Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-09 / 261. szám
MMM 2002. November 9., szombat HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL TISZTELT OLVASO! Ez év végéig a Kormány Stadia az Euröpai Uniónak a Nemzeti Fejlesztési Tervei (NFT j, amely tartalmazza az Európai Unió Strukturális Alapjaiból támogatandó legjelentősebb fejlesztéseket. A 2004-2006. időszakára vonatkozó NFT négy ágazati, az ország egészét érintő és egy regionális operatív progrembanfoglaljaösszeacélkitűzéseket támogatandó tevékenységeket A Regionális Operatív Program (ROP) a helyi érdekek feltárásán alapul, a tematikus fejlesztéseket a helyi, regionális sajátosságokhoz, a helyi igényekhez illeszti, beágyazza helyi környezetűid», erősíti a régiók önállóságát. A magyar területpolitika jövőképe olyan szerkezetre törekvés, amelyben a különböző társadalmi-gazdasági adottságú térségek eltérő, sajátos fejlődési pályáikon, de egymással összhangban fejlődnek, miközben mérséklődnek a területi különbségek és az ország szervesen kapcsolódik Európa regionális, térségi folyamataihoz, térszerkezetéhez. Kedves Partnerünk! Számítunk az Ön közreműködésére, észrevételeire, javaslataira. Dr. Nagy Sándor területfejlesztési politikai államtitkár - Miniszterelnöki Hivatal REGIONÁLIS PROGRAM FEJLESZTÉSEK EU TÁMOGATÁSSAL Mi a Regionális Operatív Program? A StrukturáSs Alapokhoz rendelt pénzforrások megszerzésének I Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) elkészítése, benyújtása és elfogadtatása. A terv a 2004-2006 közötti időszakot öle# lel az Unió tervezési időszakának megfelelően. Az uniós források elköltése meghatározott operatív programokon keresztül lehetséges ■ ez Magyarországon őt programot jelent: infrastrukturális, agrár és vidéklejesztési, gazdasági versenyképességi, humánerőforrás fejlesztési és regionális operatív progam. A Regionális Operatív Program az ágazati operatív programokkal együtt biztosítja a Nemzeti Fejlesztési Tervben kitűzött célok megvalósítását A ROP nem fed le tehát egy-egy régió teljes fejlesztési szükségleteit, hanem olyan célokra koncentrál, amelyek végrehajtása elsősorban a régió területi sajátosságaihoz illeszkedve helyi érdekeket szolgál. Az ágazati programokban meghatározott általánosan szükséges fejlesztéseket egészíti ki. figyelembe veszi a régiónként eltérő speciális igényeket és a megvalósításban részt vesznek a helyi, kistérségi szereplők. A ROP elsődleges feladata - amellett hogy specials jellegéből adódóan Magyarország 2004-2006-ra vonatkozó Nemzeti Fejlesztési Tervében megfogalmazott valamennyi cél megvalósításához hozzájárul - a kiegyensúlyozott területi fejlődés elősegítése. Részeiben tekintve ez azt jelenti, hogy javul a gazdasági és társadalmi fejlődés infrastrukturális feltétele, a régiók gazdasági versenyképessége és a környezet minősége. Az NFT keretében megvalósuló fejesztések érdemben és számon kérhető módon segítik a területi kiegyenlítést, a regionális program pedig olyan szerkezetű és tartalmú, amely a régiók önállóságának erősödését témogaía. Ennek érdekében a ROP vegyes szerkezetben készült amely a tematikus és a regionális szerkezet ötvözését jeleni Ez a struktúra egyidőben képes biztosítani a progam egyszerű és hatékony végrehajtását valamint a regionális sajátosságoknak meglétek) intézkedések megjelenítését Módot teremt arra, hogy az egyes régiók fejlesztési céljaikhoz egyértelmű keretösszegekkel rendelkezzenek, és megfelelő biztonságot jelent, hogy az adott forrás ténylegesen