Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-21 / 297. szám

16. OLDAL - 2002. DECEMBER 21., SZOMBAT SPORT (BÉKÉS MEGYEIHÍRLAP A kis Balog nagy rekordjai A jó rajt után visszaestek Felmérő a Bitskey Aladár Uszodában a válogatottaknak Mérlegen a Békéscsabai Előre FC ifjúsági B csapata Tegnap megkezdődött Egerben az a kétnapos felkészülési úszóverseny, amelyen minden felnőtt és utánpótlás korú válo­gatottnak, válogatott-jelöltnek rajthoz kellett állnia. A nagy­szabású eseményen ott volt három békéscsabai fiatal is, Szabó Zsolt, Csökő Gábor és a még csak 12 esztendős Balog Gábor is. Eger Igencsak elnyújtott versenyt szemlélhettek az érdeklődők az impozáns Bitskey Aladár Uszodá­ban, ugyanis három futamot ren­deztek minden versenyszámban, de azok között óriási szüneteket tartottak. Az első napon mindenki két számban is rajtkőre lépett. Szabó Zsolt még délelőtt a 200 méteres pillangó úszásban próbált először szerencsét, amelyen 2:06,65 per­cet teljesített, s amivel hatodik lett a felnőttek között. Ezzel mint­egy egy másodperccel marad el a legjobbjától és több mint három és féllel a jövő évi ifjúsági Európa- bajnokság 2:03 perces szintidejé­től. Erre mondta edzője, Budavá­ri István, hogy igazán nem prob­léma most még ez, hiszen alig két hónapja kezdték meg a felkészü­lést az új idényre, az edzőtáborok még csak ezután következnek, s bőven van még idő a jövő nyári eseményig megúszni a szintet. A folytatásban a 200 méteres gyors- úszásban szeretett volna bizonyí­tani Szabó Zsolt, de ez gyengére sikerült, hiszen 2:01,26 percet úszott és nyolcadikként ért célba. Ma, szombaton az 1500 méteres gyorsúszásban javíthat a fiatal Budavári-tanítvány. Annál nagyobb volt a marok­nyi békéscsabai tábor öröme, amikor a még csak 12 esztendős Balog Gábor célba csapott a 100 méteres hátúszásban, ugyanis a még általános iskolás korú spor­toló 1:04,47 perc alatt repesztette le a távot, ami évjáratos országos rekord is egyben. Ezzel a nála jó­val idősebbek között hatodik lett. Néhány órával később megismé­telte produkcióját, csak ezúttal már a hosszabb, azaz 200 méte­res távon, ahol 2:17,67-et teljesí­tett. Mondanunk sem kell, ez is évjáratos országos rekord, amin rögtön három másodpercet javí­tott Balog és végül a felnőttek kö­zött a kilencedik helyen kötött ki. Csökő Gábor ugyancsak hozta magát délelőtt a 100 méteres mellúszásban, amelyen élete leg­jobbját repesztette 1:07,31-gyei, s mindez a hatodik helyhez volt elegendő. Délután már két má­sodperccel elmaradt eddigi lég- jobbjától a 200 méteres mell­úszásban, de ezzel is negyedik lett az erős mezőnyben. _____■ Sz ép szarvasi búcsú Kecskemét—Szarvasi KK 84:85 (23:23, 22:31, 12:20, 27:11) NB I B-s női kosárlabda-mérkőzés, Kecskemét, 100 néző. V.: Mocsai, Nagy. Szarvas: KONDACS E. (25), PASEK (16/3), Szabó (8), Kondacs A. (-), VIDA (26/12). Cs.: Nyemcsok (5/3), Tóth (1), Radios (4), Filyó (-), Juhász (-). Meg­bízott edző: Darida Károly. Az ellenfél legjobb dobói: Halmi (23/12), Serbán (20), Laczi (14/6), Benyovszki (13/12). Kipontozódott: Kondacs E. és Szavercsenko a 37. percben. _________Kecskemét________ Mi vel nem volt orvos a találkozó kezdetekor, emiatt húsz perces késéssel kezdődött a mérkőzés. A vendégek kispadján ezúttal Darida Károly ült, aki a hivatalos elfoglaltsága miatt távollévő Vida Bélát helyettesítette a péntek esti összecsapáson. Az első negyedben Kondacs Adrienn súlyosnak látszó bokasé­rülést szenvedett, a játékost