Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-07 / 259. szám

2002. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK NŐI TÜKÖR /HIRDETÉS •15. OLDAL SZEXMÚZEUM nyílt a napokban New Yorkban. A régi szexplakátokat, újságokat, képeket, őspornóvideókat, erotikus tárgyakat és eszközöket bemutató tárlat anyagát öt éven át gyűjtögették szor­gos kezek. A hatvanas évek szexuális forradalmának szabadságharcosai ma már talán csak emlékezni tudnak a látottak felett, mások viszont máris tiltakoznak a kicsapongás újabb példája ellen. fotó, epa Sztárpletykák STEVEN FŐGURUJA. Steven Seagal korábbi üzleti partnere, egy producer beperelte a sztárt, azt állítva, hogy Seagal 60 milli­ós kárt okozott neki, amiért nem forgat le négy filmet. Úgy hírlik, a filmszínész buddhista lelki tanácsadója, Mukara nem helyesli, hogy Seagal filmezik. ROSS BARÁTNŐJE. Botrány­szag lengi körül a Jó barátok cí­mű sorozatból ismerős Ross-t, civil nevén David Schwimmen, aki egyre többet mutatkozik új barátnőjével. Carla Alaport leg­alább féltucatnyi internetes por­nóoldal ügyeletes sztárja. Nem­rég az Emmy-díj átadásán jelen­tek meg együtt, munkahelyi szokásává ellentétben Carla felöltözve érkezett, ízléses, bo­káig érő, tengerkék-zöld ruhá­ban. ■ Tüntetők a pucérság ellen Vallási csoportok tiltakoztak Chilében Christian Jamett fotó­művész azon próbálkozása el­len, hogy lefényképezzen egy 130 emberből álló tömeget, amint meztelenül pózolnak a sivatag közepén. A fotózáson egy 70 éves férfi is részt kíván venni, aki azt nyilatkozta, elő­ször életében szabadnak akarja érezni magát. A helyi metodista prédikátor szerint a művész Szodomává és Gomorává teszi az egész sivata­got. A legidősebb szerv A legidősebb pénisz körülbelül 100 millió éves. Ezt egy tudomá­nyos konferencián jelentette be David Siveter paleontológus pro­fesszor, miután előkerültek az ivaros szaporodás legkorábbi is­mert nyomai. A him párzósz­ervet egy brazíliai kövületben ta­lálták, s egy ősi, alig 1 milliméte­res rákféléhez (egy úgynevezett osztrakódához) tartozott. Az osz- trakódák ivarsejtje tízszer na­gyobb volt, mint a testük hossza, ráadásul a kis állatok két pénisz- szel rendelkeztek. Az evolúció egypéniszű veszteseinek nincs okuk irigykedni, hiszen van, aki­nek még azzal az eggyel is meg kell küzdenie.-------incT TOTtimc-1 i'iili!ií)lE>i5it g.TA cf Tájékozt ató az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2002. évi pályázatairól » « • « SS • S A 2002. évi pályázatok A részletes pályázati felhívások a minisztérium hon­lapján - www.ihm.gov.hu - elérhetők és letölthetők, illetve a minisztérium Dob utcai portáján (1077 Budapest, Dob u. 75-81.) átvehetők. A pályázatokkal kapcsolatban felvilágosítás kérhető az alábbi vonalas készülékről helyi tarifával hívható telefon­számon: +36-40-200-454 A pályázatok beadási határideje: 2002. november 22. „eDemokrácia - önkormányzatok a világhálón" A támogatás célja, hogy valamennyi önkormányzat ren­delkezzen internet-kapcsolattal, így aktív részese legyen az információs, tudásalapú társadalom kialakulásának, és megtehesse az első lépéseket az elektronikus közigazgatás irányába. Pályázhatnak: • települési önkormányzatok és körjegyzőségek:- PC-re és internet-hozzáférésre- Hiteles információs kapcsolathoz szükséges hitelesítési szolgáltatás és ellenőrzött behívási szolgáltatás igénybe vételére „eVilág - digitális tartalom és kultúra" A támogatás célja, hogy