Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-25 / 274. szám

14. OLDAL - 2002. NOVEMBER 25., HÉTFŐ SPORT Csollánynak hatodszorra sikerült Maczik Róbert két győzelme Gál Róbert ugrásban nyolcadik A világbajnok Csollány Szilveszter a kedvenc szerén fotói epa Boldog nyilatkozók Csollány Szilveszter, a gyűrű világbajnoka: - Amikor Sydney­ben nyertem, az járt a fejemben, hogy előbb lettem olimpiai, mint világbajnok. Azóta a debreceni a második vb, és most végre min­den összejött. Úgy éreztem, jó, erős gyakorlatot mutattam be, de a bírókban akkor tudatosodhatott, hogy most én vagyok a legjobb, amikor legnagyobb ellenfelem, Jovcsev kicsit hibázott. A mostani siker erőt ad a folytatáshoz és nyugodtan készülhetek a jövő évi anaheimi'(rb-re, majd az athéni olimpiára. Köszönöm, a szurkolók biztatását, fantasztikus élmény, hogy Magyarországon nyertem éle­tem első, s remélem nem utolsó vb-aranyát. Vereckei István szövetségi kapitány: - Óriási teher nehezedett Csollány vállára, mindenki győzelmet várt tőle. Egyre jobb formá­ban tornázott a vb-n. A selejtezőben még bizonytalan, ideges volt, a középdöntőre feljavult, és most a döntő napján teljesített a legjob­ban. Amikor megcsinálta a gyakorlatát, már éreztem, hogy legrosz- szabb esetben holtversenyben lesz első. Mivel Jovcsev hibázott, nem is volt kérdéses, ki nyer. ső kísérlete 9,512-öt, a második 8,912-öt ért, így jött ki a 9,212-es átlagérték. Aranyérmes a kínai Li Hsziao-peng 9,818-cal. Ez a vb eddigi legmagasabb pontszáma. Gerendán az idei Európa-bajnok orosz Ljudmilla Ejova hibázott, így az aranyérem a mindössze 16 éves amerikai Ashley Postellnek jutott. Korláton nem született meglepetés: az olimpiai bajnok kínai Li Hsziao-peng fölényesen győzött. Női talajon spanyol, a férfiaknál nyújtón görög arany született. Eredmények. Férfiak, gyűrű: 1. Csollány Szilveszter (Magyarország) 9,725, 2. Jordan Jovcsev (Bulgária) 9,675,3. Matteo Morandi (olasz) 9,650. Ugrás: 1. Li Hsziao-peng (Kína) 9,818 pont, 2. Leszek Blanik (Lengyelország) 9.675, 3. Jang Vej (Kína) 9,631, 8. Gál Róbert (Magyarország) 9,212. Korlát: 1. Li Hsziao-peng 9,812, 2. Mitja Petkov- sek (Szlovénia) 9,787, 3. Alekszej Szin- kevics (Fehéroroszország) 9,712. Ló­lengés: 1. Marius Urzica (Románia) 9,787 pont, 2. Hsziao Csin (Kína) 9,750, 3. Kasima Takehiro (Japán) 9,687. Ta­laj: 1. Marian Dragulescu (Románia) 9,712 pont, 2. Gervasio Deferr (Spa­nyolország) 9,700, 3. Jordan Jovcsev 9.675. Nyújtó: 1. VÍasziosz Marasz (Gö­rögország) 9,725 pont, 2. Ivan Ivankov (Fehéroroszország) és Aljaz Pegan. Nők, gerenda: 1. Ashley Postell (Egye­sült Államok) 9,537 pont, 2. Oana Ban (Románia) 9,350, 3. Irina Jarocka (Uk­rajna) 9,212. Felemás korlát: 1. Court­ney Kupets (Egyesült Államok) 9,550, 2. Ioana Petrovschi (Románia) 9,525,3. Ljudmilla Ejova (Oroszország) 9,375. Ugrás: 1. Jelena Zamolodscsikova (Oroszország) 9,443, 2. Natalja Cigan- sina (Oroszország) 9,393, 3. Okszana Csuszovityina (Üzbegisztián) 9,387. Ta­laj: 1. Elena Gomez (Spanyolország) 9,487, 2. Verona van der Leur (Hollan­dia) 9,350,3. Samantha Sheehan (Egye- sült Államok) 9,325. ____ ____■ Tá blán a békéscsabaiak Laupheim Óriási mezőny, nem kevesebb, mint száznegyven vívó lépett pástra vasárnap a németországi Laupheimben megrendezett juni­or Világ Kupán. Az egyik legnépe­sebb Vk-ra Békéscsabáról