Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-07 / 259. szám
2002. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK — 11. OLDAL MEGYEI KÖRK ÉP/HIRDETÉS Középiskola az EU-határon A határrendész osztályok óráinak egy részét a határőrizeti kirendeltségen tartják. Felvételünkön a 11. b-sek láthatók egy emlékezetes foglalkozás után Megalakult a polgári frakció Nagyvonalúságot vártak volna a kormánypártiaktól A képviselő-testület alakuló ülése után sajtótájékoztatót tartottak a jobboldali képviselők. Orosháza Németh Béla bejelentette, nyolc taggal, a Fidesz-MDF támogatásával mandátumhoz jutott képviselőkből, megalakult a polgári frakció, amelynek három fős vezetőtestülete egy évre kapott megbízást. A frakció vezetőjévé Németh Bélát választották, helyettesei Dominkó Sándor és Volencsik Zsolt.- Az alakuló ülést megelőzően többször is tanácskoztunk, végiggondoltuk szerepünket, lehetőségeinket. A város érdekében minden olyan programot támogatunk, ami az itt élők életét megkönnyíti, segíti a település továbbfejlődését. A bizottságokban a választási eredményeknek megfelelően kaptunk megbízást, ám ennek elérése nem kis erőfeszítésünkbe került. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy egy külsős delegáltunk bizottsági tagságát a baloldal nem fogadta el, holott mi nem szóltunk bele abba, hogy a szocialista-SZDSZ-es- munkáspárti koalíció kiket küldött külsősként a testület munkáját segítő bizottságokba - mondta Németh Béla. Dominkó Sándor szerint, ilyen arányú választási eredménynél nagyvonalúságot vártak volna a kormánypárti többségű testülettől a bizottsági helyek elosztásánál. Volencsik Zsolt pedig azt hangsúlyozta, bár konstruktivi- tásra törekszenek, ha a baloldal rákényszeríti a polgári frakciót, az együttműködés könnyen ellehetetlenülhet. KOVÁCS ERIKA Nótaénekesek versenye A döntőben találkozhatunk a legjobbakkal Nótaszó szűrődött ki nemrégiben a nagyszénási Czabán Samu művelődési ház falai közül. Az intézmény adott otthont az I. Békés megyei magyarnóta-énekes verseny elődöntőjének. Nagyszénás A verseny színhelyén, a művelődési ház kiállítótermében ez alkalommal egy másik művészeti ág, a képzőművészet is teret kapott: Homoki Imre helyi festőművész képeit állították ki.- Chlebik István zenész ötlete alapján valósítottuk meg a ma- gyamóta-éneklési versenyt, ahol szinte a teljes Tiszántúl képviseltette magát. A verseny színvonala felülmúlta a várakozásainkat. A Pörneki Anikó operaénekes vezette zsűri végül 10 nótaénekest juttatott be a döntőbe, amelyet november 17-én 17 órakor rendezünk meg itt, a művelődési ház színháztermében — tudtuk meg Jávorcsik Bélától, a Czabán Samu Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójától. - A 10 döntőbe jutott nótaénekes közül kiemelkedik a mezőberényi Szilágyi Ida teljesítménye, aki a lehetséges 50 pontból 49-et szerzett. Döntőbe jutott a két nagyszénási énekes: Szpisják Mihályné és Varga Mihályné is. A közönség találkozhat november 17-én a mindössze 11 esztendős, fábián- sebestyéni Kábái Alexszel, aki rendkívül tehetséges fiatalember. ______ K. E. Hu szonegyezer elemet gyűjtöttek Orosházán hagyomány, hogy a takarítási világnap alkalmából veszélyeshulladék- gyűjtő versenyt rendez az ön- kormányzat. Orosháza A játékosok összesen 376 kilogramm akkumulátort, 295 liter étolajat és 21 ezer 862 szárazelemet gyűjtöttek össze. A veszélyes hulladéknak számító anyagok a verseny révén nem a szeméttelepre kerülnek tehát, hanem ártalmatlanítás vár rájuk. Az önkormányzat udvarán összegyűjtött szárazelemet a Guardian Hunguard Kft., az olajat a Biofilter Kft., míg az akkumulátorokat a MÉH szállítja el. Az első díjat, egy mikrohullámú sütőt Szemenyei Krisztina, a második díjat (olajsütő) Nagy Dániel, a harmadik díjat (kaspó, pohárkészlet és videokazetta) Varga Ilona nyerte. Különdíjban részesült a legtöbb olajat összegyűjtő Horváth Ferenc, a legtöbb elemet behozó Nagy testvérek: Ágota, Tamás és Dániel, valamint a legtöbb akkumulátort leadó Kiss Csaba. Különdíjban részesült még Szemenyei Krisztina, a Móricz óvoda, Nagy Tamás, Szu- la