Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-11 / 288. szám
SPORT 2002. DECEMBER 11., SZERDA — 15. OLDAL IBÉKÉS MEGYEI Hl,AP Kesjár Attila magyar bajnok Komárom Ha eddig nem is, ezután biztosan egyik kedvenc városaként tartja majd számon Komáromot Kesjár Attila (felvételünkön), a békéscsabai Silver Falcon Lövész Klub versenyzője, aki a hétvégén a 25 méteres revolver kategóriában megnyerte a Duna-parti városban megrendezett országos elöltöltős és feketelőporos bajnokságot. A fiatalember százból nyolcvan- négy köregységet ért el, ami igencsak dicsérendő produktum. Jól teljesített a Kesjár Attila, Mekis György, Duna György, Polgár Lajos összetételű silveres kvartett is, amely a csapatversenyek során bekerült a legjobb tíz együttes közé. Az egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerülő lövész-szakág országos bajnokságán a revolver mellett, a 25 és az 50 méteres csappantyús puska számokban hirdettek még bajnokot. ■ Kiss Gergely elismerése Budapest Százhuszonöt fiatal sportoló részesült elismerésben az Oktatási Minisztérium „Jó tanuló, jó sportoló” pályázatának keretében. A díjakat a Néprajzi Múzeumban rendezett ünnepségen Magyar Bálint, a tárca vezetője, valamint Jánosi György, gyermek- ifjúsági és sportminiszter adta át. A10-15 éves korosztályban, valamint a 15 esztendősnél idősebb közép- iskolások között 4,8-as vagy annál jobb, a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói esetében 4,2-es vagy annál jobb átlag kellett a jelentkezéshez. Emellett az értékelésnél a 2001. szeptember 1. és a 2002. augusztus 31. közötti hazai és nemzetközi versenyeken elért kiemelkedő eredményeket vették figyelembe. Békés megyéből a junior országos bajnok, junior Eb negyedik birkózó, Kiss Gergely, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium diákja részesült elismerésben. ■ Reagál a vívóklub elnöke Sokat fejlődtek az ősszel Mérlegen a Jamina SE labdarúgócsapata A Jamina SE labdarúgócsapata az NB III Alföld csoportjában az őszi idényben 25 pontot gyűjtött, és ezzel a hetedik helyen végzett. A békéscsabaiak hétszer nyertek, négy alkalommal döntetlent értek el és négyszer vesztesen hagyták el a pályát, gólkülönbségük 27—24. Az együttes teljesítményéről Zsíros György edzővel beszélgettünk. Békéscsaba- Milyen tervekkel vágtak neki az őszi szezonnak? Mit sikerült teljesíteni ezekből a bajnokság első felében?- A terv az 5-8. hely valamelyikének megszerzése, illetve egy erős középcsapattá válás volt. Ennek elérése érdekében posztokra igazolva meg kellett erősítenünk a keretet, így került hozzánk Czirbus, Marik, Borbola, Cseke, Czinanó. A célkitűzést a jelenlegi hetedik helyezéssel sikerült teljesíteni. Három pont választ el bennünket a dobogótól, de azt kijelenthetem, hogy ezt az eredményt csak ilyen nyugodt háttér mellett lehetett elérni, mint amit a jelenlegi elnökség biztosított.- Mely mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményt a csapat, mikor maradt el a várttól a gárda?- Voltak nagy gólarányú győzelmeink (Békésen 4-1, a Szajol ellen itthon 5-1), de én mégis a hazai Jászberény elleni 2-2-es döntetlenre végződött mérkőzésen tanúsított taktikai fegyelmet tartom említésre méltónak. Ugyan fájó volt az egyéni hibából kapott gól, de pozitívum, hogy mindkétszer ki tudtunk egyenlíteni. Ellenkező példát is tudnék hozni: a hódmezővásárhelyi 1-1- es döntetlent. Igaz, hogy ekkor még csak a harmadik fordulónál tartottunk, és nem mondhatnám, hogy összeállt volna a csapat. Ezt bizonyítja a soron következő két vereség is a Szentes és az Algyő ellen.