elősegítse nemzeti kulturális értékeink megörökítését, az elektronikus világban történő megjelenítését; valamint a határon túli magyarság kulturális támogatása és a hazai nemzeti kisebbségek kultúramegőrzésének elősegítése az EU integráció jegyében. Pályázhatnak: • levéltárak, múzeumok, egyházi gyűjtemények ­nemzeti kulturális javak, maradandó értékű iratok elektronikus feldolgozásához és hozzáférhetővé tételéhez szükséges eszközökre és szolgáltatásokra • non-profit szervezetek, költségvetési intézmények és felsőfokú oktatási intézmények - az információs társadalom térnyerését elősegítő új kiadványok elkészítésére • civil, non-profit szervezetek, amelyek vállalják a határon túli nemzeti kulturális értékek, illetve a magyarországi nemzeti kisebbségek kultúrájának digitális feldolgozását, terjesztését • civil és non-profit érdekvédelmi és segítő szervezetek- a közhasznú tartalomszolgáltatás, közösségteremtés és a fogyatékkal élők társadalmi integrációját elősegítő tartalmak fejlesztésére és publikálására „esély - a felzárkózásra" A támogatás célja, hogy elősegítse a társadalmi verseny- képesség javulását, az e-demokrácia kiteljesedését lehetővé téve az állampolgárok számára, hogy az infor­mációs társadalom nyújtotta lehetőségekkel széles körben élhessenek. Konkrét cél a közösségi hozzáférési pontok bővítésének ösztönzése. Pályázhatnak: • könyvtárak, művelődési központok, teleházak fenn­tartására vállalkozó szervezetek - számítógépre és internet-hozzáférésre • valamennyi települési önkormányzat - számítógépre és internet-szolgáltatás biztosítására „eGeneráció - informatika a gyermekekért" A támogatás célja, hogy elősegítse az informatikai kultúra kialakulását a gyermekek környezetében, biztosítva a jövendő nemzedékek számára az esélyegyenlőséget az információs társadalomban elengedhetetienül szükséges készségek elsajátításához és a tudásalapú társadalom­ban való versenyképességhez. Pályázhatnak: • gyermekotthonok - számítógépre és internet- szolgáltatás biztosítására • védőnői munkakörben foglalkoztatott személyek, önálló védőnői szolgálatok, illetve fenntartóik ­számítógépre, internet-szolgáltatás biztosítására, informatikai távoktatási anyagra • szakmai non-profit szervezetek - kismamák, védőnők számára is használható oktatási anyagok kidolgozására „Az információs műveltség térnyeréséért" A támogatás célja, hogy segítse az információs társadalom kiépítésében kiemelten fontos szereppel bíró célcsoportokat az informatikai kultúra gyors elsajátításában, elősegítve ezzel az infokommunikációs eszközök használatának térnyerését. Pályázhatnak: • állami, önkormányzati fenntartású közgyűjtemé­nyekben, közművelődési intézményben, egyházi gyűjteményekben dolgozó közalkalmazottak és pedagógusok - számítógép beszerzésének támo­gatására, internet-szolgáltatás biztosítására és informatikai távoktatási anyagokra. Részletes információk: www.ihm.gov.hu „Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium idei pályázatainak kedvezményezettjei olyan társadalmi csoportok és szervezetek-önkormányzatok, közművelődési és közgyűjteményi dolgozók, pedagógusok, védőnők, gyermekotthonok, kulturális intézmények és civil szervezetek - melyek az információs társadalomban az új készségek hordozóivá, terjesztőivé válnak. Kérem, éljenek a pályázatok nyújtotta lehetőségekkel!' £ ; Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter Agybajok a kagylózástól? Bármennyire