Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-24 / 299. szám

KARÁCSONY

2 0 0 2

XI. OLDAL

Hontalanként két hazában

Ilona lányával és gyermekkori emlékeivel menekült Magyarországra

Sztankovity Ilonáról, a battonyai szerb általános iskola tanárnőjéről csaknem tíz évvel ezelőtt írtam először. Akkor arra a kérdésre, hogy milyen nemzetiségűnek tartja magát, így válaszolt: jugoszlávnak. Most, hogy újból felkerestem, nem ismételtem meg e buta és provokatív kérést. Magamtól is tudom a választ: Ilona jugoszláv volt Jugoszláviában, és magyarrá lett Magyarországon. Történetét azoknak is ajánlom, akik csak fekete-fehérben, meg azoknak is, akik színesben is képesek látni a világot.

Sztankovity Ilona egy picinyke házban lakik Battonyán, messze a városközponttól. Tíz évi munkából ennyire tellett, s arra, hogy kenyeret adjon legkisebb leánygyermeke kezébe. Ilona asszony a horvátországi harcok idején menekült legkisebb lányával Magyarországra. Hosszabb beszélgetésre készülünk, mielőtt hozzákezdenénk, „összeüt” egy kis ha- rapnivalót. Miközben gyúrja, kavarja, kultúrtörténeti előadást tart a szerb konyháról. A rádióban délszláv dallamok. A sütőből csodálatos illat árad, Ilona szívéből pedig derű és szeretet. ízlelgetem a magyar-neve-sincs ételt, ha most lennék gyerek, egész biztosan jugoszláv állampolgár szeretnék lenni.- Az apai nagyapám magyar volt, a nagyanyám szlovák; Erdélyből költöztek a mai Vajdaság területére - meséli Sztankovity Ilona. - Édesapám, aki élete végéig büszke volt magyar származására, 1918-ban született az akkor még Magyarországhoz tartozó Kikindán. Innen a Belgrádtól mintegy hatvan kilométerre lévő Pancsovára költözött a család. Édesanyám apai ágon bunyevác, anyai ágon pedig szerb származású. A szüleim Belgrádban ismerték meg egymást, 1942-ben kötöttek házasságot. Én vagyok az első gyermekük, 1943-ban születtem Pancsován. Innen Horvátországba kerültünk, a két öcsém már ott született. Mivel már a szüléink is vegyes házasságból származtak, a

második világháborút követően jugoszláv nemzetiségűnek váltottuk magunkat. Ez az etnikai sokszínűség a későbbiekben is megmaradt, sőt tovább gazdagodott: az első férjem horvát volt, a második szerb.- A szerbek pravoszlávok, a horvátok katolikusok. De milyen vallásúak voltak a „ jugoszlá- vök”?

— Engem katolikusnak kereszteltek, voltam első áldozó is. A szerb férjem hithű kommunista volt, így elmaradt a templomi esküvő, a gyermekeinket sem engedte megkeresztelni. Huszonkét éve elváltunk. A nagyobbik lányomnak, aki most 31 éves, szintén csak polgári esküvője volt. A férje sváb származású, de horvát tudatú, a rokona kinn élnek Németországban. Amikor kitört a háború, a vejem a katonaság elől, együtt a lányommal kiszökött

Németországba, de visszaküldték őket. A vejemet azonnal bevonultatták a horvát hadseregbe. A horvátok valóban katolikusok. A lányomnak is azzá kellett lennie, miután kizsuppolták őket Németországból, megesküdtek a templomban is. Most a tengerparton élnek, időközben két gyermekük született. Mostanában kezdik összeszedni magukat anyagilag, de arra még nem nagyon telik, hogy idelátogassanak. Utoljára két éve találkoztunk.- Amikor a lánya templomi esküvőjét említette, fájdalmat éreztem a hangjában.- Nem az bánt, hogy katolikus lett, hanem az, hogy kényszerből lett azzá. Az ő apukája szerb. És ha a lányom is szerb akart maradni?!- Tulajdonképpen ön is katolikus. A nagyobbik lánya az ön vallását, tehát egyik szülőjének a vallását választotta. Ellenérzését csak akkor tudom megérteni, ha a katolikust azonosítom a horváttal.- Ebbe ne menjünk bele! Gyönyörű emlékeket őrzök a gyermekkoromból, azokba menekülök. Odahaza mindig megtartottuk a katolikus és a szerb egyházi ünnepeket is. Ismerem az egyik nép szokásait is, és a másikét is. Sokba került ez a szüleimnek! Katolikus karácsony, szerb karácsony, katolikus Mikulás,