- A szakvezető szerint, egyénileg kik nyújtottak jó teljesítményt, kik okoztak csalódást? Kik szerezték a csapat góljait?- Borbola, Marik, Cseke Budapesten, Walfisch Kecskeméten főiskolás, így ők „levelezőn” végzik az edzéseket, velük csak pénteken találkozom. Annak ellenért, hogy autodidakta módon edzenek, fontos tagjai a csapatnak. Nem szeretnék sem kiemelni, sem elmarasztalni senkit, mert önmagához képest mindenki megpróbált hasznos és eredményes lenni mind az edzéseken, mind pedig a mérkőzéseken. Itt említeném meg az elmúlt év kí- sérletezéseinek eredményét, azaz, hogy több fiatal beépült, illetve beépülhet még az együttesbe, így Szabó, Vandlik, Kertész, Kere- peczky, Zahorán, Walfisch. A házi góllövőlistát Marik vezeti kilenc góllal, a további sorrend: Borbola 6, Kurilla 5> Cseke 3, Nagy M., Pozsár Zs., Horváth Z, Czinanó 1-1 góllal.- Milyen taktikával léptek pályára leggyakrabban, mely csapatrész nyújtotta a legjobb teljesítményt?- Mivel a tavalyi kerethez képest a középpályás (Cseke, Czinanó) és támadósorunk (Borbola, Marik) megerősödött, így támadószellemben játszottuk minden találkozónkat. A mérkőzések kilencven százalékában alkalmaztuk - még idegenben is - a rész-, illetve teljes letámadást. Az együttes leggyakrabban a 3-5—2- es rendszerben játszott. A támadójátékunk volt a jobb, amit a rúgott gólok száma is mutat. Egy kivétellel, minden mérkőzésen gólt szereztünk, és huszonhét alkalommal voltunk eredményesek. A védekezésben gyengébbek voltunk, elsősorban a rögzített helyzetek hárításánál voltak gondjaink, ezen még sokat kell javítanunk.- Mi lesz a csapat további programja a tavaszi rajtig? Kik segítették a munkáját?- December 6-áig heti három alkalommal még levezető edzéseket tartottunk, majd záró vacsorával fejeztük be az évet. Január 6- án egy ráhangoló edzéssel kezdjük a felkészülést. A városvezetők, az elnökségi tagok és szponzorok segítették, támogatták a csapatot, amit ezúton is szeretnék megköszönni - mondta befejezésül a szakvezető. V. L Totót! PPJEINK * 1 11 * 1 11 az SO. heti szelvényekhez 1. Bayern München-Schalke 04 1 2. Bremen—Mönchengladbach 1 x 3. Bochum-1860 München x 2 4. Cottbus-Dortmund 2 5. Hannover-Bielefeld 1 x 6. Leverkusen-Nürnberg 1 7. Rostock-Hamburg 1 x 8. Kaiserslautern—Hertha BSC 2 9. Wolfsburg—VfB Stuttgart x 2 10. Piacenza—Chievo x2 11. Bologna-Parma 1 x 12. Como—AC Milan 2 13. Udinese-Torino 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Juventus-Lazio x Békéscsaba „A megyeszékhelyi vívók a szakadás után” címmel december 6-ai, pénteki számunkban jelent meg írásunk a Békéscsabai Vívó Sport Egyesület (BVSE) és Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület (KLBVE) közötti nézeteltérésről. Mint ismert, az augusztusban a KLBVE klubjából kivált BVSE-s vezetők kifogásolták, hogy a KLBVE részéről többen is továbbra is a saját magukénak tekintik a BVSE-be igazolt tizenhárom párbajtőröző eredményét. Galli Zsolt, a régi klub Vezetőedzője erre reagálva a cikkben elmondta, hogy tudomása szerint a BVSE klubja nem rendelkezik cégbírósági bejegyzéssel, így idézzük „az eredmények és vele együtt a pontok is hozzánk számítódnak, bennünket gyarapítanak, legalábbis az átigazolási szezon kezdetéig, január 1-jéig...” A cikk után megkereste lapunkat Tüdősné Barna Magdolna, a BVSE elnöke, aki Kovács Jánossal a KLBVE elnökével egyeztetve a következő nyilatkozat közzétételét kérte: „ Tisztelt szerkesztőség! Galli Zsoltnak, a Békés Megyei Hírlapban december 6-án tett nyilatkozatát az alábbiakkal pontosí- tanánk: Tények: 1. A BVSE alapítását a