Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-26 / 275. szám
6. OLDAL - 2002. NOVEMBER 26., KEDD HÁT TÉR A miniszternél a zenei napokkal Minél több fiatalnak szeretnének lehetőséget teremteni A Gyulai Zenei Napok Alapítvány küldöttségét az elmúlt szerdán fogadta Budapesten, az Oktatási Minisztériumban Magyar Bálint miniszter. A félórás fogadáson tájékoztatták a minisztert a gyulai zenei napok céljáról, az idei eseményeiről, a jövőre megrendezendő harmadikról. Gyula Minderről csütörtökön este volt szó Gyulán, azon a baráti összejövetelen, melyen az alapítványi tagok és vendégeik vettek részt. A Magyar Bálintot meglátogató zenei napok küldöttségében ott volt Czene Ferenc, az alapítvány elnöke (képünkön), Hrabovszki László, Hoffmann Ferenc alapító tagok, Kepenyes Pál, az Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatója és három, az idén díjat nyert zeneiskolai növendék Gyuláról, illetve Békéscsabáról. Az oktatási miniszter meglepetéssel vette tudomásul a gyulai zenei napok sikerét, önfenntartásos létezését. A bejegyzés alatt álló alapítvány vagyona a tavalyi maradvánnyal és az idei adományokkal 746 ezer forint és 50 dollár volt. Az idei zenei napok megrendezése után is maradt 268 ezer forint és 50 dollár a számlájukon, melyet bankban helyeztek el. A tavalyi maradvány ügyvédi letétben volt ez idáig - mondta lapunknak Czene Ferenc. Az alapítványnak 40 alapító tagja van, köztük amerikai magyarok is. Magyar Bálint rokonszenvezett a civil kezdeményezéssel. A gyulai zeneiskola felújítására vonatkozó kérdésre a miniszter azt válaszolta, hogy a jövő évi költségvetésből szeretnék az oktatási intézményeket nagyobb összeggel támogatni, az idén csak „tűzoltásra” jut. A jövő évi támogatásokhoz pályázatok útján lehet jutni. Czene Ferenc meghívta Magyar Bálintot tanyájára, Gyulára, hogy az új oktatási elképzeléseket megismerhessék a tanárok, diákok, szüleik. Meghívták a III. Gyulai Zenei Napokra is, melyet június 20-ától 22-éig rendeznek meg. Az időpontot úgy igyekeztek megválasztani, hogy környékbeli kulturális eseményekkel ne ütközzön. A zenei napok célja változatlan: minél több tehetséges fiatalnak szeretnének bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Az alapítvány most azt szeretné, ha a szervezőmunkába széles körből kapcsolódnának be önkéntesek és minden, a zenei napokkal kapcsolatos jó szándékú kezdeményezést igyekeznek támogatni. __ ________ SZ. M. Bi ztosított a felzárkózás feltétele A körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskolában több részképesség-kiesésben szenvedő gyermek is tanul. A felzárkóztatásukhoz szükséges feltételek most jelentősén javultak. Körösladány — A Békés Megyei Közoktatási Közalapítvány eszközbeszerzési pályázatán eredményesen szerepelt iskolánk. Az elnyert támogatást az önkormányzat saját erővel egészítette ki. így lehetővé vált, hogy a tantermekben a korszerűtlen fa iskolatáblák helyett modem, kerámia burkolatú táblákat szereljünk fel - tájékoztatott Tiszainé Rudner Judit iskolaigazgató. A körösladányi iskolába járó részképesség-kiesésben szenvedő tanulók felzárkóztatását két fejlesztő pedagógus segíti az idei a tanévtől.- Földi Erika teljes műszakban foglalkozik a részképesség-kiesésben szenvedőkkel. Sikerült megszerveznünk a mozgásfejlesztésre szorult diákok felzárkóztatását is. Utóbbiak Homoki Judit gyógytestnevelő foglalkozásait látogatják. Szintén a Békés Megyei Közoktatási Közalapítvány eszközbeszerzési pályázatán elnyert támogatásnak köszönhetően e foglalkozásoknak a helyszínéül két fejlesztőszobát szereltünk fel — fogalmazott Tiszainé Rudner Judit. ___________________________ty SC HIFF ANDRÁS A MUNKÁCSY MÚZEUMBAN, (n) Tegnap este a Filharmónia Kht. sorozatában Schiff András Kos- suth-díjas zongoraművész adott hangversenyt Békéscsabán, a