Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-09 / 286. szám
S Z 0 L G Á L T A T Á S 2002. DECEMBER 9., HÉTFŐ - 11. OLDAL Hatvanéves a legmackóbb maci! A becslések szerint legkevesebb 400 gyerek, illetve az őket kísérő szülők vettek részt a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központban, a helyi 1. számú óvoda által, hagyományteremtő szándékkal, első ízben megrendezett városi Mikulás-ünnepségen. A rendezvényen a játék mackó centenáriuma apropóján rendezett mackótörténeti kiállítás legjeit is díjazták. Sarkad- Nemcsak a Mikulás-ünnepséget, hanem a karácsonyi ünnepkört felölelő rendezvényünk a mai - mondja Nagyné Szőlősi Erika, a házigazda óvoda vezetője. — A városi gyermeknapot a 2. számú, a nyuszi-bulit a 3. számú óvoda, míg a gyermekfarsangot a 4. számú óvoda rendezi meg. így a karácsonyi ünnepkör bekapcsolásával teljes a kör. A városi Mikulással fényképezkedni, sétakocsikázni lehet, játszóház jellegű foglalkozást is szerveztünk. A gyermekek saját kezűleg készített karácsonyi ajándékokkal lephetik meg családjukat. A német Steiff cég éppen száz éve dobta piacra az első játékmackót. A centenáriumi kiállításra több mint száz mackó érkezett, cseppett sem volt könnyű helyzetben a városi Mikulás, alias Szabó Imre, dr. Szabó László alpolgármester, illetve Papp Károlyné óvodapedagógus alkotta bírálóbizottság. A legnagyobb macit Szőke Tünde Ilona, a legkisebbet Vass Réka prezentálta. A legmacibb mackó díjat Laczkó Imre, közel hatvanéves Teddy brumija, a legkülönlegesebb mackó díjat Ungor Enikő marionett macija nyerte. A legtöbb macit - szám szerint 21-et - kiállító Nagy Anita csakúgy, mint a legrövidebb ideig a polcon tartott, éltes macit bemutató Rövid Pál is elismerésben részesült. Felvételünkön Rácz Szilárd saját macijával D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET SMS (30) 4061-110 Politika. Miért háborodtak sokan fel, amikor a magyar miniszterelnök a román ünnepet ünnepli? Hiszen az a szülőhazája! DFZ * Hogy Magyarország 2002 májusától Romániához tartozik, nem lenne baj, ha nem magyarellenes lenne az új kormánya! Medgyessy miért nem Romániában lett miniszterelnök, akkor ünnepelhetné Erdély magyar megszállás alóli fel- szabadulását! Hol vannak az ígéretek, már elfelejtették őket vagy soha nem is gondolták komolyan? * F! Mi nem Sziléziát vagy Karintiát követeljük vissza, hanem Erdélyt! így a török és az osztrák példád már erősen sántít... * Az új kormány fél éve alatt 15 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Mit .mutat,a sötét jöyőkép: ___________ lé tszámleépítéseket, intézmények bezárását vagy azt, hogy nem fizetik ki a béreket? UA * Amióta elvörösödött a térkép, sorra zárnak be a gyárak. A megválasztott vezetőkben nem bíznak, vagy inkább azokban, akik megválasztották őket? * A miniszterelnökünknek Kovács László a gyámja, hogy mindig a háttérben látható? Ki a miniszterelnök? * A magyar diplomáciának is megjött a Mikulás! A Medgyessy-kormány kétszer kapott óriási pofont röpke egy hét alatt. Az egyiket Nastase adta, a másikat Mikulás. Maci * Dzurinda hihetetlen gőggel oktatta ki a magyar kormányt európaiságból, utalva a kedvezmény-törvényre. Nastase pedig a Gozsdu-vagyonnal távozott, miután még egyszer megalázta Magyarországot a Kempinskiben. Hibás-e a külpolitikánk feneketlen jóindulatáért, naivitásáért? Ennek nem szabad még egyszer előfordulnia. Mr. X ______ Cs abán, a Lepény Pál? Haán Lajos utca közti átjáró lassan kamion- parkoló. A közterület-felügyelők hol vannak ilyenkor? Az út lassan tönkremegy! "eSZeS” A