hár­man utaztak: a Békéscsabai Vívó Sport Egyesületben sportoló, csa­patban nemrég Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Prekop Győ­ző, valamint Bacsa Gábor és a Ka­rácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesületből Bartóki Balázs. A három fiú hajszálra egyforma mérleggel abszolválta a fordulót, mindannyian három győzelmet és három vereséget könyveltek el. A százhuszonnyolcas táblán Bacsa egy franciával találkozott, akivel nem boldogult, így kilenc­venegyedik lett. Bartóki útjába egy spanyol fiú került, egy ideig tartotta vele a lépést de a déli vé­gül 15:7-re jobbnak bizonyult ná­la. A legtovább Prekop jutott, aki a főtáblán simán vert egy oroszt, majd a harminckettő közé kerülé­sért egy ukrán fiútól vereséget szenvedett és az ötvenkilencedik helyen fejezte be a laupheimi via­dalt. O.P. Brno, Dubnica A békési Maczik Róbert a héten kétszer is kötelek közé lépett az ökölvívó Inter csapatbajnokság keretében, mindkétszer kölcsön bunyósként a Dubnica színeiben. Először a cseh Bmóban próbált szerencsét, ahol ugyan a Dubnica csapata 14:6 arányban alul ma­radt, ám a szlovák gárda három győzelme közül egyiket a 63,5 ki­logrammos magyar fiú nyerte. Mint ahogy edző-édesapja, Maczik Pál elmondta nem volt könnyű mérkőzés a cseh fiú el­len, aki az első két menetben — jókora bírói segédlettel - kétpon­tos előnyre tett szert. Ezt követő­en Maczik rákapcsolt, a harmadik menetre kiegyenlített, majd a ne­gyedikben már ő volt két ponttal jobb, így összességében pontozá­sos győzelmet aratott az első ta­lálkozón. Röviden VÍVÁS. A Magyar Vívó Szövet­ség teljes vezérkara Békéscsaba vendége lesz december 5-én. Gémesi György elnököt és Ko­vács Tamás főtitkárt délelőtt Pap János polgármester fogadja, majd a két prominens személyi­ség látogatást tesz a város két ví­vó klubjában is. ■ Két nappal később Dubnicá- ban a jóval esélyesebb Zsolna el­len álltak ringbe Maczikék. Némi meglepetésre meg is nyerték a ta­lálkozót, amit a nehézsúlyúak csatája döntött el végleg. Maczik Róbert ezen az összecsapáson is remekelt, persze ellenfele már jó­val ismertebb volt számára, hi­szen a szlovák Sárközi Ondrejjel mérte össze tudását, akivel ko­rábban már négyszer is találko­zott és mindannyiszor győzött el­lene. Most sem volt másként, no­ha jóval nehezebben sikerült ki­harcolnia a békési fiúnak a két pontot. Szinte ugyanolyan menet­rend szerint zajlott le a négyszer két perc, mint Brnóban: az első két menetben a szlovák fiú veze­tett, a harmadikban Maczik utol­érte, a negyedikben pedig remek hajrájával meg is verte Sárközit. Aki egyébként a második negyed­től kezdve sokat fogott, igyeke­Idegenben Hódmezővásárhely Hódmezővásárhelyi Gold Boys— Gyulai SE 2:6 (2439:2539) NB Il-es férfi tekemérkőzés, Hódme­zővásárhely. Gyulai dobók: Kiss N. 376, Baksa I. 420, Püski L. 457, Fekete S. 413, Makra Gy. 407, Pigniczki P. 466. zett lelassítani Maczikot — nem sok sikerrel. A jövő hét végén Kőszegen rendezik meg az ifjúsági országos bajnokságot, amelyre a terv sze­rint egy versenyzővel utazik el a Békési TE. A rákövetkező héten pedig Székesfehérvár ad otthont a felnőtt országos bajnokságban, ahol Maczikon kívül a 60 kilo­grammos Antoni Antal, a 91 kilo­grammos Varga Balázs és a terv szerint a 48 kilogrammos Nagy Tamás Péter utazik. Maczikra még egy Inter csb- meccs vár, ám ez