az érintett régióban kerüljön felhasználásra. Középtávú fejlesztési célok Aprogram tartalma elsősorban a területfejlesztési politika hosszú távú céljait meghatározó Országos Területfejlesztési Koncepción és a régiok által kidolgozott fejlesztési stratégiákon alapul és egyben illeszkedik az NFT stratégiájában megfogalmazott célkitűzésekhez is. Ezeket az alapdokumentumokat, valamint a régiók által kidolgozott helyzetelemzéseket és az azokra épülő regionális fejlesztési stratégiákat figyelembe véve a ROP a kővetkező középtávú fejlesztési célokat határozta meg. • Ahelyi életkörülményekben meglévő különbségek csökkentése A kiegyensúlyozott területi fejlődés érdekében alapvető ;cti, > hogy cjfitíienjenek az életkörülményekben, a közszolgáltatásolt valamint a ■ közösségi célú információ hozzáférésben megtevő térség különbségek. Szükséges továbbá a településkép esziéékus és rendezett kialakítása, a települési környezet állapotának javítása, valamint a térség jobb Innovációonentáll gazdaságfejlesztés a Közép-Dunántúli régióban • Vállalkozásokat és technológiai innovációt támogató létesítmények és szolgáltatásaik (ipari parkok, inkubátor házak, logisztikai központok, innovációs központok) fejlesztése • Kkv-k együttműködési készségének és kommunikációs kultúrájának fejlesztése • Turisztikai vonzerők fejlesztése • Térségi közúthálózat infrastruktúrájának fepesztése Az innováció terjedésének felgyorsítása a Nyugat-Dunántúli régióban • Agazdasági központok szolgáltatásainak fejlesztése • A K+F tevékenységek, az innovációs központok hálózatának és a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése • Regionális alapon szerveződött logisztikai központok és a kiszolgálásukat támogató közlekedési infrastruktúra fejlesztése Együttműködésen alapuló gazdaságfeiiesztés a Dél Dunántúli légióban •Klaszterek létrejöttét elősegítő fejlesztések • Innovációs központok, inkubátorházak. kisebb kapacitású logisztikai központok leépítése, fejlesztése, szolgáltatási* bővítéséhez kapcsolódó beruházások • Temafrkus torisztikai termékcsomagok fejlesztése A régió hagyományos értékein alapuló gazdaságfejlesztés az Észak- Magyarországi régióban • A vállakózások letelepedését és működését támogató gazdaság infrastruktúra és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése • Az innováció feltételeinek megteremtése • Atorizmus jövedelemtermelő képességének erősítése A gazdasági szerkezet dverbkkáiása az Észak-Altőkk régióban • Aválalkozási infrastruktúra fejlesztése • A kis- és középvállalkozások piád kapcsolatait üzletviteli tevékenységeit segítő tanácsadások támogatása • A K+F központok (különös tekintette! a Debreceni Egyetem, a Szolnoki és a Nyíregyházi Főiskola) és a vállalkozások közötti együttműködések ösztönzése • A régió természeti értékeire (folyóvizeire, termálvizére, táji értékesre) alapozott turizmusfejlesztése Dél-Alttlldi régió versenyképességéi növelő termelő infrastruktúra fejlesztése •Térségi elérhetőség javítása 9,‘Ml 2Í í&V6'íÉ>bÍJm&ÜÉ •Üztefrtermelö infrastruktúta fejtesztésetés ftófoaati működésük segiteseiot •Aváüaikozásokegyüttmiíködésétsegitíi beruházások ösztönzése a A régiók gazdasági Igényeihez Igazodó tudásbázis kialakítása • Helyi erőforrásokra építő fenntartható és innovatív fejlődés A fejlesztések alapját a régiók természeti, kulturális és épített értékei jelenik, amelyek állapotának megóvása és ésszerű hasznosítása kiemelt fontosságú feladat. A gazdaság fejlődésének ösztönzése a régiók hagyományos gazdasági