Jókai színházban. A rangos vendég délután ellátogatott a Munkácsy Mihály Múzeumba, ahol Gyarmati Gabriella művészettörténész, a kiállítás rendezője vezette végig a Munkácsy festményeit, életét bemutató tárlaton. Schiff András elmondta, hogy a társművészetek rendkívül fontosak számára, a festészetben, a szépirodalomban inspirációt és megerősítést talál. (A zongoraművésszel készített interjúnkat egy későbbi lapszámban olvashatják.) »fotó: lehoczky péter ÁGACSKA, (y) Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdője után ismét klasszikus mesét vitt színre a Csabai Színistúdió: ezúttal Csukás István Ágacska című történetét mutatják be Józsa Mihály rendezésében. A mese zenéjét Szatmári Gábor szerezte. A történetet ma délelőtt tíztől és délután kettőtől, valamint december 7-én a Volán-Mikulás ajándékaként tekinthetik meg az érdeklődők a békéscsabai ifjúsági házban _______ ___________________ D-FOTÓ: VERESS ERZSI Ar anyat” érhet a jól képzett szakember A város vezetése javítani akar a foglalkoztatási helyzeten tot, a lovas turizmust és mindazt, ami segíthet az előbbre lépésben. — Térképeket kell készíteni a város szociológiai helyzetéről, munkaerő-piaci lehetőségeiről. Füzesgyarmat A Békés Megyei Munkaügyi Központ szeghalmi kirendeltségének vezető munkatársai mellett, három debreceni cég, a Sztáv Rt., az Infolog Bt. és a Bo-dia Bt. képviselői — köztük a füzesgyarmati származású Kovács Katalin ' — fájékozfát- ták a fórum résztvevőit. Az előadók kiemelték: a közelgő európai uniós csatlakozás miatt is nagyon fontos, hogy mindenki megfelelő tudással rendelkezzen. A képzés megtérül: „aranyat érhet” egy jól képzett szakember. Az információ gyors megszerzése, továbbítása is felértékelődik. Magas a munkanélküliek száma- Kirendeltségünkhöz tizenegy település tartozik. A nyilvántartott munkanélküliek száma 2600, s közülük közel 600 füzesgyarmati. A legkritikusabb hónap mindig a február, akkor általában 3600 regisztrált munkanélküli él a térségben. Ez az országos és a megyei átlaghoz viszonyítva egyaránt nagyon magas - hangoztatta Tóth Ferencné dr., a Békés Megyei Munkaügyi Központ szeghalmi kirendeltségének a vezetője. Füzesgyarmatnak jobban kell propagálnia értékeit: a termálvizet, a hintókészítést, a vadászaI, d lUVdS LUI1Z1UUÜI fb lUlUUdZl, ni segíthet az előbbre lépésben. — Térképeket kell készíteni a iros szociológiai helyzetéről, unkaerő-piaci lehetőségeiről, kik nincsenek nyilvántartva a unkaügyi központban, azokról a munkanélküliekről ma nem is tudunk. Az itteni munkanélküliek több mint 50 százaléka csak nyolcosztályos végzettséggel rendelkezik. Nagyon fontos, hogy képezzék magukat, hiszen minél több szakmája van valakinek, annál könnyebb elhelyezkednie — mondta Várkonyi Imre, Füzesgyarmat új polgár- mestere. — Fontos a cselekvés. A város úgy is segHhetsoi hogy az iparűzési adói't egy részét visszaforgatja a vállalkozásoknak, hogy a pályázatoknál saját erőként több pénzük legyen - mutatott rá Bere Katalin önkormányzati képviselő. MAGYARI BARNA Szaktantermeket építenek Eleken A területfejlesztési tanács támogatásával jövőre négy szaktantermes, auíás épülettel bővülhet az eleki középiskola. A közelmúltig csak informatikai és matematikai szaktanterem volt az intézményben. A Radványi György Középiskola a közelmúltban Békés Megye Közoktatási Közalapítványától 900 ezer forintot nyert kémia-fizika szaktanterem létrehozására - tudtuk meg Zámbó András igazgatótól. — Sajnos meglehetősen szűkében vagyunk a helynek - mondta Zámbó András -, így az új termet a román általános iskolával közösen alakítjuk ki a nemzetiségi oktatási intézmény épületében. A munkák zömét középiskolánk építész brigádja végezte, a pályázati pénzt pedig megtoldot- tuk 400-500 ezer forinttal. Már megérkeztek a tanterem berendezési tárgyai és az oda szánt oktatási eszközök is.