alacsony mértékű a mobiltelefo­nok által kibocsátott sugárzás, mégis komoly befolyással lehet az agy védelmi mechaniz­musára, és ezáltal akár agydaganatot is okoz­hat - állítják finn tudósok. A szolgáltatók sze­rint azonban a világszerte eddig lefolytatott csaknem kétszáz vizsgálat nem igazolta egy­értelműen, hogy bármiféle egészségügyi koc­kázattal járna a telefonok használata. Fordulatot adhat a mobiltelefonok hatását kutató elemzések sorában az a tanulmány, amely nem­régiben jelent meg egy szaklapban. A cikket Lennart Hardell svéd onkológus írta a stockholmi munkaegészségügyi intézet felméréséről, amely­be 1617 olyan beteget vontak be, akiknél 1997 és 2000 között agytumort diagnosztizáltak. Az ered­mények szerint azoknak, akik analóg rádiótelefo­Pereskedő telefonálók nokat használtak, egyharmaddal több esélyük volt a megbetegedésre, mint másoknak. A felmérés alapján a daganat kifejlődésének veszélye nagyobb volt az agynak azon az olda­lán, ahol a betegek általában a telefont tartották. A tanulmány szerint azoknál, akik több mint tíz évig használtak analóg rádiótelefont, a rák kiala­kulásának veszélye 80 százalékkal volt nagyobb. Egy másik, kétéves kísérletsorozat arra muta­tott rá, hogy a mobiltelefonok által kibocsátott su­gárzás komoly befolyással lehet az agy védelmi mechanizmusára. A finnországi, sugárzással és a nukleáris biztonsággal foglalkozó hatóság kuta­tócsoportja arra az eredményre jutott, hogy a mobilok sugárzása károsíthatja az úgynevezett vér-agy gátat. A vér-agy gát az a mechanizmus az agy hajszálereiben, amely gátolja a káros anya­gok bejutását a vérből az agy állományába, vala­mint az agy által termelt anyagok jó részét nem engedi kijutni a véráramba. A sugárzás viszont a hajszálerek falát alkotó sejteket összezsugorítja, ezáltal ártalmas molekulák is bejuthatnak a sej­tek között képződő réseken az agyszövetbe. A vizsgálatot lefolytató Darius Leszczynski professzor arra mutatott rá, hogy a sugárzás a hajszálerek falát alkotó sejtek proteinjeit célozza meg, sőt már egy órányi sugárzás is összezsugo­rította a laborban tenyésztett emberi sejteket. Leszczynski szerint ez egy olyan válaszreakció, amely normális esetben csak olyankor lép fel, amikor a sejt megsérül. Ez a hatás komoly kö­vetkezménnyel járhat az ember egészségére nézve: fejfájást, al­vászavarokat és fáradtságérzetet okozhat, de más, egyelőre belát­hatatlan következményei is le­hetnek. A változások például be­folyásolhatják a sejtek életciklu­sát, a normális sejtpusztulást, sejtcserélődést is, ha viszont a sejtek nem pusztulnak el idő­ben, tumorok is képződhetnek az agyban. A szolgáltatók tiltakoznak, és leszögezik: a forgalmazott készülékek teljesítik az egyes országokban megszabott szabvány fel­tételeit, a határértékek pedig úgy lettek megálla­pítva, hogy azok az egészségre ártalmatlanok le­gyenek. Mások ugyanakkor azt szeretnék, hogy a mikrohullámú és más elektromos eszközöket is teszteljék legalább olyan szigorúan, ahogyan a gyógyszereket - tehát ne utólag, hanem a piacra juttatás előtt derüljenek ki az esetleges ártalmas hatások. Egy amerikai neurológus két éve rosszindulatú agydaganata miatt beperelt több távközlési vállalatot arra hivatkozva, hogy azok el­mulasztották közölni a vásárlókkal: a mobiltelefonok erős elektro­mágneses sugárzása rákot és más egészségkárosodásokat okoz­hat. Dr. Newman 1992 és 1998 között használt analóg rádiótele­fonokat, és