szerkezetéhez illeszkedik, ítetve a meglévő tudományos, kutatói bázisra építve célja a válalkozások működésének modernizációja. További cél. hogy a régióban lévő munkaerő aBtalmazkodó képessége javtájon és a gazdasági igényekhez ieszkedö képzettséggel rendelkezzen. • A helyi szereplők összefogásával megvalósuló kezdeményezések, fejlesztésöt ösztönzése Az eredményes és jelentős hatású fejlesztés érdekében a különböző terűiéi szintek (helyi, kistérségi, megyei) és a különböző jellegű helyi szervezetek (magán szektor, önkormányzatok, nonprofit szervezetek, egyetemek és kutató intézetek) között, ország határon is átnyúló partnerség és együttműködés alapvető fontosságú. A több fejlesztési területek régiónként más megközelítési módokat igényelnek, ennek oka a régiók eltérő fejlettségi szintjében és különböző társadalmi-gazdasági karakterében keresendő. Támogatható tevékenységek a régiókban 1. Települési életminőség javítása Megrótt területfejlesztési akciók a Közép-Magyarországi régióban •Településközpontok funkdóbövítése • Termeszei környezetvédelme, zöldfelületek fejlesztése • Helyi környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése • Integrált közlekedési rendszerek kiaiakiiása A települési életkörülmények javítása a Közép-DunántúS régóban • Helyi környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése • Térségközpontok fejlesztése • A kommunikációs kultúra fejlesztése és informatikai adatbázis kiépítése a közszférában A Nyugat-Dunántúf régió településhálózatának minőségi fejlesztése • Település rehabBádó • A települési közszolgáitalások minőségének javítása • Aszabadidös tevékenységek infrastruktúrájának javítása A társadalmi-gazdasági környezeljavítása a Dél-Dunánlúl régióban • Tetepöfés rehabStáció • Kulturális, sport és közösségi infrasfruktúra fejlesztése • Eredei funkcióját vesztett iparterületek (települések barna-öveinek) felújítsa, hasznosítási szintének növelése • Településeken belüli zöldfelületek védelme Az életminőség javításával kiegyensúlyozott területi fejlődés biztosítása az Észak-Magyarországi régióban • Arégión belüli elérhetőségi viszonyok javítása • Atérségkőzpontok fonkdóbővüléséflek elősegítése • Akőmyezeí infrastruktúra színvonalának fejlesztése Kistérségi központok, közép- és kisvárosok lakó- és gazdasági környezetének javítása az Észak-Alföld régióban •Akis- és középvárosok településközponfrainak fepesztése. rehabütádója • A kis- és középvárosok környezeti terhelését csökkentó infrasfrittrturális fejlesztések • Akőzösségi célú informatikai infrasfruktúra fejlesztése Fenntartható, komplex vízgazdálkodás a Dä-AiSM régeim • Vízvédelem éskapcsotódó infrasfruktúrafejlesztós • Fenntartható és ésszerű vízhasználat • Turizmushoz kapcsolódó vizek (termálvizek horgászat) hasznosítása Balaton, mint környezeti érték megóvása • Vízminőség védelmét szolgáló komplex beavatkozások • Tájrehabilitádó, a csúszásveszélyes magaspartók stabilizálása •Térségi biomassza, megújuló energiaforrások hasznosítása 2. Aregionális gazdaság versenyképességértek javítása Gazdasági versenyképesség erősítése a Közép-Magyarországi régióm • Szolgáltató- és inkubátorházak fepesztése • Kis- és középvállalkozói (kkv) hálózatok fejtesztése • Arégió turisztikai potenciáljának fejlesztése • A közúthálózat sugaras szerkezetének oldása •Aváüalkozások, munkavállalók alkalmazkodóképességének javítása • Aszakképzési kínálat regionális igényekhez való illesztése • FiegionáSs tudásközpontok fejlesztése He/yí foglakoztatási