Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-16 / 292. szám
6. oldal - 2002. December 16., hétfő SZAMITASTE C H N I K A Hírek A FINN Nokia távközlésiberen- dezés-gyártó kedden közölte, hogy a mostani utolsó negyedévben a korábban vártnál gyengébb értékesítésre számít, mert a színes képernyős mobiltelefonok nem csábítják eléggé a fogyasztókat. A cég az utolsó negyedévi értékesítését 8,8-9,0 milliárd euróra becsülte most, a korábban jelzett 8,9-9,2 milliárd euró helyett. A SUN Microsystems és a Sony konszern megállapodása alapján a jövőben az Európában forgalmazott Sony PC-k néhány sorozatára a Microsoft Works helyett a Star Office-t telepítik. Az év végétől a japán gyártó a Star Office 6.0-ot alkalmazza a Nagy-Britanniá- ban, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában, Németországban és Svájcban eladott asztali számítógépei többségén. A HP átvette a vezetést a UNIX- szerverek piacán a harmadik negyedévben az International Data Corp. (IDC) által készített felmérés szerint, miután részesedése 2,5 százalékkal felülmúlta a korábbi éllovas Sun Microsystemsét. Az IDC adatai alapján a HP-nak 32,9 százalékos, a Sunnak pedig 30,4 százalékos részesedése volt. Fuzionáló játékprogram-fejlesztők A szakemberek szerint az egyre növekvő fejlesztési és terjesztési költségek az egyesülés felé terelik a következő években a legnagyobb európai játékprogram-fejlesztő cégeket. Az európai és amerikai programfejlesztők egyaránt sorra vásárolták fel a likviditási gondokkal küszködő, de nagy szakmai tudású, apró stúdiókat. Az ilyen kis szellemi műhelyek betagozása nagyobb cégek szervezeti kereteibe továbbra is folytatódik. A hatalmasra duzzadt fejlesztési költségigény azonban már a nagyokat is egyesülési kényszer felé tereli. A nagyságrendi szempontok nem csak a fejlesztésben, hanem a terjesztésben is érvényesülnek. Az egyesülés mellett szól az ellenséges felvásárlási kísérletek megelőzése is. Számos japán és amerikai óriás figyeli felvásárlási szándékkal a szakmát. A Microsoftnak például nem jelent gondot bárÚjdonság honlapunkon! Lapunk weboldalán ezentúl képgalériába gyűjtve tekintheti meg azokat a fényképeket, amelyekből csak egy-egy jelenik meg a nyomtatott lapban. Egy eseményről, különleges programról vagy érdekességről készített fotóinkat csokorba szedve színesben nézegetheti végig honlapunkon. A DARK AGE OF CAMELOT: Shrouded Isles 2003 februárjában jelenik meg Európa-szerte, közölte a Wanadoo. Az eddig nagy sikert elért MMORPG kiegészítője már mesterlemezre is került, bár mindez csak az amerikai változatra igaz, amely december 3-án kerül a boltokba. Az európai változat 2 angol, 3 francia, valamint 4 német szerverre engedélyezi majd a belépést, és az eredeti játékot 18 új zónával bővíti, amely világonként egy-egy új területet jelent majd. A játékban három új faj, hat új karakterosztály, új szörnyek, fegyverek, küldetések is lesznek. A 3D-s engine-nel rendelkező játék immáron a Netlmmerse 4.0-ás változatát használja, amely tovább emeli a játék szépségét, kihasználva a DirectX 8.1-es lehetőségeket, mint amilyen a dinamikus árnyék, a víz megjelenítése (tükröződés és hullámok), tükröződő felületek, látványos effektek, nagyfelbontású textúrák, fo- lyamatosabb animáció._______________________________________■ majd. A játékprogram-fejlesztő cégek éves árbevételének 40-50 százaléka hagyományosan az év utolsó negyedében