kór­házba szállították. Az első ne­gyed döntetlenül zárult, majd a másodikban a jó dobóteljesít­ményt felmutató szarvasiak foko­zatosan elhúztak és kilencpontos előnyre tettek szert. A harmadik negyedben tovább nőtt a vendé­gek előnye és már tizennyolc ponttal is vezettek a Körös-parti­ak, ekkor a cserék is lehetőséget kaptak, hiszen Kondacs Enikő­nek már négy személyi hibája volt. A negyedik negyedben egészpályás letámadásra jött ki a hazai együttes és a játékvezetők támogatásával fokozatosan dol­gozta le a hátrányt. Közben Pasek is megsérült, majd Kondacs Eni­kő kipontozódott, ám a végén egy hárompontossal csak egy pontra tudott feljönni a kecskeméti csa­pat. A küzdelmes mérkőzésen, vé­gig vezetve megérdemelten győ­zött a Körös-parti gárda és ezzel szépen búcsúzott az évtől és szurkolóitól. Darida Károly: - Gratulálok a lányoknak, igazi karácsonyi aján­dékkal kedveskedtek szurkolóik­nak. ■ A Békéscsabai Előre FC ifjúsági B korosztályú labdarúgócsa­pata a kiemelt ifjúsági bajnokságban az őszi idényben hét ponttal a tizenkettedik helyen végzett. Az együttes kétszer nyert, egy döntetlent ért el és tizenháromszor vesztesen hagy­ta el a pályát, gólkülönbségük: 12—86. A csapat teljesítményé­ről Jakab Péter edzővel beszélgettünk. Békéscsaba- Milyen tervekkel vágtak neki az őszi szezonnak?- A felkészülést harmincegy labdarúgóval kezdtük, s végül az ősz folyamán huszonkilencen szerepeltek. A népes létszám mi­att egy együttes visszalépése után a csapatot beneveztük a megyei III. osztályú felnőtt bajnokságba. Mindez arra volt jó, hogy azok, akik kevesebb lehetőséget kap­tak, az ifjúsági B korosztályúak­nái játszhattak a megyei III. osz­tályban, ahol nem vallottunk szé­gyent, hiszen hat ponttal a tizedi­kek lettünk. Mivel teljesen új csa­pattal indultunk és nem ismertük Házi góllövőlista Az őszi idény tizenhat bajnoki mérkőzésén tizenkét gólt sze­reztek a fiatal lila-fehér labdarú­gók. A házi góllövőlistát a há­romgólos Sztojka vezeti, a to­vábbi sorrend: Lengyel, Csejtei, Süli 2-2, Pakot, Miklya, Pribojsz- ki R. 1-1 gólt szerzett. az ellenfeleket, így konkrét tervet nem fogalmaztunk meg. A terv az volt, hogy minél egységesebbé kovácsolódjon az ősz folyamán a gárda. A sikeres nyári felkészülés után augusztusban jól rajtoltunk, idegenben legyőztük a Sopront, majd döntetlent értünk el a Dunaferrel és nyertünk a Kispest ellen. Ezt követően Romániába utaztunk egy nemzetközi torná­ra, ahol a tizenkét csapatos me­zőnyben hatodikok lettünk. A ro­mán korosztályos válogatottól csak 3-0-ra kaptunk ki és a görög Athén gárdáját 5-1-re vertük. A hazaérkezés után a Ferencvárost fogadtuk és 10-0-ra kikaptunk.- Hogyan alakult az őszi sze­zonban a folytatás? — A folytatásban az iskolai év megkezdése után sorozatban jöt­tek a vereségek. Az volt a jellemző a fiúk játékára, hogy az első har­minc percet komolyan vették, és ekkor mindenkivel partiban vol­tak, ám, ha gólt kaptak, hamar jött az újabb kapott gól, s ezután teljesen szétesett az együttes. Győrött például már a hatodik percben 3-0-ra vezettek a hazai­ak és meg sem álltak 14—0-ig. Még az első helyezett Újpest ellen tartottuk magunkat a legjobban, hiszen a 86. percben csak 4-2-re vezettek a fővárosiak, majd a haj­rában két gólt kaptunk, így 6-2 lett a vége. Következett egy olyan szakasz, amikor hasonló erősségű együttesekkel találkoztunk. A Vi­deoton ellen 2—1-es vezetésről kaptunk ki 3—2-re, a Sopron ellen már 2-0-ra vezettünk, ám a ven­dégek 3—2-re fordítottak. Ebben az időszakban történt, hogy Sztojka, aki két gólt szerzett az Új­pest ellen, egy hónapig nem járt edzésre és mérkőzésre, ami meg­látszott a támadójátékunkon. Kis­pesten egy csikócsapattal szen­vedtünk 3-0-ás vereséget, majd következtek a „nyolcasok”, a Debrecentől, az Fraditól és a Zala­egerszegtől is 8-0-ra kaptunk ki.