kezdeményezések • Szociális gazdaság támogatása Az EU-torrások várható mértéke Magyarország a Strukturális Alapokból évente mintegy 200 milliárd forint támogatásra számíthat az NFT keretein belül. A 2004-2006 közötti időszakbán a regionális programra a források minimálisan 25 %-a jut ez számszerűsítve a jelenlegi terv szerint 143 milliárd forint európai uniós támogatást jelent A ROP régiók közötti forráselosztása a jelenleg hatályos Országgyűlési Határozat alapján három fő mutató Sgyelembevétetóvel történik: • a régió gazdasági fejlettségét mutató egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP). 50% mértekben, • a terüetfejlesztósí szemponttól kedvezményezett kistérségek lakó- népességének száma. 20% mértékben, • a régió lakónépességének száma, 30% mértekében. Hogyan készül a regionális program ? A regionális program az NFT részeként került kialakításra, jelentőségét az arfc. hogy Magyarország a dokumentum elkészítésével az Európai Unió- hoz való csatlakozás egyik fontos feltételének tett eleget E2 a dokumentum meghatározó lesz az uniós támogatási források elérésében. A tervezés során helyzetelemzések készültek, melyekre alapozva dolgozták ki a regionális stratégiát. Ez szolgált kiindulópontként a regionális program megalkotásában azzal, hogy kijelölte a fő fejlesztési területeket Aregionális program egyeztetési anyagát a Kormány 2002. október 22-én jóváhagyta, az ezt köve» társadalmi vita után a végleges dokumentumot decemberben fogadja el a Nemzeti Fejieszlési Terv egyik alprogramjaként A program alapvetően egy széles társadalmi egyeztetésre épülő dokumentum, amelynek végrehajtásában a helyi önkormányzatók, civil szervezetek és vállalkozások vesznek részt A társadalmi egyeztetésben a régiók legfőbb partnerei a megyei fejlesztési tanácsok és ügynökségek a kistérségi társulások, a megyei és helyi önkormányzatok, a munkaadói és munkavállalói szervezetek, civil és szakmai szervezetek, valamint a lakosság. A javaslatokat a regionális fejlesztési ügynökségek összesítik és dolgozzák fel a VÁTI Területlejtesztesi Igazgatóság közreműködésével. Az információ szolgáltatásban, a vélemények összegyűjtésében a Miniszterelnöki Hivatal kistérség megbízottai is közreműködnek. A regionális programnak a társadalmi egyeztetés során módosított tartalmát a regionáfe fejlesztési tanácsok, véglegesítik, majd a Nemzeti Fejlesztési Terv részeként a Kormány 2002 decemberében hagyja jóvá, és Magyarország ezt követően nyújtja be az év végéig az Európai Unió felé. A regionális programok folyamatosan elérhetőek a régiók honlapjain, a VÁTI Kitt. honlapján lvww.vati.hu). valamint a Nemzeti Fejlesztési Terv internetes lapján, az EUtoriumon lwvw.eutotium.hul. ahol bárki szabadon hozzászólhat, véleményt adhat a tervezetről Nyugat Dunántúl rágó «vywytesfoaiiu Dét Dunántíá régiá «mdStthii közeo-Maovaraszáa rák) www.prcr6go.hu Közép- Dunántúl régi vwwv.kdrti.liu VÁTI TerüleftottBszfea Igazgatóság Joganyagtisztító tervezetek Hiteltörlesztés a szántóterület alapján Mintegy 172 törvényt, illetve törvény erejű rendelet hatályon kívül helyezését tartalmazza a kormány deregulációs előterjesztése. A kabinet tegnapi ülésén tárgyalt a többi között az APEH-elnök kinevezésének és felmentésének szabályozásáról. Budapest A kormány szabályozni kívánja az APEH-elnök kinevezésének és felmentésének szabályait - mondta a kabinet ülését követően Kiss Elemér kancelláriaminiszter. Tájékoztatása szerint a szerv vezetőjének megbízatása hat évre szólna és a