keletkezik. A mostam szezon értékesítési eredménye annál is inkább mérvadó lesz, mivel most van először piacon egyszerre mind a három játékkonzol. A nagy egyesülések megvalósulását a szakértők 2003-2004-re valószínűsítik. Vezet a Harry Potter Az Egyesült Államok legfrissebb játékeladási toplistáján (november 17-23.) biztosan vezet a Harry Potter and the Chamber of Secrets című játék. Szinte biztos, hogy az azonos című mozifilm (Harry Potter és a titkok kamrája) premierje miatt ért a csúcsra a program, hiszen az előző héten jelent meg, és már akkor a dobogó harmadik fokán szerepelt. A PC-s játékok piacának alakulását szem előtt tartva nem okoz meglepetést az sem, hogy a tíz legjobb szoftver között hat stratégia játék foglal helyet. Kedvezményes SuSE Linux A SuSE Linux magyarországi irodája pedagógusok és diákok számára készített információs honlapjának megújulásával egyidejűleg kedvezménnyel kínálja legújabb operációs rendszerét. A megújult www.peda- gogus.suselinux.hu információs oldal egyik célja az, hogy pedagógusok és diákok számára olyan plusz információkkal tudjon szolgálni a cég, amelyekre egy iskolában szükség lehet. A weboldalt folyamatosan olyan programleírásokkal töltik fel, melyek a SuSE Linux használatához nyújtanak segítséget. A honlap négy részből áll. Az információ rovatban különböző információkat találhat a SuSE Linuxről és a vele kapcsolatos legfrissebb aktuális eseményekről. Az ismertetők rovat alatt minden hónapban bemutatnak egy-egy szoftvert, mely az oktatás szempontjából hasznos lehet. A közösség rovat arra való, hogy az egyes iskolák megosszák egymás között linuxos tapasztalataikat. Erre a célra szolgál a pedagógus levelezőlista is. A letöltés rovat alatt többek között azok a programok találhatók, melyek az ismertetők rovat alatt bemutatásra kerültek és amelyek nincsenek benne a disztribúcióban, vagy magyar nyelven eddig nem voltak elérhetőek. 2002. december 10-től az év végéig mindenki, aki érvényes diák-, illetve pedagógusigazolvánnyal rendelkezik, 33 százalékos kedvezménnyel, azaz bruttó 16 125 forintért vásárolhatja meg a SuSE Linux Professional magyar kiadását, amennyiben közvetlenül a SuSE Linux ÁG magyarországi irodájá- tól rendeli meg azt.____________■ Vírushíradó portál indult A közelmúltban kezdte meg működését a www.virushira- do.hu portál, amelynek alapvető célja, hogy a számítógépes vírusokkal kapcsolatban professzionális naprakész információt nyújtson magyarul. A Vírus Híradó készítői és szerkesztői - a 2F 2000 Kft. szakemberei - 1994 óta foglalkoznak vírusvédelemmel. A híradó napi üzemeltetésében négyfős szakmai stáb vesz részt. A portál heti (Vírus Híradó) és aktuális (Vírus Riadó) hírlevelei segítenek abban, hogy a regisztrált felhasználók percre készen értesülhetnek a legújabb, terjedőben lévő vírusokról, és ezen információk segítségével megelőzhetik az esetleges fertőzéseket. A folyamatosan bővülő információgyűjteményt az oldal szerkesztői úgy állították össze, hogy az irodai felhasználóktól a képzett it-szakemberekig mindenki megtalálja a számára szükséges hasznos információt. A portál „elsősegélyt” nyújt mindazoknak, akik még sosem foglalkoztak a vírusok elleni védekezéssel, vagy éppen egy konkrét támadást szeretnének elhárítani. A legfrissebb hírek és a rendszeres hírlevelek áttekintést, hasznos információt nyújtanak a vírusok világáról. A fórumokon keresztül a látogatók