szerb Mikulás: mi, gyerekek mindegyiket vártuk, és meg is kaptuk az ajándékot. Böjt is volt persze, de azt - anyukám háta mögött - igen gyakran megszegtük apukámmal. Édesapám a második világháború alatt bulgár hadifogságban raboskodott, ott fogadta meg, hogy soha többé nem fog éhezni.- Milyen ételeket fogyasztottak karácsonykor?- Katolikus karácsonykor, szentestén hús nélküli zöldséges bableves került az asztalra, majd pedig roston

sült hal. A halszeleteket lekentünk olajjal, paprikával kevert lisztben megforgattuk. Szegény anyukám nagyon haragudott, a hal miatt állandóan szellőztetni kellett a konyhát. Az étkezés imával kezdődött, s ezen az egész család részt vett. A leves és a hal elfogyasztása után következett a kompót egy nagy tálban. El ne felejtsem: volt egy kis tál is az asztalon, ebbe édesapám minden ételből tett egy falatot azoknak, akik már nem lehettek közöttünk, de éltek a szívünkben és az emlékeinkben. A tálka a kamrában állt a következő karácsonyig. Természetesen a sütemény sem hiányozhatott a karácsonyi asztalról: nálunk is a mákos- és dióstekercs járta. A vacsorát követően apukám szalmát szórt szét a szobában, négy diót dobott a négy sarokba. Mi, gyerekek hemperegtünk a szalmában, s kerestük a diót. Lehet, hogy apukám olykor összekeverte a szokásokat, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon boldog volt, ha látta gyermekei örömét.- Melyek voltak a jellegzetes szerb ételek karácsonykor?- Vacsorára halleves és mákos guba, utána csesznica. Ez utóbbi leveles tésztából készül. A tepsibe helyezett tésztalevélre csíkot húzunk mézes langyos

vízzel, cukrozott diót szórunk rá, letakarjuk a következő levéllel, s mindaddig folytatjuk, amíg a tepsi teljesen meg nem telik. Már a tepsiben felszeleteljük késsel, úgy tesszük a sütőbe, csak előtte a három szent király emlékére három fémpénzt helyezünk el három tetszőlegesen kiválasztott csesznicaszeletben. Manapság már annyi szeletbe kerül érme, ahány gyerek van a családban, hogy ne vesszenek össze rajta. Aki megtalálja a fémpénzt, arra gazdagság váir, boldog és egészséges lesz egész évben.- Fenyőt is díszítettek a szer- bek?- Régebben ez nem volt szokásban. Az apa és a legidősebb fiú kiment az erdőre. Ha nem volt fiú a házban, akkor a rokonságból kölcsön kértek egyet. Az erdőben levágtak egy jó erős tölgyfaágat, s átkötötték borostyánnal. Ezt az ágat, amely jelképezte az egészséget, az összetartozást és minden mást, ami jó, szentestén bevitték a házba, majd a kandallóba vetették, s egész éjjel őrizték a tüzét, utalva a kis Jézus megszületésére.- Időben is, térben is messze került ettől az álomvilágtól.- Apukám meghalt, de emlékére megtartom az összes szokásait. A lányaim férjhez mentek, a kisebbik itt él, Békéscsabán.- Amikor beléptem a szobába, három leánygyermek portréját láttam a falon.- A középsőt — mutat a csaknem életnagyságú mellképre, szeme elhomályosodik — kiskorában az eszéki házunk előtt elütötte egy autó. Soha nem hittem volna, hogy egyszer hátrahagyok mindent: szeretteim sírját és az otthonomat!- Miért jött el Eszékről?- A második férjem szerb származása miatt a horvát katonák üldöztek és bántalmaztak, ezért a kisebbik lányommal menedéket kértünk Magyarországon. A békéscsabai táborba kerültünk.-Feligmeddig ön is szerb származású: anyai ágon szerb és bunyevác- Én nem vagyok szerb, de nagyon sokat éltem közöttük. A