- Egyénileg kikkel volt elége­dett, kiktől várt többet? — Vannak olyanok, akik megér­tették a csapatból, hogy mit aka­rok. Annak ellenére, hogy sok gólt kapott, kiemelném Hamum kapust, aki ügyes labdarúgó lehet, valamint Sipkát, aki nagy akarat­erővel rendelkezik. A többiek in­kább gyengébb teljesítményt nyújtottak, mint az elvárható. Ké­pességei alapján Pakot, Sztojka, Pribojszki R., Hajdú P. és Gyaraki - aki szintén eltűnt az ősszel egy hónapra - többre képes. Sajnos Radnóti és Takács is sokszor volt sérült. Itt szeretném elmondani, hogy a nyáron Debrecenből iga­zoltunk két mezőberényi fiút, Gált és Lakatost, ám közülük egy találkozón csak utóbbi szerepelt. Elmondható az is, hogy a labdarú­gók tanulmányi helyzetével is több probléma volt az ősszel. Egy játékosunkat, Juhász Györgyöt meghívták a korosztályos váloga­tottba, a védő Svájcban két alka­lommal szerepelt a Szokolay Lász­ló által irányított együttesben. — Milyenek voltak a feltételek, hogyan tovább?- Sajnos az edzéslehetősége­ink mostohák voltak. Gyakran a Fű-4-es pályán vagy a salakon edzettünk, és csak néha tudtunk rámenni a Fű-2-re. Remélem, a tavasszal jobban szerepelnek a fi­úk a bajnokságban, mint az ősz­szel, és a körülmények is javul­nak. Végül még egy dologról sze­retnék beszélni: két éve nincs utánpótlásnevelési koncepció a klubnál, nincs utánpótlás szakág- vezető, s ennek hiánya érezteti a hatását. (VERASZTÓ) Az ifi B őszi végeredménye 1. Újpest 15 1 1 68- 13 46 2. FTC 12 1 4 63-33 37 3. ZTE 11 4 2 43- 14 37 4. Debrecen 10 1 6 50-25 31 5. Győr 8 6 3 56-25 30 6. MTK 9 2 5 55- 18 29 7. Dunaferr 6 4 7 27-26 22 8. Kispest 5 1 11 27-48 16 9. Sopron 4 4 9 21-48 16 10. Siófok 2 3 12 12-55 9 11. Videoton 2 2 13 20-63 8 12. Békéscsaba 2 1 13 12-86 7 Válogatott: rajt február 12-én Budapest _________ A magyar labdarúgó-válogatott 2003-ban először február 12-én lép pályára, mégpedig Bulgária ellen Cipruson. A programban hat Euró- pa-bajnoki selejtező és három ba­rátságos mérkőzés szerepel. Gellei szövetségi kapitány együttesének 2003-as programja: Február 12.: Bulgária (Ciprus), barátságos. Március 29.: Lengyel- ország (idegenben), Eb-selejtező. Április 2.: Svédország (itthon), Eb-selejtező. Április 30.: Luxem­burg (itthon), barátságos. Június 7.: Lettország (itthon), Eb-selejte- ző. Június 11.: San Marino (ide­gen), Eb-selejtező. Augusztus 20.: Szlovénia (idegen), barátsá­gos. Szeptember 10.: Lettország (idegenben), Eb-selejtező. Októ­ber 11.: Lengyelország (itthon), Eb-selejtező. ■ Évzáró a labdarúgó szövetségben A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség a megyeszékhelyen az Arany János Kollégiumban tartotta évadzáró összejövetelét, amelyen értékelték az idei esztendőt és megjutalmazták a tár­sadalmi aktívákat. Békéscsaba Tóth Márton, az MLSZ Békés me­gyei instruktora köszöntötte a megjelenteket. Bevezetőjében el­mondta: Békés megyében három- százkilencvenkilencezren élnek, közülük 10 ezer nyolcszázötven- hat az igazolt labdarúgók száma. A Bozsik2 programban ezerhét- száznegyvennégy, a Góliát-prog- ram keretében 263 csapatban