hamarosan segítséget kérhetnek az oldalt szerkesztő szakemberektől, illetve megoszthatják egymással tapasztalataikat, szakmai tudásukat. Információs halmazt kínál, amely mélyrehatóbb ismereteket nyújt, vírusleírásokat, szakmai definíciókat és statisztikákat tartalmaz. A magazin pedig tudományos és ismeretterjesztő oldalain a téma iránt általában érdeklődőknek szól. IBM mini tranzisztor A fejlesztésben a miniatürizálásnál a kutatókat a „fizikai határok”, az anyagvastagság, illetve a hőfejlődés jelensége korlátozzák. Az IBM számítógépfejlesztői a világ legkisebb működőképes tranzisztorának kifejlesztésével azonban tovább tolták a számítógépek szilícium építőelemei fejleszthetőségének határát. A cég bejelentése szerint az új tranzisztor hat nanométer hosszú (egy nanométer a méter egymilliárdod része), mintegy húszezerszer kiEricsson-Tetra-alternatívák Olcsóbb megoldásokat kínál a Tetra-rendszer helyett az Ericsson Magyarország a kormányzati szervek kommunikációját lehetővé tevő készenléti hálózat kiépítésére. Monszpart Zsolt, a társaság vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón közölte, hogy az Ericsson két olyan rendszert is szállítana az állam számára, amelyet már több európai országban, illetve tengerentúli nagyvárosokban is sikerrel alkalmaznak. A vezérigazgató-helyettes szerint e rendszerek ára a Tetra-rendszer költségeinek felét sem érik el. Előnyösek továbbá azért, mert a meglévő hálózatokhoz integrálhatóak és folyamatosan korszerűsíthetőek. A TetraTETRA (TErrestrial Trunked RAdio) Digitális, nagy területi ellátást biztosító radiószabvány, amelynek a készenléti erők számára létrehozott változatát az EU országainak Schengenben megfogalmazott felhasználói igényei alapján alkották meg. Az új rádiórendszer egységes technológiai bázison működik és közös akciók igénye esetén biztosítja az EU országaiban tevékenykedő készenléti erők közvetlen vezeték nélküli összeköttetését. A közös frekvencia, infrastruktúra és üzemeltetés ellenére az egyes felhasználói csoportok virtuálisan önállók, nem hallhatják egymást. Az alkalmazott több szintű diszpécserrendszer ugyanakkor lehetővé teszi, hogy rendkívüli események, katasztrófák esetén a helyszínre érkező különféle rendeltetésű erők ideiglenesen egy beszédcsoportba szervezve kommunikálhassanak egymással. WLAN-szolgáltatás a Westeltől rendszer kiépítése és üzembeállítása 51,3 milliárd forintot tenne ki. A vezérigazgató-helyettes jelezte, hogy az Ericsson Magyarország a kínált rendszerekről eddig még nem adott be ajánlatot a kormánynak, ám a cég a közeljövőben több bemutatót rendez az illetékes szakemberek számára. A szakember utalt arra a kormányhatározatra, amely szerint egy tárcaközi munkacsoportnak januárig kell áttekintenie és javaslatot készítenie arról, hogy a készenléti szervek működését segítő digitális rádió-távközlési rendszer hogyan valósuljon meg. Monszpart kifejtette, hogy az Ericsson GSM Pro elnevezésű megoldása egy zárt rendszerű GSM- hálózatra, az EDACS-rendszer egy zárt rádióhálózatra alapul. A vezér- igazgató szerint termékeik minőség, teljesítmény és ár alapján előnyösebbek a Tetránál, ám a hírnév tekintetében versenyhátrányban vannak. ■ sebb egy emberi hajszál átmérőjénél és a jelenleg használatos tranzisztoroknál mintegy tízszer kisebb. Az IBM kutatási alelnöke szerint az ilyen nagyságú tranzisztorok alkalmazásával a jelenleg lehetségesnél százszor több tranzisztor helyezhető el egy számítógéplapkán. Az új tranzisztorok a jövőben mind kisebb - számítógépek és elektronikus beps rendezésék gyártását teszik lehetővé. Matáv-GTS: összekapcsoltak A Matáv elsőként a GTS Datanet Távközlési Kft.