István, Nagy Dániel, Iványi Dániel, Kovács Károly, Szita Dóra, Tompa Pál és Kiss Csaba. ik»i Ismét közösen pályáznak Enyhíteni az állástalanok gondját A közhasznú munkások foglalkoztatását, s ezzel a munkanélküliségből adódó gondok enyhítését tartja az egyik legfontosabb feladatnak Hunya Tiborné, Hunya község polgármestere. Hunya Hunya Tiborné programjában kitüntetett szerepet kap a csatornák karbantartása, a liget rendezése, az intézmények megfelelő módon való működtetése. A PHARE pályázati támogatást nyert bekötőút megépítésének hiányzó fedezetét is mielőbb meg kell teremteni, hogy Hunya zsáktelepülés jellegét megszüntető beruházás megvalósulhasson. A lakosság körében komoly igény van rá, hogy a községben idősek klubja működjék. A polgármester szeretné, ha ennek feltételei mielőbb meglennének. Hunya község hét tagú új önkormányzatában hat képviselő a korábbi ciklusban is viselte e tisztséget. Az alakuló ülésen a polgármester havi bruttó illetményét 149 ezer forintban állapította meg a testület. A település társadalmi megbízatású alpolgármesterévé dr. Fabó Jánost választották. CS. R. NŐI KÁBÁT VÁSÁRLÁSAKOR MOST •4, ENGEDMÉNYT ADUNK! AZ -4MANDK SZAKUZLETEBEN BÉKÉSCSABÁN A CSABA CENTERBEN A Körös-völgyi kerékpárút Kardos és Csabacsüd közötti hiányzó szakaszát Csabacsüd, Kardos és Szarvas közösen építi meg. Kardos—Csabacsüd Ezt a vállalást a három település megállapodásban is rögzítette. A munkálatok összesen 47 millió forintba kerülnek. A korábban közösen benyújtott két pályázatuk közül az egyik nyert. A megyei területfejlesztési tanács a költségek tíz százalékával segít. Sikertelen volt viszont az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságtól nyolcvan százalékos támogatást kérő pályázat. Most ugyanekkora arányú támogatásért a közlekedési minisztériumhoz pá- lváznak a települések. ________151 ha tárrendész versenyen tavasszal fiúcsapatunk minden tagja egyéniben az első tíz, a lányok pedig az első húsz között végeztek. A korábban érettségizett tanulóink közül jó néhányan már vezető beosztást töltenek be a határőrség, a vám- és pénzügyőrség, illetve a rendőrség soraiban. Tervezzük a vámügyintézéssel, a nemzetközi áruforgalommal kapcsolatos ismeretek oktatását, hiszen a battonyai határátkelőn várható a teherforgalom bővítése. A szakképzés területén folytatjuk a gépírás és szövegszerkesztés tanítását, és elkezdjük a falusi vendéglátó szakma megalapozását, számítva a turizmus fellendülésére. Örömmel mondhatom, hogy tárgyi feltételeink folyamatosan javulnak. Mikrobuszt vásároltunk, jelentősen bővült a számítógépparkunk, a helyi önkormányzat pedig tervezi épületeink felújítását. Arról is beszámolhatok, hogy elkezdte működését a Mikes Kelemen Középiskoláért Közhasznú Egyesület, amely november 19-én (kedden) 14 órakor tartja második közgyűlését. Az összejövetelre az alapító tagokon kívül várjuk az egyesületbe belépni szándékozó, illetve azt támogatni kívánó magánszemélyeket, cégeket, vállalkozásokat - közölte az igazgatónő. ▼ Eredményes tanévet zárt a battonyai Mikes Kelemen Gimnázium és Szakiskola júniusban, hiszen minden végzős sikeres érettségi vizsgát tett. A legjobbak bejutottak a jogi és a nemzetvédelmi egyetemre, az informatikai, gazdasági, rendészeti és tanárképző főiskolákra. Néhányan az intézményben maradtak, hogy szakmát szerezzenek. Mi áll e szép eredmények hátterében? A kérdésre az érdeklődők november 9-én (szombaton) kilenc órától kapnak választ a nyílt napon.- A Mikes 56. tanévében, szeptemberben csaknem 400 nappali, esti és levelező tagozatos tanuló kezdte meg tanulmányait. Okkal reméljük, hogy a jelenlegi tanév is hasonlóan szép eredményekkel zárul - kezdte tájékoztatóját Sióréti Gabriella igazgató. - A gimnáziumi osztályokban mi is a ke- rettanterv szerint tanítunk, minden tárgyat megfelelő szakos tanárral. Idegen nyelvekből (angol, német, francia, román, szerb), matematikából és informatikából törekszünk a csoportbontásra. Méltán népszerű a határrendész fakultáció, hiszen biztos munkahelyre, elismerésre számíthat, aki komolyan veszi. Az országos