1 nélkül igyekszik megteremteni az önkormány­át, a legutóbbi testületi ülésen a hiány mérséklésé- : több teendőt határoztak meg a képviselők. Egye- ek mellett átvilágítják a működési kiadásokat, legvizsgálják a saját bevételek növelésének lehető­égét, rangsorolják, illetve szűkítik az intézmények dújítási igényeit, továbbá áttekintik a beruházáso- at és újabb forrásokat tárnak fel a saját erő csök- entésére. iri Roma tanulók ösztöndíja . Magyarbánhegyesi Általános Iskola Speciális zakiskola Diákotthon és Lakásotthonok intézmé- yében jelenleg 271 diák tanul. Közülük 27-en roma zármazásúak. 2002 őszén az iskola — a hozzá kap- solódó települési önkormányzatok segítségével - diáknak nyújtott be - jó tanulmányi eredményeik alapján - ösztöndíjra pályázatot. A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (Macika) az elbíráláskor a magyarbánhegyesi iskola beadványát pozitívan értékelték, így a gyermekek havi 5 ezer forint támo­gatásban részesülnek a tanév első félévében. Mint azt Tompa László, az intézmény igaztója elmondta, a jó tanulmányi eredmények megtartása esetén a második félévben is újabb pályázat benyújtására jo- gosítja fel a fiatalokat. _______________________yj Az iparűzési adó vezet Szarvason a helyi adóbevétel nyolcvan százaléka az iparűzési adóból származik. A város a 2002. évre közel 400 millió forintos adóbevételre számít, ebből 318 millió forint az iparűzési adó. 2002 november végéig ebből 277 millió forint bevétel folyt be az ön- kormányzati kasszába. A városban működő 1511 vállalkozásból 1503 a vállalkozó, négy a pénzintézet és ugyanennyi a biztosító. Az összes vállalkozásból 1111 részére állapított meg adóelőleg-fizetési kötele­zettséget az önkormányzat, négyszáz a törvényi, il­letve az önkormányzati rendeletben foglaltaknak megfelelően adómentességet, illetve kedvezményt élvez. __________________________________________im Szeretetvendégség, játszóház A nagybánhegyesi református gyülekezet december­ben szeretetvendégséget és játszóházat szervezett a magyarbánhegyesi, mezőkovácsházi, református­kovácsházi és nagybánhegyesi gyermekek részére a művelődési házban - tudtuk meg Keszeliné Lóczi Máriától, a nagybánhegyesi kultúrház munkatársá­tól. A programon Deák Fogarasi András lelkipásztor köszöntése után Farkas Zita hitoktató Mózes születé­sét ismertette a résztvevőkkel. A műsor után éneke­ket tanultak és megemlékeztek Jézus születéséről. Karácsonyi készülődés címén a játszóházban mézes­kalácsot díszítettek, gyertyát és adventi koszorút ké­szítettek a kicsinyek. Végül játékra is jutott idő, vala­mint a gyerekek az általuk hozott süteménnyel és üdítővel vendégelték meg egymást. Hasonló játszó- házat márciusban szerveznek újra a községben, m Bölcsőde vállalkozásban Négy éve adta vállalkozásba a város bölcsődéjét a gyomaendrődi önkormányzat. A kétcsoportos, húsz fé­rőhelyes intézmény évek óta teljes kihasználtsággal működik. Négy gondozónő foglalkozik a gyermekek­kel. A bölcsődében az igény szerinti speciális diétát is biztosító saját konyha működik. Plusz szolgáltatásként a családok megelégedésére vezették be a háztól házig szállítást, lehetővé téve, hogy a gyomai településrészen lévő bölcsődébe Endrődről is gond nélkül járhassanak a gyermekek. Az intézmény nyáron is nyitva tart, iga­zodva a több éves tapasztalathoz, miszerint a legtöb- ben nyáron íratják be a gyermekeiket. ___________iri Fő zőcskézni is tudni kell A kaszaperi általános iskolában a minőségbiztosítás rendszeréhez kapcsolódva 2002 szeptemberétől né­hány vállalkozó kedvű szülőt is felkértek a szakkörök vezetésére. A program célja, hogy a gyerekek a min­dennapok gyakorlatában is mintát kapjanak a szabad­idő hasznos eltöltésére. E megfontolásból a felső tago­zat részére főzőcske szakkört szerveztek, amelyet — a nagy érdeklődésre tekintettel — az egyik szülő, Petries Antalné heti két alkalommal tart a család otthonában. Hasonló kezdeményezésre indult a kreatív hobbi szakkör, amelynek irányítását Vincze Zsoltné vállalta hetente, egy-egy délutánon. A kreatív munka során a gyerekek festenek, ragasztanak, gipszet öntenek, bő- röznek vagy ruhából készítenek különféle díszeket, játékokat, melyekből később kiállítást rendeznek. __________________________________________ty nyával tálaltuk. A tál minden szintjét piros drapériával és aranyrojtos szegéllyel díszítettük, végeit egy-egy karddal ékesítettük — mondta Szalai Ferenc. Zsűrizést követően Szalai Ferencék ételeit - amelyeket Szalai Ferenc és felesége készített tíz barát segítségével - a Békés megyéből érkezett mintegy nyolc­van személy fogyasztotta el. A zsűri egy 200 ezer forintos különdíjjal honorálta Szalai Ferencék teljesítményét. — A legnagyobb örömünk még­is az volt, hogy Békés megyéből el- vihettük tájjellegű ételeinket, me­lyeket nagy érdeklődéssel fogadtak és fogyasztottak Kalocsán. Nagy tisztelettel mondunk köszönetét a katolikus egyháznak, a gyulai Ko­vács József atyának, aki eljött ve­lünk Kalocsára — hangoztatta Szalai Ferenc. _______magyari barna

Next

/
Thumbnails
Contents