főiskolát Belgrádban végeztem, az első munkahelyem Szerbiában volt. Három évvel a háború kitörése előtt kerültem Eszékre, a pedagógia főiskolán tanítottam. Horvátország önállósodása után nem ismerték el a belgrádi diplomámat, konyhán kaptam állást, szakácsnőként. De nem ez volt a legnagyobb sérelmem. A családomat, ami a legdrágább és a legszentebb volt számomra, azt vették el tőlem. Még anyukám is arra kért, hogy távozzak a többiek érdekében. Az emlékeimet és a kiskorú, ötödik osztályos lányomat hoztam Magyarországra. Ideérkezésünkkor egy szót sem tudott magyarul, ma viszont úgy beszéli a nyelvet, mintha világéletében itt élt volna.

— Említette, hogy az első férje horvát volt. Ebből a házasságából., -a kérdést nem tudom befejezni, Ilona asszony szemét elöntik a könnyek.

— Ne... kérem... erről ne...

Bocsánat, mondanám, de látva a szenvedő asszonyt, torkomon akad a szó. Hallgatunk, megtörli az arcát.

— Tizenegy éve élek itt. Dolgozom, senki nem bánt, én sem bántok senkit. Nem vagyok gazdag, pedagógus fizetésből élek, ebből neveltem fel a lányomat. Férjhez ment, gyermeke van, saját házban élnek Békéscsabán. Egyedül az keserít el, hogy egyikőnk sem kapta még meg a magyar állampolgárságot. Több mint tíz év telt el az idejövetelünk óta. A jugoszláv állampolgárságról hivatalosan lemondtam. Jövőre leszek hatvan, bármi történhet velem. Nem akarom, hogy... hontalanként temessenek el... a hazámban.

_______________________ MÉNESI GYÖRGY

Eg

yütt az anyatejjel- Az egyik öcsém szlovák, a másik magyar feleséget választott magának. Apukám öcs- csének a felesége cmagorác, azaz montenegrói szerb. Mindebből az következik, hogy mi minden népet és minden vallást tiszteltünk, becsültünk, szinte az anyatejjel szívtuk magunkba, hogy egyenlőek vagyunk. Egyébként ez egybevágott a hivatalos jugoszláv ideológiával, ami - sohasem fogom megtagadni - nagyon tetszett nekem is, és a családomnak is. Nálunk íratlan parancs volt elfogadni a származást is és a vallást is. Ma azonban úgy gondobm, hogy ha nem lennének vallási különbségek, talán könnyebb lenne az emberek sorsa - vélekedik a sok megpróbáltatást átélt asszony.

Sztankovity Ilona Belgrádban szerzett tanári diplomáját nem ismerték el a horvátországi Eszéken, csak szakácsnőként maradhatott a főiskolán. Ennek ellenére szeret sütni-főzni, tudását szívesen átadja a fiataloknak a szerző felvétele

Kalotaszeg krónikása

Kós Károly erdélyi magyar építész, író, politikus, grafikus, iparművész, tanár, néprajzkutató szász család sarja, ereiben francia, szász és magyar nép vére keveredett. Mint Kalotaszeg krónikását tartja számon a közvélemény, pedig Temesváron született 1883. december 16-án. A budapesti Műegyetem építészeti karán szerzett oklevelet 1907-ben, azt követően a népi építőművészet formakincsének megismerésére székelyföldi gyalogtúrát tett; tapasztalatait Erdély népének építőművészetéről című tanulmányában tette közzé.