szerinte ezek hibáztathatok azért a rosszindulatú da­ganatért, amit 1998-ban diagnosztizáltak bal tarkólebenyében, a füle mögött. A tumort eltávolították, de Newman bal szemére megvakult, memóriakiesésekkel küzd és lelassult a beszéde is. Az orvos nyolcszázmillió dollárt követel. Ha igaza bebizonyosodik, perek sora várható. Nyílt nap Gépíró és Gyorsíró Szakiskola, Orosháza, Székács József u. 15., a nyílt nap folyamatos. Békés Megye Képviselő-tes- tülete Megyei Művelődési Köz­pontja és Kézműves Szakisko­lája, Békéscsaba, Luther u. 6., november 8-án, pénteken 9.00 óra, helye: Békéscsaba, Oroshá­zi út 32. Békés Megye Képviselő­testülete Farkas Gyula Mező- gazdasági, Ipari Szakképző Intézet és Gimnázium, Bé­kés, Hőzső u. 39., november 9-én, szombaton 9.00 órától: gimnáziumi képzés, mezőgaz­dasági szakközépiskolai és mezőgazdasági szakiskolai képzés (helye: Békés, Hőzső u. 39.); ipari szakközépiskolai és ipari szakiskolai képzés (helye: Békés, Vásárszél u. 6.); informatikai szakközépiskolai képzés (helye: Békés, Kossuth u. 4.). BMKT Óvoda, Általános Is­kola, Speciális Szakiskola és Diákotthona, Békés, novem­ber 14-én, csütörtökön 8.00 órától. Jegyelővétel Békéscsaba, sportcsarnok, 2002. nov. 15., 19 óra Fellépnek: KOZMIX * SUB BASS MONSTER* PICASSO ! BRANCH * PATAKY ATTI­LA * CANXSTA ZOLEE ÉS A KARTEL ÉS MÉG SOKAN MÁSOK! jegyek elővételben 550 Ft-ért kaphatók (helyszínen 700 Ft): BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP HIRDETÉSFELVÉTELI IRODÁJA (Békéscsaba, Munkácsy u. 4J, TERJESZTÉSI ÜGYNÖKSÉGE (Gyula, Városház u. 20/A), VÁROSI SZERKESZTŐSÉGE (Orosháza, Kossuth u. 6-8.) ww.r, inkM.i.i.í±Aa. BÉKÉS MEGYEI hírlap) A nők jobban bírják Egy finn kutatásból most tu­dományosan is kiderült az, amit a nők eddig is tudtak: a stresszt kiváltó események, mint például a házastárs ha­lála vagy az anyagi problé­mák jobban megviselik a fér­fiak egészségét, mint a höl­gyekét. A kutatás során 2991 közalkal­mazottat (73 százalékban nőket, 27 százalékban férfiakat) kérdez­tek különböző típusú stressz­helyzetekről. Négy fő témakört vizsgáltak: családtagok halála, betegsége; pszichológiai vagy szexuális erőszak áldozatává vál­ni; különböző társas kapcsolat­beli konfliktusok, például válás; súlyos anyagi gondok. A kutatás bebizonyította, hogy van összefüggés a krízishelyze­tek és a későbbi, egészségbeli problémák között. Mind a négy eseménytípus okozta krízis ösz­szefügg a pszichológiai problé­mákkal, és a megromlott egész­séggel. Legnegatívabb hatást a családtag halála vagy betegsége okozza - nyilatkozta Mika Kivmiki, a kutatás egyik vezető­je, a Helsinki Egyetem Pszicholó­gia Szakának professzora. Egy éven keresztül vizsgálták a megkérdezetteket, az előző év stresszt keltő eseményeivel kap­csolatban. Többek között azt fi­gyelték, hogy hány napig bete­geskedtek az alanyok a stresszt követő évben. A tanulmány be­igazolta a korábbi kutatásokat, amelyek szerint a férfiakat job­ban megviseli a stressz. A férfiak nemcsak többször betegedtek meg, de pszichológiai problémá­ik is növekedtek, több alkoholt fogyasztottak és erősebben dohá­nyoztak. Ugyanakkor a nőknél is sűrűsödtek a pszichológiai prob­lémák, de nem betegedtek meg annyian. ___________________■ Cs aládi esemény jj Ez alkalommal köszöntjük sok ; szerettei szerető édesanyánkat, I anyósomat, nagymamánkat, dé< : nagymamánkat. További jó egészséget kívánunk!

Next

/
Thumbnails
Contents