UPC cég új csatornákat osztott a magyar menübe, csak egy se magyar! Jobb adókat vártunk. In-Grid Sok a csatangoló eb. Ha megharapnak valakit, a járókelő szívja meg, ha elütik vagy elviszi őket a sintér, a kutyusok. A gazdik mikor szívnak?! SIUX Mindenkinek üzenem, akkor is la- katolja le a kerékpárját, ha csak öt percre megy be a boltba! BÖBE Kedves PJ! Ha a dohányreklám- törvénnyel kapcsolatban kérdésed vagy problémád van, a polgármesteri hivatalban segítségedre lesz- nek! Üdv. WEST_________________ Sarkad nem hajdúváros._________ Le írhatná végre valaki, miért akarunk uniós tagok lenni, ha ott csak tiltások vannak (mákos tészta, disznóvágási! Nehogy az ígéretek földjére szavazzunk! Valóság show. Való Világ. A kiszavazó showra mintegy 100 millió forintot költöttek az emberek. Az Aranyágra 11 millió gyűlt össze. * Felhívás! Szeptember 14-én Judit eltűnt a Big Brother- házból. Jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen. Kérjük, hogy aki bármit tud róla, írjon a 30/514-1181 számra. Magas jutalom! SMB * BK-nak üzenem. Sajnos a „gagyi? műsorok ilyen magas nézettsége nemcsak az ORTT-t minősíti, hanem az erkölcsi mocsokba hatalmilag süllyesztett magyarságot is. ATT1 Várfürdő. 2002 januártól áremelés, nyáron átalakítás. Eredmény: labirintus-öltöző, átjáróházas, selejtes csaptelepes tusoló, két kis medencében az emberek egymás hegyén-hátán zsúfolódnak, leülni sincs hely. ígéret a mi pénzünkből: emelt szintű szolgáltatás, a belépővel mindent használhatunk. Miért nem iható a Halászlányos kút vize? (Lehet, hogy iható, de egyelőre nem tanácsos kipróbálni. Nem készültek el a bakterológiai leletek, ki tudja, mivel mérgeznénk magunkat. — A szerk.) Kérlek segítsetek, hogy Gyulán az autista iskolát karácsonyra meg tudjuk lepni számítógéppel a fejlesztő programokhoz. T.: 20/372- 0891, Gitta ______________________ A mobilom egyenlegemről levett a központ 813 forintot. Állítólag lejárt a három hónapi idő. Miért nem maradhat rajta, ha nem tudom lebeszélni? (Rajta maradhat, ha a határidő lejárta előtt feltöltöd a számlád! - A szerk.)_________ A kínai bolt megnyitását nem akadályozhatta meg a város, mert az ingatlan nem az övé. A kamara beleszólhatna az engedélyek kiadásába, ha lenne rá módja, efgé Aggódó anya! A szülők némelyikét nem érdekli, hogy a tetű szétdúrja a családot. A szer keveset ér, ha nem mosnak-takarítanak rendszeresen. Az Univerzál áruház ruházati osztályain csak az idős korosztály talál magának ruhát. A fiatalabbakra is gondolniuk kellene! (vevő) Nagyon köszönöm a telefonokat és az sms-eket! gravírozás Telefonom kijelzője összekarmo- lódott. Fel lehet polírozni? Tel.: 30/906-5193. ____________________ Sz ombaton délelőtt Csabán, a volt SPAR előtt fehér pitbullt sétáltatott egy fiatal lány. Szájkosár nélkül, ezer ember között! Hol vannak az illetékesek? Zsé Szívküldi 27 éves ördögfióka keres olyan angyallányt, aki kivezetné a barátnőtlenség szörnyű poklából! Help! T,: 30/264-4023 _________________ Sz ombaton a Nariban mellettem ültél a dj melletti boxban. Rövid, barna hajam van, sötét pulcsiban voltam, te pedig fekete pólóban, a hajad szőkésbarna. Ha magadra ismersz, légy szíves hívj, kérdeznék valamit! T,: 70/262-7682.________ Sz iasztok srácok! 