Békés Megyei Bíróság 2002. augusztus 16-án (Pk 60/09/2002) bejegyezte. A vívóklub azóta működik, versenyzői létszáma szépen gyarapodik. Sajnáljuk, ha más forrásból téves információ került a nyilatkozó elé. 2. A két vívóklub közötti megállapodás nem egy,,gesztus", hanem szerződés, amit mindkét klub vezetősége a legjobb szándékkal fogalmazott meg. Ez tartalmilag egyértelművé teszi, hogy a BVSE versenyzői nem a Karácsonyi Lajos Vívó Egyesület számára gyűjtik a pontokat. Végül a versenyzők és edzőjük - akik otthagyták a ,,gödröt" (a KLBVE edzéseinek színhelye - a szerk.) - természetesen nem három hónap alatt tanultak meg eredményesen vívni, Pusztai Péter ezért dolgozik tanítványaival évek óta. A múltat ezzel lezártnak tekintjük. Sikereket kívánva: a BVSE elnöksége" A vitát ezzel lapunk is lezárta. ■ Városi kispályás labdarúgó-bajnokság Békéscsaba Az elmúlt hét végén befejeződött a 2002-2003. évi békéscsabai városi kispályás labdarúgóbajnokság őszi felvonása. Az állás: I. csoport 1. Sziszi-Szita 7 1 3 39-25 22 2. Csabatáj 7 1 3 38-24 22 3. Termorex 6 1 4 43-39 19 4. Filó és Tsa. 6S 25-21 18 5. Bészer 4 5 2 38-27 17 6. Csabagyöngye 5 1 5 38-40 16 7. Vadász panzió 5 1 5 30-36 16 8. Soproni Ászok 4 2 5 33-37 14 9. Fémfer 47 26-44 12 10. Muse 3 2 6 27-29 11 11. Bazsó Gm 3 2 6 42-47 11 12. Nádas FC 3 2 6 22-32 11 II. csoport 1. Békéslift 83 39-23 24 2. Vem-Elektronik83 39-24 24 3. Netzita 7 2 2 50-33 23 4. Őrláng 6 2 3 36-27 20 5. Zeli-Fém 6 2 3 24-28 20 6. Printomat 4 3 4 28-34 15 7. V. Kér. FC 4 3 4 23-30 15 8. Bosch 3 4 4 32-29 13 9. Shiedel K. 3 1 7 38-44 10 10. Hunvagis F. 3 1 7 25-34 10 11. Vfzmű SC 2 1 8 31-42 7 12. Eurogyémánt 2 1 8 31-48 7 III. csoport 1. Zeli-Ép 83 39-27 24 2. Aranycsapat 7 1 3 34-27 22 3. Fűtéstechnika 74 41-32 21 4. SKF Noster S 3 3 42-32 18 5. MCK S 2 4 38-38 17 6. Kis-Cserkész. s 2 4 39-41 17 7. Elitűr s 1 5 34-35 16 8. Károlyi és Tsa. 4 2 S 40-33 14 9. Alibi 88 4 1 6 37-39 13 10. Közútkezelő 4 1 6 37-49 13 11. Pedagógus 3 1 7 37-51 10 12. FC Glóbe 29 37-51 6 IV. csoport 1. Beavis & B 11 50-18 33 2. Fényes FC 92 64-24 27 3. Tondach 1 92 53-22 27 4. ThermálTaxi 6 2 3 38-35 20 5. Posseidon 5 2 4 30-23 17 6. Meló Diák 56 34-42 15 7. Gold FC 3 4 4 31-32 13 8. Cycló 3 3 5 25-30 12 9. Partium Press 3 1 7 36-51 10 10. Sördögök 2 2 7 27-47 8 11. HoczésM.4 7 20-57 4 12. Milecz Transz 110 16-43 3 V. csoport 1. BRMKK 10 1 i 63- 18 31 2. Adria Speed 8 1 2 69-29 25 3. Tréning C. 8 1 3 52-30 25 4. MTESZ 84 41-37 24 5. Valcer 7 1 4 45-37 22 6. CfHepa 5 3 3 44-33 18 7. Black Top 5 2 5 44-38 17 8. Bumeráng 4 4 4 39-42 16 9. Euro Oktaéder 4 2 6 60-72 14 10. Gerla 3 3 6 44-65 12 11. Herold 2 2 8 30- 5S 8 12. Kós Károly Szkil 1 10 31-67 4 13. Hungarotel 1 1 10 27-66 4 VI. csoport 1. Városháza 8 355-24 27 2. Máris Saint G. 8 2 1 80-22 26 3. Duvet Kft. 7 3 1 57-24 24 4. Ez Van 5 5 1 29-22 20 5. Vámhivatal 65 36-33 18 6. Szieszta P. 5 1 5 29-36 16 7. Tondach II. 4 2 5 22-36 14 8. Re-Cord 47 38-39 12 9. Majonéz 38 26-48 9 10. Elektroglóbe 2 2 7 26-62 8 11. AGFEF3 2 1 8 25-59 7 12. Csirkefogók5 6 15-33 5 Kézilabda gyermek bajnokság Orosháza Szerdán 8 órától Orosházán, az Eötvös-téri sportcsarnokban rendezi meg az Every Day Orosháza az országos gyermek kézilabda-bajnokság területi második fordulójának küzdelmeit. A viadalon két korosztályban (1989-90-ben születtek és 1991-92-ben születettek) négy csapat küzd egymással. A szerdai megmérettetésen Túrkeve, Berety- tyóújfalu, a Békéscsabai 2-es Számú Általános Iskola és az Every Day Orosháza csapatai lépnek pályára. Az első fordulóban mindkét korosztályban az Every Day Orosháza végzett az élen. ■ A Békéscsabai Városi Sportcsarnok 2002. december 29. 