- Tervezik-e újabb szaktanterem kialakítását?- Igen, a jövő évi terveink között szerepel egy földrajz-történelem szaktanterem. Reméljük - az ideihez hasonló finanszírozással -, ez is megvalósulhat. A többi szaktantermet 2005-ig kell létrehoznunk, ugyanis ez előírás. A minisztérium pontosan meghatározta, hogy milyen eszközökkel, termekkel, infrastruktúrával kell rendelkezniük az intézményeknek ahhoz, hogy maradéktalanul eleget tudjanak tenni a rendeletben meghatározott feladataiknak. MÉNESI GYÖRGY Elégedettlen mozgáskorlátozottak Petíciót nyújtottak át a miniszterelnöknek Békéscsabán járt pénteken a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete (MBME) meghívására dr. Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke. A vezető a megyei egyesületek képviselőit szakmai kérdések mellett az országos fogyatékosügyi program — nem éppen rózsás — helyzetéről tájékoztatta. Békéscsaba Az összejövetel elején Hegedűs Lajos a megyei egyesület vezetésétől átvehette a 2001-ben alapított Pro humana-díjat, amellyel az MBME a kitüntetettnek a megyei intézményalapításokban nyújtott ügyvédi segítségét hálálta meg. Az országos elnök lapunknak elmondta: felhívást nyújtottak át a miniszterelnöknek, amelyben kifejezték aggályaikat a törvénybe foglalt országos fogyatékosügyi program megvalósításával kapcsolatban. A MEOSZ vezetése szerint nem biztosítottak a feltételek a mozgáskorlátozottak helyzetének javítását célzó program megvalósítására, ugyanis a 2003. évi költségvetési terv nem tartalmaz nevesített forrásokat a program elmaradásainak pótlására. A fogyatékkal élők európai évében, 2003-ban sem tervezi a kormányzat a legégetőbb problémák, a közlekedési és lakástámogatási rendszer átalakítását. Ezért hat pontból álló petíciót nyújtottak át a miniszterelnöknek, és december 3-án országos demonstrációt rendeznek Budapesten, ahová a Békés megyeiek is elküldik képviselőiket. v. j. Hálaadás a templomért Befejeződött a battonyai református templom belső felújítása, s ennek örömére november 30-án 15 órai kezdettel hálaadó istentiszteletet tartanak a templomban. Battonya A templom belső megújítását a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Battonya város önkormányzata és a Tiszántúli Egyházkerület támogatta. A november 30-ai (szombati) hálaadó istentiszteletet megelőzően kerül sor a „Kossuth” harang emléktáblájának felavatására. Az istentiszteleten Szabó Endre, a Békési Református Egyházmegye esperese hirdet igét, az énekszolgálatot a helyi ökumenikus kórus és a gyülekezet ifjúsági csoportja végzi. ________ __ __M. GY. A BOLDOGSÁG A KÉPESSEGEKBEN REJLIK, (g) - Bár szeptember másodika óta működünk, azért tettük mostanra a megnyitót, hogy be tudjunk számolni az eredményeinkről is - mondta Vozámé Géring Hajnalka ügyvezető, a békéscsabai Gekko képességfejlesztő játszóház ünnepélyes megnyitóján, Békéscsabán. Az Univerzál Áruház második emeletén működő vállalkozás - melynek fő célja az egyénekre szabott komplex fejlesztés - jelenleg több mint harminc gyereknek nyújt segítséget abban, hogy boldog lehessen. Az első találkozást - állapotfelmérést - követően pszichopedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel, egy-egy alkalommal 60 percen keresztül, amelyből az utolsó 10 perc a szülőké is ________________________________________________________________________»FOTÓI LEHOCZKY PÉTER Füzesgyarmat — a körös-sárréti települések többségéhez hasonlóan — magas munkanélküliséggel küzd. A nemrég megválasztott új városvezetés, Várkonyi Imre polgármesterrel az élen, azon fáradozik, hogy Füzesgyarmat foglalkoztatási mutatói mielőbb érezhetően javuljanak. A Gara Hotelben az elmúlt csütörtökön estébe nyúló, sikeres fórumot tartottak. A témában szakemberek, vállalkozók és városvezetők mondták el