korábbiakkal ellentétben indoklás nélkül nem lehetne felmondani neki. Az elnök személyére továbbra is a pénzügyminiszter tehet javaslatot, de az illetőt az Ország- gyűlés költségvetési bizottságának is meg kell hallgatnia. László Csaba pénzügyminiszter elmondta: nem lát okot arra, hogy a jelenlegi elnök helyett mást javasoljon a törvény elfogadása után, de Király László Györgynek is át kell mennie a javaslatban foglalt procedúrán. A kabinet tárgyalt arról is, hogy az APEH tevékenységéből kerüljön ki a Bűnügyi Igazgatóság. Kiss Elemér elmondta: a joganyag tisztázott, csupán az kérdéses még, hogy az adónyomozók melyik szerv felügyelete alá kerüljenek. Az igazságügy-miniszter javaslata alapján összesen 172 törvény, illetve törvény erejű rendelet hatályon kívül helyezését terjeszti a kabinet az Országgyűlés elé. A kancelláriaminiszter indoklása szerint ez jelentősen tisztítja a hatályos joganyagot. A többségében módosításokat tartalmazó tervezet Kiss Elemér tájékoztatása szerint nem jelent érdemi deregulációt. A kormány döntése értelmében megváltozik a mezőgazdasági termelők hiteleinek támogatásáról szóló szabályozás. Korábban már határoztak a mezőgazdasági termelők éven belüli hiteleinek támogatásáról, illetve a hiteltörlesztések könnyítéséről, de abban a termelő teljes területét vették alapnak. A mostam módosítás szerint ez a teljes szántó- területre csökken. Részben az európai uniós jogharmonizáció miatt, részben a magyarországi pénz- és tőkepiac fejlődése következtében szükségessé vált egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosítása - indokolta az ezzel kapcsolatos előterjesztést László Csaba pénzügyminiszter. A jogharmonizáció miatt eltörlik az a szabályt, mely szerint a tulajdonosnak legfeljebb 15 százalékos tulajdon- része lehet a hitelintézetben. Szintén az unió szabályaihoz igazodva emelik meg a szövetkezeti hitelintézetek tőkekövetelményét az eddigi 100 millió forintról 250 millió forintra. Háromszorosára emelik 2003 januárjától az Országos Betétbiztosítási Alap felső határát, amely 2004 januárjától a tervek szerint még ennek is a duplája, 6 millió forint lesz. A tőkepiac fejlesztése érdekében átlagosan 50 százalékkal csökkennek a tőkepiaci szereplők által megfizetett felügyeleti dijak - közölte a pénzügyminiszter. NAGY ESZTER DÓRA Nem árnyék a volt Orbán-kabinet PlLISCSABA Az exminiszterelnök pénteken megbeszélésre hívta volt kormányának tagjait az előző kabinet elleni támadások és a 2003. évi költségvetés kapcsán. A tanácskozás egy pilisi fogadóban folyt, zárt ajtók mögött. beszélésen körvonalazni kívánják azt a politikai és jogi stratégiát, amelyet a vádakkal szemben érvényesítenék1 tliajd/- Az! mégíkcsM képtétóiség,* hogy a hivatalban lévő kormány miniszterei azzal házalják végig a világot, hogy az előző kormány antiszemita lett volna - mondta hozzátéve, hogy ezt a vádat Magyarországgal és egy szabadon választott magyar kormánnyal szemben talán még soha nem képviselték a világban.- Ezt az önsors- és nemzeti érdekeket rontó politikát meg kell állítani - vélekedett hozzátéve, hogy ebben az előző kormányOrbán Viktor szerint az előző ''‘kormánnyal szembeni támadások ártanak' a nemzet hírnevének és a magyar polgárok becsületének. Mint a tanácskozás szünetében újságíróknak elmondta: az a vád, hogy az előző kormány nacionalista és antiszemita lett volna, nemcsak, hogy minden alapot nélkülöz, de sok millió ember becsületébe is belegázol, és árt Magyar- ország nemzetközi tekintélyének. Szavaiból