háromezeregyszázötvenhat fiatal rúgja a labdát. Békés megye hat­van labdarúgó szakosztályából ötvenegy csatlakozott a Bozsik2 programhoz. Pillér Sándor, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke rövi­den értékelte a 2002-es évet. A pozitívumok között említette, hogy a megye hetvennégy telepü­lése közül ötvennégyben van lab­darúgó-szakosztály. A továbbiak­ban arról beszélt, hogy Békés me­gyében az UEFA edzőképzésben eddig már több százan vettek részt, s mivel ezt fogadja el az eu­rópai szövetség véleménye sze­rint ehhez kell igazodni hazánk­ban is. A Bozsik-programmal kapcsolatban elmondta: Békés megyében - ahol több mint tíz éve kezdődött a nyári gyerektábo­rokkal az utánpótlás-nevelési program — szép eredményeket értek el. Ebben az évben a megye Góliátos csoportjai csaknem húsz millió forint támogatást kaptak. Kifejtette: információi szerint jö­vőre országosan a Bozsik- programra százhatvan, a Góliátra száznyolcvan millió forintot kí­vánnak fordítani a Gyermek-, Ifjú­sági- és Sport Minisztérium költ­ségvetéséből, ami kevesebb mint az idei. Az elnök szerint: a műfü­ves pályákra biztosított 4,2 milli­árd forintos központi keretből kellene átcsoportosítani összege­ket az utánpótlás-nevelési progra­mok megvalósítása érdekében, hiszen most sok olyan kis telepü­lés is csatlakozott a programhoz, ahol nincs is felnőtt labdarúgó­csapat. Végül arról szólt az elnök, hogy az európai uniós csatlako­zás küszöbén a jövőben a terv- szerűség, az együtt gondolkodás lesz a jellemző a hazai futballélet valamennyi szereplőjére, hiszen csak így zárkózhatunk fel évek múltán az öreg kontinens közép­mezőnyébe. Az ünnepség a szövetség mun­káját segítő aktivisták jutalmazá­sával zárult. KARÁCSONYI VEGKIARUSITAS! F0CICIP0K RUHÁZAT A kumeklmi k kemeUi&it, imwiímk bizaÍMÓMl Ezt az ajándékot ne hagyja ki! Sportmez + nadrág 2800 Ft-tól. Megasport, Békéscsaba, & Rákóczi u. 1. (66) 444-040. P Sport a helyi médiákban Csaba Tv. December 22., vasár­nap, 19.30 (ismétlés vasárnap 22.20 és december 23., hétfő 17.05): Sporthírek, benne képes tu­dósítások: a Fitness Hungarotel TC Fani Aerobic és Fitness szakosztály karácsonyi gálájáról, a Békéscsabai KK-Gyula NB Il-es férfi kosárlab­da-mérkőzésről, a Karácsonyi Kupa korosztályos évadzáró vívóverseny­ről, további megyei hírek. Decem­ber 24., kedd, 18.45 (ismétlés de­cember 28., szombat, 17.50): Bé­késcsabai Előre NK—Szeghalom NB I B-s női kézilabda-mérkőzés. Orosházi Városi Tv. December 23., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. December 22., va­sárnap, 20.15: Hosszabbítás: a hét végi sportesemények összefoglaló­ja. Hétköznap, 17.45 és 20.30: Hosszabbítás. ■ Nálunk 30-asoknál minden # < élmény megosztható! Magyarországon hamarosan minden 3, ember közénk tartozik. Siemens MT50/SL At ab» akK aWt n»vw**t It 1U UtIMINO IWKHUt «Mb «Sffetetr*egy aluU yatosjKm esti akin aW-jUjt ab«» w» ws Sony Ericsson T300/SL’ + kamera- IMS Hit tm« es däUamkiW«) > MwéaeM sms «ss (is) ' (»*« Sony trktMá 1J00* kamera < MM! ' WAS • SíSKx Újsua ' lattstaUmi weimSÍMnsim Siemens AS0 >WAr- IMS Heti. wmskw es iMM««ktiWe>> ■ «IWVH-II SMV*<h (isi Siemens A50/SL Amíg a készlet tart! kkj&kfókstaM \jk^nsy(ijv i un f yjjld, webshop, westet.hu Ünnepi ajánlat Most ajándék DOMINO mmmmmmmmmmemum SIM kártyával!^ a Egyet fizet kettőt kap! Békéscsabán a sétálóutcán az Andrássy út 24-28. alatt és a Csaba Centerben. f----­Ü---------, Je siel o Kapcsolót

Next

/
Thumbnails
Contents