25 éves, magas, fekete hajú, kék szemű lány komoly kapcsolatot keres! T.: 30/415-3561. Luxor Telefondoktor A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 49. héten a Luxor számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat sorsolták ki: E hétre átvitt határszám: 39. A nyerőszámok húzási sorrendben: 34, 2, 58, 1, 10, 13, 55, 68, 51, 5, 9, 42, 40, 4, 65, 12, 61, 11, 3, 16, 50, 49, 52, 41, 21, 54, 48, 38, 28, 6, 22, 31, 75, 25, 24, 47, 17, 46, 43, 53, 73, 23, 64, 69. Az Első Képet a 25 kisorsolt nyerőszám után érték el. AZ Első Keretet a 39 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort (telitalálatot) a 44 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztályonkénti darabszáma és nettó nyereményösszege: Luxor 1 15 869 302 forint Első keret 1 2 267 043 forint Első kép 79 21523 forint Keret 169 26 829 forint Kép 29 997 850 forint A következő heti számsorsolás határszáma: 40. A következő hétre átvitt jackpot nettó összege: 47 650 447 forint. A pályázatra jogosító szelvényszám végződések a december 2. és december 7. között vásárolt Luxor szelvényeknél az alábbiak: 57 75 77. ■ Minden napra testmozgás címmel kaphatnak tájékoztatást a telefondoktortól december 15-éig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjelnappal hívható. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 49. játékhéten az 5/90-es lottó nyerőszámai a következők: 17,18, 33, 41, 59. * A Jokerszám: 487123. * A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 49. játékhéten a 6/45-ös lottó nyerőszámai a következők: 4, 6, 12, 24, 26, 39. A pótszám: 25. Vonalban vagyunk. Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Természetesen levélben, telefaxon és e-mailen is fordulhatnak hozzánk, ezeknek a hívószámait megtalálják lapunk más helyén. Csupán egy kérésünk van: a borítékra, levelekre írják rá: „Vonalban vagyunk...”. A fogyatékossági támogatás egyelőre nem változik A Békés Megyei Területi Államháztartási Hivatal irodavezetőjétől, Purcsi Jánostól megtudtuk: szóbeszéd tárgya ugyan, de nem kaptak hivatalos hírt a támogatás változásáról. A juttatás jelenlegi összege alapesetben - tehát kis mértékű fogyatékosság esetén — az öregségi nyugdíjminimum összegének (amely ma 20 ezer 100 forint) a 65 százaléka. A halmozottan fogyatékosok továbbra is a nyugdíjminimum 80 százalékára jogosultak. Ameny- nyiben az öregségi nyugdíjminimum változik, annak arányában emelkedik a fogyatékossági támogatás összege is. Lapunk terjesztésével kapcsolatos gondjaikkal hívják ingyenes, zöld számunkat: 06/80/922-012. Olvasóink írják Advent vagyon, bank, kölcsön, pláza nélkül Királyként született, de szegénységben, állatok közt, jászolban. Így volt megírva azon a pergamenen, hol mindannyiunk sorsa meg vagyon írva. Megszületett a Fény, és mi már tudjuk, hogy az idő méhe érettünk próbálta, alázta, pokolra küldte... - ám feltámadott, értünk, kik talán meg sem érdemeljük... Mostanában nagyon meg sem érdemeljük... Háborúk készülnek a világban, globális, embertelen érdekek feszülnek egymásnak. Ürügyül kihasználnak mindent! A politikusok meggyalázzák a vallásokat, aljas módon befolyásolják a népet - minket is, kik megint egy hatalom uszályában vergődünk! Milyen szánalmas volt hallanom a vezetőinket, amikor azt bizonygatták, hogy micsoda szilárd bástya vagyunk! — mintha csak az ötvenes években lettem volna...! Csak most az ellenkező oldalra fája szél, arra dől a nád... - fúj! Aki akkor született, nem a szél irányát nézte, hanem isteni útját! - ilyen egyszerű, de ilyen nehéz is! Szilárd volt a hite, szilárd a mi hitünk? Hit, család, szeretet, Jézus van-e? Jézuska van-e a karácsonyfákhoz? Szeretet van-e? Bocsánat, szeretnék pontosítani, nem vagyonról, bankról, kölcsönökről, plázákról, pénzről, pénzről, pénzről beszélek, hanem csak ,,úgy” a szeretetről, amiről Ő még csak gőgi- csélt, de a pokolnak