már jövő év ele­jén lesz, a terv szerint január 18-án a Vasas-Dubnica összecsapáson áll kötelek közé, az utóbbi gárda színeiben. Itt vagy az a Gerebecz József lesz az ellenfele, akit a tava­lyi országos bajnokságon a döntő­ben megvert, de az is elképzelhe­tő, hogy külföldi partnert állít ki a Vasas a békési fiúval szemben. m is jól ment Az esélyesebb, jobb játékerőt képviselő fürdővárosi csapat megérdemelten győzött Hódme­zővásárhelyen. A gyulaiak a ta­vaszról előrehozott forduló kere­tében november 30-án hazai kör­nyezetben a Nádújfalu csapata ellen fejezik be a szezont. B Megvan a tuti ■ozi estére? Nekünk, 30-asoknak egyre több hasznos szolgáltatás teszi élménnyé az életünket. Nekünk, 30-asoknak Siemens MT50/SL könnyű velük élni! Az akció ideje alatt (2002. november 18- december 31.) DOMINO csomagot vásárló ügyfeleink egy általuk választott és az akció ideje alatt aktivált info SMS szolgáltatást 1 hónapig díjmentesen megkapják. Sony Ericsson T300/SL + kamera Siemens MT50 • GPRS • WAP •Java • EMS (kép, animáció és dallam küldés) • Könnyített SMS-irás (T9) • Cserélhető előlapok Sony Ericsson T300+kamera • MMS • GPRS • WAP • Színes kijelző • Többszólamú csengőhangok Siemens A50 • WAP • EMS (kép, animáció és dallam küldés) • Könnyített SMS-írás (T9) • Cserélhető előlapok Siemens Amíg a készlet tart. ‘A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható. További feltételek az üzletekben, a DOMINO Üzletszabályzatban és a DOMINO Díjszabásban. Információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. FüVEte Keravill ofotért ESZ*-! webshop.westel.hu r----­y Je si .el —^ [ a Kapcsolat rr Nagyra nőhet vallalkozasa AKÁR 150 MILLIÓ FORINT HITEL TÁRSAS KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOKNAK KÖNNYEN. GYORSAN A CIB BANKTÓL! HITELVONA 222 333 A MIROf Tf MIVATAI OS A MNI ÁTTf 111 NI K. C S&K FIG'» Ft FMFFi KFt TFS CEl JAT SZOLGÁLJA. válóság a magyar tornasport ki­lencedik világbajnoki aranyérmét szerezte meg, utoljára tíz éve Ónodi Henrietta állhatott fel vb-n a dobogó tetejére. Óriási meglepetésre az orosz Szvetlána Horkina kétszer is le­esett a felemás korlátról, s ezzel lemaradt a dobogóról. Pedig sporttörténelmet írt volna ha győz, mert sorrendben hatszor . senki nem nyert egy szeren a vb- k történetében. A „királynő” csak hetedik lett, az első helyet végül az amerikai Courtney Kupets sze­rezte meg. A férfiak lólengés finá­léja nem hozott meglepetést: az * olimpiai, világ- és Európa-bajnok román Marius Urzica győzött. A zárónapon Gál Róbert a nyolca­dik helyen végzett ugrásban a debreceni szertorna-világbajnok­ság versenyeinek zárónapján. El­Debrecen Öt világbajnoki második hely után szerzett aranyérmet az olim­pia bajnok és Eb-győztes Csol­lány Szilveszter gyűrűn Debre­cenben. A magyar klasszis 9,725 pontos gyakorlattal előzte meg nagy ellenfelét, a címvédő bolgár Jordan Jovcsevet (9,675). A magyar sztár másodikként következett az 5500 néző lélegzet visszafojtva figyelte a gyakorlatot, amely 9,725 pontot ért. Amikor kiírták a pontszámot a táblára, csaknem „felrobbant” a Főnix- csarnok! Hatodikként a legna­gyobb rivális Jovcsevet szólítot­ták. Nem volt tökéletes a gyakor­lata, el is szökkent a leugrásnál, s 9,675-öt kapott. Tombolt a kö­zönség, mert Csollányt nem tudta megelőzni. A harminckét éves ki-

Next

/
Thumbnails
Contents