16.00-22.00 Tini disco *i 2002. december 31. 9.00 órakor Szilveszteri futógála 2002. december 31. Nagy durranás! 1 Károlyi és a váltó négy új országos csúcsa Két napon keresztül a dunaújvárosi Fabó Éva-uszodában rendezték meg a gyermek és ifjúsági uszonyos és búvárúszó bajnokságot, amelyen megyénket három szakosztály képviselte. Dunaújváros Az Orosházi Búvárklub tíz versenyzőt indított. A csapat legeredményesebb búvárúszója Lukácsik Ágnes volt, aki első éves ifjúságiként 1500 m-es uszonyos úszásban 16:51,78 perccel az ötödik helyen végzett. 800 m-en 8:52,95 perces idővel hatodikként úszott a célba. A fiúknál Andó Richard szép helyezéssel búcsúzott a gyermek korosztálytól. Saját számában az 50 m-es uszonyosban 29,91-el tizedik lett. A váltók derekasan küzdöttek a két-három évvel idősebbek között és jelentős megjavították korábbi eredményeiket. A Szűcs Dávid, Krivik Gergely, Pál Tamás, Mélis Gábor összetételű ifjúsági 4x100-as uszonyos négyes 4:24,07-es idővel hetedik, míg az Andó Richárd, Dimák Dávid, Andó Tamás, Rácz Oszkár gyermek 4x100 m-es uszonyos váltó 4:52,74-el a kilencedik helyet szerezte meg.- Csapatunk nagyobbik fele még nem elég régen sportol ahhoz, hogy ezen a bajnokságon jelentős eredményt várhattunk volna tőlük. A gyopárosi uszoda bezárása után még vidékre sem tudtunk eljárni edzeni. Kis csapatunk elszántan, összetartóan és kivétel nélkül dicséretre méltóan szerepelt — tekintett vissza az országos bajnokságra Pesics Zoltán vezetőedző. Az Orosházi Eötvs DPSE serdülő korú versenyzői jól szerepeltek a viadalon és feltették a koronát idei teljesítményükre. Nemes Béla vezetőedző így értékelt: - Károlyi Csilla 200 m-en új országos serdülő csúcsot úszott, ami önizalmat adott a csapatnak, így a 4x200 m-es váltónak sikerült tizenhat másodpercet lefaragni a fenálló országos rekordból. A második napon Károlyi Csilla saját 100 m-es rekordját javította meg a 4x100-as váltó első tagjaként, ami a többiekre is pozitívan hatott, így a nagy rivális Kaposvárt legyőzve új országos serdülő csúcsot értek el a lányok és aranyérmesek lettek. A Gyulai Kövizig Várfürdő Búvárklub színeiben állt rajtkőre az ifjúságiaknál Demján Anikó, aki az 50 méteres búvárúszásban az előkelő ötödik helyet szerezte meg. Ugyanezen a távon, de már az uszonyosoknál Demján a hetedik helyen csapott célba. Az Eötvös DPSE versenyzőinek eredményei. Lányok. Ifjúságiak. Búvárúszás. 50 m: 8. Kiss Zs. 23,55. 100 m: 4. Antali Sz. 49,72, 5. Károlyi Cs. 50,21, 7. Nemes A. 53,55. Uszonyos úszás. 50 m: 4. Károlyi Cs. 22,34, 6. Gelegonya R. 22,55,11. Nemes A. 24,46. 100 m: 4. Károlyi Cs. 49,12, 5. Gelegonya R. 49,48, 11. Kiss Zs. 52,03. 200 m: 2. Károlyi Cs. 1:45,62 (új országos serdülő csúcs), 4. Gelegonya R. 1:50,26, 9. Kiss Zs. 1:52,48, 11. Nemes A. 1:53,40.400 m: 4. Károlyi Cs. 3:51,69, 6. Nemes A. 3:55, 57, 7. Gelegonya R. 3:59,25, 8. Kiss Zs. 4:00,42. 800 m: 5. Kiss Zs. 8:26,71. 1500 m: 4. Kiss Zs. 16:19,65.4x100 m váltó: 1. Eötvös DPSE Orosháza (Károlyi Csilla, Gelegonya Renáta, Antali Szandra, Nemes Andrea) 3:21,43 (új országos serdülő csúcs). 4x200 m váltó: 2. Eötvös DPSE Orosháza (Károlyi Csilla, Antali Szandra, Gelegonya Renáta, Nemes Andrea) 7:26:36 (új országos serdülő csúcs). Fiúk. Gyermek. Uszonyos úszás. 100 m: 10. Károlyi Sz. 1:05,00. 200 m: 11. Károlyi Sz. 2:24,06. g \ A sötét mezes jaminaiak a bajnokság második (elében könnyedén 5-1-re verték a Szajol csapatát d-fotó< lehoczky péteh