máris harsona volt! Felnőtt ember nehezen kulcsolja imára a kezét, ha nem szokta, de talán ebben az adventben megteszi! Mácsai Attila, Békéscsaba Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA MOZI: 17.45-kor: Bad Company - Rossz társaság (amerikai akciófilm) * 20.00-kor: Álmatlanság (amerikai thriller). BÉKÉSCSABA, CENTER MOZI: 12.30, 14.00, 15.30, 17.00, 18.30, 20.00-kor: Harry Potter és a titkok kamrája (m. b., sz., am. családi film) * 15.00, 16.00, 17.15, 19.30-kor: Télapu 2. — Veszélyben a karácsony (m. b„ sz., am. családi vígjáték) * 21.30-kor: Bourne-rejtély (akciófilm) * 18.15-kor: 2020: A tűz birodalma (angol akció sci-fi) * 20.30-kor: A szállító (francia krimi). GYULA, PETŐFI MOZI: 17.45, 20.00-kor: Egy fiúról (angol vígjáték). OROSHÁZA, APOLLÓ MOZI: 17.45, 20.00-kor: A vörös sárkány (amerikai pszicho- thriller). SZÍNHÁZ ^»7 Békés Megyei Jókai Színház December 9-én, ma 19.30 órakor FILHARMÓNIA Anyakönyvi hírek GYOMAENDRŐD Születés: Szalóki Attila és Ábrahám Anita fia Valentin. SZEGHALOM Házasságkötés: Marton Katalin (Körösladány) és Uhrin János (Körösladány). Születések: Csongrádi Zoltán és Molnár Edit fia Zoltán, Papp Károly és Nánási Mónika leánya Kinga (Körösladány). 2002. DECEMBER 9., HÉTFŐ - RÁDIÓMŰSOR Kossuth ikh-aih 540 kHz; urh-fm 67,4 MHz) Petőfi (urh-fm 98,8 met 96,7 MHz) 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Vallási műsor. 14.04 Zene-szóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök..." (magazin). 17.05 Pénz, piac, profit. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek. 20.35 Karácsonyi könyvvásár, 2002. - Andaházy Kasnya Federico: A fejedelem. 21.05 A Szabó család. 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Etikai kódex. 23.00 Kenó. 23.04 Lemezmúzeum - Václav Talich vezényli a Cseh Filharmonikus Zenekart. 24.00 Közlekedés 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.16 Riport-interjú-stúdió- beszélgetés. 9.52 Apró-cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Szimbólumok hétről hétre. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz plusz. 11.15 Élj jól! 11.38 Zöldjelzés. 11.45 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 14.00 Kívánságműsor. 1700 Csúcsforgalom. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 Hang-szóró - Könnyűzenei híradó. 21.04 Koncertek az Európai Rádió Szövetségének (EBU) felvételeiből. 22.00 Kupé. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Dzsesszmagazin. 24.00 Éjfél után... Helyi rádiók Csaba Tv RÁDIÓ 1 CERVINUS, SZARVAS (FM 95,2 MHz) * CSABA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104 MHz) * RÁDIÓ 1, BÉKÉSCSABA (FM 100,9 MHz) * RÁDIÓ 1, GYULA (FM 90,5 MHz) ★ RÁDIÓ 1, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz) * RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) * RÁDIÓ 1 SÁRRÉT, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz) * START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz) * RÁDIÓ 47, GYULA (FM 96 MHz) *T0R0NY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) 17.05 Sporthírek 17.25 Eurogazda 18.00 Orosházi hírmagazin 19.00 Híradó 19.15 Gazdasági magazin 19.40 Mese 20.00 Híradó 20.15 Kisváros, 4. (magyar film) 21.00 Híradó 21.20 Gazdasági magazin (ism.) 21.45 Orosházi hírmagazin (ism.) 22.50 Képújság támogatás emelkedése? Többször érdeklődtünk az illetékeseknél, de nem tudtak érdemben válaszolni — kérte segítségünket mozgássérült olvasónk. Napjainkban gyakran hallhatunk, olvashatunk a médiában a különböző támogatások, segélyek emelkedéséről.- Várható-e a fogyatékossági