Építészeti tevékenységét az erdélyi Székelyföld népi építészete ihlette. A szecesszió nemzeti változatát akarta megteremteni. Legfontosabb épületei: az óbudai református parókia és imaház, a zebegényi katolikus templom, amely élete fő művének tekinthető, a budapesti állatkert pavilonjai, a kispesti munkás- és tisztviselőtelep központja, a sepsiszentgyörgyi vármegyei kórház, ugyanebben a városban a Székely Nemzeti Múzeum, a kolozsvári Műcsarnok és a Monostori úti református templom.

Kós Károly 1910 májusára készítette el családi otthonát, a híres Varjúvárat saját egyéni stílusa szerint, a kalotaszegi Sztánán. A ház magas süvegével, kis tomyocskájával, fehér falaival úgy kandikál ki az erdei környezetéből, mint egy mesebeli vár. Kós még ebben az évben feleségül vette kalotaszegi menyasszonyát, a zsoboki papkisasszonyt.

Közben megszületett első szépirodalmi alkotása, az Attila királyról ének címen, melyet szemléltető képpel látott el, akárcsak a feleségének nászajándékul szánt székely népballadákat. A háború után, 1918 telén visszatért szülőföldjére, vállalva a kisebbségi sorsot, a kisebbségi helytállást. Mint írta:

.....hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz

re

ám, mint Budapesten...”. Az ország összeomlását és Trianont már Sztánán érte meg. itt saját életlehetőségének megteremtése, és a letargiába esett erdélyi magyarság felrázása, politikai, kulturális, szellemi életének megszervezése várt rá. Számos közéleti-politikai szerepet vállalt, de az 1920-as évek közepétől tevékenységének súlypontját a politikai küzdőtérről a kulturális területre helyezte át.

Szépírói és szakirodalmi munkássága 1924-től teljesedett ki, regényeinek, elbeszéléseinek tárgyát legtöbbször Erdély múltjából merítette. Két évtized alatt két regény, egy kisregény, két színmű, több elbeszélés, négy nagyobb igényű építészeti, illetve művelődéstörténeti tanulmány, cikk került ki a tolla alól. Építészeti tevékenysége ezekben az években néhány lakóházra, templomra, (Fülek, Bánffyhunyad, Kispetri, Sztána, Erdőfalva, Bábony, Bonchida, Kettesd) és kultúrotthonra korlátozódott.

A második bécsi döntést követően a kolozsvári mezőgazdasági főiskola tanára lett, s műemlékvédelmi szakemberként is működött. Tervei szerint kezdték meg 1943-ban Mátyás király kolozsvári szülőházának restaurálását. A háború végén, 1944 őszén Kolozsvárra menekült, mert sztánai házát feldúlták, kirabolták, kéziratait elpusztították. A Romániához visszacsatolt erdélyi magyarság érdekeinek védelme ismét politikai szerepvállalásra késztette. 1945 után kolozsvári otthona az erdélyi magyar szellemi élet egyik központja lett, a Magyar Népi Szövetség listáján 1946—48 között még nemzetgyűlési képviselő is volt. Belső munkatársként a kolozsvári Világosságnak dolgozott 1948-49-ben, s 1953-ig, nyugdíjba vonulásáig folytatta tanári munkáját.

Kolozsvár legendás temetőjében, a ház- songárdiban helyezték örök nyugalomra a 94 évesen elhunyt mestert, épp huszonöt éve. A szertartáson Kalotaszeget több ezres, népviseletbe öltözött tömeg képviselte.

Erdélyben több helyen Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön és másutt - megyénkben pedig Békéscsabán iskolát neveztek el róla. Budapesten sétány, Orosházán és Gyomaendrődön utcanév hirdeti emlékét.

________________________________________________ OÖCWR«