kiderült, hogy a volt kormánytagokkal folytatott megnak, illetve a vádakra adott válaszoknak lehet szerepe. Orbán Viktor utalt arra is, hogy a megbeszélésen körvonalazódó stratégia mind a vádakkal, mind pedig a költségvetéssel kapcsolatban érezhető lesz az ellenzék parlamenti politizálásában. Hr/. -Ijßln U • < Kérdésre válaszolva az exkor- mányfö cáfolta, hogy Piliscsabán az árnyékkormány ülésezett volna. Mint fogalmazott, Magyaror-. szágnak most nincs szüksége árnyékkormányra és az elkövetkezendő időszakban sem lesz. Orbán Viktor határozottan cáfolta azt a felvetést, hogy egyes hírek szerint a Fidesz stílusváltást kíván végrehajtani politikájában. A nap második felében az exminiszterek a költségvetéssel foglalkoztak. _______________mti Hírek Javult a családok helyzete Az 1990-es években a gyermekes családok helyzete romlott a gyermeket nem nevelőkhöz képest, s pozitív változás 2000-től következett be. A kedvező folyamatokban a családpolitikai intézkedések mellett az is közrejátszott, hogy a fiatalok idősebb korban vállalnak gyermeket. A többi között ez derül ki abból a 20 ezer háztartásra kiterjedő vizsgálatból, amelyet az ENSZ Fejlesztési Program finanszírozásával a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ELTE Szociális Munkás és Szociálpolitikai Tanszéke végzett 2001 októbere és 2002 márciusa között - jelentették be tegnap Budapesten. MTI MiG-29-esek - hosszabbítás A jövő hét végére fejeződik a magyar légierő tizennégy MiG-29-es vadászrepülőgépének üzemidőhosszabbítása. A légierő tervei szerint egyébként a 27 meglévő MiG-29-es közül összesen 20-21 repülőgépet szeretnének megtartani 2012-2014-ig, párhuzamosan a 2005-től beérkező tizennégy Gripen vadászrepülőgép mellett, mti EU-szintű határátkelőhely Átadták pénteken a kelebiai határőrizeti kirendeltséget. A 220 millió forintból elkészült létesítmény az Európai Unió normái szerint épült meg. Béndek József vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnoka a halaszthatatlanul elvégzendő feladatok között említette az idegenrendészeti és a menekült- ügyi törvények módosítását, hatékonyabbá tételét. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a befogadott és eljárás alatt álló migránsok ellátása a költségvetést terheli, miközben 67 százalékuk tovább indul Ausztria felé. mti Áremelés a postánál A Magyar Posta Rt. november 15-től átlagosan legfeljebb 5,6 százalékkal emelheti a hatósági áras kategóriába tartozó tarifáit - közölte a postát felügyelő Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM). A közlemény szerint az MP az idei veszteséges gazdálkodása és a jövő évi várható költségnövekedések ellentételezése miatt kezdeményezte a minisztériumnál a tarifaemelést. A díjemelés a lakosságot csak kis mértékben érinti, mivel a hatósági áras postai szolgáltatások forgalmából a lakosság csak 10,3 százalékkal részesedik. A hatósági árak emelkedése jellemzően a nagyfogyasztókat, a bankokat és a biztosítókat érinti, mti Emlékezők kopjafája Túlélők és családtagok is emlékeztek tegnap a bala- tonkeresztúri autóbusz-baleset áldozataira. A lengyel zarándokok közül tizenkilencen lelték halálukat a keresztúri körforgalmi csomópontban, ahol az áldozatok emlékére emlékművet állítottak. A haranglábat, Deák-Varga Dénes és Glück Lóránt alkotását Balás Béla kaposvári megyés püspök áldotta meg. Dr. Hatala József rendőr vezérőrnagy, az ORFK közbiztonsági főigazgatója és Rafal Wisniewski, a Lengyel Köztársaság nagykövete emlékezett az áldozatokra, somogyi hírlap ■