-vei aláírta az összekapcsolási szerződést, amely mindenben megfelel a Hírközlési Döntőbizottság által jóváhagyott referencia-összekapcsolási ajánlatának (a MA- RIO-nak). A szerződés aláírásával párhuzamosan elkezdődött a Matáv és a GTS hálózatainak fizikai összekapcsolása is. Az új szerződés a május 15- én ideiglenes tartalommű megkötött összekapcsolási szerződést módosítja, a Hírközlési Döntőbizottság által jóváhagyott referencia-összekapcsolási ajánlatának megfelelően. A Matáv közölte, hogy más szolgáltatókkal is tárgyal a korábbi hálózati és összekapcsolási szerződések módosításáról, illetve kiváltásáról a MARIO feltételrendszerének megfelelően. A Westel november 26-tól a hazai mobilszolgáltatók közül Magyar- országon elsőként a Budapest Airport Rt.-vel közösen kísérleti vezeték nélküli helyi hálózatelérés (WLAN) szolgáltatást nyújt az arra alkalmas készülékkel és kártyával rendelkezőknek. Az üzleti felhasználók számára bevezetett, nagysebességű, vezeték nélküli intemethozzáférést kínáló szolgáltatás kezdetben díjmentesen érhető el. A WLAN olyan vezeték nélküli hozzáférési technológia, amely laptopok, kézi számítógépek, illetve később arra alkalmas mobiltelefonok használói számára biztosítja, hogy nagy sebességgel (akár 11 Mbit/s) férjenek hozzá a világhálóhoz, elektronikus leveleikhez, vagy vállalati intranet-oldalakhoz. A Budapest Airport Rt. segítségével a Westel kísérleti WLAN-szolgáltatását a felhasználó a budapesti ferihegyi repülőtér 2B terminálján veheti igénybe, a későbbiekben pedig számos forgalmas ponton (pl. bevásárlóközpontok, konferenciaközpontok) is elérhető lesz. A Westel WLAN-t 3 hónapig regisztráció és díjfizetés nélkül bárki könnyen elérheti, aki hordozható vagy kézi számítógéppel és WLAN-kártyával rendelkezik. Ingyenes MMS márciusig A Vodafone december 9-től indította multimédiás üzenet (MMS) szolgáltatását, amely hálózaton belül március 1-jéig ingyenesen, regisztrációs, havi és forgalmi díj nélkül vehető igénybe. A december 9-től elindult multimédiás üzenet (MMS) szolgáltatással a mobilszolgáltató összes ügyfele (havidíjas és VitaMax feltöltőkártyás) számára egyaránt lehetséges, hogy képüzeneteket küldjenek és fogadjanak MMS- képes mobiltelefonjukon. A felhasználók 17 európai országban örökíthetik meg kedvenc pillanataikat és küldhetik haza élményeiket egy-egy kép segítségével. A Vodafone-osok, egyedül álló módon a magyar mobilpiacon, a Westel és a Pannon GSM ügyfeleinek is küldhetnek képeket, akik SMS-ben értesülnek arról, hogy hol tudják WAP-on és interneten a képüzenetüket megnézni. A Vodafone minden ügyfelének lehetőséget biztosít a technológia kipróbálására. Március 1-jéig díjmentesen lehet hálózaton belül üzeneteket küldeni, más mobilhálózatba, illetve külföldi roaming esetén pedig naponta maximum 20 darabot. Az ingyenes periódus után az elküldött üzenetének után díjat számít fel a mobilszolgáltató az üzenet méretétől függően. ■ I melyik, az XBox játékkonzol szempontjából ígéretesnek tűnő programfejlesztő cég felvásárlása. Az egyesülési szándékok és lehetőségek feltehetőleg a karácsonyi szezon után, az értékesítési sikerektől függően körvonalazódnak